Étkező

Az étkező szolgálja azt a célt, hogy a diákok étvágyát kielégítse. Ide egy hatalmas kapun keresztül lehet bejutni, mely tölgyfából készült, és ez a méret nem is véletlen, mivel magának az étkezőnek a társalgónál is nagyobb a belmagassága, és a területe is jócskán meghaladja azt. 4 hatalmas, hosszú asztalt lehet megpillantani itt, mindegyik asztal felett egy-egy hatalmas zászló, mely a kar zászlaját jelképezi. Egyes asztalokhoz csak a kar diákjai ehetnek, de természetesen, ha valaki egymás mellett akar ülni egy átlagos étkezés keretein belül, az sem gond, de a ceremóniák alatt, melyeket, ha itt tartanak, mindenkinek a saját karának asztalánál kell ülni. Mindegyik asztalon helyenként egy rajz foglal helyet, mely a karcímereket mutatja. A falakon végighúzódnak a fáklyák, melyek az éjszaka sötétjét fedik be, és világítják ki, hogy ne a sötétben kelljen tapogatózni, de napközben természetesen a természetes fény, amelyet a Nap ont ki magából, az tölti be a termet az ablakoknak hála. Szobrok tömkelege sorakoznak a falaknál, díszítés gyanánt. Az étkező terem végében merőlegesen a kari asztalokkal szintén egy asztal található, melyeken a tanári kar tagjai, valamint a személyzeti tagok, egyéb személyek foglalnak helyet, egyszóval a felnőtt emberek, tündék, törpök. E felett lóg egy hatalmas címer, az iskola címere.

Az étkező étkezési rendje:
Reggeli: 07:30-10:00
Ebéd: 12:00-14:00
Vacsora: 19:00-20:00

Ezekben az időkben lehetséges étkezni, természetesen ezen intervallumok között akkor, amikor akartok, és ha belekezdtek egy étkezésbe, és az elhúzódik, a végső határon túl, az ételek nem tűnnek el, azonban a késők előtt már nem jelennek meg a finomságok, hanem általános szendvicsek, sütemények csak. Az étkezőben tartják az ünnepségek javát is, kivéve, ha az ünnepségnek nem felel meg ez a helyszín, vagy pedig ha így ítéli meg a vezetőség, vagy amennyiben nem itt képzelte el a Diák Bizottság a helyszínt (amennyiben ők szervezik).

*Az uszás után mindketten nagyon megéheztek, és ahogy Amelie észrevette, még időben érkeztek ahhoz, hogy meleg vacsorát kapjanak. Emre nézett, majd szemével az asztal felé intett, ahová mindketten leültek. Kíváncsian nézett körül, és nagyot csillant a szeme, amikor meglátta, hogy vegetáriánus fogásokat is tálaltak. Szedett a tányérja szélére egy kis paradicsomsalátát, mellé egy kevés tört, vajas krumplit, léven este volt, ebből nem volt ajánlatos többet ennie. Majd egy kisebb rántott sajtot tett még a többi mellé, és elégedetten szemlélte a látványt. Ruhaszalvétáját a jobb térdére tette, majd Em felé fordult.*
- Jó étvágyat - mondta, majd elmosolyodott.
*Visszafordult, s már nyúlt volna a késért és villáért, amikor eszébe jutott, hogy nem töltött innivalót magának. Leginkább egy kis teára vágyott, így a kancsót felemelve öntött magának, majd újra Em felé fordult.*
- Te is kérsz egy kis teát? - kérdezte. Nem érezte kellemetlennek, ha esetleg töltenie kellene a lánynak. Ha egyszer már úgy is a kezében van a kancsó, akkor miért ne?

*Elégedetten szippantott bele a levegőbe, megérezvén a sok íncsiklandozó étel illatát. Amelie intett egyet a szemével, mire vette a lapot, és helyet foglaltak egy asztalnál. Mivel csak növényi eredetű táplálékot fogyaszt, és ez után az úszás után rendesen megéhezett, egy jókora adag köleskására gondol, egy kis eperlekvárral, amit meg is lát nem messze magától. Nagy lendülettel merített a tányérjába, és avisszamosolygott a felé forduló lányra.*
- Neked is! Te sem eszel húst? - *lepődik meg, amint meglátja Amelie tányérjának tartalmát.* - Nem, köszönöm.
*Elhárítja a másik tea-kínálását, és inkább egy kis forró, fahéjjas almalére gondol, amit ki is tölt a bögréjébe, és jólesően belekortyol.*
- Forró almalét fahéjjal? A világ legfinomabb itala! - *nyújtja a másik lány felé, hasonló mozdulattal a kancsót, majd nekiesik a izarr, szürkés színű kásának, az eperlekvár társaságában.*

