Étkező

Tárgy: Re: Étkező Szomb. Aug. 15 2009, 21:24

* Vigyorgott, mint a tejbe tök, de mikor a nővére szidására került a sor, menten letörölte az arcáról a vigyort. Összeszűkült szemmel kezdett bele a támadásba. *
- Tudod, csak egyet kell mondanom és máris repülsz a suliból te kis liba.
* Végig nézte, ahogy Kamilla letörli magáról a csokit, bár mikor a dekoltázshoz ért, tudta, hogy be fog szólni, olyan nincs, hogy nem, hisz nem hagyná ki. *
- Hát még jó, hogy nem vagyok az eseted, tudod, bottal sem nyúlnék hozzád nemhogy a csokit onnan le is nyalni.
* Sértegeti a lányt továbbra is, nem bírja megállni, hogy csöndben meglegyen. Neki ez amolyan szórakozás és még élvezi is és ezt egy halvány mosoly tükrözi is. Bár már várta, hogy kap egyet az arcába, de semmi. Annyira nem tudja, most mi van, hogy az szörnyű. Minden esetre a szórakozása már meg volt, így este jól fog aludni. *

Tárgy: Re: Étkező Szomb. Aug. 15 2009, 21:32

- Ó, tényleg ekkora a hatalmad? Akkor esetleg megkérhetnéd a nővéred, hogy alapítson neked egy külön kart. A Nyomingerek karját, te lennél a prefektusa, na nem lenne jó? - A vigyor kiül a képére és úgy bámul a srácra. Persze a dekoltázsos résznél a srác is visszaszól, de nem is olyan vészeset. A lány látványosan fellélegzik.
- Köszönöm... tudod már kezdtem félni, hogy valami perverz állat rám mászik az éjjel, így megspóroltál nekem pár bűbájt, örök hálám üldözzön téged. - Egy kis szempilla rebegtetés, egy ártatlan mosoly. Róla most lepereg minden. Miután a csoki nagy részét letakarítja magáról, ismét nekifog falatozni. Már csak pár szem eper maradt a tálkában, de nem gond. Kamilla kiélvezi minden egyes percét. Na meg persze nem adja meg a srácnak azt az örömet, hogy csak úgy lelépjen.
- Oh, jut eszembe, te miért lettél signumusos? Valamit nagyon elronthattak a beosztásodnál, ha a bunkók karát keresed, akkor rossz helyen jársz. Tudod nálunk csak kulturált lények vannak, legalábbis eddig csak azok voltak. Változnak az idők... és a színvonal is romlik...

Tárgy: Re: Étkező Szomb. Aug. 15 2009, 21:41

- Akkor a karnak te lennél a karvezetője, pont hozzád illik a poszt.
* Nem bírja megállni, hogy ne szóljon vissza, hisz ez élteti. A beszólásra vállat von, nem hatja meg. Pláne nem az, hogy még ártatlan mosolyt is fűz hozzá. Mikor már valami furfangos dolgon töri a fejét egyszerűen Kamilla csak úgy visszaül enni. Unott arcot vág, majd indulna tovább, mert nem akarja pazarolni az idejét ilyenekre, mikor is kap egy kérdést.
- Hogy mért pont a signumus…..
* Gondolkozik el, majd válaszol rá egyértelműen. *
- Nem eset még le? Hisz a nővérem a karvezető.
* Egy elégedett mosolyt csal az arcára, majd visszaválaszol a többire. *
- Nem is tudom, már ott megbomlott az, hogy kulturális lények vannak itt, mikor te bekerültél a karba. A színvonal is már akkor megromlott, mikor ebbe az iskolába jöttél. Teljesen lehúztad a béka segge alá.
* A visszaszólásra várja a reakciót, addig is visszaül ő is a helyére, hogy ne keljen álldogálnia. *

Tárgy: Re: Étkező Szomb. Aug. 15 2009, 21:49

- Tudod mit, ha igazad van, akkor büszke vagyok rá. Hiszen miattam legalább elkezdődött valami, tehát alapítottam valamit veled ellentétben. A bókot pedig köszönöm. Őszintén megvallva sohasem gondoltam volna, hogy ilyen sokra tartasz, hogy magad elé helyezel, mint karvezetőt. - Ismét szempilla rebegtetés, majd bekapja az utolsó szem epret is. A tányér eltűnik, mire egy bögre tea jelenik meg az asztalon. Talán kissé forróbb a kelleténél, de a lányt nem zavarja a dolog. Még úgy sem készült menni.
- Tényleg hiszen a nővéred a karvezető. Nem gondolod, hogy kissé ciki lesz mikor mindenki előtt kioszt? Mert én olyannak ismerem, aki nem fog veled kivételezni, csak azért, mert az öccse vagy. - Folytatja elmélázva, majd megpróbál belekortyolni a teába, de az megégeti a száját.
- Ssssz, aú. Na ezzel még várni kell... - Visszateszi a bögrét, majd ismét a fiúra néz.
- Tényleg neked az a legjobb szórakozás, ha itt vagy velem? Most őszintén, nem lenne jobb, ha elmennél barátkozni?

Tárgy: Re: Étkező Szomb. Aug. 15 2009, 21:58

- Öröm hallani, hogy büszke vagy rám. Persze, hogy magam elé helyezlek, mivel egy lúzer vagy és ezzel nem lehet versenyezni.
* Vág vissza, majd hátradől a székben és azt nézi, ahogy a tányér eltűnik, és egy tea jelenik meg az asztalon. Örömmel látja, hogy nem zavartatja magát a lány és nem akar egyből menni. Majd az újabb sértésnek eleget tesz. *
- Elhiszed nekem, hogy nem érdekel? Amúgy meg mondta, hogy nem fog velem kivételezni, de ezt nem is várom el tőle.
* Ölt nyelvet a lányra, majd a bögre teánál, ami kicsit forróra sikerült halvány mosoly jelenik meg az ajkain. Milyen szép is lenne, ha egy picit az asztal megborulna, és Kamilla ölébe folyna. Az biztos, hogy utána nyakon lehet önteni hideg vízzel. *
- Persze, hogy jó szórakozás, mivel utálsz, és nagyon jól lehet azon mulatni, hogy idegesítelek. Barátok…cöhh, kinek kellenek?
* Vágja rá nagyképűen, majd rugdosni kezdi az asztalt. *

Tárgy: Re: Étkező Szomb. Aug. 15 2009, 22:06

Kamilla nagyot sóhajt, unja már a srác szövegét. Azon agyal, hogy miként tudná lerázni őt.
- Figyelj, tudod már elég unalmas vagy. Egy frappáns beszólásod sincs, csak az enyémekre reagálsz azt is eléggé gyéren. - Lenézően ránéz a srácra, aki még mindig ott pipiskedik fölötte és kiölti rá a nyelvét.
- Anyám, de gyerekes. Hallod szerintem neked itt a hajcsi ideje, már fellőtték a kisfiúknak a pizsit... - Lehet, hogy undok, de nem izgatja. Valahogy kezdi megunni a srácot. Az elején még jó volt, mert legalább vissza tudott rendesen vágni, de a mostani beszólásai eléggé... kritikán aluliak.
- Ha elfogadsz egy jó tanácsot, szerezz pár barátot, aki majd kimentik az irhád a szorult helyzetekből, mert ezzel a modorral hamarosan eléred, hogy az egész iskola megutáljon. Bár eredendően itt a gond, ha így állsz hozzá az emberekhez, nem lesz aki melléd álljon. - Elemezgeti tovább a fiút, miközben végre belekortyolhat a teájába, ami mostanra a kellő hőmérsékletre hűlt.

