Étkező

*Miután végre berendezkedett (na nem mintha túl sokáig tartott volna), úgy dönt, hogy ideje megnézni, hogy Akane-sensei tényeg igazat mondott-e, és itt az étel csak úgy megjelenik-e a tányérokon, ha kérik. És miután vagy egy jó órát bolyongott a kastélyban, végre rá is talál a teremre, ami eléggé egy étkezőre emlékezteti.
Persze elég késő van már, így nem lepi meg, hogy nem lát senkit a teremben. Az ő gyomra viszont hatalmasat kordul, jelezve, hogy egyáltalán nem érdekli hogy elmúlt-e a vacsoraidő, vagy sem.
Ámulva néz körbe. Na nem mintha nem járt volna már flancos helyeken néha, de ott általában nem volt ideje nézelődni, ugyanis ha észrevették volna, csak a jobbik esetben dobták volna ki mint egy kutyát, rosszabbik esetben pedig még le is tartóztatták volna. Itt viszont bámulhat amennyit akar, elvégre engedéllyel van itt, és ha eddig nem tették ki a szűrét, akkor nem valószínű, hogy azért fogják, mert későn ment enni.
Lehuppan az egyik közelében lévő székre, és úgy mered az üres tányérra, mintha az éppen belekötött volna, vagy párbajra akarná hívni.
Gyanakodva néz körbe. Őszintén szólva azon kevésbé lepődne meg, hogy ha hirtelen mindenki röhögve ugrana elő valami rejtekhelyről amint megszólal a tányérnak, mint azon, hogy ha tényleg megjelenik valami étel előtte. Sajnos az élet arra tanította, hogy az ételt nem lehet egyszerűen csak "kérni". Vagy van az embernek pénze és megveszi, vagy ha nincs, akkor ellopja vagy a pénzt, vagy az ételt azoktól, akiknek van.
Egészen közel hajol a tányérhoz, és száját féloldalasan eltakarva suttog oda a tányérnak, tekintetét szüntelenül a környezetén tartva.*
- Sült csirrrke.
*Arcát viszont meglepve kell elkapnia a tányértól, ugyanis egy egész forró, íncsiklandozóan illatozó, aranybarna sültcsirke bukkan fel előtte, majdhogynem orron nyomva. Sasha egy pillanatig csak bámulni tud rá döbbenten, hitetlenkedve, aztán egy éhező mohóságával lát neki, letépve egy combot, és majdnem az egészet leharapva a csontjáról, míg másik kezével máris az egyik szárnyat próbálja letörni.
Alig fél perc alatt eltűnteti a két darabot, és amikor végre rendesen levegőhöz jut, rögtön sorolni kezdi kívánságait a tányérnak.*
- Krrrumplipürré. Sültkrrumpli. Borrsch. Pelmeni! Strroganoff bélszín! Zapekanka!

Nos, hát igen, este van, s mikor máskor jutna eszébe egy kis vérleopárdnak éhesnek lenni?
Nanáh, hogy este.
Nagy mázlija, hogy cseppet sem rakódik rá az elfogyasztott ételekből, amelyeknek mennyiségét elnézve tényleg nagy szerencse.
Szóval Weeko dudolászva lépdel be táncos léptekkel, könnyedén. Mivel végre tavaszodik és már nincsenek olyan zord hidegek, ezért már újra csak egy szál hatalmas térdig érő szakadt pulóverében flangál. Földig érő hullámos fekete haja ide-oda ugrálnak, ahogy ruganyosan lépked.
Nagy lendülettel nyit be, majd a lendületben meg is torpan, nagy szemekkel pislogva a teremben lévő egyetlen emberi lényre. Nem igazán szoktak ilyenkor itt lenni, s elvileg kijárási tilalom van, szóval kíváncsi tekintettel fürkészi, hogy vajon tanár-e az illető. Amint nyugtázza, hogy nem az (bár ha az lenne, neki az se lenne túl nagy probléma), széles mosollyal az arcán pattog oda, majd csüccsen le lendületesen a fiú mellé.
Párat szippant a levegő, majd kuncogva pillant rá csillogó cicaszemekkel.
- Látom te aztán nagyon éhes vagy! De ha este eszel ilyen sokat, meg fog fájdulni a pocid.
Magyarázza őszinte aggodalommal az arcán, majd széles mosollyal az arcán nyújtja felé a kezét vidáman.
- Az én nevem Weeko Abooksigun, de szólíthatsz Weekonak, Weeknek, Weenek, Wenek, Wnek is! Sőt, Cicának és Macskának is!
Adja meg a teljes és legkedveltebb bemutatkozását, melyet mindig gyermeki mosollyal és vidámsággal, dallamos hangon ad elő minden új ismerősének. Majd kuncogva pislog a fiúra, várva annak bemutatkozását, de közben tovább magyaráz bőszen.
- Nagyon szép fehér hajad van! Látod, az enyém nagyon fekete, nagyon sötét! De a tiéd nagyon szép, tényleg. Nevezhetlek Hópihének? Vagy Hópááájducnak? Esetleg Hópihe? Az hogy tetszik?
Kérdi lelkesen rögtön, izgatottan csillogó szemekkel. Persze, kedvelt szokása még, hogy minden újonnan megismert embernek rögtön külön becenevet is ad azonnal. Nem zavartatja magát fecsegés terén, vagy hogy esetleg zavarná a másikat. Kifejezetten és láthatóan örül, hogy így estefelé is lesz társasága a lakoma mellett. Kuncogva fordul végül az asztal felé nevetve.
- Éééééén kérek szépen 20 gombócos fagyikehelyt, a legfinomabb ízekkel! Aztán kérek szépen 1 liter málnaszörpöt tejszínhabbal, aztán pipiropit és törtkrumpliiiiit, sokat! Köszönöm széééééppppeeen!
Persze a kívánt ételek rögtön meg is jelennek a kívánságára, vidáman mosolyogva pillant Alexander felé.
- A 20 gombócos fagyikelyhet egyszer mindenképpen próbáld ki! Az asztalka nagyon finomat szokott csinálni, tudod?
Kíváncsi tekintettel pislog a fiú által kívánt ételekre, aztán felcsillanó szemekkel mutat az egyikre.
- Úúúúúúúúúúúúúúúúúúú!!! Én is kérek krumplipürét a pipiropihoooooz!

*Valószínűleg csak azért nem veszi észre a nagy lendülettel benyitót először, mert éppen azzal van elfoglalva, hogy végre csillapítsa farkaséhségét, kitudja hogy pontosan milyen hosszú idő óta először. Ami pedig azt illeti, ránézésre nem is ártana az neki. Most, hogy levette rossz dzsekijét, és csak egy szakadt, foszlott régi póló, legalább olyan rossz állapotú farmer, és egy rakás itt-ott meglazult, néhol véres kötés takarja csontos, nyurga alakját, különösen látszik hogy milyen vékony.
Tanárnak azért egyértelműen nem tanár, sőt, elég fiatalnak tűnik, annak ellenére, hogy vörös tekintetében van valami, ami öregebbé teszi társainál.
Teljesen el van foglalva a vacsorájával: a levest kanál nélkül issza ki a tányérból, és csakis azért ragad villát, hogy a krumplipürét ne marokkal egye, de amúgy amihez nem feltétlen szükséges, nem is használ evőeszközt. Akkor rezzen csak össze, amikor egy vadidegen hirtelen mellé huppan. Akkor viszont úgy teszi két karját az asztalra, a tányérokat átölelve, mintha a kaját akarná védeni. Még tekintete is oylan mint egy csontját védő kutyáé, amikor a betolakodó felé fordul.*
- Lenni ennyém. Szerrrezni magad.
*Még morog is... már csak az hiányzik, hogy ugasson. Ám még mielőtt bármi ilyesmit tehetne, tekintete hirtelen megenyhül. Karjait vissza is húzza, és inkább az egyikkel megdörzsöli tarkóját.*
- Szia... Weeko.
*Elfordul, megint az ételével foglalkozva pár falatig, és úgy tűnik, nem szándékozik rögtön bemutatkozni. ám mikor különböző hópelyhekkel kapcsolatos nevet felsorolnak neki, enyhén elfintorodik és kicsit megint a lány felé fordul.*
- Alexander Ivanovics Morozov. De lenni csak Sasha is jó.
*Érdeklődve nézi végig Weeko rendelését, főleg a fagyikelyhet szemléli meg. Azt különösen nehéz lopni, és nem is létszükséglet, úgyhogy lehet hogy talán egyszer evett olyat életében, de igazából nem emlékszik. Rá is bólint a javaslatra, és már éppen rendelne is a tányértól, amikor a lány megint felkiált, a tányérjára mutogatva.
Ám most Sasha, az első reakciójával ellentétben nem próbálja meg védeni a "csontját", hanem inkább a lány felé tolja azt. Hogy, miért, az rejtély. Vagy van valami belső lovagi rendje a nőneműekkel szemben, vagy... talán Weeko emlékezteti valakire. Netalán a kissebbeket védelmezi természetétől fogva, és azt hiszi, hogy kettőjük közül ő az idősebb. Akármi is az oka, annak ellenére, hogy tudja, hogy a lány rendelhetne magának, a saját krumplipürés tányérját tolja oda hozzá.*

