*Hosszú idő telt el mióta elhagyta a legutóbbi iskoláját. Pontosabban kivágták rendbontásért. Van ez így, nem különösebben érdekelte a dolog, attól még roppant mód jól szórakoztak. A régi szép idők. Kislányból idő közben nagylány lett. Lilu azért hiányzik neki, ő volt az a lány, akivel felhőtlen kapcsolata volt és mái napig gondol rá. Meglepődne ha látná, milyen magas lett az egykor kicsi lányka, akit úgy szeretett, mintha a húga lenne. Néhány évig magántanuló volt a szülei azonban úgy döntöttek, hogy ismét beíratják egy iskolába és sűrűn imádkoznak közben, hogy ne csapják ki innen is. Felelőtlenség lett volna megígérni nekik, hogy rendes és jó kislány lesz.
Mivel az iskola nincs túl messze Svédországtól hamar ideér. Mire jó a korán kelés. Pocsék idő volt végig, nem csoda hát, hogy eső elleni ruha van rajta. Haja itt ott még így is vizes lett, de nem zavarja, Svédországban hozzászokik az ember.
Először is, nincs elragadtatva attól, hogy ismét szabályok közé van zárva. Valahogy képtelen elviselni a bezártságot és azt, ha megmondják neki mit tegyen. Ettől eltekintve valahol igazuk van szüleinek, nem árt ismét iskolába járni és egy közösség része lenni.
Mivel nem egy hülye gyerek, tökéletesen feltalálja magát és sikerül mindenféle külön útra tévedés nélkül megtalálnia a kastélyt. Segítségére volt egy kitűnő térkép, amit apja gyűrt zsebébe. Most legalább hasznát veszi. Mikor megvan az épület, egy kaján vigyor jelenik meg arcán és elindul a bejárati ajtó felé. A birtokon nem lát senkit, nem csoda, hűvös az idő, ki az, az elvetemült, aki ilyenkor kint mászkál. Átvág a parkon és megállás nélkül nyit be az épületbe. Először ugye a csomagok. Szép sorban fogja meg mindet és egy laza ám de erőteljes dobással hajítja be. Nagyon koppan mindegyik a kőpadlón. Mikor mindezzel megvan, belép ő is.*
-Pf... *Első reakció az előcsarnokba lépve. Első dolga gyorsan körbekémlelni a terepet, majd megáll a szanaszét borult bőröndjei mellett és várakozik a megváltóra, aki a szobájába kíséri. Körbenézve nem vészes, sőt elég nagy. Karba fonja karjait álldogálás közben. Vizes tincseiből néha kiszökik egy-egy csepp víz és végigfolyik arcán. Penge vékony ajkaira néha ráharap. Mit megtenne, ha most hallgathatna zenét, vagy bármit. Ez a csend idegőrlő. Ha nem lesz jobb, előveszi varázspálcáját. Azt legalább kitűnően kezeli, nagy előnnyel indul sokakkal szemben.*

Feszülten követi Melindát, egyenesen a bejárati csarnokba. Érzi hogy Melinda nem túl boldog, hogy fel kellett ébrednie, de sajnos már nem tudja visszacsinálni, és csak napközben ideérni, így inkább csak próbál nem gondot okozni.
- Hát, nem jöttem túl közelről, északról jöttem, Finnországi hómezőkről.
Közben John majdnem fejre esik amikor Melinda leül a lépcsőre, mert nem vette észre a lépcsőket, annyira lenyűgözte az elvarázsolt mennyezet.
Meglepődik a szellem láttán...nem minden nap lebegnek az emberrel szeme előtt keresztül szellemek a világban.
- Természetesen indulhatunk, és szeretnék elnézést kérni a korai érkezésemért. - próbál a lehetőleg nem az első napon hátrányba kerülni, azzal hogy a kar prefektusát hajnalok-hajnalán felébresztette.
Azzal elindul Melinda után a lépcsőn.
- Minden erőmmel azon leszek, hogy a vizsgák a lehető legjobban sikerüljenek, de szerintem csak egy értelemben jöttem későn, más szemszögből korán jöttem, de ez nézőpont kérdése. Nem hiszem hogy járni fogok átváltozástanra, ha jól láttam nekem nem lesz a tárgyaim között. Én legjobban a bájitaltan órákat várom már, különben sem érzem hasznát az átváltozástannak, mert harc közben nemigen lehet egy kis vért kérni az ellenféltől, aztán nekiállni rajzolgatni, mint egy óvodás... - itt kifogy a szóból, és csak séta közben csodálja a falon a festményeket.