Tárgy: Re: Étkező Szomb. Aug. 15 2009, 22:19

* Végig nézi, ahogy Kamilla kiosztja őt, de az egyik fülén be a másikon ki. Ezek a számára egyáltalán nem sértőek, sőt csak azt bizonyítja, hogy Kamilla felsőbbnek érzi magát, ami nem igaz. De hát, aki nagyra tartja magát annál nem is akar semmilyen megértést. Csak azt nézi, ahogy prédikál és közben a teát figyeli, mikor löttyinti ki. A kisfiús sértegetésre elneveti magát, majd válaszol. *
- Tudod, szerintem én idősebb vagyok nálad. Ha nem is évekkel, akkor hónapokkal, de biztos vagyok benne.
* A többire csak bámul ki a fejéből, valahogy nem hatja meg a lány szavai. Vállat ránt rájuk, majd feláll. Megvárja, míg a lány iszik a teából, majd meglöki az asztalt, úgyhogy az ölébe boruljon. Elégedett vigyorral nézi, majd tovább áll. *
- Hát szép estét.
* Ezzel a mondattal sétál az ajtó felé, közben hallgatja a lány szitkozódását, ha ugyan szitkozódik. Meg mellesleg mi lenne utána? Beárul, és akkor megy büntető munkára úgyis megszokta már. És akkor már lehet mondani, hogy árulkodós majom. De biztos, hogy ezt meg fogja úszni, ha meg nem akkor a számításai keresztbe húzódnak. *

Tárgy: Re: Étkező Szomb. Aug. 15 2009, 22:35

Kamilla már lassan indulna, mikor a srác meglöki az asztalt, így a maradék teája mind az ölébe ömlik. Persze ez a neveletlen surmó csak jót röhög rajta és jó éjt kíván. Na ezt már a lány sem nézheti, és mivel a teája már elfogyott más eszközhöz folyamodik. Hogy mi van kéznél? Hát persze, hogy a szép vaskos bögre. A lány egy jól irányzott dobással megküldi a bögrét, ami egy kis ívelés után úgy fejbe kólintja a srácot, hogy csoda lesz, ha talpon marad. Persze szegény bögrének annyi, mivel a fiú feje is elég kemény, így kettétörik. Ha az ütés elég erős, remélhetőleg a fiú elterül, és a lány negédes mosollyal a száján átsétálhat rajta. Ha pedig csak egy szép nagy púpja lesz, már az is megérte.
- Au revoir tuskókám... - Int egyet a srácnak, majd mit sem törődve vele kisétál az étkezőből. A srác hiába is próbálja őt utolérni, mert felszívódik akár a kámfor. Nem akart ennyire durva lenni, de amit a srác művel az minden jó ízlésen túlmegy. Talán megtanulja, de lehet még dühösebb lesz, minden esetre a lányt már cseppet sem izgatja. Kacarászva sétál végig a folyosókon.

A bögre XD
http://www.myhouserabbit.com/images/mug.jpg

Tárgy: Re: Étkező Szomb. Aug. 15 2009, 22:47

* Mikor már azt hitte győzelemre áll, mivel már kétszer is sikerült Kamillát leöntenie, akkor derül ki, hogy mégsem. Egy erős ütést érez a fején és persze a bögre szét is törik rajta. Edward térdre rogy, majd a fejéhez kap. Már érzi, hogy ebből nagy dudor lesz. Már nem is érdekli, hogy Kamilla milyen egy álnok dög. Sajgó fejjel megy felfelé a szobájába, legalábbis próbál, csak egy kicsit szédeleg. Az milyen már, hogy egy bögrétől agyrázkódást kap. Kicsit abszurd a dolog. Inogva mászik fel a lépcsőn, majd a klubhelyiségben is van még egy lépcső, amit szinte már négy kéz láb mássz meg. Mikor feljutott benyitott a szobájába és az ágyba vetette magát. A dudor csak nő a fején, ilyenkor kéne egy hideg borogatás, de annyira szédül, hogy már nem is érdekli. Legfeljebb lesz a fején egy ikertesó vagy valami hasonló. Most minél előbb elakar aludni, hogy a fájdalom elmúljon. *

Tárgy: Re: Étkező Vas. Aug. 16 2009, 01:49

[Mr. Trianus bocsáss meg, de nem akartam már a folyosóra írni ]

