//Kutató -csoport//

*Még tegnap este, ahogy kézhez kapta az üzenetet, gondosan magára zárta az ajtót, nehogy hülyeséget csináljon, a kulcsot meg kidobta az ablakon, mert érezte, hogy itt bizony hatalmas bajok lesznek, és lám, igaza volt, arra ébredt, hogy neki mennie kell. Nem, most nem csövezni, hanem keresni. Szerencsére a kulcsot nem találta meg, így először nem tudott kirobbanni a szobájából, úgyhogy ott túrt fel mindnent. Viszont a késztetés az nagy úr, úgyhogy kínjában telerajzolta először az összes üres papírját Télapóval, krampusszal, angyalkákkal, Jézuskával, és Grinch-el, és egy csomó rénszarvassal – amit amúgy rühell. Mivel a zárat hiába feszegette, így a felgyülemlett feszültséget a falakon vezette le, így a szobája falára vannak felpingálva ezek a lények. És ekkor találta meg a pálcáját, úgyhogy csak sikerült kiszabadulnia. Ettől az őrülettől egy időre még arról is elfeledkezett, hogy tud varázsolni, úgyhogy elég komoly a helyzet. Mielőtt kirongyolt volna a folyosóra, összeszedett néhány érdekes tárgyat, amit belegyömöszölt a táskájába. Többek között nála van egy lepedő, az ezüst tőre, amit bájitalon használ, egy kis flakon víz, és egy tucat zokni, néhány szem süti, alma. Még pakolna tovább, de sajnos rohannia kell, mert küldetése van. Arra, hogy pontosan hogy került ide, nem emlékszik, hiszen annyi helyre dugta már be az orrát, hogy teljesen össze van kavarodva, csak azt látja, hogy már a nyugati-szárnyban van, és Noel egy ismeretlen srácon csimpaszkodik.*
-Sziasztok!
*Amelie-re kedvesen vigyorog, a látványtól meg szégyellősen elfordítja a fejét, egyetlen pillanatra még azt is elfelejti, miért jött, de máris rohanna tovább..*
-Bocsi, most nem érek rá, dolgom van… tényleg, nem láttatok a kedves kis karácsonyi lényeket?

*Felvont szemöldökkel figyeli a lányt, aki épp körüljárja, de elég hamar megbékél a kutató szemekkel. Egyrészről megállapította, hogy Amelie nem néz ki rosszul. Ha szép lány nézi az sosem baj. A kérdésre csak vidáman, és meglehetősen kedvesen visszavigyorog, és int.*
- Persze, hogy szólok. Látom te is őket keresed, és.. hát tartsunk össze, ja.
*Összetartás, persze-persze, röhög a vakbele, mindenkit ő fog először megtalálni, ez nem kérdéses, és esze ágában sincs az információit vagy a későbbi zsákmányt megosztani másokkal, még ha ilyen formásak és csinosak is.
Esetleg hajlamos kompromisszumot kötni bizonyos ellenszolgáltatások fejében. Elrévedő tekintettel gondolkozik a szóba jöhető ellenszolgáltatások különböző cseppet sem erkölcsös, vagy szemérmes variációin, de aztán erőnek erejével rázza meg a fejét. Nem, most ezzel nem foglalkozhat. A keresés az elsődleges, aztán jöhet a többi. Bár ki tudja, lehet, hogy a kettőt össze lehetne kötni. A kellemest a hasznossal.
Szája széle ravasz mosolyra kunkorodik, de azért az összehúzott szemeiben gyanakvás is villan, elvégre. Mi van ha.. tényleg?*
- Sajnálom, de meg kell, hogy motozzalak, ki tudja, hogy nem rejtegetsz-e egy karácsonyi tündért.
*És már indulna is meg a lány felé, azzal a szent céllal, hogy tapintás alapján megállapítsa hányas melltartót is hord (mi van ha oda bújtak el), ha nem csapódna belé egy tökismeretlen srác, és nem akaszkodna rá, mint csimpánz a majomkenyérfára. Meglepetten pislog, azért.. lehet, hogy nagy a szája, de ráugrani nem szoktak. Szóval meglepődik.
Azonban ez sem tart sokáig, vigyorogva hagyja tovább 'terrorizálni' magát. Ú de szööörnyű. Jaj de rooossz. Micsoda önfeláldozás ez részéről!*
- Azért vigyázz, ez egy értékes kabát! Drága anyag. Amúgy semmi bajom nem lenne, hogy letéped rólam, de azért mégiscsak.
*Persze tudja ő, hogy nem épp ebből az okból másztak rá, hanem éppenséggel érkezett egy még oly' elhivatott tag, mint ő vagy Amelie. Szóval csak megpaskolja a kölyök feje búbját, és hagyja, hogy felfogja jobb ötlet lemászni róla, mert rossz emberrel került fizikai kontaktusba. (Rossz emberrel, aki ha még pár percig marad, csúnyán ki fogja használni.)
Mikor ismét a különös "ruhadísz" (alias Noel) nélkül marad, akkor fordul vissza Amelie felé.*
- Kössünk alkut. Én LEHET, hogy rejtegetek valamit .. Hagyom, hogy megmotozz. Cserébe én is. Na?
*Vigyor. Szörnyű, hogy még egy plusz rögeszmével is ilyen. Amúgy érezhetően nem gondolja ám komolyan a dolgot, inkább csak viccelődik. Izzy is feltűnik látásának perifériáján barátságosan int neki.*
- Naa, nem kell szégyenlősködni, gyere csak, több szem többet lát.
~Aztán ha már meglátták, akkor mindenki elé török és ÉN kapom el.~

