Bejárati csarnok

*Az iskola ajtaja újra nyílik és most egy eddig ismeretlen srác lép be rajta. Fekete pólót, fekete nadrágot és egy szintén fekete bakancsot visel, és nyakában ott lóg egy hegyes végű ankh kereszt. Hosszú haját kiengedve hagyta, de mivel szélcsend van, így látszik az arca. Barna szemeit azonban még nem láthatja senki mikor belép, fejét kicsit előre döntve lép be az iskolába. Kezeiben 1-1 nagy bőröndöt cipel. Amikor belép először egy lányt pillant meg. Illetve egyenlőre még csak a hátát.*
-Hali. Te is új vagy? *szólítja meg a hozzá hasonlóan talpig feketébe öltözött leányzót. Közben beljebb lép kicsit, mert kíváncsi, hogy más is van-e odabent, esetleg valamilyen fogadóbizottság.*
-A nevem Lestat, Lestat Delicious. *mondja ismét a lányhoz fordulva, majd leteszi a bőröndöket maga mellé, és kezet nyújt a lánynak.*
-Téged hogy hívnak? *kérdi Lestat, majd a lány szemeibe nézve várja a választ.*

A lépcsőkön egy alak jelenik, Gerard Rowne Wayner, az iskola igazgatója, az extremus kar vezetője, bájitaltan tanár. A halovány fáklyafényben csak egy sziluett látszik még egyelőre, de hamar kibontakozik a teljes alak, a diákok látóhatárán belülre kerül. Odasétál hozzájuk, majd végigméri az arcukat, még nem látta a kastélyban őket, ráadásul csomagokkal együtt vannak. Minden bizonnyal ők az új jövevények az extremus karból. Biccent egyet, majd megszólal mély hangján.
- Szép estét Önöknek. Gerard Rowne Wayner vagyok, a karvezetőjük, én fogom Önöket a klubhelyiségükbe kísérni, és eligazítani az itteni rendszerben. Legalábbis ha nem tévedek, hogy Hecate Darkmoonhoz, és Lestat Delicioushoz van szerencsém - mondja, majd lassan a tarkójához emeli a kezét, és megvakarja azt. Ez nem a zavar jele, csak szimpla rossz szokás, mely már régóta érlelődik benne, és teljesedik folyamatosan ki. Mielőtt a diákok tudnának válaszolni, azonnal belekezd a tömör monológba, amelyben felvázolja a dolgokat.
- A klubhelyiség az alagsorban található, kövessenek. Egy-egy hálókörlet öt különálló szobából áll, melyekhez járul egy-egy külön fürdő is. Magyarul öt ember osztozik egy közös nappali helyiségen, de a szobák teljesen önállóak. Kövessenek, és megmutatom a helyet - azzal el is indul, már megint nem kíváncsi a reakcióra, most ő diktál, és ezt ki is használja. Végiglohol a folyosókon lent, az alagsorban, majd betér az extremus nagyterembe, ahonnan az elosztóba igyekszik, melyből a különféle hálókörletekbe jut le. Két kulcsot halász elő a zsebéből, melyeket magával hozott, majd átnyújtja a diákoknak.
- Darkmoon, az Ön hálója a 2. lány hálókörletben lesz, Delicious, az Öné pedig az 1. fiú hálókörletben. A nevüket már fent találják a szobalistán, és az ajtajukon. Kellemes rendezkedést, ha kérdésük van, akkor keressenek majd fel, most megyek, még dolgom van - mondja, azzal lassan biccent megint egyet, és elsétál.

*Ahogy nyílik mögötte az ajtó, akkor hírtelen megfordul, majd a fiúra pillant. *
~ De hisz az előbb én nyitva hagytam az ajtót... most hogy hogy még is zárva volt? Furcsa ez a kastély...nagyon is. ~ *gondolja magában, majd végignéz a fiún. Fekete bakancs, fekete öltözék, ankh kereszt a nyakban....Hmm, igen csak furcsa véletlen, hogy egy hozzá hasonló fiúva futott össze, legalábbis eddig úgy tűnik, hogy hasonlóak, még ha másban nem, akkor csak stílusilag. Ahogy közeledik hozzá, még nem szólal meg, csupán csak tovább figyeli zöld szemeivel, majd végül egy apró mosoly jelenik meg az arcán. *
- Szép estét! *köszönti, majd a kérdésre rögtön bólint is. *
- Igen, még újnak számítok. Most érkeztem a suliba... és úgy látom, hogy te is. *itt a bőröndökre pillant és utána a zöld szempár már a barna szemeket figyeli, amik ahogy közeledik hozzá a fiú, már jobban látszanak. *
- Tehát Lestat.... furcsa név mit ne mondjak. *jegyzi meg, majd vékony kezét a fiúéba helyezi és gyengéden megszorítja. *
- Én Hecate Darkmoon vagyok. *mondja és utána kiveszi kezét a fiúéból és ismét körbenéz a kastélyban. *
- Azon gondolkodtam, hogy vajon kijön-e elém valaki, aki segít eligazodnom vagy nem. *osztja meg a fiúval eddigi gondolatait, majd közben szemeivel tovább kutat egy másik ember után, aki nem új diák, hanem valamit tud segíteni nekik eligazodni az iskolában. Ahogy így nézelődik, egyszer csak egy férfit pillant meg, igen csak szigorú tekintettel, akiről hamar megtudja, hogy az Extremus kar, tehát az ő karának a vezetőjével van dolga. Gyorsan biccent a tanárnak, majd már köszönti is. *
- Üdvözlöm. Igen, én vagyok Hecate... *mondja és mivel a férfi igen gyorsan mondja nekik a dolgokat, így figyelget, majd már indulnak is lefelé az alagsorba. Tehát bőröndjeihez megy, felkapja őket és már rohan is a tanár után, de azért visszapillant Lestatra, hogy vajon a fiú is követi-e őt. *
- Értem, ez tök jó. Örülök, hogy külön szobám lesz és nem kell senkivel se osztoznom rajta. *mondja egy apró mosollyal, majd siet tovább és egyenesen a klubhelyiségbe érnek és ott átveszi a kulcsit és ismét csak bólogat, hogy érti ő, hogy melyik szobába is került a mai naptól. *
- Rendben, köszönöm. És ha lesz kérdésem, ígérem, szólni fogok, viszlát. *köszön el a tanártól, majd a fiúra pillant, aki remélhetőleg velük van. *
- Szerintem pakoljunk le és ha van kedved, akkor később akár meg is ismerkedhetnénk. Nemsokára itt foglak várni. *utal ezzel a klubbhelyiségre, ahol még most állnak, majd rámosolyog a fiúra és választ se várva indul meg a 2. lány hálókörlet felé, ahol le is pakol. Remélhetőleg Lestat is ott lesz majd a kh-ban, mert ha még se, akkor majd a lány körbenéz a kastélyban egyedül. De most a legfontosabb dolga a kipakolás és a szobát való elfoglalás és csak utána az ismerkedés.*
~ Furcsa egy férfi, az biztos, de valószínűleg jó tanár... ~ *gondol még vissza Gerard Rowne Wayner-re és közben már neki is lát a ruhái kipakolásához.*

