Nyugati-szárnyi folyosók

Leírás hamarosan.

//folyt. az ebédlőből//

Az ebédlőt elég hamar elhagyják, így kerülnek a nyugati szárnyban lévő folyosóra. Lényegében majdnem olyan mint a többi, ez is épp olyan félhomályos, és ódon, mint az össze többi. És igazából azt sem tudja a szöszi fiú, hogy merre is akar menni, csak hát már nem nagyon bírt egy helyben ülni. És különben is hamarosan vacsora lesz, és csak úgy tódulnak majd be az emberkék, megzavarva a nyugodt beszélgetést. És hát igaz, hogy társasági lény a pillus fiú, de azért van egy határ, ami már neki is sok(k).
- Azért nem kell ám mindig csak engem hallgatni. Mondjuk én is mondok egy-két dolgot, aztán majd te is. Valahogy így jó lesz szerintem. - jegyzi meg egy ferde vigyorral az arcán.
Két kezét zsebébe csúsztatja, úgy kezdik meg kis sétájukat. A fáklyák gyenge fénye világít csak, hiszen a mogorva időjárásnak köszönhetően, nem nagyon élvezhetik a nyári nap sugarait, amik még ilyenkor is simán bevilágítanak a hatalmas ablakokon. Nos, így marad a félhomály.
- Szóóóóval... - vesz egy mélyebb lélegzetet - ... meséljek magamról. Nem is tudom, hol kezdjem. - kicsit fejtevakar, tényleg ez nem megy olyan könnyen, de nem szívesen látná be kissé egoista jelleme.
- Tavaly nyáron jöttem ide. Már nem is tudom pontosan, hogy miko, talán a nyár közepén. Lényegében elég hamar megismertem egy csomó mindenkit. És hirtelen rengeteg minden történt velem. Lett egy barátnőm Hannah, nah meg egy prefektusi jelvényem. AZtán a csaj lelépett, a jelvény megmaradt, egész sokáig. Kicsit csodálkoztam is, hogy kaptam ilyen jelvényt. Nah jó, mindenki nagyon csodálkozott, hogy kaptam egy jelvényt. Aztán lett még egy barátnpm, Kyra, ő is lelépett. Elment másik suliba. - kicsit megtorpan, ahogy a felismerés villámként becsap a fejébe ~kettőből, kettő~ - ... huh, lehet nem éppen a legjobb dolog a barátnőmnek lenni.
Neveti el magát. Bár a helyzet így belegondolva elég rémes, dehát nem tud mit tenni, nem üldözte el a lányokat.
- Te hogy kerültél ide a tanév közepén? - igyekszik kicsit szóra bírni Krisztynet.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Halk léptekkel sétál Adrián mellett, hallgatva annak minden szavát. Az elmúlt időszak után, melynek nagy részét az órákat leszámítva a szobájában töltött, ez a séta most igencsak kedvére való. Talárját egyenlőre még maga előtt összekulcsolt kezén viszi, bár az idő arra utal, hogy ha a homályos folyosókról a szabadba tévednek valószínűleg fel kellesz, hogy vegye. Nem is tehet mást, ha nem akar megfázni. Miközben hallgatja Adriánt, azon töri a fejét, mit is fog ő magáról mesélni. Pedig jogos a kérés, miszerint viszonoznia kell a bemutatkozást.*
-Igen, ez így jó, így mindketten megismerjük valamennyire a másikat.
*Elmosolyodva figyeli ahogy idekerüléséről és a két lányról beszél.*
-Biztos vagyok benne, hogy te is megtalálod egyszer az igazit. Bár én azon a véleményen vagyok, hogy ez nem az iskolai évek alatt fog előfordulni.
~Mintha egy nagy bölcs veszett volna el bennem, mélyen, nagyon mélyen. Tök hülyének fog nézni ha ilyeneket beszélek.~
-Ugyan a levelemet, mellyel behívtak a suliba megkaptam még év eleje előtt, de nevelőm megbetegedett, így halasztást kértem a félévig. Először nagyon rosszul éreztem itt magam, nehezen tudok beilleszkedni új környezetbe, a társaságról nem is beszélve. Most is legtöbbször a szobámból bámulok kifelé, lejárok órákra, enni, aztán vissza fel a hálóba.
*Kedvesen bazsalyogva beszélget, bár, hogy ez a félhomályban mennyire látszik, kitudja.*
-Milyen órákat vettél fel? Másképp kérdezve mi leszel ha nagy leszel?
*Lassan a folyosó végére értek, itt Kriszty megvárja, hogy Adrián merre is indul el.*

A folyosók kissé kihaltnak tűnnek, ami ebbe a kétes időszakban kissé félelmetesnek tűnik. Ha normális lenne minden, akkor nem különösebben izgatná magát Adrián, így viszont azért inkább nyitva tartja a szemét, nem szeretné úgy végezni mint pár másik emberke. A beszélgetés kicsit nehezen indul, de aztán talán belejönnek. Ha nm most is, majd ha később jobban megismerik egymást.
- Nos, nemigazán akarom megtalálni az igazit. vagyis nem nagyon keresem. - mondja őszintén. Valóban nem akarja még megtalálni az igazit, hiszen az nagyon sok egyéb dologgal járni. Aztán meg így is éppen elég rosszul esett neki, hogy Kyra úgy eltűnt, így nem kíván újra holmi szerelmi ügyekbe bonyolódni, inkább díjazza a laza ismeretségeket, mint ahogyan azt régebben is tette.
- Én nem kaptam levelet. Lényegében ide lettem toloncolva, sőt, más választási lehetőségem nem is volt, mint ez az iskola. - teszi hozzá gyorsan, nem kívn más szavába vágni.
- Hm... - kicsit elgondolkodi kazon, mait Krisztyne mondott. Igyekezett visszaemlékezni, hogy neki milyen volt az első pár nap - Igazából azt nem szabad. Mármint bent gubózni a szobádban. - mondja egy ferde vigyorral az arcán - Attól nem lesz jobb az ittléted. Igenis azért ki kell mozdulni, no meg ismerkedni, pasizni, szórakozni, hiszen mikor máskor tennéd meg, mint az iskolaévek alatt. Szerintem.
Teszi még hozzá gyorsan, hiszen ki tudja, nem biztos, hogy Krisztyne is olyan laz erkölcsi értékekkel rendelkezik, mint Adrián. Nos, a fiú pedig nem az a szenteskedő típus.
- Mi leszek? - kissé elneveti magát. Igazából még ő sem tudja, csak valamit fel kellett vennie. - auror vagy ereklyevadász. Még nem tudom. - kicsit vállatránt, neki ugyan édes mindegy, hogy miket kell itt tanulni. Nem is az a tanulásmester. Csak tudjon varázsolni, és seprűt lovagolni.
- És te? - kérdez vissza egyből.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

