Társalgó

*Egy mosolyt azért megereszt felé a hallottak után. Ha jobban belegondol igaza van, de ettől függetlenül szereti hallani a pozitívumokat. Szerinte más is így van vele, főleg Adrián. Attól még, hogy tisztában van saját adottságaival, még jólesik neki, ha megjegyzik, akár századjára. Szólni nem szól, mosolya minden gondolatát lefordítja. A gondolatok pedig pozitívak. Egyébként meg tudná magát védeni a kritikákkal szemben, tehát áll elébe bármilyen megjegyzésnek.
Ez a sértődöttség valahol teszik neki. Olyan kisfiússá teszi, mint akit az imént fosztottak meg egy kedves játékától mindenféle magyarázat nélkül. Jég szíve megolvad egy kicsit.*
-Nem csak azért foglak. Nyugiii... *Tényleg nem unalmas és már-már azt lehet mondani inkább vele van, mint bárki mással itt a kastélyban. Most véletlenül futottak össze, de amint megkapja madarát, levélre is számíthat tőle.*
-Aztán ne lepőd meg, ha levelet kapsz tőlem. Madaram még nincs, de napokon belül kapok egy hollót. *A pálcáján is ezt az állat látható.* -Könnyebb lesz a kommunikáció. Persze, csak ha megadod a pontos címed. *Kacsint rá. Vicces, annyit tud, hogy valahol fent vannak a hálókörleteik, de hogy hol pontosan, ezt nem tudja. Eddig nem volt róla szó.* -Tudsz valami jó nevet neki? Mégsem élhet név nélkül. *Fejében több név kavarog, képtelen választani. Talán azért, mert még nem látta az állatot.*
-Helyes. *Elégedett mosoly. Zokon venné, ha elfelejtette volna az ígéretét, minden bizonnyal a fejére koppintana.* -Kicsit jobb lesz az idő, felőlem mehetünk. Tó van a közelben? Egy szökőkutat láttam csak. Annál már a medence is jobb. *Bár, volt már rá példa, hogy a barátnőivel birtokba vették az egyik városi szökőkutat. Túl meleg volt az idő.
Ő nem helyezkedik, pont úgy ül, mint akit letettek. Kezében az újság, amit térdeire fektetett. Egyik lábát felteszi a másikra. Vörös szemöldöke néha kicsit feljebb emelkedik, ahogy olvassa a híreket. Csupa badarság, felét sem éri, vagy nem találja elég érdekesnek. A kérdésre természetesen válaszol tekintete azonban még minid az újságon.*
-Elég sok mindent. Nem tudom mennyire vagy járatos a mugli világban, de nagyon szerettünk a tengerparton lenni. Szörföztünk, görkorcsolyáztunk, moziba mentünk. Volt hogy csak kiültünk egy kávézó teraszára. Tartottunk pizsiesteket is...*Felpillant rá.* -Csupa lányos dolog. Miért?

- Azért ez így kicsivel jobb... - jegyzi meg, miután Blaze elmosolyodott.
Valóban jól áll neki a mosolygás, de mégis, valahogy Adrián sem tudja túlzásba vinni a bókokat. Minden bizonnyal egy üresfejű lánynál bejönnek az ilyen dolgok, mint ahogyan bejöttek már párszor, de hát azok a bókok is elég üresek voltak. Lényegében csak egy-kettőt kellett elejtenie, hogy meglegyen a napi öröme. És nem is mondja azt, hogy néha nem jött éppen jól, szóval, inkább azokat a "segítőkész" lányokat, inkább nem szólja le. A társadalomban mindenkinek megvan a maga helye. Az övé kicsit feljebb, ez tény.
Annak ellenére, hogy jól esik, amit hall, nem nagyon akarja kimutatni titkos ujjongását. Persze, azért egy vigyort megenged magának.
- Reméltem... khm... még szép. - helyesbít.
Már nem nagyon fészkelődik, megállapodott egy ülőhelyzetben. Bár, ő nem tudja úgy felhúzni a lábait, ahogyan Blaze, igyekszik kinyújtva azokat pihentetni. Kezei mellkasán vannak összefonva, vagy épp combjára letéve. De néha vált a karfán való könyöklésre. A lényeg, hogy nagyon sokáig egy testhelyzetben nem tud megülni.
- Holló... érdekes madár... Nekem nincsen madaram, szóval kénytelen leszel te írni nekem mindig először. - csibészes vigyor ott fityeg. Ha ír, akkor az már jó, gondolja ő nagy magában. - Nevet? nem tudok... nem szoktam állatokat elnevezgetni.
Való igaz, egy kutyája van, de az már névvel együtt került oda hozzájuk. Nem nagyon szokott ő ilyen névceremóniákat folytatni. Lényegében neki teljesen mindegy, kit hogyan hívnak, ha nem tetszik, akkor legfeljebb elkezdi majd becézgetni valahogyan.
- Szerintem van. Régen volt legalábbis, azt viszont nem tudom, hoyg még most is megvan-e. - kicsit elgondolkodik, hogy tényleg volt tó, és mintha a föld nyelte volna el. Bár, a mostani időkben már nem lepődik meg semmin sem. Először csak úgy kikerül egy sátorba, majd megint be a kastélyba, aztán meg idekerülnek valami csúfos középkorba. Igazából neki már minden mindegy, úgysem marad sokáig úgy ahogyan van.
- Azért én is jártam muglik között. - mondja egy kis szemrehányással a hangjában - nem tudom, csak kérdeztem... nem tudom... érdekelt? talán azért. És a barátnőiddel szoktál lógni?

*Ő akkor szerencsésebb helyzetben van, mert meg tud ülni egy helyben anélkül, hogy megmozdulna. Most még is hátradől a fiú mellé és oldalra fordítja fejét, hogy lássa. Lábát is visszateszi a földre, igazít egyet passzos fehér rövidnadrágján, ami kísértetiesen hasonlít egy farmerhez, de mégsem az.*
-Reméled...khm... mindjárt gondoltam. *Jelentőségteljes pillantás, rejtett, sokat sejtető félmosoly. Lebukott. Azért ő sem hülye.*
-Igen, a családunk címerében látható, ahogy a pálcámon is. Ha emlékszel rá. *A múltkor mutatta, de az pár nappal ezelőtt volt és talán nem figyelt eléggé, nem érdekes, csak mellékesen jegyezte meg.*
-Akkor majd kitalálok neki valamit. Gondoltam lesz ötleted. Odahaza kutyám van, Poison-nak hívják. Ha nincs nevük, hogy hívod magadhoz? Persze, én is csak azoknak az állatoknak adok nevet, amik meg is értik. A holló okos állat. Sokan nem is hinnék. *Nem véletlen választotta. A baglyokat nem tartja semmire. Gyakrabban tévednek mint a hollók, vagy a galambok, de a galambokkal csak üzeneteket lehet küldeni egy nagyobb pergamennel meggyűlne a bajuk.*
-Attól tartok kénytelen. *Nem mintha bánná, szeret írni.* -Mázlista. De azt azért közlöm, ha nem írsz vissza, semmisnek fogom venni. Volt találka, nincs találka. *Újabb bájos mosoly, ahogy megszokhatta tőle. Olyan, úgyis nekem van igazam mosoly ez, de egy kiismerhetetlen lánykánál nem meglepő.*
-Oh booocsánat... *Emeli fel hangját, mégis mélyít rajta. Nyilván ez annak a jele, hogy csak azért mert kimondta, még nem gondolja komolyan.* ... amolyan evilági fiúnak tűnsz. *Azért jobban megnézi magának, tetőtől-talpig.* -Na jó, talán hihető, hogy jártál muglik közt is. Tetszik a cipőd. Converse, vagy kínai? *Neki kész gyűjteménye van Convers cipőkből. Ez a darab viszont eléggé rongyon ahhoz, hogy megállapítsa amit kell. Annyira részletesen nem analizálja a srác öltözékét, bár meg kell hagyni nincs rossz ízlése. Az ő gyengéje a laza elegancia. Nála viszont kedv kérdése, mikor mit vesz fel. Ami sosem változik, hogy igénytelen ruhadarabokat nem látni rajta. És szereti megmutatni hosszú lábait, formás alakját.*
-Nem csak a barátnőimmel. Fiúkkal is barátkozom. Az ottani srácok pedig jó fejek. Tényleg. Velük ugye nem tartunk pizsiestet, de mozizni szoktunk, vagy sportolni. *Meséli. Akármit mondana, hiányzik neki.**