*Amikor a lány is bemutatkozott a fiú biccent egyet a hallott információkra, jelezve, hogy megjegyezte őket, majd mosolyogva mondja.*
-Hát igen, nem túl gyakori ez a név. De én szeretem. *mondja, majd hallgatha tovább a lányt és mikor ő is megfordul meglát a lépcső tetején egy férfit, aki bemutatkozása alapján nem más, mint Gerard Rowne Wayner, a karvezető. A fiú is biccent a tanár felé és csak ennyit mond.*
-Jó estét. Valóban, én vagyok Lestat. *ennél többre ha akarna se lenne ideje, mivel a tanár máris folytatja a mondandóját. Lestat visszanyúl a bőröndjeiért, majd megindul a tanár és Hecate után. Amikor a külön szobákat említi Gerard, akkor a fiú szája is mosolyra húzódik.*
-Én is örülök, hogy külön szobám lesz. Nem rajongok a közös szobákért. *ért egyet az előtte felszólaló lánnyal, majd ős is közelebb lép a tanárhoz és elveszi a szobája kulcsát.*
~1. fiú hálókörlet~ *ismétli magában Lestat.*
-Én is köszönöm. *szól oda a tanárnak, aki ezután rögtön távozik is. Ezután Hecatehoz fordul aki remek ötlettel áll elő.*
-Persze, szívesen. Gyorsan ledobálom a holmimat és kicsomagolok pár cuccot, aztán ott leszek. *mosolyog a lányra.*
-Akkor ne is húzzuk tovább az időt, menjünk, hogy mihamarabb végezzünk. Nemsokára találkozunk. *s azzal megindul az 1. fiú hálókörlet felé, hogy megkeresse a szobáját és kipakoljon.*
~Eddig jó helynek tűnik, remélem az is marad.~ *gondolkodik pakolászás közben a srác.*

[Amber McCarthy, Dorothea Bristow]

* Jókedvűen nevetve szorította magához régen látott barátnőjét. Mikor elengedték egymást, játékosan megfenyegette ujjával.*
- Mi az, hogy nem vagyok a régi? Tudtommal csak három évvel vagyok idősebb nálad, és eddig a nagy világ rejtelmeit kutattam. Még, hogy nem vagyok talpraesett... - morogta mosolyogva. - Különben sem illett volna csak úgy bemenni a kastélyba, arról nem is beszélve, hogy az első adandó alkalommal eltévedtem volna. Akkor aztán szép kis slamasztikában lettünk volna - folytatta, majd elnevette magát, amikor meglátta, hogy Amber milyen tekintettel méregette Tinkyt. Bólintott egyet. - Hogy pontosabbak legyünk, rókamanguszta. Zimbabwéban találtam rá, megsebesült. Meggyógyíttattam, és végül velem maradt. Helyes kis jószág, csak egy baja van. A gazdája valami fura hóbortja miatt Tinkynek nevezte el - nevetett fel.
*Amikor arra terelődik a szó, hogy milyen jó, hogy elvállalta az állást, csak legyintett egyet.*
- Kellett már a változatosság. Hiába hajtott az erő régebben, hogy menjek, tanuljak, lássak világot, mindig úgy éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. De ezt az utat is be kellett járnom, hiszem azáltal lettem az, aki most vagyok - magyarázta, szélesen gesztikulálva. Hiába, így hatott rá Amber vidámsága. - Szóval, a lényeg az, hogy a legjobbkor jött a leveled. Talán itt megtalálom, amit keresek - mondta, miközben zöld szemeivel a kastélyt pásztázta. Felvonta szemöldökét, amikor barátnője megjegyzést tett arra, hogy nem lesz neki jó, ahogyan berendezte a szobát. - Először is, bízom az ízlésedben. Másodszor pedig, nem vagyok válogatós, te is tudod - mondta, miközben megforgatta szemeit. Túl régóta ismerték egymást. A csomagsegítésnél vidáman Amber kezébe nyomta egyik kis táskáját. - Ebben csak pár könyv van, és nem is olyan nehéz - magyarázta. - A ruháimat még előtte elküldtem, így nem sok mindent kellett hoznom kézipoggyászként - ezzel a mondattal felvette a földről a ketrecet, és besétáltak a nagy tölgyfaajtón, hogy aztán rögtön a bejárati csarnokban találják magukat. Csillogó szemekkel nézett körbe, miközben lassan a lépcsők felé sétáltak. - Ugye tudod, hogy majd egyszer pontosan el kell mondanod, hogy mit hol találok? Emlékezz csak vissza, a régi iskolában annyiszor eltévedtem, hogy sokszor patrónust küldtem utánad, hogy visszatalálhassak a szobámba - kuncogta. - Azt sem tudom, hogyan éltem túl azt a pár évet, amikor csak magamra számíthattam - mondta saját magán is elcsodálkozva. - Mond csak, milyenek az itteni tanárok? Közösségi emberek, vagy maguknak valók? Fiatalok, vagy öregek, mint az országút? Van esetleg egy jóképű tanár, aki még nem foglalt? - kacsintott egy nagyot, majd gyorsan körül nézett, remélve, hogy ilyenkor már egy diák sem kószál erre, és nem hallotta meg a kérdés özönét.