// Sion, Amelie, Noel, Izzy //

*Tényleg rohanna tovább, hogy bekukkantson minden rejtett zugba, mikor meghallja, hogy Sion Amelie-t akarja megmotozni. Ezen tök jót röhög, és a feje fölött képzeletben felvillan egy villanykörte.*
-Áhá! Tehát ti voltatok a gazok, akik eltűntették őket! Nos, amíg ti ketten Amelie-vel megmotozzátok egymást, addig mi ketten Noellel megtesszük ugyan ezt. Mit szólsz, haver?
*Csillogó szemekkel becserkészi haverját hátulról, és kíváncsian kezd el matatni. Végül is így sem rossz, ő turkál Sionon, Izzy meg Noelen. Naná, hogy alapos, így végigmatat minden olyan helyen, ahol el lehet valamit dugni. Na jó, azért a testnyílásokat egyelőre kíméli.*
-Nem, nem láttam Amelie, feltéve, ha te is ugyan azt keresed, amit én.
*Időközben kiderül, hogy a lány csak a rémszarvasra specializálódott, amitől most érdekes módon mintha nem is rettegne annyira. Még almát is csomagolt neki, hogy könnyebben előcsalogathassa. Tényleg, mi lesz akkor, ha mindketten egyszerre találják meg? Elfelezik?*
-Nem Amelie, nem csak a rénszarvast kell megtalálni, hanem mindenkit! Jézuska is elveszett, meg a Télapó is… ó, az a kedves, öregember, aki minden évben a térdére ültetett, és megcsipkedte az arcomat… és a krampuszok… ohh… azok az édes kis hegyes szarvak, a kis bojtos farkuk, meg a pirospozsgás, pufi angyalkák… Merlinre, ha nem találjuk meg őket MOST, én beledöglök!
*Mély átéléssel adja elő a jelenetet, közben a fiúk dudorodó részeit nézegeti összevont szemöldökkel, hátha ott bújt meg valamelyik.
Ismét jókat vigyorog Sion nem dudorodós kabátján, ezt meg kell néznie közelebbről is, úgyhogy lép néhányat a fiú felé, és mint egy kacsa, félrefordítja a fejét.*
-Hé, én látok egy dudort ott középen! Az nem Rudi orra? Szerintem nézzük meg! Noel, ha már úgyis ott a kezed…
*Persze csak szórakozik, de a kisördög most is ott suttog a fülében, hogy mi van akkor, ha az ott tényleg egy darab rejtőzködő rénszarvasorr?*
-Nah, mi lenne, ha mondjuk elindulnánk közösen? Szerintem egyik sem olyan picike, hogy elférne rajtunk.
*Tér kissé észhez, de még mindig el lehet téríteni a jó ösvényről.*

