Bejárati csarnok

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

-- Blaze, Wayner prof. --

*Csak hallagatja tovább a lányt, de valahogy neki már nagyon, de nagyon mehetnéke van. Már több órája itt csöveznek a folyosón és most már tényleg eléggé fáradt. Szóval nem akar ő potyára itt ácsorogni tovább, ha elindul, akkor biztosan összefut majd valakivel, aki tud egy kis eligazítást adni neki. Na persze az is előfordulhat, hogy nem fut össze senkivel se már ilyen későn, na de a remény hal meg utoljára. Közben a lány a városi emberekről osztja meg a véleményét Siannal, aki csak vállat ránt. *
- Hát nekem nem voltak annyira furcsák. Láttam már náluk furcsábbakat is. *amikor mindig ment az édesapjával a különböző országokba meg az elhagyatottnál elhagyatottabb helyekre, akkor bizony találkozott furcsa népségekkel és azok között voltak olyanok, akik még az itteni városlakóknál is ijesztőbbek voltak. Tehát Siant már meg se lepi, hogy itt miféle népségek élnek. Tudja jól, hogy meg kell szoknia, mert ezt a sulit bizony ki akarja járni és nagyszerű eredménnyel. Muszály bizonyítania magának és az apjának is. Közben elindul felfelé a lépcsőn, de a lány szavait még mindig hallja, viszont a tátogást már nem látja, mert épp háttal van neki. Na persze ő úgy is megindul, hogy ha egyedül kell mennie, egyszerűen túlságosan is unja már a várakozást és ha kell, akkor majd ideküld egy tanárt a lánynak is, persze ha találkozik eggyel, de ő nem ácsorog itt tovább egy helyben. Viszont még mielőtt tovább menne, mert azért még várja a lányt, hát ha vele tart, léptek zajára lesz figyelmes. A tünde fülek bizony jól működnek és elég hamar meghallják, hogy jön valaki. Leszögdécsel a lépcsőkön, majd amikor meglátja a tanárt, a sárga szempár megcsillan, majd Sian arcára is kiül a mosoly.*
- Szép jó estét! Én Lisianthus Shigure vagyok, nagyon örvendek. *mondja és ő is biccent a tanár felé és szokásához híven, kezét kinyújtja felé. Nem tudni, hogy karvezetője méltatja-e annyira, hogy kezet fogjon a fél-tünde leányzóval, de egy próbát megér. Ha még se fog vele kezet az igazgató, akkor ismét kezébe veszi a bőröndjét és közben figyelmesen hallgatja a tanárt. *
- Az alagsorban, remek. Legalább ott nincs nagy hőség. *mondja és nem zavarja, hogy egy tanárral társalog, nem fog ő megilletődve ácsorogni és követni, mint egy kutya, ő bizony beszédes lányka, tehát felzárkózik a tanár mellé és miközben jól megfigyeli, hogy merre mennek, hogy máskor is simán odataláljon, beszélni kezd. *
- Nem mesélne egy kicsit az Extremus karról és az itteni szabályokról? Sajnos nem lettem valami jól tájékoztatva és szeretnék minél többet tudni erről a helyről. *pillant oldalra a tanár felé és bizony keresi a szemkontaktust, mert szerinte úgy lehet megtudni a legtöbbet a másikról, ha annak a szemébe nézünk és úgy beszélünk vele. Persze ehhez a tanár is kell, de majd elválik, hogy Wayne professzor hogy viszonyul ehhez a társalgáshoz.*

[Bitta Gewinn, Heather Barton]

*Szegény Heather, szinte csak ámul, amikor hirtelen otthagyják, és már éppen kalimpálna a tanárnak, amikor meglátja maga mellett a barna hajú lányt.*
- Nini, észre sem vettelek - mosolyog a lányra bágyadtan. - Én pedig Heather Barton vagyok, kedves Bitta Gewinn - mutatkozik be nagyon komolyan. - Hogy honnan jöttem? Nos, üveghegyen túlról, Waterford megye Waterford városból, Írországból - bólogat, mintha valami nagyon érdemlegeset mondott volna, majd hirtelen megtorpan és a lány füleit kezdi nézegetni, amik kibukkantak hajtincsei alól.
- Te csak fél tünde vagy - állapítja meg, hangja teljesen semleges, semmire nem lehet ezáltal következtetni. - Tetszik a kastély - bólogat, miközben a bejárati csarnokon át elindulnak fel a lépcsőkön. - Bár a parkban, csak hogy te is tudd, egy kóbor lelkecske megpróbálta felhúzni a szoknyámat, és mindezt a szellőre fogni - meséli izgatottan, és szemei kicsit kidüllednek. - Hát nem szemtelen, hogy a lágyan susogó szélre fogta volna a dolgot? - kérdezi kíváncsian.
*Ámulva nézi a mozgó képeket, mintha ilyet még nem látott volna, és némelyikükre még rá is kacsint. Persze csak azokra, akik mosolyognak rá. A többieket csak jól megbámulja, ha már azok is megnézik őt.* - Még sok lépcső van vissza? - kérdezi, miközben arcán észre sem lehet venni, hogy elfáradt. - Mondd csak, éjszaka lehet különleges lények után kutatni az erdőben? Hallottam, hogy a hajkurkászó mafika itt megtalálható nálatok, és szeretném megnézni saját környezetében - magyarázza jobb kezével szélesen gesztikulálva, néha meglegyintve egy-egy mellette elhaladó diákot.