*Érdeklődve vette észre, hogy Em sem vett húst a tányérjára, majd a tünde kérdésére így válaszolt.*
- Köszönöm! Nem, pár éve nem eszem húst, és így sokkal jobb a közérzetem - válaszolta, majd letette a kancsót, amikor Em kedvesen visszautasította azt. - Nem tudod, mit hagysz ki. A jázmin tea egyszerűen csodálatos, puha és illatos - mondta halkan, majd jólesően kortyolni kezdte a forró italt.
*Miután oltotta szomját, nekiállt a finom vacsorájának. Hiszen ő nem úgy volt, mint Em, nem nyelte le a fél uszodavizet, meg amúgy is úgy tudja, hogy evés előtt mindig inni kell egy kis folyadékot. Miközben a paradicsomsalátát eszegette lassan, finom fahéj illata csiklandozta meg orrát. Oldalra fordult, s kíváncsian nézte, hogy mit iszik a tünde lány, amire gyorsan választ is kapott. A fahéj illatát nagyon szerette, de ízét az italokban kevésbé. De ő semmi jónak nem elrontója, így maga elé tartott egy másik kis serleget, és bólintott egyet.*
- Igen, kérek, de csak egy keveset - mondta. - Köszönöm, elég lesz - szólt, amikor egyharmadik tele lett a serleg. Kíváncsian szagolta meg a teát, bár tudta, ha anyja most itt lenne, biztos szívszélhűdést kapna, hiszen az ételt és italt nem illik szagolgatni. Óvatosan belekortyolt, és meglepődve tapasztalta, hogy igen ízletes itallal ismertették meg. - Nagyon finom - mondta elismerően, majd az utolsó kortyot is megitta, és folytatta a vacsoráját. - Mondd csak Em, ha nem vagyok indiszkrét, gyakran előfordul, hogy begörcsöl a lábad, ha megerőlteted? - kérdezte félénken.
*Lehet, hogy már meg is bánta, hogy feltette ezt a kérdést. A tündéknél soha sem lehet tudni. Calát is megbántotta egyszer, pedig nem akarta. Igaz, hogy azóta rendezték dolgaikat, de nem feledte az esetet.*

*A kérdés hallatán megmerevedik, de rájön, hogy semmi oka a távolságtartásra, hiszen éppen az életét mentették meg, és úgy érzi, neémi magyarázatra szorul a viselkedése.*
- Gondolom, nem kell biológiát oktatnom, valószínűleg azt is tudod, hogy egy tünde sokkal jobban bírja a sérüléseket egy embernél. De azért mi se bírunk ki mindent. Talán emlékszel, pár napja meséltem a lovamról, Essie-ről. Vele volt egy szerencsétlen balesetem, a húgom ebbe halt bele, belezuhant egy folyóba. Megboltlott a lova vágtában a csúszós folyóparton, a húgommal együtt bezuhantak a vízbe, Essie pedig annyira megriadt, hogy szinntén elesett, én kisetem a nyeregből, és a kardom kicsúszott a hüvelyéből, arra estem rá. Majdnem leszelte a fél lábam, és a húgomon se tudtam segíteni - *mesélt szenvtelen arccal, de révedő tekintettel. Újra átélte az eseményeket, azt a szörnyű napot.* - Tehát, azóta, ha hirtelen megerőltetésnek teszem ki, görcs áll bele, de legtöbbször nem ilyen rossz, Bár, az is igaz, vízben eddig még sose kapott el. Szerencsés vagy, hogy neked semmi ilyesmi nem történt, nem halt meg olyan, aki... - *Elhallgatott, és a reakciót látva megilletődött.* - Jaj, ne haragudj, nem tudtam, hogy neked is...
*Savanyú arccal méregeti a megmaradt kását, majd inkább az almaléből kortyol egyet, és a fahéjj megnyugtató ízét érezve képes újra a kölesre koncentrálni.*
- Ettél már valaha ilyet? - kérdezi Amelietől, hogy oldja a feszültséget, és a kölesre bök.*

