//fagy//

*Nevet. *
-Nem hát!
-Nem fontos a kinyirós részt megirni! *Röhög. *
-Na és milyen varázslatra gondoltál? *Kérdezi gonoszul csillogó szemmel, majd újabb hajigazitás következik. *

//fagyi//

Gina tökéletes időzítéssel indul el az új jövevény fogadására. Farmert húz, és egy jó meleg pulóvert, efölé pedig egy mellényt. Bárki számára, aki trópusi éghajlatról jött, olyan lehet az idő, mintha tél lenne, de a lánynak ez még kellemes. A New York beli telek elég fagyosak, szóval ez még kutyafüle ahhoz képest. Nyugodtan ballag a park felé, és nem tudja mire számítson. Nem sok emberrel volt dolga fogadás terén, de tényleg soha nem lehet tudni mire számítsunk.

Élvezi a kellemesen hűs levegőt, és mélyeket szív belőle, úgyse sokáig teheti ezt meg. Lánykánk összekötötte a kellemeset a hasznossal, és ezzel együtt letudja a szokásos kis napi sétáját is.
Gina hirtelen megtorpan, amikor három hatalmas alak sziluettjét látja, de amint közelebb ér ,egérti, hogy miért is volt ez.
Szeme elé két hatalmas ló, és egy fiatal ember kerül. Gyorsan közelebb lép, de a lovakról le nem venné a szemét. Nagyon szereti az állatokat, és a lovak az egyik gyengéi közé tartoznak. Ezek az állatok hatalmasak és gyönyörűek, a látványtól szinte tátva marad a szája, de azért még bírja tűrtöztetni magát, hiszen nem bámészkodni jött.
Majd odalép a lovak gazdája elé.
-Szia! Gerogina Ashley Greene vagyok, és én foglak elkalauzolni pompás katélyunkban-nyújtja a fiú felé a kezét, remélve hogy ezzel nem sérti meg az újonnan érkezőt.
Az kézenfekvő, hogy a lovak is a kastélyban maradnak, tehát a lány nyugtázza, hogy első útjuk a lovardába fog vezetni.

A lány csak pislog a fiú kifinomult beszédén, és tökéletesen arab megjelenésén. Gina csak remélni meri, hogy nem lesz majd az egyenruha ellen Szerinek semmi kifogása.
Mikor a fiú nem fogadja a kezényújtást, gyorsan visszahúzza.
-Szerintem a tanulással semmi problémád nem lesz-mosolyog a fiúra.
A ló elhelyezés nem is kérdés, a kastélyban ekkora állatoknak nincs hely, de jó hogy a fantasztikus mágusok akik megálmodták az épületet álmodtak bele egy lovardát is.
-A lovaidat a lovardában tudjuk elhelyezni, ami erre van -int a megfelelő irányba, majd folytatja - viszont neked kell őket gondoznod, de azt hiszem ezzel nem lesz baj-fejezi be mondanivalóját.
Mikor Szeri felajánlja neki hogy vezesse az egyik lovat, a lány arcán hatalmas mosoly ~majdnem vigyor ~ terül el.

Elöször a kezét nyújtja oda a lónak, hogy az érezze az illatát, mikor Mesebeszéd közelebb tolja az orrát, a lány megsimogatja a nyakát, és már nyugodtan fogja meg a szárat.
-Akkor talán induljunk is-néz a fiúra.