Az tényleg meglepő, hogy morognak rá, de amíg az illetőnek nincs olyan szaga, mint amilyen a vérfarkasoknak van, addig semmi baja a másikkal. Ő csak azokat a lényeket nem kedveli, valahogy alapvetően benne van a kutya-macska ellentét, szinte már ösztönös reakció, nem tehet róla. De hogy Sashának azon kívül, hogy nagyon élethűen utánozza a kutyamorgást, nincs sok köze a Weeko által nem kedvelt likantrópokhoz.
Amilyen naiv és gyermeteg gondolkodása van, a fenyegető szavakra mindössze csak szélesen és vidáman elmosolyodik, csillingelő hangon.
- Szerezni is fogok!
Jelenti ki bőszen bólogatva, hullámos hajtincsei fel-le ugrálnak rakoncátlanul és megzabolázhatatlanul. Mivel alapvetően az eddigi viselkedése sem zavarta a srácnak, ezért nem is veszi észre a hirtelen engedékenységet. Viszont érdeklődve és nagy cicaszemekkel figyeli, várva a fiú is bemutatkozzon, bár ő szívesen hívja általa adott becenéven. Amikor pedig megkapja a várva várt nevet, ajkai kis "ó"-ra nyílnak, úgy dünnyögi.
- Ájeksandeeeeer Ivaaaaanonovic Morgozov?
Próbálja kimondani, tényleg igyekszik. Pedig voltaképpen a saját neve sem éppenséggel egy könnyű falat másoknak, mégis könnyen ki tudja mondani. Minden esetre biztosan fogja még majd gyakorolni, hogy jól tudja kimondani, de most megelégszik a becenévvel.
- Szááása! Ez jó, nagyon tetszik, nagyon jó neved van, tudod?
Kuncogja vidáman, lábait ide-oda lóbálva a szék alatt, hiszen igen alacsony, szóval nem érnek le a földig, amikor ül a széken. Láthatóan nehéz kizökkenteni (sőt, talán lehetetlen) kizökkenteni ebből a folytonos vidámságból, mosolygásból, pörgésből és hiperaktivitásból. Amikor azonban elétolják a tányért egy pillanatra láthatóan meglepődik és nagy cicaszemeit Sasha-ra emelve nyaffantja.
- Nekem?
Kérdi kislányos hangon, majd a következő pillanatban széles, ragyogó mosolyt ölt az arcára és hirtelen öleli meg a fiút.
- Köszönööööööömmmm! Nagyon rendes vagy!
Persze, hogy jobban értékeli ezt az ételt, hiszen ezt ajándékba kapta és nem az asztal teremtette neki. Majd neki is kezd a finom kapott ételnek, nem bír ellenállni neki és fel is dorombol, hogy kifejezze azt a hatalmas nagy elégedettséget és boldogságot, amit érez per pillanat. Végül teli szájjal dünnyögi a fiú felé fordulva, hogy letámadja a nála már teljesen megszokott kérdés-arzenállal.
- És te honnan jöttél? Melyik karba tartozol? Még nem láttalak itt. Szereted a fagyit? És a csokit? Tudtad, hogy a csokiban boldogságbuborékok vannak? Szeretsz játszani? Mi a kedvenc játékod? Tudsz úszni? Kedvenc színed? Szereted a cicákat?

*Nem kell ám félni, lehet hogy olyan a modora mint egy kóbor kutyának, de a likantrópokhoz még messziről sincs semmi köze. Ha azt vesszük, elég hétköznapi kölyök, csak az utca törvényei nevelték.
Egyébként pedig nem alapvetően ellenséges ő sem, csak reflex volt ez a kaja-védés. Bár az is tény, hogy nem mindenkinek adná oda a sajátját csak úgy. Például annak a két részegnek akivel érkeztekor találkozott, biztosan hogy nem.
Azon, hogy a lány véresen meggyilkolja a nevét, érdekes módon még csak el sem fintorodik, csupán szusszant egyet az orrán keresztül nevetés-módra. Na nem mintha ő ki tudná mondani Weeko vezetéknevét.*
- Kössz.
*Lazán vállat von a dícséretre. Náluk az Alexander, és annak a becézése, a Sasha is tucatnév, úgyhogy talán most hallja először, hogy valakinek tetszik. Na persze ha azt veszi, akkor a részegeknek is tetszett olyan szempontból, hogy jót röhögtek rajta, és valamilyen kombináló fogóról kezdtek el énekelni.
A meglepődött cicaszemekre csak a saját vöröseit forgatja, és csak bólint, hogy még széphogy, mégis ki másnak tolta volna oda a tányért? El sem jut egészen hozzá, hogy igazából tök fölösleges a gesztus, az asztaltól úgy is annyi krumplipürét kérhetnek, amennyit akarnak. Először is, még mindig nem szokott hozzá a korlátlan ingyenkaja ötletéhez, másodszor pedig Weeko reakciója egyáltalán nem arra utal, hogy értelmetlen volt a dolog.
Az ölelés először meglepi, és fehér szemöldökei magasra kúsznak a homlokán, de aztán azzal a tipikus mozdulattal paskolja meg a lány fejét, ami arra utal, hogy nem egy nála fiatalabb gyerekkel bánt már élete során. Az mellékes, hogy igazából a jelenlévők közül most ő a fiatalabb.*
- Nem lenni mit kősszönni.
*Végül csak el lesz engedve, és visszatérhet a stroganoffjához... csak hogy rágás közben majdnem félrenyeljen meglepetésében. Szemöldökei megint felugranak ahogy a lány felé fordul.*
- Te csinálni az... hrrrr-hrrrr?
*Nem, nem tudja hogy angolul hogy van az, hogy "dorombolni". De úgy tűnik nem zavarja szókincsének hiányossága, mert még a választ meg sem várja, máris szélesen elvigyorodik.*
- Te lenni érrrdekes.
*Ezzel a megjegyzéssel pedig már tényleg folytatná vacsoráját, de úgy tűnik, rossz pillanatban hagyta a lányt levegőhöz és új gondolatokhoz jutni, mert máris el van árasztva a kérdésözönnel... Pislog egy párat, de aztán tört angollal igyekszik legjobb tudása szerint választ adni mindenre. Igazából amikor először ide jött, attól tartott, hogy az itteni diákok szóba sem fognak majd állni egy ilyen szakadt figurával, de úgy tűnik, mégsem lesz teljes magányra ítélve.*
- Jönni Moszkva. Lenni Extrrremmus, jönni csak most. Da, szerrretni, de.... mi lenni benne?
*Csak nagyot néz a hosszú és ismeretlen szóra - amire mellesleg lehet hogy mások is nagyot néznének. Játszani pedig igen, szeret, bár nem túl sok ideje van rá, de azért ha valakinek tíz testvére van, sosem unatkozik. Sőt, kedvence is van, csak hogy annak mi a neve angolul, az jó kérdés... *
- Igen. Kedvenc lenni... lenni konzerrrv, éss rrrugni el, többi öhh... elbújni. Kelleni őket talállni, elkapni, vinni őket börrrtön. De másik rrúgni meg konzerrrv, én nem kapni el, többi lenni börrrtön lenni szabad. Nyerrrni ha mind lenni bent börrrtön.
*Kezével még mutogat is, hátha úgy Weeko jobban megérti, hogy mégis mit akar magyarázni.*
- Da, tudni. Szín... az nem lenni. De allatok szerretni, kíícsi macska iss.
*Elégedetten szusszant mikor végre mindenre választ adott, és ennek ünnepére vigyorogva rendel magának egy húszgombócos fagyikelyhet, hogy valamivel pótolja a krumplipüré hiányát.*
- Éss te?
*Az már túl sok nyelvtörés lenne, ha ő is feltenné az összes elhangzott kérdést, de reméli, hogy ez az egy is elég, hogy a lány értse, hogy most rajta a sor, hogy megválaszolja a saját kérdéseit.
Sasha meg elégedetten nekilát a fagyinak, de mivel már éhségét legalább félig csillapította, már nem habzsol annyira, sőt, kíváncsian, vizsgálódva ízlelgeti a különböző gombócokat. A még meg nem kezdett desszertnek szánt orosz túrófelfújtját pedig megint a lány felé tolja.*
- Zapekanka. Kérrrni?
*Közben mégegyszer végigméri a lányt, és végre rájön, hogy mi az, ami miatt vele sokkal kényelmesen tud beszélgetni mint eddig akárkivel akivel találkozott. Pedig például Evon nagyon is kedves, normális és segítőkész volt, de neki lehet, hogy mégsem adna választ mindenre ilyen nyíltan.
A magyarázat viszont nagyon egyszerű. Weeko kisugárzása valamilyen szinten hasonlít a sajátjához. A lány hosszú, elnyútt pulcsijában, cipő nélkül, és kissé állatkás (=macskás), viselkedésével majdnem pont olyan "vadon neveltje", mint Sasha az elnyűtt pólójában, szakadt és foltos farmerjében, lyukas cipőjében és az arcán lévő kék-zöld foltokkal. Ha meg kéne mondania, hogy mi az első szembe tűnő különbség, akkor azt mondaná, hogy Weekot a szabad vadon nevelte, ő pedig a nagyvárosi vadonban nőtt fel.*

