Kastély körüli park

**Hozzászólások** : 119 **Évfolyam** : Első

*Katrina érkezik meg a mágusiskolába. Már várta hogy ideérjen ugyanakkor félt is kicsit.* ~Vajon milyen lesz?~ *kérdezgette magától minden percben. De mikor már ideért nincs visszaút. Hatalmas bőröndjeit lapakolta a földre majd rájukült és várta hogy valaki jöjjön elője. Mondjuk egy prefektus. És majd az eligazitja hogy merre vegye útját. Vagyis nagy valószinűséggel. Katrina meleltt egy fekete macska is volt. Az a földön űlve egy egérrel jáccott. Csak vártak tovább.*

*Arcát a pizsijébe törli, és szipogva a lányra néz.*
- Igazán köszönöm, bár én jobban örültem volna, ha a fürdőszobában mosakodhattam volna meg - jegyzi meg kicsit fensőbbségesen, de szája szélében már megbújt egy kis mosoly.
*Hiába, napok, vagy talán hetek óta rosszul aludt, és ma kivételesen olyan álmos volt, és biztos volt benne, hogy ki tudná pihenni magát, de erre jött ez a kis ciklon éééés...*
- Mi a szent szalamandra! - kiált fel, amikor a nyakába zúdulnak a kissé hideg esőcseppek. - Na persze, holnap délig, ha azt hiszed, hogy addig én itt ugrabugrálok majd veled, akkor nagyot tévedtél - kezd el nevetni a lány, hiába, Scar jókedve még a legmorgósabb álomszuszékokra is hatnak, jelen esetben Amelie-re. Vidáman fordul a felhő felé, nyelvét kidugja, hátha elkaphat vele pár esőcseppet, de meglepetten veszi észre, hogy abból egy fia eső sem hullik. Már éppen kérdőn fordulna Scarhoz, hogy megkérdezze, mi a baj, de a váratlan földrengéstől lehuppan a földre a nemesebbik felére. Kiáltana a lánynak, hogy menjen innen, de akkor meglátja a Scar fején ülő komisz vigyort, és ennek tetejébe az eső is újra szemerkélni kezd a felhőből. Morgósan felpattan és mutatóujjával inti a lányt.
- Megállj Scarlet, én ezt nem hagyom annyiban - de nem kell komolyan venni, mert az ő arcán is fellelhető egy huncut mosoly.
*Behunyja szemeit, és erősen koncentrálni kezd szellemére, és bár az álmossága miatt lassabban, de hamarosan körbe fogja szelleme, egy kacér nimfa. Kuncogva néz a lányra, majd kezével int egyet, és felhőjéből hamarosan szakadni kezd eső, hideg cseppeket zúdítva Scar nyakába, miközben bal kezével addig szépen lassan, de elállítja az esőt a lány felhőjéből.
Aztán elengedi szellemét, és kicsit fáradtan, de vidáman csillogó szemekkel nézi, hogyan ázik el egyre jobban a mindig vidám lány.

Ha harc van, hát legyen harc. Úgy se tűnt még elég ébernek Amelie, hát a víz-föld keveréktől biztosan felébredt még pár percre, vagy legalább annyira, hogy Scart kellően lefárassza. De egyelőre még nem tart ezen a szinten, a gonosz kis mosolya továbbra is ott ugrál az arcán. De ahogy jött, úgy is megy el, amikor meglátja a víz szellemét. Magában elmormog egy átkot Paolo tanárúrra, hogy nem tanulták, vagy nincs is a föld eleműeknek semmiféle szellemük, vagy bármi előnyük egy ilyen csatánál. Az eső Ameliere is tovább szemerkél, amíg Scarlet a rá zuhogó esőben gondolkozik, pálcával a kezében. Ha erre jönne valamilyen fiú, biztos sikítva örülne a fehér, vizes póló versenynek, de hál' istennek csak ketten vannak. Pár pillanat eltelik, talán már azt is lehetne gondolni, hogy feladja, de áhh dehogy! Ő Scarlet Eulalia Hippolyta, személyesen. Gyorsan körülnéz, ötlete támadt ugyanis. Sajnos semmi kő, vagy hasonló lapos tárgy nincs a közelben, amit feje felé lebegtethetne, így új tervre van szüksége. Egy kört rajzol a pálcájával, és bele egy R betűt.
- Repello! - lassan megjelenik a saját aurája, majd ahogy a varázslat érvényesül, narancssárgává válik. Amint ez bekövetkezik, Amelie varázslata visszapattan róla, nem is akárhogy: a saját, zuhogó esős felhője veszi célba Ameliet. Habár Scarlet esőfelhője ideiglenesen megszűnt a visszapattintó varázslata létrehozása való koncentrálása miatt, a támadásának még mindig nincs vége. Védekező varázslata hamarosan megszűnik, koncentrálás hiányában, mert kiszúr egy levelet a távolban, és pálcájával rámutat.
- Ericius! - a levél átváltozik egy denevérré, és Scarlet felé veszi az irányt.
- Uhhahhh! Ezt nem teljesen így gondoltam. - motyogja halkan, majd a denevérre mutatva egy taszító bűbájt alkalmaz, és így az Amelie felé veszi az irányt. Miután ezzel végzett, újra létrehozza a felhőcskéjét, és Ameliet áztatja nagy intenzitással, és újabb mosollyal az arcán.