-Szórakozni? Hát az nekem elég nehezen megy, nem tudok könnyen lazítani, nem tehetek róla, ez van. Ilyen vagyok. Bármennyire is szeretnék felszabadultabb lenni, nincs sok sikerem.
*Felhúzza szemöldökét, mikor Adrián a pasikat említi.*
-Na az érdekes lenne, valahogy eddig elkerült a férfi nép. Bár egy Tünde sráccal együtt jártam még otthon, de ez a kapcsolat a távolság miatt megszakadt. Itt meg...hát igazad van, nehéz úgy kapcsolatot keresni, ha csak a szobámban vagyok.
*Kék hajfürtjeit a füle mögé teszi, így láthatóvá válik a szintén kék, csillógó szempár, amikkel szívesen nézne egy kedves fiú szemeibe.*
-...hogy én mi leszek? Ahogy te sem, én sem vagyok még biztos a dolgomban. A Mitológiák és vallásokon kívül mindent felvettem, a Mágiatörténelmet alapszinten. Így bármi lehet még belőlem. Ami azt illeti szeretem a varázslényeket, így akár sárkányokkal is szívesen foglalkoznék.
*Nem kerüli el figyelmét, ahogy kissé feszültté válik Adrián, láthatólag figyel minden neszre, a lány fürkészve tekint rá, szeretne belelátni gondolataiba.*
-Talán valami gond van?
*Körbepislog, jelenleg még senki mást nem lát a folyosón, remélhetőleg ez így is marad, de ebben az elvarázsolt térben és időben bármi megtörténhet.*
-Voltál már a városban, ami csak úgy idekerült?
*Halványabb mosollyal néz rá, kíváncsiság tükröződik szemeiből.*

Megáll az egyik ablakpárkánynál, hogy neki támaszkodjon. Az ablak melletti fáklya halványan megvilágítja azt a helyet, ahol kicsit leparkírozott, így nem burkolóznak a teljes sötétségbe.
- Nekem mindig igazam van, jobb, ha hozzászoksz. - hangja teljesen komoly, de aztén kicsit vállával meglőki a lány vállát, és még egy csibészes vigyort is elenged mellé. Talán így nem gondolja olyan egoistának, mint amilyen valójában, és különben is ezzel a kijelentéssel inkább viccelni akart.
- Amúgy lazítani kell néha. Én is szoktam, és hidd el, utána tök jó tud lenni. No meg fiatal vagy. Egyszer majd azon akarod kapni magad, hogy egy hintaszékben kötögetsz, és azon gondolkodsz, hogy hova tűnt a fiatalságod? - nem nagyon szokott ő ilyen bölcseleteket mondani, de igazán nem érti, hogy egyesek miért gondolkodnak úgy, ahogyan Krisztyne, vagy éppen miért jó nekik ez a begubózás. Szíve szerint mindenkit kicsit felrázni, hogy éljen.
A kék szemek neki is feltűnnek. Hogy ne tűnnének fel. Nincs olyan lány, akit Adrián ne nézne meg. Nem szokta nagy dobra verni a stírölést, egészen kifinomította már a módszerét, így inkább csak lopva figyeli meg a lányokat. Nem tehet róla, pasiból van.
- Á, nincsen semmi, csak tudod, olyan kihalt ez a folyosó. Igaz, eddig sem mászkáltak valami túl sokan itt, de mostanság, mintha minden sokkal kihaltabb lenne. - nem akar ő ráijeszteni a lányre, éppen ezért igyekszik amolyan félvállról hangnemben előadni a dolgokat. Bár, nem az a félős típus, de ha nem gond, nem megy a bajok elébe, ha meg utolérik, akkor nincs mit tenni, védenie kell magát, és hát már nem egy-két dolgon ment keresztül. Bár, nem mindenre emlékszik, csak vannak bizonyosérzések, és enyhe emlékképek.
- Nem, nem voltam még. Igazából nem nagyon szeretem az ilyenekt, és valahogy nem is tudom, nem túl jó érzés ez. Mármint egyszercsak idekerül egy egész város, vagy éppen mi kerültünk a városba, nem tudom. Diákok tűnnek el. - kicsit megtekeri a fejét - nem tudom, nekem nem nagyon tetszik, úgyhogy szerintem én inkább idebent mászkálok. Ha nem muszáj, nem akarok szétszaggattatni a képemet. Mert? Te voltál már?

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

*Adrián mellé áll, vigyorogva billen ki kicsit az egyensúlyából, mikor az meglöki vállát.*
-Jól van na...okoska. Akkor majd hallgathatom, hogy "megmondtam előre"? Na persze, ha még lesz rá módunk újra beszélgetni és nem rázódom bele a dolgokba? Na neeem, akkor inkább tényleg megpróbálok kicsit szórakozni.
*Hogy viszonozza a lökdösődést finoman oldalba böki könyökével a mellette ácsorgót. De már el is komorodik, s végig lesne a folyosón, ha látna is valamit, de csak a falon lévő fáklyák fénye világítja be azt imitt- amott. Most azonban nem tesz erre több megjegyzést, kihalt..hát kihalt. Csak nem halnak ki belőle ők is. Ha meg mégis, hát így járt a lány. Szép halál az, ha egy fiú kezei között hal meg valaki, még akkor is, ha semmi nincs közöttük.*
-Most viccelsz? Ilyen fejjel lemenni az "ókori"körülmények közé? Óóó, valószínűleg a kutya sem venne engem észre...
*Kék fejére mutogat, miközben elhadarja kisebb tiltakozását.*
-Valószínűleg én is itt maradok, mert a hajam nem fogom befesteni, csak azért, hogy az életemet kockáztassam a városban.
*Nevet, hangosan, ha most erre járna valaki meggondolná, hogy egy ilyen lököttre érdemes-e egyáltalán rátámadni.*
-Szerinted beleolvadnék a környezetbe?

- Lényegében igen. Én megmondtam előre.... - azért mégsem hagyja csak úgy annyiban - ... én midig mindent megmondok előre!
És még az utolsó mondatot is hozzáteszi, nehogy már olyan jó legyen, és hát nehogy Adrián egoja ápolás nélkül maradjon. De azért a huncut vigyor ott van arcán. Ha mást nem is ért el, legalább Krisztyne kicsit elgondolkodik azon, hogy nem kéne úgy begubóznia. Nem mintha, Adrián ezt tekintené szent küldetésének, de egy jó cselekedet egy napra kell, különben a pokolban fog porig égni.
- Nos persze, a kék haj... nem mondom, hogy nem kirívó, de nem tudhatod, hogy ott kint nem-e kék hajú emberkék futkosnak odakint. Lehet éppen az én fejem lenne kirívó.
Elmosolyodik, majd két kezére támaszkodva kezd el lábaival játszani a folyosón. No igen,elé nehéz mindig egy helyben ácsorognia. Egy hirtelen lendülettel felhúzza magát a ablak párkányra.
- Jössze te is? - nyújtja ki kezét a lány felé.
Igaz, nem jutottak túl messzire, de végtére a folyosó is igen érdekes hely tud lenni. Még ha kihalt is, vannak itt páncélok, meg képek, meg szőnyegek, meg pislákoló fáklyák, sötétség, titkok és a többi.
Csak hozzáállás kérdése, hogy érdekessé tegyék a folyosót.
- És milyen egy tünde nővel együtt élni?
Teszi fel hirtelen a kérdést, bár maga sem tudja, hogy honnan jött ez hirtelen. Mondjuk neki nincs gondja a tündékkel, Sicard professzor asszonyt is nagyon megkedvelte. Éppen ezért elég rosszul is érintette a hír visszaérkezésekor, hogy a professzor asszony elment. Le is adta a prefektusi jelvényét, mert hát leginkább a nő miatt vállalta el, nem is azért mert annyira rendfentartó akart lenni.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