Széles mosollyal az arcán pillant a fiúra nagy cicaszemeivel. Amikor Sasha felteszi kérdését, azonnal érti ám miről van szó, elég gyermeteg a felfogása, hogy a szimplán "hrrr-hrrr" a dorombolást takarja voltaképpen. Hevesen bólogat nagyokat, hogy a fekete, göndör tincsek újra csak vidáman ugrálnak fel-le, gazdájuk pedig készségesen válaszol is.
- Biiiizony! Hrrrhrrrhrrrrrrrrrr....
Kacag fel vidáman és még ültében is ide-oda mozog folyamatosan, nem bír nyugton megmaradni. Persze, hogy hiperaktív, rengeteg fölösleges energiája van, ami miatt folyamatosan csak pörög, játszik, beszél. Az ember már azon töprengene ennyi energia láttán, hogy mégis hol van a kikapcsoló gomb? Aztán persze rájön, hogy a lányka kétségtelenül örökmozgó. A megállapításra széles mosollyal az arcán húzza ki magát.
- Én lenni vércica!
Jelenti ki minden kertelés nélkül, ugyanis Weeko többnyire mindenkivel elsőre közli, hogy micsoda-kicsoda ő, nem igazán szokta titokban tartani likantróp mivoltát. Egyszerűen nem fogja fel, hogy neki ezt titkolnia kéne és vigyáznia mit is mond az embereknek. Kérdő tekintettel és kíváncsi mosollyal az arcán hajol egy kicsit előrébb. Vékonyka kis ujjaival már fogdossa is a hófehér tincseket nagy szemekkel a fiút.
- És te micsoda vagy? Nagyon szép fehér hajad van ám! És a szemeid is nagyon szép pirosak! Te is likantróp vagy? Mivé tudsz átváltozni? Farkassá biztos nem, azok nagyon büdik, tudtad?
Weeko tulajdonképpen mindenkivel tökéletesen jól el tud beszélgetni, akármilyen is legyen az illető. Szeret ismerkedni és beszélgetni, meg persze szórakoztatni másokat, óhh, és természetesen végeláthatatlanul játszani bármit, bárhol, bármikor. Azzal már jönnek is a válaszok a kérdéseire, érdeklődve, teljes figyelemmel hallgatja a fiút, nagyokat pislogva.
- Moszkva? Ez az országod neve? És milyen? Boldogságbuborékok!
Felnevet vidáman, majd rögtön mutogatni is kezd a magyarázatához. Pici kis kezecskéivel gömbalakot formázva mutogat nagyban.
- Azok ilyen buborékok! Szép kerekek és gömbölyűek, de nem láthatod őket! Mert benne vannak a fincsi csokiban, mindegyikben és amikor fogod és megeszel egy finom csokit, akkor érzed a boldogságbubikat! És ha sokat eszel, akkor kipukkadnak a pocidban, és nagyooooon boldog és vidám leszel! Bizony ááááám!
Lelkesen bólogat, a nagy magyarázásban és beszélgetésben még enni is elfelejtett, annyira leköti figyelmét a fiú és annak szavai. Ajkai kis "o"-ra nyílnak, még előrébb is dől (zéró személyesteret hagyva Sasha-nak).
- Vicces játéknak hangzik! Játszol majd velem ilyet? Szeretném megtanulni! Tudod én nagyon sok játékot tudok ám, de a legjobban úszni szeretek, meg labdázni, meg fogócskázni, meg fára mászni, meg bújócskázni, meg számháborúzni, megmegmegmegmegmegmeg... meg még sok minden!
Az egyik nagy hátránya a folyamatos bőbeszédnek, hogy többnyire ilyenkor mindig elindulunk valahonnan, majd aztán hirtelen bebonyolódik az egész, végül nem lyukadunk ki sehová. Ez Weekonál is így szokott menni, a végére teljesen bezavarodik és már nem is tudja, hogy mit akart mondani eredetileg. A visszakérdezésre megköszörüli a torkát, s mivel már pár kérdést megválaszolt a maga részéről, így a kimaradtakat kezdi el sorolni mosolyogva.
- Én onnan jöttem, ahol a szellemfények fent az égen táncolnak! Nagyon szép hely, majd egyszer feltétlenül nézd meg, mi már gazdival tervezzük, hogy majd elmegyünk újra oda. Én is Extramustáros vagyok, de még nyár előtt jöttem, viszont nagyon sok barátom van most már és van egy gazdim is, és nagyon rendes és aranyos emberek vannak itt. Szeretek itt lenni! Az ééééééééén kedvenc színeeeeeem.... -mély törpengés, aztán kacagva tárja ki a karjait, vidáman:- Mindegyik! De mindig kék ruhákat húztak rám, mert a bácsik, meg a nénik szerint az illik a szemeimhez. Az állatok közül is mindegyiket szeretem, kivéve a farkasokat, meg a kutyusokat.
Magyarázza hevesen és nagy lendületekkel, majd a kérdésre nagy szemekkel pislog le a felfújtra. Majd kicsit közelebb hajol, megszimatolgatja és elbazsalyodik szélesen, lehunyt szemekkel.
- Nagyon fincsi illata van! Kérek szépen Zapepapát!
Megtanította ám neki Gabriel, hogy szépen kell kérnie, és szépen kell megköszönnie, ha valamit kap és szeretne. Csillogó, nagy szemekkel pislog fel a fiúra, kérlelőn, ahogyan csak a macskák szoktak nézni, mikor éppen valamilyen ételre fáj a foguk. Közben kíváncsi tekintettel pislog oldalra a fiúra és elmosolyodik szélesen, vidáman.
- Megtanítsalak hogy hogy kell "Hrrrrhrrrrrrhrrrrrr"-ezni?

*Halkan ő is felnevet a doromboláson, és nagytestvéres mosollyal nézi ahogy a lány haja össze-vissza ugrál. Aztán viszont megint értetlenül vonja fel a szemöldökét, tanácstalanul megvakarva a fehér hajtincseket.*
- Vérrrcica?
*Az az igazság, hogy már vagy három éve nem járt iskolába, és bár vérfarkasokról természetesen hallott, hirtelen nemigazán érti a szó lényegét. Azt a szót pedig, hogy likantróp, tényleg nem ismeri, így csak a fejét dönti félre értetlenül.*
- Én nem tudni valtozzni semmi...
*Elgondolkozik, hogy ez vajon követelmény-e itt, ebben az iskolában. Milyen jó lett volna, ha valaki veszi a fáradságot, és felvilágosítja, mielőtt csak úgy kiteszik itt a szűrét mint egy megunt háziállatnak. Oké, legalább Evon meg Akane mondtak neki valami hasznosat, de be kell vallania, hogy ez, tekintettel arra hogy mennyi mindenről fogalma sincs, édeskevés. Még pálcája sincs, hogy csak egy nagyobb problémát említsünk.
Ami pedig az állatlétet illeti, tényleg nem tudja, hogy mit mondjon magára. Elég sokan hívták kutyának vagy korcsnak, többek között az apja is, rendszeresen. De valahogy nincs kedve ezt szóvá tenni, és nem csak azért, mert attól tart, hogy akkor Weeko rögtön prüszkölve húzódik el tőle.*
- Nem. Moszkva lenni várrross. Lenni orrszág Orroszorrrszag.
*A boldogságbuborékokra adott választ csak meglepetten figyeli. Ami azt illeti, talán vagy kétszer volt alkalma csokoládét enni, és az is mugli csoki volt, úgyhogy ilyesmi háttérismerettel (vagy inkább pont annak hiányával) annyira nem is csoda, hogy elhiszi amit hall. Biztos ez is valami varázslótársadalmi dolog, amiből eddig kimaradt. Főleg, hogy ő aztán soha nem evett annyi csokoládét, hogy azok a buborékok még ki is tudjanak pukkadni a hasában.*
- Lenni furrrcsa.
*Csak ennyit fűz a dologhoz, de nem hitetlenkedik, és nem is úgy néz ki mint aki szimplán jóindulatból megy bele a gyerekes tévhittel való egyetértésbe.
A játékok felsorolására viszont elmosolyodik - ezek legaláb olyan dolgok, amiket ő is ismer.*
- Da. Játsszani.
*A következő szemöldökfelvonás a szellemfényekre vonatkozik. Ami az illeti, a sarki fényről már hallott, még ha soha nem is látta. A szókincsében viszont ez nem található meg, de úgy dönt, hogy nem kér most mégegy magyarázatot. Ami azt illeti, így is eléggé koncentrálnia kell, hogy a mondatok lényegét kihámozza a számára kicsit túl gyors beszédből. Főként annyit raktároz el, hogy barátok, kedves emberek, és hogy a lány majdnem mindent szeret, ha az nem kutya, vagy farkas. Tehát inkább megint csak bólogat, és nem fűz megjegyzést a dologhoz. A zapekankát Weeko felé tolja, ő pedig befejezi a fagylaltját mielőtt komoly és töprengő arccal gondolkodna el, hogy meg kéne-e tanulnia "hrrhrr"-özni. De ki tudja, lehet hogy ez is valami itteni szokás, netalán megint valami követelmény. Úgyhogy kissé tétován bár, de bólint. Kívülállóknak valószínűleg rettentően komikus lenne, hogy ilyen komolyan veszi a dolgot.*