Kicsit ő is hátradönti a fejét, és úgy fordul a lány felé. Elég könnyedén így a szemébe tud nézni. Bár, sokáig nem megy neki, de a fejét nemigen akarja onnan elmozdítani. nem mondaná, hogy kényelmes, inkább csak olyan másmilyen.
- Akkor a gondolataimban olvasol... - mondja, miközben visszaül az előző helyzetébe.
Elég hülyén érzi magát, talán éppen ezért kezd el úgy izzadni a tenyere, amit combjának alkalmankénti megdörzsölésével csillapít. És talán a lánynak a stílusa, és a hideg viselkedése még jobban rátesz egy lapáttal, és még jobban elbizonytalanítja a fiút.
- A memóriámmal nincs gond, sőt meglehetősen jó szokott lenni. Csak hát nem tudom, olyan furcsa, hogy egy holló fog néha napján kapirgálni az ablakomnál. - vonja meg a vállát.
Neki nem kéne madár. Sőt, semmilyen állat sem, nem egy nagy állatbarát, nem is nagyon szokott velük foglalkozni. nah jó, a kutyája az más. ő inkább családtag, mint valami háziállat.
- De van neve. - jelentőségteljes pillantást vet a lányra, majd vissza előre. - De nem én neveztem el. Amúgy Caspernek hívják. A német rokonok nevezték még el. Aztán megunták, és ránk sózták. Mondjuk én bírom szegény dögöt. - el is vigyorodik.
Tényleg nagyon szereti, de azért nem hozná magával. Azért sem, mert minden bizonnyal huga nagyon hiányolná, és tudja Adrián is, hogy ha a huga neki áll hisztizni, nah akkor jön el az Apokalipszis.
- Vissza fogok, nyugi. - csibészes vigyor megint ott van. azért Adrián sem hülye, sőt, talán még az önbizalmas is visszatérhet, amit a lány a hűvös viselkedésével oly törtetően tipor le - Sőt, még gyors is leszek, hogy ne kelljen ácsingózva várnod a madarad.
Két kezét feje mögé rakja, úgy helyezi kényelembe magát a kanapén. Kicsit el is fordítja a fejét, amolyan elégedett vigyorral a lány felé.
- köszi a bókot, nem is gondoltam volna, hogy te is azt is tudsz. - jegyzi meg némi éllel - Amúgy Vans... - kicsit felhúzza farmerja szárát, és mutatja cipőjének nyelvét. - Bátyámtól kaptam, és éppen azon filóztam, hogy szólni kéne neki, hogy küldjön valami újabbat. Még nem tom milyet akarok. Tudod... - kezdi kioktatóan - ... azért a varázsvilágban is létezik olyan, hogy öltözködés, és nem csak a talárokról, és díszholmikról szól az egész.
Fejét most már teljesen a lány felé fordítja, és kezeit is leteszi maga mellé. Elmosolyodik, nem akar ő bunkózni, de hát azért hagyni sem hagyja magát.
- Az itteniek is jó fejek amúgy ... - vág közbe - És a pasid? Ő is jó fej?

-Mondhatjuk. *Von vállat. Jah, persze, azért ő sem Merlin.* -Ti fiúk majdnem mind egyformák vagytok. Nem nehéz kitalálni melyik arckifejezésetekhez milyen gondolat párosul. De ha már itt tartunk, azért nem látok bele a fejedbe. Ha így lenne... *Közelebb hajol hozzá, sokkal közelebb, hogy kék szemeit belefúrhassa tekintetébe.* ... nem biztos, hogy beszélgetnénk. *Visszadől.* -Ezt ugyan úgy elmondhatnátok rólunk, tehát kvittek vagyunk. *Ezen nincs mit vitatni, minden a szerencsén múlik.*
-Olyan spanyolos...de szép név. Na látod, jobb, mintha sima kutya lenne. *Magában próbálja kitalálni milyen fajta kutyája van. Ha lesz tippje, megkérdezi és egyeztet.*
-De rendes vagy, ezek szerint nem fog kisebesedni a könyököm a párkányon támaszkodástól. Pedig már azt hittem. Örülök, hogy tudsz írni. *Ismét hátradől és kuncog magában, miközben a fiút nézi. Kíváncsi meddig bírja idegekkel. Túlzásba nem viszi, nem akarja megbántani, csak képtelen nem visszavágni a beszólásokra.*
-Bármilyen meglepő, igen... néha tudok. Talán zavar? Gondolom nem. *Még szép hogy nem zavarja, ha nem látszana rajta is ezt gondolná, de így egész más a helyzet.* -Vans? *Ismét lehajol, még nadrágja szárát is feljebb húzza. akkor ezért nem volt ismerős első ránézésre és hasonlította inkább egy kínai darabhoz.* -Aham.
-Hogyne lenne divat, korhű ruhák, kopott zakók... vászoningek... *Ránéz a fiúra és két ujja közzé fogja pólója ujját.* ...persze a mai fiatalság fejlődik a korral. *Belenéz a szemeibe és elengedi pólója ujját.* -Meg kell hagyni, jobban áll neked ez a stílus. *Főleg, hogy betegre röhögné magát, ha valami középkori ingben jelenne meg, térdnadrággal, térdzoknival.*
-Vagy, túl sok könyvet olvastam? *Kérdezi ártatlan pislogással.* -Egyébként meg, mint azt említettem korábban, alig két hónapja ismerem ezt a világot. Ha a helyemben lennél, te is el lennél tévedve egy kicsit, nem gondolod? Special annak örülök, hogy nem lepődök meg az önműködő tárgyakon, vagy azon, hogy bármit kívánok megjelenik előttem a Nagyteremben és nem kell borravalót adnom a manóknak, ha megcsinálnak valamit. Kicsivel több türelmet kérek, ha lehetne. *Még ujjaival is mutatja azt a kicsit. Gyorsan tanul ez igaz, de van mit bepótolnia.*
-Luíz? Igen, jó fej. *mosolyodik el, végül kis hatásszünet után hozzáteszi.* -Egyébként meg nem a barátom. Csak jó barát. *Nem megy bele ki tetszett neki amúgy sem ismerné őket.*