Persze tudom, hogy nem mindenki nevetne ki. De ki számít arra, hogyha egy extremusos egyed köt belém a folyosón, abból nem hosszas, fületsértő nevetgélés lesz? Méghozzá rajtam. Azt valószínűleg nem bírnám ki, kitörnék, mint egy vulkán, és hiányos varázslói tudásommal nekitámadnék akár egy csordának is.
Én nem számítok ilyesmire semmiképpen. Feltételezzük a legrosszabbat, annál már csak jobb lehet. Talán pesszimista dolog, de ha azt nézzük, hogy fel vagyunk készülve arra, hogy valami rossz dolog történjék velünk, akkor meglepetésként ér minden jó dolog, és így sokkal gyorsabban érhetünk el vidámabb közérzetet.
Ez még csak az első napjaim egyike itt a kastélyban, de már így is felkaptam minden pletykát ami az utamba került. Mindenki tudja a különböző karokban növekvő varázscsemetékre jellemző átlagos mentalitást, hát én miért lennék kivétel? Az semmi kétséget nem zár ki, szerény személyem miért tartozik a vörhenyes társaság szívébe, de hogy kerül Mr. Kócoska az extremusba?
Optimális lehetőségek tárháza nyílik meg a fejemben egy pillanat alatt, de gyors szűkítés után két részre osztom. Vagy nagyon keveset tudok róla (és benne él a gonosz szööööörny) - ez tűnik a legvalószínűbbnek - vagy egy véletlen folytán került oda (lehetséges ez is). De ha nagyon akarom, egyszer úgy is megtudom tőle... Mert ha azt hiszi egy alkalommal letudhatja a dolgot akkor nagyot téved! Az ám, mert ha valami (jelen esetben inkább valaki) felkelti az én figyelmem, akkor nehéz elterelni róla.
És ez a figyelem jelen esetben Rád terelődik, kedves Robert. A magyar szavak hallatára meglepetésemben két lépést hátrálok, és kikerekedett szemmel nézek rád. Vajon mennyit tudhatsz az édes anyanyelvemen? Ledermedve állok, és nézek fel rád (milyen picinek érzem magam már megint). Még talán az állam is leesik, nem mondhatom, hogy túl nőies, de így van. Akarok mondani valamit, de még meg kell fogalmaznom magamban mit. Addig is, az arcjátékom - a felhúzott szemöldököm, és a nagyra nyílt, gyakran pislogó szemem - elárulja mit érzek.
Aztán picit megrázom a fejem, és visszatérek a mosolyomhoz, és a mini-sokk előtti hangulatomhoz. Igazi vidám mosoly. Úgy tűnik meglepetések tárháza az ifjú Kócos!
- Tehát magyar vagy, vagy egyszerűen csak valami okból kifolyólag egy olyan egzotikus nyelvet szerettél volna megtanulni, amit csak egy nép ért? - Másra nem gondolok. Még ha fordított névvel mutatkozott volna be, akkor talán magyar lehetne, de így... Gyorsan cáfolom egyik részét elhamarkodott kérdésemnek.
- ...Habár nem hiszem, hogy magyar vagy. De meg kell hagyni, szépen beszéled a nyelvet. Úgy örülnék, ha én így tudnék angolul! - Vágyakozó sóhaj hagyja el a számat. Igen, ez a tanulási folyamat még rám vár... Így még jobb ilyen messze saját otthonomtól olyan emberekbe botlani, akik biztosan megértik miket káromkodom elgyengült perceimben! Hirtelen jött zavarom már teljesen elpárolgott. Örülök, tiszta szívből, hogy valamilyen értelemben rokonlélekbe botlottam. Ott van még bennem a megkönnyebbülés érzése is, hogy tudom, hol vagyok és jelen pillanatban merre tartok, és a tetszeni akarás vágya, ami leginkább izgulást, és elkapkodást eredményez. Az ebédlő már csak pár lépésnyire tőlem, akarom mondani tőlünk. Nevetve nézek fel Robertre.
- Nem hiszem, hogy akaratlagosan bármiféle vonzerőt bocsátanék ki magamból. De ha ez a ~~semmi~~ valami téged arra késztetett, hogy megszólíts, akkor azt hiszem neked jobban kéne tudnod. - Hogy a nevetésem is bájerőt hordoz-e magában, azt én nem tudhatom. Nagyon szeretném, de ezt döntse el hirtelensült ismerősöm. Mindenesetre vidáman nevetgélek egy sort...
... Aztán visszanézek Rád. Mintha valami megerősítést keresnék a szemedben, hogy igazat mondasz-e, és feleslegesek-e a pletykákból adódó előítéleteim. Szemem memorizálja az arcod vonalát, a szemed csillogását, és minden apró rezzenését. Ha valaki, bárki, azt meri mondani, nem fontos az első benyomás, én fejbe csapom! És ha valaki azt mondja, hogy Robert iránt érzett első benyomásom a "váratlan, mégis meglepően kellemes társaság, ráadásul felettébb vonzó úriember" egy hazugság, még ma halálát leli!
De ki merne ilyet állítani? Nem lát bele senki a fejembe. Én vidám vagyok, te is vidám vagy, hát akkor mi itt a probléma? Semmi az ég adta világon.
Egészen eddig, amíg a gyomrom ezt a pillanatot nem választja arra, hogy jelezze az egész napos elfeledett táplálékot. Hangos eléggé ahhoz, hogy arcomat elszakítsam a tanulmányozásom alanyáról és újfent pír lepje el. Zavaromat csak szavakkal lephetem el. Sajnos ilyen esetekben mindig meggondolás nélkül csusszan ki a számon a legelső gondolat, nincs időm, se akaratom rajta finomítgatni. Nem vagyok tökéletes, sose mondtam, sose akartam.
- Most már gyerünk az ebédlőbe, különben úgy tűnik hamarosan éhhalált halok. - Cseppnyi zavar megint, eltávolítok egy nem létező szempillát az arcomról, és megvakarom a fejem valahol a jobb - azaz a Roberttől távolabb eső oldalon - a fülem mellett.
- Nagy baj, ha nem angolul beszélek, hanem magyarul? Mert ha zavar, próbálkozhatok az angolommal is, csak... A magyar jobban megy. - Újabb mosoly ül ki az arcomra, megpróbálva feledtetni az előbbi jelenetet, ami számomra csak még jobban előhozta attól való félelmemet, hogy tíz perc múlva már feleded előző szavaid, és valahol messze jársz. Körbenézek a teremben, megállok megint egy pillanatra, aztán felmérem a helyzetet. Tehát négy padsor, négy karnak.
- Az extremust vagy a pugnaxot érje azon megtiszteltetés, hogy az asztaluknál költünk el egy vacsorát, Torzonborz? - Újabb meggondolatlan kicsusszant gondolat. Újabb vértódulás az arcomba. Tudom, nem szép dolog első alkalommal elnevezni valakit, de nekem mindig is megvoltak a saját neveim az ismeretségünk első szakaszában mindenkire. Ezek pedig egy-egy meggondolatlan pillanatban a számra kerülnek és... Általában itt a kapcsolat vége. Úgyhogy magyarázkodás, visszatérve angolra akaratlanul is. Angolul is legalább olyan jól tudok makogni, mint magyarul. Ráadásul ha Robert angol nyelvterületről származik, akkor csak jobb érzés lehet neki is, ha a saját anyanyelvén próbálom kimagyarázni magam a helyzetemből. Nekem is jól esett a magyar szó, neki miért ne eshetne egy picikét is jól az angol, ha remélhetőleg az az anyanyelve?
- Én izé... Nem úgy gondoltam, csak ... Akarom mondani, szóval tudom én a neved, Robert vagy, nem vagyok hülye csak... - Sóhajtok egyet. Ha így haladok tovább, egészen biztosan csak mélyebbre süllyedek a saját - és az én számításaim szerint Robert szemében is. Magam alatt vágom a fát. Gondolataim fénysebességre kapcsolnak, és végül egy rövidke magyarázatot bökök ki, pár pillanatnyi hallgatás után.
- Ne értsd félre, egyszerűen csak... Tetszik a hajad. - Na tessék, egy igazi mondat a lelkem mélyéből. Mivel érdemelted ezt ki Kócoska? Szóltál hozzám pár kedves mondatot, én meg itt lágyulok el, mintha vajból lennék? Nem vall rám, úgy tűnik mégis az én szám mondta ki az előbbi mondatokat.
Lesz akár egyszer is eredeti fehér színű az arcom a mai este folyamán, vagy maradok a piros szín büszkesége? Úgy sikítanék most egyet, és tűnnék el a helyszínről, de közben még itt vagy Te is, Torzonborz. Most mit kezdjek veled, ha így eltorlaszolom magam előtt az összes utat? Sóhajtok.
- Eszünk akkor, vagy már sikerült megutáltatnom magam? - Félénk mosoly.

Tárgy: Re: Étkező Szer. Aug. 26 2009, 10:22

*Rosina ma reggel elég korán kelt, pontosabban már fél hétkor a szobájában, a tükör előtt ült és próbált valami elfogadható külsőt kölcsönözni testének. Sötétbarna, már-már fekete haját lazán összefogta hátul. Sminkelni nem sminkelt, hisz nem készül ma sehova. Mélykék poló van rajta, meg egy világos farmersort. Nem, nem fázik, csak gy ici-picit libabőrös a lába.*
*Útja egyenesen az étkezőbe vezetett, igaz, ide is csak kilenc óra körül indult el. Hogy miért? Azért, mert miután elkészült, meglátta az éjjeliszekrényre letett regényét, s eszébe jutott, milyen izgalmas résznél hagyta este abba, és gyorsan elkezdte olvasni. Így történt, hogy majdnem másfél óráig kezében a könnyvel ült az ágyán. De hát vágülis itt van.*
*Leült az egyik asztalhoz, és egy bögre forró teára, meg hozzá illő pár szelet vajas piritósra gondolt. Az étel meg is jenelt előtte, Rosina pedig ráérősen kezdte majszolni a pirítost*
~ Na, most vagy én keltem túl korán, vagy mindenki más már ébren van, és én vagyok az utolsó? ~ *Gondolta magában miközben körbenézett az üres ebédlőben*

Tárgy: Re: Étkező Szer. Aug. 26 2009, 10:47

*Egész este nem aludt. Csak forgolódott össze-vissza. Aztán mikor reggel felkelt után a tükörbe nézett, majdnem sikított egy nagyot. Szeme alatt hatalmas karikák. De sikerült megoldani, így most már frissen és üdén sétál az étkező felé. Piros pólójához, és fehér shortjához piros topánka társul. Nyakában az eddigiekkel ellentéten egy hosszú fehér nyakláncot visel. Mikor belép az étkezőbe egy pillanatra megáll. Az ugyanis üres. Illetve majdnem üres. Egy lány ül csak az egyik asztalnál. Összeszedve minden bátorságát, odamegy hozzá, csakhogy ne egyen egyedül.*
- Szija. Leülhetek?- kérdezi félénken, majd mikor megkapja a választ, leüt és elképzel egy tál csokis müzlit. Az meg is jelenik előtte, egy kancsó tejjel. Majd a lány felé fordul. *
- Serenity Crusade vagyok, örvendek. Benned kit tisztelhetek. -*Mosolyodik el. Majd elkezdi falatozni müzliét.*