//fagyunk//

[Amelie Clarkson, Mya Edain]

- A fenébe, most nincs nálam pénz... Na mindegy, ígérem, nem maradok adósod, majd legközelebb odaadom az árát.
*Pironkodik Mya. A kastélyba menet többször is ráérősen belekortyol a finom, forró kávéjába. Egy kis idő múlva már érzi is a hatását, mintha kissé feltöltődni látszanának az aksijai. Természetesen nyomban beszélni kezd.*
- Te legilimentor vagy, vagy csak ráhibáztál? Tényleg pont ezt tervezem: eldőlni a kandalló előtt a kanapén és bámulni a lángok játékát... Hm, édes élvezet.
*Mondja vigyorogva. Kezd visszatérni a féltündénk...*
- És még a memóriád is remek... Én már azt sem tudnám megmondani, hogy milyen teát iszol, pedig nincs öt perce, hogy rendelted. Kicsit szita az agyam mostanság.
*Lassan beérnek a bajárati csarnokba... És Mya még mindig beszél. Le sem lehet lőni.*
- A tejes teával pedig abszolút egyetértek... Nálunk, Ausztráliában is isszák így néhányan és fúj... Undorító szerintem.
*Körbepillant a helyiségben, mintha csak most vette volna észre, hogy megérkeztek. Pedig már vagy egy perce itt ácsorognak...*
- Na jó, azt hiszem itt a búcsú ideje... Meg tudsz így, teával a kézben ölelni?
*Kérdezi mosolyogva, majd valahogy csak megölelik egymást a pugnaxos lánnyal. (És Mya akkor is beszél: "Le ne önts azzal a forró lével! Kár lenne a felsőmért meg a pénzedért is." Tipikus. Mondtam, hogy le sem lehet lőni...)*
- Szia, majd holnap remélem találkozunk!
*Köszön el, s megindul a toronyba vezető lépcsőn. A fordulóban még integet, majd eltűnik Ami szeme elől.*

- Dehogy adod meg - pirított rá barátnőjére. - Hiszen megmondtam, ha megcsinálod a feladatot, meghívlak egy kávéra. És én mindig betartom a szavam - húzta félre picit orrát, majd elnevette magát. - Lehet, hogy veled sem lett volna szabad este megitatni a kávét. Hogyan fogsz így aludni? - rázta meg a fejét.
- Megnyugtatlak, legilimentor nem vagyok, még... - vigyorgott. - De ha én ilyen fáradt lennék, biztosan a kandalló közelébe akarnék kucorodni - magyarázta meg, hogy miért találta ki a lány gondolatait. Mya megjegyzésére kuncogni kezdett. - Csak véletlen volt, hidd el nekem, kósza szerencse volt. Csak jött és ment - intett egyet kezével a tölgyfaajtó felé, mintha a szerencse most sétált volna ki rajta ruganyos léptekkel.
- Persze, hogy meg tudlak ölelni - forgatta meg viccesen a szemeit. - Köszönöm, hogy gyakoroltál velem - mondta, de Mya folyamatos beszéde félbeszakította. - Merlinre, dehogy öntelek le - rázta meg a fejét nevetve. - Neked se kellett volna ma már kávét innod - jegyezte meg beletörődően, majd a lány után kiáltott. - Jó pihenést! - integetett még ő is egyet, majd elindult a szobájába, hogy megetesse Nalát és, hogy aludjon egy nagyot.

[Dorothea Bristow, Amber McCarthy]