Hát igen, sajnos a sötétség ellen tényleg nem lehet semmit sem tenni. Az jön, és átveszi az uralmat, eléggé galád módon, ugyanis még háborút sem kell vívnia a nappallal, vagy éppenséggel a Holdnak a Nappal. Bár a férfi maga jobban szereti a sötétet, és az éjszaka leplét, az a napszak a jellemét jobban reprezentálja, de ettől függetlenül eléggé kellemetlen tud lenni az, hogy ilyenkor kelljen kint bóklásznia, nevezetesen azért, mert egy diákot kell bekísérnie. Meg kell vallani, ilyen tettet is nagyon régen hajtott már végre, szóval az új diák szinte a fellegekben érezheti magát, hogy szerény személye fogja fogadni, valamint bemutatni neki a kastélyt, és a szobáját, ahol majd álomra tudja hajtani a fejét. Szigorúan azért, hogy ne a kemény földön kelljen, az ég alatt, ahol ki tudja mennyi lény kószál titokban, a hajnali órákban, pirkadat előtt.
A kastély ajtaja lassan kinyílik, majd megjelenik a fényáradat előtt, természetesen nem azért, mert ennyire vakítóan világos aurája van, szimplán csak amiatt, mert mögötte a kastély falain belül világosság lakozik, az égő lámpásoknak köszönhetően. Erre azért már valamilyen szinten tökéletesen megfelel a mágia, csak jól kell vele bánni, ha egy ekkora rendszert kíván a mágus kiépíteni. A Torneransot lényegében számtalan ilyen apró kiegészítő varázslat működteti, már ami a mechanikai részét képezi a dolognak. Míg a mugli világ ott tart, hogy mindenféle gépet kell működtetniük, melyet eszik az áramot, addig ennek a világnak nem szükséges ilyet tennie, hiszen a varázspálca nagyon sok gondra gyógyírt jelent. Bár teljes egészséget azért még ezzel sem lehet varázsolni, ugyanúgy, mint a pénzzel sem.
Lassan odalépked a frissen jött diákhoz, Nerezához, majd kissé megköszörüli a torkát, és ezután próbál valamilyen hangot előcsalni onnan, a hangszálai, meg egyéb beszédközpontjaival.
- Szép estét. Gerard Rowne Wayner vagyok, az iskola igazgatója, egyben a karvezetőd is. Én foglak felkísérni a szobádba, ott a helyszínen pedig elmesélem a rendszerét ennek, illetve útközben minden egyebet, amit csak szeretnél tudni, ennek a feltétele, illetve a módja csak annyi, hogy kérdezz, ugyanis nem tudom, mennyit olvastál az intézményünkről - kezdi meg a kommunikációt, majd lassan, elindul, amennyiben a lány kifogy a kérdések garmadából, vagy ha egyáltalán nem is tesz fel semmit sem. Annyira nem sétál gyorsan, ráér teljesen, ami azért eléggé ritka nála, hiszen nagyon gyakran van olyan, hogy egyáltalán nincs semmi ideje, de mégis kell valamit még azon kívül csinálnia. Általában ilyenkor van az, hogy szidja az életet, amiért nem 36 órából áll egy nap, de sajnos ez nincs így. Pedig mennyivel jobb lenne...

Nem tudja, hogy miért nem tért be a kastélyba a tegnap este érkező fiú, és keresett ott valami vackot, mint például a vendégszobákat, amikor megérkezett. Sajnos nem volt senkinek sem módjában, hogy kijöjjön érte, bár azért bizakodott abban, hogy valaki majd tud erre pár percet szakítani, ha ő már nem. Nem is tudott volna, hiszen a papírok mögött keresve rejtekhelyet próbált kiutat találni az elfoglaltság gyötrelmes terhéből. Ezzel jár, ha valaki igazgató, ahelyett, hogy a szimpla tanárokkal ellentétben az éjszaka kellős közepén már az ágyában forgolódjon, levelezést kell tartania az iskola-főfelügyelőség embereivel, a királlyal, és egyéb hivatallal, akik a működési engedélyt biztosítják. Ezen kívül természetesen mindenféle egyéb helyi szakszervezet követeléseit is el kell bírálnia. Nem csoda, ha az ágyba körülbelül a hajnali kettes-hármas időpont környékén sikerült „bezuhannia”, mivel az már nem volt teljesen egészséges megmozdulásnak nevezhető, inkább a fáradság kellemetlen, keserű ízével a szájában csuklottak össze a lábai, és csukódtak le a tartós nézésre már képtelen szemei.