Katrina

Nagyokat nyújtózkodva lép ki a szabadba, de amint elhagyja a kastély hűvösét, már vágyódik is vissza oda. Mellbevágó érzés még az alvástól kicsit kómásan, a benti hőmérséklethez szokva hirtelen kilépni, főleg úgy, hogy az ember nincs tisztában a fullasztó nyár jelenlétével.
Mélyet sóhajt, mielőtt továbbindulna, és kissé hunyorogva pásztázza a park területét szemeivel, keresve a megmenteni kívánt egyént, mert ezt ilyen klímában annak lehet nevezni, nem szobaosztásnak. A lábán lévő tornacipőt is elhagyná már egy-két lépés után, szerencse, hogy ez a vágya a farmersortra és a fehér pólóra nem hat ki... éppenséggel még.
Túl sokat nem kell haladnia ahhoz, hogy a bőröndöket ülőalkalmatosságnak használó lányt fellelje, így megkönnyebbülten, a látványtól és attól a tudattól, hogy pár perc múlva már újból bent lesz új erőre kapva gyorsabb tempóra vált.
- Szia. - ennyi az, ameddig első nekifutásra eljut, mivel tekintete a macskára, és szegény állat játékára vetődik. Elhúzza a száját, nem kis fintort idézve meg ezzel.
- Szép a macskád. - jegyzi meg kissé talán gúnyosan, de a lány elé állva már el is veszi a pillantását a cicáról, így ez az ironizálás el is tűnik a hangjából.
- Amélie vagyok, és abban az esetben, ha te vagy az új Extremusos, segíteni jöttem. - mert hát isten, van még három kar, ki tudja kit talált meg, de ezen a lehetőségen nem is sokat gondolkodik a továbbiakban sem, inkább egy mosoly felvillantása után vissza is fordul a kastély felé.
- Megmutatom a szobádat, gyere utánam. - ezek után amilyen gyorsan csak tud, visszaiszkol remélhetőleg az iramot jól tartó új lánnyal együtt a kastélyba, átmenetileg megmenekülve a kinti időjárástól, majd le az alagsorba.

[Scar, Amelie]

*Oké, Amelie, ha fél percig is, de élvezhette azt icike-picike előnyét, amihez szelleme segítette hozzá. De látszik, hogy Scart sem kell félteni, mert meglepő gyorsasággal és ötletességgel reagál az ő kis meglepetésére. Azért nem tudja megállni, hogy ne szóljon érte.*
- Ejnye, Miss Hippolyta, arról volt szó, hogy a felhőkkel dobálózunk, ahogy kegyed olyan kifinomultan megfogalmazta, és a természetmágiát gyakoroljuk. Arról nem volt szó, hogy egy kis svk-t és átváltoztatástant is belecsempészünk majd - dorgálja meg viccesen, majd anélkül, hogy az esővel törődne, felemeli pálcáját.
- Somnus! - kiáltja, és az erős fénnyel elűzi messzire a kis denevért. - Azért a hajamat is hagyjuk békén, jó? Haj és mamusz bántalmazások nélküli harcot kérek, ha ez lehetséges - ölt nyelvet a lányra.
*Kezét felemeli, és mint egy szemtelen legyet hessegetne, úgy küldi vissza a saját felhőjét a lányra, arra már persze nem veszi a fáradtságot, hogy az esőt csillapítsa. Ajkait harapdálva hol a saját, hol a másik felhőjére néz, és sejtve, hogy az ötlete nagy falat lesz a számára is, egy pillanatra elbizonytalanodik, majd vállát megvonva felemeli mindkét kezét és a felhőket maguk közé inti, és megpróbálja egybe "olvasztani" őket. Nimfa szellemét is segítségül hívja, és nem koncentrál semmi másra, csak az esőcseppek kopogására és a földdel keveredő frissítő illatára. Amikor ismét felpillant, fáradtan elmosolyodik, majd pálcáját felemelve így kiált.*
- Aqua Discessio! - azzal a lány fölé küldi az egyesített felhőt, és erősen koncentrálni kezd arra, hgy a lány felett szakadjon úgy az eső, mintha dézsából öntenék. Látva az eredményt, elégedetten elmosolyodik, majd a fának dőlve tart egy igen rövidke pihenőt, hogy felkészülhessen egy újabb támadásra.

*Lycaria elgondolkodva csóválta a fejét, tágra nyílt szemekkel csodálkozott a világra. Legalábbis az őt körülvevő helyre, ami per pillanat a világot jelentette számára. Kinek egy bokor, kinek a tejhatalom. Bár ő máshogy ismerte a mondást.
Nem két óra volt megérkezni Tornerans városába, viszont elnézve az iskolát, úgy érezte, ez bármilyen vesződséget megért. A fák lágyan ringatóztak az enyhe szélben, nyár lévén a levegő meleg volt, ugyan nem az a párás, eső utáni. Ennek tulajdonképpen még örült is, érthető módon nem rajongott a fullasztó hőségért, ráadásul a hegyekben a pont tökéletes időjáráshoz szokott. Mondjuk így elsőre nem csupán ez nyűgözte le. Teljesen belelkesült a Tornerans Mágusképzőről eddig hallottak miatt. Mindenki dicsérte, a rendszert, az oktatás színvonalát, és mint hallotta, innen kikerülve sokkal esélyesebben indulhatott az ember/tünde/törpe a neki tetsző pályán. És persze a legfontosabb, - mi más lenne lényeges a suliba járásban –, a barátok. Reménykedett benne; itt majd talál hozzá hasonlókat. Se a tündék, se az emberek nem fogadták be eddig, ellenben most valószínűleg nem a faját, hanem a tanulmányi eredményét nézik első sorban.
Boldogan sóhajtott és hatalmas mosollyal igazította meg a táskáját a vállán. Egy az ide úton megkérdezett asszony volt szíves eligazítani, azonban ezt már szokásához híven teljesen elfelejtette. Tanácstalansága persze nem tartott sokáig, optimistán arra gondolt, valaki biztosan jár errefelé nemsokára.
Egy ideig sétálgatott, már amennyiben ez a tempó még a séta kategóriába tartozik. Külső szemlélő inkább futkározásnak nevezhette volna, amit csinált, abból is a gyorsabb fajtának. Mit neki a maraton, már mondhatni a hiperventilláció első fokozatára lépett. Ha másra nem is volt jó az attrakciója, legalább a parkot felfedezte. Átrohant az egészen, lehetőség szerint ügyelve a virágok nem letaposására, végtére is nem tornádónak, hanem tanulónak készült. Van különbség.
Felderítette az összes apróságot, amit egy óra alatt lehet, aztán valamennyire megnyugodva tért vissza a kiindulási pontra. Letelepedett egy kőre és a továbbiakról álmodozva várakozott.*