-Persze, dicsekedj már a három éveddel! - Vidáman legyint egyet, megszokta, hogy barátnője kijavítja, nem mintha ő nem tenné. Egy kis elmeélesítés sose árt.
-Csak úgy gondoltam, hogy valahol az iskolában kell majd megkeresselek, mert már rég elindultál felfedező túrádra, amikor én teljes nyugodtsággal megérkezem az iskola elé. - Magában elképzeli a helyzetet, ahogyan kinyitja a kaput, nincs ott senki, és megint indulhat megkeresni valakit aggódva az iskolában... Amit hál'isten egyre inkább kezd kiismerni. A rókamangusztára néz, továbbra se túlságosan kedvesen, kicsit felhúzva az orrát, így meggyűrve homlokát.
-Tinky, a szurikáta. Elmehetne akár gyerekmese címnek is. - Szélesen elvigyorodik, ha gyerekesebb lenne, még nyelvet is öltene, de amíg az iskola területén vannak, nem lehet ennyire gyerekes. Legalábbis nem addig, amíg fenn áll az a veszély, hogy egyik tanítványa erre sétál, és ez alapján elítéli a viselkedését, mint felnőtt. Amit persze teljes mértékben megértene, hiszen ő is hülyének nézne egy 70 éves nénit, ahogy egy másik öreganyóra ölti a nyelvét...
-Merre jártál, mi szépet láttál? Örülnék, ha megtalálnád itt a helyed, de még én magam se vagyok biztos benne, hogy nem hív újra magához a tenger, és a kaland - Rákacsint vidáman a Dorotheára, igazat amit mond. Hirtelenjében, spontán fogadta el magát a karvezető-helyettesi posztot, amit csakúgy, mint Dorotheának, neki is felkínáltak. Aztán hipp-hopp karvezető lett belőle, és most már nem ő vezeti a kart, ami természetesen nincs ellenére, de nehezebb lenne lemondani, ha szeretne. Vajon rá is az vár, mint az előtte lévőkre? Hiszen hallott már arról, hogy az elmúlt időben senki nem bír megmaradni ezen a poszton pár hónapnál tovább, de tényleg, ő se tud? Ez a saját kihívása, ami még itt tartja, és ami valószínűleg még itt fogja tartani egy jó darabig.
-Tessék? - Picit elkalandozott, szégyen, de nem figyelt arra, amit Dorothea mondott, ismétlésre szorul az elmúlt pár perc a beszélgetésből.
-Persze, megosztom veled tudásom, és elmondom mi hol van, ha én magam is odatalálok. - széles vigyor terül el az arcán - De nem hiszem, hogy hosszabb ideig tartana neked feltérképezni nagyjából ezt a helyet, mint amennyi ideig nekem tartott. - A tanárokra vonatkozó kérdéseken kicsit elgondolkodik, nem biztos abban, mit mondjon, hiszen szégyenszemre még mindig akadnak olyanok, akikkel ő se beszélt.
-Sajnálom, de biztos adatokkal nem szolgálhatok, mindenkit a saját tapasztalataid alapján kell megítélned, és nem az én véleményemből. - Újabb mosoly - Nem tudom, mostanában milyen férfiak a típusaid, de ha nem 16 évesek, akkor nem hiszem. - Vidáman felnevet, miközben sétál előre, a lépcső irányába. Mikor fellép az első lépcsőre, abbamarad nevetése is, de továbbra is vidáman sóhajt egyet.
-Jajj, már megint ez a sok lépcső... Esküszöm, hogy megőrülök tőlük! És sajnálom a diákokat... Meg természetesen magamat. - Újabb vidám mosoly, és folytatja - Hát akkor másszunk, a harmadikon van az irodánk. - Fogja a kezébe nyomott poggyászt, és ő mindenesetre elkezd lépcsőzni, Dorothea szobája felé.

*Amikor meghallja a lány nevét, szó szerint ledermed. Hiába, ha erről előbb tud. Végül köhint párat.*
-Igen, ismerem. Elég jól elszoktunk beszélgetni, vagy éppen vitatkozni. Azt inkább nem mondom, hogy hogyan ismertem meg, mert akkor nem hiszem, hogy élve felkerülök a pincéből.
*Újra köhög párat, és tényleg jobbnak tartja, ha nem fixírozza tovább ezt a témát. Közben követi a fiút, bár nem tehetne mást, mivel elég erőteljesen szorongatja az alkarját. A lépcsőn válaszol a másik lányos kérdésre.*
-Nem ismerem, de nem is terveztem, hogy összejövök bárkivel is a közel jövőben. Egyelőre kicsit feljebb viszem a tanulási színvonalamat, aztán beszélhetünk olyanokról, hogy csajok.
*Kicsit megdörzsöli a szemét, mivel a fáklya fények után, ezek a fények eléggé vakítják.*
-Igen, ügyes nyomozó farkas válhat még belőled.
*Megdicséri a fiút, és az emeletre vezető lépcsők egyikére levetődik.*
-Jut eszembe? A vámpírokat te is rühelled, vagy az is csak egy mugli hiedelem, hogy a vérfarkasok és a vámpírok rosszba vannak?
*Igen, sajnos ő mindent a mugli szokásokhoz viszonyít, hiába ez is valami rossz szokás lehet amit ráerőltettek.*

**Hozzászólások** : 83 **Évfolyam** : Második

* A Kamillás válaszra felvonja egyik szemöldökét, majd legyint egyet. Kinyírni még bőven ráér a srácot, ha valamit tesz a lánnyal. Azt meg a csicseriborsó csajoktól úgy is megtudja, ha történik valami. A nuku csajozás, inkább tanulás kampányon majdnem elröhögi magát. *
- Na ja, és szerinted ezt te be is tudod majd tartani? * Kételkedve nézett végig a srácon. Minden esetre megnyugtató dolog, hogy legalább tőle nem kell féltenie a barátnőjét. Ahogy fölértek, ő is lehuppan mellé a lépcsőre. A feltételezésre a vámpírokkal kapcsolatban csak felmordul. *
- Előttem ne is említsd meg őket... a hátamon is feláll a szőr, ha róluk van szó. Mindig is ősellenségek voltunk, eleinte az étel miatt, aztán a territórium miatt, majd csak úgy... persze mind a két oldalon vannak kivételek, de nagy átlagban utáljuk egymást. Én különösen... a dédanyámat egy vámpír ölte meg. A dédfater bármennyire is makacs, meg erős még mindig látni rajta, hogy majd bele pusztul, szó szerint olyan, mint egy kivert kutya. Sok időt töltök nála az erdőben, főleg nyaranta. Persze nevelő célzattal, hogy ő majd helyreteszi a rakoncátlan kölyköt... * Elmosolyodik ahogy eszébe jut az öreg. *
- Most képzelj el egy vérfarkast, aki már majdnem hófehér, de még mindig bele tud harapni a seggedbe ha pofákat vágsz a háta mögött. * Teli szájjal vigyorog az emlékre. *
- Ja, öcsémmel voltunk most a nyáron, és nagyon durva volt. Ugye nekünk elég nehéz a természetünk, és ennél fogva nagyobb fegyelemre van szükségünk. Öcsém most 11 éves, és már kezdi a lázadozást. apámék elküldtek az öreghez mindkettőnket. Képzelheted, öcsém már az első nap annyira fölidegelte a vén csontot, hogy átváltozott és végigkergette öcsit a ház körül.