*Tessa és Edward*

*Egy pillantást vetett Edwardra, majd Tessára. Mivel Edward beszélt többet, így most a kék szemek őt figyelték. Nem mondott mást arra a, hogy a suli kegyetlen meg stb… ráhagyta. Mindenkinek más véleménye van, így megérti…Közben Nath szinte „beröhögött” a fiú kijelentésére.*
-Elcserélni? Mik nincsenek itt… ilyen cuccot még nem is hallottam. De már… semmin nem lepődöm meg. *Vállat vont, miközben felvont szemöldökkel hallgatta tovább Edwardot. Szóval… most hogy?*
- Akkor a szőlőbe akarod belerakni a magot? Vagy hogy? És… ha azt mondom, hogy van? Kéne mi? *Vigyorodik el. Elvégre… fiúból van, nem tehet róla. *
-Hogy… hogy mit mondtál?! Mi nem jönne össze? *Összefonja karjait, miközben az előtte lévő tenyérre pillant. Szétteszi a kezét egy vállvonás kíséretében. Erről talán le lehet olvasni hogy mi is a szitu. Nem hord magánál óvszert... Közben Edward kihúzza egy kínos válasz alól. Ő csak rábólint, Tessa tényleg jó csaj…
Amúgy Edward stílusa…ami egy kissé gyerekes és persze illik is rá… tetszik Nathannak. Mármint… nem úgy… csak olyan kis hülye, jó fej gyereknek tartja. Ennyi. Tessának bólint, mivel nem sok mondanivalója van a lánynak. Leginkább figyeli Edward okosságait és közben mosolyog. Egyre jobb kedve van… nem tudni mért.*

Alexanderrrrr

- Ühüm, az bizony!
Bólogat bőszen, már csoda, hogy nem szédül bele egyáltalán. Szélesen mosolyog, csillogó szemekkel figyeli a fiút. Látja, hogy nem egészen értik milyen vércicáról is van szó, így aztán körbepislog és közelebb hajol kicsit Alexanderhez. Nem mintha igazából nagy titkot csinálna ebből, hiszen akárkivel beszélget és ha témába kerül, vagy éppenséggel rákérdeznek, akkor elég nyíltan válaszol is. Vagyis hát valljuk be: Weeko nem tud hazudni. Ha mondjuk más kéri meg, hogy titkot tartson, akkor persze, nem lehet kihúzni belőle. De a saját magával kapcsolatos információkat nem rejtegeti (nem is igazán fogja fel, hogy miért kellene rejtegetnie).
- Tudod, néha Másik meglátogat engem. Vagyis már nagyon régen látogatott meg, amikor a nénik és a bácsik egy kis szobát adtak nekem. Szóval meglátogat, beszélgetünk és nagy cicává változtat engem, tudod? De ez nem mindig jó, néha nagyon rossz dolgok történnek...
Sóhajtja a lány, kicsit még le is biggyeszti az alsó ajkát, hogy aztán mosolyogva paskolja meg a fiú vállát.
- Óhh... értem. Csak olyan szép különleges piros szemeid vannak. Viszont ne aggódj, én így születtem, vércicának. De vannak olyan emberek itt, akik nem annak születtek, mégis át tudnak valamilyen állattá változni. Úgy tudom a kígyós néni is ilyen.
Magyarázza készségesen, és igyekszik a maga nyelvén és gondolkodásmódjával ezt valahogy előadni (kisebb-nagyobb sikerrel). Bár talán annyiban van szerencséje Sashának is, hogy nagyon egyszerű mondatokkal és szavakkal fejezi ki magát Weeko, könnyebb egy nem angol anyanyelvűnek is megértenie, hogy mire gondol.
- Oroszország?
Nyílnak el a lány ajkai csodálkozón, cicaszemei egészen nagyokká válnak, ahogy rácsodálkozik a szóra. Majd széles mosoly jelenik meg az arcán kuncogva.
- Nagyon ropogós neve van az országodnak! Tetszik! Orrrrrroooooszorrrrrrrrrrrrszág! Jól mondtam?
Kérdi lelkesen és vidáman, folyamatosan pörögve és beszélve, be nem fogva a száját, vagy állna le csak pár másodpercre. Hevesen megrázza a fejét.
- Nem lenni furcsa, lenni nagyon jó! Tessék.
Mosolyogva kezd el turkálni és keresgélni a hatalmas pulóver rejtett zsebeibe, míg meg nem találja végre a félig olvadt táblacsokit. Úgy tolja oda Sashának nagy komoly tekintettel.
- Előmelegített!
Bólogat hozzá úgy, mintha egy nagyon titkos kis kincset osztana meg a fiúval. A gyerekek már csak ilyenek. Néha a felnőttek által gondolt lényegtelen dolgok lehetnek számukra az igazán nagy kincsek és komoly titkok. Weeko pedig pontosan így gondolkodik. A legapróbb, leglényegtelenebb, legészrevehetetlenebb dolgokra csodálkozik rá, s kezeli igazán nagy kincsként. Mint a csoki. Mégha félig meg is olvas pulóverének zsebében.
A beleegyezésre elmosolyodik szélesen és lelkesen, s mindjárt fordul is el az ételétől, teljesen Sashara koncentrál, boldogan, hogy megtaníthatja a dorombolást. Persze arról neki fogalma sincs, hogy ez egy eléggé lehetetlen feladat, de azért próbálkozik. Rögtön magyarázni is kezd hozzá.
- Nézd, én úgy csinálom, hogy ott belül a torkom rezegni kezd. Így.
Becsukja száját, majd hamarosan fel is hangzik a jól ismert doromboló hang, mely ugyebár a hangszalagok megfeszítésével és elernyesztésével keletkezik, folyamatosan, akár kifújja éppen a levegőt, akár beszívja. Abbahagyja ugyan, de csak azért, hogy mosolyogva mutasson a fiú torkára lelkesen.
- Ott rezegtesd! Úgy, hogy mrrrrrrrrrrrrrrr....mrrrrrrrrrrrr...mrrrrrrrrrrrr... mrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr.... Hallod? Nagyon könnyű, csak kicsit csikizi a torkomat.
Persze azért közben teljesen a témától eltérően eszébe jut még pár kérdés és úgy is teszi fel rögtön, ahogy az eszébe jutnak.
- Te tudsz olyan varázslatokat csinálni? Neked van olyan nagy botod? Mutatsz pár trükköt?

Weeko

*Szemöldökét elgondolkodóan vonja össze, és még fejét is kissé oldalra dönti, hátha úgy jobban sikerül megértenie, hogy Weeko mit magyaráz. Na nem arról van szó, hogy a szókincse ennyire korlátolt, azért az utcáról meg az iskolából elég sokat felszedett. De valljuk be, hogy lehet, hogy még az angolul beszélők sem nagyon értenék a gondolatmenetet.
Azért valami olyasmit sikerül levonnia a dologból, hogy a lány valami hasonló-féle-fajta mint a vérfarkasok, csak macskában. Erre pedig csak vállat vonni tud. Nincsenek előítéletei vérlények ellen, annyit tud róluk, hogy azok normális emberek, csak néha-néha veszélyesek, és az sem az akaratukon múlik. És persze hogy teliholdkor éjjel nem ajánlatos lopni járni, mert Moszkvában elég sok van belőlük. Mármint a farkas-fajtából. Egyszer látott is átváltozott vérfarkast, de épp egy ház tetején kuporgott pár emelettel magasabban, és felé fújt a szél, úgyhogy észrevétlenül el tudott sunnyogni.
Arra, hogy milyen színű a szeme, csak vállat von. Legtöbben inkább ijesztőnek vagy démoninak szokták mondani, csak egy-két nő jegyezte meg neki, hogy ha nem közvetlenül éri a fény, akkor lilának tűnik, és az milyen szép. Nem mintha túl sok haszna lenne belőlük, sőt, nem is tud velük fénybe nézni, mert rögtön fájni kezdenek.*
- Lenni albínó.
*Ez nem épp egy alapszókincsbe tartozó szó, de mégis ez az egyik amit leghamarabb megtanult az utcán.
Azon csak vigyorog, hogy a lány hogy pörrrgeti az rrr-betűket, és elégedetten bólint.*
- Da. Jól.
*Amúgy meg egyáltalán nem úgy néz ki mint akit zavarna az állandó pörgés és a nyüzsgés. Valószínűleg már hozzá van szokva.
A csokoládé látványához viszont úgy tűnik, nincs ennyire hozzá szokva. Legalábbis úgy pislog rá, mintha az valami ritkán látott kincs lenne.*
- Én enni meg?
*Még rá is kérdez, hogy biztos-e benne a lány, hogy neki akarja adni azt az egész táblát... De ha megkapja a várt igent, akkor úgy esik neki a csomagolásnak, mint ötéves gyerek a karácsonyi ajándéknak. Csak akkor fékez le, amikor már az egész, félig olvadt tábla kibontva hever előtte, és hirtelen lassított tempóra váltva töri le egy kocka felét, a szájába tolva az édességet, látszólag abszolúte nem törődve a maszattal amit az olvadt rész hagy ujjain. Tekintete hirtelen felcsillan, és szélesen elvigyorodik... tényleg úgy néz ki, mintha boldogságbuborékokat nyelt volna.*
- Lenni finom! Kösszönöm!
*Ezennel Weekot teljesen hivatalosan elkönyvelte családtagnak magában. Úgyis annyi huga van már, eggyel több bőven elfér. Csak azt nem tudja, hogy igazából Weeko inkább a nővére lehetne korban.
Befejez egy sor csokit mielőtt tisztára nyalná az ujjait, aztán teljesen komoly és elszánt arccal fordul megint Weeko felé, hogy megtanuljon dorombolni.
Az instrukciókat követve próbálkozik is szorkosan.*
- Mrrr... grrrr.. hhhhgggrggrrrr.... krrrggrkkr.... hhhhkhhhhh.... nrrrh....
*Hát, érdekes hangokat produkál, de hogy egyik sem dorombolás, az biztos. Van, hogy a nyelvét pörrrgeti, azt ugyanis nagyon jól tudja, de van hogy inkább úgy hangzik, mintha megfulladni készülne. A legközelebbi hang az egy mély vészjósló morgás-féle, amire lehet hogy egyesek azt mondanák, hogy állatias, de egyáltalán nem olyan, mint Weeko dorombolása. Annál Sasha még egy repedt fazekat is hatékonyabban tud utánozni.
Elfintorodik a sikertelensége miatt, de aztán csak vállat von a dologra, arra a jövetkeztetésre jutva, hogy biztos azért nem tud ilyet, mert ő nem "vércica". Inkább a következő kérdésre koncentrál, bár kétli hogy kielégítő választ tud adni.*
- Ehm... én tudni... De te gondolni nágy bot lenni pállca? Lenni nekem nyem varrrázspállca.
*Gondolja, hogy ez még gond lesz itt a jövőben, úgyhogy nagyon reméli hogy a közelben van valahol egy pálcakészítő... és hogy az elejtett hajtű elég sok pénzt ér, hogy venni is tudjon magának belőle egyet.*

