*A történetről való elgondolásra csak bólogat. Mi más is lehetne? Még szép hogy az. És egyébként is, addig jó, amíg Lucy nem tudja az igazat. Nem biztos, hogy jó lenne a lány első benyomása, ha a főcím mellé a mellék címet is lefordította volna... Igaz az sem túl jó alap, egy barátsághoz, hogy nem mondta el a teljes igazságot, de ki tudja, majd később talán elmondhatja. Bár soha senkinek beszélt még ilyesmikről, ahogy általában magáról sem nagyon.
Ő is jobban szereti a regényeket, meg a tudományos dolgokat, de néha szüksége van a mangákra is, mert azok kikapcsolják az egyébként folyton pörgő agyát.
Kumiko nem szeret nyelveket tanulni, de az angolt muszáj, mert ugye az a világnyelv. Sosem értette, hogy miért. Persze tanulták a történelmi és egyéb okokat is, de például a japán is simán lehetne az, elvégre technikai újításokban ők a legjobbak, mind a mugli mind a varázstechnológia terén... De ha már megtanulta az angolt, nem bánja, egyenlőre elég jól megy neki, szerencsére jó tanárai voltak, ő meg ugye elméleti dolgokat könnyedén megtanul. A varázslásban már nem mindig ilyen profi, főleg bizonyos mágiaágakkal vannak problémái, de senki sem lehet tökéletes. (Igaz ő próbálkozik, ha kell órákig gyakorol valamit, amíg a kívánt hatást el nem éri.) Azért persze rosszul esik neki, hogy már megint a világ nyelv dolggal jönnek elő, és hogy japánra nem lesz szüksége...
Mert ugye honnan tudja az ember, hogy nem lesz szüksége egy adott nyelvre. Például a japánok, nagyon jól megtanulják a nyelvtant, de a kiejtésük az katasztrofális, egyáltalán nem biztos, hogy egy angol vagy akár bárki más, aki nem japán megértené őket. Amikor ideérkezett, még Kumikoval is előfordult, hogy nem értették pontosan mit is akar mondani, de azóta ráállt a füle az angol nyelvre és mostanra az akcentusa is eltűnt... Talán még egy kicsit érezhető, de klasszisokkal jobb, mint volt.*
- Nah igen, világnyelv. *Egy fintor az arcán, ami jelzi, nem igazán repes ettől a gondolattól.* - Én alapvetően mindig úgy gondoltam, hogyha elutazom egy másik országba, másik kultúrába, akkor meg akarom ismerni, tanulni az ottani szokásokat és így a nyelvet is. Ha például koreába mentem volna tanulni akkor koreaiul is megtanulok. Meg aztán, annak szép a csengése...
*Tényleg így gondolja. Már utána is nézett a nagyobb mágus egyemeknek és épp azon gondolkodik melyikre iratkozzon majd be. Aztán ha ezt eldönti neki kezdhet nyelvet tanulni, pedig nem sok kedve van hozzá, meg aztán ha tényleg felveszi az összes tárgyat, akkor ideje sem nagyon lesz. Mondjuk aki ismeri, az tudja, hogy neki nem fog gondot okozni, hogy több órája és házija lesz, mint bárki másnak, és így is kiválóan fog teljesíteni, úgy hogy mellette a prefktusi tevékenységeit is elvégzi. Hiába a maximalizmusának semmi sem szabhat határt, a végkimerülést leszámítva.
Lucy is az ő ruháit tanulmáynozza, bár neki ez nem tűnik fel, így csak a kérdést hallja meg, ami kicsit furcsa. No nem azért, mert leljebb vetkőzne ha melege lenne, hanem szimplán azért, mert a kastélyon belül egyáltalán nincs olyan meleg...*
- Nem nics melegem, miért?
*Kérdez vissza, mert őszintén szólva nem érti a dolgot. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a hőérzékelése sem igazi a mérgezés óta, így nem okoznak neki gondot a klímaváltozásnak köszönhető extrém időjárási viszonyok, mint a szokatlanul meleg nyár, vagy a csontig hatolü hideg tél. Ami biztos, nem célszerű arra alapozni, hogy ő mit gondol az időjárásról.*