*Ál-sértődötten lebiggyeszti az ajkát, mint aki tényleg megsértődött azon, hogy ilyen méltatlanul bánnak vele, amikor ő igenis hogy az istenkirály, és az ő szépsége előtt népek hullanának térdre hódolva kisugárzásának. Az biztos, hogy nincs önbizalom híján, de ebben a mai világban már kell az ilyen, ha boldogulni akarsz. Szerénységgel az ember már nem megy semmire. A hiúság a XXI. század népbetegsége. A bulímia mellett persze. A valóság azonban az, hogy nem vágja földhöz túlzottan a visszautasítás. Valljuk be, volt már része benne nem egyszer, ez tény és való. Minden élő férfi kapott már kosarat. Aki nem, az hazudik.
A vereség ugyanúgy hozzátartozik az udvarláshoz mint bármi más. Még akkor is, ha ez az udvarlás elég.. szemtelen. Amit a lányok általában nem tolerálnak. Kár.*
- Hát jól van, én felajánlottam, de nem éltél a lehetőséggel. Aztán mikor este a hiányomtól szenvedve vergődsz az ágyban ne sírj tökéletes habtestem után.
*Vigyorog végül vissza fesztelenül, és úgy tűnik, hogy a gúnyolódó esetleg a külsejére való negatív megjegyzések egyszerűen lepattogzanak róla. Az önbizalom egyik egész jó kis mellékhatása.
Viszont az, hogy még KETTEN taperolják. Hát ez sem segít a hihetetlen méreteket öltött egójának csökkentésében. Ő nem tapizik vissza de készségesen engedi átvizsgáltatni magát. A stratégia tiszta és egyszer.. mármint egy külső szemlélődő valószínűleg észrevenné, hogy míg a két srác vele van elfoglalva, ő a környéket pásztázza. Lehet meztelenre kéne vetkőznie, és úgy keresni tovább?
Végül is. Állatokat keresnek. Vissza a természethez, ahogy annak idején Rousseau barátunk mondá vala. Azt azért mégsem. A ruha kell.
Noel találhat egy két hüvelykujjnyi kis tubust, amiről Amelie nem valószínű, de a srácok valószínűleg jobban tudják, hogy micsoda. Hát na, felkészültnek kell lenni, nem? Noelre vigyorog.*
- Ünnepi kiszerelés.
*Viszont a jóból is elég egy pár perc után, elhessegeti magától a fiatalokat, és megigazítja magát a hosszú kabátot.*
- Jó, erről ennyit, a pihenőnek vége. De már mindenhol néztük, szóval. Hol lehetnek?
*Homlokráncol*
- Ha karácsonyi lény vagy, gondolkozz karácsonyi lényként. *Micsoda eszes taktikák pattannak ki a fejéből. Hihetetlen. Aztán mint aki megvilágosodott egyik öklével a másik tenyerébe csap.*
- Az udvar!

*Rufus sétál itt, unatkozott szobájába ezért jött a folyosóra. Miközben sétál nézi a falat és már kezdi unni a a sétálgatást, mikor meghal egy éneklő hangot. A hang irányába indul és meglát egy lányt, akit addig még nem látott. Odamegy hozzá és megszólítja, kedves hangjával.*
-Szia, Én Rufus vagyok. És nagyon tetszik a hangod! Hogy hívnak?*kérdezi a lánytól bár egy kicsit izgul, ezért beszél ilyen egybefolyóan.*
-Nagyon szép hangod van! Már messziről meghallottam és azért jöttem ide, hogy megismerkedjek e gyönyörű hang gazdájával. És mikor megláttalak rájöttem, hogy nem csak a hangod gyönyörű, hanem te is.*mondja kedvesen a lánynak.*