- Albínóóóóóó? Az mit jelent? Alacsony dínót?
Kérdi elkerekedett szemekkel és mérhetetlen kíváncsisággal. Annyira figyel Sashára és összpontosít, hogy még az arca is kipirosodik, persze nincs láza. (Hacsak az állandó 40 fok nem jelenti azt). Persze a lánynak nem tűnnek félelmetesnek a vörös szemek, sőt, ő kifejezetten érdekesnek találja. De miért is ne találná, amikor már annyi furcsa szemű emberrel találkozott, köztük pedig maga is ott van. Elvégre az ő szemei kékeszöld színűek, ami önmagában nem nagy dolog, bárki másnak is lehetnek ilyen szemei, de neki valahogy sokkal hihetetlenebbnek néz ki, macskásabbak. Őt persze mindig dicsérték a szemei miatt, még a börtönben is hallott pár megjegyzést az emberektől. Azonban hiába is gondolták szépnek a szemeit, akkor is töményen érezni lehetett rajtuk, hogy mennyire félnek tőle. És valahogy ezzel a párosítással nem vidítja fel túlságosan az embert egy bók sem.
Széles, elégedett mosoly ül ki az arcára, hogy jól mondta ki az ország nevét, szerencse, hogy nem olyan félreérthető név, mint az éhes emberek országának. (Amiről végülis kiderült, hogy Magyarország, de azért benne továbbra is az előbbi maradta meg). Aztán mosolyogva tolja jobban oda a csokit, várva, hogy nekiessenek, ami be is következik perceken belül. Érdeklődő szemekkel figyel és szinte hozzálehetne képzelni arcához hatalmas cicafüleket, amint hegyezi azokat roppant nagy figyelemmel. A srác arcán megjelenik a várva várt széles vigyor, Weeko pedig kitörő örömmel tárja szét karjait, izgatottan helyezkedve székén, dobolva lábaival.
- Hurrrráááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!! Siker! Sikeeeeeeeerrrr! Sikeeeeeeeeeeeeeeeeeeerrrrrr!!!
Széles mosollyal az arcán bök finoman Sasha hasára, majd annak arcára, a vigyorra.
- Látod? Érzed? Boldogságbubik!
Vidáman mosolyogva öleli meg a fiút, majd kuncogva legyint egyet.
- Nincsmit! Mindig van nálam csoki, vagy cukorka.
Vigyorodik el szélesen és büszkén kihúzva magát. Ugyan hihetetlen néha elképzelni, hogy egyetlen viselt ruhaneműjében mégis milyen sok csokit rejtegethet, de össze-vissza, kívül-belül teli van az rejtett zsebekkel, ahova mindenfélét elpakol szépen magának. S mivel a testhője alapvetően elég magas, ráadásul a pulóver is igen vastag anyag, ezért az édességek nagy része valami hatalmas összeolvadt gigacukrosmasszaként végzi. Ezzel a viselkedéssel, szavakkal és gondolatokkal nem csoda hát, ha a srác sokkal fiatalabbnak nézi magánál. Elvégre még csak nem is néz ki 17-18 évesnek, de még csak a jelleme és a gondolkodása sem egyezik valós korával.
Érdeklődő tekintettel figyeli és hallgatja a fiú doromb-próbálkozásait. Persze akármi is legyen a végeredmény, Weeko mindig dícsér és vigasztal, hiszen alapvetően mindenben a pozitív részt látja. Ahogy ennek az eleve halva született ötletnek is. Mosolyogva paskolja meg a fiú vállát rögtön kedveskedőn.
- Az utolsó nagyon jó volt ám! Szerintem hamarosan nagyon ügyesen fogsz majd dorombolni, Szásá!
A következő válaszoknál biccent egy aprót.
- Igen, aazzzz! Varázspálca. Neked nincs?
Kérdi meglepetten, nagy szemekkel, majd hirtelen keresgélni kezd hatalmas pulóverének rejtett zugaiban.
- Itt minden tanárbácsi és néni azt szereti, ha ezekkel trükközöl az órán, tudod? De tessék, odaadom az enyémet.
Azzal valahol a hátánál meg is találja a keresett tárgyat, hátranyúl nyüszögve és nyújtózkodva, görnyedve, de végül sikerül a nyakrészén át kihúznia és Alexander elé tennie a pálcáját. Az első jelző pedig, amivel az ember jellemezhetné ezt a darabot, nos... agyonrágott. Ettől függetlenül Weeko széles mosollyal az arcán tolja a fiú elé rögtön.
- Nekem a fura nénik és bácsik adták, amikor idehoztak. De amikor fáj a fogam, vagy játszok, akkor néha megrágcsálom.... Azért remélem jó lesz. Ha akarod, akkor mintákat is rágcsálhatok bele! Nézd! Az ott egy tulipán!
Mutat az egyik részre, amiből túlságosan nem lehet kinézni, hogy az ott egy növény akarna lenni, de látszik, hogy nagy gonddal igyekezték szétrágcsálni. Kétségtelenül nem túl hatásos eszköz ilyen megviselten, de Weeko abszolút jószándékkal ruházná át a fiúra.

*** Nath, Ed és Tessa (akinek semmi köze a görög városhoz)***

Áh… remek. * Hallgatja a fiúk szövegelését tettetett megvilágosodással, de közben azért alaposan fogyaszt, jelenleg egy fincsa parféból, ami idővel elé mászott, míg a másik kettő – az ő két olvalán – egyezkedik. Éljen az ingyenes sztereó hatás! Azt meg észre se veszi, hogy Ed felé tesz jelentősségteljes pillantásokat. Addig jó neki is, meg Nathannak is.
Mikor a kissrác felé fordul, felvonja a szemöldökét. Majd elvigyorodik.*
És ha illegális? Egy vagy két évet felfelé csalni nem nagy kunszt! Persze… a mélynövésűeknek ez nehezebb, de alkudhatunk. Szerzek neked, de mit adsz cserébe? *kap a lehetőségen, miért ne élne vele? Közben persze kortyol a narancslevéből, mintha annyira nem is érdekelné a dolog. Csak hergeli a kicsit. Mert az milyen poén már.
Erre mikor oldalra sandít, látja, hogy itt passognak neki szép babaszemekkel. Szemforgatva felhorkan és Nathan felé tekint.*
- Adj már neki egyet, azt legyen meg az öröme! *Arról meg fogalma sincs, hogy a szőke-kékszeművel már össze is lett gondolatban boronálva Ed által.*