*A kérdésre vállat ránt.*
-Eddig jól megy, és szerintem már nem kell túl sokat tanulnom. Csak órára járnom, de hát ott meg elég jól lehet csajozni, főként, hogy egyetlen pasi vagyok a környéken. Bár aztán jönnek a büntetések, de hát az is csak közelebb hozhat egy lánnyal, ha éppen a telihold közepén gazt keresünk. Majdnem romantikus.
*Kicsit elfintorodik, de hát ez ellen nem tud mit kezdeni. Pont levonást nem akar, bár a 4. helyről már nem igazán tudnak lejjebb menni, de végül is nem azért írja a házikat, hogy veszteséges legyen a karnak. Végig hallgatja a vámpíros dolgot.*
-A végén meg a megszokás. És rész vétem.
*Enyhén elhúzza a szája szélét, mikor a halálozást mondja. Egy enyhe meglepett szemöldök felvonás után, csak szélesen vigyorog, és néha nevet.*
-Nos, hiába rokonok. Az öregek többsége konzervatív, valószínűleg ezért akar titeket is megnevelni... Pedig az enyém.
*Megrázza a gondolatra a fejét.*
-Lehetetlen eset, főként amikor átjött hozzánk, és beült a konzol elé. Komolyan, jobban csorgott a nyála játék közben, mint nekem. Arról nem is beszélve mekkora taslikat adott amikor levertem.
*Kezét a tarkójához teszi, és enyhén elfintorodik.*
-Nyáron egy hétre cserélhetnénk, talán a végén jó példát mutatok a vérfarkasoknak ember létemre... Feltéve ha túl élem az első pár órát anélkül, hogy felfalnának. Vagy nem így megy?
*Kérdő tekintettel fordul Alex felé.*

**Hozzászólások** : 83 **Évfolyam** : Második

* A mesélésen nagyot nevet, valahol az ő nagyapja is ilyen, csak nem szelíd fejbeveréssel mutatja ki az elismerését, hanem egy jó kis grabancon ragadással, vagy lábon harapással. *
- Hát a te őseid is komolyak, de azért még indig az enyémek viszik a pálmát. Képzeld, apám ugye félvér, félig vérfarkas, félig varázsló. Vérfarkasságát meghazudtolva úgy csimpaszkodott belém mikor el akartam jönni a suliba, és úgy bőgött mint valami nagy gyerek. Anyám meg ott állt mellette lesajnáló tekintettel, kezembe nyomta a cuccomat, és elindított. Tök durva, apám meg öcsém ott rágták a kerítést, hogy menjek haza. * Ismét szélesen elmosolyodik és kissé talán el is szomorodik. Bármennyire cikik is az ősök, azért hiányoznak neki. *
- Kíváncsi lennék, hogy mit csinálnak. * Órájára pillant, majd kissé elhúzza száját. *
- Mostanra már apa hazaért, öcsi megtanult, valószínűleg meg is kajáltak... lehet csirkét ettek. Ó de hiányzik anya jó fűszeres sült csirkéje. * Az emlékre összefutott a nyál a szájában. *
- Kb ezután apa elmeséli öcsinek, hogy milyen "hőstetteket" hajtott végre aurorként. Tudod a környéken ő volt az első, akit félvér létének ellenére fölvettek aurornak. Mostanra már parancsnok, és az emberei nagyon tisztelik. Bár elég furcsa egy olyan valakit tisztelni, aki belül olyan érzékeny, mint egy kislány. Dédfater is sokat mesélt, hogy apám mennyit bőgött, mikor ott kellett lennie nála. Őt is oda küldték nagyapáék. Nem hiába, az öreg farkas tud valamit a nevelésről. Remélem, mikor majd nekem lesznek gyerekeim, és ők is ilyen segítségre szorulnak, az öreg még ott lesz, és majd helyre teszi őket. Remélem... már majdnem 130 éves, ez még egy vérfarkasnál is nagyon hosszú idő.