- Igaz, általában egyformák a fiúk, de én nem tartozom a „ti fiúk” kategóriába. – hangja kicsit kikérő -, bár egyből megenyhül, ahogyan a lány elég közel hajol hozzá. Mondhatni még a lélegzete is eláll egy pillanatra. – Majd meglátod…
A többire csak egy nagyot bólint. Valóban nem vita tárgya, hiszen mások, mégis vannak dolgok, amikben a két nem is egyforma. Bár, azért ő örül, hogy pasinak született, rengeteg kellemetlenségtől megkíméli így magát.
A néven nevezés dolgot is hamar letudták. Bár, szerinte nem spanyolos, inkább e téren most nem száll vitába. Lehet neki mást jelent, mint Adriánnak, vagy éppen máshogyan hangzik. Ki tudja.
Adrián jó idegekkel rendelkezik, és még Blaze sem tud kifogni rajta. Nem is az az idegeskedő típus, nem is az feszült emberke. Inkább elvan, néha elmosolyodik magában, bár tény, azért kap néhány döfést a lánytól, de mindenstre ezt nem adná ki magából. Még azt sem, hogy azért kicsit megtiporta az önbecsülését.
- Tudok, úgy 6 éves korom óta. Szerencsére megtanítottak. Mi lenne veled, ha nem tudnék írni. – nyugtázza mondatát egy elégedett mosollyal.
Nem vált testhelyzetet, jó ez így, egész közelről nézheti Blaze kék szemeit, vörös hajzuhatagát. Bár csípkelődnek, de talán éppen ezért bírja, nem adja magát olyan könnyen. Bár cipőjének leszólása egy kicsit mélyen érintette, de nem várhatja el, hogy otthon legyen a fiú divatban is. A többin inkább csak mosolyog. Tény, lehetnek téves elképzelések, de azért Blaze is már meggyőződhetett róla, hogy nem úgy vannak a dolgok, mint a régi könyvekben.
- Dehogyis… - kicsit legyint - … azért szerintem itt mindenki jól öltözködik. Mármint, még a tanárok között sem látsz ilyen ódivatú öltözéket. Vagyis, azt hiszem egyik sem olyan béna, hogy így öltözködjön.
nagyon nem akar bele menni a magyarázatba, nem tudja igazából, hogy ez csak az iskola sajátossága, hogy a talár alatt normális ruhákat hordanak, de nem emlékszik rá, kivéve néhány hebehurgya alakot, hogy gázul öltözködnének.
- Amúgy köszi... tudom, hogy jól áll. - mondja teljes elégedettséggel a hangjában.
Tényleg tudja, hogy jól öltözködik, bár az is igaz, hogy nem olyan változatos. Színekben inkább a sötétebbet, vagy a fehéret szereti, meg a farmert. Igaz szokott ő trikót meg pólót is hordani, de inkább az ingek.
- Jó-jó nyugiiii... - kezével inti kicsit - ... megkapod a türelmet...
Lehet valóban Adrián az, aki kissé türelmetlen. A pasis kérdésnél kicsit megáll benne az ütő, mikor egy név is elhangzik, már már lemondó is lenne, aztán végül Blaze mégiscsak helyesbít. Adrián arcán pedig olyan kisebb mosoly lelhető fel.
- Szóval nincs pasid... - állapítja meg.

*Persze, ezt a fiúk-lányok ki a jobb, ki a szenyább témát elő sem hozná, mert nem lenne értelme. Túl vegyes a felállás mindkét nemben. De, ha neki kéne választania melyik nemet erősítse, ugyan így csinálná, mint ahogy most van. Azt nem vitatja senki, hogy a lányok erősebbek, mint az "erősebbik nem". Blaze pedig különösen. Bár, van gyenge pontja is, ahová viszont nem enged belátást mindenkinek. Azt ki kell érdemelni. Aki elég türelmes, azt elnyeri jutalmát... talán. A kétely mindig ott lesz, amit csak ő oszlathat el.*
-Ha nem így lenne, nem beszélgetnénk ilyen hosszan. *Ezt most tényleg komolyan mondja, hangja is erről árulkodik.* -Nem tudom még mi az, de... valamit látok benned. *Talán az lehet a kulcs, hogy őt nem lehet olyan könnyen a porba tiporni, mert visszavág ha tud és ez imponáló. Azt szűri le belőle, hogy nem egy nyikhaj kis senki, aki ott marad, ahová teszik. Olyan, mint ő csak fiúban.* -Hm...fantáziát. *Teszi hozzá, mégis indokolva kijelentését. ezzel hülyeséget sem mond, talán a fiú is pozitívan könyvelheti el, neki pedig nem kell magyarázkodnia, tehát mindenki jól járt. Nagyszerű.*
-Abba bele se merek gondolni. Kénytelen lennék megtanítani téged, hogy enyhítsek vérző szívemen, amit a várakozás kínja okozna. Ezt te sem akarnád. Ahhoz... *Kis szünetet tart, közben mosolyra húzza száját.* ...túlságosan kedvelsz. *Merész kijelentés, nem meglepő tőle. Ami a szívén az a száján. * -De kérlek, a kis virágokat mellőzd a szöveg körül, megígérem én sem fogok szívecskéket rajzolni neked. Annál több fantáziám van... *Titokzatos mosoly. Naná, hogy nem fejezi be, had gondolkozzon kicsit vajon mire gondolhatott.*
-Tényleg, most hogy mondod, azt a néhány törpét leszámítva... nem voltak középkori öltözetű diákok. *A tanárokat annyira nem ismeri, ebédnél és vacsoránál látta őket. Szerencsére többet tartott szimpatikusnak, mint ahányat nem. Sok tárgya van, jóban kell lenni velük. Na ezt hogy fogja megvalósítani? Az még a jövő zenéje.*
-Köszönöm! *Feleli kurtán, roppant határozottan. Türelem rózsát terem szokták mondani. Ő is majd szépen belerázódik. Nég mindig nem válaszol a hozzá beszélő festményekhez, de legalább már köszön nekik.*
-Szóóóval, eltaláltad. *Volt, már nincs. Nem azért mert annyira váltogatná őket, csak minek, ha úgyis eljött ide hosszabb időre.*

Valóban mindkét nemben vannak ilyenek meg olyanok is. Ki gyengébb, ki erősebb. Szerencsére Adrián nem sorolja magát a gyengébbek közé, elég keményen oda tud vágni, vagy éppen a sarkára állni, ha kell. Az egoizmus, ami benne bujkál, tény, olykor-olykor kijön belőle, de azért jól lehet használni valami álcaféleségnek is.
Bár nem szereti a feleslges fecsegést, most mégis nagyon jól eldiskurálgat Blaze-zel. És a lány is hasonlóan gondolhatja, végül is majd ki is mondja. Adrián egy nagy vigyorral bólint egyet. Igaza van, el kell ismerni. Belőle csak egy van, és így van jól, ahogyan van.
A valamit látok benned dolgon, ismét kicsit megáll a lélegzete, de aztán végül csak nem az, amire ő gondol, de azért a fantázival is megelégszik.
- Köszi… - mondja kurtán. Azért elmosolyodik, főleg, ahogyan figyeli a lány mimikáját, mozgását meg úgy cakli pakli mindenét.
Kicsit mozgolódik, hátha így közelebb mehet hozzá. Némileg sikerül is neki, csak hát maradjon is meg ez az állapot. Meg az is főként, hogy ketten vannak, nem pedig egy kisebb tömegben. Ez így elég békés és nyugodt így.
- Oho… - mutatja fel ujját - …és honnan vagy te ebben olyan biztos…. Lehet nem is kedvellek, csak éppen unatkozok.
Mondja játszott közönnyel a hangjában, kicsit még meg is rántja a vállát. Bár, nem érzi magát jó színésznek, de akkor is, azért nem kéne ilyeneket mondania Blaze-nek. a többin már csak mosolyog. Az biztos, hogy nem ő lesz, aki szívecskéket fog rajzolni a papírra, no meg virágokat. Sőt, minden bizonnyal semmit sem fog rajzolni. Sőt, ha nem lenne ez az írásjavító penna, akkor minden bizonnyal Blaze, még Adrián írását sem tudná elolvasni.
- Megígérem… majd nyalok rá valami vignettát. – mondja mosolyogva.
A megerősítés pont jól jött neki. igazából ő is jobban járt volna, ha nem keríti így körbe a dolgokat, és egyenes rákérdez, de az meg milyen már. Inkább cask úgy puhatolózik, bár tény, abban meg nem volt mindig túl jó. Néha elég keményen beletrafált olyan dogokba, mikbe nem kellett volna. No de mindegy, a lények, hogy nincs vetélytársa. Vagyis, olyan fő-fő nincsen. Az itteni kis mitugrászokkal pedig elbánik.
Nézi a lányt, és tudja, hogy mondania kéne valamit, vagy legalább valami örömtáncot járnia, de nem nagyon jön ki hang a torkán. Kicsit megköszörüli, addig is legalább gondolkodhat valami frappánson, de mintha elzárták volna a gondolatáramló csapot.
- És azért nincs mert nem volt olyan, vagy mert nem akarsz? - tesz fel újabb kérdést.
belül meg majd leüti magát, hogy ilyen teszefosza balfék.