Tárgy: Re: Étkező Szer. Aug. 26 2009, 10:56

*Gondolataiba mélyedve ül, de meghallja az idegen lépteit, így felé fordul. Barna hajú lány áll előtte, hasonló ruhában mint amilyen az övé. Felfigyel a lány arcán éktelenkedő karikákra is, dehát mit foglalkozna vele, nem is ismeri a lányt*
- Persze, nyugodtan!
*A bemutatkozás után próbálja felidézni magában a nevet, de bizony nem ismerős. Na meg hát maga Serenity külseje sem ismerős számára, így hát józan paraszti ésszel ki lehet következtetni, hogy ők bizony még nem találkoztak.*
- Rosina Lower vagyok, pilluamuletós. És te melyik kar tagja vagy?
*Kérdezi érdeklődve, hisz valóban kiváncsi a válaszra. Közben egyik piritósát már el fogyasztotta, bögréje is már csak félig van tele.*

Tárgy: Re: Étkező Szer. Aug. 26 2009, 11:21

/innentől időn kívüli/

*Tisztában van vele hogy a lány a szeme alatti karikákat nézi de nem tud mit csinálni. Miközben eszik megtudja hogy a lány Pillus.*
-Én signumusos vagyok. És milyen tantárgyakból vizsgáztál?-*fordul érdeklődő szemekkel a lány felé, s közben, mivel befejezte a müzlit, ,,rendel" magának egy nagy pohár 1000%-os narancslevet.*-És honnan jöttél?
*Kíváncsian nézi a lányt miközben a narancslevét iszogatja. Alaposan végigméri a lányt, és rájön hogy szinte ugyanolyan ruhában vannak. Erre elmosolyodik. Várja a válaszokat, és a kérdéseket. Leteszi a poharát és nyakláncát kezdi el birizgálni.*
-Szóval....voltál az évzáró bálon? Bocsi kicsit fáradt vagyok. Semmit nem aludtam. Sőt még annyit se. Oké befejeztem-*mosolyodik el szélesen majd hátradől a székben

Tárgy: Re: Étkező Szer. Aug. 26 2009, 19:51

*Tíz óra elmúlt, a reggeli maradéka eltűnik. Rosinát nem zavarja ez, hisz úgyis jól lakott már.*
- Ó, én idén nem vizsgáztam. Évvégén érkeztem, így még ki kell járnom az elsőt. *Mondja, aztán alig láthatón megforgatja a szemeit. Eszébe jut ugyanis, apja milyen szigorúan utasította őt a jó jegyekre, mert "ez alapozza meg a jövőjét". Persze. A jövőjét. Ha egyáltalán lesz neki olyan.*
- Londonból. Esős egy város, nem mondom, de én midig is imádtam. És te?
*Figyeli a lány nyakláncát. Szép darab, bár ő maga nem nagyon kedveli az ékszereket.*
- Nem, nem voltam. Miért nem aludtál? Valami baj van?

Tárgy: Re: Étkező Pént. Aug. 28 2009, 21:26

[Egy ilyen gyönyörűségre hogy lehetne haragudni, főleg ilyen piti dolog miatt? :-]

Túlságosan is erős a sztereotípia, ami az extremusos legénységet övezi, és éppen ezért lehet az, hogy aki oda jár, az minden bizonnyal csak emberevő kannibál lehet. Bár nekem fogalmam sincs arról, hogy a lánynak közben ez jár a fejében, de azért sértene, ha tudnám. Hiszen én tényleg nem vagyok olyan, attól függetlenül, hogy egy olyan csoportosuláshoz kerültem (és szerintem ez egy jó döntés volt), ahol pár ember, és egy általános jellemrajz miatt ezek a vonások alakultak ki. Én személy szerint teljesen meg vagyok elégedve a döntéssel, mely az itteni jövőmre kihatással van, jól beleválasztottak. Bár lehet, hogy a tehetségemet, már ha van egyáltalán, más, művészibb karban jobban tudom kamatoztatni, sok vonás mégis azt mutatja, hogy itt a helyem. És ki vagyok én, hogy ezt felülvizsgáljam, netán fellebbezzem?
Lehet, hogy a későbbi idők még olyan fondorlatra is képessé teszik majd az egész iskolát, hogy pozíciócseréket hajtanak végre. Hiszen egy ártatlannak tűnő signumusos is lehet fenevad, ha éppenséggel olyanja van. Ki tudja, lehet, hogy még a végén ott lesz túltengés, ilyen kaliberű emberekből, és akkor minden egyes skatulyát át kellesz írni. Még nem lehet tudni, bármi lehet, de majd a sors keze eldönti, hogy a későbbiekben milyenné formálódik az iskola, és az azon belüli létesítmények képe.
Hogy miért kerülhettem én vajon pont oda? Nem tudni. De az indokok biztosan megvannak ehhez, már csak fel kell őket fedezni. Nem tartom magam velejéig gonosz embernek, inkább csak akkor veszem elő a rosszabbik énemet, ha valamit nagyon szeretnék. Makacsság, igen, ez bennem van, a véleményem akkor sem változik, ha vasvillával kergetnek, sőt, még akkor sem, ha már azzal szurkálnak. Csak, ha nagyon muszáj, és tényleg látom a dologban az értelmet, akkor vagyok hajlandó változtatni az álláspontomon, egyéb esetekben tabu ez a téma.
Figyelem, ahogy a leányzó hátrál pár lépést, annak hatására, hogy édes anyanyelvének csengő szavait hallatom ajkaimon keresztül, erre azért már tényleg el kell mosolyodni. Olyan gyönyörű még akkor is, amikor meg van illetődve. Pedig sokaknak az ábrázatáról inkább a rémület csilingel vissza, ami már nem annyira vonzó, bár ha érdekesen, karakteresen viszi ezt az arcmimikát véghez, akkor ebben is lehet valamiféle szépség.
- Sokáig Magyarországon éltem, sőt, ott is tanultam. Tudod én már korábban jártam ilyen mágusképző iskolába, de később, hát… Nem maradt ott igazán helyem, legalábbis érzéseim szerint. Egy ideig pihentettem a dolgot, inkább saját magam gyakoroltam, meg magántanárok öntötték belém a tudást, majd eljöttem ide, mikor visszaköltöztünk Londonba – fejtem ki részletesen a dolgokat, persze magyarul. A kiejtésem még mindig vicces lehet kicsit, egy tősgyökeres magyar számára, de annyira azért tényleg nem vészes. – Szerintem gyönyörűen beszéled az angolt. Pont olyan gyönyörűen, mint amilyen te is vagy.
Egy bókot azért csak megengednek nekem, és leszedni sem fogják érte a fejem, legalábbis nagyon remélem, hogy ez így lesz. Hiszen nem sértést mondtam, csak az igazságot. Közben lépteimmel folyamatosan követem őt a már ki tudja, hogy hányszor elmondott helyhez, melyhez lassan, de biztosan közeledünk.
- Hát, már pedig a bűbáj, melyet magadból árasztasz, szinte hullámként tör végig a folyosón. Nem gondolkoztál el még azon, miért sétálnak el itt ennyire sokan, pont most? A vonzerő… - mosolygok még mindig, és halkan nevetgélek is. Persze nem kinevezetem a lányt, hanem inkább azon, hogy ezen a folyosószakaszon azért is közlekedhetnek annyian, mert éppenséggel pont itt helyezkedik el az étkező, mely azért mindenki számára egy nagyon fontos hely.
Első benyomás… Igen, nagyon fontos. Hiszen emiatt sétáltam oda, Hajnalhoz, amiatt a kellemes érzés miatt, mely belőle jött, és megragadta azonnal a képzeletemet. Bár az arcot csak kevés betekintéssel láttam, mégis, leírhatatlan volt a látvány. Ez a vonzerő pedig olyan szorossá vált, hogy egyszerűen kihagyhatatlan volt a találkozás. Mindenképpen meg kellett néznem, milyen vonások uralkodnak azon. És a látvány, mely elém terül, nem figyelmen kívül hagyható. Egy percre, egy pillanatra nem bántam meg azt, hogy megtettem ezeket a bizonyos lépéseket.
Amit nem akarok meghallani, azt nem is fogom, így a has korgása teljesen elkerüli a fülemet. Vagyis azt biztosan megtalálta, csak éppenséggel az agyam nem fogja fel. De ha még érteném is, akkor sem zavarna, természetesen emberi reakció, főleg akkor, amikor az eredeti célt már régóta felborította ez a kis összefutás, pedig be kell, hogy valljuk, oda közeledünk, erősen, de mégis, túl lassan.
- Egyetértek. Semmi gond, nyugodtan beszélj magyarul, megmondom őszintén, kezd nekem is egyre természetesebb lenni az, hogy ezen nyelven szólaljak meg. Sokáig éltem ott, és ennyi időn keresztül az angolom is csorbát szenvedett. Bár azért nem teljesen, hiszen mégiscsak az anyanyelvem, vagy hogy is mondjátok ti. – Én magam is magyarul beszélek, a nőknek szívesen kedvezek, még ezekben az aprónak tűnő dolgokban is. De azért annyira nem jelentéktelen, hiszen a kommunikációnak ez is egyfajta medret ad, váj ki.
- Semmi gond, semmi gond, nem kell mentegetőzni. Már szólítottak így – füllentek egy kicsit, talán észrevétlenül, talán nem, még soha nem mondott senki ilyet nekem, de ezen miért kellene fennakadnom? Hiszen… tényleg eléggé összevissza áll a hajam, legalábbis ahhoz képest idétlenül, hogy éppenséggel egy gyönyörű leányzóval fogok közösen vacsorázni. – Legyen a Pugnaxé most az érdem – válaszolok azért a kérdésre, természetesen, és mosolygok, csakhogy nyugtassam őt, hogy tényleg nem kell szabadkoznia.
- Ehetünk, nem utáltattad meg magad. Sőt, még jobban kedvellek, az őszinteség számomra szimpatikus. – Majd tartok egy kis hatásszünetet, ezután szólalok meg ismét, könnyedebb hangvételben. – Tényleg tetszik a hajam? . vigyorogva teszem fel a kérdést, majd lassan, ha minden igaz, helyet foglalunk a vörösek asztalánál. Az egyik manó azonnal oda is sétál hozzánk, én pedig természetesen kihasználva az alkalmat, azonnal rendelek is.
- Ha kellene, fizetném a vacsorát, de mivel minden ingyenes, így csak felajánlom, hogy majd én leadom a rendelést, úgy a formalitás kedvéért. Én egy narancsos kacsasültet kérnék, francia körettel. A hölgynek mit hozhat a manó? – fordulok a páromhoz, persze azért ezt a kifejezést nem kell félreérteni.