*Tessa és Nathan*

*Megforgatja szemeit Nathan kiakadásán. Edward minden hülyeséget kitalál, bár ez most kifejezetten logikusnak nevezhető. Legalább cserélni akar, nem céltalanok a baromkodásai, mint általában, hogy minden csak arra megy ki, miszerint galibát okozzon.*
- Ha nem tudsz ideszülni nekem egy szőlőmagos kottont, akkor ja, beledugom abba a hülye gumiba a magokat, becsomagolom és ráfogom, hogy szőlőmag- kivonatos. Ha szerencsém van nem nézi meg, hanem odaadja az árut, addig meg én már lelépek. *Magyarázza lendületesen a fiúnak. Különben sem hiszi, hogy Izzy belehalna pár szál joint elvesztésébe, még akkor se ha selejt árut kap. Lehet, hogy nem kéne tovább firtatnia Nathannak mi nem jönne össze, különben nem fogja annyira kedvelni, de szemtelenségből csillagos ötös tanuló, s az őszintétlenség szót sem fedezték még fel a szótárában.*
- Nem fog ma már összejönni neked egy jó kis szex valami csajjal, úgyhogy odaadhatod az óvszered nekem. *Ismétli, kicsit lassabban és kevesebb ujösszepattintással, kissé elhúzott szájjal vigyorogva, hátha a másik elfelejt nekiesni ezért. Mivel vigyorog, ezt jó jelnek találja, de úgy tűnik nincs nála óvszer, ezt már kevésbé.*
- Adhatnál egyenesen füves cigit is, arra akarok cserélni. *Hátha azért vigyorog annyira a srác. Neki meg sem fordul a fejében, hogy érdekesnek tarthatja, hisz őt általában utálják, az ötleteivel együtt, túl gyerekes, nem véletlenül találja kegyetlennek az iskolát.*
-Mi van? *fordul vissza Tessa felé. Nem mintha nem próbált meg volna csalni, de köhm, a lány beletrafált, még azt sem hitték el, hogy 15, ami még szintén illegális lenne. Persze Ed tűzokádó tiranoszaurusszá vedlik ilyenkor a feje is egész különelegs piros színt ölt és szinte üvölti, egész biztosan megsüketül az egész nagyterem, nem csak a két mellette trónoló.*
- MÉLYNÖVÉSŰ A NÉNIKÉÉD, EZ CSAK AZÉRT VAN MERT NEM TÖMTEK FOLYTON HÜLYE GABONAPEHELLYEL KISKOROMBAN, MINT TITEKET! DE ÉN LEGALÁBB NEM FÜGGÖK A NESQUKES NYUSZITÓL! öhm… *Köszörüli meg a torkát.*
- Egyébként már régen ettem olyat, nektek van? Szerzel? Hát…*gyorsan beletúr a zsebébe, de egy lyukas garas, annyi sincs nála.*
- Izé…lesmárolhatlak, ha gondolod. *Mondja a lánynak, bár van egy olyan tippje, hogy egy lágyékon rúgás lenne az ötlet eredménye…*
- Én csak a rendbontáshoz értek…Ha gondoljátok és szeretnétek öregbíteni rossz híneveteket, akkor kitalálok nektek valami jó kis balhét. Persze, csak akkorát, hogy ne csapjanak minket is és ha engem kérdeztek különbenis megéri az egész, mert jól éreznénk magunkat, ti se könyvek fölött poshadnátok, mint a jól nevelt sznobok. Naaa? Ezt az ajánlatot nem lehet visszautasítani! Kotton, vagy Joint és cserébe megmutatom hogy lehet beszökni a thesztrálokhoz ellopunk néhányat és elszökünk egy jó kis helyre! *Egészen beleéli magát, veszettül csillognak a szemei és úgy csinál, mintha ez a kiruccanás igazán nem érné meg a kicsapást.*
- Vagy lopjunk megint hajót, aludjunk rajta és partyzzunk. Te hozol fürdőruhát, mi meg pezsgőt. *Ezt persze a lánynak mondja, nem Nat melleit akarja látni.*
- Alapíthatnánk csapatot is! Mi lennénk a Rendbontó Brigád…vagy ne, valami jobb kell, Kottonosok! Neem, ez béna…ő egy szoknya két nadrág? *Igazság szerint túlságosan is beleélte magát…*

Weeko és Alexanderrr

- Alacsony... mi...?
*Értetlenül pislog, a nyelvi nehézségek miatt ugyanis fogalma sincs róla hogy hogy lett egyikből a másik, de valahogy nagyon viccesnek találja, hogy a lány alacsony dínónak titulálja, mert jóízűen felnevet.*
- Nyet, nyet, albínó lenni... öhm... lenni emberrr, nagyon fehérrr.
*Itt magára mutat, elvégre tényleg jól láthatóan sápadt. Nem kimondottan az a fajta, mint aki ki sem megy a napra, inkább az, akin látszik, hogy foszforeszkálna a napsugarak alatt, és öt perc alatt képes lenne leégni. És persze nem lehet nem észrevenni a haj és szemszínét.
Igazából azt is tudja, hogy pontosan milyen hatása van a „mutációnak” ami a bőrének felépítését illeti, egyszer az a rendes doki aki összevarrta, egy csomó mindent mesélt róla neki. Nyelvtudásával - vagy épp pont annak hiányával - viszont a rendes magyarázat nemigazán oldható meg...
A boldogságbuborékok pedig tényleg sikeresnek bizonyulnak, bár ennek valójában az az oka, hogy Sashának a csokoládé az nagyon, nagyon ritka különlegesség, most pedig valaki akivel csak most találkozott egy egész táblát adott neki. Az, hogy az egész meg van olvadva, egyáltalán nem érdekli, egyszerűen csak megragad egy kanalat, és úgy oldja meg a dolgot. Az viszont igen vicces lesz, ha valakinek valamikor visszamondja ezt a buborékos dolgot...*
- Da, látni.
*Hiába tűnik Sasha annak a fajtának, aki megharap bárkit aki túl hirtelen közelít, mégis, ahogy Weeko megöleli, ő csak nevetve gyöntöli meg a lányt, a haját borzolva, olyan természetesen, mintha egész életében ezt csinálta volna. Azon csak ámulva pislog, hogy Weekonál mindig van csoki, és ha a lány nem egy szál bő, itt-ott szakadt pulcsiban ülne mellette, akkor lefogadná, hogy valami gazdag gyerek.
A dorombolást meg feladja egy vállvonással. Az utolsót inkább morgásnak mondta volna, de ha Weeko szerint jó, akkor jó.*
- Varrrázspállca nem lenni.
*Megcsóválja a fejét, és kissé elhúzza a száját. Nagyon reméli, hogy valami módja lesz saját pálcát szereznie. Oké, hogy Moszkvában nem volt rá szüksége az utóbbi két és fél évben, elvégre nem járt iskolába, de itt csak nem mehet órákra sokáig pálca nélkül.
Viszont ez nem azt jelenti, hogy elfogadná más pálcáját. Elvégre tudja, hogy mennyire fontos tárgy, még ha ő a sajátját önként adta is tovább annak idején, úgyhogy csak a fejét csóválja, és elutasítóan emeli fel a két kezét maga elé.*
- De kelleni az te, nyem adhatni. Elvenni én nem lehet.
*Nem úgy tűnik mintha maga a pálca állapota zavarná, sőt, úgy néz a varázstárgyra mint egy nagyon becses dologra. Látszik, hogy értékeli az ajánlatot.*
- Köszönni meg naggyon, de elvenni nem lehet.

- Dínó!
Nevet fel széles mosollyal az arcán a lány, majd egy pillanatra elgondolkozik, és vigyorogva görbíti be ujjait, miközben próbálja utánozni a T-Rexet.
- Nagy gyíkocska és így csinál, hogy RAWRRRRRRRMROARRRRRRRRRRRRRRR!
Még csattogtatja is a fogait hozzá, meg kapálózik kicsit a kezeivel, aztán széles mosollyal az arcán.
- Én a húsevő gyíkocskát szeretem nagyon, olyan viccesen néz ki a pici kezeivel!
Kuncogja, de aztán érdeklődve hallgatja a fiút és a magyarázatra nagy szemekkel pislog rá és nyílnak el ajkai kis "o"-ra. Noh, most már legalább ma is tanult valami egészen új dolgot, hiszen eddig nem hogy az albínót nem tudta mit jelent, de még azt sem tudta, hogy vannak ilyen emberek. Persze széles mosollyal az arcán nyúl előre, hogy piszkálhassa kissé a hófehér hajtincseket.
- Biztosan azért vagy fehér, mert különleges varázslat van benned!
Csillannak fel nagy cicaszemei, lelkesen és vidáman. Valószínűleg még ha tudná is, hogy miféle hátránnyal jár albínónak lenni, mint mondjuk érzékenység a napra, akkor is ezt mondaná. Végülis, ő is mindig éjszaka mászkál kint, habár szereti a nappalt is, de azért mégiscsak a Másik egy éjszakai lény. És ha nem is jön elő, és nem is nyílvánul meg, attól még ugyanúgy hatással van rá.
Nos, ha Sasha továbbmondja a boldogságbuborékok jótékony mellékhatásait, akkor kétféle reakció történhet: vagy az illető nem ismeri Weekot és komplett idiótának nézi szegény orosz fiút, vagy ismeri Weekot és akkor már tudhatja, hogy biztosan vele találkozott. Ugyanis a kislány előszeretettel osztja meg ezt az információt mindenkivel, akivel találkozik és akit megismer, kivétel nélkül. Még az se lenne meglepő, ha már az egész iskola tudna a boldogságbuborékok fenomenális hatásairól és csodájáról. Persze, a hajborzolásra rögtön bőszen dorombolni kezd, bazsalyogva és lehunyt szemekkel, majd elégedetten felszusszant. Azonban az elutasításra nagy szemekkel pislog fel a srácra, lebiggyesztve az alsó ajkait, olyan arccal, hogy az ember szinte rögtön megbánja amit mond, bármi is az. Aztán lassan lepillant a pálcájára dünnyögve.
- De én szívesen rágok magamnak másikat.
Nyaffantja halkan, mintha olyan könnyű lenne egy másikat kirágcsálni fából. Elvégre Weeko számára ezek csak bűvös botok, fogpiszkáló, fogélesítő és jó játék, amikor éppen nincs más. Végül aztán szusszant egyet beletörődőn és úgy biccent egy aprót elmosolyodva.
- Rendben, ahogy akarod.
Egy ideig hallgat, szinte hallatszódnak, ahogy kattognak a gondolatok fejében. Széles mosoly ül ki arcára, ahogy újra felpillant a srác vörös szemeibe.
- Szeretnéd, ha elkísérnélek, amikor veszel magadnak? Gazdival már voltam párszor a városban.
Ajánlja fel lelkesen rögtön. Amúgy is már régen volt kint, s persze szeretne hasznos lenni és segíteni a fiúnak. Mégha csak kísérőnek is megy el, de ha az sem, akkor úgyis kitalál más posztot magának, mint mondjuk kabalaaaa, testőőőr, iránytűűű...

