[Caroline & Felix]

~ Milyen szép is a mai este... Miért mindig ilyenkor kell jönniük??? Az embernek egy perc nyugta sincs! ~
*Oh igen, nagyon jó kedve van, és szokás szerint lelkes, hogy új diák érkezett az iskolába. Csak attól nem lelkes, hogy pont neki és pont most kell kimennie érte. Ezt az apróságot leszámítva, semmi baja nincs a dologgal. De ha már bevállalta a prefektusságot nincs mit tenni, teszi a dolgát.
Mivel már nincs olyan meleg, szépen komótósan befűzi a térdig érő bakancsát. Ennyit igazán várhat az új diák. A fekete bakancs után magára teríti a fekete talárt is, ami alatt persze most fekete szoknya és fekete pulcsi van, mert morcos, és nem kell elbíznia magát az újoncnak, hogy valami vidám emberkével találkozik. Az amúgy sem lenne igaz.
Határozott és gyors léptekkel szeli át a parkot, minél előbb lerendezi az érkezőt, annál előbb térhet vissza a szobájába és folytathatja a tanulást. Út közben jelenik meg nála a másik cetli, miszerint még egy diák érkezett. A név alapján a másik jövevény fiú... Ami azt jelenti, hogy legalább 2 perccel tovább kell időznie.*
~ Fantasztikus... Jobb már nem is lehetne! ~
*Az az egy szerencse, hogy mire odaér a másik kettő már ismerkedik, így nem kell bolyongania, hogy mindkét érkezőt megtalálja. Sötét ruhája miatt nehezen lehet észrevenni, és a pálcáján sem gyújt lángot, mert őt nem zavarja a sötétség. Határozottan lép eléjük és a cetliket előkapva, a neveket még egyszer elolvasva, szólal meg.*
- Caroline de Roy és Felix Nixon? Az én nevem Kumiko Midorikawa az Extremus prefektusa vagyok. Kövessetek és megmutatom a szobátok. Van kérdés?
*Nincs kedve elmagyarázni az összes hülye szabályt. Csak hallottak már valamit a suliról, és akkor talán kérdésük is van. De persze az lenne a legjobb ha egyáltalán nem lenne. Nem vár egy percig sem, sarkon fordul és elindul előre a kastély felé. Ha puha ágyban akarnak aludni akkor követni fogják. Ha meg nem, az az ő bajuk.*