De ma, frissen, és üdén, a reggeli órákban felkelve, már egészen más szemmel tekint a világra, és annak forgására, keringésére, egyéb mozgásaira. Az élet a folyosókon lassan megindul, elkezd alakulni a szokásos, rohanós élet, a nappali percek garmadában. Mindenki megy valahova, mindenkinek van valami dolga, és igen, neki is még mindig, ugyanis az éjszaka nem adott elég lehetőséget neki arra, hogy befejezze a munkálatokat, amelyek szükségesek, ha fenn akarja tartani az intézményét. Bár az új nap, mindig új reményt is hoz, valahogy már az első pillanatokban elkönyvelhető volt az a tény, hogy a november hatodikai időpont alatt, az időszámítás utáni 2009-es évben, szintén a munka, és a teljesítmény-hajkurászás jegyében fog eltelni. Az órák szaladnak, de változást végeredményében nem hoz semmi; egy kellemes fürdő után ismét az íróasztal mögötti székben terül el, majd kezdi el a szokásos olvasás, majd elfogadói, beleegyezői aláírás szignálását. Természetesen mindezt már ruhában, azért arra még mindig tud időt szakítani, hogy felöltözzön, ki tudja, hogy mikor lép be egy diák a helyiségbe, melyet ő már csak a börtönnek, azaz az irodának nevez; valahogy a mezítelen test nem a legideálisabb látvány, már ami a főnököt illeti. Túlságosan is intim, és félreérthető szituációkat képest ez kihozni az emberből.

Körülbelül a hatodik köteg olvasmány fordul meg a kezében, amikor az asztal sarkára sandítva hirtelen egy kis cetlit pillant meg, amelyen gyors, macskakaparás szerű írásnyomok lettek hagyva, valamikor a tegnapi nap folyamán. Igen, a tegnapi este folyamára egy diák volt beígérve, érkezésre. Kissé rácsap a fejére, persze csak gyengén, majd kifújja a levegőt. Gyorsan befejezi az okmány olvasását, de nem is tesz vele semmit, csak ugyanarra a papír fecnire, melyen az érkezéses emlékeztető is szerepelt, felírja, hogy ez egyértelműen elutasítandó kérvény, mert kivitelezhetetlen, és teljességgel logikátlanul abszurd. Elrohan a vendégszobákhoz, de mivel ott most kivételesen senkit sem talál, akit Rai Dracnak neveznek, felsóhajt, elindul érdeklődni a kollégáktól. Mivel senki sem hallott a diákról, csak annyit, hogy valószínűleg a tegnap esti órákban kellett volna megérkeznie, elhagyja a tanári helyiségét, majd kifelé sétál, hátha lement a városba a fél-tünde, és ott szállásolta el magát ideiglenesen, ha már senki sem ment ki érte.

Lépcső-lépcsőt követ, mire végre a földszint bejárati csarnokában kezd el körözni, szlalomozni a diákok között az ajtó felé, gyorsléptekkel. Kinyitja az ajtót, majd lassan egy bőrönddel megspékelt diákot pillant meg, amint egy denevérrel kommunikál, ami a kalitkában üldögélve tekint a gazdájára, majd próbál elaludni. Kifújja a levegőt, majd odasétál az illetőhöz, és ha nem csalnak az emlékei, már ami a személyleírást illeti, rákérdez a kilétére, ugyanis a megjelenés a tegnap éjszaka érkező fiúra vall.

- Ha nem tévedek, Mr. Drac, igaz? – teszi fel a kérdést, majd várja a választ, de mielőtt ez még megtörténne, gyorsan kiegészíti a mondandóját. – Elnézést, hogy az érkezése után nem tudtam kijönni Ön elé, de teljesen el voltam foglalva, így nem volt módomban. Reméltem, hogy valamelyik kolléga, vagy prefektus megteszi ezt helyettem, de tévednem kellett, elnézést a kellemetlenségért. – Arról abszolút nem is érdeklődik, hogy hogyan telt a fiú éjszakája, így amennyiben az nem beszél róla, meg sem tudja, hogy jó tünde módjára, a természet határtalan szépségei között töltötte el az alkonyat és pirkadat közötti időintervallum teljes egészét. Kifújja a levegőt, ez a többemeletnyi, és több mint fél órán át tartó folyamatos rohangálás azért őt is kimerítette, valamelyest, ami teljesen érthető.

- Kövessen nyugodtan, és megmutatom a hálóját, illetve mesélek az iskola rendszeréről, ennek a feltétele csupán csak annyi, hogy kérdezzen, bátran, ugyanis fogalmam sincs, mennyi előismerettel rendelkezik – jelenti ki, majd lassított, sétatempóban indul el az ajtó felé.