Társalgó

Tárgy: Re: Társalgó Pént. Nov. 27 2009, 19:28

*Megfordul a fejében, hogy esetleg ugyanúgy néznek majd rá, ahogy Leanne tette először, ám végül is nem csodálkozik rajta, volt ideje hozzászokni az évek során. Megítélték, elutasították, mert más volt, mint a többiek, igen kevesen voltak azok, akik nem így tettek, nem húzták rá rögtön a vizes lepedőt. Az eszébe sem jutott, hogy eltitkolja kilétét, nála ez evidens és hozzátartozik az illemhez is. Az pedig nem zavarja, hogy a lánynak fent van a lába, ha neki így kényelmes, miért is ne? Nem veszi zokon, ha nem változtat a testhelyzetén, elvégre ő jött később, és különben is, milyen jogon várná el? a bemutatkozást már jó pontnak könyveli el, talán mégsem zavart meg semmi fontosat. A mosolyra és az invitálásra hasonlóan reagál, lenyúl a táskáért és beljebb lép, hogy majd leüljön. Csupán annyira ejti a földre, míg kezet nyújt, és keményen eltér a francia szokásoktól, ahol általában a nőneműeket kézcsókkal üdvözlik. nem biztos, hogy erre mindenki vevő.*

-Örvendek. Köszi! Nem harapok, és ő sem.

*Emeli meg Francist is, a biztonság kedvéért. Érezte a határozatlanságot, de azt nem tudta eldönteni, hogy a külsejének szól, vagy általánosnak veheti Verona részéről és mindenkivel ilyen. Inkább leszögezi előre, mielőtt félreértenék, mert valljuk be, abban van része rendesen. A szemközti fotelt választja, maga mellé teszi a cuccot, míg a koponyát az ölébe, és amennyire lehet, még a köpenyével is eltakarja.*

-Ha kényelmesebb úgy, ahogy az előbb voltál, csak nyugodtan, nem botránkozom meg rajta, de így lassan nadrágod sem marad.

*Az első teljes mosoly jelenik meg az arcán, így nézi végig, amíg Verona leszedegeti az összes szöszt magáról. Amiért jött, az már tárgytalan, nem óhajt senkit elriasztani azért, mert éppen olyan dologba fog, amit mások nem értenek, vagy bizarrnak tartanak. Majd megejti máshol, annyira nem sürgős, a téglaporral többet bajlódott, mire leszedte az összeset. A lány nevéből olasz származásra következtet, de ez semmit nem jelent, hiszen róla senki nem mondaná meg azt, hogy nem éppen angol. Kíváncsian figyeli Veronát, van benne valami érdekes, amit nem tud megmagyarázni.*

Tárgy: Re: Társalgó Pént. Nov. 27 2009, 19:49

Persze a kézfogást viszonozza. nem kellene neki kézcsók, nincs ő ahhoz hozzászokva. A koponyától egy pillanatra megijed. Persze nem ugrik fel, nem kezd el sikoltozni, csak éppen arckifejezésén lehet észrevenni, hogy azért ez nem mindennapi dolog. Nem mindennapi, hogy egy fiatal srác csak úgy egy koponyával mászkáljon.
- Khm.. még jó. - mondja egy széles mosollyal.
Persze, kedves Noeltől, hogy nem akarja, Veron zavartassa magát, de most már inkább marad így, Miután minden szöszt gondosan letakarított, jobb lábát átveti a balon, keresztbe téve így azokat, majd csak figyel.
- Köszi, de jó lesz ez így. Már kezdtem elgémberedni. - mondja egy nagyobb, amolyan köszönöm szépen mosollyal - Azért kellemetlen lenne, ha nem maradna nadrágom.
Szokása, hogy jól megfigyeljen mindenkit. Szerinte sok mindent elárul a külső, a testbeszéd, az arcmozdulatok. Persze,azért nem bámulni kezdi, és nem kezdi el méregetni, csak éppen figyel, egy darabig csendben.
- Új vagy? - kérdi, mintha nagy öreg lenne. Bár azt sem mondhatja, hogy még nem látta erre, hiszen ő sem nagyon dugta ki az orrát, mondhatni ő is újnak számít itt. - Én már egy ideje itt vagyok, bár őszintén nem nagyon ismertem még meg a helyet. Senkit sem. - teszi hozzá kicsit halkabban, bár nem azért, hogy emiatt sajnálni kéne.
- Egy másik suliból küldött ide a nagyim, mondván, hogy itt jobb a képzés, és hogy majd sok mindent tanulhatok. Hááát, azért kíváncsi leszek. - mondja némi cinikussággal a hangjában, de az effajta előítélet az oktatási rendszerek iránt, csak úgy rajta ragadt, még ha nem is gondolja teljesen komolyan, kimondja.

Tárgy: Re: Társalgó Pént. Nov. 27 2009, 20:20

*Talán jobb is, hogy Francist elrejti, miután Verona ijedten nézett rá emiatt. Nem mindenki veszi lazán, van ilyen, és ezt neki el kell fogadnia, elvégre tényleg elég morbid látványt nyújthat a társaságában. A koponyája ártalmatlan, csupán csak eredeti, és idős, ennyi az egész, illetve számára ő jelenti a társaságot.*

-Nem bánt senkit, de látom, zavar, így eltakartam. a nadrágod pedig... ha éppen leszeded magadról, nem hökkent meg, ha neked úgy jobb, legfeljebb fázni fogsz kicsit.

*Maximum felajánlaná a köpönyegét, hogy azért mégse tűnjön úgy, élvezi a helyzetet és a látványt, bár nem ilyen, így ez a veszély sem fenyeget. Kényelmesen hátradől, Verona nem úgy fest, mint aki sikoltozva elrohan, és nem is úgy, mint aki azt jelezné, húzzon el, maradjon magának. Ugyan ezen sem lepődne meg, volt már rá példa, tudomásul vette, később pedig már nagyon ritkán próbálkozott, többnyire csak akkor, ha hívták. A kérdésre bólint, talált.*

-Igen, nemrég érkeztem, és szinte azonnal meg is akartam lépni, aztán Mr. Seonnak köszönhetően nem tettem meg. Megismertem néhány embert, akik miatt megérte... azt hiszem.

*Nem kezd sorolni, sokat nem is tudna, de azért ott van Izzy, Owain, Seon, az elmebeteg karmester, Friminka, Midorikawa, Ed, Daeron és Serenity is. Bár a helyét nagyon nem találja, de miattuk tényleg érdemes volt itt maradni és nem azonnal pakolni, menni vissza a csoporthoz. Egyelőre kivár, aztán majd elválik, hogy alakul. Remélhetőleg belátják majd a tévedést is, illetve nem erőltetik, hogy a kar körleteinek közelébe menjen. Verona magyarázatára halkan felnevet, nem rosszallásból, egyetért vele.*

-Ezt mondta a magántanárom is, ugyan én nem jártam iskolába sehova, tőle tanultam mindent és a csoportjától. Ide küldött, arra hivatkozva, hogy itt tényleg a legjobb tanárok vannak, így hidd el, a nagymamádnak igaza van. ~Remélem.~

*Van olyan tárgy amit kedvel, van olyan, amit már kapásból elutasít, mint például a természetmágiát. Tanulni akar, a karrierje szempontjából nem mindegy, hogyan teljesít, ezt tudja. A szabályokkal úgy van, amit kell betart, de ha nem fontos, akkor persze megszegi. Így kategorizálja a tanárokat is, ki tűri a késést, ki nem, ki az akinél szabadabb egy óra és ki az, akinél nem. Aztán majd elválik.*

Tárgy: Re: Társalgó Hétf. Dec. 07 2009, 18:18

Noah

Néhány korty, ennyi elég lenne ahhoz, hogy hülyét csináljak magamból? Nem is az én poharam, de én úgy játszok, mintha pontosan tudnám melyik kié, csak azért, hogy azt mutassam neki, hogy pökhendi, nem törődöm vagyok.
- Ha nem, hát nem. – Megvonom a vállamat, nekem aztán tényleg teljesen mindegy, hogy a srácnak kell-e segítség. Ha két volna, akkor se biztos, hogy megkapja, tőlem még ez se telik ki, de azért annyi van néha bennem, hogy egy kedves kérdést feltegyek… Másra úgyse mennének velem az emberek.
- Néztem, és úgy gondolom, hogy nincs. – Újabb vállvonás, és immár leteszem a bögrét a kezemből. Ebből elég, nem is tudom kié, és amúgy se úgy néz ki, hogy a velem szemben ülőt zavarja, hogy más bögréjét szorongatom. Vicces… Ahelyett, hogy figyelmeztetne, hagyja, hogy különböző emberek minden baját összeszedjem. Nem baj, majd legalább lesz kit felelősségre vonnom saját tettem következményeképpen. Szegény Ő.
- Úgyis felteszed a kérdést, akármit mondok. – Szemet forgatok, persze inkább csak úgy, hogy ne vegye észre. Tudom én jól, hogy szegényemre most nem igazán teszek jó hatást, de én ilyen vagyok. Nem igazán szeretek mások lelkéhez alkalmazkodni, inkább más alkalmazkodjon hozzám, de ez így érdekes beszélgetésnek indul az biztos.
- Tulajdonképpen úgysincs jobb dolgom, át is mehetek veled. – Nekem aztán mindegy. Enni úgyse eszek, és ha nem megyek át vele akkor meg nem fog békén hagyni, amíg azt nem mondom, hogy jó rendben. Igen, Violetta J. Worth kivételesen a könnyebbik utat választja. Emberek figyelem, mert ilyet se láttok túl sokszor.