*Arwen a szobájában vacilál, hogy mit tegyen. Mindjárt itt van a vizsga és még mindig nem jutott el oda ahova a többi diák. Vagyis a könyvtárba. Felkapva pár jegyzetet, amit bepakolt a táskájába, üres lapok is kerülnek mellé és persze a tollak. Felkapva a táskáját és úgy megy ki a szobából, majd a klubhelyiségen át le a lépcsőkön a bejárati csarnokon keresztül. Mikor leért a lépcsőn egy-két diákot vett észre, meg egy különös lányt. Odalépdelt hozzá, majd barátságosan köszönt. Meg be is mutatkozott, mert nem igazán ismeri őt.*
- Szia, Arwen R. Kearston, a signumus prefektusa. Látom valamit keresel, segíthetek?
*Eközben mosoly kúszik az arcára, majd folytatja.*
- Tudod, nem sokára itt vannak a vizsgák és arra gondoltam, hogy elmegyek a könyvtárba kicsit tanulni. Ha szeretnél velem jöhetsz, utána meg megtudom mutatni neked az iskolát.
*Magyarázza a lánynak, majd közelebb lép az iskola ajtaja felé. Megvárja, míg a lány hozzá csatlakozik, persze ha szeretne.*

*A bemutatkozásra bólint egyet, hogy megértette. Kicsit furán néz, mikor a könyvtárról kezd el kérdezősködni.*
- Hát a könyvtárban vannak olyan könyvek, amiket mi nem kaptunk kézhez, így kénytelen vagyok elmenni és ott kijegyzetelni mindent.
*Majd egy apró mosoly díszeleg az arcán, de még mindig nem tudja hova tenni, hogy a lány nem igazodott még ki a kastélyban. De hát ez van, mikor idekerült azt se tudta hol van a klubhelyiség. Ezekbe belegondolva fintorog el magában, amit nem mutat ki.*
- Te mikor jöttél ide? Mert még órákon se láttalak.
*Kérdezgeti miközben már az iskola kapui felé kezdett elmenni. Az ajtónál megállt, hogy Beatriz kövesse.*

*Na igen a lány szerint az emberek a furák, az emberek szerint pedig ő a csodabogár*
~Mikor jöttél? Miért nem láttalak az órákon...vagy nem emlékszem rád... Hát igen, témánál vagyunk~ *gondolja, majd egy kicsit megrándítja a vállát.*
~Előbb vagy utóbb úgy is mesélnem kell. Bár erre már volt is példa. Serenity egész jól fogadta, de hogy más mit is szól hozzá, azt még nem tudom...~ *elmélkedett egy kicsit a lány, miközben egy pár száll haj a lány arcába szökött.*
-Én... Illetve a családom és én egy darabig Ausztráliában éltünk, az Unikornisok völgyében. Sok legenda terjeng erről a helyről, de talán csak sz igaz azókból, amit hallottam, hogy tündék laknak ott- *mosolyodik el Bea, aztán még folytatja a mondandókáját, még egy pár információt árulva ezzel el magáról*
-Aztán Dél-Amerikába költöztünk...- *a lány keze alig láthatóan szorul ökölbe, miközben követi a másik lányt, akár merre is vezessen az útjuk.*
~Költöztünk?... Inkább oda citáltak, hurcoltak...~ *de ezt a gondolatot nem mondaná ki semmi pénzért sem. Ez ugyan is a múltja része, és elég fájdalmas a lánynak.*
-Ott indiánokkal is találkoztam, és lényegében közöttük nevelkedtem- *a miértre válasz valószínűleg válasz nem jönne, de persze meg lehet próbálni.*