*Igen, igen, hasonló gondolatai támadnak, akárhányszor próbálja felidézni saját mondatait az ostoba fecsegésről alkotott véleményéből. Ha nem érezné magát jól, már nem lenne itt. Egyértelmű. Mégis jobb egy talpraesett fiúval beszélgetni, mint egy olyannak, akin csak szórakozni lehet. egy idő után unalmassá válik, hogy folyton betalál egy-egy elszólása, vagy megjegyzése. sokszor pedig nem direkt csinálja, egyszerűen nem hagyja magát tudatalattija és automatikusan vág vissza.
Azt a bizonyos mozgolódás pont elkapja. Nem megy távolabb, sőt, még kicsit közelebb húzódik, de ugyan úgy fekszik hátradőlve. Egyre többet mosolyog, néha rápillantva. Viccesnek találja a fiú zavartságát. A kérdésre csak vállat von semmitmondóan és kurtán válaszol.*
-Női megérzés. *Azzal pedig kár vitába szállni és kételkedni benne. Felesleges, ezt ő is tudja, és ha Adriánnak is van egy kis esze bevallja.*
-Alig várom. *Valójában kíváncsi a fiú írására, meg úgy az egész levélre, amit kiad kezei közül. Sokat megtud az ember egy ilyen lényegtelennek tűnő levélkéből. Az övé fekete boríték, fekete levélpapír, ezüst írás. A pecsét pedig vörös rózsa egy A betűvel a közepén. Ha ilyet lát, minden bizonnyal a lány írt.
Adrián zavartsága egyre szembetűnőbb. Ezek a kérdések? Ha hülye lenne nem tudná hová tenni, de nah, azért még játszik kicsit, hátha magától kinyögi. Különben is, ő nem az a fajta, hogy akármilyen pozitív elszólalástól hanyat vágja magát. Hol marad a stílusosság? Mindennek meg kell adni a módját és ezt el is várja. Ha nem kapja meg, nincs miről beszélni.*
-Miért is beszélünk mi ilyenekről? Persze, veled ilyenekről is lehet... de... *Ismét közelebb hajol, hogy jobban szemügyre vegye a fiú ábrázatát. Mintha ki akarná olvasni azokat a mondatokat, amit képtelen kinyögni.* ...hm... látom, látom... *Elmosolyodik, már-már felnevet.* ...hogy valami nyomja a lelked. *Visszazuhan mellé és a plafont nézi. Szája még mindig fülig ér, úgy mosolyog a semmibe. Kis idő múlva megszánja a srácot és válaszol a kérdésére. Normális hangnemben, ahogy azt kell.*
-Mert nem volt olyan. Vagyis volt... régebben. *Mélyebben nem megy bele. Ha még kérdez, válaszolgat, de minek mondaná magától.*

Bírja azokat, akiknek be lehet szólni, és nem sértődnek vérig egy-egy megjegyzésen. Bírja azokat is, akiket lehet cinkelni, mert azért nő kicsit az önbizalma is, meg hát jó kedve is lesz. De egyikkel sem tudna olyan hosszú időt eltölteni, mint Blaze-zel. Jó esetben is csak egy-két órát beszélget valakivel. A végére általában meg szokta unni. Bár igaz az is, hogy a lány kicsit megfogta a fiú érzékszerveit, de az is igaz, hogy értelmes, és mindenről el lehet vele beszélgetni.
Az, hogy Adrián miért jön ennyire zavarba tőle, maga sem érti. nem szokott ő holmi vörös kis démonoktól zavarba esni, de mégis, most úgy érzi magát, mint egy rakás szerencsétlenség. persze, azért nem hagyja, hogy ez csak úgy kiíródjon az arcára, vagy a viselkedésére. igyekszik mindent leplezni, és csak reméli, hogy elég jól megy neki.
Az, hogy nem megy odébb a lány, egy jó jelnek veszi. Kezét leteszi combja mellé, így kicsit hozzáérhet. Nem taperol, csak éppen egy kicsit. De nem sokáig pihenteti ott, inkább visszahelyezi oda, ahol volt. Kicsit el is kezd nyújtózkodni, mert bár nem akar innen elmozdulni, mégis kezd elgémberedni.
- Nah igen... - fordul Blaze felé - ... az a bizonyos női megérzés.
A végére megereszt egy vigyort. Adrián is várja, hogy mit ír majd neki Blaze. Bár az eddigi beszélgetésekből kiindulva, azért nem fűz hozzá olyan nagy reményt. Minden bizonnyal nem szerelmes levél lesz, amit neki címez. Inkább valami frappáns és lényegre törő.
- Miért is? ... - kicsit beletúr amúgy is kósza tincsei közé - ... öhm.. nem is tudom... mert mondjuk érdekel... vagy mert meg szeretnélek ismerni... - és a lány ismét közelebb hajol. Minden bizonnyal ez valami csábtrükkje, mert akárhányszor ilyen közel van Adriánhoz, a fiú lélegzete eláll. De aztán, mivel elhúzta a mézesmadzagot, így marad a szinte semmi. De most Adrián sem akarja magát hagyni. Ő is közel hajol hozzá, és szavait úgy mondja a kék szemeknek.
De mégse hagyja magát, ami most már igazán kezdi ingerelni a fiút. Így visszazuhan ő is. hallja a nevetést, de nem különösebben foglalkozik vele. Egy kicsit néz maga elé, a választ is hallja, majd egy gyorsabb mozdulattal átveti kezét a kanapé támláján, és elhelyezi Blaze feje mögött. Úgy fordul felé. Egy kicsit nézi a kék szemeket, sőt, csak azt nézi, majd azokról levéve tekintetét figyeli meg arcának vonásait. Nem szólal meg, inkább csak szemlélget.

*Álmában sem gondolta volna, hogy akad itt olyan valaki, aki felkelti érdeklődését. Azt mégúgy se, hogy egyből akad olyan valaki. A sors fintora, hogy mindig küld a jéghegynek egy olyan személyt, aki képes lehet felolvasztani. Nos, majd meglátjuk mennyire sikerül. Ő nem rendeltetésszerűen működik, hanem öntérvényű. Lényeges különbség.
Adrián eme érzéseiből nem vesz észre többet, mint amit enged, hogy észrevegyen.*Ehhez az is hozzátartozik, hogy annyira nem figyel a részleteket. El van foglalva mással. Kár, hogy nem köti az orrára. Attól még ő is szemlélődik kék szemeivel, amikkel olyan bájosan tud nézni és még akkor is, ha éppen porba tipor valakit.
Az pedig, hogy nem megy odébb, igen jel és azt jelenti, hogy nem zavarja közelsége. Adrián ezt nem rest kihasználni, ami szintén jó pont. Szereti a határozottságot, ha nem kell valakinek mindent a szájába rágni, mert a sarkára tud állni mikor kell. Vele nem is lehetne máshogy bánni, ha akar valamit, jobb, ha cselekszik, mert könnyen lehet, hogy lemarad a megfelelő pillanatról. A lány csak addig vár, nem tovább. Még akkor is, ha ő is ugyan úgy szeretné, mint a másik.*
-Érdekel. Hm... *Ezt jó hallani. De most nem mosolyog.* ... te viszont nem meséltél. milyen lányoknak csavartad el a fejét eddig? *Azt egyből levágja, hogy nincs barátnője, de abban is biztos, hogy volt. Csak azt nem tudná megmondani, milyen lány lehetett. A lélegzetelállást ő nem érzékeli, a fiú minden bizonnyal jobban jár, mert így nincs amit kihasználjon és nem húzza az agyát még jobban.
A combja mellé helyezett kezet csak érzékeli, látni nem látja, éppen kifelé tekintget az ablakon. Az érzésre sem fordítja vissza fejét, majd csak később, mikor Adrián egyik karja a feje fölé kerül. Belenéz a fiú szemeibe, végül megszólal.*
-Tudod mit súg most a megérzésem? *Hangja halk. Talán valami vicceset készül mondani, de az is lehet, hogy komoly témába kezd bele. Nem lehet tudni. A kiszámíthatatlanság átka, de éppen ezért olyan vonzó személyiség, mert tele van rejtéllyel.*