[Heather Barton, Bitta Gewinn]

*Bittus kicsit meglepődik a lány reagálásán. Meglepte őt, ahogy a kartársa viselkedik, különösen mikor le "kedvesezte"*
~Ritkán mondanak nekem ilyet. Különösen, hogy Septim eltűnt megint~
*Gondol bele, s sóhajt egy aprót. Nagyon hiányzik neki a fiú, akit szeret, imád, s mégis itt hagyta. Szörnyű, s szívtelen tett, de hát Bittus nem tehet semmit. A fiú elment. Vagy csak bújkál. Tök mindegy. Na de ne is térjünk el a lényegtől. Bittus nagyon néz, és szélesen elmosolyodik a lány magyarákodásán.*
~Üveghegyen túlról? Waterford? Írország? Az nem is üveghegyen túlon van~
*Gondol bele Bitta, s a saját mesevilágját is belevonja, majd a vigyorból mosollyá csitul az arcán látható kifejezőkészség.*
-Igen. Féltünde lennék. Miért?
*Kérdez rá a lány kérdésére Bittus, majd a lány következő szavaira elmosolyodik egy kicsit*
-Nekem is nagyon tetszik. Mióta itt vagyok, szinte az életem része lett a kastély. Persze vannak szebb helyek. A kilátó, a hátsó kerti lugas. A smaragdzöld-kikötő...
*Sorolja Bittus, s Heather következő mondatára csak felhúzza a szemöldökét, s elcsodálkozik.*
-Kóbor lelkecske, felhúzni a szoknyádat? S ezt egy szellőre fogni? Ez mit jelentsen?
*Kérdezi a lány, majd Barton kérdésére csak vállat von, úgyanis nem nagyon érti a dolgokat, de talán jobb is így.Majd lépked felfelé a magaslat felé, mikor egy kósza kérdés találja meg.*
-Mindjárt ott vagyunk. Csak néhány lépcsőfok. Nincs messze.
*Mondja Bittus, s a lány kérdésére megszeppenten megáll.*
-Nem olvastad a házirendet? Éjszaka nincs kijárás. Vagyis, ha kikószálsz nagyon kell figyelned, hogy nehogy elkapjanak. Büntetés jár érte. Csak a tanárok, karvezetők, azok helyettesei, a személyzet, s a prefektusok mászkálhatnak. Így alkotjuk a felügyeletet. Diákoknak a kijárás tilos! De persze engedéllyel talán megnézheted bármi is az.
*Jelenti ki, persze halvány lila gőze nincs arról a hajkurkászó maffiáról vagy miről, de azért úgy tesz, mintha valami sejtése lenne. Majd megérkeznek a klubhelyiségbe, ahol egyből felmentek a 4. lányszobába*

*Fáradtan lépdel be a nagy tölgyfaajtón. Fárasztó napja volt, arról nem is beszélve, hogy drága bohóc kartársa, Scar, tegnap, az éjszaka közepén felébresztette, csak hogy gyakorolja vele a felhő csatázást. Szépen elázott, a szép hosszú haja majdnem denevértámadás áldozata lett, és még a macskás mamuszkáját is inzultálták. Csoda, hogy ha nincs éppen elemében vagy ragyogó kedvében?
De aludni sem tudott, azért tett egy rövid kis sétát a parkban. De miután a hárs illatától nehéz esti levegőn elálmosodott, visszaindult a kastélyba, hogy kihasználja az alkalmat és gyorsan ágyba bújjon.
Csak itt az előtérben jön rá, hogy ahhoz még nagyon sok lépcsőt kell megmásznia, hogy a pihe-puha ágyába mászhasson. Hangosan sóhajt egyet, és az első lépcsőre fellép, majd karját a korlátra támasztja, ráhajtja fejét, és egy pillanatra lehunyja szemeit. Tényleg csak egy pillanatra.
Igaz, hall furcsa zajokat, de nem törődik vele. Ami már csak azért is furcsa, mert ma még arra sem vette a fáradtságot, hogy talárt kapjon magára, és egy fekete selyempizsama nadrágban, meg egy fekete toppban pihengetett ott. És azért Amelie, bár megpróbálta titkolni, azért nagyon is ad arra, hogyan jelenik meg a többiek előtt.

*Úgy tűnik, hogy Raphy kénytelen-kelletlen átengedi a győzelmet Hailey-nek, aki nevéhez méltóan üstökösként száguld a lépcsőfokokon. Pálcáját gyorsan visszatolja zsebébe. Bezzeg ha még egy pár emelet lenne... biztosan pajzsboard-varázspárbaj lenne ebből a frissen kiötlött sportágból.
Lelki szemei előtt a győzelem gigászi zászlaja lebeg, eltakarva ezzel a megállás és a feltűnő fekete pizsamás lány problémáját. Azonban muszáj, hogy az utóbbi két aprócska dolog is figyelmet kapjon, elvégre egyre aktuálisabbak.
Egy reflexszerű kikerülő manőverrel immár nem a kósza járókelő a céltábla, hanem egy faajtó, melyet akkor tud igazán kivenni, mikor már csak egy köpésnyire van tőle. Köszönhető a csodálatos fényviszonynak, avagy éljen a fáklyás világítás!
Az ajtó telibe találása nem elég megtorlás számára; az imént említett nyílászáró még egy hangos nyikkanással ki is nyitódik.*
-Egér! *Kiált fel önjelölt királyleánykánk, ahogy megpillant valami nagy fülű lényt az egyik felmosóvödörben. Igen, végállomása pontosan az a sufni, ahol különféle méretű felmosórongyokat, seprűket és egyéb tisztítóeszközöket tárolnak, ha netán nem lenne valakinél varázspálca.*
-A cica rúgja meg! Raphy, ez egy óriás egérpatkányelefántmicsoda! *Üvölt át a fiúnak, ahogy kifelé hátrálva megbotlik saját lábában és újra a bejárati csarnok halovány fényében találja magát. Az ajtót egy gyors csapással becsukja, majd elterülve a földön megtekinti, mit is szorongat a kezében, mióta sikeresen betört a sufniba.
Egy félbetört seprű. Gyűjteménye újabb példánnyal gazdagodott. Nagyszerű.*
-Hogy a kakas csípje meg... *Sóhajtja, majd magát cseppet sem zavartatva elterül a padlón, hogy kipihegje az iménti verseny kellemes fáradtságát.*