*Elszorult torokkal hallgatta Em történetét, és sajnálta, hogy ilyen nyilvános helyen hozta fel a témát, talán a tündének is könnyebb lett volna, ha a társalgóban, vagy a szobájukban beszélik meg ezt a dolgot.*
- Őszintén sajnálom, Em, és ne haragudj, amiért ilyen kényes témát feszegettem - suttogta halkan. Hiába volt profi abban, hogy ha kellett, el tudta rejteni érzelmeit, ez most nem ment neki. Szomorúan, és gyanúsan fénylett a szeme, de nem bánta, most úgy sem volt senki más az étkezőben.
*Amikor viszont a monológ befejező mondatait hallotta, megmerevedett, és maszkká feszült egy pillanatra az arca. Nem szabadna ilyen könnyen dobálózni a szavakkal, hiszen soha sem lehet tudni, hogy kit milyen bánat és veszteség ért korábban. De megenyhült, hiszen Em nem tudhatta, és biztosan csak védekezésből csúszott ki a száján. Szomorú mosolyféleségre húzta a száját, de szemei fájdalomról tanúskodtak.*
- De igen Em, tudom, milyen az, amikor például támadás ér, és közben elvesztesz valakit, aki a mindent jelentette neked, a jelent, a múltat és a jövőt - magyarázta halkan, de látni lehetett, hogy nem haragszik, csak próbálja megértetni, hogy őt is érték csapások, nem is olyan régen, pár hónappal ezelőtt. - Én a vőlegényemet, Charlest veszítettem el - fűzte még hozzá, majd gyorsan ivott ő is a teájából, hátha eltűnik onnan az a fránya csomó, ami a torkát szorongatta.
*Em kérdésére oldalra fordította a fejét, és zavartan elmosolyodott. Talán tényleg jobb lesz, ha kellemesebb vizekre eveznek. A kölest és a lekvárt kezdte nézni, majd végül kibökte.*
- Nem szeretem a kölest, viszont az eperlekvárt szeretem. Szárított paradicsomos ciabattával és egy kis sós vajjal - tette még hozzá, majd fanyarul elmosolyodott. - Néha kicsit bizarr ízlésem van, de hidd el, egyszerűen mennyei, ahogyan az édes lekvár, és a sós, paradicsomos kenyér keveredik egymással - majd grimaszolt egyet, mint aki sejti, hogy mit fog a másik mondani. - Ne is mondd, neked ez biztosan szörnyen hangzik.
*Végül visszafordult, és legyűrt még pár falatot. Ha most nem eszik, akkor éjszaka felderítő útra jönne, mert üres hassal ő bizony nem tudott elaludni.*
- Végeztél? - kérdezte, amikor ő is befejezte. - Ha igen, akkor szerintem menjünk vissza a szobánkba, későre jár, és Nalát is meg kellene etetnem - mondta, majd kérdőn a lányra nézett, hogy indulhatnak-e.

*~Nem is sejtettem, hogy ilyen targédia történhetett vele. Nem tudom, hogy csinálja, de nagyon jól titkolja. Bezzeg rajtam az egész világ mindig látja, hogy egy búvalbélelt, nyafogós tünde vagyok~ - morfondíroz magában, miközben Amelie a furcsa étkezési szokásairól mesél.*
- Ha te mondod, biztos jó, de... Azt hiszem, én maradok a kásáknál. A vajat valahogy sose bírtam megenni, egyszerűen ugyanúgy nem megy le a torkomon, mint a hús. Na látod, nem csak te vagy fura - *mosolyog a lányra, majd lenyeli az utolsó falatokat is. Amelie kérdésére biccent, majd felpattan, úgy érzi, ezer éve nem aludt már egy jót. Szomorúan néz a fajéjjas-almás kancsóra, majd egy mozdulattal előkapja a pálcáját, egy kis, a feneketlen tarisznyában lapukó fiolából egy méretes palackot bűvöl, és óvatosan beletölti a megmaradt, még mindig forró italt. Óvatosana táskába süllyeszti, és biccent, hogy indulhatnak.*
- Ilyenkor, vacsora után nem szoktál valami édeset enni? Van egy-két igazi ínyencfalat a szobánkban, ha gondolod, előkutathatom őket - *ajánlja fel a titkos édességraktára tartalmát, amire az apjának és aki csak tudott a létezéséről, fájt a foga.* - Tudod, saját készítésűek, az elmúlt húsz évben sok féle növényt termesztettem, és ezekből készítettem olyasmiket, amik kiválóak a rossz hangulat elűzésére.