//olvad//
*Rufus furcsán nézi ahogy a lány kacag. Nem tudja, honnan de ismerős neki a lány, mintha már látta volna és beszélt is volna vele, csak az a baj, hogy nem tudja, hogy honnan ismeri.*
-Jessica igen téged ismerlek,
csak annyira megváltoztál,
hogy nem ismertelek meg,
de ugyanolyan gyönyörű vagy most is mint amilyen voltál.
*mondja Rufi Jessicának, majd engedi, hogy a lány puszit adjon neki és ő ezt egy öleléssel visszonozza.*
-Jól vagyok, csak szívem már nem a szivemmé
Megszakadt a szívem, mikor vége lett a szerelemnek,
de azóa szabad vagyok.
És veled mi a harci helyzet?
*kérdezi kiváncsian a lánytól.*

*Rufus meglepődik mikor a lány az öklét az orra alá nyomja, de utána megnyugszik, mikor kiderül, hogy ez csak vicc volt.*
-Nekem sincs senkim.*mondja a lánynak majd nagy levegővétel után tovább folytatja mondandóját.*
-Én eltudnálak viselni magam mellett,
A szerelem csodákra képes.
*mondja közben mosolyog Jessicára.*
-Hát azért nem láthattál, mert nem nagyon mozdultam ki
de már én is rég láttalak.
És ha a következő kérdésed ez lenne akkor válaszolok előre is neked,
hogy semmi bajom csak lusta voltam, ezért nem mozdultam ki kuckómból.
*mondja Jessnek gondolta, hogy ez lenne a lány következő kérdése.*
-Hallom téged is az a bűbáj tart fogva, mint engem.
*mosolyog kedvesen a lányra, majd valami odahúzza a lábát a lányhoz, ezért közelebb lép hozzá. És megakarja csókolni, de csak egy puszi lesz belőle. Reméli, hogy Jess nem vette észre közeledését.*
-Öhm..bocsi csak már rég láttalak és ez ilyen "rég láttalak" puszi volt.

-Hát hogy így mondod a múltkor neki mentem a szekrényemnek, de semmi bajom nem lett.
*majd jót nevet ezen a történetén hisz elég vicces volt.*
-Én csak az igazat mondtam, hogy én nagyon szívesen lennék veled.
*ez már mindennek a teteje , ettől a mondattól Rufi elpirul.*
-Nekem nagyon hiányoztál és ha akarod akkor nem csak egy puszit adom neked.
*mondja mosolyogva Jessnek, majd leül mellém. De meglepi a lány kérdése.*
-Hát a szobámban van a gitárom. Miért? Hozzam le neked,m bájos hölgy?
*a választ meg se várva elindul a szobájába a gitárjáért, de a lánynak mutatja, hogy 5 percet várjon és azonnal visszajön.*
//Fagy//

*Rufus észreveszi ahogy Jessica elpirult, de nem szólt érte.*
-Csak azért hiányoztam, mert nem volt kit fenyegetned?*kérdezi a lányt és mérgesen nézz rá, de utána elneveti magát, mert nem bírja tovább.*
-Jaj, bocsika, csak megtréfáltalak.*mondja a lánynak nevetve, majd elindul a gitárjáért. Még a szobája felé sétál addig sok ismerős arccal találkozik és sok emberrel beszélget. Nagy nehezen megtalálja a gitárt is a sok holmi a alatt és megy Jessica felé, a lány hangját már messziről hallja így szaporázza lépteit is. A lánynak elég sokat kellett várnia, de megérte mert Rufi odaül mellé és várja, hogy a lány valamit mondjon neki, hogy valójába miért is kérte a gitárt.*

*Rufus észreveszi a szomorú pillantásokat és átadja a gitárt a lánynak, majd mindent megmutat neki és végül egy kottát ad neki, hogy a lány mutassa meg amit idáig Rufi tanított neki. A lány bele is ekzd a gitározásba, először igen nehezen megy neki, de Ruf mindig segít neki, hogy Jess megszeresse a gitározást.*
-Na, milyen?*kérdezi a lánytól kiváncsian és mosolyogva.*

-Köszönöm, de a tanítvány is remek!*mondja a lánynak.*
-Na, jó akkor játszok.*mondja Jessnek miután átvette a gitárt és elkezdi pengetni majd az éneklésbe is belekezd.*
A szürke házfalakra
rászakadt már az est
valahol felsír még egy
kisgyerek
hallom az édesanyja dallal csitítja el
hallgatom a nyitott ablaknál s végül én is énekelem

Könnyű álmot hozzon az éj
altasd el hűs dunai szél
aludj el kisember, aludj el!