*Túl teng benne az önbizalom, mivel sikerült bevennie az utolsó fordulót is, de abban a szent pillanatban, amikor már érezné a győzelmet, valami mást érez. Pontosabban azt, hogy egy százszorszép ment bele egyesen az arcába, egy kis rózsával, és nárcisszal bővítve. Hevesen köpködi ki a már-már szappanhoz hasonlító virág egyveleget, amikor egy feketébe burkolózott alakot pillant meg, a vörös rózsa árnyékában. Ideje már nem lesz kitérni, így felkészül a legrosszabbakra. Azért még egy üvöltés kifér a torkán.*
-Vigyázz!- *De a vészkiáltás elég későn érkezett, ugyanis telibe kapja a lányt. Szépnek nem igazán mondható első találkozás. Végül is védelmezően a lány köré fonja a kezeit, és megpróbál befordulni maga alá, hogy őt érje a kemény hideg padló. Ebben a mozdulatban félig jut, így oldalasan érkezik neki a padlózatnak. Majd azzal a határozott mozdulattal át is fordul a hátára. Haileyt megpillantva, fűz még hozzá egy-két szót.*
-Talán kecske vagyok, hogy növényekkel etetsz?- *Azzal a határozott mozdulattal ki is fújja a szájában lévő növényt. Kicsit felülve tüzetesebben is megvizsgálja, hogy kit sikerült elkapnia az előbb.*
-Am… Izé… Bocsi, csak nagyon belém szállt a versenyszellem. Minden rendben?- *Közben tekintete újra végig jár a lányon, de azt meghagyja azt a kételyt, hogy csak sebeket keres, vagy azt, hogy valami mást nézeget. Közben megint Hailey felé pillant.*
-A Vancouver Canucks rajongói nem ijednek meg egy egértől.- *Hát igen, ő osztogathatja az igét, főként, hogy most az edzős mezében virít, amit még itt-ott pár virág díszít. De legalább az anyja boldog lehet, mindig azt akarta, hogy kertészkedjen.*

*A zajok egyre közelebbről jönnek, de Amelie annyira elcsigázott, hogy megmozdulni sem képes. Még csak arra sem, hogy a fejét felemelje. Így történhet meg az, hogy nem látja a mellette elsuhanó lányt, hanem csak a becsapódás zaját hallja meg. Erre azért már kötelességtudóan felemeli a fejét, no meg a hangos kiabálás eléggé megzavarta álmában. Már éppen megkérdezte volna, hogy segíthet-e, amikor egy hangos kiáltás, erős karok, melyek átölelték, és földhöz csapódás elvették ennek a lehetőségét.
Csak a karját ütötte meg kissé, de ez a manőver pont elég volt ahhoz, hogy az álmosság elszálljon szemeiből. A kérdésre meglepetten felpillant, egyenesen az őt ölelő karok tulajdonosának szemeibe. Halkan szusszan egyet, egyáltalán nem zavarja, hogy egy idegen fiún fekszik.*
- Tudod, én az előbb aludtam, vagyis pihentem, áh, szóval felkészültem arra a sok lépcsőre - int fejével abba az irányba. - De neked hála, már nem vagyok álmos - motyogja, és megpöccinti a fiú orrát. - De kérdésedre válaszolva, pompásan vagyok, puhára estem - kuncogja halkan, és ajkait harapdálja, nehogy hangosan felnevessen. - Egyébként Amelie Clarkson vagyok, pugnaxos. Gondoltam, bemutatkozom, ha már ilyen helyzetbe kerültünk - nevet halkan, miközben felvonja a szemöldökét a kutató tekintetet látva.
*Majd a lányra pillant, még mindig a fiún fekve.*
- Ne is törődj azzal a seprűvel, ha nem egy versenyseprű volt, akkor nincs nagy baj. Egy ügyes bűbáj, és eltüntetjük a nyomokat - kacsint egyet, majd visszafordul a fiúhoz. - És a kecskéket meg a vegetáriánusokat nem piszkáljuk - ölt nyelvet rá. Lehet, hogy mégis beütötte a fejét? - Hm..., bár igazán élvezem az élőpárna jótékony hatásait, azt hiszem, ideje lenne felkászálódnom rólad, ugye? - kérdezi meg, minden lelkesedés nélkül.
*Morfondírozva pillant két oldalra, és csak akkor esik le neki, hogy milyen pozitúrában is estek a földre. Jobb ötlete nem lévén felül a fiú combjaira, majd onnan gyorsan feltornázza magát.*
- Még jó, hogy nem szoknyában voltam - dünnyögi, majd a "megmentőjére" pillant. - Segítek felállni, azaz felkelni, érted... - motyogja ismét az ajkait harapdálva, egyre halkuló hanggal, majd a kezét nyújtja, hogy felsegítse a srácot. - Közben pedig elmesélhetnétek, hogy mi a szent szalamandrát csináltok itt ilyenkor... - dünnyögi a lányra nézve.