**Hozzászólások** : 11 **Évfolyam** : Első

~ Cailin

Napok.
Hetek.
Az idő múlik. Sebesen, száguldozva. Előtte nincsenek akadályok. Nincsenek útjelek, táblák, melyek korlátozzák a sebességét. Egy perc mindig, és örökre hatvan másodperc lesz; egy óra pedig hatvan perc. Nincs olyan, hogy esetleg meghosszabbítsuk, akárcsak egy kicsit is. Csak egy századmásodperccel. Túl sokat kérek? Legyen egy ezrednyi.
Már hetek óta megérkeztem az iskolába, és egyszerűen nem tudok magammal mit kezdeni. Szobámban még mindig ott áll félszegen pillogva rám a bőrönd: mikor fogsz már végre kipakolni? Fokozatosan veszem belőle csak ki a ruhákat, amikor felveszem őket. De hogy egyszer rászánjam magam, és kiürítsem a tartalmát. Nem, nincs hozzá kedvem. Igen, lusta vagyok, be kell ismerni, és kész. Reménytelenül lusta. Az ilyet korábban lelőtték volna. Aki nem dolgozik, az ne is egyék. Ha anyám látná, hogy mekkora szenvedés az ittlétem első szakasza, biztos, hogy rögtön lehordana a sárga földig. Pedig én meg akarok neki felelni. Azt akarom, hogy végre elismerően pillantson rám. Ne szégyenkezve. Ne…

Kissé álmosan szállok ki az ágyból. 10 óra van. Sokak szerint még hajnal, valakinek már délelőtt, de aki éjszakai műszakban dolgozott, annak ez már a megnyugvás ideje: ők még csak most mennek aludni. De végül is teljesen mindegy, melyik napszaknak nevezzük meg ezt a kis időintervallumot, a lényeg az, hogy azt hiszem ideje annak, hogy valamit egyek. A lépcsőkön lefelé sétálva köszönök pár ismerős arcnak – annyira sok nincs, hála annak, hogy nem sok emberrel ismerkedtem még meg, és azokat is főleg csak arcról tudom beazonosítani, illetve már az is eléggé nagy hátrány, hogy ebben az időben, vasárnap, még nem sokan vannak fent. Inkább alszanak. Ők csinálják jól.
A folyosók végeláthatatlanul hosszúak, és még milyen messze van az étkező… Miért kellett a Pugnax padlásrészleget ennyire magasra tenni, miközben az étkező lent van a földszinten, a nyugati szárnyban? Valamit nagyon elszámolhattak az épület készítői, vagy azok, akik kijelölték, melyik helyiség hol legyen. Úgy lenne fair, ha minden karnak egyenlő esélye lenne ahhoz, hogy elérjen az ebédlőbe. Vagyis pontosítva, ha ugyanakkorra oda tudnak érni. Bár nem panaszkodom, a pilluamuletosok még távolabb vannak, hiszen ők valamilyen toronyban vannak bezárva, ha jól tudom. Azért valamennyi információt nekem is sikerült szerezni erről az intézményről, és annak működéséről.

Amúgy egy farmernadrág van rajtam, és egy könnyed, fehér póló, melynek az ujjrésze annyira rövid, hogy már szinte atlétának is elmegy. Meleg van, no. És nem is férfias egyáltalán, ha ránézünk a pólóra, azonnal lehet látni: ez egy női felső. Annyira nem vagyok maszkulin, hogy férfiruhát kezdjek el hordani. Nem is vonz a dolog egyáltalán, akármennyire is divatos manapság.
Már csak egy utolsó hossz, és azt hiszem, beesek végre az aktuálisan áhított helyre. Fejemben már kavarognak a gondolatok, hogy mit lenne érdemes rendelni. Ezt mindennap eljátszom, de utána valahogy a pirítósra esik a választásom állandóan, lekvárral. Könnyed, nem hizlal. Vigyázni kell az alakomra. Bár nem vagyok hajlamos a hízásra, ettől függetlenül még mindent meg kell tenni a szépségért, amit csak tudok. Nő vagyok, a dolgom az, hogy szép legyek.
Kinyílik a súlyos ajtó, és megérkezem a hatalmas helyiségbe. Tényleg hatalmas, ezen is képes vagyok hüledezni másodpercekig. Talán túlságosan sok dolgon vagyok képes ledöbbenni, megszámlálhatatlan alkalommal. Helyet foglalok egy kiszemelt kis helyen, majd csendesen várok, hogy a kiszolgáló megérkezzen.
– Szép reggelt. Egy pirítós lesz, baracklekvárral – mosolygok kedvesen, külön figyelmet fektetve arra, hogy kihúzzam magam közben. Amint leadom a rendelést, körbetekintek. Nem sokan vannak itt, és mindenki várakozik. Csak vár, és vár…
Másodpercek.
Percek.

Weeko

*Azt még érti, hogy mi az a dínó, azért az angol elég univerzális nyelv. Elég sok túrista fordul meg Moszkvában, úgyhogy szedett fel angolt az utcán bőven és ameddig járt, addig iskolában is tanulta. Nem nehéz felfogású vagy ostoba, egyszerűen csak a világról alkotott képe elég sajátos körülményei miatt, és már korábban sem volt sok ideje a tanulmányaival foglalkozni.
Még mindig jóízűen nevet, jelenleg főleg a lány T-Rex utánzatán, ami ebben az előadásban egyáltalán nem tűnik rémisztőnek. Talán pont ezért is kedveli a lány az amúgy nem túl nagy pozitív népszerűségnek örvendő dinoszauruszt.
Nem szól semmit Weekora, hagyja hogy az húzgálja a haját amennyit csak szeretné. Mondjuk tíz testvér mellett van is alkalma az embernek megszokni a dolgot, és bár idegeneket általában nem szeret beengedni a személyes aurájába, a lányt már elkönyvelte valami másnak. Bár konkrétan barátnak nem mondaná, elvégre eddig neki a barát azokat jelentette, akiktől nem tartott, hogy hátba szúrják, miközben közösen vállalnak valami nagyobb balhét. Na nem mintha Weekotól hátbaszúrásra számítana, de ugyanakkor azt sem tudja elképzelni, hogy vele menjen elkötni egy kenyérszállítmányt. Ahhoz a másik túl ártatlan, és amúgy sem akarná bajba sodorni.
No igen, Sasha világképére kimondottan ráfér még a fejlődés.
Tehát nem sorolná Weekot a barát-kategóriába. Inkább olyasféle a kisugárzása, és olyasmi érzést meg nyugalmat kelt benne, mint a testvérei. De nem ugyanazok a szüleik, szal testvérek sem lehetnek. Hmm...
Végül inkább úgy dönt, hogy hagyja az egészet, úgy is lényegtelen a dolog.*
- Varrrázslat?
*Ezen elvigyorodik. Hát, akár így is lehet mondani. Bár igazából azt már tudja, hogy nincs elátkozva meg ilyesmik, csak "genetikai" a dolog. Legalábbis az a doki anno azt mondta. De ezt még neki is nehéz volt megérteni amikor az orvos elkezdte neki részletezni, úgyhogy ő sem kezd magyarázatba, hanem meghagyja Weekot a hitében.*
- Lehhet.
*Azt pedig tényleg nagyra értékeli, hogy a lány neki adná a pálcáját, de akkor is... Nem veheti el csak úgy. Meg nem is működne tökéletesen. Ha pedig már ide vetette a sors, akkor a legtöbbet fogja kihozni belőle. És ott az az arany hajtű is, azért biztos kap majd elég pénzt, hogy legalább az iskolai felszerelésért fizessen.
Viszont a második ajánlatot már nincs oka elutasítani, és ami azt illeti, fogalma sincs, hogy mi merre van a városban. Bár valószínűleg hamar kiigazodna, és vigyázni meg tökéletesen tud magára, de azt nem bánná, ha megint találkozhatna Weekoval, és tölthetnének egy kis időt együtt. Talán ha befejezték a vásárlást, el mehetnének együtt játszani. Bár konzervrúgáshoz kevesen vannak, lehet, hogy addig kéne egy pár másik gyereket is keríteni. Mondjuk ott van Evon, neki hátha lenne hozzá kedve...*
- Da, az lenni jó.
*Vigyorogva bólint rá a dologra, aztán tovább tervezi, hogy vajon honnan szereznek majd elég embert a játékhoz. Hmm, várjunk csak.*
- Mondani te, hogy lenni Gazda?
*Weeko biztosan gyakran hallotta már ezt a kérdést... De Sasha szemében nem megrökönyödés vagy hitetlenség ül, inkább érdeklődés.*

*Egy ideje már az összetolt pillus-signus asztal mellett ücsörög, és egy sajtcetlire rajzol. Most épp az új címerállat ihlette meg, s mivel eleve gyűlöli az állatokat, így szívesen csinál belőle a hororrképregényéhez főszereplőt. Mivel a rajzolás a kedvenc időtöltése a hajazáson kívül, így annyira belemélyed az alkotásba, hogy még enni is elfelejt, úgyhogy a tányérján lévő étel szinte teljesen érintetlen. Néha szórakozottan felnéz, de még az is látja, hogy lélekben egész máshol jár, aki az ajtóból szemléli, hogy mivel foglalja el magát a fiú. Egyik rajz készül a másik után, a történet nagyon egyszerű, de a kidolgozás még így, ehhez a vázlathoz is egészen igényes. Mióta készül ez a képregény, mindig van nála egy darabka papír, ceruza, és radír. Ez utóbbit elég sűrűn használja, hiszen nem akar egy elnagyolt, összecsapott művet kiadni a keze közül.*