Tárgy: Re: Társalgó Kedd Dec. 08 2009, 13:21

[Noel]

- Köszönöm. - mondja egy hálás mosollyal. Idővel minden bizonnyal megszokná, de ez még neki kicsit fura. Majd, később... Még az is megeshet, hogy a beszélgetés végére már egyáltalán nem fogja zavarni.
A következő gondolatot azért megmosolyogja. Túlontúl szégyenlős ahhoz, hogy csak úgy ledobja a nadrágját egy vadidegen fiú előtt. Bár érti ő a poén részét, így el is mosolyodik rajta, de azért Noel kap egy fejtekerést is. Hogy márpedig Vero nem veszi le azt a nadrágot.
Hallgatja a fiú beszámolóját. Ő azért nem igazán ért vele egyet. Neki nem volt kedve ide jönni, szívesebben ment volna Svédországba. De mivel anyagilag még nem teljesen független, és azért valljuk be, a tudásszomja is nagy, így idejött. Hiányolja a régi sulit, a barátait, és jelen pillanatban igencsak úgy érzi, hogy itt nem fog olyan barátokra akadni.
Az első alkalom, hogy hosszabban beszélget valakivel. Igen, ez már hosszúnak mondható, hisz a pincében eddig max néha kérdezett, de azt is általában egy mondattal le lehet reagálni.
Egyetlen ismerőse Robert... ki tudja merre jár a szépfiú. Már az előző iskolájukban is kartársak voltak, így igen megörült, amikor találkozott a réten a fiúval.
- Hááát, legyen igaza a magántanárodnak. Tény, vannak jó fej tanárok, és biztosan járnak ide jó fej emberkék. Csak furcsa. 5 évet jártam egy másik bentlakásos suliba. És azért 5 év elég hosszú idő ahhoz, hogy csak úgy el lehessen felejteni az ottani szokásokat, embereket, tanárokat, és a többi...
Mondja teljes őszinteséggel. Persze, azért több minden közrejátszik, de legalább egy majdhogynem vadidegennek köszönhetően saját magának is bevallotta, hogy ő bizony még visszavágyódik oda.
- De.. gondolom most már nem akarsz meglépni?! - bár, ha meg akarna lépni ,akkor legalább lenne kivel elszöknie, egy darabon együtt mennének, aztán Vero Svédország felé venné az irányt. Ha nem, hát akkor egy mély levegő, és marad itt, majd legfeljebb a szünetben utazik. De persze, akkor vissza kell jönnie ide.

Tárgy: Re: Társalgó Kedd Dec. 08 2009, 16:57

[Verona]

-Igazán nincs mit, megértem, ha valaki viszolyog.

*Nem várhatja el senkitől, hogy kitörő ujjongással, vagy rajongással fogadja az ő hóbortját, kénytelen elfogadni, hogy ez mások számára morbid, esetleg még annál is rosszabb. Gondosan ráhúzza a köpönyeget Francisra, semmit nem lehet belőle látni így, ha mozdul, akkor sem villan ki alóla. Halkan felnevet a reakcióra, dehogy várta volna el, hogy Verona előtte bármit is levegyen, még csak az hiányozna, pláne ha benyit valaki, mondván társaságra vágyik. Az életben nem magyarázták volna ki, hogy itt egészen másról van szó. Kicsit félredönti a fejét, úgy hallgatja a lány okfejtését, érdekes megállapítás, ám igaza van. Nehezen vált meg ő maga is a csoporttól, sosem volt nagyobb közösségben, soha nem kellett ilyen szinten alkalmazkodnia és beletörődnie olyasvalamibe, amihez nagyon nincs kedve. Itt rá van kényszerítve, és hiába a rengeteg ember, nem igazán találja a helyét. Minden idegen és minden új, nagy a zaj, érdekesek az első benyomások. Nem neki való ez, persze, hogy menni akart rögtön, főleg az után, hogy fel kellett volna mennie a körletekbe. Megúszta, Serenity megértette, bárhová, csak oda nem. Raul… Raul eddig bármit mondott, mindig beigazolódott, ha makacsul ment másfelé, akkor is.*

-Ha jól vélem, most sem téved. Nem szokott sosem, hiába mondom én azt, szerintem ez nem úgy van, engedi, hogy kipróbáljam, és magam jöjjek rá arra, már megint igaza volt. Ezért biztos vagyok benne, ha nem lenne itt jó a képzés, nem erőltette volna, hogy ide jelentkezzek. Akadnak, találkoztam néhányukkal már, és el kell ismernem, nem hittem volna. Nekem az eddigi életemet kellene sutba dobnom ahhoz, hogy hozzászokjak ahhoz, ami itt van. Nem megy könnyen.

*Érti, mi játszódik le a lányban, ő is érzi azt a vágyat, ami visszahúzza, ám egyrészt ki kell bírnia, másrészt azért az a néhány személy, akikkel megismerkedett és elfogadták ilyennek, azok megérik a maradást is. Ugyan néha becsúszik egy-két büntetés, de az a legkevesebb, emiatt nem fog elmenekülni, sőt, szégyenkezni sem. Mindig ment a feje után, bár azért többnyire tudta, hol a határ. Jelenleg még vívódik, maradásra késztetik a haverok, azok a tanárok, akikkel el tudott beszélgetni, akikről megállapította, nem hagyományos úton tanítanak, illetve Seon. Ráadásul neki segít is, és az ígéretét sem akarja megszegni, hiszen megkérte valamire, ő pedig rábólintott. Nem mondhatja azt, bocs, de mégse.*

-Nem, illetve… jelenleg nem. Időt adok magamnak, és mindennek, aztán kiderül, bár nem hiszem, hogy megpattanok. Igazából nem tudom, egy próbát megér, ha nem megy, akkor ráérek ezzel foglalkozni. Lehet, nem is kell lelépnem, már rég kicsaptak. Esetleg ha mégis, szóljak neked is?

*Tudná, mit hoz a jövő, nem itt ülne, az egészen biztos, ám nem látó, így ezt máris elvetheti. Az is lehet, márpedig menni fog innen, ahogy az is, marad, még maga sem tudja, egyelőre tényleg kivár. Amennyiben megy, sajnálná a haverokat, ezt is számításba kell vennie, nem mehet el mellette szó nélkül. Veronára pillant, nem úgy tűnik, mint akinek ha esetleg bejelentené a tervét, sokat gondolkodna azon, mégis mit tegyen.*

**Hozzászólások** : 76 **Évfolyam** : Első

Violetta

Mindenki lelkében megbújik egy kis pkhendiség. Az enyémben talán még több is, mint a kedves, újonnan megismert hölgyeményében. De nem hiszem én azt, hogy ő nemtörődöm lenne, sőt épp ellenkezőleg. Szerintem igenis törődik ő, legfőképp önmagával. Bár ebben az, hogy felajánlja segítségét kicsit megingat, de sebaj.
Nekem viszont van büszkeségem, ami miatt elutasítottam.
- Jól van no, nem kell azért felhúzni az orrodat.
Na megint egy ellentét. Általában akik csak önmagukkal foglalkoznak akkor is szépnek vélik magukat, ha a világon senkinek nem tetszenek. Violettában viszont van valami varázslatos, valami fura, megmagyaráhatatlan érzést kelt az emberben. Vagy csak bennem? Ki tudja....
- Akkor majdd nézz bele újra, és újra.
...hogy miért is nem szólok neki börge ügyben? Gondololatom szerint elég idős már ahhoz, hogy el tudja dönteni, hogy melyik pohár is az övé, vagy éppen azt, hogy össze akar e szedni valami bacit. Én sem örülnék neki, ha valaki mindenre figyelmeztetgetne. Ha meg én leszek a vádlott, örömmel fogok a kivégző osztag elé álni. Szegény én...Nesze nekem önsajnálat.
-Persze, hogy felteszem. Elég nagy ahhoz a szám, legfeljebb elutasítassz.
De szerencsére nem így lett, s kettős nyerésben állok. Mármint jelenleg. Egyrészt kiderülhet, hogy hol is van az étkező, így megtömhetem korgó gyomromat, másrészt még egy kedves, számomra kedves társaságot is kappok.
...hogy ő egy mogorva nőszemély lenne? Hgy nehéz eset? Kit érdekel? szeretem a kihívásokat, és kitartó is tudok ám lenni. Ha úgy adódik azzal is beérem, hogy velem ebédel, vagy már vacsi, most egy kicsit megzavarodtam. Visont ha...esetleg....
Felállok, s kezet nyújtok neki, hogy felsegítsem őt is, ha ez nincs ellenére, majd magam elé engedem.
- Parancsolj...közben elmondhatnád, hogy milyen itt a konyha.
Kezemmel is intek neki, hogy jó illemtudó lévén tisztában vagyok vele, hogy hölgyeké az elsőbbség. Más kérdés, hogy így az utat is megtudom. Amint elindul én követem, s közben kockáztatom, hogy ha esetleg hátrafordul kapok egy hatalmas malázst, amiért a tekintetem kicsit lejjeb téved, mint azt illenék. Úgy körülbelül a combja, és dereka közötti tájékra. Na szóval a fenekére, ha eddig nem derült volna esetleg ki.
~Nem csak az arca szép....~
O-ó, remélem nem gondolatolvasó, mert akkor gázban vagyok máris.

Tárgy: Re: Társalgó Szer. Dec. 09 2009, 14:25

Noah

Az én lelkivilágomat nem kell félteni, volt már szerencsém nálam rosszabb emberekhez, ami azért tényleg nagy szó. Szeretem, ha az emberek félreismernek… Ismernek, na inkább ezt nem is mondanám, mondjuk, hogy másnak néznek, mint, aki vagyok. Még jó, hogy mindenkinek meg van az a szokása, hogy elsőre küldőről ítél és nem azt nézi, ami mögötte van. Talán ezért van szerencsém, abban, hogy nem hasonlítok senkire a családban, na meg nézzük azt, hogy a Karvezetőtől is mennyire különbözök. Jó az már más, hogy távoli az ág, de akkor is, gondoltam csak lesz valami hasonlóság, de tévedtem.
- Ne aggódj, sokszor nézek én bele a tükörbe, illetve tükrökbe. – Nem hiszem, hogy biztatni, és nyugtatni kell, de nem engedek. Nem tehetem azt meg, hogy egy kicsit is meglágyulok, mert, akkor már túl hamar sebezhető leszek, volt már szerencsém tapasztalni. Talán éppen az ilyenek miatt utálnak a legtöbben, akik „ismernek”. De valahogy ez nem igazán tud meghatni, a fiúnak is az a legjobb, ha megmutatom, amire kíváncsi, aztán utána egy életre eltűnök az életéből. Ez már csak is az Ő érdekeit szolgálná. Kérdésre a válasz is megvolt, ezen hamar túl esünk szerencsére, így lassan fel kelek és elindulok. De nem adom meg sokáig azt az örömöt az „idegennek”, hogy sokáig nézelődhessen,a mint odaérek az ajtóhoz, megtorpanok és ránézek.
- Na remélem kinézegetted magadat. – Gonosz vigyor jelenik meg az arcomon, kezem megindul, de csak az ajtó kilincséig jut el. Nem pofozkodok én, ugyan mi értelme lenne? Ha neki ez tetszik, nézegesse, engem ugyan nem zavar, mások is megtették már előtte, abban biztos lehet. Az ajtót lassan kinyitom, majd elindulok, ahogy kilépkedek megvárom, és immár mellette lépkedek tovább a konyha felé. Azért mégse lehet mindent megkapni egyszerre, nehogy már azt higgye valaki, hogy ennyire könnyű eset lennék.