* A tanárnő kicsit ugyan furcsállja a lány hallgatagságát, de mégsem rója meg érte. Betudja a hosszú út fáradalmainak, illetve az új hely varázsának, mellyel elkábítja a leányzót. *
- Németország nem a közelben van. Bizonyára kifáradtál. * Állapítja meg, majd csöndesen továbbsétálnak. *
- Ez az iskola parkja, ide nyugodtan kijöhettek levegőzni. * Kezét fölemelve körbemutat. *
- Az iskola mögött is van egy kert, ott található pár épület, többek közt az üvegház, és az istálló. * Magyarázza tovább, miközben elérik a bejárati ajtót. Az ódon ajtó nyikorogva tárul föl, hogy aztán beljebb lépjenek rajta. *
- Gyere csak beljebb. * Biztatja a lányt. Persze hagy neki időt a bámészkodásra. Itt általában minden diák kikerekedett szemekkel néz körbe. *
- A bejárati csarnok. Innen még jó pár lépcsőfokot kell megmásznunk a Signmus klubhelyiségéig. * Lassan elindul a lépcsők felé, maga után intve a lányt. *
- Gyere, fölkísérlek, és megmutatom a szobád. * Hangja még mindig nyugodt, és arcán ott a kedves mosoly. *

*Alig tudja tartani a lépést, ami meglepő, az ő átlagos tempóját nézve. A lassúság oka a rengeteg látnivaló, Lycaria azt hitte jelentősebb részt felfedezett már a parkból, de kénytelen ráébredni, mekkorát tévedett. Nem győz mindent megfigyelni, legszívesebben órákig lődörögne itt, és az emlékezetébe vésné az fűszálakat is. Mindig lenyűgözte a szépség, ezen a helyen pedig semmi sincs híján esztétikának.*
- Inkább a fejem fáradt le, ennyi látnivalót nehéz megjegyezni, viszont én semmit sem szeretnék elfelejteni. – magyarázza még most is mosollyal az arcán, ezt valahogy sosem vakarhatja le róla az élet, pedig jelenleg az összes energiatartalékát a bámészkodásba fekteti.
Ahogy az óriási, kétszárnyú faajtó feltárul és az ablakokon beszűrődő fényben meglátja az előcsarnokot, az új jövevény szava elakad és már csak egy bólintásra telik, mikor megint meghallja a professzor hangját. Lép egyet a szürke márványon és eltöprengve szemléli a sötét kőfalakat és az azokon helyet foglaló festményeket. Valahogy furcsának tűnnek, ám a mennyezet alig egy perc múlva el is tereli róluk a tekintetét. Halk sóhaj szakad ki a mellkasából, megpillantva az üvegkupola csodáját. Már biztosra veszi, itt a levegőben is varázslat terjeng.*
- Ez gyönyörű… - állapítja meg suttogva, teljesen elbűvölte a kastély.
Hatalmas erőfeszítések árán tudja csak elszakítani a tekintetét a plafontól, aztán a sok ajtót kezdi tanulmányozni, Ms. King szavaira koncentrálva. Szóval klubhelyiség. Nos, ilyenről sem hallott még, ettől függetlenül áll elébe. A kíváncsiság lehet, hogy öregít, ám Lycaria a származása miatt nem tart igazán ettől.*
~Igen, azt írták a levelemben is, hogy a Signumusba kerültem.~
- Köszönöm. – néz hálásan a nőre és megint árnyékként megy utána lépcsőn, felfelé. Esze ágában sincs lemaradni, most nem.*