Ez szintúgy igaz a szöszi fiúnál is. Mikor visszajött, és barátnőjének hűlt helyét találta, és nem egyebet kapott tőle búcsúzásul, mint egy üzenetet, hogy elment, hát kicsit megroppant a bizalma a lányokat illetőleg. Mondjuk előtte nem volt neki egy komolyabb kapcsolata sem, és ha úgy vesszük Kyra volt az első, szóval, az amúgy elég erős fiút kicsit bántotta a dolog. De az is igaz, hogy ezt senki nem láthatta rajta. ő amolyan belül örlődős típus, nem engedi, hogy a külvilág gyengének lássa.
Szóval, ez után az affér után nem gondolta volna, hogy lesz egy lány, akivel majd ilyen jól érzi magát. Úgy vélte, lesz ami lesz, majd folytatja azt, amit Kyra előtt, és akkor legalább a bátya sem fogja piszkálni a monogámiával.
De most jól érzi magát. Sőt, még az az üresség sincs benne, ami az utóbbi időben úgy elkapta. Az is igaz, hogy azért nem éli bele magát a dolgokba, és akármennyire is szeretné, hogy több legyen, lesz ami lesz alapon most elvan. Legfeljebb próbálkozik, és nem jön össze.
Adrián is a megfelelő pillanatra vár, csak hát elég nehéz a megfelelő pillanatot megtalálni. Nem azért, mert nem bátor, de az embernek vannak elképzelései, és azokat szeretné megvalósítani.
Mondjuk az is igaz, hogy nem szívesen mesél a lányokról, akikhez eddig köze volt. De mivel ő is kapott válaszokat, így megteszi, hogy ő is ad. Egy halvány mosollyal kezdi a válaszadást.
- Hááát, akadt köztük buta, és okos. De mindegyik szép volt. De úgy komolyan, csak egy lány volt. A többi meg olyan... hm... - elharapja a mondatot, azért mindent nem akar elmesélni, inkább csak sejtet. Ez már jól megy nekik.
A tekintet ő is állja. Elmosolyodik, és ahogy Blaze elkezd beszélni, kicsit közelebb hajol hozzá. No igen, az, hogy a hangja halk, éppen kapóra jön a fiúnak. A megérzése neki azt súgja, hogy talán most van az a pillanat, amit nem kéne kihagynia.
Egészen közel hajol hozzá, bár, nem egy lassított felvétel, és romantikus zene sincsen, de azért csak eléri ajkával a lány ajkait. Nem csókolja, csak éppen hozzáérinti. Ha nem ugrik el, akkor minden bizonnyal ő is akarja azt a csókot, ha elugrik, akkor meg legalább megpróbálta.

*Nála az üresség jelen helyzetben teljesen más miatt van. Az otthoniak miatt, de éppen ezért tud elvonatkoztatni. Neki a szívében nincs üresség, inkább arra vár a dobogó szerv, hogy beengedjen valakit, csak ezt elfelejti közölni a lánnyal. Így elég nehéz dolga van. Talán most vagy soha alapon szólalt meg a vészcsengő. Ki tudja, ez is, mint olya1 sok minden ami körülövezi, rejtély marad. Jobb, ha az ember meg sem próbálja kiismerni, csak a jelennek él és a pillanatnak.
Hallgatja a fiút. Most elhallgat, hagyja, hogy beszéljen. Nem sokat beszél, de beszél és apró információkat árul el. A jelzőknél elmosolyodik. Ha ilyen ellentétek voltak, egyértelmű, hogy mire kellettek neki. Szórakozásra. Nem baj, aki ostoba az megérdemli sorsát, ő is ezt az elvet vallja. Bár nála minden bizonnyal kevesebbszer fordult elő, hogy játszadozott fiúkkal. Ő megtehette, vele senki. Ha nem akar valamit, nem teszi meg és ilyen egyszerűen működik minden, csak ezt sokan elfelejtik és saját magukat hajszolják szomorúságukba onnan nyomorúságukba.
Mivel tetszik neki a helyzet, benne van. Kérdés, mit kap, mit mer a fiú. Egyenlőre csak egymásra néznek. Blaze ugyan megtöri a csendet, de nem szándékozott volna mondani semmit. Kósza szavai pontosan azt sugallták a fiúnak, amit egyből megérzett. Nem mondanivalója volt a lényeg, hanem ami mögötte volt.
Adrián kapva kap az alkalmon és a megfelelő pillanaton, lassan közelebb hajol hozzá és ajkaival ajkát érinti. Nem húzódik el, miért tenné, hiszen ő is akarja. Mivel a csók elmarad, amit azért nem bán, legalább ő teheti meg a következő lépést. Nem letámadó, ezt a vonalat követi amit a fiú elkezdett és alig érezhetően mozgatja ajkait, csókját lággyá téve. A pillanat így jó, ahogy van...*

Valahogy az az idegesség, vagyis inkább bizonytalanság, ami rajta volt, kezd kiszállni Adriánból. Kellemes, euforikus érzést adva neki ezzel, aminek köszönhetően talán bátrabbá vált. Amolyan mindent vagy semmit alapon teszi meg a következő lépést. És igaz várt, de mégis kellemes csalódás éri őt.
Az érintése viszonzást kap. Ajkai felveszik Blaze ajkainak ritmusát, és ugyanolyan gyengéden csókolja vissza.
Combján lévő kezét lassan felemeli, nem tudni miért, de valahogy nem akar hirtelen mozdulatokat tenni. Szóval, a felemelt kezét Blaze arcához közelíti, és lassan, finoman simít végig a lány finom arcán.
A csókot nem húzza el túlságosan, miközben elhajol Blaze ajkaitól halvány mosolyra húzódik a szája. Nem, ez nem olyan mosoly, mint aki elérte célját, hiszen közel sincs hozzá, tudja ő nagyon jól, inkább, mintha kicsit megkönnyebbült volna. Nem tudja miért, hiszen nem egy vizsga, nem egy megmérettetés, amire rá kéne izgulnia, de mégis, valahogy sokkal jobban érzi magát a bőrében, mint egy perccel ezelőtt. A kezét egy kicsit még hagyja a lány arcán, apró mozdulatokkal cirógatja, tekintetét sem akarja még levenni róla.
Bár ez sem tart hosszú ideig, mégis, ez a pillanat most azért befúródott a fiú emlékezetébe.
Lassan ül vissza a helyére, de fejét Blaze felé fordítja, tekintetét azért nem szeretné levenni róla.
- Suttog még a megérzésed? - kérdezi mosolyogva.
Adriánnak nem súg semmit sem, bár szeretné, ha néha megszólalna. jó, nem az, hogy sosem fordult elő, hogy a megérzése valami kis hangot hallatott, de mégsem ugyanaz, mintha egyfolytában beszélne hozzá. Ő inkább amolyan ösztönös cselekvésnek nevezi az ilyeneket.
Bár nem akar csöpögősé válni, most azért tudna mondani szépeket, valahogy mégsem teszi.
- Gondolom, mivel nem csókolsz meg minden utadba kerülő fiút, így igen jó lehetek... - mondja viccelődve, bár, azért az önelégült mosoly most már odakerült.