**Hozzászólások** : 76 **Évfolyam** : Első

S íme egy új példa a nők hatodik érzékére, mely most is olyan megbízhatóan súgott Violettának. Mintha hátul is lenne szeme. Pedig én nem látom, talán a szép szőkés haja rejti? Csak a szerencsének, vagy jó reflekszeimnek köszönhetem, hogy nem megyek neki a lánynak, mikor megáll előttem.
- Őszintén megvallva nem, még nem bámészkodtam ki maga eléggé.
Tenyérbemászóan szemtelen is tudok ám lenni, s ezt pimasz vigyorommal még csak tetőzöm. Csak az ebédlőig ne hagyjon faképnél, mert akkor kereshetek valaki mást, aki odavezet. Vagy menjek a szimatom után? De az most mással van elfoglalva...Azt próbálom kiszimatolni, hogy mennyi idő is kicsit megismerni ezt a lányt. Eddig úgy vélem, hogy tényyleg nem egy könnyű eset. Hisz bár segít, mégis valahol ott érzem az iróniát, ami sokaknak jó álcául bizonyult már. Sok mindent el lehet mögé rejteni. De vajon mit rejt el Ő-szőkesége? Talán egyszer kiderül, vagy éppen soha.
Hátul összekulcsolt kezekkel haladok mellette, oldalra lesve, figyelve hozzám képest apró lépteit. Nehéz vele lépést tartani, hisz elég hosszú léptű vagyok, már csak a labaim mérete is erre utal, de azért igyekszek. Kisebbet ugyan nehezen tudnék lépni, de sokkal kevesebbszer rakosgatom bakancsomat egymás után, mint a lány.
Lassan szeretnék egy újabb falatot a belőle...
- Gondolom már sok barátod van itt, vagy tévedek...-furán nézek rá, olyan nem is tudom kivagy tekintettel- Elnézést, kit is van szerencsém ismerni? Jómagam Noah vagyok.

Tárgy: Re: Társalgó Pént. Dec. 18 2009, 19:49

*Halk kattogás hallatszik, ami a megbűvölt fényképezőgéptől származik. Igyekszik mindent megörökíteni ebben az új iskolában, ahová került, bár tény, hogy szívesebben maradt volna Angliában. De hát a Roxfortban már végzett, és nevelőapja úgy döntött, hogy tizenhét éves fejjel még nem tud eleget, tovább kell tanulnia. Így hát a hét év tanulást újabb évek követik... Ha legalább a húga itt lenne vele... Fogalma sincs, mit fog itt kezdeni magával, és főleg a fóbiájával.
Na igen. A fóbia. Ő próbálta, tényleg megpróbálta hagyni, hogy hozzáérjenek, hogy nevelőapja átkarolja, büszkén megveregesse a vállát, hogy anyja átölelje. Próbálta leküzdeni a félelmét, hiszen tudta, hogy ez normális, nem pedig az, hogy retteg az ilyenféle szeretetkinyilvánításoktól, úgy, mintha csak ütnék. De hát nem megy. Még ugyanolyan bizarrnak és félelmetesnek tűnik az egész, és ezen anyja hirtelen életéből való kilépése sem segített sokat.
Egykedvűen forgatja a kezében a fényképezőgépet, néha elkattint egy-egy képet, de aztán inkább csak figyel körbe. Hol járhat most? A nyugati-szárnyban, talán, bár tájékozódni még nem tud. Még csak nemrég érkezett, de már az a - szó szerint - átkozott levelet kézhez kapta, aminek köszönhetően csak rímekben képes megszólalni. Nem elég az érintéses dolog, még ezért is nézzék hülyének szegényt... Végül belöki az egyik ajtót, találomra, megnézve, hogy mégis hova is keveredett. Egészen szép méretű terem, azt meg kell hagyni. Hm. Ránézésre valami társalgó, vagy afféle lehet... Persze, az a lány, akivel találkozott, mintha említette is volna, hogy erre van a társalgó. Kissé még idegenkedve lépdel az egyik fotelhez, és óvatosan ereszkedik belé, mintha attól félne, hogy az hirtelen megmozdul és megharapja. Ilyesmi nem történik, így határozottan megnyugodva dől hátra, és a fényképezőgépet elengedi. Az persze nem esik le, hiszen szíjon lóg a nyakában, így nem igazán tudja elejteni. Körülnéz; észreveszi a lépcsőt is, de nem indul arra, nem nézi meg, mi lakozik ott. Helyette megint a gépet veszi a kezébe, és csak forgatja, mintha minden áron csinálnia kellene valamit. Egész kellemesen elvan, mondhatni.*

Tárgy: Re: Társalgó Pént. Dec. 18 2009, 21:08

Vidáman dalolászva lépdel a folyosókon, hiszen furcsa dolog történt vele tegnap: rímekben beszél.
S ami mások számára furcsa és természetellenes, addig Weekonak ez természetes és ráadásul vicces is. Tulajdonképpen a rímben beszélés cseppet sem zavarja mindennapi tevékenységeiben, hiszen alapvetően mindig vagy énekel, vagy verset mond, vagy egy mesét próbál megtanulni. Ő ezt egy játéknak fogja fel, amit egy aranyos Fatime nevezetű szellem küldött neki levélben.
Így ha már játék, akkor ő nagy örömmel vesz részt benne.
Ki tudja milyen indokból és elgondolásból, de úgy dönt, hogy a társalgóba sétál. Mialatt jön, addig találkozik olyan emberekkel, akik túlontúl kedvesek, vannak olyanok, akik karácsonyi lényeket keresnek (utóbbiakhoz szívesen beállna, mert biztosan nagyon jó móka lehet, de majd későbbre halasztja ezt a fajta játékot), vannak olyanok, akik éppen veszekedtek valamin. Mintha az őszinteségről zagyváltak volna valamit, de fene tudja, majd megkérdezi a legközelebbitől. Persze olyat, aki ugyanúgy rímben beszél, mint ő, olyat még nem talált legnagyobb sajnálatára. Éppen ezért most olyanokat keres, hátha jól tudna játszani velük.
Ahogy belépdel a helyiségbe, széles mosollyal konstalálja, hogy valóban van itt valaki, bár hátulról nem látja hogy kicsoda. Igazából nem tudja beazonosítani, hiszen az egész emberkéből mindössze a feje búbját látja a fotel háttámlájának köszönhetően.
Ragyogó mosoly terül szét arcán, ahogy odasompolyog mögé, hirtelen takarja el a fiú szemeit apró kis kezecskéivel, miközben kuncogva kérdi dallamos dorombolással a hangjában.
- Kip-kop, kip-kop, ki kooooopog?
szemedet én szépen becsukom.
Csak a varázsszót kell megsúgnod,
jelszó a nevem, súgd meg jóóóóóól!
Néhol igencsak elnyújtja, ahogy a dorombolástól rezeg a hangja. Ahogy elmondja a kis versikéjét, rögtön nevetve ugrik a fotel mellé. Nem számít, hogy valóban ismeri-e az itt ülő fiút, vagy sem. Ő mindkét esetben örül az embernek. Ha ismerős, azért, mert újra látja, ha új ember, azért, mert egy újabb barátot szerezhet magának.
Fő az optimizmus, nemde?
Ide-oda billeg kuncogva és széles mosollyal az arcán, ahogy csillogó szemekkel pillant le a fiúra. Mivel látja, hogy bizony új emberrel van dolga, ezért jó kislányként bemutatkozik.
- Weeko Abooksigun becses nevem,
Hívhatsz persze
Week-nek,
Wee-nek,
We-nek,
W-nek,
de jobb szeretem, ha Cicának becéznek.
Cica kérdi, ki vagy te? Honnan jöttél, s mi neved?
Csokik közül, mit szeretsz? Simát, töltöttet, epreset?

Tárgy: Re: Társalgó Hétf. Dec. 21 2009, 14:34

///Jessica Canly-Serenity Crusade///

Hogy az a ....! Miért nem tud kényelmsen tanulni a szobájába? Miért kellett neki társasági lénnyé változnia? Pont ezért köt ki a társalgóban, ahol természetesen még sosem járt, és pont ezért vágodik le durcás képpel egy fotelbe. Fejét hátrahajtja, minek küvetkeztében haja lelóg a háttámláról. Kezd lekopni róla a festék, de szerencsére nem feltűnő, így senki nem veszi észre. De majd ma befesti újra és jó lesz. Elvesz egy könyvet az asztakáról, és elkezdi olvani. Nem igazán éérdekli, mit olvas, csak hogy lefoglalja magát valamivel. Hátha benéz valaki, és akkor már lesz kivel beszélgetni. Gondolataiba mélyedve észre sem veszi hogy a könyv a hasán felkszik, ő pedig csak bámul előre. Túl sok minden van benne. Egy kis gyűlölet, félelem, szeretet, és igen, talán életében először, szívből jövö boldogság. És ez meg is látszik rajta. Arca kisimult, és nyugodt, és sokkal jobban kordában tudja tartani önfegyelmét.