*Viszonylag hamar sikerül kipihennie az út fáradalmait, bár meglehetősen gyanús, hogy egy-két dolgot megsokszorozva lát. Remélhetőleg ez hamar elmúlik, ugyanis így kénytelen lesz lélekben is nekimenni egy oszlopnak... vagy mi. Az érzés leginkább ahhoz hasonlít, mintha az embert berakták volna egy maximumra feltekert centrifugáló gépbe.
Végül is, sikerül valamilyen úton-módon két lábra feltápászkodni és valamelyest stabil testtartást felvenni. Ehhez részben hozzásegíti újfent hízott egoja, hogy sikerült győznie Raphy ellen.*
-Az igazat megvallva... *Vakargatja zavartan tarkóját a fiú kérdésére válaszolván. Nem, az a kecskeszakáll nem zavaró, ilyesmiről szó sincs, csak... Talán jobb, ha be sem fejezi ezt az eszmefuttatást. Még a végén olyan dolgok sülnek ki belőle, mint a spanyolviasz, az atombomba, vagy esetleg egy termohidrohipernukleáris házimanó.*
-Őőő.... szió! *Köszön a szerencsétlen letarolt lánynak. Bár egy-két pillanatig megfordul a fejében, hogy talán mégsem annyira sajnálja a két, frontálisan ütközött fél, hogy ilyen végkimenetelű lett a pajzsboard-(félig)varázspárbaj. Őpiroskája természetesen fülig érő szájjal lép oda diáktársaihoz. Nem, ez nem az a sokat sejtető, "na-itt-lesz-valami" mosoly. Csupán egy átlagos, "én-nyertem" vigyor, mely kárörvendően irányul a szőke felé.*
-Választhatok neked én fürdőgatyát a szökőkutas pancsolásodhoz? *Ártatlan tekintettel pislog a jóval fölé tornyosuló srácra. Lelki szemei előtt már megjelent szívecskés fürdőnadrág, kontra teddy macis. Bár, ha meg akar kegyelmezni Raphynak, akkor egyértelműen egy Vancouver Canucks feliratosra szavaz.*
-Hailey Allan, szintén Pugnax. *Bemutatkozása lehet, hogy kicsit megkésett, de ez annak tudható be, hogy a fürdőruha-választás nem könnyű dolog. Lehet, hogy könyvet kéne írnia róla...?*
-Hát igazából ez úgy volt, hogy.... *Az utolsó szó közepén lévő ó-t megnyújtja, ahogy azt szokás az ilyen magyarázkodásnál. Magában fogalmazza a védőbeszédet, mely pillanatok alatt elkészülvén már hangzik is.*
-Kitaláltunk egy új sportágat, és öregbítettük a Pugnax hírnevét. *Magasba szökött szemöldökökkel próbálja magával is elhitetni, hogy ezzel tényleg történelmet írtak... vagy valami ilyesmi.*

[ Amelie Clarkson ; Hailey Allan ]

*Visszapillant a lány szemeibe, amikor felpillant rá, és mint ahogyan jó barátja szokta mondani: „esze-f@sza megállt”, de hát ezt ugye nem tagadhatja le, mivel meg kell hagyni, nem eg yátlagos kinézetű lányt tart a kezei között. Arcán egy széles mosollyal hallgatja a lány válaszát. Egy részt azért is, mert kimondottan előnyös, és tetszetős számára a mostani póz, másod sorban pedig azért, mert nem esett semmi baja sem. Az orrpöckölésre, kicsit megrázza a fejét, de azért egy kis sanda vigyor még mindig ott virít az arcán.*
-Nos, Amelie. Ha szeretnéd, akkor segíthetek abban, hogy újra elálmosodj.- *Hangjából elég rendesen süt a kétértelműség, de hiába, ő már csak ilyen „Szerelhetetlen”. Maga mellett egy még viszonylag épségben lévő virágot nyújt a lánynak.*
-A helyzetre való tekintettel, ez a tiéd. Amúgy meg Raphael Wyld, pugnaxos diák.- *Végül az érzéki kellemes pillanatból egy jól ismert „törpe” hangja zökkenti ki, mire baljóslatúan húzza végig a fogain a nyelvét, és egy kisebb sóhajtás hagyja el az ajkait.*
-Igen, de közlöm, hogy tangát, és fecskét nem vagyok hajlandó felvenni.- *Háton fekve pillant fel a nanopiroskára, miközben szemeiben mondhatni amolyan „köszi, hogy itt vagy” fény csillan meg. Visszapillant Amelie-re, amikor tovább folytatják a beszélgetést.*
-Én nem piszkáltam se a kecskéket, sem a vegetáriánusokat. Csak közöltem, hogy én egyik sem vagyok.- *Egy mozdulattal megpróbálja elkapni a lány nyelvét, bosszúból, meg persze játékból az előbbi orrpöckölésért, de Amelie gyorsabb volt nála, így ezt majd egy másik alkalomkor bepótolja. Egy aprót sandít rá, amikor meghallja a kérdését.*
-Hidd el, ilyen jó élőpárnáról, mint én nem hiszem, hogy csak úgy leszállnál. Ki tudja milyen extrákkal rendelkezek.- *Ravasz szemöldökfelvonásokkal próbálja zavarba ejteni a lányt, mivel biztosra veszi, hogy jól állhat neki a kis pír az arcán. Amikor megérzi a lányt a combjain, csak egy kis, meglepődött „wáuw” szalad ki az ajkain, de pár pillanaton kívül egy elhaló, szenvedős „ne” szócska váltja fel. Készségesen elfogadja a lány segítségét, és pár pillanattal később máris a földön áll két lábbal, stabilan, nincs semmi deszka, pajzs, szék, egyéb gurulós, csúszós valami.*
-Ööö… Jap, pontosan, ahogyan Hai mondja. Amúgy az egész tőlem származik. Hát ugye ki mástól?- *Egy kicsit fényezi magát, csak az a baj, hogy a végére a saját egójába fog belefulladni. Hiába, mérleg jellem. Végül köhög párat.*
-Szóval komolyabbra véve, az egész lényege annyi, hogy unatkoztunk, megláttuk a két pajzsot…- *Tart egy kis szünetet, hogy körbe nézzen azok utána tárgyak után, mivel úgy tervezte, hogy majd még visszaviszi őket egy újabb körre.*
-És, mire leértünk addigra takarodó idő is lett. Mondhatni, hamar elszáll az idő, ha az ember jól mulat.- *Egy-egy mosolyt küld mind a két lány felé.*