*Ő nem ideges. Tény, nem állt le úton útfélen mindenféle szakadt alakkal, alaposan megválogatta kikel álljon szóba, mégsem ideges, mégsem izgul és nincs extázisban. Nem fogja elvetni magát és elájulni a fiú érintésétől. Ő ennél stílusosabb és erősebb. Kiszedegeti magának a kellemes érzéseket és pillanatokat. Ezt most az és jól esik neki, nem bánja, hogy megtörtént és a fiú lépett a megfelelő időben. csak tudhat valamit, ha ráérzett arra a pillanatra, ami könnyen tovaszállt volna, ha nem elég figyelmes és ügyes. Ezen van mit értékelnie a lánynak, meg is teszi magában mint egy jó pontnak elkönyvelve és ha jól számol ez a második. Nocsak, gyűlnek, gyűlnek.
A csók olyan, mint amilyenre számított, hiszen nem számított arra, hogy letámadó és akaratos lesz, hanem gyengéd, szinte jóízű. Kellemes. Az arcát érintő kéz is jól eltalálta mit kell tennie, hatására arcizmai is meglazulnak, olvadásnak indítva az legelső jégréteget. Hosszú még az út, de a kezdés nem rossz. A csókba még nem ad bele szinte semmit magából, csak egy kis ízelítőt. Mégis kellemessé tudja tenni és ajkain nem mérget, hanem édes ízt érezhet. nocsak, a kis mázlista.
Nem túl hosszú, nem is baj. Adrián épp olyan lassan távolodik el, ahogy közeledett felé. Visszahajtja fejét a kanapé támlájára és a fiút nézi. Többek közt azért, mert kérdez tőle.*
-Nem... *Válaszolja halkan.* ...átváltozott... tetté. *Szakaszos szavait sokat mondó mosollyal zárja. Tetszik neki ez a határozottság, magabiztosság és tettrekészség. Hisz megtette, még akkor is, ha félt. Képes volt leküzdeni ezt pedig értékeli. Fejét visszafordítja és a plafont nézi. A fiú ismét megszólal, megvillantva valódi énjét. Vagy a másikat? Felemelkedik ülő helyzetbe.*
-Hm... meg kell hagyni, nem csókolsz rosszul. *Húzza feljebb szemöldökét és fordítja felé fejét. * -De még nem vagy az első helyen. *Nahát, hogy került oda az a még szócska? Ha észreveszi, kezdhet vele valamit a közeljövőben. Feláll a kanapéról és ismét az újságos állvány felé sétál, hogy visszategye a korábban leemelt példányt. Most már tényleg szomjas.*
-Biztos ne lehet itt valamit inni? Víz is jó, ha találunk egy csapot. *Nagyon reméli, mert már órákkal ezelőtt is szomjas volt.*

Valahogy ilyen válaszra számított. Vagy lehet, hogy bent tudta is, hogy ez a válasz. Vagy az is lehet, hogy éppen csak hallani akarta a választ. Nem tudja még ő sem biztosan, pedig elég határozott szokott lenni.
Tény, Blaze kissé összezavarta Adriánt, és nem is mondja azt, hogy ez így nem jó, csak valahogy kicsit fura. Szeretne rendesen önmaga lenni, bár, most is önmaga, mégis kicsit óvatosabb. Mint ahogyan a csók is az volt, és annak ellenére, hogy első csók volt, nem sült el rosszul.
Ő is csak ül a kanapén, és nézi a lányt, kicsit mozgolódik, és a hogyan tovább jut eszébe. Persze, nem fogja megkérdezni, majd alakul, ami alakul. Azt is tudja, hogy még hosszú az út, már ha rálép, és hát félig meddig rajt is van, ami a lányhoz vezet.
Nem mondhatja, hogy kiismerte elsőre, mégis, ezt kivételesen érzi. No meg a lüktető szívét is, ami a csóknak köszönhetően eléggé elkezdett verdesne mellkasában.
-Köszi a bókot. Meg kell hagyni, te sem csókolsz rosszul... - mondaná is már, hogy repetázzanak, vagy hogy had nézze meg, nem csak álmodott-e, hogy jól csókol a lány, de ott hagyja.
Persze, nem megy messze, csak az újságokig, hát így járt a szöszi. Persze, azért kap (mintha valami lassan adagolt manna lenne), egy kis bíztatást, és mellé egy kis szarvtörést.
- Még nem... majd... nem szokásom hátul kullogni - mondja egy kisebb vigyorral az arcán, de annál határozottabban.
Valóban nagy benne a versenyszellem, nah meg a maximalizmus. Szeret mindig az első lenni, szeret mindenben a legjobb lenni. Nah jó, így ez erős, hogy mindenben, abban ami őt érdekli, abban igenis szeret az első helyen lenni.
- Felőlem..- vonja meg a vállát - elmehetünk inni. Mondjuk itt van a szomszédban az étkező. Ha esetleg megéheztél volna, akkor enni is tudsz.
Mondja, miközben feláll a kanapéról, és kinyújtóztatja lábait, kezét. Ha szomjas Blaze, akkor el kell innen menniük, így meg is indul a lány felé.

*Bizony, bizony, az út elejét megtalálta és ez azért jól is elsülhet. Rajta múlik mit kezd a helyzettel. Nincs könnyű dolga, de nem zsákutcába téved ha elindul azon az úton. A lány is odateszi magát ha kell. Érdekli ez az egész kialakulni látszó helyzet. Ad is néha... az a néha viszont kérdéses mikor, melyik pillanatban jön el. A váratlan meglepetések a legkellemesebbek nemigaz?
Bókjára bókot kap. Nem mondja rá, hogy tudja, nem mond rá semmit, csak elmosolyodik. Ha nagyon őszinte akar lenni azt mondaná, hogy jobb volt, mint amit bevallott. Az a mondat, amit pedig kimondott rá tartozik mit jelent egészen pontosan. A fiúnak maradjon a rejtély és a kétely, hogy valami még mindig nem az igazi, még így első próbálkozásra se. De, hogy a kételyt halványítsa, nem fog szurkálódni és beszólogatni. Meghagyja Adriánnak saját gondolatait, amiket ő maga alakíthat a számára megfelelő irányba.
A megszólalásra egy biztató és kihívó mosolyt küld felé, amolyan majd meglátjuk mosoly ez a szokásos szemöldökfelhúzással párosítva. A repeta egyébként neki is megfordult fejében, na de nem adja magát olyan könnyen.*
-Jó is, hogy mondod. akkor menjünk a Nagyterembe, enni is kéne valamit. *Mutat a fiúra, mint aki épp egy értékes információt osztott meg vele. Ha azt vesszük ő nagyon szomjas és éhes is, ilyenkor minden segítő szándékú hasznos tanács jól jön. Mivel mindketten egyetértenek azzal ,hogy a Nagyteremben folytatják a társalgást, elindul az ajtó felé Ardiánnal együtt. Mielőtt kilépne a folyosóra visszafordul és körbenéz nem hagytak-e rendetlenséget. Az újságot visszatette, mást pedig nem vett elő. A gyors szemle után elengedi a nagy faajtót, ami egy lendületes csapódással záródik be mögöttük. A folyosón megtett néhány méter után egy újabb ajtón lépnek be.*

[Katrina, Amelie]