* A Signumus karvezető indul délutáni sétájára egyenesen a parkba. Új diák érkezését várják, így összeköti a kellemeset a a hasznossal. A kellemes időjárás sok diákot kicsalt a szabadba, így mindenfelé gyerekek lebzselnek. A tanárnő érdeklődve nézi őket, majd egy-egy apróbb megnyilvánulást mosollyal jutalmaz. Most jelentősen nyugodtabb, mint pár napja volt. A gondok lassacskán elszállnak feje fölül, így végre kicsit felszabadultabb lehet. Ahogy közeledik a kapuhoz, észre vesz egy ücsörgő lányt. Ajka azonnal mosolyra húzódik, majd közelebb lép hozzá. Kezét barátságosan a lánynak nyújtja, és így szól: *
- Üdvözöllek, Én King professzor vagyok, te pedig, ha nem tévedek az új diákunk? * Várakozón tekint a lányra, és alaposan szemügyre veszi őt. Meg kell állapítania, hogy különösen szép ifjú hölgyről van szó. Mikor meglátja a csillogó szemeket, már tudja, különleges diák érkezett. *
- Remélem jól utaztál, és nem volt semmilyen problémád. * Kedvesen elmosolyodik, de kisvártatva folytatja. *
- Talán kerüljünk beljebb, és közben mesélhetnél egy kicsit magadról. Honnan jöttél? * Kíváncsian néz a lányra. Lassan elindul az úton visszafelé, hogy mielőbb a kastélyba érjenek. *

*Nem sokáig ücsörög tétlenül. Mire annyit mondhatna „unalom”, a közelében egy magas, hosszú vörös hajú nő bukkan fel, aki épp felé tart. Lycaria mosolyogva áll fel és elkönyveli, hogy ma szerencsés napja van.
Gyorsan leporolja a ruháját, valószínűleg szükségtelen, de ő ellenállhatatlan kényszert érez rá. Elfogadja a kinyújtott kezet és finoman megrázza.*
~ Mégis csak hasznosak voltak az emberek közt töltött éveim. ~
- Jó napot! – köszön vidoran és igyekszik olyan első benyomást kelteni, amiből nem szűrődik le semmi negatív. Ha hosszabb ideig itt fog élni, nem lenne kellemes első alkalommal elásni magát mindenki szemében, legalábbis ő erre gondol.*
- Valóban, Lycaria Polaris vagyok. – mutatkozik be és felkapja a táskáját, amit eddig a kő mellé ejtett. Visszalódítja a vállára és miközben tovább válaszolgat, Miss King után indul.*
- Rettentően élveztem az utat, az emberek igazán kedvesek errefelé. Németországból indultam ide. – mondja, nem látja értelmét részletesen belemenni költözései históriájába, az egy éjfélig tartó történet lenne. Inkább vidám képet vág továbbra is és megújult feldobottsággal követi a professzort. Egyre beljebb haladnak a kastély felé, Lycaria lenyűgözve figyel meg mindent. Nem az a málladozó vár típusú épület, ugyan látszik rajta a kor. Hatalmas és megingathatatlan helynek tűnik, ez különös megnyugvással tölti el az új tanulót. Alig várja már, hogy belülről is láthassa. Biztosra veszi, itt mindig történik valami izgalmas, a diákok nem tétlenül kóvályognak a folyosón. A tündéknél megtanulta szeretni a csöndes álmodozást, ennek ellenére örül, ha valami célja van, és annak eléréséért küzdhet. A Tornerans neki pont ilyesmit ígér. *

*Darton kissé szédelegve állit be a nagykapun, a kocsi út alatt szerzet émelygés miatt...ám ekkor megtorpan, félő tekintettel néz az épület felé keresve annak tetejét s végét. Megdermedve áll a monstrum Tanoda előtt. Egy lágy fuvallat belekap hosszú sötét hajába, megmutatva így mögötte rejtőző éjszín szemeit s táncot jár hosszú földég érő fekete köpenyével.*
*- Oh...érdekes…
* Lassan kezd feleszmélni e megbabonázó látványból...Kopott zsákja régóta húzza vállat, s egyszerű mozdulattal oldja ki annak pántját, s az egy halk huppanással ér földet. Az émelygés és a farátság győzedelmeképp leül s kényelmesen hátradől
zsákjának támaszkodva. Körbenéz némi útba igazítást remélve, s embereket keres tekintetével. Fejére fordítja csuklyáját, s utolsó pillantásai a hatalmas építményt mérik.., az idő és a szürkület lassú keringőt kezd játszani...
~Ébresztő Darton! Nem kéne pont m-o-s-t...~ s ekkor...Mámoritó sötétség borult szemére, …..csönd,…… nyugalom, …..béke…elaludt.*

*Egy bosszúsan összevont szemöldökű lány baktat át a parkon, még mindig pugnaxos egyenruhában, ami már nagyon lekívánkozott róla, a tarisznyával egyetemben, ami elmaradhatatlanul a vállon lógott, de minduntalan lecsúszott.
~Ó, hogy az az ilyen olyan amolyan jó dolga lenne...~
Összefüggéstelenül motyog magában, mert semmi kedve most egy újoncot pesztrálni. Node ez a dolga, így amikor meglátja az érkező, jelen pillanatban békésen szendergő tünde fiút, aki miatt ilyenkor ki kellett mozdulnia, egy halovány mosoly szökken a szája szélére.
~No tessék, ezek szerint ez tünde szokás, nem csak én alszok a fűben...~
Halkan megköszörüli a torkát, majd diszkréten megszólítja a fiút.*
- Üdv Torneransban! Emmeline Way vagyok, a Pugnax kar, tehát a te karod prefektusa.
*Enyhén félrebiccenti a fejét, figyelvén, hogy fel tudja-e fogni a szavai értelmét az épület miatt őt érő sokk után, nomeg az ébresztést követően valószínűleg az új diák.*
- Én lennék az, akit kiküldtek, hogy fogadjon téged, megérkezésed öröméből. A csomagjaidat felküldöm a szobádba, ha nem gond, ott megtalálod majd - *pöccint egyet a pálcájával, amit szinte észrevétlen kapott elő a zsebéből* - és mi magunk is követjük őket, kicsit körülményesebb úton.
*Mosolya kiszélesedik, hiszen mégiscsak emlékszik, milyen jól esett neki McCarthy tanárnő jókedve, és bizalma, amivel őt is fogadta.*
- Nos, indulhatunk?