*Megérkeznek az étkezőbe, megint egy asztalhoz ülnek le, most ő ül oda barátnőjéhez, hisz a múltkor az Extrához ültek. Nincs bent senki kivételesen, valószínűleg hamarabb ebédeltek, mint ők. Bittára néz, és a palacsintára veti magát.*
- Bocs, csak aggódom Seranah miatt, jobb, ha nem esik baja, itt nagyobb biztonságban van. Szendvicseket csomagoltam el egyébként az útra, jól megleszünk velük.
*Mosolyodik el, és elkezd falatozni.*
- Remélem semmi baj nem történik útközben, azért jó lenne a kicsiket is látni, na meg Paolo is kiakadna, ha rajta maradna Seranah.

*Lassan sétál be az étkeőbe, annak ellenére, hogy nem sokára vége a reggelinek. Kicsit későn kelt fel ma, és nem is igazán tudta, mit vegyen fel, ami illik új, szőke hajkoronájához. Végül egy ezüstszínű felső mellett döntött, s hozzá farmert, és magassarkú cipőt vett fel.*
~Hmm, furcsa, hogy ilyen későn még ennyien vannak itt. Megint nem számíthatok nyugodt falatozásra...~ *gondolja, majd odasétál a Pilluamuleto kar asztalához, és leül, távol a többi pilluamuletostól. Sötét tekintettel méri végig a társaságot, és utána kíván magának egy tányér szalonnás tojásrántottát, és hozzá egy pohár frissen facsart narancslevet. Tányérjáról rövidesen eltűnik a tojás, és a narancslé sincs már a pohárban. Mel kényelmesen hátradől a székében, és nyújtózkodik egyet. Az biztos, hogy ha felér a szobájába, aludni fog délig. Ezzel az elhatározással kel fel a székéről, habár úgyis tudja, hogy mire felér a toronyba, cseppet sem lesz álmos, vagy ha mégis, inkább visszafordul, és lemegy a parkba.*

//Susanna Hilliennel//

*Miután belépnek az ebédlőbe, azonnal helyet foglalnak, s Bittuska is nekilát az evéshez. Egy kis tálka húsgombós levest vesz el magának, majd azt kezdi el eszegetni, s ránéz Susannara*
-Jó étvágyat! Mellesleg Seranah miatt ne aggódj. Paolo biztos jön majd érte, s vigyáz rá.
*Jelenti ki a lányka, miközben lecsúszik egy kanálka leves egy apró húsgombóccal a lány torkán.*
-Mellesleg egyél rendesen. Hosszú az út, s félúton már éhes leszel. Amúgy a szendvicsek jók lesznek, de vinnünk kéne még valamit, ha esetleg 2 napig maradnánk, vagy 3-ig. Attól függ, milyen gyorsan érünk oda.
*S még egy kanálka leves csúszik le a lányka torkán, mikor Alina, Bittuska baglya megjeleni egy másik levélkével*

"Kedves Susanna és Bitta!

Biztos vagyok, hogy vigyáztok magatokra, s remélem, nagyon jól fogjátok magatokat a "túrázás" közben érezni. Remélem azért a kalandok nem fognak titeket elhavazni, de ha megjöttök lesz miről beszélni az irodámban, vagy a tanáriban. Mellesleg Susanna, olvasd csak a sóbálvány varázslatot Seranahra, s tedd csak Susannat a tanári étkező asztalához, arra a székre, ahol én szoktam ülni, s a széket húzd ki. Ne aggódj, nem lesz baja. Fél óra múlva érte megyek, addigis elküldtem a papagájomat, hogy figyeljen rá. De siessetek vissza, mert ha jól tudom, lassan idő van.

Üdvözlettel: Paolo Marquez"

*Olvassa fel Bittuska, majd ránéz Susannara.*
-Megvárjuk Paolo papagáját, vagy inkább Paolot?
*Néz kérdőn Bittus Susannara, majd félretolja a levest, s egy tál rizst, s rántott sajtott vett maga elé. Majd el kezdte eszegetni*
-Amúgy ha gondolod, addig Alina is tud vigyázni Seranahra. Legfeljebb utánnunk jön. Ugye kicsi baglyom?
*Mondja Bittuska, s megsimogatja kedves baglyának tollait.*
-Ha végeztél felőlem indulhatunk is. Hosszú az út, s nem árt ha korán indulunk. Jut eszembe, majd ha leérünk a városba, nem árt vennünk más élelmiszert is, ha tovább maradnánk. Na meg vizet is kéne bepakolnunk.
*Kapja be az utolsó sajtfalatkát Gewinn, majd várja Susi reagálását, közben elkezd matatni a zsebében, s hívja a seprűét. Nem azzal kíván utazni, mert ismeri Susanna félelmét, de nem árt, ha bajban van repülő eszköz.*