*Ma, a nap folyamán először, valamiért csak egy nyugodt, csendes zugra vágyott, ahol egy fotelbe befészkelheti magát a kedvenc könyvével, és egy finom jázmin tea társaságában elücsöröghet. Több helyre is bekukkantott, de mindenhol olyan sokan voltak, kivéve itt a társalgóban. Hála a jó időnek, mindenki valahol máshol bóklászott, így Amelie most örömmel huppan le az egyik áhított, puha fotelbe, és egy pillanatra behunyja szemeit, élvezve az áldásos csöndet. Hiába, vannak olyan pillanatai, amikor vágyik egy kis magányra, nyugalomra, olvasgatásra, csendes teázásra. Ezért öltözött fel kényelmesen, egy egyszerű világoskék rövidnadrágba és fehér topba, hogy kicsit otthonosan, ellazultan érezhesse magát.
A tea tényleg elmaradhatatlan egy jó kis könyv mellett, így még mindig behunyt szemekkel, kér az előtte lévő asztaltól teát, már elkészített állapotban, meg egy kis nugát krémmel töltött apró süteményt. Mosolyogva néz fel, ölébe veszi teáját, meg pár szem sütit, és fellapozza a könyvét, ami már az ismertető olvasásakor is nagyon izgalmasnak tűnt, majd megszűnik számára tér és idő, amikor elmerül a történet kusza szálai között, még a teájáról is megfeledkezve, ami vészesen inog a fotel karfáján.

**Hozzászólások** : 119 **Évfolyam** : Első

*Egy piros ruhás leányzó jelenik meg a Nyugati szárnyi folyósókon dúdolgatva egy jó számot és egyet-egyet ugrálgatva. Éppen csak a szeplői hiányoznak ahhoz hogy úgy nézzen ki mint Harisnyás-Pippi. Na meg a befont két copfos haj. De Katrina haját sosem fonná be fagy kötné össze. max. felcsatolná. Esetleg ünnepélyekkor felbiggyesztené valami ünnepélyesebb formában és ezzel le van tudva.
Nos a leányzó valamilyen nyugis helyet keresne. Jó is volna ha találna. Benyit néhány terembe de nme nagyon lát szép fotelokat meg ilyesmiket.
Alérkezik egy másik ajtóhoz és belép rajta. Bizonyára a társalgóba érkezett. És valaki már volt is ott. Ránézett az olvasó lányra és köszönt is neki.*
-Szia! Katrina jennifer Lawson vagyok. Remélem nem zavarok.
*mosolyog és lecsüccsen a lány fotelével szembeni ülöalkalmatosságba. Elvesz ő is egy teát természetesen egy gyümölcsszelettel. Semmi csoki és rokonai. Ki nem állhatja. Mostmár oda jutott hogy meg nem ette volna semmi pénzért.*
-Mit olvasol?
*érdeklődik kedvesen a lánytól. Reméli nem zavarja. Amennyiben meg igen akkor tovább ül és nyugodtan olvashatgat tovább a leányzó.
Nézelődik a teremben. még sosem volt itt de aljött az ideje hogy ide is elérkezzen. Főleg mivel msotanában sokat kalandozgat. Eszébe jutott hogy kart nem mondott.*
-Extremusos vagyok amúgy.
*mosolyogva mondikálja el karja nevét és ezt várja el a lány részéről is. közben kortyolgatja teáját ami természetesen citromos mint általában és eszegeti gyümis szeletét.
Miután kiitta magát leteszi a teáját és a csésze szélére a kanalat ami benne volt . Tovább majszolja a sütiféléjét és a lányra öszpontosit.*

*Annyira elmerül az olvasásban, hogy nem hallja meg a társalgó ajtajának nyitódását, csak a közvetlen mellette elhangzó köszönésre kapja fel a fejét. Mielőtt még köszönne, elkapja a vészesen ingó teás csészét, és gyorsan kortyol is belőle, majd azt letéve az asztalra megereszt egy apró mosolyt, miközben sóhajt egy picit. A mai olvasásból sem lesz semmi, pedig szívesen maradt volna egyedül addig, míg a szökőkútnál meg nem kell jelennie a megbeszélt időpontban.*
- Szia! Amelie Clarkson, pugnax - mutatkozik be, miközben elgondolkodik azon, hogy vajon mikor válik a diákok szokásává az, hogy szinte harmadik névként rögtön mondják karjuk nevét is.
*Még vissza-vissza pillant a könyvbe, miközben azért fél szemmel látja, hogy a lány előtt is megjelenik a tea, meg valami gyümölcsös sütemény, ami nagyon jól néz ki, főleg az az eper rajta.
Amikor leesik neki, hogy majdnem kinézte a lány szájából a kis gyümölcsöt, rögtön a könyv felé fordul, miközben szélesen elmosolyodik, és bekap egy kis nugátos sütit, ezzel megpróbálva visszatartani zavart nevetését.
A kérdésre felemeli fejét, és megmutatja a könyv borítóját.*
- Angyalok és démonok - mondja. - Mugli könyv, de én már a bevezetőnél tudtam, hogy megéri elkezdeni olvasni - magyarázza lelkesen. A megjegyzésre csak felvonja a szemöldökét. - Szóval extremusos - egy pillanatra elhallgat, majd elneveti magát. - Nos, vannak jó és rossz tapasztalataim a házad tagjaival, így nem ítélek rögtön elsőre - teszi hozzá. - Most jöttél az iskolába? Még nem láttalak ezelőtt, pedig hidd el, nem vagyok egy szobában ücsörgő típus - kérdez, és még magyarázatot is ad mellé.

**Hozzászólások** : 119 **Évfolyam** : Első

*Figyeli a lányt aki láthatólag szivesen olvasott volna még tovább. Kicsit elszégyellte magát hogy nem hagyta békén de istenem, ha szeret ismerkedni hát miért ne lehetne?
Minde esetre a gyümis sütiből azért még majszolgat hiszen azért kérte hogy valamennnyira tudja a mostnemrég előjött éhségét csillapitani és egyen valami egészségeset. Na meg a tea ugy-e az meg a szomjanhalás ellenszere. Szóval abból is kortyolgat jócskán.
Megtudja a lány nevét és hogy bizony pugnaxos. Hát végülis, még nem tapasztalt semmit a pugnaxosokkal kapcsolatban mivel Amelien kivül csak Emmelinet ismeri. Szóval nem nagyon gondolja őket se rossznak se jópofáknak.*
-Angyalok és Démonok, majd talán én is elolvasom. Amúgy én is szoktam mugli könyveket olvasni. Nemtudom hogy honnan szedik a mugliirok az ötleteiket de el kell ismerni szuperek.
*bár gyanitja hogy a mugli irokban is lehet némi mágusvér. Mert van jónéhány mágusokról szóló firkálmányuk.*
-Ennek örülök.
*mosolyog a lányra. Őszintén örült hogy nem úgy kezelik hogy: azannyát! Ez vörös hajú, biztos goromba. Hiszen nem nagyon van mit csináljon vörös hajával. Meg az arcához nagyon is jól illik és Katrina szerint semmilyen negativumot nem áraszt külseje.
Vagy mégis? Nos mindegy.*
-Bár nem teszed jól, mert én egy vérengző véreb vagyok és azért jöttem hogy megkajáljalak, a gyümölcsös süti mellé köretnek.
*nevetgél egysort majd megnyugtatja a lány.t*
-Ne aggódj, nem harapok. Bár gondolom az előbbit nem nagyon hitted el.
*mosolyog ismét hiszen nem is az volt a célja hogy elhidjék, bár tény, jól tud szinészkedni ha akar. De most nem akart.
Jön egy kérdés.*
-Hm...hát pár napja érkeztem. Szóval nem olyan rég. És én sem vagyok bent gubbasztós fajta. Szeretem a kalandokat meg az ilyesmiket. Na meg ismerkedni is nagyon.
*mond ő is pár szót magáról majd szót hagy a lánynak is*