*A szendergő fiú hatalmas puffanással esik hátra, az érthetetlenül eltűnt támasza miatt. Ám mintha misem történt volna, csak motyog valamit s tovább hallani halk szuszogását. Egy kis idő múlva azonban abbamard e bosszantó hang, s elmosolyodik csuklyája leplében. *

- „Hajdanán az idők kezdetén,
Mennynek és földnek peremén,
Leszállt egy angyal az égből,
Ki született a szépségből,
S tűztől lángolt szeme,
Az angyal kinek neve…?”

~ Remélem nem mutatkozott be míg aludtam…~
* Kezével megbiccenti az arcát takaró leplet, s kérdő szemekkel keresi a lány tekintetét…*

- Mint mondtam, Emmeline Way vagyok, benned pedig azt hiszem Hétalvó Darton Nosferatut tisztelhetem. Nos, mehetünk?
*Hogy csöpögne a gúny a hangjából? Á, dehogy! Pusztán nagyon, nagyon fáradt, és morcos is egy kicsit, hogy a fiú csak szuszog, pöfög, hortyog nyammog: egy szóval: alszik, a park közepén, amikor elvileg tudja, hogy jönnek érte. A hangsúly persze ezen van: elvileg...*
- Honnan az idézet? - *kérdezi sarkon fordulva, hogy bezsédbe elegyedjenek a hosszú úton a padlásig, és hogy végre rátérhessen a lényegre:a táskája szelektálására odafönt a szobájában.
No, nem mintha bosszankodna, vagy ilyesmi. Pusztán ez csak egy rutinfeladat, és nem a fiú személye ellen szól az elhűvösödő hangnem.*
- Ha nincs ellenedre, odafönt elmondok mindent, amit érdemes tudnod.

*Darton kissé értetlenül néz a lányra. Miközben kissé szedett-vetetten a hirtelen ébredéstől, rohan a kirendeltje után. Olykor olykor vissza nézve mintha elfelejtett volna valamit.*
~ Vajon mindig ilyen rideg?...Vagy csak azzal aki alszik?...És egyáltalán hol a táskám, na mindegy nem merem megkérdezni. A végén még a fejemet szedi...~
- Néz utána a nosferatu névnek és megtudod...
- Egyébként honnan tudtad a nevem?

[Amelie, Scarlet]

Vidáman megrázza a fejét, hogy apró vízcseppek röpködjenek mindenhova.
- Háát én használnám nyugodtan csak a természetmágiát, de tudod a tudásom tovább is terjed. - Nyelvet ölt ő is a lányra, majd gyorsan visszahúzza, amikor a denevér megint felé kezd el röpülni. Egy pillanatra megrémül, mert ha ez a kisállat az ő hajába bogozódik be, akkor vághatják kopaszra. Pedig már sikeresen elfogadta, hogy megnőtt. Mivel kopaszon egy napot se bírna ki, így hasonlóan Ameliehez fényt bocsát ki pálcájából, és most mindkettőjüktől távoli irányba irányítja a levélből lett állatot. Vidáman nézi ahogy messze repül és kicsit megrázza megint a fejét. Lassan jutott el a tudatáig Amelie szövege. Újra felkerül gonosz kis vigyora az arcára.
- A mamuszodnak már úgy is mindegy, bőrig ázott szegény nyuszi. - Egy hatalmasat hapcizik, amikor újra eléri az esőfelhő az ő területét, aztán meglepődve kapja fel a fejét, amikor újra eláll a vízözön. Szeme kikerekedik, mit csinál ez az Amelie?! Teljesen leblokkolva nézi a két felhő egyesülését, és csak akkor jön rá, hogy reagálnia kéne, amikor már megint zuhog rá az eső. Köpködve a vizet a szájából próbál beszélni.
- Nagyon vicces. - Tudja, hogy a felhő alól nem menekülhet, így hunyorítva körülnéz megint. Volt ott egy pad... Pálcájával arra int, majd egyenese Amelie felé irányítja, de nem vágja a lányhoz, annyira azért még Scarlet se szemét. Egyszerűen oldalára állítja Amelie mellett, és leteszi a földre. Majd újra oda int pálcájával.
- Aqua Progenies! - A pad tetejéről egyenesen Amelie fejére zúdul egy aprócska vízesés. Majd "egy próbát azért megér" alapon pálcáját a feje fölött lévő esőfelhőre irányítja.
- Ictus Tepesco! - Pálcájával a varázslat létrehozásához húzó mozdulatot hajt végre. Aztán ordít egyet, mert nem hogy elapadt volna, hanem rázúdult az összes víz hirtelen, ami abban a felhőben volt. De ezután már biztos, hogy nem esik ebből felhőből semmi... Kiszáradt? Teljesen mindegy, végeredményben úgyis minden lehetséges víz Scarleten landolt. Kíváncsian fordítja fejét a vízesése irányába, lássa, Amelie hogy küzd meg a rá kirótt feladattal.