Tárgy: Re: Étkező Vas. Aug. 30 2009, 13:31

Kedves tekintettel, bár nem túl boldogan ballag egy lány az étkező felé. Korgó gyomra idehívta őt, hogy falatozzon egy kicsit. Igaz hogy ma még a Signumus hét javában áll, s ott is van az Egyiptom konyha, de Bittus inkább az iskola ételeiből eszik most szívesen. Nem nagyon szereti a különlegességeket, s nem is nagyon szereti a forróságot, de amíg a sivatagon átbaktatna a konyháig, kiszáradna, olyan szomjas és még talán össze is esne az éhségtől.
Hosszú léptekkel sétál az étkezde felé majd belépve az ajtón lassítja a lépteit és a lépéstávolságot is csökkenti, tehát a hosszú gyors járást egy lassú, rövid járás veszi fel.
Apró léptei a már szokásos asztal felé vezetik a lányt, majd miután odaérkezik, le is telepedik rá. Nem sokáig várva vesz el az asztalról egy pohár eperlevet, amit amúgy rettentően imád, akárcsak a többi gyümölcslevet a narancslé kivételével.
Tehát elvesz magának egy pohár eperlevet, s mivelhogy most valami finomra, édesre s gyömölcsösre vágyik, így egy tál málnalevest is. Érdekesnek tűnhet mások számára a leves szine, mivelhogy sárga, de ne tévesszen meg senkit sem a látszhat. Az ott a tálban málnaleves, csak éppen sárga málnából, ami kissé édesebb mint az átlagos, megszokott rózsaszínes pirosos málna.
Majd apránként a szájához emelve a kanalat eszik a levesből. Boldogan falatoza ki a könnyed ételből a málnadarabkákat, amik hogy mutatósabb legyen a leves, rózsaszín-piros színűek.Nyugodtan eszik, s olykor kortyol bele az eperlébe, nem is gondolva arra, hogy esetleg a közelben már egy régi ismerősen van, vagy esetleg tőle nem messze eszeget egyik kartársa. Most nem. Nagyon bele van bolondulva az ízvilágba, ami most kényezteti őt.
S bár megváltozott némileg külsőre a lány, de biztos hogy ígyis felismerné őt bárki, különösen hogy a haja össze van kötve. Végülis ki akarna málnadarabkákat a hajába.
Majd hamarosan végez is a levessel, s a tálat maga elé tolva kortyolgat a gyümölcsléből apránként. Jól megízleli, elvégre imádja a málnát és az epret mindenféle formába. Miután már a harmadik, vagyis inkább negyedik kortynál tart, az asztalon lévő gyümölcskosárba nyúl, s kivesz néhány málnát, néhány szedret, s néhány epret, majd odateszi magának egy tálra, s elkezdi immáron azt eszegetni.
Nos igen, gyömülcsből sosem elég. Gyümölcsből a lány megbírna enni egy kamionnyit is. Jó azért annyit nem, de egy ládányit apró pihengetéssel igen. De fel kell tüntetni. Azért nem egy láda almát, mert abba belegebedne, hanem az ilyen apró kis gyümölcsöket.
Azért nem evőbajnok a lány. Szép is lenne ... Csüngne a nyakádban egy nagy aranyérem, s mindenhová a díjjaival menne. Vicces lenne, de nem csak a kívűlállóknak, de Bittus is igencsak komikusnak vélné...
Ráadásul ha betoppanna egy esetleges harmadik személy, egy jóbarát, egy kartárs, egy karvezető, vagy annak helyetese, vagy akár egy tanár. Nos... A lány 100%-ig elsüllyedne szégyenében...

Tárgy: Re: Étkező Vas. Aug. 30 2009, 13:38

*Szintén az ebédlőbe tart ő is, eléggé megéhezett reggel óta. A két kis kneazle-lel játszott eddig, a vizsgaidőszak vége miatt több ideje jut rájuk.*
~Hm, Bittának meg kéne mutatni a kicsit, még ő nem is látta.~
*Gondolja magában, ahogy belép az ebédlő ajtaján. Elmosolyodva veszi észre barátnőjét, nem kicsit változott meg a lány, de azért felismeri. Megáll mellette és megszólal.*
- Gyümölcsös napot tartasz? Szia. Remélem nem bánod, ha csatlakozom hozzád.
*Mosolyodik el. Ő is megváltozott mind külsőleg, mind belsőleg, mostanában nem is került bajba. Igen válasz esetén letelepszik a lány melletti helyre, majd kis gondolkodás után jó adag csokis palacsintát vesz magához, és elkezd falatozni.*
- Hallom te is elvégezted a büntetőmunkádat.