*Mosolyogva hallgatja a lány válaszát, majd megrázza a fejét.*
- Látom, itt mindenki arra törekedik, hogy a Pugnax ház diákjainak nevétől legyen hangos az iskola - nevet fel jókedvűen. - De ha egy tanár előtt tennéd, mint én, akkor erre a legjobb alkalom a bájitaltan óra. Csak legyél kicsit önelégült és beképzelt, fojtogattasd magad egy extremusos gyöngyvirággal és meglátod, azután a nevedet is meg fogják jegyezni - sorolja a tennivalókat vidáman.
*Hiába, mióta meggyógyult a torka, azóta megint nagyon viccesnek találja Corwell kiborulását és látványos hisztijét, puffogását.
Raphaelre pillant csillogó szemekkel, és ajkán egy huncut mosollyal, ártatlanul megkérdezi.*
- Tényleg tudnál segíteni? - még pillog is párat. - Tudod, mostanában álmatlanságban szenvedek - sóhajtja drámaian. - Nagyon örülnék, ha végre jóízűen tudnék aludni... Milyen módszereid vannak? - kérdezi, majd halkan elneveti magát, nehezen megy neki az ártatlan kislányka eljátszása.
*Megrázza fejét, haja ide-oda röpköd, miközben jóízűen nevetgél. Hailey felé fordul, miután felsegíti a fiút.*
- Szóval, a szökőkútban kell pancsolnia, csak mert elveszítette a fogadást? - ajkait rágja, úgy pillant a fiúra. - Tudod..., azért mert ilyen trauma ért, az a minimum, hogy ezt páholyból nézhessem végig - kacsint a fiúra. - Bár a tanga elleni ódzkodásodat megértem, azért remélem, Hailey valami vicces nadrágot talál majd neked. Ha gondolod, szívesen segítek ötleteket adni - villant egy cinkos mosolyt a lányra.
*Raphael egoista megjegyzésére felvonja szemöldökét.*
- Szóval neked köszönheti szegény Hailey, hogy majdnem kitörte a nyakát abban a kis sufniban - mutat az ajtóra, majd megrázza a fejét kicsit helytelenítően, miközben egy vidám mosoly ül arcán.
- Tudod - néz a lányra -, kimondottan örülök, hogy te nyertél - nevet fel, majd közelebb lép a fiúhoz, hogy lesöpörjön a válláról pár virágszirmot, ami ott maradt, miközben alig hallhatóan a fülébe suttog.
- Hogy milyen extrákkal rendelkezel, azokról akkor mesélj, ha senki sem zavarhat meg, és majd meglátjuk, hogy akkor is ilyen magabiztos leszel-e - hangjában kihívás van. - No, meg is van, csak pár virágszirom volt - lép el a fiútól, miközben kérdőn mosolyog rá, de elrejteni nem tudja, kicsit zavarba is jött, és Raphael által annyira várt rózsaszín kis foltok megjelennek arcán. Kíváncsi, hogy a fiú mer-e majd lépni ezek után. - Hailey, csak hogy biztosan ne maradjak le róla, mikor is lesz a fogadás behajtása? - a mosoly úgy látszik letörölhetetlen az arcáról ma este.

*Valóban, tényleg jött valaki a kastély felől és első dolga volt Seatot tájékoztatni az ilyenkor esedékes teendőkről.*
- Üdvözlöm azt hiszem megelőzhetjük a hosszabb tájékoztatást azzal, ha elmondom: volt már szerencsém pár évnyi tanuláshoz és iskolarendszerben egy másik, hasonló iskolában.
Szája félmosolyra húzódik.
- Persze köszönöm a tájékoztatást, bármikor fogok szólni, amikor megakadok. -
Alighogy kiejti a száján az utolsó mondatot, rögtön megfogalmazódik fejében egy kérdés, de inkább nem teszi fel, fent kell tartani a macho feelinget.
Fél lábbal a bejárati csarnokban megakad a szeme annak díszítésén. A hatalmas csarnok elsősorban egy múzeumhoz hasonlít, már ami a tisztaságát illeti. A boltíves katedrál ablakok fent kaptak helyet, az egész nagyon összepasszol, stimmel az iskola képéhez. Rengeteg ajtó nyílik a teremből, elképzelhető hogy ők is az egyiken tovább folytatják útjukat.

*A bőrönd végig előttük lebeg, miközben lassan elhagyják a parkot, és beérnek a bejárati csarnokba.*
- Én tavaly augusztus óta tanulok a kastélyban. De térjünk a tárgyra. Ez itt a bejárati csarnok. Arrafelé juthatsz el az alagsorba, de erre most ne pazaroljuk az időt. Egyébként ott van a bájitaltan, valamit az átváltoztatástan és Mitológiák és Vallások terem. Az ebédlőt arra találod *mutat az étkező irányába.* El fogom majd mondani, hogy melyik tanterem hol van. Menjünk tovább, rendben?
*Ha a válasz igen, akkor elindul a déli toronyba, a klubhelyiségbe.*

*Melindával együtt lépnek be a bejárati csarnokba.*
- Nem, köszönöm. Attól tartok, hogy a sok új dolog és felfedezni való teljesen elvették az étvágyamat, természetesen pozitív értelemben. *itt megenged magának egy huncut mosolyt*
- Hogy mire számítottam? *elgondolkozik a kérdésen mielőtt válaszolna*
- Nem is tudom. Többször is beszélgettem erről a szüleimmel. Mindig arra jutottunk, hogy a Pilluamuleto a nekem való , így nem is igazán gondolkoztam, gondolkoztunk más variációkon. Egyébként az unikornis az egyik kedvenc állatom, ha más nem, akkor emiatt reménykedhettem a Pilluamuletoban... de majd úgyis meglátom, hogy mi a jelentősége annak, hogy hol vagyok, nem? *fejti ki a saját elméletét a dologgal kapcsolatosan*