-Ééééhes vagyok.
*De hogy ezt kinek mondta, vagy miért mondta hangosan, mikor teljesen egyedül van a szobájában, az örök rejtély marad. Felkapja pulcsiját és leszalad az ebédlőbe. Óvatosan, nagyon halkan nyitja ki az ajtót, huncut vigyorral az arcán bekukucskál, és egyből kiszúrja az alkotó Izzyt. Besurran, halkan a háta mögé lopózik, és csak a hecc kedvéért egy hirtelen mozdulattal a vállára teszi a kezét. Pusztán azért vicceli meg, mert látja hogy nagyon el van mélyedve a rajzolásba, és tőle sosem ijednek meg így ez remek alkalom. Szépen, ártatlan mosollyal ül le a srác mellé, és kér magának két szelet piritóst, meg egy csésze kakaót.*
-Szia! Hogy vagy? Mit rajzolsz?
*Érdeklődve hajol a papír fölé, és megszemléli a művet. Majd visszahajol a tányérjához, és a kenyeret kezdi el majszolni.*
-Te Izzy! Én sütni akarok. Nem tudok, de sütni akarok.
*Édes angyali mosolyt is villant mellé, hátha így jobban megenyhül a fiú. Próba cseresznye.*

*Mivel az alkotás hevében se nem lát, se nem hall, így nem veszi észre a belépő Serikét. Pedig kedveli a lányt, bár az első találkozásukkor alaposan beégett. Legalábbis ő utána egy picit furán érezte magát. Arról már régóta tud, hogy ő Noel fogadott húga, de valahogy picinek és ártatlannak képzelte, így a bemutatkozáskor mindössze a nevét merte kinyögni, és a köztük lévő kapcsolatról mélyen hallgatott. Azt még legvadabb álmában sem gondolta volna, hogy pont a lány lesz az, aki közli, hogy "te vagy Noel barátja?". Na igen, ennyit arról, hogy a mai világban léteznek még tinédzser korú, ártatlan teremtések. Pedig most az egyszer akart rendes és tapintatos lenni, és tessék. Már nem kell felvilágosító órákat adni a "kislánynak", sőt, még az is lehet, hogy ha szépen megkérné, adna neki pár hasznos tippet.
Mikor a kicsi, puha kéz a vállához ér, önkéntelenül is megrázkódik. Na nem mintha látná, hogy ki áll mellette, pusztán amiatt ijedt meg, mert annyira belemerült a rajzba, hogy nem hallotta a lányt közeledni. Mivel az egész teste megrándult, így a készülő rajzon az hibrid szája most nem félelmetesen vicsorog, hanem mókásan vigyorog, ugyanis pont felfelé rántotta a ceruzát.*
-Huhh! Merlin szent szakálla, mely békésen lengedezik a tavaszi szélben! De megijesztettél!
*Egy kéznél lévő szalvétával gyorsan homlokot törölget, majd elvigyorodik, főleg mikor meglátja, mi lett a művéből.*
-Tudod, a legtöbb terem falán vannak képek, elrettentésül a diákoknak, hogy felelőtlenül ne gyakoroljanak, vagy kísérletezzenek. Ezt tovább gondoltuk, és Noellel a magunk szórakoztatására ehhez hasonló rajzokat gyártunk, és ez a mi horrorképregényünk. Most épp az új hibrid címerállatból akartam félelmetes szörnyet kreálni, na de most, hogy megrándult a kezem, leginkább egy vicces rénszarvasra emlékeztet!
*Ahogy Serike kakaózni, meg enni kezd, neki is eszébe jut, hogy a vacsorájából még szinte nem is evett, úgyhogy belapátol egyszerre vagy öt falatot, és mikor meghallja a képtelen ötletet, még rágni is elfelejt. Mivel tele szájjal nem illik beszélni, és azért az ilyesmire szokott figyelni, beletelik egy kis időbe, mire legyűri azt, ami a szájában van, és tud rendesen válaszolni.*
-Sütni? Az jó dolog, de gondolod, hogy örülnének neki? Egyáltalán van itt olyan hely Owain kuckóján kívül, ahol tudnánk sütni? Amúgy Noel kedvenc receptje nem bonyolult, azt hiszem, még emlékszem is rá.
*Nagyon nem kell őt győzködni, hiszen minden rosszalkodásban benne van, és ez alól a mostani sütés sem kivétel, csak egyelőre nem tudja, hogy hogy oldhatnák ezt meg.*

ALEXANDER
--/\\_/\\----
-->^,^<---
---/ \\------
--(__)__,--

Hát, tény és való, hogy Weekoval nehézkes lenne kenyeret lopni, bár nem is amiatt, hogy nem lenne képes rá. Egyszerűen csak nagy lenne az esély arra, hogy valami elvonná közben a figyelmét, vagy el kezden mondjuk játszani valami kóbor macskával a nagy meló közepette. Ami -hát lássuk be- kicsit veszélyeztetné az akciót. Persze ettől függetlenül Weeko is lop, igen sokat, de csak apróságokat és többnyire nincs tudatában, hogy ez rossz dolog, ahogyan a magántulajdon fogalmáról se tud sokat. Gabriel igyekszik elmagyarázni neki, hogy amit "kölcsönvesz" másoktól, azzal szomorúvá teszi azt, akitől lop. Szóval erről kezd szerencsésen leszokni, de attól függetlenül még előfordul néha napján.
Büszkén elmosolyodik, ahogy ráhagyják a dolgot a fehér hajról, meg a varázslatról. Neki ez tulajdonképpen bőven elég magyarázat, mint amikor a kicsiknek azt mondják, hogy a babákat a gólya hozza, az ajándékokat meg a Mikulás, meg a Jézuska egymás utáni műszakban. Hogy a két említett mégis hogyan járja körbe az egész világot, az összes gyereket egy-egy éjszaka alatt? A válasz egyszerű: Varázslat.
Bazsalyogva dorombol fel halkan, kuncogva szórakozik még egy kicsit a fehér hajtincsekkel, kifejezetten nagy újdonság nála ez a hajszín. Gabe hajtincseivel is szeret szórakozni, a saját hollófekete hajához képest a világos hajszín mindig olyan furcsának és különlegesnek tűnik. Főleg a fehér!
Mosolyogva és lelkesen csillannak fel a szemei, majd úgy hadarja nagyban.
- Tényleg? Ez szuppiiiiii! Akkor majd megmutatok sok helyet, jó? Van sok boltocska, ahol nagyon érdekes dolgok vannak. Meg vannak olyan helyek, ahol lehet enni... Bár itt jobban megéri enni, mert az asztalok nagyon rendesek és nagyon sokféle fincsi édességet tudnak neked adni! És ingyen kapod, mégse kell "kölcsön venned".
Egy pillanatra elgondolkodik, majd megragadja a fiú kezét széles mosollyal az arcán.
- Viszont akkor meglátogathatom Cicát! Kint voltam a városban és találtam egy aranyos cicut!-majd lebiggyeszti kicsit az alsó ajkát halkan dünnyögve:-De nincs neki se gazdija, se papája, se mamája... Úgyhogy mindig adok neki a csokimból és mindig dorombolunk!
A végére újra mosolyog, bár kétséges, hogy egy macskának ugyan mennyire tesz jót a csokik, meg a cukrok.
- Ühüm... Van egy Gazdám.
Kuncogja halkan, szélesen mosolyogva, majd felhúzza lábacskáit a székre, úgy karolja át azokat, mintha csak egy nagy macska gömbölyödne össze jólesően.
- Amikor idejöttem ő is nagyon egyedül volt, meg én is nagyon magányos voltam. És neki nem volt cicája, én pedig szerettem volna egy gazdit... Úgyhogy én vagyok az ő Cicája és megvédem a csúnya szörnyektől, meg felvidítom, ha szomorú... De ez nem mindig sikerül.
Motyogja halkan, lebiggyesztve az alsó ajkát kissé szomorkásan. Sajnos a Gazdinak vannak olyan démonai, amiket egyszerűen még ő sem képes elűzni, hiába igyekszik. Mielőtt azonban úgy nézne ki, hogy végképp elment a kedve, újra mosolyog, felpattan a székén állva könnyedén és kihúzza magát.
- De én továbbra is igyekszem, hogy jó Cica lehessek!.... Úúúh! Jééééhh... Megnőttem! Úúúúú!
Nevet fel doromboló hangon, aztán kuncogva tárja szét karjait, úgy toporog körbe a széken, vidáman kacarászva.
- Vúúúúúúúúú, én vagyok a Weeekoooo-repcsiiiiiiiiiii! Vrúúúúúúm-vrúúúúúúmmm-prapraprapraaaaaaarrrrrr....
Vigyorogva áll meg Sasha feléfordulva, bár kicsit szédül a sok pörgéstől, de úgy kérdi aztán.
- Weeko-repcsi leszáll! Weeko-repcsi leszáll! Elkapsz? Vííííííííííííííííííííííííííííí!
Ahogy kuncog, hangja gyermekin csillingel, s meg se várja a választ, vagy hogy a srác egyáltalán felkészülhessen a landolásra, ő bizony ugrik a nyakába rögtön.