-Khmm... most azt mondanám megint, hogy igazad van, kitudja milyen népek laklak ott, de ha ezt tenném olyan lennék lassan mint egy bólogató János. Ugyhogy inkább vitába szállok veled. Elég kicsi az esélye, hogy kék hajú leányzók sétálgassanak a környéken. Bár tény, előfordulhat.
*Pár pillanatig elbizonytalanodva néz az ablakpárkányra, nehezen tudja eldönteni felüljön-e vagy sem.*
~Amilyen szerencsétlen tudok lenni, le fogok onnan esni...legfeljebb beégek, ez nálam már megszokott úgyis tőlem..~
*Elfogadva a segítséget feltelepedik Adrián mellé, magát is meglepve, hogy nem landolt az ablak alatt a földön. Kicsit feszengve megigazítja felcsúszott nadrágjának szárát, talárját maga mellé teszi, begyűrve az ablakfél és feneke közé.Nekidönti vállát a falnak, s miután jól elhelyezkedett a társaságára néz, aki remélhetőleg elég türelmes kivárni amíg Kriszty fészkelődik.*
-Az az igazság, hogy nem tudok különbséget tenni, mert nem tudom, milyen lehetett volna egy ember mellett felnőni. Drága jó Agatha sosem éreztette velem, hogy bármi különbség is lenne közöttünk. Pedig ahogy nőttem, értem tudtam, hogy sokkal nagyobb tudású ő mint én valaha is leszek. Sok mindenre megtanított. Kontrolálni az érzéseimet, elfogadni mindenkit olyannak amilyen. Ezen kívűl megalapozta azt, hogy ide felvegyenek és érvényesülni tudjak. Elég sok növényt, állatot, alapszinten a bájitalokat, könnyebb bűbájok sorát elleshettem tőle.Tehát összességében véve nagyon jó nevelést kaptam. Azt leszámítva, hogy talán e miatt vagyok inkább kicsit begubózó.
*Csöndes beszéde nem zavarhatna senkit, nem viszhangzik a kies folyosó, de felesleges is lenne, hisz még 10 centire sincs tőle Adrián.*
-...és most te jösz ismét. Különös a neved, nem tudom hová besorolni. Milyen származású vagy?
*A fiú szemeit fürkészve várja a választ, tekintete kíváncsi és kedves. Kezeit két combjára teszi, végigsimítva nadrágján, majd maga előtt összekulcsolva azokat, s még mindig a falnak támasztott vállakkal, mosolyogva ül.*

- Maximum bólogató Juliska - csibészes vigyora egészen szélesre húzódik arcán. Nem akarja cukkolni a lányt, inkább csak ugratni.
A művelet jól sikerült, Krisztyne mellette landol az ablakban. kicsit fészkelődik ugyan, de nagy a prákány, így mindketten kényelmesen elvérnek rajta. Cipőjével rugdossa a párkány alatt lévő falat, nagy bajanem eshet, a vakolat sem hullik, játéknak pedig igencsak jó. két kezére támaszkodik, kicsit előre is dől, nah nem annyira, nem akar innen lezúgni. Válla fölött néz vissza a lányra, ikor elkezd ismét beszélni a kisebb mocorgás után.
- Én meg nem tudom, hogy milyen lehet, amikor egy tünde neveli az ember lányát, fiát. Nos, lényegében talán mindegy, a fontos úgyis az, amit tanít. És mond, tündevarázslatokat tanultál?
Kérdezi valós kíváncsisággal. Mindig is érdekelték a tündevarázslatok. Számára igen érdekes egy faj, sőt mondhatni mindennél érdekesebb. A jellemük, a tudásuk, ahogy birtokolják az elemi mágiát. Most egy kicsit irigyli Krisztynet, aki előfordulhat, hogy mindezeket megtapasztalhatta.
- Különös a nevem? - kérdez vissza kicsit meghőkölve. - Én sosem találtam különlegesnek. Igazából sváb származású vagyok, azaz a felmenőim németek voltak. Úgy a 18-19. században települtek be a felmenőim a mostani lakehlyünkre. Vagyis, a köré, mert ahol most élünk, az teljesen a szüleim szerzeménye. Azért is vannak rokonaink Németbe. De inkább magyar származású vagyok, egy kis németes beütéssel. Talán ennek köszönhetem ezt a szőke búrát.
Teszi hozzá mosolyogva. Igazából, még senki nem kérdezte a származásáról. Neki már teljesen természetes, hogy mindenféle nemzet gyerekei vannak itt, és szinte mindenkinek érdekes neve van. Éppen ezért nem egyedi senki sem. Legalábbis neki nem. Kicsit hintázik előre hátra a párkányon, miközben azért a folyosót is szemügyre veszi. Nem, nem keres semmit sem, csal úgy nézelődik.
- és te? Angol? - kérdezi a lányt. Igaz, nem akarná megsérteni, ha esetleg nem találná-e, inkább csak egy tipp volt.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

*Egy kicsit gondolkodik mielőtt válaszolna, nem mintha nem tudná választ, csak jól esik visszagondolni a gyerekkorára.*
-Igen, tettem kísérleteket. De nem volt túl nagy sikerem. Pálca nélkül megtudok ugyan nagyon apró tárgyakat mozdítani, de nekem fárasztó. Nem úgy mint egy tündének. Viszont arra rájöttem, hogy a természeti elemeket egész jól tudom irányítani, lehet, hogy azért mert erre koncentráltam inkább, ezt szerettem. Pedig Agatha szidott érte mindig. Ő annak a híve, hogy a természet rendjébe nem szabad beleszólni, csak akkor, ha az életünk múlhat ezen. Úgyhogy megtanított ennek alapjaira, de ritkán élek ezzel a tudásommal. ~Órán azért jól jött.~
*Végighallgatja figyelmesen ahogy Adrián származásáról beszél, közben többször füle mögé teszi a mindig szemei elé bukó haját. Elkezd keresgélni a nadrágja zsebében, egy rózsaszín hajpántot szed elő, amivel megzabolázza tincseit.*
-Őszintén szólva fogalmam sincs. Skócia erdeiben találtak meg, így valószínűleg skót vagyok, esetleg angol. Ezt a szüleimtől kellett volna megkérdezni, de erre nem volt és nem is igen lesz módom.
*Felsője alját kezdi el babrálni, maga elé néz lefelé, halványan mosolyogva. Úgy bámulja a padlót, mintha lenne rajta valami különleges. Pedig a kissé kopott szőnyegen kívül nem igazán láthat ott semmit. Ezzel a leszegett fejjel kérdez visszapasszolva a képzeletbeli labdát, de csak olyan apró kérdéseket, amik ugyan nem tűnnek túlzottan jelentősnek, de a lányt érdekli, hisz ha tényleg mag akarja ismerni ezeket is tudnia kell.*
-Mi a kedvenc színed, kajád, tantárgyad, viseleted, helyed itt a suliban...Tényleg, van valami titkos helyed? Igaz ha elmondod már nem lesz titkos*Egy szélesebb mosoly jelenik meg arcán.*