*Kissé fáradtan, de vígan nézi, ahogyan Scarlet egyre jobban elázik, és akarná, se tudná levakarni a gonosz kis vigyort arcáról. Igazán élvezi ezt a kis felhő csatázást, de a világért sem vallaná be, még a végén a lány rászokna, hogy éjjel gyakoroljon Amelie-vel, és akkor szegény lányból hamarosan zombi lenne. És abban nem volt biztos, hogy a tanárok szívesen tanítanának e zombit...
Azt, hogy a mamusz elázott, még túléli. De, hogy lenyuszizzák, az már fáj neki.*
- Lehet, hogy nem ártana önnek egy szemüveg, Miss Hippolyta, ugyanis ez nem nyuszi, hanem cicaaaa - kiabálja a lánynak, és a hatás kedvéért még dobbant is egyet a lábával, majd egy nyelvöltés után úgy érzi, hogy azért megtorolta valamennyire a szegény mamuszát ért inzultust.
*Még tovább is fojtatná a szájalást, amikor a fejére nagy lendülettel loccsan egy kisebb vízesés. Nem győzi köpködni a vizet.*
- Merlin szőrös hálósipkájára, ez meg mikor került ide? - mered a padra, de akkor meglátja, hogy Scarletnek nem jött össze a víz csökkentése, és még nagyobb víztömeg zúdul a nyakába. Hangosan, szívből kacagni kezd, majd gyorsan átvált köhögésbe, mert nyelt egy nagy adag vizet a kis vízeséséből.
*Amikor csillapodik kicsit, úgy dönt, hogy a lányt még mindig nem leckéztette meg eléggé. Lehet, hogy a felhőből már nem esik egy csepp eső sem, de ezt Amelie gyorsan kompenzálja. Pálcáját a vízesésre fogja.*
- Aqua Discessio! - és egyenesen Scar felé irányítja, majd egy sunyi mosoly tűnik fel arcán. - Ictus Increbresco! - pöccint a pálcájával, és egy sokkal nagyobb vízsugár loccsan a lány fején. - Látod Scar, csuklóból - kacsint a lányra. - Tudod, nem venném a szívemre, ha elhervadnál - kacag fel. - Praecido! - int a kezével. - Csak, hogy ne legyen olyan egyhangú a vízzúdulás - ölt nyelvet a lányra, miközben még fodroztatja is a vizet. - Látod, ha természetmágiát gyakorolunk, akkor annak a varázsigéit kell tudnunk használni - nevet jókedvűen, miközben nézi, ahogy az egyesített felhő lassan eloszlik, és eltűnik.

Scarlet nem az a korán kelő típus, inkább a későn fekvős. Sajnos ma Ameliet kapta ki, de ha egyszer élvezi, akkor hát sajnálni biztosan nem fogja. Hunyorítva nézi a lány lábát.
- Hmm, lehet tényleg el kéne egy kis látásjavító bűbáj. - Erősen összeszorítja a szemét, majd újra kinyitja. Aztán amikor kartársa el kezd nevetni az őt eláztató víztömegen, ő se tudja visszatartani nevetését. Fejében megfordul, hogy hogy nézhetnek ki kívülről: két lány, bőrig ázva, mindkettő körül óriási tócsa, egyik még vízesésben fuldoklik röhögve, másik meg ugyanúgy köhög a nyelt víztől. Ráadásképpen még szabályt is szegnek, mert jóval 11 után ácsorognak kint nevetgélve az iskola parkjában. Pontosabban csak egyikük szegi meg a szabályokat, de ez végeredményképpen teljesen mindegy. Scarletnek viszont kezd egyre lejjebb esni az álla, mert egy apró kis hibáról elfeledkezett. Az lehet, hogy meg tudja idézni a vízesést, de hogy a fenébe állítja el, mielőtt még eláztatják egy életre való vízzel az összes környező növényt? Már nem nevet tovább, csak nézi a fodrozódó vizet. Szerencséjére (?) Amelie ezt a problémát megoldja, csak számára nem éppen előnyösen. Amikor a vízsugarat felfedezi, szinte reflexszerűen hozza létre a pajzsbűbájt.
-Lev Propugnaculum! - Előtte fényes pajzs jelenik meg, amiről a víz elcsapódik, de ettől függetlenül a mögötte álló lányra is jut pár csepp, ami felpattan a pajzsról. Mégis, nyugodtan tartja a pálcáját, és egyre közeledni kezd Amelie felé, pajzsával folyamatosan visszaverve a felé eső vizet. Védelme mögül kiabál ki Amelienek, aki remélhetőleg szövegelése után abbahagyja a vízpartit.
- Teee Amelie! Te tudod hogy kell visszacsinálni a szökőkutat? Mert ha így haladunk, a kedves kis szigetünk nem sokáig marad felszínen. - Elhúzza a száját. Ha a lány abbahagyja a vízsugárral való gyilkolását, akkor leereszti a pajzsot.

- Ejnye Scar, már megint egy svk-s varázsige? - nevet fel, de rögtön abba is hagyja, amikor a lány közeledni kezd felé.
*Ez ugyanis azzal jár, hogy a pajzsról lepattanó víz cseppek jó része az ő nyakába kerül, ami azért már cseppet sem vicces számára. Főleg, hogy már tényleg annyira elázott, mint egy szegény ürge, akit megpróbáltak kiönteni a lyukból. És ahogyan a lány célzott rá, szegény mamusza is szépen átázott.*
- Ha..ha..hapciii - tüsszent a lány is egy nagyot. - LEhet, hogy nem a legjobb ötlet vizes mamuszban parádézni - szipog egyet, majd a kérdésre csak vág egy mókás grimaszt.
- Persze, hogy tudom, hogyan kell elállítani, szép kis vízelem lennék, ha ezzel sem tudnék megbirkózni - hallatszik az önelégült válasz, majd pálcáját a vízesésre irányítja. - Először is csökkentjük a vízesés méretét - magyaráz vigyorogva. - Ictus Tepesco! - pöccint egyet. - Látod? Csuklóból - gonoszkodik vigyorogva. - Aqua Nidor! - és a varázsigének hála a víz elpárolog. - Nem is volt olyan nagy ördöngösség, igaz? - vigyorog, mint a vadalma, majd meglátva a leengedett pajzs mögött a lányt, hangosan el kezd kacagni. - Bár csak lenne itt egy tükör - rázkódik meg. - Írtó murisan nézel ki, pugnaxosok elázott gyöngye - nevetgél hangosan, jókedvűen a fának támaszkodva. Amikor kicsit lecsillapodik, ismét végig néz magukon. - Mondd csak, te ismersz valamilyen szárító bűbájt? Mert, ha ilyen vizesen csattogunk végig az egész kastélyon, a nyomunkra akadhatnak - mondja rejtelmesen, mintha egy rossz krimiben lennének.