*Érdeklődve nézi, ahogyan a lány jókedvűen és jó étvággyal eszegeti a süteményét. Ő sem rossz étkű, szereti a finom falatokat, de azért irigyli, ha valaki ennyire az evés örömére tud koncentrálni. Szórakozottan felkap még egy nugátos apró süteményt a tálcáról, és azt kezdi el ropogtatni, csak hogy nehogy zavarba jöjjön a vörös hajú leányzó.
Amikor végre megszólal a másik, kicsit megkönnyebbül. Tartott attól, hogy az előbb túl feltűnő volt a nehéz elszakadása az izgalmas soroktól.*
- Bár én nem vagyok otthon annyira a mugli dolgokban, az írók regényei tényleg hihetetlenül izgalmasak - bólint halvány mosollyal arcán, miközben kezét a könyv borítójára fekteti.
*Csészéjét újra ajkához emeli, hogy igyon egy kortyot a már csak langyos jázmin teájából, amikor a lány viccelődni kezd vele. Halkan felnevet, aztán félre nyel, mert ugyan ki hallott olyat, hogy ivás közben lehet nevetni... Köhög pár másodpercig, még szemeit is megtörölgeti, kijöttek a könnyei, annyira félre nyelt. Vesz egy mély lélegzetet, majd vidám tekintettel pillant a lányra.*
- Akár hiszed, akár nem, van a karodban vérengző fenevad - bólogat nagyon komolyan, majd ajkaira újra vissza kúszik a mosoly. - De egy ember hibájáért nem lehet büntetni az egész kart, nem de bár? - kérdezi kissé fellengzősen, melyet tompítanak vidáman csillogó szemei.
- Nos, maradjunk annyiban, hogy nem igazán hittem el. Én harapok, ha arról van szó, de jobban szeretem máguspárbajjal eldönteni a konfliktusokat - néz megint komolyan, amit ismét egy jókedvű nevetés követ.
- Szóval, csak pár napja érkeztél? - kérdezi mosolyogva, miután kissé csillapodott jókedve. - Én február elején csöppentem bele az iskola életébe, de olybá tűnik, mintha ezer éve lett volna - meséli kicsit elgondolkodva. - No és - néz rá kérdőn -, melyik csoportot vetted fel? Vagyis, mi leszel, ha nagy leszel? - kérdi meg nevetve, miközben könyvét az asztalra fekteti, és a fotelban ülve maga alá húzza lábait. Felkönyököl a karfára, halántékát neki támasztja öklének, így figyel tovább az új diáklányra.

**Hozzászólások** : 7 **Évfolyam** : Első **Kor** : 31

*Erol a reggeli közben megkapta az orarendjét, amit elég érdekesnek talált. Miután végzett , felsietett a hálokörletébe hogy átöltözzön. Lefelé menet már szemügyre vette a kastélyt, de neki ez nem volt elég, kiváncsisága arra ösztökélte hogy érdemes jobban körül szaglásznia.* ~ Csodás ez a kastély, sok idömbe fog telni mire teljesen kiismerem.~ * Erol délutánra már teljesen elfáradt, majdnem elkésett a vacsorárol mert a 4.-en-lévö fojosok nagyon megtréfálták. Vacsora után Erol rádöbbent hogy mi nyomassza ennyire.* ~ Nagyon magányos vagyok.~ * Erol arcárol leritt hogy szomoru, ekkor megszolalt egy mély hang a háta mögött. Erol ilyedtében hátra tántorodott, a hang irányába fordult , arcára öszinte csodálkozás ült ki. Egy sötét börü hamis kártyás ember egy képböl szolt hozzá.*
- Öö hozzám szolt uram?
A képen lévö ember lassan bolintott. -Látom, letört vagy és barátokra vágysz..
-Hát ami azt illeti tényleg egyedül érzem magam.
-Akkor fel a fejjel pajtás, és irány a társalgó. A nyugati szárnyban megtalálod, További jo estét.
* Aztán egyszerüen kisétált a képböl. Erol amikor a társalgo elé ért, bizonytalan arcal lépett be. Sok vele egyidös diákot látott de akadtak ott idösebbek is.
Erol teljesen zavarba jött , leült, majd várt, és várt igyekezett nézni egy diákot aki egyedül van, de sajnos nem talált. Arcára kiült az elkeseredés . *

Scarlet szép szokásához híven mászkál össze vissza a kastélyban. Rajta fekete miniszoknya és egy fehér atlétatrikó van. Már az is megfordul a fejében, hogy lemegy az alagsorba, mert ott hűvösebb van. De ezt az elméletet mégis halálra ítéli: önszántából nem megy olyan helyre, ahol nem látja az eget, és nem találkozik normális emberekkel, csak extremusosokkal.
Így vagy marad neki az, hogy kimegy az éjszakába, és nézi a csillagokat, meg lógatja a lábát a tó vizébe, vagy beköltözik a társalgóba egy jó könyvvel. Habár ő szívesen kimenne, ma mégis inkább a könyv mellett dönt, mert egy izgalmas krimi kellős közepén tart, és már nagyon tudni szeretné, ki a gyilkos. Éppen ezért elindult felfelé a szobájába, megkereste a könyvét, és elidőzött azzal a gondolattal is, hogy fent marad a pugnaxos társalgóban. De ma nem, inkább jön a közösbe. Ki tudja kivel fut össze... Talán egy kedves arc, talán egy extremusos. Max később még mindig feljöhet, szóval pánikra semmi ok, és irány a társalgó!
Útjában a padlásról a nyugati-szárnyig talán valószínű aki akart volna is vele beszélni, nem merte megszólítani, mert úgy nézett ki, mint egy alvajáró. Pedig ő csak a könyvébe temetkezett, és még csak el sem terült a földön emiatt! "A gyilkos, a gyilkos... KI A GYILKOS...?!"
De nem, ő nem olyan, aki először a végeredményt olvassa el, aztán csak a történetet. Végül valahogy csak eljut a társalgóig, és félkézzel kinyitja az ajtót, majd szokásosan az egyik fotel felé veszi az irányt.
Pontosabban csak venné, mert hasraesik a társalgó ajtajánál Erolban. Pedig egészen idáig kibírta! Éppen most kellett?!...
- Jaj bocsi, igazán bocsi, nem akartam, elnézést! - hadarja el gyorsan, miközben felkászálódik a földről. Megigazítja a szoknyáját, és becsukja a kezében a könyvet, majd a fiúnak is kezet nyújt, hátha kell neki a segítség a feltápászkodáshoz.
- Nem akartam, csak tudod... Öhh... Hát a könyv. - Megharapja a száját, és felmutatja a kezében lévő kis alakú könyvet.
- Jól vagy?

**Hozzászólások** : 7 **Évfolyam** : Első **Kor** : 31

* Erol sokáig tétovázoboltt hogy elinduljon a társalgobol. Senkivel se beszelt, és már a szeme is kezdett leragadni. Mikor már teljesen feladta a reményt, elindult kifelé a társalgobol. Mikor az ajtohoz ért hirtelen kinyilott, és átesett rajta egy lány, aki felpattant és Erol nak is segitett felálni. Erol végignézett a lányon. ~ Csodálatos lány, az egyszer biztos ~ * A lány magyarázkodásba kezdett , és sürü bocsánatkérésbe bonyolodott. Erol elengedte a füle mellet és csak mosolygott a lányra.
- Ugyan semmi baj, nem kell bocsánatot kérned. Remélem neked nem esett bajod..!? A nevem Erol és a tiéd?
* Erol érezte hogy mikor a lányhoz szol hirtelen elvörösödik. ~ Remélem hogy ö nem vette észre~ *Mielött teljesen zavarba jött volna, még egy mondatra nyitotta a száját.* -Remélem holnap találkozunk. Szia * Utánna gyorsan felment a szobájába, lefeküdt és a lányra gondolva álomba hajtotta fejét*