Hallgatja a lányt. Igazán lenyűgözte mindig a pálca nélküli varázslás, no meg a néma varázslás is. Utóbbira van esélye, előbbire nem igen. A néma varázslást eldöntötte, hogy majd egyszer mindenképp szeretné megtanulni.
- Szerintem tök jó, amit mondasz. Mármint én tuti nem hagytam volna annyiban. ha már egyszer tudnám irányítani pl a vizet, akkor tuti addig fejleszteném, míg az tökéletes nem lesz. Sosem tudhatod, hogy mikor veszik el a pálcádat, és mikor van szükséged olyan dolgokra, amit egy átlagos varázsló nem tud. – teljesen fellelkesült a gondolattól, hogy van olyan, aki ért kicsit is a természetmágiához.
- Aztán meg, hogy pálca nélkül is mennek dolgok. –arcán valami féle lelkesedés van. Mondjuk tény, a varázsláson kívül sok minden nem érdekli. Mindig is imádott varázsolni, és pálcájával szórakozni. Az egyetlen óra, amire tényleg kedvvel ül be, az a bűbájtan. – szerintem – folytatja, ha ennyire megy neked, akkor ne hagyd abba.
Teszi még hozzá, még egy mosolyt is megereszt. Bár, kicsit utána gondolva Krisztyne nem tűnik annak a polgárpukkasztó, balhés típusnak. Így nem is akarja tovább feszegetni a témát, még bajba keverné őt idétlen, vagyis másnak idétlennek tűnő gondolataival.
- Huh! –szólal meg egy ferde vigyorral az arcán – Te aztán tudod, hogyan kell elárasztani az embert kérdésekkel!
Persze, nem megbántani akarta ezzel a lányt, erről minden bizonnyal mosolya is tanúskodik, inkább csak úgy meglepték a kérdések.
- Szóval, kedvenc szín. Nem is tudom. talán a zöld, az olyan jó szín, sok árnyalata van. De ha mondjuk ruhára kell gondolni, akkora fekete, meg a fehér. – valóban kicsit elgondolkodik, hogy mi is a kedvenc színe. Sosem tulajdonított neki olyan nagy jelentőséget, hogy erre azonnal tudjon válaszolni. Kicsit beletúr hajába, hogy kósza tincseit hátrasimítsa, így folytatja a válaszadást. – Kedvenc kaja. Az tuti nincs. Én minden evő vagyok. Nem tudsz olyan elém tenni, amit ne ennék meg. Viseletem pedig, ahogy most látsz. - egy lendülettel leugrik a párkányról, kezeit szétteszi, hogy jól látszódjon inge, farmerja.
Egy-két pillanat után visszafordul, nekitámaszkodik a párkánynak, és kicsit féloldalasan tekint fel a kék hajú lányra.
- Nincs kedvenc helyem. Nincs olyan, ahova mindig, vagy legalábbis nagyon sűrűn elmennék. Titkos helyem sincsen. Minek? - kérdez vissza, egy kis vállrántással.
- Nos - vesz egy kisebb levegőt, és szembefordul a lánnyal - én válaszoltam, most te jössz.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

-Nem mondtam soha, hogy bármit is feladok, nem szokásom. Csak nem használom az amit tudok feleslegesen.
*Kicsit más nézeteken vannak a varázslat használatával, Kriszty szerint nem kell fitogtatni azt, amit tud, nem is szokta ezt tenni, most sem mondta volna el, ha nem bízik a fiúban. Bízik, de miért is? Hisz még csak most ismerkednek. Sőt azt sem mondta, hogy nem szokta gyakorolni a bűbájok használatát ha egyedül van, bár ezt nem is fogja kijelenteni senkinek.
Mikor Adrián leugrik a párkányról, és kisebb bemutatót tart Kriszty végigméri a srácot, tetőtől-talpig, egy lelkében tett megjegyzéssel, miszerint jól néz ki a fiú.
-Az én kedvenc színem a kék árnyalatai és a fehér. Bár lehet, hogy ez egy kicsit fura a kék hajamat nézve.
*Kicsit elhúzza a száját.*
-Kedvenc kajám nekem sincs, inkább olyanok amiket nem szeretek, például a sütőtök. *Még a tök gondolatára is kirázza a hideg.*
Kedvenc helyem nekem sincs, ha a szobámat leszámítjuk titkos sem. Ruhák, amiket szeretek? Főként nadrágok és feszesebb blúzok, de ha úgy van kedvem egy-egy miniszoknyát is felveszek.
*Sóhajt egyet, miután végigsorolta a válaszokat azokra a kérdésekre, melyeket ő tett fel a fiúnak.*
Kihagytam valamit?*Néz kérdőn, kedvesen mosolyogva.*

- Jó-jó, elhiszem én. – mondja vigyorogva – persze, azért jobb használni tudásunkat, nehogy még a végén megkopjon minden, vagy éppen elfelejtődjön. Szerintem az egész varázslás dologban ez a legjobb. Varázsolni. Nem kell nekiállnom összepakolni a szobám, csak egy pálcamozgatás, és már kész is. Ha vizes vagyok? Csak egy suhintás, és máris száraz vagyok. Kényelmi szempontból mindenesetre nagyon hasznos dolog. És valahogy, gondolom én, így lehet a másfajta varázslatoknál is.
Magyarázza Krisztynenek, nem akarja ő ráerőltetni saját gondolatait, de ha erről a témáról van szó, ő mindig olyan felbuzdult tud lenni. Persze, nem azért, hogy hencegjen, hanem csak mert imádja ezt. Ha lenne olyan szakma, hogy folyton varázsló, akkor tuti annak tanulna. De mivel nincsen, így kénytelen olyat választani, ahol igencsak sokat kell használni. Miközben beszélt, még pálcáját is elővette, és elkezdett vele játszani. A következő pillanatban, már egy varázsige hagyja el a száját.
- Effloresco! - mondja halkan, ám határozottan pálcájának.
A pálca hegyéből virágok bújnak elő, melyek, mint az esőcseppek hullanak a földre, aztán mikor Krisztyne felé fordítja a pálcáját, akkor a párkányon ülő lány ölében. Egy kis mozdulattal szünteti meg a varázslatot, hiszen nem akarja ő elárasztani a folyosót virágokkal.
- Látod? Szerintem tök jó dolgokra lehet használni...- jegyzi meg egy elégedett mosollyal.
Miután megválaszolta a lány kérdéseit, meghallgatja, hogy Krisztynenek mik a legjei. Vagyis, a saját kérdéseire adott válaszait. Nem mondhatni, hogy túl sok közös van bennünk, és minden bizonnyal egy feszülős póló sokkal jobban áll a lánynak, mint a fiúnak. Sőt, lelki szemei előtt már meg is jelent Krisztyne feszülős pólóba, és mini szoknyába. nagyon nem akar rákoncentrálni, mert hát mégis csak illetlenség, és különben is a háztársa, és nem akarja, hogy akárhányszor meglátja a lányt, mindig a miniszoknya, meg a feszülős felső jusson eszébe. Elég kellemetlen pillanatoknak lehetnek akkor részesei.
- Amúgy azért vannak már itt barátaid? Tudom, hogy nem sokat mozdultál ki a szobádból, de azért mégis. Néha, csak ki kellett jönnöd enni.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