Tárgy: Re: Étkező Vas. Aug. 30 2009, 13:59

Nyugodtan eszik, iszogat, s már-már játszik az étellel, olyasféle módon, hogy az apró málnákat dobálgatja a szájában, s figyel arra hogy el tudja kapni. Majd hirtelen felészlel egy imserős hangra, s egy pillanatig megakad a torkán a málnadarabka, amint leönt egy kis eperlével, majd köhint egyet kettőt s bár kissé bekönnyezett szemmel megszólal.
-Szia. Persze ülj csak le, nem zavarsz. Te sose.
Szólal meg, de tekintete hosszasan nézi a lányt. Nem bírja elképzelni hogy Susanna ennyire megváltozott. Ígyis csak a lány hangja miatt ismerte fel, na meg kicsit segített a vörös haj is, de ha ez a kettő nem lett volna, azt hinné új diákról van szó.
Miután hosszasan végignéz a lányon, apró mosollyal az arcán kortyol egyett, s elkezd beszélni. Nem mond túl sokat, de beszélgetésbe kezd.
-Amúgy a kis kneazle-k megvannak? Hogy vannak? És te? Amúgy meg igen túl vagyok rajta, és te?
Kérdi kedveskedőn, de a lehető leginkább nem túl buzgón. Majd hirtelen eszébe ötlik a gyümölcsnapos megjegyzése a prefektustársának.
-Amúgy nem tartok gyümölcsnapot, csak azt kívántam meg. Könnyed, s jó így az ősz előtt a sok vitamin. Amúgy meg a csokis palacsinta csak felfalná az erőmet.
Mondja komikusan, s hosszasan nézi, ahogy Susi nekilát az evéshez. Addigis Bittus önt magának még egy kis gyümölcslevet, s nagy kortyokat iszik belőle. Végül keres valahol az asztalon egy kulacsot, amit talál is. Nagynehezen de talál. Tölt is bele egy keveset az eperléből, majd félreteszi magának. Jól fog jönni, ha kimerészkedik a sivatagba. Bár igaz, hogy a víz az igazi szomjoltó, de Bittus ezen nem zavartatja magát.
-Mellesleg nagyon megváltoztál. Ha nem tudnám, hogy nem te vagy, el se hinném.
Szólal meg kedveskedő hangon, s tekintetét majd kiszúrja, hogy a tálja még televan gyümölcsdarabkákkal, így folytatja a megkezdett játékát, s dobálni kezdi a szedret, majd megpróbálja a szájával elkapni. Többször sikerül is, de olykor jól elkeni a száján a finom friss gyümölcsöt, de hát ez a játék ezzel is jár. Meg még rengeteg más mindennel. Mondjuk a félrenyeléssel.

Tárgy: Re: Étkező Vas. Aug. 30 2009, 14:31

*Érzi magán a végigmérő tekintetet, régebben talán még elpirult volna, de most már nem. Lehuppan barátnője mellé, majd a kérdésekre válaszolni.*
- Mindketten jól vannak, ha tudom, hogy itt vagy, akkor lehoztam volna őket, egyelőre még nem nagyon vannak távolabb a szobámtól, Sera gondoskodó anya lett. Én is jól vagyok, a vizsgaidőszak kicsit kimerített, de legalább már vége. Szintén túl vagyok rajta, növényeket kellett ültetnem. Na és veled mizujs?
*Kérdezi egy mosollyal, majd folytatja a megkezdett palacsintát.*
- Ma kivételesen ez a menü, az elmúlt pár napban én is gyümölcsöket fogyasztottam inkább. Ne is mondd, nem keveredtem mostanában bajba, de azért te sem panaszkodhatsz.
*Néz végig barátnőjén, hisz ő is sokat változott. Mosolyogva figyeli a játékot, viccesen néz ki Bitta szedres arccal, nem is beszélve a ruhájáról, hisz arra is jut bőven a léből.*
- Na és készen állsz az új tanévre? Egyébként gratula, nem sok hiányzott ahhoz, hogy megnyerjétek előlünk a pontversenyt. Van egy olyan érzésem, hogy a mostani évben is kemény harc lesz a kupa megszerzéséért.

Tárgy: Re: Étkező Vas. Aug. 30 2009, 15:37

Tény, eléggé megnézte Susit, mert tényleg hatalmasat változott azóta mióta találkoztak. El se hinné, hogy ez ugyanaz a Susi. Sossak nőiesebb. Nem mintha eddig nem lett volna az, de most méginkább. Ráadásul mindketten ritkábban kerültek bajba.
-Látszik hogy kihozzuk egymásból a másik bajkeverő énjét...
Kezd el vigyorogni a barátnőjre, széles mosollyal. Pont mint régen. Mikor még megismerték egymást. Mikor még nem akartak együtt lenni Sötét varázslatok kivédésén, és most, hogy nagyon jó barátnők, akik kissé ritkábban találkoznak. De hát külön karok prefektusai, s megvannak a feladataik. Különösen hogy még vizsgaidőszak is volt... Persze figyel Susi minden szavára, s kedvesen bólint itt-ott. Olykor el is mosolyodik, majd válaszolgat ő is.
-Majd legközelebb. Este a záróbulira elhozhatod őket. Amúgy meg legalább Sera mostmár felelősségteljes. Van mit tanulnunk tőle. *Sóhaj* Azok a régi szép idők...Mellesleg vizsgaidőszak. Ne is mond... Szörnyű volt. De legalább vége. Amúgy velem nincs semmi. Bogyókat kellett szednem a Lumbe-Tinwe mocsárnál. Ott volt Cass profnő öcsikéje is. Edike. *Mondja vigyorogva*
Amúgy meg, tök jó fej a srác. Meg akkor este jöhetnél a záróbulira. Vagy ezt már mondtam? Jah igen.
Fut át a lány fején, majd a játékának eredményét nézi a felsőjén. Szép lilás szederfoltocskák. Örülni fogocska a mosógépecske, ha meglátocska pólócska.Na jó, akkor most magyarul. Jó nagy feladatot ad a mosógépnek Bittus. De hát úgyis átöltözik a záróestre, tehát no para.
-Amúgy nem nagyon akarok bajba keveredni. Féltem a posztomat. Örülök , hogy prefektus vagyok, de nem szeretnék diák lenni újra. Nem kívánom hogy lefokozzanak.
Mondja hosszadalmasan, majd megtörli az arcát, majd vállat von a kinézetén, s meg is jegyzi.
-Kenek rá még néhány foltot és azt hiszik direkt ilyen. *Mosolyog* Amúgy készen. Azt hiszem. De idén szépen javítottatok. Pont az utolsó pillanatokban. Pedig már kezdtem örülni, s lazulni, erre átveszitek a vezetést. Nagyot csalódtam, de azért grat. Majd jövőre mi nyerünk, s helyre áll a harmónia. [Hippisedek?!:O]
Azzal a lendülettel elfogyasztja az utolsó szem szedret is.