*A kastély hatalmas ajtaja kitárul, és a két pilluamuletos leányzó lép be rajta.*
- Értem... Azért elmondom, hogy az étkező a nyugati szárnyban van... *eközben a hatalmas, megmászandó lépcsősor felé indulnak.*
- Hát... A mugli iskolákban nyújtott teljesítményem alapján valóban a pPlluamuletoban a helyem, de ez itt kezdett megváltozni. Imádom a Pilluamuletot, de mostanában kezdek úgy gondolkodni, hogy ha megsértenek, akkor nem gondolkozok, hogy esetleg én vagyok a hibás, hanem egy jól irányzott átokkal, vagy pofonnal hozom helyre a dolgokat. Én a minta-prefi. *teszi még hozzá viccesen.*
- Ja, egy rossz hír... Három emeleten kell végigmennünk, és utána még fel kell sétálnunk a toronyba. Ugye... Ez nem keserít el?

*Egy gyors pillantást vet arra, amerre az étteremnek kell lennie. Nem árt azért megjegyezni ezt az információt, egyébként pedig követi Melindát.*
- Hát... nem tudom. Valamiért csak ide kerültél, nem? Hogy most jelenleg nem úgy érzed. Lehet, hogy jövőre pedig megint megváltozik a véleményed. Ezért jó dolog szerintem, hogy eldöntötték helyettünk, hogy hova kerüljünk, különben hetente váltogatnánk, nem gondolod? *nevet fel kedvesen*
- Huh.. hát nem hangzik jól, de majd edzésbe jövök. *nem szereti a sok testmozgást, főleg nem táskával, de kemény fából faragták, úgyhogy csak megbírkózik majd a feladattal.*

*Egy leányzó érkezik meg az iskolába* ~Szóval itt lennék1 *sóhajt egyet, majd leül az egyik bőröndjére* ~Eltévedni nincs kedvem, ugyhogy most egy kis pihi~ *a kezével a szoknyáját kezdi el birizgálni. Unatkozik egy kicsit. A táskájából tehát egy könyvet vesz elő, és azt nézegeti, majd unottan kezd el föl-le sétállgatni.*

* Újra a fiatal tanárnő siet le az iskola lépcsőin, ma már másodjára. Ismét egy diák érkezett saját karába, viszont szegénykéről valahogy elfelejtkeztek. *
~ Merlinre, ilyen szégyent, ha ezt a tanáriban meghallják, rajtam fogja mindenki köszörülni a nyelvét... ~ Hát ige, ritkán fordul elő, főleg így a tanévben jócskán benne járva, hogy egy diákról egyszerűen elfeledkeznek. Ahogy leér a lépcsőkön már nyitná kifele a tölgyfaajtót, mikor észrevesz egy ott ücsörgő alakot. Jobban megnézve az alak egy ifjú hölgy. *
- Oh, elnézést, Beatriz Eloisa Mendeshez van szerencsém? * Megvárja a választ, majd megkönnyebbülten sóhajt egy nagyot. *
- Én Cassandra M. King vagyok, sajnálom a késlekedést, sokáig várt? Többnyire hamar kiérünk, de az ön érkezési levele valahogy elkeveredett. * Szánja-bánja bűnét, ami nem is az övé, hanem drága madárkájáé, aki bosszúból beleejtette a levelet a szemetes kosárba, és a nő csak most fedezte azt föl. *

*Bea hirtelen lépteket hall. Ezt a jó fülének köszönheti, így egy kicsit meg tudja igazítani a haját, amíg az illető odaér. ez hasznos dolog is volt, mivel éppen a karvezetője siet le elé. Felállt, majd a szoknyáját kiegyenesítette, aztán a felsőjét is kiegyenesítette* ~Ebben csak az a kellemetlen, hogy a ruhám összegyűrődött, és persze pontosan a szakvezetőm lát engem így~ *gondolkodott el egy kicsit, de hát már nincs mit tenni. Ez így alakult. Feláll tehát és tünde mód, egy meghajlással köszönti a karvezető tanárnőt* -Beatriz Eloisa Mendes- *mondja, miközben egy kicsit még mindig kínban van, azzal kapcsolatban, hogy vajon hogy is néz ő most ki. Igaz az emberekről meg van a véleménye, mint általában minden tündének, vagy tünde származásúnak, de a felnőtekkel, és a feljebb valókkal mindig is tisztelet tudó volt. A legnagyobb tisztelettel szemléli tehát a tanárnőt, hogy hova is fogja őt vezetni a tanárnő.*

- Nos, kisasszony, akkor talán föl is kísérem a hálókörletébe. Már bizonyára elfáradt... * Reménykedik benne, hogy a késlekedés nem vetett rájuk túlzottan rossz fényt. *
- Jöjjön utánam, a klubhelyiség a toronyban van. * Mutatja az utat egyenesen a lépcsők felé. Ahogy fölfelé haladnak a tanárnő arcán még mindig ott van a zavar miatt keletkezett pír. *
- És honnan jött a kisasszony? * Kérdi a lánytól, miközben fölfelé haladnak. Próbál kommunikálni vele, és oldani a kialakult feszültséget. *
- Ha esetleg van pár kérdése, akkor nyugodtan kérdezzen, szívesen válaszolok rájuk. * Biztatóan rámosolyog a lányra, majd újra az utat kémleli. *
- A társai majd eligazítják mindenben, és ha valamire mégis szüksége lenne, akkor keressen meg. *