//fagy//

//parkból//

A lány humora igencsak tetszik Thierrynek. Üde színfolt az iskola szürke hétköznapjaiba, hisz főleg így a vizsgaidőszak közeledtével igencsak feszülnek a kedélyek az iskola falain belül. Nos, érthető is mondjuk, mert Thierry nem éppen a jó szívéről híres. Elég keményen odavágja a dolgokat, a sértéseket és a kioktatásokat, főként, ha az ő tantárgyáról van szó.
Remélhetőleg Amelie már kiheverte a professzornál történt látogatását. Talán, de csakis talán akkor kicsit elvetette a sulykot Thierry. De szemmel láthatóan viszont a lány előnyére vált a kemény dorgálás.
- Szerintem hamar meg lehet tanulni. Igazából minden emeletnek van valami jellegzetessége, attól függően, hogy milyen irodák, vagy lakosztályok helyezkednek el ott. De persze, ez lehet csak nekem van így, más nem látna benne logikát.
Ez így egy kicsit egoistán hangzik, pedig egyáltalán nem szánta annak Thierry. Most már mindegy, kimondta a kissé kétértelmű mondatot, visszaszívni pedig nem szokás. A felejtés átok, nos az pedig túl veszélyes lenne jelen esetben.
- De ott van. A déli torony felé kell menni. - mutat fel a magasba, hiszen elég jól látható a torony innen a parkból. – Megjegyzem, nagyon magason van.
Száját kicsit elhúzza, de elég jól látható ahhoz, hogy még messziről is észrevegyék a nemtetszést. Márpedig Thierrynek nem tetszik, hogy olyan magason van. De nem tud mit tenni, miatta nem fogják leköltöztetni a házat a földszintre. Mondjuk a lakosztályától nincsen messze, de ha innen lentről nézzük, akkor vagy egy napi járás. Némi túlzással.
- Higgye el, nem árt meg. – csipkelődik kicsit. Bár tény, semmi probléma nincs Ophelia alkatával, mondjuk mint tanár ezt észre sem vette… de nem kell, hogy túlságosan is elkényelmesedjen a lány, és a végén még egy elég súlyos egyéniséggé nője ki magát. – De most egy bő hónapig, még biztosan pihenhet, hisz a tanév végére ért ide. Addig pedig mire elkezdődik az év, minden bizonnyal megszokja.
Mondja a lánynak, újból felvéve nyersebbik stílusát. Ophelia végre belép azon a hatalmas nagy ajtón. Bár közel sem olyan ijesztő, mint a mérete. Elég barátságosnak mondható az előtér. Tehát a lány előre megy, a bőrönd utána reppen, majd Thierry lép be. Szerencsére semmi sincs lemaradva. Viszont sajnálatos, már itt megkezdődik a lépcsőzés.
- Balra. – mondja a lánynak, miután felértek a hatalmas lépcsőn.
Nagyon nem akar tárlatvezetést tartani ,a fontosabb dolgokat úgyis elmondja menet közben.
- Amúgy, ha majd megéhezik, akkor azon a folyosón … – tekint le a lépcsőről, és kezével még mutatja is a nyugati szárny felé vezető folyosóra - … tud eljutni az étkezőig. Vacsora minden nap 6 órakor. Utána már nem biztos, hogy marad, vagy ha marad is, akkor mi marad meg. - majd folytatják útjukat a déli torony felé.

//foly. első emeleti folyosó//

*Enyhén meghajol, közel sem olyan mélyen, mint Chris elött, és most nem a földre szegezi a szemét, hanem valahova a tanárnő nyakára* Elnézését kell kérnem tanárnő, ha megsértettem a kérdésemmel. Ezt minden bizonnyal kultúáink különbségének vagyok kénytelen beszámítani. Japánban bunkóságnak, a minden emberi lénynek kijáró alapvető tisztelet hiánya jelének számít, ha valaki bemutatkozásnál lerövidíti a nevét. Nyilván itt nem az. *mondja, majd tovább halad. követve a tanárt, miközben előhalász egy kis dobozt a sporttáskájából, és odadobja Chrisnek. Szendvicsek vannak benne* Jó étvágyat! *kivánja. Láthatóan Chris pillantásai, hogy maradjon csöndben, nem sokat érnek.*

-Jó menj! Majd én itt megvárlak.*majd odaadja a táskát Zoenak.*
-Vagy visszajössz majd ide? *kérdezi a lánytól, majd leül az ablakpárkányra és várja, hogy kartársa visszajöjjön. Még az üres folyosót nézzi és reméli, hogy nem jön egy tanár se, mert most már biztos, hogy a szobájában kéne lenniük. Mert ilyenkor már büntetést kapnak, de Rufus csak most gondol bele.*

-Hát én még itt maradok, de neked jó éjszakát kívánok! Szia! És még találkozunk! *mosolyog a lányra, majd végig nézzi ahogy távozik. És miután még egy kicsit bámulja a tájat. Ő is felmegy a szobájába aludni.*

*Rufus visszajön a csarnokba, mert tegnapeste is tetszett neki a táj. Leül az ablakpárkányra és várja, hogy jöjjön valaki. Addig is nézzi a természetet. Reméli, hogy nem bukik le a tanártok vagy egy prefektus előtt.*

*Rufus nagy bambulásából zökken ki, mikor egy ismerős arc hangosan köszön neki. És az nem más mint a tegnapi beszéd partnere Zoe.*
-Szia. Hogy vagy? Megszáradtak már a ruháid? Nincsen semmi bajod, nem fáztál meg? *kérdezi érdeklődve a lánytól.*
-És még mindig emlékszel a kérdésemre? De aranyos vagy! Amúgy nekem már csak egy tesztet kell megírni és kész! *mosolyog a lányra.*
-És neked idáig, hogy sikerültek a teszteid? *kérdezi a lánytól.*