Amber szokásos felügyelés jellegű útját teszi a kastély körül. Halkan fütyörészik, kezével talárja zsebében tartott pálcáján dobol. Öltözéke a szokásos: fehér blúz, rövid farmer, és felé a díszes türkiz talárja, nyakánál összekapcsolva, mint egy köpeny. Teljes nyugalomban sétálja a kastélyt körbe amikor kacagásra lesz figyelmes. Felkapja fejét, göndör, vöröses haja meglibben ebben a mozdulatban. Arca olyan, mint egy nyomozókutya, amikor szimatot kap. Gyorsan veszi lépteit a hang irányába, de mielőtt odaérne, letér az útról, és a fák között megbújik. Figyelemmel kíséri a csata jelentős részét, többször vidáman elmosolyodik. A denevér valahol a feje mellett szál el, de valahogy mégse képes igazán haragudni a diákjaira, akik kijöttek egy kis esti vízi-csatára... Leginkább saját gyerekkorára emlékezteti ez a helyzet. Mégis, amikor Amelie elállítja a vízesést, komoly arcot erőltet magára, és a fák között vissza megy az útra. Így amikor a lányok felé lépdel, olyan, mintha most érkezne. Pálcáját előhúzza zsebéből, és a lányokhoz közelebbi lámpákra int, mire azok erősebb fénnyel kezdenek ragyogni, nagyobb teret világítva be így. Arca komor, léptei sebesek, és kopognak a kavicsokon. Szeme csillog, és arckifejezéséből arra lehet következtetni, hogy a dühtől, de igazából ez sokkal inkább a vidámságáról, és a jókedvétől van így, mintsem a haragtól. Amikor kellő távolságba ér, megköszörüli a torkát.
- Szép estét hölgyeim! Jól szórakoznak az éjszaka leple alatt? - Szemeit a két lányéba fúrja.
- Mondják csak, ki fog itt feltakarítani? Mert úgy eláztatták a környéket, hogy hamarosan hallani fogom a békák brekegését. Esetleg ha megkérhetném Önöket, visszafáradnának hálókörleteikbe, és nyugovóra térnének? - Hangja kemény, szigorú, vitának helye nincs. Szeme most átsiklik Amelienek, és Scarletre szegezi.
- Ön még nem is nagykorú! Hát mondhatom, szépen vagyunk... - Most először a beszélgetés folyamán megrándul egy picit a szája sarka, mintha mosolyát próbálná elfojtani. Aztán már kedvesebben szólal meg, félmosolyra húzódik a szája.
- Na most, azonnal. Sipirc aludni! Aztán reménykedjenek, hogy más tanárral nem találkoznak össze. - Pálcájával a két lány felé int, a ruhájuk már száraz, a hajuk nem.
- NA! Nem hallották?! Futás! - Pálcájával újra a két lány felé bök, adva egy kis kezdő löketet a lábaiknak, mire azok a varázslat hatására lépkedni kezdenek. A varázslat pár lépés után abbamarad, de karvezetőjük úgy néz rájuk, hogy vissza ne merjenek fordulni. Aztán amikor a két lány már látótávolságon kívül esik, vidáman elmosolyodik, pár varázslattal felszárítja a környéket, visszasötétíti a lámpákat, majd folytatja a járőrözést.

*Még mindig azon morfondírozik, hogyan szárítsák meg magukat, amikor a fejére csap.*
- Tudod, mi voltunk figyelmetlenek. Ha küldtünk volna magunkra egy víztaszító bűbájt, most nem lennének ilyen problémáink - kuncog, miközben megrázza vizes fürtjeit, amiből esőcseppek szállnak minden felé, javarészt Scarletre.
*De a mosoly, mely már egy jó ideje folyamatosan ott játszott ajkain, egy pillanat alatt eltűnik, amikor a park fényei erősebben kezdik ontani magukból a világosságot. Nagyot nyel, szíve a torkában dobog, vizes kezeit ökölbe szorítja, miközben így mormol.*
- Drága Merlin, add, hogy ne az extremusosok valamelyik tanára legyen az - suttogja elvékonyodott hangon, de amikor meghallja karvezetője hangját, a szívéről eltűnik a mázsás súly, szinte hallani lehet, ahogy koppan a földön, és még egy halvány mosoly is feltűnik arcán, amit persze a szigorú tekintet láttán megpróbál gyorsan levakarni arcáról.
- Jó estét, tanárnő - köszön, mert elázott ürge és rendbontás ide vagy oda, azért a tiszteletet megadja, bár ha jobban megnézik arcát, azon kívül, hogy rajta kapták, és most kicsit zavarban van, a megbánás jelei messze elkerülik komiszan csillogó szemeit és vidámságtól kipirult arcát.
*Arra, hogy jól szórakoztak-e, nem mer válaszolni, mert azért fél, hogy a tanárnőnek nem nyerné el a tetszését, és még a végén büntető munkával jutalmazná a két tilosban járó leányzót. Amikor a figyelem Scarra terelődik, elvigyorodik egy pillanatra, és úgy tesz, mintha ásítana egyet, miközben szájára szorítja kezét és nyelvébe harap, hogy ne kezdjen hangosan nevetni.
Az elbocsátó szép szó hallatán megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkait, majd hálásan rámosolyog a nőre, amikor megszárítja a ruháikat. Az ösztönző varázs nem is kellett volna, Amelie anélkül is fürgén szedte volna lábait. Azért a szigorú tekintet miatt tényleg nem mer visszafordulni, így menet közben így kiált.*
- Köszönjük, tanárnő! Tilosban járkáló diákoktól mentes további szép estét kívánok! - nevet fel halkan, és amikor érzi a bűbáj megszűnését, gyrosabb tempóba vált, és kacagva szalad be a kastélyba Scarral, fel a padlásra.