*Mosolyogva hallgatja végig a fiú lelkesedését a varázslatokkal kapcsolatosan. Nincsenek egy nézeten, Kriszty szeret sok mindent saját kezűleg megcsinálni. Szereti megérinteni ugyan úgy az ágytakarót, mint például egy virágágyás piszkos földjét. Szeret végignézni kezei munkájának eredményén. Nem bánja ha az eső teljesen eláztatja, még akkor sem ha megfázik. szereti, ha a hidegtől megborzong, vagy éppen a napsugarak megelngetik. De erről a srác nem is tudhat, és nem is kell vele egye értenie.*
-Ezek csodaszépek.
*Kezébe vesz pár virágot, mely az ölébe hullik, beleszagol, élvezve a kellemes illatokat. Bazsalyogva néz a srácra, közben felhúzza maga alá lábait, török ülésben elhelyezkedve.*
-...hát ismerni ugyan ismerek már jó pár diákot itt, de olyan igaz barátom még nincs. Igaz ennyit nem is beszélgettem még senkivel, mint most veled.
*Fura látvány keletkezik, mikor eszébe jut egy fiú, aki nagyon szimpatikus neki, mondjuk ez így még nem is jellemzi igazán az érzést, ami Kriszty lelkébe lakozik. A kék haja jelenleg egy fülig vörös arcot vesz körbe.*
~Jézusom, ég az arcom...nagyszerű, biztos, hogy észreveszi milyen cékla fejű lettem.~

Úgy látszik Adriánt jobban feldobja a varázslat, mint Krisztynet. Persze, érthető, hiszen éppen az előbb tárgyalták ki, hogy kinek mit jelent. Vagyis, leginkább Adrián beszélt róla.
- Hát, azt hittem nagyobb hatást érek el vele - szája kicsit lecsorbul, mint egy kis gyereknek, aztán el is teszi a pálcáját gyorsan.
Legfeljebb, mint mindig, vagánykodik vele szobájában. Ő maga, például nagyon vevő az ilyenekre, és elég szépen meg is tudja dicsérni magát. Végülis, az is dicséret.
- No, mindegy is... hol is tartottunk? - kérdez vissza, és az előbbi beállásból visszatámaszkodik a párkány széléhez. persze, nem undokul, hiszen figyel a lányra. Ő is rég beszélgetett már itt a kastélyban, hiszen nem is olyan régen tért vissza önkéntes száműzetéséből.
- Akkor én vagyok a Number One. - mosolya újra visszatért. Kicsit csibészes, kicsit kisfiús, olyan Adriános. Még hüvelykujjával is mutatja, majd könyökével visszatámaszkodik.
- Fura egy lány vagy te Krisztyne Blackkat! - mondja orra alá somolyogva.
Hogyne vette észre a kis pírt az arcán. A varázslás mellett a másik, amihez ő szerinte igen jól ért, a lányok. És hát, ha egy világos bőrű lány elpirul, az bizony elég látható még egy olyannak is, aki nem amolyan szakértő fajta. Vagy legalábbis nem tartja magát annak. A kijelentés után kicsit megtekeri fejét, nem rosszallóan, hanem olyan nem nagyon érti módon.
- Tudod, nem kéne úgy elbujdosnod. Okod nincsen rá, hiszen nem vagy rémség, és hát beszélgetni is lehet veled. Azt hiszem most is pl elég régóta beszélgetünk. - jegyzi meg kicsit mellékesen.
Ha már az ő egoja megnőtt, kicsit építgeti másét is. Adrián szerint elég fontos, hogy valaki tisztában legyen önnön magával, és szeresse is magát. A többi meg már csak úgy jön maga után.
- Amúgy, nem túl sok lánnyal lehet így eldumálni. Utoljára Kyrával beszélgettem ennyit, de ő más tészta. -zárja is rövidre a témát.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

*Leugrik a párkányról, pár lépést tesz előre, s így, Adriánnal háttal, komoly hanglejtéssel kezd el beszélni. Kezeit összefonja maga előtt, hangján is érződik valami szomorúság, enyhébb düh.*
-Fura lány vagyok? Igen, az vagyok. Mert szeretem ahogy az eső permetje rápereg a vállamra, ahogy a frissen, általam vágott fű illata orromba szál. Mert saját kezűleg nevelek virágot, s nem pedig a pálcámból reptetek elő. Mert elszigetelten éltem, és nehezen nyílok meg mások felé. Mert kék a hajam, néha azt sem tudom meddig. Mert a varázslatot nem alkalmazom feleslegesen. Persze..én is gyakorlok, mert a nélkül semmit nem érne az eddigi tudásom, és tovább is kell fejlesztenem.De nem fogom hangoztatni, hogy volt kitől tanulnom, és talán picivel könnyebben tudok varázsolni mint az átlag ember-diákság. Arra neveltek, hogy nem szabad kérkedni tudásommal. Különösen mert tudom hogyan reagálnának rá. Volt már részem előítéletekben. Érted már miért nem tudatom mindenkivel? Miért gubózok inkább be? Inkább eljátszom a szerepet órákon is, hogy nem megy nekem nagyon a varázslás.
*Kezdi felbosszantani saját magát, így megfordul. Odalép Adrián elé, becsukja a szemét, mély levegőt vesz. Arcvonásai kisimulnak, mérge messze szál. Megnyugodva, koncentrálva, immáron nyitott szemmel kinyújtja pálcáját egy apró virág felé, ami a földön hozzájuk legközelebb van.*
-Pennea
*A virág először csak megpördül a földön, majd egy kicsit erősebb összpontosítás után lassan emelkedni kezd. A leány megfogja a virágot és a fiú felé nyújtja, miközben mélyen a szemeibe néz.*
-Nem tudom miért pont neked mondtam el ezt az egészet, talán mert úgy éreztem te megértesz, talán mert valakinek muszáj volt már elmondanom és mert veled jó beszélgetni.
*Lesüti szemeit, maga elé, restelkedve, amiért így kitört belőle minden.*
-Ne haragudj, nem akarlak a bajaimmal untatni, sem megbántani semmivel, nem te tehetsz róla, hogy az "értelmes" lények nem tolerálják a másságot.
*Az értelmes szónál elhúzza a száját és mutatja is a macskakörmöt. Ismét felnéz Adriánra, rámosolyog, és kérlelő szemekkel fürkészi a srác tekintetét.*
-Megkérnélek valamire? Amit most mondtam maradjon a kettőnk titka. Senkinek nem kell tudnia, arról, hogy milyen a lelki világom.
*Megnyugtató a tudat a lány számára, hogy valaki talán megérti, de most elhallgat, rádöbben, hogy mostanra már túlságosan is sokat beszélt. Visszaáll az ablak elé, nekitámaszkodik a párkánynak, hátul összekulcsolt kezekkel és zavartan húzgálja egyik lábát a szőnyegen.
-Én most már meg sem szólalok, csak ha kérdezel valamit, olyan vagyok mint egy lüke liba, nekiállok hisztizni. Ne is foglalkozz vele, majd elmúlik most is mint máskor.
*Szinte mint egy köpönyeg váltást, úgy teszi fel a következő kérdést, megpróbálva elterelni a fiú figyelmét eddigi témájukról*
-Ennyire rossz véleményed van a lányokról? Nem hiszem, hogy nem lehet mást is találni, akivel beszélgetni lehet.