Tárgy: Re: Társalgó Hétf. Dec. 21 2009, 14:48

*Egy vidám, ugrándozós, dalolós lila valami közelít a társalgó irányába. Az a lila valami nem más, mint Jessica lila tüllruciban, hozzá illő topánkában, és igen jól érzi magát, mivel végre kimozdult a szobájából. Valami karácsonyi dalocskát énekel, pontosabban ezt:*
- Az angyal énekel, tekints az égre fel,
napvilágos lett az éj, meghasadt az ég,
és a második személy ím most a földre lép:
*Ekkor lép be a társalgóba, vagyis lép... hát az túlzás, szinte beront, nagyot szökkenve érkezik és a dalt itt fejezi be.*
- mézet ont az ég, mézet ont az ég.
*Majd miután becsukja maga mögött az ajtót, fülig érő szájjal néz körbe, szemén megcsillan a halványlila smink, száján pedig a szájfény. Miután körbepislogott, csak egy lányt talált, akit talán most zökkentett ki az olvasásból, hiszen könyv van a kezében. Mivel most mindenképpen társalogni szeretne, így odasétál hozzá, és leül a tőle 2, maximum 3 méterre lévő fotelba.*
- Szia, bocsi, ha megzavartalak, nem volt szándékos,
csak ez a karácsonyi légkör, annyira feldobó, játékos.*Mosolyogva pislog a lányra, miközben hozzá fűzi a szavakat, majd miután elhallgat körbetekint még egyszer, lassan, közben persze a reakciót várja.*
~Nah, most ha szerencsém van visszaszól, ha nem akkor bukta és én is olvashatok.~

Tárgy: Re: Társalgó Hétf. Dec. 21 2009, 15:12

*Ugrabuglálás? Éneklés? Jesszus, csak nincs hallowen? Lila csodavalami? Na jó azért ennyire nem esik kétségbe, csak meglepődik a tütü láttán. De mosolyot egyet, és mivel űbáj(átok9 van rajta, kénytelen kelletlen kimondani az igazat.*
-Annyira nem zavartál meg, csak gondolkodtam, de nekem már elegem van ebből a karácsonyból. Tudod nekem még soha nem volt rendes karácsonyom. Soha nem kaptam ajándékot, max szíjjat hasítottak a hátamból. Bocsi, nem akartalak untatni. Serenity vagyok, de hívj Yorinak.-Kedves mosoly, és kéznyújts. Az alapvető udvariassági formák.-És egyébként mi szél hozott erre?
*Nem akar beszlni meg ilyenek, így nem is gondol erre, mert akkor nem kell kimondania. Eléggé bunkónak tünhetne, és sokakat megbántana. Pláne, hogy végre egy lánnyal is összehozta a sors. Ő eddig valamiért mindig fiuaakl ismerkedett meg, persze nem szándékosan. Így aztán most egy csomó minden tódul a fejébe, és elkezd beszélni.*
-És honnan jöttél? Miket fogsz tanulni? Melyik karba jársz? És mit kérsz karácsonyra?-Ezzel van ő megáldva. Mindenkinek karácsonyi ajándékot akar venni.

Tárgy: Re: Társalgó Hétf. Dec. 21 2009, 15:30

*Kissé furán néz a leányzóra, összevont szemöldökkel, szemei mintha a végtelenbe néznének, arcán fura mosoly, valami megértő mosoly, ámde mégis szomorú. Természetesen kezet fog Seryvel, majd ő maga is bemutatkozik.*
- Jessica*enyhe biccentés a kézfogás mellé.* az unalom lágy szellőjén érkeztem,
úgy látszik a sors hozott össze veled.
Máris felfedeztem pár hasonlóságot,
úgy látszik neked se túl normális a családod,
de ebbe most nincs kedvem belemenni,
nem szeretek erről beszélgetni.*Újabb megértő mosoly, majd egy kis szünet után a kérdészáporra próbál válaszolni.*
~Ki gondolta volna, hogy ennyi kérdést feltesz egyszerre?!~
- Hogy honnan jöttem, ez nem lényeges,
karom, a pillu, ott tevékenykedem.*Újabb mosoly.*
- A negyedik csoportot vettem fel, plusz az átváltoztatástant.
és te? Melyik órákon tiszteled meg tanárainkat?
Mit kérek karácsonyra?*Ez a kérdés kissé meghökkenti, meg is látszik rajta.*
Elég lesz egy piros alma.~Hát igen, mi sosem tartottuk meg az ilyesféle ünnepeket, sőt egyáltalán nem tartottunk meg semmit, na de sebaj, majd hozzászokok.*
- Angol vagy? Vagy az csak a második nyelved?
Bár az biztos, hogy érted a nyelvet.*Kezdenek agyára menni a rímei, hiszen nem jókedvéből nyomja így... na de ez van.*

Tárgy: Re: Társalgó Hétf. Dec. 28 2009, 16:18

[Nadia =)]

*Csendben haladnak, lábaik alatt ropog a talaj, ami kicsit ijesztő hangulatot kelt Serenában, ezért kezd egy kicsit gyorsabban lépkedni. Most valahogy nem örülne neki, ha valamilyen erdei vadállat elkapná a torkát, és fincsi vacsorának találná fel. Közben Nadia megszólal, Serena csak felsóhajt. Kicsit több is van, mint kartársi viszony, a leányzó részéről, hogy a kedves fiú mit gondol erről a dologról, még nem igazán derült ki. Valószínűleg, egy slukk azt is kihozná belőle, amúgy meg biztos nem tudna mit mondani, inkább elszórakoztatná magát, és tovább terelné a témát. Ettől a beszélgetéstől nem fog megmenekülni, szóval…*
- Nos csak egy ici-picikével van több, mint kéne
*Mutatja a kicsit kékre fagyott ujjaival. Kezeit a szájához emeli, majd megfújja őket, hogy felmelegedjenek. Aztán újra zsebeibe süllyeszti a hőt, kívánó kacsókat.*
- Jobb lesz, ha kicsit lépkedünk, mert így sose érünk be.
*Mondja, majd megszaporázza lépteit, és hamarosan el is érik a most éppen meleget nyújtó kastély falait. Mivel Nadia nem tudja merre is, van a társalgó, első emberként halad végig a folyosókon, elérve a nyugati szárnyhoz ahol a társalgó található.*
- Meg is érkeztünk.
*Lenyomja a hatalmas ajtó kilincsét, maga előtt beengedi Nadiat. Becsukja az ajtót, majd ki is szemel magának egy beszélgetésre alkalmas ülőalkalmatosságot. Mivel itt bent meleg van, leszedi magáról a felesleges ruhadarabokat, és kényelmesen befészkeli magát a fotelba.*
- Nos tömören, Daeron a pasim.
*Szögezi le, majd nyúl az asztal felé és felkap róla egy apró sütit, eszegetés céljából.
- Mit szeretnél még ebből kifolyólag hallani?
*Kérdi mosolyogva, bár Nadianak nem sok köze van ehhez, csak egy dologhoz, ha már Daeron húga. És az említett férfinem beszélt róla. Végig méri a már leült leányzót a szeme, megakad a jelvényén.*
- Hmm te pugnaxos vagy?
*Nézi csodálkozva, eddig észre se vette. Azt hitte, hogy a Nadia szintén az extremust gazdagítja. De tévedett…*
- Amúgy az iskola…
*Kezd bele Nadia másik kérdésébe….*
- Amint látod elég nagy. Igazából egy prefektus feladata lenne, hogy ezt elmagyarázza. Mázlid van, hogy én azt volt..
*Csak volt, de már nem az, és nem is hiányzik neki. Jobb átlagos diáknak lenni, bár mikor prefektus volt, akkor se tett több dolgot, mint most.*
- Hát gondolom a tanár, aki bevezetett, valószínűleg a karod karvezetője volt.
~Remélhetőleg..~
- Kíváncsi lennék, ő miket mondott el, én meg majd kiegészítem egy-két dologgal, amit tanári szemmel nem látható
*Egy kisebb mosoly megint, és ismét az asztalhoz nyúl, mivel már megemésztette a sütit amit, az előbb kivett. Tekintete visszaszáll Nadiara és kíváncsian, várja válaszát.

Tárgy: Re: Társalgó Hétf. Dec. 28 2009, 16:48

*Figyelmesen hallgat, nem kotyog közbe, társalgóban körülnéz, leül, bevackolja magát, valahonnan még párnát is kerit, és hallgat. Akkor Serena családban van szinte. Az jó. Hirtelen felpatta, puszit nyom Serena arcára, és visszaül.*
-Ezt azért kaptad, mert....mert....jó hogy te vagy Daeron barátnője.
*Hatalmas mosoly, és tovább folytaja a hallgatást, és ezt nem sok ember társaságában teszi. Kicsit meglepődik, mikor kiderül hogy pugnaxos. Azt hitte ez nem baj.*
-És az nagy baj ha pugnaxos vagyok? És te melyik karba jársz?
*Most kicsit elszontyolodik, de hamar tultesz rajta, ha baj, hát majd nem hordja a jelvényt. Magában feldolgozza a hallottakat, és előkaparja a fejébőől, hogy a tanárnő mit mondott neki. *
-Igen, elvileg a karvezetőm volt, és azt mondta, hogy a talá kötelező, és hogy még be nem töltöm a tizennyolat, addig tízig maradhatok kint. Meg azt is mondta, hogy tanuljak. Meg....azthiszem ennyi volt.
*Magyarázza nagy beleéléssel, és ő is evlesz egy sütit, és azon kezd el nyammogni. Sosem volt nagyétkü, és ezzel az egy sütivel megvan a vacsorája is.*