//Fagyi-mert az finom ^^//

[Heather Barton]

*Követi a lányt a társalgóba és leül mellé a kanapé másik oldalára. Ő kényelmesen elhelyezkedik, egyik lábát keresztbe teszi a másikon, karjait hátul megtámasztja a támlán. Éppen ellentétes képet nyújt mint Heather: míg a lány összekucorodik, ő inkább elterül, férfimódra. És vigyorog.*
- Nem tudom mi kifogásuk lehet ellened, szerintem nagyon is kellemes a társaságod. *hirtelen közelebb hajol és gyanakodva méregetni kezdi a lányt.* Hmm, bolond mi? Hm-hm... *Le-föl cikázik rajta a szeme és hozzá még hunyorít is. Végül elmosolyodik és visszadől a támlára, hiszen csak viccelt.* Ha te bolond vagy, nem tudom ki normális. *Teljesen magától értetődő hangon jelenti ezt ki és mosolyogva bólogat a lány konzekvenciájára.*

- Így van! Egyébként még csak fura sem vagy. Teljesen rendben vagy, ne aggódj. *Ebben a kijelentésében is legalább annyira magabiztos, mint az élet más területein. Úgy beszél mint akinek már rengeteg nővel volt dolga, így tudja hogy ki számít furcsának vagy akár bolondnak, és teljes bizonyossággal állíthat ki valakiről épelméjűségi bizonyítványt. Vagy egész egyszerűen ő kompatibilis a lány személyiségével.*

- Hogy mikor menjünk hajózni? Hát, még az előtt kellene hogy befagyna a tó. *Cinkos mosolyt villant a lányra, tisztában van vele hogy amaz sem akarta a dolgot a tél derekáig halogatni, csak jólesik néha húzni egy kicsit mások agyát. Pláne a csajokét, de gyorsan komolyra is fordítja a szót, mielőtt egy lehetetlen alaknak lenne titulálva.*
- No, szerintem menjünk most hétvégén ha neked is jó. És ne délután mert ilyenkor már nagyon korán sötétedik. Legyen olyan 10 körül és akkor még visszaérünk ebédre mire megéheznénk. Ebéd után már csak azért se szerencsés hajózni, mert a hullámzás nem barátja a sült báránycombnak. *Jelentőségteljesen felhúzza a szemöldökét, hogy Heather érti-e mire céloz. Az evezős felajánlást pedig nem állhatja meg mosolygás nélkül.*

- Én inkább egy kisebb vitorlásra gondoltam, ha van itt olyan. De ha csak csónak van, akkor se hagynám hogy Te evezz. Oda lenne a férfiúi büszkeségem! *Vigyorogva kidülleszti a mellkasát, mert ő bizony férfi, méghozzá a legjavából! Ehhez kétség sem férhet.
A témaváltás picit kizökkenti, a hirtelen jött kérdések elgondolkodtatják egy pillanatra.*
- Hát, azt hiszem igen. Minden sárkány szép, sőt gyönyörű a maga módján, de a walesi zöld nekem valahogy mindig nemesebb volt a többinél. Fura dolog egyébként, hogy a zászlónkon meg egy vörös sárkány van. Látszik hogy muglik találták ki, ha a mágusokon múlik a dolog, biztos hogy oda is a zöld kerül! *elvigyorodik, dehogy bánja ő a vörös sárkányt, szép az is. Nincs az a walesi dolog amire ő ne lenne büszke.*

- Milyen az otthonom? Hát szép. *Újabb pimasz vigyor, cukkolásból, de már folytatja is.* Egy nagy házunk van a tengerhez közel. Mondanám hogy egy sziklaperemnél, de akkor azt hinnéd hogy ott áll a ház a szélén, pedig nem. De nincs messze, egy kis sétával hamar ki lehet érni az oromra, és onnan gyönyörű kilátás tárul eléd. Nem messze onnan pedig le lehet menni a partra is. És a kastély sincs messze, tudod a Beaumaris, csomó turista jön oda minden évben. Szép hely, szeretem. ~Ideális randihely, a csajok bomlanak a holdfényes, tengerpartos, kastélyos sétákért.~ *Elmosolyodik a gondolaton. Biztos benne hogy itt is találni fog hasonlóan romantikus helyeket egy-egy esti sétához.*