//Krisztyne Blackcat//

*Valószínűleg még valóban nem született meg az a lény, mely képes megérteni, hogy mi motiválja, irányítja a vele ellenkező nemű lényt, erre talán még kell várni pár évszázadot, mire az emberek lába és keze elcsökevényesedik, a fejük pedig a duplájára nő.. vagy ilyesmi. Ha valaki Szerit kérdezné, persze elmagyarázná, hogy ebben az egész félreértősdiben igazából a nők a hibásak, hiszen a férfiaknál egyszerűbb, logikusabb lények nincsenek is kerek-e világon, még az Imam is ezt mondta neki legutóbb.*
- Akkor nem vagy bölcs, hanem szerény. Ha átokra gyanakszol, akkor van kihez fordulnod? Itt biztosan akad segítség, hiszen annyi tudós mágus tanít a Tanodában. De ki akarna téged megátkozni?
*Valóban érdekelné ez az átok dolog, mert egyrészt szívesen tetszelegne a védelmező sejk szerepében, másrészt meg az átoktörés mindig is érdekelte, még ha nem is konyít hozzá.*
- Krisztyne Blackcat, sose óvakodj megmutatni magadat szavak által, lehet, hogy közelebb hozza az embereket! Ahogy az arab közmondás tartja: Légy udvarias mindenkihez, barátságos sokakhoz, bizalmas kevesekhez.
*Itt Serenius kezét a szívére téve meghajol a lány felé, azt akarván kifejezni, hogy szívből jön a tanács, és jóindulattal.*
- Ha diplomata leszel, még ez is kapóra jöhet! No meg persze, majd közelebb hozzuk az országainkat, ki tudja, talán küldhetünk nektek meleget, oda hozzátok északra, és talán Marokkó is kaphat egy kis skóciai hideget, mert nekünk meg jót tenne egy kis hűsölés.
*Reméli, hogy sikerül ismét legalább egy kis mosolyt csalni a lány arcára, mert nem mondaná ki nyíltan, de úgy érzi, hogy valami szomorúság húzódik a lány lelke mélyén.*
- Ha pedig auror leszel, bizonyára sokan lesznek hálásak a védelmedért! Szívesen utazom, és ha majd mód lesz rá, biztosan ellátogatok a ti Skóciátokba is. Az erdők azok nálunk is nagy kincsnek számítanak. És kik a barátaid? Más házbeliek is vannak közöttük? Itt a házak versengenek egymással, vagy békésen összetartanak, mint egy nagy sivatagi törzs?
*A dícséretre Szeri kihúzza magát, végre méltóképpen értékelik képességeit és törekvéseit, neki már ez is elég bizonyosság ahhoz, hogy megállapítsa, sikerült kicsit meghódítania a lányt. Ezzel meg is elégszik egyelőre, és az öntudatos válasz is könnyedén jön.*
- Nem zavar, hiszen szeretem atyámat és a családomat, és alig kevésbé a kihívásokat. De biztosan rád is nagyon büszkék lesznek a barátaid és a nevelőanyád is.
*Serenius kissé meghökken azon, hogy a lány visszautasítja a felkínált karját, de aztán figyelmezteti magát, hogy hiszen még csak most találkoztak, és a lányé egy másik kultúra. Persze, ahogy a beszélgetés során szinte végig, most is rendszeresen a lány felé fordul, hogy megérintse olykor a vállát, máskor a karját vagy a könyökét. Ezek az érintések maguktól jönnek, nem szánja tolakodónak, és Serenius esetében nem tűnnek még csak komikusnak sem. A fiú alaposan körülnéz, majd újabb útirányt választana, ha Krisztynek is megfelel.*
- Azt hallottam, hogy van itt Üvegház is, ha még nem szólít el a dolgod, hálás lennék, ha megmutatnád nekem!

* Hangosan fújtatva lép a parkba, nem és nem hiszi el, hogy itt van. Valahol nagyon örül, máshol pedig nem érzi jól magát, hiszem el kellett szakadnia az otthonától, ami nem túl megnyerő pozíció, ha az ember fia, nem a társaság krémje.
Zavartan pislog körbe. Mindent meg kell néznie majd itt, hiszen az anyja és az apja annak idején itt ismerkedtek meg és Paolo biztos benne, hogy a hely varázsa megfogja majd őt is, ha nem ver a szíve ilyen vadul és nem kell majd attól félnie, hogy belepusztul a honvágyba.
Ráérős léptekkel indul a kastély felé, cucca talán már megérkezett, így azt nem kell cipelnie, sem várnia rá, de jó lenen már kezet mosni, mert vonatozott, és valami bárgyú eszközzel is utazott, amit be sem tud azonosítani, noha lehet, hogy csak egyszerű jármű volt.
Mégis a gyomra kicsit rendetlenkedik, bár lehet, hogy ez azért van mert eléggé izgatott.
Az biztos, hogy a hely nagyon szép, ezt azonnal be is kell ismernie, elégedetten elmosolyodik, kicsit hátrarázza haját, hogy felemelhesse tekintetét, be kell vallania, hogy nincsen mitől félnie, csak nem eszik meg, ha meg mégis lehet jobban is jár.
Elegáns öltözéke nem hagy kételyeket származása felől. Szürke nadrágja, fehér inge, valamint rövid fekete kabátja nem tartja túl melegen, jó, hogy sálat is kötött nyakába, na nem. Valljuk be, hogy az anyja erőltette. Szegény asszony még sírt is amikor fiát útra bocsátotta, sütit is csomagolt az útra, de azt az apja ette meg, aki ugyan nem sírt, de nem is volt jókedvű, még akkor sem ha igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy minden rendben lesz.
Persze, rendben is lesz, csak mikor?
Sajgó szívvel pislant vissza kapura, olyan jó lenne visszafordulni s újra elvegyülni Orbetello lakói között, ahol mindenkit ismert és mindenki szerette, ahol minden asszonynak kicsit a fia volt....
Már most megöli a honvágy.
Kétségek közt lépked a recsegős leveleken, az ősz illata megmosolyogtatja.*