Tárgy: Re: Társalgó Hétf. Dec. 28 2009, 17:11

*Lábait keresztbe rakja és vár Nadia reakcióira. Sok mindent el tud képzelni reakciónak.. düh, meglepettség, öröm.. de ekkora örömöt. Egy puszi landol az arcán, ő pedig nagy kék szemeivel pillog a lányra.*
- Öhmm oké, na ezt nem vártam..
*Pillog a lányra, még mindig a sokk hatása alatt áll.. majd megemészti nincs gond. De nem nagyon szokott hozzá az effajta örömöknek. Egyedül édesanyja fogadja így mindig. Akár egy macska.. úgy csókolja végig Serenát, a végén nem győz zuhanyozni. *
- Nekem nem baj, hogy pugnaxos vagy, elvégre van egy közös ember az életünkben.
*Mondja, de a megfogalmazása kicsit hátborzongató. Csupa komolyság uralkodik Serenán, pedig nem épp ezt az oldalát mutatja egy-két ember. *
- Én az extremusba tartozok. Nos akkor úgy látom nem vagy tisztában annyira a karokkal. Nos van Pugnax, Extremus, Signumus és Pilluamuleto
*Magyarázza a lánynak*
- Vérre menő pontszerzés van minden órán, szóval nem csodálkozok, hogy a tanárnő azt mondta, hogy tanulj. Meg persze minden évvégén vannak vizsgák.
*Elgondolkodva mered a szembe lévő falra, hogy vajon mit is kéne még mondani…*
- Hát igen a karok közti kisebb vita. Igazából az extremus a különc kategória. Mindenkit utálunk, szinte.. és ez fordítva is igaz..
*Fintorgás nélkül kijelent egy hétköznapi tényt.*
- Van egy- két fura ember a karunkban
*Ebbe magát is beleérti, de ő még azok közé tartozik, aki nem ront neki annak az embernek rögtön, aki esetleg nem szimpatikus.*
- Szóval az azt jelenti, érdemes vigyázni, de nyugi általában nem esznek embert… tudtommal.
*Megereszt egy mosolyt, remélve, hogy nem hozta Nadiara a szívbajt. Daeron az ilyeneket nem akad ki, bár Serena szerint ég és föld a két testvér. *
- A diákok általában barátságosak, mindenki szeret mindenkit
*Ha az extrát kihagyjuk.. ezt csak magában jegyzi meg, nem akarja már mindjárt elrettentő példának hozni a kart. Elvégre ő szeret odajárni.*
- A tanárok is normálisak, persze mindig van olyan tanár, aki valami okból kifolyólag nem bír valakit.
*Melyik iskolában nem fordul elő a kivételezés…*
- Hát, amint láttad az iskola egész nagy. Van itt sok mindent, amit csak szeretnél. Érdemes körbenézni egyszer
*Persze kísérettel, hogy ha nem szeretne elkeveredni. *
- Nos nem tudom még mit kéne mondanom….
*Megint elgondolkodik, de nem jut semmi eszébe…*
- Bátyáddal beszéltél már mióta itt vagy?
*Teszi fel a kérdést, csak, hogy ne legyen néma csend.. ez- az egy dolog amit nagyon utál… mikor egy beszélgetésben áll a csend…*

Tárgy: Re: Társalgó Pént. Jan. 01 2010, 17:33

*Hallgatja a lány magyarázatát, közben nagyban bólogat, hogy megjegyezte. Felhúzza a szemöldökét a "mindenkit utálunk és fordítva"mondatra. Képtelen nem beleszólni, gy halk hangon éppen csak megjegyzi.*
-De hát én nem utállak. És te sem utálsz engem, igaz?
*Kicsit elmoslyodik a fura embeek, hiszen ő is eléggé, ha úgy vesszük, fura. De nem sokáig vigyorog, hiszen szóba kerül az evés. Hasa hangosan kordul meg, jelezve hogy a sütin kívül ma még semmit nem evett. Egy kicsit elpirul, és lehajtvta a fejét elkezdi simogatni a pociját. *
-Hát én még csak veled találkoztam eddig. De miko mentem ki az erdőbe sok embert láttam. És mindenki beszélgetett valakivel, így kerültem az erdőbe. Amit már nem bánok.
*Vidáman mosolyog, és nagy zöldeskék szemeit barátságosan fordítja Serena felé. Mint mondta van minden amit szeretnénk. Felcsillan a szeméen egy kivaácsi fény, és izgatott hangon szólal meg.*
-Ésés cukrászda is van? Meg kisállatsimogató is?
*Alig bír a fenekén maradni, mint ha kukac lenne benne, de rögtön lenyugszik, mikor hasa újra megkordul.*
-Bocsánat, csak kicsit éhes vagyok. Semmit nem ttem még ma.
*Zavart mosoly, és pocaksimogatás. Majd teljesen elszontyolódik, mikor a bátyja kerül szóba.*
-Nem találkoztam még vele. Iagzándiból azt se tudja, hogy felvettek. Mindig azt hitte viccelek, mikor azt modtam, hogy itt akarok tanulni. Sosem vtette komolyan, sokszor engem se. És neked van testvéred?
*Vált témát, és arcán megint msoly virít, de szeme még nem teljesen mosolygós.*

Tárgy: Re: Társalgó Szomb. Jan. 16 2010, 00:13

♪♫♪

Mondhat amit akar, fél tőlem. Fél tőlem, mert másképp nyúlok hozzá, mint az eddigi emberek. Fél tőlem, mert én vagyok a megtestesítője annak, aki ki akar többet is hozni belőle, mint ami ő most. Fél, mert közelebb férkőzhetek hozzá, mint szeretné.
Fél, és én ezt tudom.
Zöld szemek, szép zöld szemek... Nemet intek a fejemmel.
- Eddig nem gondoltam, hogy a mellemet nézted volna meg, de most hogy így mondod... - Elmosolyodok. Ha visszaemlékszem, akkor egy idő után már inkább én szerettem volna, ha szépségem elterelte volna eléggé a figyelmét annyira, hogy elfelejtsen piszkálódni. Nem érdekel, ha megnézett egészben, és utána ítélt. Az viszont sértette volna az érzéseimet, ha meg se akart volna utána ismerni. De akar, és ott a pont.
- Amúgy tudod, engem nem érdekelsz te annyira pucéran, mint ez fordítva. - Lemoshatatlan tény. Újabb bájos mosoly, és akaratlanul is meghatódok azon a tényen, hogy mennyire megismert annak ellenére, hogy minden lényeggel rejtőző megszólalásom elrejtettem tüskés modorom mögött.

Egyetlenegy probléma van a megszólalásommal, aminek csapdájába Anselmo tárt karokkal sétált. Nem véletlenül használtam ezt a szót, nem véletlenül hagytam egy látszólagos rést a védelmemen. Elmosolyodom, hogy tervem bevált. Ebben majdnem biztos voltam - de kíváncsi vagyok, mihez kezd most, hiszen eddig nem állítottam kettős csapdákat. Most jöttem rá, hogy ezt csinálja ő is, két lépéssel előrébb jár, mint én, de ennek az időszaknak vége.
Most egy érdekesebb kezdődik.
Örülnék, ha tudnám, mennyire értékeli feloldódásomat, kacérságomat. De el akarom benne hinteni annak a kételynek a morzsáját, ami szerint ez csak most van így, holnap már nem így lesz. Holnap nem leszek ilyen engedékeny, vidám, néha nőies, néha aranyos, kedves, és kevéssé elutasító. Holnap már nem leszek benne a játékban, holnap megint kívülálló leszek, csillogó zöld szemekkel, nagyokat csattanó öklökkel.
- Megígértem a masszázst, nem igaz? De a végén te fogsz ordítani... - Sóhaj. Nem tudja, mire vállalkozik, megint.
Talán nem is olyan szórakoztató megnyerni minden csatát, hiszen akkor elfelejthetem a következő miatti izgulást. Vagy én vagyok nagyon jó formámban, vagy ő van a szokásától eltérően rosszban - nem tudom.

Érzem már az összes porcikámban a hideget és a szelet, a havat és a sötétséget. Lefelé séta után megadóan bólintok egyet. Csak tudnám, ő hogy-hogy nem fázott át, olyan jó meleg jön át a kabátjából... Hozzábújok, kicsit nehezítve ezzel a lépkedést, és örülök, hogy nem nekem kell a szánkóval bajlódnom. Továbbra is fázom, néha kiráz a hideg, de néha belülről jóleső melegség tölt el. Miért ilyen rendes? Miért nem találja szánalmasnak, hogy olyan vagyok amikor örülök, mint egy ötéves, aztán a következő pillanatban pedig matróna alkat? Pár pillanattal utána pedig hízelgő macska?
Fogaim vacogása félúton eláll, de még mindig meglel az isten hidege. Viszont annyira már életre keltem, hogy észrevegyem, milyen sötét lett időközben, és hogy már előttem az iskola áll teljes életnagyságban. Elhúzódom Anselmo öleléséből, mert kezd kényelmetlenné válni számomra a helyzet, miután rájöttem, mennyire védtelen voltam, mennyire nyílt, és őszinte. Mennyire olyan, amilyennek nem kéne lennem senkivel, ha nem akarom, hogy később fájjon.
- Köszönöm szépen. - Félmosoly, és kinyitom a kaput.
- Mit csináljunk a szánkóvalbrrr? - Újra kiráz a hideg, ahogy hirtelen megcsap a kastélyból jövő meleg után egy hideg fuvallat. Muszáj, most rögtön valami meleg helyre jutnom, mielőtt ténylegesen elkapok valami nagyobb meghűlést, ha már nem lennék azon túl. Csak pár szobányira innen itt a társalgó hangulatos kis helysége, és gyakorlatilag újra vacogva szó nélkül arra veszem az irányt, úgy gondolva, hogy Anselmo így is úgy is jön utánam.
Benyitok a társalgóba, és meglátva a kandallóban égő tűz meleg fényeit, szinte futva kezdek el lefagyott tagjaimmal a célom felé futni. Végül megállok előtte, lehámozom magamról kicsit nehezen az átázott kabátot, és leterítem a kandalló párkányára melegedni. Türkiz pulcsim is átázott valamennyire, de azt isten ments, hogy levenném. Kesztyűmet viszont szinte letépem az ujjaimról, és egy fotelt húzok a lángok közelébe, amire leülök.
Már félig kész vagyok, és csak ekkor nézek körül, hogy ott van-e Anselmo is. A szám még kicsit lila, arcom kicsit fehér, szeplőim a szokásosnál jobban látszanak. Fehérségemnek talán valami kedvesebb fényt kölcsönöz a lángok tánca az arcomon.