- Tesóm nincs, de van egy fura macskánk, Kean. Fura, mert néha egészen olyan mintha nem is egy macska lenne, hanem egy ember macskabőrben. Nagyon okos, és az embernek folyton az az érzése támad tőle, hogy a büdös dög pontosan tudja, mit miért tesz, és kit hogyan kell manipulálnia a céljai elérésének az érdekében. *mosolyog, még miközben "büdös dögnek" titulálja az állatot, akkor is. Látszik hogy szereti őt, mondjon róla bármit, mert még ha szidja azt is kedves hangon teszi.*
- Amúgy egy fekete kandúr, sárga szemekkel. Nem túl nagy, inkább nyúlánk és izmos. Sportos fickó, és többnyire jobban szeret kint lenni mint bent, de próbáld csak meg odébb tenni ha ráaludt a párnádra! *Elneveti magát, az aztán nem kis harc, és jobb is bele se kezdeni.*

- Na elég rólam, mesélj te is! Hol laksz, hogy laksz...? És honnan jött ez a bajba kerülős kérdés? Csak nem egy világi nagy bajkeverőnek nézek ki, hogy megkérdezted? *Huncut csillogással a szemében, ravasz félmosollyal néz a lányra, de a kérdésre tulajdonképpen nem válaszolt.*

[Violetta]

Tegnap érkeztem, így ma már elérkezettnek tartottam az időt, hogy nekikezdjek felfedezni a kastélyt, még mielőtt bele kell vetnem magam, a nem kívánatos kötelességekbe. Na igen...tanulni jöttünk ide, én is, és ikertesvérem is, bár kettőnk közül igazán lelkesedik e miatt.
Bár az ebédlőt keresem, mert a gyomrom hangosan korog, jelezve számomra, bizony valamivel meg kellene tölteni, mégis itt kötök ki.
~Eltévedtem talán?~
A fényben úszó társalgóba beljeb sétálok azért, hogy hátha akad itt valaki, aki útba igazít. Fehér felsőm ujját feltűröm mnkától megedződött, férfiasan izmos karomon, hogy láthatóvá váljon sötétebb tónusú bőrszínem. Körbesétálok, majd az egyik ablak előtt megálva kieflé tekintek a sötétséget bámulva, s önmagamat, amint azt az üeg visszaadja tükörkép formájában. Nyakamban egy ezüst láncon ezüst kereszt lóg, megigazíom látván, hogy az nem középen lóg le.
Lazán szürke nadrágom zsebébe csúsztatom termetes markomat, s anyámra gondolva állok ott, megfeledkezve a külvilágról.
~Meddig fogja apánkat hitetni, hogy tőle lesz a kicsi? Ha Noel, és apánk megtudja, oda a családunk.~