*Kicsit felvonja a jobb szemöldökét, a történetre, de azért vigyorog mellé.*
-Hát, hiába ilyenek a szülők. Az én apám meg megtagadta azt, hogy varázsló, pedig ő is kijárt valami alap szintű sulit, csak aztán megelégelte a dolgot, és letagadta azt, hogy ért az ilyenekhez. Ezért elvett egy muglit, és innentől már én is csak félvérnek vagyok nevezhető. De nálam érdekes elbúcsúzás volt. Nagyapám mindenkinek beadta, hogy katonai suliba megyek... Mondjuk nem áll annyira távol tőle.
*Ha jobban belegondol a varázsló ebbe az elméletbe, még lehet is benne valami. A visszaemlékezésen is csak mosolyog, majd megveregeti Alex hátát.*
-Amint látom nem csak a vérfarkasság maradt rád az apádból.
*Ezzel arra akar utalni, hogy hasonlóan érzelmes tud lenni a fiú is.*
-Nekem nincs testvérem, így erre csak azt tudom mondani, hogy biztosan fekvéshez készülnek, vagy elmentek valahova. Nagyapám meg éppen Stellával a padlásszörnyével táncolgat.
*Fejét a tenyerébe vágja erre a gondolatra.*
-Magányos a nagyapám, de mivel nem igazán tud mást csinálni, hagy tegye.
*Sóhajt egy nagyot, nem kimondottan szeret a családjáról mesélni. Nem tartja őket különlegesnek, sőt apját legszívesebben letagadná, mert nem jó pont ha azt hangoztatja, hogy megtagadta a varázslást, és mugli életbe kezdett. De hát mit tud ellene tenni.*
-Tudod az ilyen öregekre szokták azt mondani, hogy olyanok mint a csótányok. Nem akarnak meghalni. De talán jobb is, hiszen ki nevelné meg a te utódaidat?
*A kérdés után kicsit kiölti a nyelvét. Hiába, egy kis pimaszság belefér.*

**Hozzászólások** : 83 **Évfolyam** : Második

Alex szép csöndben végighallgatja a srác monológját, a csótányos részen viszont elkezd röhögni. Nem is akár hogyan, már a hasát fogja és legördült a lépcsőről. *
- Te... te tiszta hülye... hülye vagy. Ha ezt, ha ezt hallotta volna, te már kutyakaja lennél .Annál nincs durvább egy fajtiszta vérfarkas számára, mintha összehasonlítják mindenféle állatokkal, főleg egy csótánnyal. * Nagy nehezen sikerül visszaülnie. *
- Jaj, na komolyra fordítva a szót az öregek rémesek, de azért szeretjük őket. Mondjuk más hanyatt-homlok menekülne a dédfater elől, mikor vicsorogva szól vissza valamit, de nekem hiányozna, ha nem lenne. Suli időszakban anyámékkal voltam, szünidőben meg vele. Mintha valami rossza szappanopera főszereplője lettem volna. Valami osztozzunk a gyereken című műsorban. * Elhúzza a száját, majd újra az órájára pillant. *
- Asszem lassan megyek. A csajok többsége mostanra visszavonulót fújt, az a pár lézengő meg még elmegy... *

*A nevetésre csak enyhén felhúzza a szemöldökét, de végül is jót vigyorog rajta.*
-Igen, de valahol dicséretnek is fel lehet fogni, mivel a csótány a letűrőképesebb állat.
*Hevesen bólogat az igazára, mire jó, hogy nézte a Discoveryt az unalmas óráiban. A családi storyt végig hallgatja, amire mosolyog.*
-Én meg azért mentem át nagyapámhoz, heti 4-5 alkalommal, hogy ne unatkozzon, még véletlenül sem azért, hogy mágiát tanítson nekem.
*Ártatlan szemeket vág be, és az órájára pillant. Eléggé eltelt az idő, és nem ártana lassan neki is elindulnia, hogy felérjen a padlásra. Bár magát ismerve még benéz ide-oda és ezért fog belenyúlni a sétája a takarodóba.*
-Hát sok sikert a lányok elkerüléséhez. És ne feledd, hogyha valamelyik lány nagyon rád nyomulna, küld hozzám. Tudok olyan is lenni, hogy aztán a csaj soha többé ne akarjon egy pasi közelébe se lenni.
*Kacsint egyet Alex felé, miközben kinyújtózkodik a lépcsőn ülve.*

**Hozzászólások** : 83 **Évfolyam** : Második

* Alex csak a fejét csóválja, de azért megjegyzi, hogy Dan még jól jön, ha le kell ráznia pár csajt. *
- Rendben, de én húzok, hulla vagyok, és takarodó ide vagy oda van olyan, ki rám vadászik még ilyenkor. * Kicsit összevonja szemöldökét, majd oda lép Dan elé. *
- Akkor szia, és majd még összefutunk valamikor. * Kezet nyújt a srácnak, aki remélhetőleg elfogadja. *
- Egyébként ha akarsz szaftos kis történeteket Kamilla múltjából, akkor gyere hozzám, azzal meg tudod zsarolni, hogy segítsen neked a tanulásban vagy órán. * Hát ismét előbújt a merő "testvéri" szeretet, melyben Alex nagyon nem szenved hiányt. *
- Léptem, heló. * Int még egyet a srácnak, majd elindul fölfelé a lépcsőkön, hogy minél hamarabb ágyba kerüljön, ezzel is megelőzve a lányok támadását. *

*Aki folyton egy fiúra vadászik. Nem is mer belegondolni abba, hogy milyen lehet nap mint nap menekülve futni a fürdőszobához. Egyszer majd akkor is javasol egy olyan dolgot, hogy legyen valami karcsere lehetőség, egy hétre vagy kevesebbre. Meg tudják, hogy vajon milyen lehet a másik karban lenni. Alex kezét természetesen elfogadja, és megrázza. Kamillás ötletre pedig szelésen elmosolyodik.*
-Hidd el, nekem is van pár ötletem, hogy mivel szoríthatnám sarokba, de természetesen majd meghallgatom őket. Ki tudja mikor jön majd jól.
*Még küld egy mosolyt a fiúnak, majd elköszön tőle.*
-Jó éjt, és sátormentes ébredést.
*Kezét a homlokához emeli, majd onnan tesz egy gyors csuklómozdulatot. Ez az ő speciális intése. Pár pillanatig még elüldögél a lépcsőn, majd amikor érezhetően kezd hideg lenni elindul az emelet felé, lassú ráérős léptekkel, majd egyszer felér, nem siet sehova, úgysem akar holnap korán felkelni.*