Tárgy: Re: Társalgó Vas. Jan. 17 2010, 18:31

Most kellene betapasztanom a száját, mert ha megszólal, nekem is mondanom kell valamit, és általában ilyen helyzetekben alakulnak ki közöttünk a veszekedések. Valamivel el kell ütnöm ezt a beszélgetést, nem mondhatom neki, hogy cicám, ezt már megbeszéltük, te pakoltál ki majdnem mindent nagyközönség elé, szóval nem illik panaszkodni...
- Nem is néztem. A szép szemed csillogása, meg a fejed fölött lévő glóriád ragyogása minden másról elvonta a figyelmemet - vigyorgok rá. - Sőt, még azon is gondolkodtam, hogy erkölcsös Hajnalom vajh hol hagyta hófehér szárnyait - a vége talán kicsit gúnyos, de ha visszaemlékszik, mennyire kiborult azon, hogy megjegyeztem, csinos, vagy legalábbis valami hasonlót mondtam neki, ha jól emlékszem, akkor igazat fog nekem adni a hangvételem miatt.
Persze..., álmodik a nyomor...
- Hm..., nem tudom, aki csak a szememről ilyen sokáig képes beszélni, az talán több mindenre is kíváncsi lehet - nézek le rá vigyorogva, csak magamban adva neki igazat.
De még nem vagyok olyan hülye, hogy ezt hangosan ki is mondjam. A bájos mosolyát szeretem, de megtéveszteni nem tud vele. Nem csak szép a szemem, de látom is, amit látok...

Nem vagyok benne biztos, hogy akarom, hogy tudja, jobban élvezem a társaságát és az őszinte örömét, mint eddig bármikor. Így is már túl sokat mondtam, túl sokat mutattam magamból. Nem hinném, hogy ő olyan, mint én, és ellenem felhasználná. Néha talán mégis jól jönnek azok az erkölcsök. De akkor is, a tudat, hogy van, aki jobban ismer itt, mint bárki más, nos, nem a legkellemesebb érzés. Talán, ha tudnám, hogy holnap, ha ráköszönök, visszaköszön, és nem elküld a búsba, megmondanám neki, hogy jól, nagyon jól éreztem magam vele egész este. Még akkor is, amikor ártatlanul valami olyat mondott, amiről nem tudhatta, hogy felhúz vele.
Túl sokat szaporítom a szót. Egyszerűen ma nem ismerek rá, és nem tudom, hányadán is állok vele. Ez azért kemény dió, meg kell mondani. De azt hiszem, gondolatban a vállamat is megveregethetem, mert az én játékomat játssza, és nem is rosszul.
- Persze, csak hogy folytasd, édes kis szadistám - kacsintok rá, és ha azt hiszi, nem fogom rajta behajtani, tekintettel rá és a híres neves erkölcsösségére, akkor nagy tévedésben van. Nagyon nagyban...

Miért nem tudok olyan bunkó lenni vele, mint mondjuk legelső alkalommal? Meg másodszorra? Miért hagyom, hogy hozzám bújjon, és úgy viselkedjen, ahogyan az átlagos, ostoba kislánykák szoktak, akiket soha sem vettem semmibe? Miért nem érzek vele szemben legalább valami hasonlót? Olyan keveset tudok róla, és míg másoknál ez nem zavart soha, most úgy érzem, hogy mindent tudnom kell. Másokkal is mindig mufurc, vagy csak engem ajándékoz meg bűbájos modorával? Fogalmam sincs, de amikor kirázza a hideg, automatikusan szorosabban ölelem át, finoman dörgölöm a karját, hogy ne reszkessen annyira. És kivételesen még az sem zavar, hogy ennyire csendes. Bár, az nem zavarna, ha dorombolna mellé...
Na jó, most megnyugodtam, bunkó énem csak éppen téli álmot alszik, de nem tűnt el teljesen. Jó vagy, Vasquez fiam...

Még jó, hogy valamelyikünk odafigyelt az iskolához visszavezető útra. Meg jó, hogy automatikusan húztam magam után a szánkót, és nem hagytam el valamerre. Az új szánkónak biztosan örült volna a család, amivel kárpótolnám őket, de égne az arcom rendesen. Hajnalom nem tudja, de azért még tudom, mi fán terem a másik tulajdonának tisztelete. Karom lehanyatlásánál meglepetten nézek rá, majd gyorsan zsebre vágom a kezemet és bólintok egyet.
- Jöhetnél gyakrabban is - felelem vigyorogva, miközben megmozgatom a kezemet. - És végre elmondhatod egy mondatban, hogy nálam nem voltál rossz kezekben - nevetek fel halkan.
Igazából egyre jobban fázom, de hát nem törékeny lányból vagyok én, hogy ezt fel is hozzam, így csak azt várom, hogy mikor lépjük át végre a kastély bejáratát, hogy a négy fal között legyünk, és az esti levegőn ne fagyjunk meg.
- Szegény, ennyire fázol? - nézek le rá. - Megértem - bólintok -, láttam az előbb, a túloldalon már két jegesmedve is megfagyott - a végére elröhögöm magam, a nevetés jó dolog, és meg fel is melegít.
- A szánkót meg mindjárt zsebre vágom - pálcám már kint is van, rábökök a szánkóra, majd lefelé húzom, egészen addig, míg kicsi nem lesz, miközben elmormogom a "reducio" varázsigét.
De Hajnalom meg sem vár, így kénytelen vagyok gyorsabban menni, hogy utol érjem. Semmi kedvem megint a kastélyban kajtatni utána. Meg aztán hogy néz az ki, hogy én futok valaki után. Egy idő után felismerem a járást, magamban hálát adok, végre egy kandallóval rendelkező helyiségbe megyünk be. Kabátomat ledobom a kanapéra, mintha csak otthon lennék, úgysem járkál erre felé senki sem ilyenkor. Az egyik asztalhoz lépek és halkan mormogni kezdek, aztán a kis asztalt felkapva leteszem Hajnal elé, odahúzok én is egy fotelt, és lehuppanok rá. Az asztalon forrón gőzölgő gyümölcs tea és némi sütemény jelenik meg, ezt kértem tőle az előbb. Az egyik bögrét elveszem és a lángokba bámulva kortyolok bele a teába, hogy eztán felszisszenjek.
- Francba, ez tényleg forró! - szitkozódom. - Amikor azt mondtam, hogy forró teát kérek, nem arra gondoltam, hogy olyan legyen, amit két óra múlva sem lehet meginni - nézek az asztalra mérgesen, továbbra is morgolódva. Nem mintha egy kis korty tea annyira nagy kárt okozott volna bennem, de akkor is...
- Azon gondolkodtam - nézek oldalra -, hogy eltelt egy egész este, és te egyszer sem akartad átharapni a torkomat. Ugye nem átkoztak meg? - vonom fel a szemöldököm. - Vagy van egy ikertestvéred? - vigyorodom el a gondolatra. - Khm..., ezzel csak azt akartam mondani, hogy meglepett, tudsz szépen viselkedni is, és ez kedvemre való volt - jegyzem meg a tűzbe bámulva, tudva, hogy ha akarom, fel tudom úgy paprikázni, hogy a kandalló melegére már ne is legyen szüksége... Sandán oldalra pillantok és vetek rá egy vigyort, majd hirtelen a bögre az asztalon koppan, miközben előredőlök, hogy közelebbről nézzem meg az arcát.
- Nem is vettem eddig észre a szeplőidet - mormogom, miközben ujjammal végig simítok arcán, aztán megint visszadőlök a helyemre. - Igyál teát, hamar átmelegít.
A hasábok ropogásának hangja kissé elálmosít, a tűz tánca elvonja figyelmemet, miközben a gyilkosan forró teát kortyolgatom.
Idilli hangulat.

Tárgy: Re: Társalgó Vas. Jan. 17 2010, 19:37

Szerencsémre pont elkapom Anselmo pillantását miután elhúzódom tőle. Csak egy másodperc az egész, amikor még másnak tűnik, amikor még talán boldog-szomorúnak tűnt a szeme. Egy másodperc, ami miatt megbánom, hogy idefelé úton csak saját magammal voltam elfoglalva, és fel se tűnt Anselmo csendessége. Emiatt bánom meg, hogy nem láttam közben az annyira árulkodó szemét, ami tényleg igazi tükörként viselkedik érzéseivel szemben.
Sajnálom, hogy nem figyeltem, de megemlíteni már nem merem, mert olyan rövidke időtartam volt az egész, hogy amennyire én ismerem magam, teljesen bizonyos, hogy csak felnagyítom az eseményeket és többet látok bele a dolgokba, mint amennyit azok valójában érnek.
Nem voltam nála rossz kezekben, ezt én is tudom, de előbb ugranék ki az ablakon, mintsem ezt ebben a pillanatban beismerjem. Lehet fáztam, lehet nem kellett volna, de az elmúlt pár perces sétánál jobban éreztem magam, mint amennyire elméletileg kellett volna. Mert úgy gondolom, tudom, hogy bárki más fázós, és neki tetszetős lánnyal ugyanezt csinálta volna. Kicsit talán bánt is, hogy lesüllyedtem erre a szintre, és talán már nem is úgy néz rám, mint eddig. Csúszok lefelé a ranglistán. A szemének csillogását meg csak erőteljes fantáziám tette oda.
Tudom, hogy csendességem kicsit árulkodó nálam, de magamban ráfogom a hidegre, hogy nincs semmi leleményes válaszom most. Nem akarom beismerni, hogy rés van a védelmi rendszeremben, egy hatalmas rés, amiről fogalmam sincs mikor és hogyan került oda. Az elmúlt pár perc csak a természetes kedvessége volt.
Elvigyorodom én is, habár nem teljesen ugyanazon, mint Anselmo. Természetes kedvesség, mióta van az neki?
- Tudod ellentétben veled én nem jégből készültem, hogy így bírjam a hideget. - Na jó, ez még nekem is fájt, és kicsit aljas is volt, miután ilyen kedves volt velem. Úgy tűnik az agyam piros szintű védelmi riadóra kapcsolt, amikor csak jön belőlem a szó, és utólag döbbenek rá a jelentésére, és hogy ezt én mondtam.
- ...Zsebre? - Ja hoopp, tényleg. Nála volt pálca? Nem lett volna egyszerűbb varázslattal felmelegíteni, Vasquez? Elmosolyodom, nem érdekel, hogy órán ilyet nem tanultunk, sőt, én se tudok óriási elsős tudományommal ilyen varázslatot.