~Tengerimalacok...?~
Megjegyzi magában szépen, hogy milyen állatok is ezek, majd később utánanéz a könyveiben, hátha valamilyen hasznukat is látja később. Bár imádkozhat a fiú azért, hogy ne találjon bennük semmilyen hasznot, főleg úgy, hogy általában Akanenél a patkányok gyorsan fogyó cikknek számít a nőnél.
Már éppen folytatná tovább a szokásos üdvözlő beszédét, bár igencsak zavarja például, hogy a fiúnál miért van egy furcsa zöld dolog a kezében ráadásul töviskoszorúval. Azonban az tőle túlságosan is természetellenes lenne, ha kérdezősködne és kíváncsiskodna. Majd később utánanéz a könyveiben. Megrökönyödve fordítja hamarosan figyelmét újra a kis patkányfélékre, ráadásul éppen az egyik a lábára kísérel mászni, ami külön nagy meló lehet, hiszen egy magasított fapapucsban van. Nagy levegőt vesz, nagy levegőt fúj ki és halkan suttogja, veszélyesen halkan a fiúnak.
- Ajánlom, hogy öt percen belül kapard le a lábamról, mielőtt véletlenül rátalálnék lépni.
Ugyan elég halkan suttogja szavait, azonban a fenyegetés így is tökéletesen kivehető belőlük. Lehet, hogy gyönyörű a nő, de kíméletet és kedvességet nem ismer. Ezt persze jobb minél előbb tisztázni és tudatosítani magában az embernek, hiszen ha túl késő... akkor már nem lehet mindent visszacsinálni. Kígyószemeivel hidegen méri végig a fiút és a kis állatkáit, nem lopták be a szívébe magukat a malackák. Ahogy említi Cid a büntetést, biccent egy aprót.
- Remélem tanulni fog belőle, különben rajta kísérletezek tovább.
Biccent egyet fensőbbségesen, összefonva maga előtt a karjait könnyedén, kihúzva magát. Azt persze elégedetten fogadja, hogy végre valakit megérint arisztokrata mivolta, mégha ez a mai időkben semmit sem ér. Akane ennek ellenére szeret ezzel kérkedni, ennyitől sokkal többnek érzi magát mindenkinél. Ezek amolyan kis maradványok, amikbe kapaszkodhat a régi időkhöz. Mintha csak magának kéne bizonygatnia, hogy nem puhult el annyira, mint amilyennek érzi magát. A kérdésre azonban megcsóválja a fejét.
- Nem. Engem Akane-senseinek kell hívni, ezt követelem meg a diákoktól. Semmi fenség, semmi néni, semmi tanítónéni, semmi tanárnő. Csak sensei.
Jelenti ki határozottan, ahogy megfordul lassan az ajtó felé. Csettint egyet, aminek köszönhetően a fiú kezében egy pergament jelenik meg, benne a házirend és egyéb szabályok, elérhetőségek, nevek, hogy kit kereshet gond esetén. A nő lassan lépdel előre, de nem tekint hátra, úgy van vele, hogy majd úgyis követni fogják. Ha Cid belép a kis társasággal együtt a bejárati ajtón, Akane tapsol egyet és máris zárul mögöttük a bejárat. Útja természetesen egyenesen le az alagsorba, a fiú hálókörletek felé tart, nevezetesen a negyedik fiú hálókörletbe.

//A következő hsz-t az említett hálókörletekbe kérem. ^^//