Nem tetszik neki ez a középkor. Nagyon nem, minden koszos, a mugli gépek, mely talán az egyedüli dolog, amit megbecsül a varázstalanok közt nem működik, mondhatni semmi sem klappol. A folytonos koszosságot még jobban utálja, minden arisztokratát megszégyenítően nagyobb a tisztasági mániája, napi két-három fürdés, hajmosás, semmi ronda, piszkos környezet, ha ez nincs meg, akkor kiakad. A szokásos lassú tempójában járkál, végre kimozdult a szobájából, ugyanis ezt az utóbbi két napban nem igazán tett meg.
Üdvözölni kéne az új varázsfegyvertan-tanárt, amolyan extremusos módra, biztos értékelné. Aztán eszébe jut, hogy nem tud rendelni valamelyik vicces boltból az alkalomhoz illő cuccokat, készítésükhöz pedig túl lusta.
Na mindegy, kellett nekem ebbe a hülye suliba jönni, ki a franc’ akar a középkorban élni?
Először meg is fordult a fejében, hogy biztos valamelyik idiótább pugnaxos műve, de nem, nem lehetnek képesek ilyen illúziókra, a tanárok meg csak nem ilyen barmok… remélhetőleg.
Mérgelődése közben veszi észre, hogy az előcsarnokba tévedt, úgyhogy unottan sétálgat benne, hogy keressen magának valami elfoglaltságot.

Genevieve még nem is tud semmiről. Csak annyit lát, hogy a táj eléggé megváltozott, minden olyan régimódi, de magában azt a hitet ringatja önkényesen, hogy ez csak egy szép kis hókuszpókusz, amely most kártékon hatását mutatja meg: rajta. Vagy valamelyik idióta irigylője csinált egy bájitalt, hogy mindenben a koszfészket látja. Szóval, akárhogy is nézzük, Rick nagyon jó lelki társra talált ilyen téren. Az exmodell boszorkány most is éppen felé sétál, de egyelőre még csak annyit lát, hogy a lépcsők alján egy fiú ácsorog, és próbál valamit keresgélni. Tekintete természetesen azonnal a ruhára esik, mely ha minden jól megy, nem régimódi, és nem a középkorra emlékeztető.
A lány amúgy hatalmas nagy bajban van, mert fogalma sincs, amúgysem, hogy mi fán terem abban a korban a hagyományápolás, mi a fene volt akkoriban a divat, mik voltak a szokások, úgy konkrétan alig tud valamit a korról. De talán ezzel nincs is semmi baj, elvégre ő sosem az eszéért kapta a jegyeket a törtenelem nevezetű mugli tantárgyból. Mr. Flith annál kifinomultabb módszert alkalmazott a jegyek osztására, már ami Genevieve-t illeti.
Lesiet a lépcsőn, és megáll a fiú mellett, most már a kis szőke fejet is elkezdi figyelni, és szája mosolyra húzódik.
- Hmm... Hello. Helyes a pofid, kihez van szerencsém? Genevieve McDarell vagyok, személyesen - nyújtja a kezét, a bemutatkozás után, majd még mázosabb tekintetet ölt fel magára. A másik, szabad kezét kissé végighúzza a testén, természetesen sajátján, így kisimul a rásimuló miniruha, mely a férfiúi vágyakat annyiszor megindította a múltban is, és még most is. Ereje teljében van, még fiatal, ilyenkor kell élnie. És ő nem fogja a dolgot félvállról venni.
Minden egyes lehetőséget megpróbál megragadni, nem fogja elszalasztani őket, vagy hagyni, hogy kezei közül kicsússzanak egy pillanat alatt. Nem fog olyan csinálni, ami másnak jó, a saját maga érdekét teszi előre. Ha pedig ehhez az kell, hogy pár emberen simán átlépjen, akkor vállalja a kockázatot. Nem fog megrettenni, az egyszer biztos.
Most viszont nem ez a lényeg, már kicsit elkalandoztunk. Jelenleg arra vár, hogy kezet rázzanak vele, vagy pedig megcsókolják a kézfejét. Majd a fiún áll, hogy melyik opciót válassza, vagy netán kiegészíti egy harmadikkal: figyelembe sem veszi a kar előrenyomulását.

~Melinda Warren~

-Jaj ne haragudj! Tudom elég rossz időben érkeztem, féltem is, hogy miattam valaki nem fog tudni aludni. Korábbra terveztem érkezésem, csak voltak kisebb gondok az utazással. Nem akartalak felébreszteni vagy ilyesmi.*Néz bocsánatkérően a lányra. Tényleg nem állt szándékában ilyen későn érkezi, csak sok késés volt, meg minden ilyen, így az egész útja elcsúszott.*
-Igen indulhatunk.*Ismét egy halvány mosoly, majd továbbra is a bagollyal karján indul el Melinda mellett. Lassan meg is érkeznek a bejárati csarnokba. Csodálatos látvány tárul Alice elé, ahogy belép a hatalmas helyiségbe. Meg is torpan egy pillanatra, úgy veszi szemügyre a csarnokot.*
-Nagyon szép!*Fel is pillant a mennyezetre, ami még jobban elnyeri tetszését a lánynak, mondhatni az a rész tetszik Alicenek a legjobban. Már csak ezért is érdemes volt eljönnie ide tanulni.
Miután nagyjából mindent szemügyre vett messziről Melindára pillant.*
-Öhm bocsi, mehetünk.*Kicsit elszégyelli magát. Gindolja, hogy kísérője már nagyon fáradt és szeretne minél hamarabb ágyban lenni, és ő meg erre leáll bámészkodni, pedig még sok ezerszer láthatja ezt a csarnokot.*