Annak viszont örülök, hogy Anselmonak jó az ízlése enni és innivalók terén, továbbá nem is nagyon felejti el, én mit szeretek. Ráadásul nem olyan bunkó, hogy csak magának rendel, hanem volt oly kedves, és rám is gondolt egy teával. Szép lassan kezdek átmelegedni, és a teásbögrét kezem átmelegítésére használom Anselmo tapasztalatából.
- Szegényem, így legalább egy napig csak álmodozhatsz a nagy piros ajkakról, mihez kezdesz így? - Egy rövidke gonoszkás mosoly. Kicsit meglepődök a kijelentésen, de igazat adok neki. Nem tudom mi ütött belém.
- Hóhatás, de ha gondolod, holnap folytathatjuk úgy, mintha ma semmi se történt volna. - Fogalmam sincs, azt hogy lehetne megcsinálni, én most nem tudnám leszedni a fejét... Mert rendes velem. Lámpa gyullad a fejemben.
- Tudod, lehet azért voltam ilyen, mert másképp viselkedtél velem. Akarom mondani viselkedsz... - Elharapom a mondatot, és inkább gondolatmenetére reagálok.
- Nincs ikertestvérem, tudtommal elátkozva se vagyok, de az azért felettébb érdekes, hogyha egyszer kapsz az "édes" felemből is egy falatot, akkor így reagálsz rá. - Elhúzom a számat, hangnemem számon kérő.
- Veled nem lehet normálisan viselkedni, mert holnapra az egész világ visszafordul benned, és tele lesz vele az egész iskola, hogy milyen megnyerő is tudok lenni... Vagy mittudomén, milyen szépséget sütsz ki holnapra. - Nem vagyok ideges, inkább ilyen csalódott stílus. Hogy bízzak benne úgy, ha tudom, hogy már sokan csalódtak benne ilyesfajta problémák miatt? Miért pont miattam változna meg? Talán tényleg el kéne felejtetni vele a mai napot, akkor legalább visszatérhetne minden a megszokott kerékvágásba - egy pofon itt, egy leleményes válasz ott.
Kicsit meglepődve pillantok fel rá, amikor a keze az arcomon van, újra elpirulok, és makacsan szétégetem a kezem a bögre szorongatásával. Legalább lehet tudni, hogy most már biztosan nem fázom. Leteszem gyorsan a teám, és eltolom a kezét az arcomról.
- Ott vannak születésem óta. - Tudnám, mitől vagyok morcos megint, hiszen semmi rosszat nem csinált ő se, én se, vagy igen? Sóhajtok egyet, és hátradőlök a fotelban, sütivel a kezemben.
- Bocsánat, ezt nem érdemelted. - Bociszemekkel nézek rá, miközben fű helyett a kis csokidarabokkal megszórt lapos sütit majszolom. Finom. Lenyelem a falatot, aztán megkérdezem a már pár perce foglalkoztató kérdést:
- Mond csak, mikor változtál át vidám kisfiúból ilyen látszólag nyílt, gyakorlatilag zárkózott emberré? Csak mert annyira el tudlak képzelni kisgyerekkén szőlővel a kezedben ugrálni.

♪♫♪
"I would have given you all of my heart but there's someone who's torn it apart ."

Tárgy: Re: Társalgó Hétf. Jan. 18 2010, 00:36

Az, hogy én nem vagyok szószátyár, az csak egy dolog, de hogy te is csendes legyél, na ez nem megszokott. Aztán egy mosoly és pár szó, amiből levonom, hogy egy idióta barom vagyok. Így próbáljon meg az ember kedves lenni veled... De ebből nem láthat meg semmit sem. Hümmögök egy sort, majd vetek rá egy pillantást.
- Egész úton úgy bújtál hozzám, mint egy agyon fagyott kiscica. Akkor nem panaszkodtál, hogy jégből vagyok - tudom, hogy nem erre gondolt, de én marha azt gondoltam, hogy most egy kicsit kontrollálni tudja azt a fene nagy száját, amit egyszer úgy befogok neki, hogy meglepődik majd a módszeren.
- Zsebre - morgom. - Tudod, varázslóiskola, pálca, csiribú-csiribá, meg abrakadabra - vigyorgok rá. - Szép reggelt, Hajnalom - ugratom csak azért is.
És lesz még egy meglepetés. Nem fogok belesétálni a csapdádba.

Fenébe, tényleg megégettem a nyelvemet, és fogadni mertem volna rá, hogy ez a kis pukkancs ki fog nevetni érte.
- Azt hiszem, hogy ha nem csókolhatom a málna piros ajkakat, akkor továbbra is a te társaságodat fogom keresni - erre most mit lépsz, galambom?
Nem érdekel, hogy lát, kényelmesen elterülök a fotelban, és nagyokat hallgatok, miközben Hajnalom a helyzetet elemezgeti.
- Miért, te ezt szeretnéd? - nézek rá komolyan. - Úgy vettem észre, hogy élvezed a társaságomat, és játszani is szeretsz - mindketten tudjuk, hogy itt nem a szánkózásról beszélek. Megvonom a vállam, hagyom, hogy te dönts. Légy nagylány, és vedd át egyszer a felelősséget, dönts te arról, hogy ha felkelünk, újra marakodni fogunk, és te sértetten vonulsz majd el megint, vagy megpróbálunk csiszolódni egy kicsit.
Oké, meghülyültem, hivatalosan is. Én nem akarok csiszolódni. Nem szeretem a kompromisszumokat, mert abból csak ellaposodás lesz. Szeretek vele harcolni, piszkálni, nézni, hogy ő felhúzza magát, míg én nyugodtan mosolygok le rá. Igen, mindig lesz harc, ha beszélni kezdünk, de talán nem ártana némi játékosságot is bele vinni. Igen, azt kell megmutatnom neki, hogy a fene nagy erkölcsösségéből semmit sem veszít, ha kicsit oldottabban viselkedik.
- Hajnalom, már a legelső alkalommal is viselkedhettem volna így veled, de te a legelső megmozdulásomra úgy reagáltál, hogy meg sem próbáltam kedves lenni - nézek rá semlegesen, és tudom, hogy nekem van igazam. - Ha akkor csak egy kicsit másképpen viselkedsz, sok veszekedéstől megkímélhetted volna magadat - nevetem el magam. - Bár akkor nem láthattam volna mérgesen villanó szemeidet, és nem tudhattam volna meg, hogy egy kis vasgyúró lakozik benned - a vége kicsit gúnyos, pedig tényleg erős keze van. - Szóval ezt az egészet ne kend rám - kacsintok rá, miközben egy mandulás teasütit egyben eltüntetek a számban.
Legyintek egyet, és hangosan felsóhajtok.
- Nem reagáltam rá sehogy sem, egyszerűen csak megjegyeztem, hogy élveztem az estét, amit együtt töltöttünk - megdermedek, és gyorsan belekortyolok a teámba, ami még mindig rohadtul forró. Most égettem le az egész nyelőcsövemet. Próbálok úgy csinálni, mintha az előbbi mondat el sem hangzott volna, és a sóhaj után nem lett volna semmi.
Ha most lehetne, látványosan verném a fejemet a falba, de nem lehet, mert akkor saját magam számára is nyilvánvalóvá tenném, hogy kimondtam, amit kimondtam. De így még homokba dughatom a fejemet.
A következő mondatok felkészületlenül érnek, arcomon mégsem lehet semmit sem látni, maximum szememen, hogy mintha kissé zavarodott lennék.
- Igazán köszönöm, hogy ezt gondolod rólam - megtapsolom hangosan, élesen pillantva rá. - Ezek szerint ezt vontad le ebből az estéből. Talán ezt is kellene tennem - nézek rá fentről, hangsúlyozva, hogy ő a kisebb.
Mindig tudtam, hogy értelmes vagy, Vasquez fiam...
Nézek ellökött kezeimre, és azért is visszanyúlok, hogy magam felé fordítsam az arcát.
- Néha mondok dolgokat, ha éppen elviselhetetlen vagy, mert kell valami, amivel meg lehet téged regulázni, mert különben - széttárom karomat, prezentálva, hogy nem mindig könnyű vele. - De a magánéletembe, mondtam ezelőtt bármit is, nem mindenkinek engedek betekintést. Csak azoknak, akik barátok, és azokról, akik felejthetőek voltak az életemben és az ágyamban - végig simítok ajkain, és elengedem. - Te nem tartozol a második kategóriába, különben az első találkozás után több időt nem szenteltem volna rád - morgom az orrom alatt.
- És tényleg nem érdemeltem meg. Azért, mert elvittelek szánkózni, minimum egy ölelés és egy csók jár - vigyorgok rá komiszan. - De egye fene, egy puszival is megelégszem - kacsintok rá, és élvezem, hogy arca milyen aranyosan kipirult.
A kérdésre megvonom a vállamat és a teát kortyolgatom a válaszadás helyett.
- Honnan veszed, hogy nem voltam mindig ilyen? Lehet, hogy de, csak finomabb kiadásban - nem nézek rá, a bögrét szuggerálom. - Hosszú, szappanopera jellegű történet egy kisfiú életéről. Miért, szeretnél esti mesét? - vigyorgok rá fél oldalasan, de ez most valahogy nem az igazi.

Tárgy: Re: Társalgó Hétf. Jan. 18 2010, 01:24

♪♫♪
"Don't come closer or I'll have to go."