//Bittával//

- Neked is. Ugyan, hisz ismersz, úgyis aggódni fogok miatta, míg csak velem van. Egyébként jól bírom azt, ha nincs előttem étel, de azért még eszek többet, ne aggódj. Elég szendvicset raktam el, hisz nem azért megyünk, hogy együnk végig, így szerintem jó lesz, pár gyümölcs is van mellette.
*Mosolyodik el, és befejezi az evést. Bitta baglya megjelenésekor elolvassa a levelet, és rákacsint barátnőjére utána.*
- Miért van olyan érzésem, hogy tudja, nem az a teljes igazság, amit elmondtunk? Na de készülődjünk, mert nem érünk vissza.
*Feláll az asztaltól, Seranahoz megy, és végigsimít a kis kneazle hátán. Pálcáját elővéve a sóbályvány-átkot mondja rá, és épp válaszolna, mikor megjelenik Paolo papagája. A kért utasításokat végrehajtja, és a lányhoz megy vissza.*
- Kérdés eldöntve, ezért menjünk. Pénz van nálam, azt raktam el. Alina szerintem jöjjön velünk már most, Sera biztonságban van. Remélem nem seprűvel akarsz utazni.
*Néz rá gyanakodva, majd felkapja a hátizsákját, és elindulnak.*

-Köszi. Tudom hogy aggódni fogsz érte, ez csak természetes. Mikor Alina kicsi volt mindig aggódtam miatta. Féltettem, de annyira, hogy az már kínos volt. Mellesleg lehet hogy jól bírod, de erőre lesz szükséged, neked is, nekem is. Majd a városban veszek még 1-2 dolgot. Amúgy nem azért hogy végig együnk... Csak mondtam
*Jelenti ki, s feláll, majd megvárja Susannat*
-Talán azért, mert ismer minket, s tudja, hogy szokásunkhoz híven mindig bajba keveredünk. Mellesleg felőlem már mehetünk is, mert én készen vagyok.
*Nyújtózik egyet, s sóhajt egy nagyot, s megvárja, amíg Paolo papagájánál Susanna elhelyezi Seranaht, s indulnak is*
-Alina.
*Szól a baglyának Bittus, s a kis állatka máris a lány vállán csücsül.*
-Én is raktam el pénzt, s majd a városban még veszünk néhány palack vizet, meg veszek Alinának tápot. Nem akartam a zacskót magammal hozni, mert már szét van tépve, s mégis ennie kell valamit
*Simogatja meg a baglyát*
-Ugye drágaságom?
*Azzal Susanna kérdésére azonnal válaszra nyílik a szája*
-Neeem. A seprű csak biztonság kedvéért. Ha esetleg bajba keveredünk, gyorsan el bírjunk iszkolni. Nem szándékozom seprűvel utazni. Főleg nem ebéd után...
*Jelenti ki, majd megy is az ajtó felé.*
-Amúgy kint van egy autó. Azzal megyünk le a városig. Vezetsz, vagy vezessek?
*Néz kérdőn, majd várja Susi válaszát*

- Mivel tudom, hogy jó kezekben van, és kedveli Paolót is, ezért nyugodtabban hagyom itt, bár a sóbálvány-átkot nem használom többet rajta. Rendben, akkor ha esetleg valamit elfelejtettünk volna, tudunk venni, bár szerintem minden nálunk van. Biztos vagyok benne, hogy sejti, mikre vagyunk képesek, nemhogy együtt, de még külön-külön is.
*Mosolyodik el vidáman, és a park felé mennek közben.*
- Akkor megnyugodtam, legalább nem kell még egyszer ráülnöm a seprűre, remélem nem történik semmi gond. Inkább rád hagyom, szerintem én az első gödörbe belevinném, de nem lesz feltűnő?
*Kérdezi kíváncsian, majd kiérnek az említett tárgyig. Azért aggódik, hogy mi történhet velük, meg hogy fognak boldogulni nélkülük (^^), de kívülről ezt nem mutatja.*