Oh, hát amit kiváltott Krisztyneből Adrián már kicsit ismerősebb neki. Igen, egy két lányt bosszantott már fel, de kivételesen most nem ezt akarta elérni. Kicsit meg is van hökkenve, ahogyan Krisztyne kikelt magából. Persze, hallgatja őt, és a világért sem vágna közbe. Persze, azért a csibészes vigyor most is ott van arcán, de szerencsére ebből most Krisztyne mit sem lát.
Inkább betudja az ilyenfajta kirohanásokat valami csajos betegségnek, mint vérre menő veszekedés alapjának.
- Jó-jó... nyugi! - próbálja csitítani a lányt.
Azért nem lenne jó, ha ilyen későn valaki kijönne a morgolódásra, noha nem is hangosan adja elő magát háztársa. De mégis, megértette ő, csak nem tudja elfogadni.
- nem, nem... nincsen gond veled - teszi még hozzá gyorsan, hátha csillapodnak a kedélyek. - Hidd el... se a kék hajaddal nincsen gond, se azzal, hogy tudsz varázsolni, se azzal, hogy nem akarsz kérkedni vele. De kérdem én Miss, egy varázslósuliban, hogyan tudnál kérkedni azzal, hogy tudsz varázsolni?
teszi fel a kérdést, egy olyan tenyérbemászó vigyorral az arcán.
- És különben is, semmi gond sincs azzal sem, hogy te saját magad szereted csinálni a kertészkedést, meg a sok egyéb fárasztó munkát... ezen ne húzd fel magad. Éééés - vesz egy mélyebb levegőt - pont attól vagy olyan egyedi, hogy kék a hajad. Rosszat nem akartam neked, csak hogy ne ülj mindig a szobádba. Itt nem hiszem, hogy lennének előítéletek, hiszen mindenki valamilyen szempontból furcsa, és egyedi, aztán meg olyan mint az összes többi. Nézd, a tündéket, és a törpéket sem piszkálják, akkor téged miért piszkálnának a kék hajaddal?
Bár, nem biztos, hogy mondandójával javítana a helyzeten, de ki tudja. talán megérti a lány, hogy miről is akart beszélni, vagy mit is akart mondani valójában. Ha nem, akkor maximum meg lesznek cibálva Adrián szöszi tincsei, túléli, mint ahogyan máskor is.
A varázslást figyeli. Elismerően bólogat, bár nem kért semmilyen bizonyítást sem.
- Nem haragszom... - egy kicsit megnyugszik a pillus fiú, mint ahogyan a kedélyek is - ... meg fecsegni sem fogok erről. Nem sok értelme lenne, most elindulnom, és minden szembejövőnek elmondanom, hogy Krisztyne kiborult pöppet. - a végére elmosolyodik, egy kicsit talán meg is simogatja a lány hátát, amolyan megnyugtatásféleképpen.
A lányos kérdésnél kicsit kinyitja a szemét. Tulajdonképpen nincs ő rossz véleménnyel a lányokról, sőt egy-kettőről igencsak jó véleménnyel van, de az, hogy ki mire jó, az már más kérdés.
- Oh .. - neveti el magát - ... nincs nekem rossz véleményem a lányokról. Mi lenne velem nélkülük? - kicsit kinyitja a kezét, még a vállát is megemeli - Csak hát... nézzük is... vannak azok a lányok, akik nagyon mutatósak, és egy-két dologban jók, de semmi egyéb. Vannak azok a lányok, akik nem túl mutatósak, viszont nagyon jó barát lehet belőlük, és hát a leckédet is mindig megírják. Aztán vannak azok, akik okosak, meg mutatósak, jó barát is, nah meg előfordulhat, hogy bele is szeret az ember. Én imádom a lányokat ... - mondja vigyorogva.
- Csak éppen ért egy nem túl jó dolog, és hát most valahogy kicsit megüresedtem, de majd lesz ez még így se.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

*Kedélyállapota lassan csillapodik, megcibálni sincs szándékában senkit, nem is volt még ilyenre példa a kékség életében, ahogy hasonló kirohanásokra sem, mert ha gondja van is magába fojtja. Nem panaszkodik, nem nyávog, mint egy kiscica, inkább egy lepke bábjához hasonlatos a leány, akinek bátorítás kell ahhoz, hogy egy gyönyörű pillangó váljék belőle. Hatalmas kisebbség érzete nem hagyja elfogadtatni azt vele, hogy nála sokkal furább élőlények is járnak ide a suliba, és közel sem lehet azt mondani, hogy csodabogár lenne Kriszty. Lelki bezártságának okát keresi maga is, és mindig oda lyukad ki, hogy szüleinek tette, miszerint elhagyták őt, tönkre tette egy életre. Nevelő anyja hiába mondogatta neki, hogy valószínűleg nem tehetnek a történtekről, talán valami történt velük....ez a kis hölgyet nem érdekelte, nem hitte el és nem is hiszi most sem. Ezt azonban már nem mondja el a fiúnak, nem azért mert nem bízik benne, mert akkor még ennyit sem mondott volna, hanem mert nem szeret erről beszélni senkinek.
Érzi, amint Adrián keze végigsiklik hátán, a lány lecsukja szemeit, lassú, mély lélegzet vételét a síri csendben, hallani is lehet talán. Megnyugszik teljesen, mire a srác a lányokról kezd el magyarázkodni, kielégítve Krisztyne kíváncsiságát.*
~Valakiben nagyot csalódhatott, ha ilyen sértődöttnek és megbántottnak tűnik..~
*Az egész kastély elcsendesedett körülöttük, ez a csend szinte kisérteties, nem szeret ilyenkor a folyosókon csalingálni már. Most sem lenne itt, ha nem tudná, hogy Adriánnal egy karba tartoznak, s útjuk egy irányba fog vezetni. Szereti az esti, friss levegőt, így kinyitja az ablak egyik szárnyát, vigyázva rá, hogy hátba nem verje véletlenül beszélgető partnerét, visszaül a már nyitott ablak párkányára. Végigfut tekintete a hosszú, kisérteties helyiségen, talán a képzelete játszik vele, mivel egy kis neszezést hall. A hang irányába néz félrehajtott fejjel. Teljesen előre hajol, félő, hogy lebukik a földre. Nem tudni mi lehet az ami motoszkál, talán egy egér, vagy egy béka, aki besettenkedett az ajtón és most nem tudja melyik út vezet kifelé, ha egyáltalán van ott valami, vagy valaki.*
-Most megbolondultam, vagy mozog valami ott?
*Balra mutat, az egyik kicsit rozsdásodó páncélzat mögé, majd felegyenesedik, s a fiúra néz.*
- Nem bánnám, ha elmenénk innen, valahogy végigfut a hátamon a hideg ettől a folyosótól.