*Amikor végre a tanárnő jelenléte miatt megnyugodott, akkor nézett csak körül* ~Szép... Mikor is voltam én ilyen, vagy ehhez hasonló helyen? De régen volt... Csak ne lettek volna a költözködések- *sóhajtott egyet a lány nem egézsen hallhatóan. Sőt, talán egy ember nem is hallhatta azt. Legalább is a lány nagyon reméli, hiszen nem a tanárnő tehet arról, ami ő vele megtörtént* -Születésem szerint Ausztráliából származom, de több helyen is laktunk. Például Dél-Amerikában még az indiánok között is laktam- *csüggeszti le a fejét alig láthatóan* ~Miért nem tudom befogni a szám? A rosszat vonzom, és ezzel másoknak is árthatok~ *nem csoda, a lány múltja nem éppen a legszebb dolog, ami elmesélhető egy frissen megismert felnőttnek, aki éppen Bea szakvezetője* -Azt megkérdezhetem, hogy mikor lesz a következő órám?- *és még annyi minden fogog a lány agyában, mint például az, hogy hol lesz az az óra, és hogy hogyan is jut el ő oda. De még szerencse, hogy lesznek társai, akik, haminden igaz, segítenek majd neki.*

*Vidáman, könnyed léptekkel siet le a bejárati csarnokba. Egy kicsit vigyázhatna az ugrabugrálással, most is félrelép, és majdnem elhasal. Szerencsére azonban sikerül megkapaszkodnia a korlátban. Így egy tökéletesen bemutatott fél lábon állós kalimpálós izét láthattunk. Szerencsére a mutatványt nem látták sokan, csak körülbelül az a húsz ember, aki éppen a bejárati csarnokban beszélget, meg hasonló dolgokkal múlatja az időt. Így, közröhej tárgyává válva, némileg óvatosan, teljesen elvörösödve sétál le a lépcsőn, egyenesen az egyik ablakhoz. Ahogy kinéz a parkba,, látja, hogy ott sincsnek túl sokan. Még mindig. De ő sem akar kimenni, viszont az sem lenne túl jó, ha itt állna egyedül, miközben mindenki rajta röhög.*

Bittus fáradtan kóvályog ki a kastélyból. Megint nem aludt valami jól. Még mindig azok a rémálmok gyötrik. Nincs túlöltözve, de viszont nagyon csinos. Egy vérvörös felső van rajta, s egy rövid farmernadrág. Aranyosan összefonta a haját két copfba, ami eléggé kislányos, de nem olyan feltűnő. Ahogy kilépne a kastélyból észre se veszi barátnőjét, Melindát, akire rengeteg szempár rátapad, s kicsit megbotlik a lányban, de szerencsére két lábon marad.
-Mi a...
Kezdi, s a szempárok rá is úgyanúgy rámerednek, majd vihogás hangzik néhány diák felől. Persze nem az a lónyerítés, hanem a szolidabb fajta, de ez is bőven elég volt Bittusnak, hogy fegyelmezzen.
-Khöm... nem parádé ez, hogy így nézzetek, s nem illendő a prefektusaitokat kinevetni. Apropó. Akkor főleg nem, ha kint kószáltok éjszaka, s elnézzük hogy megszegitek a házirendet.
Jegyzi meg Bittus, majd néhány emberre rámered 1-1 pillanatra, s észleli hogy mindenki elcsendesedik, s foglalkozik újra a saját dolgával.
-Ne hagyd hogy kinevessenek. Meg kell tartanod a tekintélyed.
Mondja a lány s kedvesen rámosolyog Melre.

*Csak azt veszi észre, hogy valaki elbotlik a lábában, és újra felhangzik az ismerős nevetés. Kicsit ijedten fordul hátra, hogy nem esett-e baja az illetőnek, aki hozzá hasonlóan eléggé... Ügyes volt. De szerencsére nem, és mikor látja, hogy Bitta az, egy halvány mosoly jelenik meg az arcán. *
- Igen. Nem illik ilyet csinálni. *a nagyobb nyomaték kedvéért még a pálcáját is meglengeti, és roppant szigorúan néz. Persze most már rajta a nevetés sora, és egy jó ideig nem is bír válaszolni. Mikor végre ki tud nyögni egy-két értelmes szót, akkor is csak nagy nehezen.*
- Igen... Igazad van. Nem fogom hagyni magam... Bár én nem az a típus vagyok, aki elmondja, hogy mit szabad és mit nem. Inkább az, aki elvárja mindenkitől, hogy tisztában legyen a szabályokkal, mert ha nem, akkor... Varázsolok. És mindenki tudja, hogy az katasztrófába torkollhat. Egyébként... Kiket nem árultál be, akik megszegték a házirendet? Kíváncsi vagyok, kiknél válhat majd be... Mindenesetre elég hatásosan csináltad.
*A sugdolózó tömegre pillant. Érdekes, hogy amint rájuk fordítja tekintetét, azonnal elcsöndesülnek. Ezután visszafordul barátnőjéhez.*
- És hogy vagy mostanság?