Nem mondhatni, hogy Veron az a lusta ember, de most igazán nincs kedve felmászni a kastély legmagasabb épületébe, hogy onnan szemlélje a tájat, ha már ma nem mehet ki. Az idő nem éppen neki kedvez, vagy legalábbis nem az ő gondosan kisimított tincseinek. Bár nagyijának köszönhetően elég könnyen megy a művelet, de azért nem kockáztat, hogy tincsei kósza göndör fürtökbe ugorjanak fel feje búbjára.
Így esett meg az, hogy a társalgóban találta magát. A pince számára elég nyomasztóvá vált már. Talán túl sok időt töltött bekuckózva, önkéntes száműzetésben élve, és elzárkózva a többiektől. Ennek is köszönhető, hogy még mindig az elsőben tengeti napjait, és nem lépett feljebb. persze ez a családban nem nyert túl nagy tetszést, de így legalább kitolja a miniháborút, ami Antalus visszautasítását követően törne ki.
A társalgó kényelmes foteljébe felpócolja magát, előveszi a már félig elkezdett levelet. Igyekszik mihamarabb befejezni, bár nagyon már nem tud miről írni. A kis depresszió, ami az ideérkezését követően lett úrrá rajta, ugyebár nem hagyta, hogy elhagyja a szobát, így nem is történik vele semmi sem. Pedig Lucius beszámolót vár, minden bizonnyal vidámabbat, mint amit ő írni készült. Talán ezért is megy olyan nehezen a befejezés. No de azért megpróbálkozik vele.
Arcán amolyan kikényszerített mosoly van, amit valahol elvárnak tőle. Nah nem azt, hogy kikényszerítse, inkább a mosolyt, amit mostanság nélkülözött. Bár, ennek ellenére, nem mondhatni, hogy annyira rosszul érezné magát a bőrében, mert hát ő jól van, még ha nem is látszik rajta. Az utóbbi időben nagyon sok levelet írt. Régi háztársainak, legalábbis azoknak, akikkel jóban volt. Nem mondhatni, hogy olyan sokan hiányoznak neki, de Vinny és Legra barátságát nélkülözni nem túl kellemes dolog. És persze Alexa. Nah ő neki nem írt, bár többször nekiállt, mert hát jó lenne rendezniük a kapcsolatukat, de ez nem megy egykönnyen.
A levélgyártó kisiparos barna lány bevackolva magát a társalgóba - ahol egyébként még sosem járt - kivételesen jól érzi magát. Bár, a levelet valahogy nem tudja befejezni, inkább csak úgy néz ki a fejéből, és a régi emlékek garmadájába temeti magát.

Nem mondhatni, hogy Noel belépése megzavarta Veront. Főként, mert nem zavarja, hogy valaki rajta kívül még szívesen tartózkodna a társalgóban. meg egyébként sincs semmi, amiben megzavarhatja, az emlékek úgyis mindig ott vannak neki, csak elő kell kotorászni, ami meg tulajdonképpen nem nagy munka. Szóval Noel belép az ajtón, amire -mármint a zajra - Veron pedig odapillant. A srác illedelmesen köszön, be is mutatkozik, ami azért elég ritka madár errefelé.
- Helló! Verona DiMains. - mondja ő is, ahogyan azt illik, majd leengedi lábait a fotelból, egészen a földig, majd két kezét a fotel karfájára teszi.
Azért most már szélesebb az a mosoly, még ha azt egy vadidegen is kapja. Amolyan remény féle, hogy ha már egyszer feljött a pincéből, akkor van lehetősége némi társalgásra, vagy legalábbis társaságra.
- Dehogy zavarsz! Csüccs! - válaszolja a fiúnak.
Nem valami bátorító, de ha esetlegesen arra várna, hogy bejöhet-e, akkor talán ez is megteszi. Bár Veron még akkor is megengedné, hogy bejöjjön, ha éppen nincs társalogni való kedve, mert hát ő olyan kis jószívű tud lenni, és nem is nagyon tud nemet mondani. Bár, azért néha eléggé be tud keményíteni, sőt, még bunkó is tud lenni, de az persze a ritkábbik eset. Bár tény, Noel nem az a bizalomgerjesztő fajta, de látott már ilyet. Volt egy ismerőse, aki szintén nem volt az a bizalomgerjesztő, és mégis tök jól elvolt vele.
Közben gyors elpakolja a papírdarabot, amire a levelet próbálta megfogalmazni, hisz arra most biztos nem lesz kapacitása. Majd talán később befejezi, ha lesz miről írnia. Addig pedig jó helyen van a táskájában.
Ahogy lehajol veszi észre, hogy van pár szem szösz a fekete farmerján, amit gondosan most le is csipked, míg Noel leül. Bár azt nem tudja, hogy hirtelenjében most mit mondjon, hiszen eddig leginkább csak a tükörképének beszélt, és hát ki is jött az ismerkedős gyakorlatból.