Álmodj hintát, homokozót
álmodj rétet, kis patakot
aludj el kisember, aludj el!

Nézd fent a háztetőn ott neked táncol a hold
le néznek rád a fénylő csillagok
a sötét folyó parton álmos nagy béka ül
hangtalan, suhan egy kismadár látod ő is hazarepül

Könnyű álmot hozzon az éj
altasd el hűs dunai szél
aludj el kisember, aludj el!

Álmodj hintát, homokozót
álmodj rétet, kis patakot
aludj el kisember, aludj el!

Könnyű álmot hozzon az éj
altasd el hűs dunai szél
aludj el kisember, aludj el

Álmodj hintát, homokozót
álmodj rétet, kis patakot
aludj el kisember, aludj el!

Könnyű álmot hozzon az éj
Álmot mely a szívedig ér
aludj el kisember, aludj el!

A szürke házfalak közt
Álmot sző most a csend
Valahol alszik már egy apró
kis gyerek.
*miután befejezte a gitár és az ének összehangolását leteszi a gitárt és Jess felé fordul.*
-Észrevettem, hogy te nem gitározni akartál,
hanem találkozni velem,
de tud meg, hogy én valamit már régóta akarok neked mondani
szerelmes vagyok beléd.*mondja a lánynak majd nézzi a cipőjét és vár a lány reagálására.*

//Olvad//

*Rufus nem válaszol a lány sok kérdésére, csak előveszi gitárját. És egy másik dalt kezd el játszani, majd énekelni.*
-Mikor nem vagy itt, az éhes idő,
mint egy szörnyeteg, úgy kúszik elő.
Eszi a szívemet, az agyamig rág.
Leköti kezeimet, és nem megy tovább.

Gyere, vigyázz rám, terítsd rám a szíved,
s én éppúgy szeretlek majd, mint a kisgyerekek.
De ha már nem figyelsz rám, olyan gonosz leszek…
Akár egy égő seb, nagyon fogok fájni neked.

Mindig úgy szeress, mindig úgy szoríts,
hogy a halálom legyél.
Csakis benned és csakis általad
létezhessek én.
Ez is véres küzdelem.
Hogyha kell a győzelem,
olyan bátor légy és olyan erős,
hogy add meg magad nekem.

Bánat szaggat szét, ha nem vagy velem,
és én már mindenben kételkedem.
Vágtató vad folyók ragadnak el.
Hiéna nappalok tépik az életem.

Mindig úgy szoríts, mindig úgy ölelj,
hogy elpusztítson a vágy.
Aztán emelj fel a szívedig.
Testem a véred járja át.
Ez is harc és küzdelem.
Veled vívom ellenem.
Olyan konok légy, hogy bukj el értem,
ha kell a győzelem.

Mindig úgy szeress, mindig úgy szoríts,
hogy a halálom legyél.
Csakis benned és csakis általad
létezhessek én.
Ez is gyönyörű küzdelem.
Hogyha kell a győzelem,
győzz le engem úgy, hogy legyőzötten
add meg magad nekem.
*majd leteszi a gitárt és mélyen a lány szemébe néz.*
-Szeretlek! Nem vicceltem,
mikor elmondtam neked nagy titkom.*majd közelebb a lányhoz és gyengéden megcsókolja őt.*

-Nagyon szívesen elmegyek veled a karácsonyi bálra,
de most megyek aludni,
este is a szívem a szíveddé és tud meg, hogy ez mindig így lesz.*mondja Rufua, majd ad a lánynak egy jó éjt puszit a homlokára és végül gitárjával kezében elmegy.*