Tárgy: Re: Étkező Vas. Aug. 30 2009, 15:46

*Na igen, egy év alatt sokat változik az ember lánya. Akár apránként, akár egyszerre, de valamennyit mindenki. Ez nála a külsejében és a természetében is megjelenik. Elmereng egy pillanatra a régi emlékeken, felidézi első találkozásukat és azt, ahogy barátnők lettek, majd bevillan egy régi cselekvés, amit nagyon régen csináltak. Visszamosolyog Bittára, és megszólal.*
- Drága barátném, nem csak a bajbakeveredések maradtak el, hol vannak a a jó kis párbajok a párbajteremben? Rendezhetnénk a napokban majd egy elemek közötti csatát, kváncsi vagyok, mennyit fejlődtem természetmágián. Rendben, elviszem őket és a zárón is ott leszek, csak el ne felejtsem. Valahogy mostanában ellustultam, mindenhonnan elkések. Na de legalább egy ember tuti, hogy ott lesz, remélem többen lesznek, mint eddig voltak.
*Végignéz barátnője felsőjén, és elneveti magát a szép színe miatt.*
- Öntsd le az egészet szederlével, akkor még szebb lesz, én megtartanám úgy. Én se szeretnék sima diák lenni, akkor hogy használnám ki a prefektusi lét minden előnyét? Na meg persze a hátrányait. Amúgy csak szeretnéd.
*Kacsint rá Bittára, és befejezi a palacsintát.*

Tárgy: Re: Étkező Vas. Aug. 30 2009, 16:57

//Susival, de most időn kívűl...//

*Nos igen, de még milyen sokat. Vegyük csak Bitta példáját. Megtanulta bekötni a cipőfűzőjét a Pilluamuleto-s héten. Vastapsot kérnék. Na de nem is ez a legfontosabb. Azóta már sokat fejlődött Bittust. Kissé higgadtabb, s jobban alkalmazkodik, de az alapvető jellemvonásai is megváltoztak. Bár megmaradt ugyanaz a kedves lány, aki idejött, de mostmár valamennyire felnőtt, s rátalált egy családra, vagyis a nagyszüleire. Akik fizetnek neki mindent. Bár a lányban benne van az érzet, hogy mennyire képmutató az egész, mégsem mondja ki. Felesleges lenne. Csak családi vitát idézne elő vele.
Majd amíg ezen kissé elmereng a lány, már érkezik is Susanna mondandója, amire egy kis mosolyt int, majd ő is megszólal. Nem hosszan, csak röviden, lényegretörően.*
-Igen, azok a párbajok... Igen, hamarosan folytathatjuk, de sajnos én jövő hét folyamán valamikor hazautazom, a nagymamámékhoz. Már megbeszéltem velük, s hát mostmár nincs mit tenni.
Mondja lassan, szinte már hosszadalmasan, de ennek ellenére mégiscsak röviden, majd amikor Susanna elneveti magát Bittus felsőjén, a lány csak vállat von, s lenéz fintorral a felsőjére
-Nem vészes. Biztos van valami folt eltávolító varázslat. Ha meg nincs leöntöm szederlével, s szép mélylila lesz. Amúgy sem a kedvencem ez a felső. Elvégre semmi varása, semmi lényege.
Rántja meg kissé a szélét a sötétkék testreszabott felsőnek.
-Mellesleg igazán akkor lennétek rendesek ha jövőre hagynátok hogy nyerjünk, s nem az orrunk elől húúúúúúznátok el a díjat. De hát egyszer fent egyszer lent. A 2. helyezet is szép.Mellesleg nem a prefektusi előnyök a fontosak, hanem a megtiszteltetés. Az egész hogy megbíznak minket feladattal. A karvezetők is meg tudnák csinálni a feladatokat, de bizalmat szavaznak nekünk. S ez nekem jólesik.

[sehogy (: ]

Ha bizonyítékot tudnék szerezni arról, hogy szavai nem csak rutinból jönnek, olyan jó lenne...! Olyan jó lenne tudni, hogy még grimaszaim is mosolyra sarkallják, mintsem, hogy furcsálja a talán túlságosan is izgálga, mindent eláruló arcizmaim.
De nem tudom. Így marad a szorongásom, amiről biztosan tudom, hogy nagyon gyorsan el kéne felejtenem, ha valami normális, sőt, pozitív benyomást akarok magam után hagyni az emlékezetében. A gondolataim persze oda-vissza csapódnak a fejem egyik oldaláról a másikra, és ha akarnám se tudnám őket megállítani. De még mindig kisebb sokkban vagyok a bókoktól, valahogy nem érzem magam saját magamnak.
- Jó neked, hogy már ennyi tapasztalaton túl vagy. Engem nem vettek fel a Magyarországon, túl idős voltam... Úgy kötöttem itt ki. - Megvonom a vállam, szép kis história. De a múlt elmúlt, nincs kedvem most arról beszélgetni. Elpirulással vagyok amúgy is elfoglalva, és próbálom mozgatni fáradtnak ható agysejtjeimet. Mert az, hogy minden egyes bóknál vörösebb lesz az arcom egy árnyalattal, annak fene se tréfa, túl sokat mond rólam. Ráadásul szavaim se teljesen úgy jönnek a számra, mint ahogy én kigondoltam azt szépen a fejecskémben, így a következőre jutok; egy egyszerű elterelő hadművelet feszengésemről: beszélek. Kérdezek, válaszolok, és szép lassan elfelejtek minden olyasmi dolgot, ami csak rosszabbnál rosszabb helyzetbe tudna hozni. De a bókokhoz hozzá kellene szokni, én pedig elszoktam mindenfajta kedvesnek titulált társadalmi érintkezéstől. Egy tűpárna vagyok, amibe rossz irányba tették bele a tűket. Szúrok, mielőtt fájna, szúrok, mielőtt bárki a közelembe jöhetne.
Ez az általános felállás, de most mintha elfeledkeztem volna erről. Mintha tű nélkül maradtam volna, és ez váratlanul ér. Ezért nem vagyok jó ebben, mert meglepetésként ér a hirtelen jövő kedvesség a semmiből, és az, hogy fogalmam sincs, hova tűnt a modorom. De ha most váltanék tüskebökire, akkor az felettébb hülyén esne ki - kedvességet kell kicsikarnom magamból.
Vagy beszélek, és jön magától.
A hülyeséggel együtt, természetesen, és olyan dolgokkal, amiket szívesen magamban tartanék, ha józan lennék.
- Oké, akkor maradjunk a magyarnál, úgy is eleget kell az angolt a következő években gyakorolnom mindenki mással... Így remélhetőleg az én magyarom nem fog a te angoloddal ellentétben minőségileg romlani. - Rámosolygok. Jobban érzem magam, azt hiszem megtaláltam a problémámra a gyógyírt. Egy tű visszakerült a párnába, majd jön valamikor a többi is...
Aztán Robert drága majd szöszölgethet minden egyes darab kihúzásával. Véres lesz az ujjacskája! Már ha szeretne majd a mai nap után foglalkozni még velem...
Még hogy szólították így! Kegyes hazugság, utolsó elpirulásom a mai estén. Elmondom magam piros orrú bohóctól gusztustalan kis moszatokig. De döntöttem. Páncélt húzok, megemberelem magam, nem mondok hülyeségeket, és nem jövök zavarba!
Csodálatos, megvan a mai szép este célja.
- Hát akkor legyen Pugnax... Amúgy se hiszem, hogy az Exisek túlságosan örülnének a jelenlétemnek. - Megint megvonom a vállam, félmosoly ül ki az arcomra, miközben az asztal felé sétálunk. A farmer miatt még figyelnem se kell, ahogy átemelem a padnál a lábam ahhoz, hogy leüljek. Újabb kellemes vigyor, és valami legyintés félét is összehozok.
- Persze, hogy jó a hajad, de ezt mindazon lányok gondolom már mondták, akik Torzonborznak hívtak. - Nem olvad le a fogatmutatós vigyor az arcomról, habár szám széle olykor-olykor lefelé megy egy kicsit, csak azért, hogy újra felugorhasson.
Mit egyek, mit egyek... Elgondolkozva rágcsálom a számat, és képzeletemben finomabbnál finomabb ételek jelennek meg, szinte érezve csábító illatukat. Egy sóhaj, elengedem fogammal a szám szélét.
- A manó a hölgynek hozhat előételnek egy bruschettát, főételnek pedig egy csirkemellet mozzarellával és paradicsommal sütve, rizzsel. - Nyaminyami, közel áll a gyomrom megint ahhoz, hogy tudtomra adja, milyen sürgősen szüksége van arra az olajos paradicsomos kenyérre.
... És az én megkönnyebbülésemre a manó szinte repülőt megszégyenítő sietséggel távozik leadni a rendelésünket. Jó is, ha gyorsan szedi a lábát, mert még tüzet gyújtok alatta, és manó lesz vacsorára!
Na jó, nem vagyok olyan brutális személyiség. Csak éhes egyede vagyok a fajomnak. De ez is egy újabb dolog, amivel nem szabad most törődnöm, mert akkor csak nem fog telni az idő... Így hát beszélgessünk, drága jó Kócoska. Miről is?
- ... És milyen volt a magyarországi mágusképző? Hogy tetszett Magyarország, és azon szép lányai? Gondolom az udvariasságot nem ott tanultad. - Kedves vagyok, aranyos vagyok, tapintatos vagyok, őszinte vagyok, szőke vagyok. És mosolygok.
- Szabadidődben mit csinálsz? - Hallgatok, és figyelek.