[Társalgóból kilépvén azon a bizonyos Véres-hajnalon]

*Míg kilépdelnek a folyosóra Erik újrakalkulál. Lebont régieket- és felépít új terveket.
Nem akarja elveszíteni azt az egyet, amivel jönnek neki. Akkor inkább beledöglik a fájdalomba, de Evon jönni fog neki eggyel!*
-Ha nem ezt az oldalamat terheljük, tudok segíteni.
*Erik oda mutat, ahol úgy véli eltörtek a bordái. Nos az igazság az, hogy ha töröttek volnának, akkor nem tudna így emberkedni. Maradjunk annyiban, hogy zúzódás. Csak hát a hipochondria. . .
Igaz a zúzódás is kegyetlenül fájdalmas sérülés.
És mindezen fájdalom teljesen másodlagos, ha elvekről, meg bizonyos eggyel-ről van szó.
Persze, ki hinné el, hogy Erik egyik percről a másikra önzetlenül segíteni akar?
Mondjuk reméli, hogy Evon azért elhiszi. Jó lenne.*
- Egyébként az a kis incidens teljesen véletlen volt.
*Erik jónak látja kimagyarázni. Meg azt is, hogy tulajdonképpen nem is látta meztelenül, csak egy emlékképben.*
- Én csak gyakorolgattam, amikor öö…
~hogy is hívják?~
- …Alex belépett. És véletlenül beleláttam a fejébe.
*Hazudik, persze hogy hazudik, de olyan gátlástalanul, hogy az már hihető. Ha már áskálódik, akkor áskálódik mélyebben. Evonnal úgy tűnik jelen körülmények között nem lenne nehéz kialakítani egy… hmmm nevezzük szövetségnek?... belsőségesebb viszonyt.
Felszínesen belsőségest, de ha ez az ájult vadállat életben marad, akkor mindenképpen szüksége lesz A Rókára.
Úgyhogy elhelyezkedik úgy, hogy tudja segíteni a szőke srácot Alex cipelésében.*
- Egyébként Erik vagyok.
*És most jön az igazi képmutatás: *
-És bocsánat mindenért, ezt az egészet én okoztam. Minden az én hibám.

*Nos, ő felajánlotta, hogy visszavonja a kérését, és hajlandó lesz ő egyedül is cipelni Alexet, hogy Erik ne erőltesse magát túl. A bordák nem épp kíméletesek ha el vannak törve. Evon nem szereti a fájdalmat, így magából indult ki mikor felmentette a srácot a feladat alól, de ha mazochista akkor legyen.. végül is ezzel ő csak jobban jár, bár azért van némi lelkiismeret-furdalása ami azt illeti. Persze kételkedik abban, hogy Erik csak máltai szeretetszolgálat alapon segédkezik. Minden, ismétlem minden embernek vannak hátsó szándékai. Gyakran még a Rókának is, elvégre nem véletlenül a beceneve az, ami. Ha viszont nincs más, akkor nincs más, és ha nincs mit tenni akkor nincs mit tenni. Pozitívnak lenni olyan dolog, amit magára tud ölteni, mint valami jól bejáratott jelmezt. Sőt, olyan jól megy, hogy még bele is éli magát. Igyekszik mindig úgy váltogatni ezt a bizalmatlan és pozitív attitűdöket, hogy mindig a lehető legjobb legyen az ő kis lelkivilágának. Rendkívül hasznos az ilyen.*
- Uhm.. teljesen mindegy hogyan történt, tényleg. De azért mégsem szép dolog így nekiesni egymásnak. Ez egy iskola, szóval a birtokon kívül lerendezhetitek a nézeteltéréseket, de idebenn lehetőleg legközelebb ne.
*Valahogy sejti, hogy a párharc fizikai részét Alex kezdte, azt viszont nem tudja, hogy honnan szedte, hogy Erik látta őt.. hát.. hmm. ruha nélkül. Már hogy látta volna? Valami médium vagy mi? Amilyen furcsák ezek a varázslók, még elő is fordulhat, de neem, erre nem akar gondolni. Szégyenlős a Róka, szóval ez kicsit zavaró téma lenne a számára. Oldalra pislog Erik felé, felmérve a károkat amiket a gengszter okozhatott neki, bár ha belegondol, hogy lényegében Alex az, aki eszméletlen.. hát annyira ez az ismeretlen sem hagyhatta magát.
Szemöldöke gyanakvóan feljebb szökik Erik gyenge védekezésére, és kicsit jobban elhúzza a száját. Neem, azért ennyire még Evon sem ostoba, bár az ember első benyomása a srácról a jó szándéka és kedvessége miatt akár ez is lehet. Pedig okos srác ám, ügyesen meglátja az összefüggéseket, következtet, elemez, elraktároz, méghozzá mindezt rendkívül precízen.*
- Aha, értem.. tehát belenéztél a fejébe, amit ő nehezményezett. Mások magánügyeiben tényleg nem szép dolog kutatni, de gondolom attól, hogy ezt mondom, nem fogsz vele felhagyni.
*Von..na vállat, ha épp nem Alexet cipelné, így ezt a gesztust inkább csak gondolatban kivitelezi. Tényleg nem akarja másoknak megmondani, hogy mit tegyenek, ő sem kifejezetten szereti ha irányítgatják, és attól, hogy ez az ő morális értékrendjével nem egyezik, Erikével még lehet, hogy igen. Már.. ha van neki ilyenje. Halvány mosollyal viszonozza a bemutatkozást. Ahhoz képest, hogy rajta kívül az egyiknek dagadtra van püfölve az arca, és törött néhány bordája, a másik meg már nincs is eszméleténél, egész derűsen.*
- Engem Evon Yungnak hívnak, örvendek.
*A mentegetőzésre pedig csak flegmán legyint a szabad kezével.*
- Ezt egyelőre hagyjuk, rendbe tesszük mindkettőtöket és aztán verekedés nélkül normálisan megbeszéljük..
*.. ahogy azt kultúremberekhez illik. Annyira látszik, hogy az árvaházban milyen gondos és alapos nevelést kapott. Úgy tűnik annak ellenére, hogy árva, Róka nem egy amolyan tipikus elvadult kölyök.*

[ Sebastian, Amelie ]