- Hát ez...ez... - Tátogok egy sort. Kiürült a szótáram. Miért maradok már megint a nap végére alul, ha már egyszer felülkerekedtem? - ...nem volt túlságosan kedves.
Megrázom a fejem, nemet intve vele. Még hogy én, én kevesebbet érek, mint Dana! Hát ez... Ez felháborító. És még vissza mer vágni! Én meg miért, miért vágom saját magam alatt a fát? Túlteszem magam rövid kis felháborodásomon, és folytatom a beszélgetést.
- Egy okot mondj, miért ne élveztem volna. - Még el is mosolyodom, felhúzom a lábaim a fotelra. Az egyetlen dolog ami a mai nap kellemetlenül érintett, az a málna piros ajkak. Beszélhetnék én is neki másokról, de úgy érzem pont az ellenkezőjét érném el annak, amit szeretnék vele, úgyhogy inkább hanyagolom. Megkérdezném én, hogy ő élvezte-e, de szinte biztos vagyok, hogy megint a szőkeségnél kötnénk ki, úgyhogy kerülőútra térek.
- Csak azt nem tudom, legközelebb mit csináljunk, mert már annyira megszoktam ezt a pofoncsapkodást, hogy nehezemre esik másképp viselkedni veled néha. - Neeem, nem célzok direktbe semmire. Mégis ott a sértettség bennem, hát így kell bánni a híres nevezetes Hajnalokkal? Semmi szépségekre való utalás, semmi arról a tényről, hogy nem tudom magamnak kisajátítani Anselmot, akármennyire is próbálkozom. Aztán a nap eleje jut eszembe, az arca, ahogy nézett, a tátogás, és a bociszemek... Azért valamilyen értelemben mégis kisajátítottam, méghozzá nem is akármilyen módon. Olyan módon, ahogy úgy tűnik, már rég elfelejtette, hogy hiányozhat neki valaki. Ördögi tervem teljesülő félben van.
Az igaz tény az az, hogy én szeretek vele veszekedni. Egyszerűen felpörget, és kinyílnak tőle álmos szemeim. De inkább megrázom a fejemet.
- Ha nem veszekedtem volna veled, nem lett volna meg az esély, hogy több figyelmet fordíts rám, mint egy epizódszereplőre az életedben. Amúgy is, felettébb idegesítő vagy. Csak úgy odaültél! - Még egy fejrázás a véleményem megerősítése végett.
- Bunkó voltál, megérdemelted a pofonokat. De azért örülök, hogy élvezted a személyes kiselőadásokat. - Újabb vigyor, aztán nem kicsit ledöbbenek Anselmo válaszán, aztán csak szimplán, "mindentudóan" elmosolyodom.
- Hát, örülök, hogy annyira élvezted a szánkózást, mint én. - Rámosolygok most már rendesen. Valahogy vidámabb lettem ettől a kis vallomástól, ami egy kicsit többet is megmozgatott bennem, mint a tervem előrehaladásának sikerét. Azt akarom, hogy kényelmesen érezze magát azzal, ha kimondja, mit érez, és habár lenne pár kicsit sértő megszólalásom, most mégis magam előtt látom lebegni a helyes utat. Ha akarja, bújjon bele a teájába szégyenében, hogy ilyen előfordulhat vele, de a második alkalommal majd talán kinéz a bögréje rejtekéből. Esküszöm, mintha valami csapdába akarnék csalogatni egy vadállatot, azzal a különbséggel, hogy a végén nem vasfogak várják, hanem ölelő karok!
Jaj, de fárasztó is ez a munka, de megéri... Mert élvezetes, és mert tudom, hogy ezzel nem az egész világ felé lesz sokkal nyitottabb, hanem főleg felém. Mert engem fog az a megtiszteltetés érni, hogy a belefektetett munkám eredményeként megnyílik előttem. Ha nem is lapozhatok majd benne, mint egy nyitott könyvben - mert ezt mind a ketten tudjuk, hogy nem fog megtörténni - mégis, kapok a fejezeteiből egy kis ízelítőt.
Meglepetésként ér nagyságának kihangsúlyozása, és tényleg, erősen úgy érzem, hogy összemegyek törp méretűre. Egy pillanatra megijedek, tudja fene mitől, de aztán változtatok üléshelyzetemen, és visszanyerem énemet.
- Azt vontam le az estéből, hogy tudsz kedves lenni, ha éppen szeretnél. De nem vonhatok le olyan következtetést, hogy a szokások nem visznek tovább, és holnapra nem akarsz-e mindent elásni, csak azért, mert valakivel kedves voltál.
Újra megrémülök kicsit, amikor az arcomhoz ér, szemem újra ijedten, majd harciasan villan egyet. Hirtelen azt hittem pofoncsap... Ezért még váratlanabbul ér az újabb mini-vallomás, és az ajaksimítás, és akaratlanul is a következő gondolat férkőzik a fejembe: "Vajon most igazat mond, vagy ez egy újabb trükk, ami már ezeregy lánynál bevált, és most tesztel?"
Egy időre kicsit skizofrénné válok, szívem az első megoldás felé húz, eszem (vagy erkölcsöm?) a második felé. Azt hiszem itt az ideje lelépni innen, veszélyes vizekre evez itt Anselmo drága, és látom rajta is, hogy túl messze mentem a mai napon. Majd holnap. Felállok, kezembe veszek egy sütit, a kabátom és kesztyűm, majd Anselmo felé veszem az irányt. Először is lehajolok az arcához, már amennyire az én testmagasságommal kell, és egy lágy kis puszit nyomok rá, amit ha úgy nézünk, sehogyan se illik a jellememhez. Aztán suttogva csak annyit mondok neki:
- Tudom, hogy olyan voltál, és kész. - Még egy puszit kap a fülére, aztán elindulok az ajtó irányába, még egyszer visszafordulva.
- Jó éjszakát drága, engem és csak engem vár az ágyikóm meg a bőröndöm. Csóóók! - Aztán kilépek az ajtón, és elindulok a hálókörletem irányába.
Végül csak az enyém a mai napi győzelem.

Tárgy: Re: Társalgó Hétf. Jan. 18 2010, 18:50

- Khm... - most mi a fenét mondjak... -, te sem voltál valami kedves - morgom végül az orrom alatt, és kivételesen tényleg így gondolom. Nem volt valami kedves, hogy kinevetett, és igen, vagyok annyira fáradt, hogy ezt hangosan is kimondjam. Jó, tudom, fojtsam inkább magam a forró teámba...
- Nem tudom, végül is te hoztad fel azt, hogy holnap akár viselkedhetünk úgy is, mint régen - vonom meg a vállam, és gondolatban fogom a fejem, mert éppen egy tipikus, nyakatekert, női gondolatmenetben van részem.
És akkor csodálkoznak, hogy nem lehet kiigazodni rajtuk. Vagy azt akarja, hogy mondjam ki? Végül is, ma már éppen elég dolgot mondtam, vagy tettem, amit nem kellett volna. Egyel több vagy kevesebb már nem számít. Vagy igen? Persze, hogy... Így legalább meghagyhatom tévhitben. Ez az egyik legjobb módszer arra, hogy ne laposodjon el egy ismeretség. Vagy barátság? Vagy...
- Hm..., én azt hiszem meg tudok lenni a nagyon nagy veszekedések nélkül - nézek rá oldalasan, halványan mosolyogva. - Ez persze nem jelenti azt, hogy a szóváltásokat is el kellene hagynunk. Anélkül mindketten unalmassá válnánk egymás számára, nem igaz? - nevetek fel halkan.
Bármennyire is próbálkozik, én akkor is tudom, hogy élvezi ezeket, csak azt nem, hogy mindig ő marad alul. Nekem ez pont megfelelő, ő meg morog miatta, amivel megint szerez egy jó pillanatot nekem. Oké, ezekből a beszélgetésekből általában én jövök ki nyertesen, de azért néha őt is kell nyerni hagyni, hogy legalább megérezhesse a győzelem ízét kicsit.
A gondolatmenete, bármily fájó is, de helyes.
- Talán tényleg így lett volna. De te veszekedés nélkül is különleges vagy annyira, hogy ne akarjalak szem elől téveszteni - szemeit figyelem, majd legyintek egyet. - Jó, hogy azt nem vártad el, hogy meghajoljak, kezet csókoljak és satöbbi. Kicsim, a mai világban sokkal lazábbnak kell lenni, különben nem szerzel ismeretségeket - igen, ez megint egy kicsit én voltam, aki tudja racionálisan is nézni a dolgokat. Vagyis kicsit ridegebben. - Különben sem voltam bunkó, szimplán... - francba, most mit mondjak... -, najó, talán egy kicsit bunkó voltam, de próba szerencse alapon mentem oda hozzád, azt gondoltam, hogy te is csak egy vagy a sok közül - vigyorgok rá szélesen. - Még szerencse, hogy tévedtem - kacsintok rá, néha azért csak el ejtek egy-egy bókot, pedig hónapokkal ezelőtt megfogadtam, hogy ilyet nem fogok tenni, mert úgy sem hisz nekem.
Bezzeg ezt a mondatot elhitte. Most már olyan mindegy alapon sóhajtok egyet.
- Nem is a szánkózást, hanem a veled eltöltött estét - nem nézek rá, már így is többet jártattam ma a számat, mint ahogyan terveztem.
És igazából az sem volt a terveim között, hogy megijesszem. Merlinre, sokszor voltam seggfej, bunkó, rideg és nemtörődöm, de kezet nem szoktam emelni a lányokra. Hajnalomra meg aztán főleg nem. Pedig meg kell hagyni, ma este tökéletesen táncol az idegeimen egy-két beszólásával. Pár hónappal ezelőtt ez még nem jelentett problémát. Biztosan a bor az oka. Igen, a bor...
- Merlinre, megijedek néha attól, hogy milyen bonyolultak a gondolatmeneteid - morgom az orrom alatt. - Ha egyszer azt mondtam, hogy te más vagy, akkor az így is van - dünnyögöm az orrom alatt, látva, hogy először megijedt az érintésemtől.
Talán most jót tenne egy alvás. Látom, hogy nem is hisz nekem és ez még bosszantóbb. És miért akarom, hogy higgyen nekem? Máskor kinevettem volna, ha kételyek elültetése sikerrel jár. Most meg zavar. Figyelem, ahogyan menekülőre fogja dolgot, már szinte várom, hogy még csak rám sem néz, és kimenekül a társalgóból. Ehelyett megkapom a puszimat, amire még csak nem is számítottam. Beszívom hajának illatát, nagy erőfeszítésembe telik, hogy ne húzzam le magamhoz. A következő még felkészületlenebbül ér, és hangosabban felsóhajtok. Már az ajtónál jár, amikor odakiáltok neki.
- És az ölelésem hol marad? - kattan zár, az én arcomon meg kiszélesedik a vigyor.
Hogy ki győzött a mai napon? Természetesen én. Kezdek rájönni, ahhoz, hogy ő engedjen egy kicsit, nekem is máshogyan kell viselkednem vele. Rá már nem állnak a régi szabályok. És mindig szerettem a kihívásokat.
Lassan felkelek, a fotel elé tolok egy nagyobb puffot, az elé Hajnalom fotelét, majd kényelmesen elnyújtózom a kandalló előtt. Nem fogok lemászni a hideg alagsorba, itt most túl kényelmes.
Hagyom, hogy lassan elnyomjon az álom.
Természetesen győzedelmes, szórakozott mosollyal ajkamon.