*Magányosan, gondolataiba merülve étkezik, majd visszatér újra a testébe, és éppen távozni készül, otthagyva a zabkása felét, amikor meglátja az érkező Melindát egy ismeretlen, eddig mésg sosem látott fiú társaságában. Int neki, hogy jöjjenek nyugodtan telepedjenek mellé.*
- Sziasztok! Nem csatlakoztok? - *kérdezi mosolyogva. Ilyenkor látszik rajta Amelie jó hatása, nem jön zavarba már két összefüggő mondat után.* - Új vagy? - *fordul a fiú felé.*

**Hozzászólások** : 29 **Évfolyam** : Első

A nő biztosan meglepődött a kb 10 tányérnyi kaján amit felpakolt a roskadó tálcára, ami már majdnem megadta magát a nyomásnak, de még idejében elérték az asztalt XD
-Szóval.... lekéstem volna? - azt a fejet nem lehet leírni - Ilyen az én formám.... - na igen, a beilleszkedés nem igazán volt erőssége, amit nem csak a félvérisége segített - motyogta
-Szia ^^ - köszönt az újabb tagnak - Azz vagyok és igen, nem rég kerültem ide... Épp kis kiigazítást kapok Meltől - úgy látszik, szerencséje volt, hogy ma csupa barátságos emberrel futott össze - És te hova jársz?

*Azz oldalán lassan odasétál Emmy asztalához.*
- Szia. Épp körbevezetem... Öhm, ne haragudj, de nagyon nehéz neved van... Ööö, izé, Azzt. És... A legutóbbi találkozásunk óta prefektus lettem! *majd szélesen mosolyogva prefektusi jelvényére mutat.*
- Nos, hát ez az étkező. Remélem, megjegyezted merre van ~nekem elég sokáig tartott~ és meg fogod találni. De ha nem, az sem baj, hozzám bármikor fordulhatsz egy kis segítségért.
*Ezután magához húz egy szendvicset, és jó nagyot harap belé.*
- Egyébként, jössz ma természetmágiára, Emmy? Gondolom, felvetted azt a tantárgyat, mivel tünde vagy... Én elmegyek, az biztos.

**Hozzászólások** : 29 **Évfolyam** : Első

-Igen, most már megjegyzem - mondta büszkén - Amúgy nekem is lesz Természetmágia, esetleg mehetnénk együtt - mosolyodott el

*Hát akkor ha végeztünk akár mehetünk is. Megvárja, amíg Azz megeszi a tömérdek kaját, amit a tányérjára halmozott, majd elköszön Emmeline-től, és feláll a helyéről.*
- Persze, mehetünk együtt. Tizenhét óra húszkor találkozunk a bejárati csarnokban.
*Egy ideig hallgat, és végignézi, amíg barátnője elhagyja a termet.*
- Nos, akkor most kilátó, vagy kert?

**Hozzászólások** : 29 **Évfolyam** : Első

-Menjünk a kertbe - mondta, mivel eléggé gyorsan tudott enni. Azért egy szendvicset még kivitt miközben elköszönt Emmelinetől

* Kamilla a kérdésre megfeszül, hiszen pont ezt a témát szerette volna elkerülni. *
- Semmi különös, pusztán meglepődtem, tudod nálunk nem sok fiú van, és egy teljesen új embert látni a klubhelyiségben elég sokkoló. ~ Pláne ha ez ráadásul helyes is... ~ * Az utóbbi mondatot már csak gondolatban tette hozzá. Talán az is közrejátszott, hogy most nem volt mellette senki, és így nem kellett az erős lányt adnia, mint általában. *
- Bocsi, ha zavar, akkor abbahagyom. * Ismét félénken néz a fiúra, nem tudja, vajon az milyen viselkedést vár el tőle. Közben elindulnak lefelé a lépcsőkön. Kamilla papucsa halk csoszogással telíti be a folyosót. *
- Majd megpróbálok közvetlenebb lenni, de ehhez idő kell. * Mondja a mellette haladó srácnak. Lassan megérkeznek az étkezőbe, ahol gyorsan lehuppan az egyik székre. *
- Csak ülj le valahova, és gondolj akármilyen ételre, az majd megjelenik előtted. * Biztatóan rámosolyog, majd megjelenik előtte egy bögre epres tea. Belekortyol az italba, és várja, hogy a fiú is kérjen valamit. *