*Miközben lassan feláll az asztaltól, búcsúzóul még integet egyet Olivernek, majd rövid hezitálás után mégis felkapja a rózsát, aminek kis tövise megszúrja az ujját. Bosszankodva kap elő egy zsebkendőt, majd azzal itatja fel a pár vércseppet, miközben a könyvét is megpróbálja egyensúlyozni a kezében.
A folyosóra kiérve félénken a fiúra pillant, arcán halvány piros rózsák játszanak zavarában.*
- Régen találkoztunk - néz fel a zöld szemekbe, majd megindul lassan, és most már odafigyelve forgatja kezében a rózsát. - Nagyon régen - motyogja zavartan, fogalma sincs, hogy hogyan kezdjen bele, hiszen nem volt semmi komolyabb köztük, mégis elkezdődött egy fura kapcsolat, ami ha több időt kapott volna, komolyabbá érett volna.
- Miután eltűntél, én...találkoztam..valakivel - pillant fel a fiúra, figyelve minden rezdülését, emlékezve annak másik oldalára. - Ez a...valaki - nem is emlékszik, hogy makogott e ennyit valaha is -, Raphael, mert így hívják, szóval ő több lett, mint egy egyszerű...barát - folytatja félénken. - Szeretem őt, őszintén, tisztán - minden egyes szó csak úgy kicsúszik a száján, hiszen ez az igazság.
- Én tudom, hogy...amikor az iskolába jöttél, valami kezdett kialakulni..., de te eltűntél, minden szó nélkül - néz vádlón a fiúra. Maga sem érti, hogy ez miért bántja ennyire, hiszen Raphael fontos neki. Mindenki másnál jobban. - Ő pedig, nos...berobbant az életembe, és mindent fenekestül felforgatott, csak hogy aztán szerelmet és egyben biztonságot is nyújtson nekem, nekünk - tekintete most ábrándozóvá válik egy pillanatra.
- Nem akartalak az előbb megbántani, amikor nem nyúltam a rózsáért, én csak..., fogalmam sincs, hogy ez helyes-e, érted? - néz kérdőn Sebastianra, miközben megtorpan az egyik ablak előtt.

**Hozzászólások** : 49 **Évfolyam** : Első

*Követi a lányt, nyugodtan szemléli ahogy összeszedi könyveit, és a rózsát amitől kicsit nyugodtabb lesz, majd mikor kiérnek a folyosóra figyelmesen hallgatni kezdi.*
- Bizony tényleg régen volt, sajnálom, hogy nem kerestelek meg hamarabb csak sok dolgom volt.
*Arcán látszik, hogy tényleg sajnálja a dolgot, de tekintete továbbra is nyugodt, és kimért. Továbbra is figyelmesen hallgatja Ameliet, és követi. Arcáról nem lehet leolvasni semmit, ahogy szemeiről sem, hidegen néz a lányra. Mikor az megáll ő is megtorpan, és egy darabig csak néz annak kérdő szemeibe, majd közelebb lép, és kezeit vállára teszi, arca így közelről nagyon komor, vállán hollója felborzolja tollait. Egy pár másodpercig csak nézi, majd elmosolyodik, és barátságos hangon megszólal.*
- Szívből gratulálok, örülök, hogy sikerült találnod valakit. Tudom, hogy hosszú időre eltűntem, de nem tudtam hamarabb jönni. Nahát ez a Raphael nagyon szerencsés egy fickó, sok boldogságot nektek.
*Vigyorog, mint a vadalma, és barátságosan magához öleli, mikor nem látja arcán egy vicsor fut át, de ez csak egy pillanat tört része, majd távolabb húzódik tőle.*
- A rózsa miatt én kérek bocsánatot, a világért sem szeretném ha félreértésre adna okot, ez csak egy berögződött szokás, ígérem vigyázni fogok, hogy ne történjen meg megint.
*Továbbra is vigyorog Ameliere, és tarkóra teszi mind két kezét.*

*Megilletődve, megszeppenten áll a fiú előtt, amin az sem segít, hogy az égiek nem valami nagy magassággal áldották meg. A fiú mellett mindig kicsinek és védtelennek érzi magát. A hideg tekintet láttán sajátját lesüti, kellemetlen és rossz neki az egész szituáció, valahogy nem így képzelte el a legelején ezt az egészet. Hiszen volt valami a fiúban, ami akkor, a találkozásuk legelső estéjén, ott a sövénykertben, megfogta és magával ragadta. De tényleg nem az ő hibája, hogy az egészet veszni hagyták. Másrészről viszont, ha ez nem történik meg, akkor nem ütközik össze, szó szerint, Raphaellel, és nem lesz olyan boldog, mint most, és amikor vele van.
A vállán pihenő kezek kissé zavarba hozzák, nagyot nyel és kiszáradt ajkait akaratlanul is megnyalja, így talán lesz vajmi esélye arra, hogy talán meg is tudjon szólalni. Félénken pillant fel a furcsán csillogó zöld szemekbe, ha akarna, sem tudna másfelé nézni. A barátságos hang hallatán szinte hallani lehet, ahogyan a mázsás súly legördül szívéről, arcán pedig egy kicsit megkönnyebbült mosoly terül szét.*
- Köszönöm, hidd el, sokat jelent tőled, hogy így állsz a dologhoz - néz kedvesen a fiúra. - Nagy terhet vettél le ezzel a vállamról. Nem csak ő, de tudom, hogy én is szerencsés vagyok - pirul el akaratlanul, de tovább nem jut, mert erős, ölelő karok húzzák magukhoz törékeny testét, ő pedig tiltakozni is elfelejt az egész ellen. Mikor pedig eltolná a fiút, az magától engedi el. Zavartan néz mindenfelé, majd újra Sebastianon állapodik meg a pillantása, amikor újra beszélni kezd. Kicsit megrázza a fejét, majd tétován megvonja a vállát.
- Szeretem a rózsát, nem is képzelek bele többet, mint ami - motyogja -, de Raphael nem biztos, hogy örülne, ha minden találkozásunk alkalmával átnyújtanál nekem egy vörös rózsát - most először kicsit vidáman megcsillan a szeme. - Én nem bánnám, mert hihetetlenül nemes gesztusnak tartom, főleg, mivel még nem láttam, hogy mással is ilyen lennél - kíváncsian kutatja a zöld szemeket, majd révetegen kinéz az ablakon. - Vagy esetleg volt valaki, aki miatt nem kerestél engem többet? - kérdezi, nem tudva elrejteni, hogy az akkor mennyire rosszul esett neki.
*Ma már csak egyszerűen kíváncsi. Remélhetőleg.*

**Hozzászólások** : 49 **Évfolyam** : Első

- Tudod mikor először találkoztunk akkor valami megfogott benned. Talán az, hogy a tekinteted ugyan olyan, mint a húgomé volt, nem tudom pontosan, de egy valamit eldöntöttem, hogy bármi áron a boldogságodért fogok harcolni. Ha te azzal a sráccal boldog vagy akkor nem állok az utatokba. Én annak is örülök, ha boldognak látlak.
*Mostmár csak mosolyog, vigyora eltűnt.*
- Én se szeretném, hogy Raphael félre értsen valamit, ezért is mondom, hogy igyekszem figyelni a rózsa problémára.
*Végigsimítja a lány arcát, és megfordul.*
- Még van egy kis elintézni valóm, nagyon örülök, hogy találkoztunk.
*Elindul a folyosón, de pár lépés után megáll, és megfordul, arca most olyan, mint az erdőben volt amikor a boszorkány kunyhója felé mentek.*
- Még valami. Ha a srác megbánt téged, vagy fájdalmat okoz neked, és én ezt észre veszem, már pedig biztos, hogy észre fogom venni. Egyszerűen megölöm.
*Az utolsó mondatot szinte suttogva mondja ki, arcán gonosz vigyorral, de szemén látszik, hogy komolyan beszél. Megfordul és elsétál halkan dúdolva.*