Nézi, mit csinál Amelie. Na igen, erre ő is gondolhatott volna, de nem baj, majd legközelebb SVK-t gyakorolnak, és akkor majd ő beszél ilyen hangon Amelievel. Vidáman elmosolyodik.
- Egészségedre! Legközelebb semmi pizsi meg szőrös mackó a lábadon! - Széles vigyorrá húzódik a mosolya, aztán lehervad, ahogy a fény erősödni kell.
- Mi az ...?! - Felkapja a fejét, egyenesen a tanárnőre rázva pár vizes tincset. Persze, nem figyelt az előbb Ameliere, hogy jön egy tanár. Úgy fut ki az eddig pirospozsgás arcából a vér, ahogy a könyvekben meg van írva.
- Uhh....Öh... Elnézést, tanárnő. - Beharapja alsó ajkát, és kínos félmosolyra húzza a száját. - Nagyon sajnálom. - Még jobban rágcsálni kezdi a száját. Persze, tényleg sokkal jobb, mintha Waynerbe futottak volna bele.
- Tudja, mi csak... Mármint... Úgy értem... - De inkább nem próbálkozik tovább. Ki gondolta volna, hogy a járőrözés nem csak pletyka? A tanárnő kérdéseire nem válaszol, tudván, hogy azok amúgy is csak költőiek. De amikor a saját fekete írisze találkozik a tanárnő zöldjével, ijedtében majdnem hátralép egyet.
- Nem, énén... Tényleg nem... - A mosolyt nem tudja mire vélni. Még nem nyugodott meg teljesen, az ő lábai a földbe gyökereztek, úgyhogy nem csoda, ha csak varázslattal tudja elindítani karvezetőnője. Szíve hevesen dobog még mindig, amikor már azért nagyjából szárazon elérik a kastély bejáratát. Már jobban van, tud mosolyogni, meg nevetgélni. Kicsit megüti Amelie vállát, majd rávigyorog.
- Azért nem mondhatod, hogy nem volt jó! És még ingyen szárítást is kaptunk! - Szokásos félmosolya ül ki az arcára, ahogy belépnek a kastély melegébe, és hálókörletük felé veszik az irányt.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

//Kumiko//

Végigérve a hűvös folyosókon, a lefelé vezető lépcsőkön, már amennyi van az első emelettől számítva, lassan a hatalmas ajtóban megjelenik két lány. Teljesen elüt egymástól külsejük is egyéniségük is, mégis egész jól elcsevegnek. Egy kék hajú, egyenruhába bújt, szégyellősebb, és egy fekete ruhás, magabiztos szépség. A könyvtár irányába indulnak, lassú léptekkel, élvezve a kellemes időjárást. Kriszty legalábbis élvezi és lelkes is kicsit, mivel Kumiko örülni látszik annak, hogy megmutatja neki a varázslatot,s a jegyzeteket is odaadja a lánynak. De, hogy öröme őszinte-e, vagy sem, nem tudja a kis Pillus leolvasni arcáról. Azt figyelte már órákon is, melyekre együtt járnak, hogy Kumiko minden tantárgyból kitűnik a többi diák közül, így meglepte az, hogy a lány is fél a vizsgáktól.
-Nagyon remélem, hogy nem szúr ki velünk ennyire. Előre tanulni? Nem tudom, tényleg nem nagyon tudjuk a szisztémáját.
Meglepetését fokozza, hogy társaságának feltünt órán mutatott teljesítménye. Hát igen, ami érdekli a lányt, abban jól is dolgozik. Na de ami nem....Ezért is lépked most oly lelkesen a könyvtár felé.
-Alig voltam még a könyvtárban. Eddig elboldogultam a magam tudásából és a tankönyvekből. De most tényleg kell valami plussz. Te gyakori látogatója vagy?
Egészen biztos benne, hogy a válasz igen. Kumikon érezni, hogy szereti a könyveket és nem nyugszik, ha valamit nem tud. Addig keresgél, még nem talál megfelelő információkat.

//Krisztyne//

*A parka érve szokás szerint zavarja a fény, és bánja egy kicsit hogy nem ment be a szobájába a kalapjáért, amit ilyen napokon a fejére helyez. A mellette lépkedő kékség azonban láthatóan élvezi az időjárást, így nem tesz rá említést, és csak reméli, hogy hamar a könyvtára érnek. Kicsit meg szaporáza a lépteit, remélve, hogy a másik nem veszi észre rajta, hogy nem kedveli a napot. Valójában csak arról van szó, hogy nagyon érzékeny a bőre, de irtózik a krémektől, amik megvédenék. Hallott egy bájitalról, aminek a fogyasztásával ugyanolyan hatást érhet elm, mint amikor napvédő tejet használ, de még nem taláta meg a receptet.*
- Ha szerencsénk van a hátralévő időszakban még kitalálhatjuk milyen rendszer szerint tanít. Akkor lesz esélyünk. Más esetben nem.
*Jegyzi meg, csak úgy mellékesen, bár nem hiszi, hogy a kékség előre készülne. Kettejük közül egyértelműen a feketség a nagyobb könyvmoly. De neki jó oka van erre. Bizonyítani akar magának és a családjának is. Erről azonban még nem kell tudnia a másiknak.*
- Az az igazság, hogy az itteni könyvtárban még nem voltam. Terveztem már régóta, mert utána akrtam nézni ennek-annak, de valami mindig közbe jött.
*Magyarázkodik Kumiko, maga sem tudja miért. Inkább csak saját magát akarja megnyugtatni, hogy még nem késett le semmiről, van ideje mindennek utána járni. Most pedig, hogy már távolról látja is a keresett épületett még nyugodtabb lesz, de azért tovább nyugtatgatja magát és mesél a másiknak.*
- Otthon persze van egy saját könyvtárunk, ami elég jó. De eljártam a helyi könyvtárba is, ha valami plusz információra volt szükségem. Meg a csendet is szeretem... Nekem néha kicsit sok az iskolai zsivaj.
*Magyarázás közben a kezével is gesztilkulál. Az arcán is látszik, hogy mennyire szereti a könyvtárakat és hogy valóban lelkes, ha könyvekről van szó. Ez persze nem jelenti azt, hogy ő egy könyvmoly. De valamiért tényleg jobban szereti a csendet és a nyugalmat. Így mondandója végére elmosolyodik.*
- Te mit csinálsz a szabadidődben?
*Jut hirtelen eszébe a kérdés. Ő általában a gekkóival játszik vagy olvas. De elég ritkán jut erre ideje. Legalábbis eddig ritkán volt. Mert mindig az öccsére kellett vigyáznia, vagy a teaszertartásokon segítenie. Most hogy iskolába jár, távol a családtól sokkal több letehősge van. Talán a kékség tud neki valami ötlet adni, hogy mit csinálhatna még...*