*A kérdésére adott válaszra, csak kicsit bólint, és egy halk „aha” szócska hagyja el az ajkait. Az újabb bocsánatkérésre csak megrázza a fejét, de nem rossz indulatúan.*
-Egyáltalán nem zavar. Csak valahogy nem szoktam meg, hogy ennyire… Meglepődnek a közelemben, de az előbb kifejtetted, hogy miért is, szóval nem vágom a fejedhez.- *Bíztató mosolya virít az arcán, miközben a lépcsőfokokat hagyja el, ügyelve arra, hogy a cipőtalpával ne okozzon kellemetlen nyikorgó hangot, csak mert hajlamos rá. Enyhén félre húzza a száját, és megint enyhén összevonja a szemöldökeit.*
-Hát, ha az megnyugtat, én nem olyan srác vagyok, aki… Siettetni akarja a dolgokat… Sőt ha jobban belegondolok, akkor nem is vagyok az a kimondott csajozós típus. Állítólag a szerelem úgyis rá talál az emberre, ha megfelelő az idő.- *Ezt most úgy mondta, mintha valami kocka alak lenne, sztk keretes szemüveggel, fogszabályzóval, és nem egy fiatal jó képű férfiú. Hiába ezen a gondolati részén szinte senki sem igazodott ki eddig. Beérkeztek az ebédlőbe, és leült az egyik asztalhoz.*
-Ez aztán az igazi, gyors és önkiszolgáló étterem.- *A kezdeti megdöbbenést leverve gondolkodni kezd azon, hogy mégis mit ehetne, végül a jól bevált rántott hús sült krumpli együttesnél maradt. Mellé pedig még egy pohár vizet is rendelt. És lám, pár pillanat alatt máris ott termet.*
-Nos, jó étvááá… Remélem ízlik a tea…- *Hát igen, kicsit máshogyan akarta kezdeni a mondatát, de ahogyan oldalra pillantott Kamillára láthatta, hogy ő nem étkezésbe kezdett.*

//Fagy!//

* Kamilla a finom tea ízétől teljesen ellazul. Egy futó pillanatra még az is kimegy a fejéből, hogy valaki ül mellette. Persze aztán halványan elmosolyodik a srác reakcióján. *
- Tudod, nem eszem valami sokat, bár az a sült krumpli jól néz ki. * Jgyzi meg, majd kicsit koncentrál, mire a egy kis adag hasábburgonya jelenik meg előtte. *
- Nyami... de mit ér majonéz nélkül! * Kicsit bosszankodik, mikor a majonéz késlekedve jelenik meg előtte egy kis tálban. *
- Jó étvágyat. * Mondja, majd rámosolyog a fiúra. Lassan kezd feloldódni, és a hallottakat is sikerül megemésztenie, bár az előbbi, "szerelem megtalál" dologhoz lett volna pár keresetlen szava. *
- Ha körbe szeretnél nézni, akkor szólj nyugodtan. * Kezdi el, majd ismét belemárt egy szelet krumplit a majonézbe, és bekapja. A feszültség illetve hangulatingadozásai elég furcsán törnek rá, így lehet, hogy kissé idegbajosnak hat az idegenek számára. az egyik pillanatban még szégyenlős, a másikban már tök laza. Van mikor dudorászva szaladgál, aztán teljes depresszióban vágódik le valamilyen székre. Minden esetre elég furcsa jelenség. *

*Félszemmel a lányra figyel, miközben a húst vágja fel. A villára felszúrva, pár pillanat alatt meg is rágja a falatot, és közben egész arcát Kamilla felé fordítja.*
-Neked is jó étvágyat!- *Mondja a lánynak, ahogyan tovább szeleteli a húst, és elmerengve néz maga elé. Közben persze nem sok dolgon gondolkozik, csak az éppen adottakon, mint például, hogyan fog beilleszkedni a többiek közé, milyenek lesznek az órák. Szóval, amin egy átlagos gyerek, amikor új iskolába megy. Az ajánlatot persze elfogadja.*
-Esetleg van valami olyan hely, amit érdemes megnézni. Teszem azt, mondjuk erdő, valami barlang. Valami olyan hely, ahol ki lehet kapcsolódni, vagy szórakozni… Ja, és a legfontosabb, ne a négy fal között legyen, valahogy úgy, elég nyomasztó érzésem van.- *Nála még meg is érthető ez a nyomasztás, hiszen folytonos edzéseket kapott az apjától, így nem igazán tudott kimozdulni. Az étel lassan elfogy a tányérról, majd egy kisebb „jól lakottságot jelző” hangot elnyomva, megissza a pohárban lévő vizet.*
-Nem is főznek rosszul, rosszabbra számítottam.- *Őszinteség magas fokon, remélem, figyelik.*
-Innentől rád bízom magam.- *Arcára egy kis mosoly ül ki, és az asztalra pillantva, még egy kisebb tál cseresznyét kíván, ami pár pillanaton belül meg is jelenik. Kivesz egyet, majd ráharapva, valami keménybe törik bele a foga, nevezetesebben a magba. Így jár az aki elfelejti hozzá tenni azt, hogy „de mag nélkülit”. De ha már így járt egy szalvétába beleköpi a mag maradékait.*
-Szóval merre van kedved menni? Én követlek.- *A mosoly visszatér ajkaira, és feláll a padról, kinyújtóztatva a végtagjait.*