[Jack Taylor]

*Amint belép a kastély biztonságába Ireth sokkal jobban érzi magát. Habár a vastag falak se olyan melegek, de legalább itt nem fúj a szél, így kellemesebbnek tűnik a klíma. Pálcájához elmotyogja a megfelelő varázsigét és az már ki is oltódik, hiszen a kastélyban már világos van. Pálcáját gyorsan övébe dugja és hátrapillant a fiúra. Amint Jack is beért az ajtón, mellé lép és magyarázni kezd neki. Úgy érzi ráfér, hogy bátorítsa egy kicsit.*
- Ne aggódj, hamarosan beleszoksz mindenbe, nem olyan vészes ez az egész... A szobádig majd a déli toronyig kell sétálni. De nem olyan hosszú az út, ne aggódj. *Mosolyog a fiúra, majd folytatja.* - Segítsek cipelni a bőröndödet? Nem túl nehéz?
*Közben pedig haladnak végig tovább, felfelé a lépcsőn a további emeletek felé.*

[Ireth Benkovits]

*Na szóval, belépnek az előcsarnokba, ahol már egy fokkal melegebb van a kinti időnél.Jack körbenéz, majda nagy bámulásba majdnem belesétált az előtte lévő lányba.Még idejében megállt, majd kicsit lerakta a bőröndjét, és hallgatta a lány mondandóját, és ezt mind lejegyezte az agyának kis könyvébe.*
-Hát remélem is, hogy gyorsan beleszokok.Értem, akkor déli torony...és ott majd mere menjek, vagy azt most megmutatod?
*Kérdezte érdeklődve, majd a kérdésre a bőröndökre, majd a lányra nézett.*
-Nem kell, kösöznöm, elbírom.
*Ezután Jack felkapta bőröndjét, és mentek fel a lépcsőn.*

*Soleon belép az ajtón. Szétnéz. A helynek van hangulata, szép épület.
Miután jól körbenézett, a fejében elkezdi megint a szövegét egy számnak.
Most valahogy ez magától jön, pedig társaságban inkább késszenlétben marad,
hátha meg kell szólalni. Végül elkalandoznak a gondolatai az épület folyosói felé,
titokzatos szobákat fedezve fel, mejek talán gyakorlatan egyszerű tantermek.*

* Lassan elindulnak befelé, és míg a fiú a csomagjairól beszél, a nő csendesen végighallgatja. *
- Ennek nagyon örülök, tudja elképzelhető, hogy némely tantárgyhoz különleges eszközökre lesz szüksége, mint például a sárkánybőr kesztyű. * Épp csak befejezte a mondatot, mikor elérték a súlyos fa ajtót, és az nyikorogva tárult föl előttük. *
- Lépjen beljebb. * utasítja a fiút, mikor az megtorpan egy pillanatra. Általában minden diákból hasonló reakciókat vált ki a csarnok és az iskola kinézete egyaránt. *
- Ha kigyönyörködted magad, akkor menjünk föl a toronyba. A Signumus klubhelyisége ott található. * Kisvártatva elindultak fölfelé a lépcsőkön. A nő csak szeme sarkából figyelte a fiú reakcióit. Még mindig furcsa számára, hogy egy fiú került be a karjába. Más karoknál ez teljesen megszokott, de mióta itt tanít a két kezén meg tudná számolni, hogy hány fiú járt, vagy jár még mindig hozzájuk. *
- Hova jártál iskolába? * Kérdezi a nő, miközben egy újabb kanyart érnek el a feljáróknál. *

*Enyhe felemelt szemöldökkel hallgatja, hogy milyen dolgok kellenek majd.*
-Szerintem ezek sem lesznek gondok, apámat ismerve, ha azt mondom neki sürgős, akkor egy órám belül már meg is jelenik vele. Eh… Néha kicsit fárasztó, hogy ennyire törődik velem.- *Ajkait egy halk sóhajtás hagyja el, más diák valószínűleg örömében nem tudná, hogy hova rohanjon, de hát ő másfajta. De hát mit tehet, négy gyerek közül, három lánnyal, és egy fiúval áldotta meg a sors a szüleit, így megértheti apja reagálásait.*
-Szép hely… Gondolom a kar területe is hasonló.- *Legalábbis amiket eddig levont, erre számít. Egy kisebb fejrázás után elindul a karvezetője mögött, felfelé a lépcsőkön. Egy enyhe fintor kúszik át az ajkain, amikor meghallja, hogy elég magasra kell felmennie. Kellett neki ellógnia az edzésekről, bár a jobbik oldala, hogy itt bepótolhatja az edzéseket, és ha minden igaz, még egy elég jól kinéző comb izmot is összeszed.*
-Elég sok helyre jártam. Végig jártam egy alapfokú mágus iskolát, így az alapokat elég jól elsajátítottam. Majd apám egy auror képző iskolába akart küldeni. Végül sikerült meggyőznöm, hogy az nem nekem való, a szűk családunkban, már ketten is ezzel a szakmával foglalkoznak, így valahogy én ezt kihagynám. Végül így kerültem ide. A karba való helyezésemet pedig nem én döntöttem el, de azt mondták, hogy ide leginkább azok járnak, akik szeretik a természetet, és inkább ésszel harcolnak, mint sem fizikai erővel… Így nem hiszem, hogy csalódni fogok.- *Egy viszonylag elégedett mosoly kúszott a szájára, mi közben felpillant a lépcsőkre. Egy gyors szemöldökemelés után letudta magában, hogy sok van még hátra, de nem zavarja.*