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Meglepődik. Nem is kicsit...nagyon. Hogy lehet az, hogy Kumiko még nem lépte át az általa szentté is avatható kis birodalom küszöbét? Nem volt olyan ok rá, ami oda vitte volna? De ha nem, hát nem. Majd most bepótolják együtt a hiányosságot. Időben is, mert nem valószínű, hogy a három kristályról rögtön az első könyvben találnak valamit. Persze akkor igen, ha a feketeség tudja melyik könyvet is kell keresni.
Kriszty is felveszi a tempót, mellyel elég gyorsan átvágnak a parkon, pedig a kékség elidőzne itt egy kicsit. Így viszont azon kapja magát, hogy már-már a könyvtár ajtajában járnak.
~Saját könyvtár...~
-Hát könyvekben én sem szűkölködtem otthon. De nem olvastam mindent el. Így kristályokról szóló könyveket, én átlapoztam, beleolvastam, aztán eltettem későbbre. De valahogy ott is maradtak. Ezért volt az, hogy csak egy kristály rémlett, az is csak nagyjából. Esszé helyett írtam 3-4 mondatot. Na de már mindegy.
Ó a szabadidő...és annak eltöltése. Ez egy nagyon éredekes kérdés. Kriszty bár elég rég itt van az iskolában, eddigi ittléte javát a szobájában való kuksolással töltötte. Mostanság sem túl sokat mozdul ki, de ha igen akkor a szabadban van.
- Hobbim az nincs, szabadidőm se túl sok, mert elég sok órát felvettem. Jelenleg felfedezni szándékozom a kastélyt abban a kis időben, ami még marad. Leginkább a szabadban kóborolok. Valami jó ötlet nem ártana, egy elfoglaltság, ami kizökkent a tanulásból, Persze Andnoron kívűl.
A könyvtár ajtajához érkezve Krisztyne kinyitja, és belépnek rajta, közben a lány felé fordul.
-Tudod melyik könyvet kell keresnünk? Vagy leszedjük az összes Krisztallográfiával foglalkozót?
*Huncut, mosolygós szemekkel, kisebb vigyorral arcán néz Kumikora, elképzelve amgukat, ahogy hatalmas kupac könyvet cipekednek az asztalhoz. Két törékeny alkatú csaj, amint görnyed a vaskos olvasmányok alatt. Csak orra ne essenek....

*Egy tanárnő, azaz csak egy régi tanárnő sétál ki az este folyamán az iskola nagykapuján. Hogy miért jött ki? Tünde, az erdő, az éj, a természet gyermeke. Hiányzott már neki a szabadság, noha alig néhány napja tért vissza az iskolába, de azóta még nem járt idekint, nem volt ennyi ideje.
Most viszont üdén szívja be tüdejébe a kellemes, esti levegőt. Az égen csillagok ragyognak, amit a nő előszeretettel pásztáz. Ahogy az egez kémleli lassú, nyugodt léptekkel halad egyenesen előre, amerre a lába viszi. Semmi célja, mindössze csak pihenni jött ide ki, miközben az eget kémleli. Ez nem meglepő tőle, hisz Asztrológiával és Asztronómiával foglalkozik, ez az élete értelme és talán ennek az egy dolognak él, no meg a diákoknak, hogy taníthassa nekik, hogy továbbadja saját tudását.
Majd jövőre fogja tanítani az Asztronómiát, igen változtatott egy picit a dolgokon, ahogyan jelleme és külseje is teljesen mássá változott, mint utolsó ittlétekor. Hangtalan léptekkel halad még mindig előre, miközben előre mered a sötétben. Tünde képességeinek köszönhetően tökéletesen lát távolra is, míg egy ember az orra hegyéig se látna el ilyen sötétben.*
~Gyönyörű, egyszerűen gyönyörű idekint, ilyenkor...~ *Gondolataiba merülve, könnyedén ugrik fel az egyik lombos fára, amiről belátja az egész környéket. A csöndben halkan kezd énekelni, tündenyelven, de hangját a könnyed szellő tovafújja.*

*Belép a kapun egy ifjú féltünde. Nem egy feltűnő egyéniség, de megnyerő, barátságos tekintete optimizmust és kíváncsiságot tükröz. Az esti szellő finoman játszik a hosszú és dús hajával. A szemei vörösek mint a rózsa, körbetekint és... mintha várna valakire. Ekkor megjelenik mögötte egy csodás fekete párduc, mely kisebb fajtársainál mégis gyönyörű, jámbor jószágnak látszik. A fiú érdeklődve néz körül, lát néhány embert a parkban, de nem mer odamenni senkihez. Még nem ismer itt senkit. Szép éjjel van, hamarosan hajnalodik, kicsit későn ért ide, mivel a városban elbóklászott idejövet és kicsit el is tévedt. De most végre itt van... De hol is van pontosan?*
~Hm... Valyon hova kéne mennem? Kissé fáradt vagyok, lassan aludnom kéne. Te is fáradt vagy már, ugye Vadóc?~ *Gondolatban társalog kicsit a nagymacskájával, majd beljebb jönnek. A fiú ámulva nézi a növényeket, az egész környezet új még, de látszólag tatszik neki. Lassan csendes léptekkel elindul a park közepe felé, ott talán észreveszi előbb-utóbb valaki. Leheveredik egy fa tövébe, kényelmesnek találja. Vadóc, mellé heveredik.*
~Aludni kéne egyet... Ha erre jár valaki úgyis felébreszt majd.~ *A könnyű nyári estén hamar elbóbiskol, gyakran felébred azonban. Még szokatlan a környezet... De hamar mély álomba merül, melyből csak ha igazán fel akarja valaki ébreszteni, csak akkor kel fel. A párduc is békésen szunyókál mellette. Békés álomban várják a reggelt, hogy valaki megmutassa nekik ezt az új világot, mely hamarosan az otthonuk lesz.*