* A lány vígan eszegeti a sült krumplit, miközben a fiú mellette jókedvűen falatozik. A kérdésre, hogy mi van az iskola területén, amit érdemes látni, elsőre nem is tudja mit feleljen. *
- Nos, van barlangunk, erdőnk, van park, istálló, van egy könyvtár, uszoda, presszó, és még sok más, de van, amit még én se láttam. * A felsorolás után megtámadja az utolsó szelet krumplit, majd miután kivégezte megissza a maradék teát. *
- Szerintem nézzünk ki a tóhoz, bár már elég sötét van, és nem sokáig maradhatunk kint. * Tűnődik el a lány, majd gondol egyet, és az asztalon megjelenik a kis zacskó. *
- Ez a fegyverem. * Mutatja a fiúnak a száraz kenyérrel teli zsákocskát, de a furcsa pillantásokra kuncogni kezd. *
- Nyugi nem én eszem meg, hanem a kacsák. Tudod a tónál van egy csomó, és rengeteg kicsi is van köztük. * Meséli lelkesen és ismét előtör belőle az öt éves énje, aki visítva rohan körbe-körbe ha meglát egy kacsát. *
- Akkor mehetünk is, ha készen vagy. * Lassan föláll az asztaltól, és várakozva a fiúra néz. *

*Kumiko az órák után, szokatlanul szomjasnak érezi magát, így az étkező felé veszi az irányt. Többször járt már a Nyugati szárny ezen pontján, amióta megérkezett, hiszen ennie neki is kellett. Azon látogatásokkor azonban nem volt ideje sokmindenre. Reggelente, csak felkapott egy szendvicset. Az ebédet meg a vacsorát volt, hogy kihagyta, de ha eszébe jutott, hogy éhes, akkor is csak beszaladt. Általában az étkezési időn kívül. Most mikor a szomjúság újra idevezeti, rájön, hogy tulajdonképpen alig evett meleget, mióta a kastélyban van.*
~Ezen változtatnom kell! A végén még beteg leszek. Még jó, hogy Anya nincs itt... Kitekerné a nyakamat... vagy, ami rosszabb itatna velem valami gyógyteát! ~
*A nagy tölfaajtó ezúttal zárva van, de méretiehez képest könnyedén feltárul, amikor a feketehajú lány benyomja azt. Ahogy belép, most először veszi észre, milyen hatalmas is az étkező. A nap sugarai bevilágítanak a hatalmas ablakokon, bearanyozva a termet.*
~ Milyen gyönyörű! Eddig még sosem tűnt fel!~
*Az asztalok közt lépkedve, most jobban szemügyre veszi a tanári asztalt is. Az iskola címere, most a napsugarainak köszönhetően szinte ragyog. A többi asztal felett is ott van, minden ház címere. Kumiko hamar meglátja a párduct, amit már korábban is észrevett, amikor betért ide. Most különös érzése van evvel kapcsolatban. A többi kar címerét is megnézi.*
~Eddig nem is tudtam, hogy nekik mi a címer állatuk. Szörnyű milyen felületes vagyok. Ha ittam egy pohár gyümölcslét, el kell majd mennem a könyvtárba utána nézni ennek-annak.~
*Az extremusos asztalhoz érve, úgy dönt leül egy kicsit és eszik egy szendvicset is. Nem kell csalódnia. Rögtön megjelenik elötte a kedvenc halas szendvicse és egy pohár frissen facsart narancslé. Pont ahogy szereti. Mosolyodik el, majd élvezettel harap bele a hatalmas szendvicsbe.*