[Amelie-vel, a tavas játékból]

.oO Még a tónál Oo.

- Persze, biztosan bemutatlak majd neki! Szerintem nagyon fog szeretni téged!
Mosolyodik el szélesen és lelkesen a lány, felcsillanó tekintettel pillantva a másik felé. Elvégre Mr. Bubi is társasági "lény", csak éppenséggel most megsértődött Weekora, azért nem jött ki. Egészen lelkesen tapsolja össze mancsait, ahogy Ami-ra pillant, halkan felkuncogva, bólogatva.
- Az remek lenne! Szeretek pocakot, masnit, meg félholdat rajzolni!
Majd kíváncsi tekintettel pillant rá, picit oldalra biccentett fejjel figyelve és várakozón:
- Tulajdonképpen az írás az az, amit elolvasok és amit megtanultam most olvasni? Az nagyon nehéz? Bár olvasni is egy hét alatt megtanultam ám! Esténként segített még Mr. Bubi is.
Magyarázza lelkesen, akárcsak egy gyerek, amikor az újdonságokról mesél, amiket megtanult. Ráadásul igen gyorsan, talán Weekonak ez is lesz a szerencséje az alkalmazkodás terén. Nem csak kíváncsi, és ismerkedik magától a külvilággal, de még gyorsan vág is az esze. (Már úgy értve a magához való felfogása és gondolkodása) Nagyot csobban a vízben, aztán kuncogva emelkedik ki újra, széles mosollyal az arcán. Aztán ahogy mesél neki a lány, úgy látszik arcán, hogy mennyire próbálja elképzelni a telet, a havat, és magát a látványt. Tulajdonképpen ahol ő kiskorában élt, ott is volt bőven hó, de ott azért nem jelentett olyan nagy örömhírt. Meg aztán túlélés, élelembeszerzés, és még sorolhatnánk miféle gondokkal jár a természeti népeknél. Amikor bezárták, akkor már nem láthatta a külvilágot, így a havat sem, elég halványan él az emlékeiben tehát. Ám a melegítőbűbáj halltára, rögtön Ami felé kapja a fejét nagy szemekkel.
- Komolyan? Az nagyon jó lenne! Akkor nem kéne több ruhát viselnem!
Persze, lássuk mindenben a legjobb oldalát, és ez az oldal mindenkinek mást jelent. Weekonak például azt, hogyha van valami bűbáj, ami melegíti, akkor nem kell több kényelmet, vastag ruhát viselnie. Eléggé kényelmetlenek számára, olyan, mintha folyamatosan le akarnák fojtani. Érdeklődve figyeli Amelie-t, és mosolyogva hümmögi, ahogy pancsol a vízben felszabadultan.
- Szerintem mindenkiben van jó.
Majd fintorogva suttogja halkan, bizalmasan a másiknak.
- Még a farkasokban is, de bennünk csak nagyon ici-pici. Mint a bolhák, körülbelül.
Még az ujjaival is szépen megmutatja, hogy mennyire pirinyóra gondolja a farkasokban/vérfarkasokban lévő jóságot. Valószínűleg ez az ellentét nem igazán fog belőle elveszni, ez eléggé maradandó benne. Mintha csak ösztönösen bele lett volna kódolva, hogy "ne szeresd a kutyaféléket". De máskülönben nagyon is közvetlen mindenkivel. Amiből sose lehet tudni, hogy mennyire fog rosszat tenni neki ez a naivitás.
Halkan felnevet, majd mosolyogva kezdi el rögtön mondani.
- Pedig nagyon egyszerűek! Ha megtanítasz írni, én megtanítalak tájékozódni, rendben?
Kérdi széles, cseles mosollyal az arcán, felcsillanó tekintettel. Láthatóan kifejezetten tetszik neki, hogy végre tud ő is valamiféle kis apróságot ajánlani a sok segítségért cserébe.

Ahogy szóba jön az étkező szó, és ezzel természetesen egyenesarányos az étel gondolat is... Ergo a következő pillanatban Weeko gyomra bizony korogni kezd és éhesen pillant a másik lányra.
- Menjünk, menjünk, menjünk!
Hadarja gyorsan és lelkesen, azonnal ki is mászva a mólóra. Persze tudja, hogy Amelie-t zavarhatja, hogy ő meztelenkedik, ezért ahogy kilép már veszi is fel a hatalmas lepedőt, körülcsavarja magát. Ahogy a hatalmas lepedőbe van burkolózva és csak kócos feje látszik ki, egészen kicsi lánynak néz ki. Bár tény, hogy tizenhat éves (legalábbis nagyjából tippre ezt lehetne mondani), de a mosolya nagyon gyermeteg, és hatalmas cicaszemei is rátesznek egy lapáttal, hogy sokkalta fiatalabbnak nézzen ki. Ahogy ott áll kint, széles vigyorral a képén topog egy kisebb táncot, ahogy izgatottan hadarja.
- Együnk nagy nagy naaaaaagy palacsintatortát! Én szeretném csokival, eperrel, meg vaníliával, meg banánnal, meg mogyoródarabkákkal, meg tejszínhabbal, meg meg...meg...meg... meg...meg... meg... meg pudinggal!
Hadarja lelkesen a lány, ahogy megvárja, hogy Amelie kijöjjön a vízből.

Nos, így kerülnek végül az étkezők felé, ahol Weeko teljesen hangtalan léptekkel közlekedik, és hallgatózva pislog körve nagy szemekkel. Majd nagyon halkan suttogja, amikor az étkező elé érnek és belépdelnek.
- Az egész életedet elképzelnéd vele? Miért? Jó játszani vele?
Kérdi kíváncsi tekintettel, aztán mosolyogva csüccsen le szépen az asztalhoz és nagy levegőt véve kezdi el sorolni.
- Kérek szépen egy naaaaagy nagy nagy palacsintatortát csokival, eperrel, vaníliával, banánnal, mogyoródarabkákkal, tejszínhabbal, és pudinggal!
Hadarja el, szemei pedig örömtelien csillannak fel, ahogy a tortára pillant. Nem is veszi kézbe villát és evőeszközt, azonnal elkezdi majszolni kézzel a hatalmas méreteket öltött finomságot. Ahogy nyammog egy-két falaton, úgy pislog a lány felé cicaszemeivel.
- És mit szoktatok csinálni vele? Mit játszotok? Babáztok?