- Igen, fognak...Első évfolyamon tanulunk pár olyan harci eszközről, amiket valamilyen szinten ki is kellesz próbálni. Persze csak az emelt szintesek. De ha jól tudom ön az lesz az órámon.
Kíváncsisága kicsit talán engem is fellelkesít. Fura egy helyzet. Két, egyébként szótlan alak, hogy tud egymással ennyit beszélni? Legalábbis én szófukar vagyok. De nem most, ahogy azt te is olvashatod.
- Ezer? Nem. Csak most fogok itt kezdeni tanítani. Eddig róttam a világot, vagy legalább annak egy részét.
...hogy miért, azt neki még most nem kell tudnia. Majd, idővel talán elmondom neki. Ahogy azt is, hogy nem a macska a legnagyob félelmem alapja. De most figyelem őt, s feltett kérdéseit.
- Farkast? Ha jól tudom az már a nagyobb testű fajok közé tartozik, így nem hinném, hogy az iskolában szívesen látnák. Különösen, hogy az a faj még veszélyes is valamelyest.
Owain ebpárti? Nem, nem vagyok semmilyen állat párti, csak elviselem őket, de nem mondhatnám, hogy bárminemű állatot szeretnék. De ha már választani kellene, hogy kutya, vagy macska...azt hiszem nem kell folytatnom.
Remélem jó fiú lesz. Nem, inkább úgy mondom, hogy most is az. Nincs vele az ég világon semmi baj. Ő ilyen. Kamasz, aki iróniával, dacossággal, morcos ábrázattal tud elbújni a világ szemei elől. Az, hogy belül mi rejlik benne számomra, ha nem is teljesen, de részben világos. Érző szívet egy kemény páncél mögé rejtett el. Amit meg is értek. Nem kell azt mindekinek tudni, hogy mi van az ember lelkében. Nem kell mindenkinek kitárulkoznunk. De az azért nem lenne rossz, ha ez a fiú találna magának valakit, akivel el tud beszélgetni, mert erre egy ilyen korú ifjúnek bizpny szüksége van. Ahogy barátokra is, vagy legalább egyre.
- Farkaséhes? Hát mikor evett őn utóljára? Nem jó a konyha az iskolában? Na sebaj, van ennivaló bőven. Kisebb fajta raktárat tartok fenn, nem sok kedvem van minden napomat azzal tölteni, hogy vásároljak, így egyszerre nagyobb mennyiséget veszek meg.
Nem, nekem nincs segítségem. Nincs egy kedves házimanó, aki mindent kikészít számomra. Magam végzem minden feladatomat.
- Ennek igazán örülök, de azért nem engedem el ellátás nélkül. Ha sokat harapdálja a száját még a végén elvérzik. Nem szokna le erről a a tevékenységről?
Haladunk, ahogy tudunk, kisebb irónia kíséretében. Meglepetésemre egészen jól bírja az iramot Edward is. Mindaddig, mig valahogy el nem terelődik a figyelme. Mégpedig az újsággal. Azt ugyan nem látom, ahogy futólag, szinte alig kinyitva beleles, csak mikor már mögötte haladva én is belelátok a kitárt újság képeibe.
Kopp.
Na ez kellemetlen lehetett. Szerintem te sem lennél a helyében. Legugolok mellé, s nézem az elmerengett arcát.
- Na térjen magához ifjú úr, míg a látványtól nem kerül teljesen kaotikus állapotba. És legközelebb az orra elé bámészkodjon, ne pedig menet közbe böngéssze azt az újságot. Mellesleg látom rádöbbent, hogy tényleg testékszerek vannak benne, csak olyan helyeken is, amire talán nem számított. Haladhatunk tovább, vagy töpreng még egy kicsit?
Felveszem az újságot, zsebembe csúsztatom. Kezemet nyújtom neki, s borostás bajszom alatt bazsalygok rá, olyan megértő, pajkos tenintettel. Hangomban ugyan érezhet egy kis ironizálást, de ez inkább olyan barátságos hangvétel, mintsem bántó. Újabb elindulás után már ritkulni kezd az erdő aljnövényzete, megkönnyítve lépteinket. Kiérünk egy kis tisztásra, ahol már láthatóvá válik odum.

[Nem volt időm átolvsni, így lehetnek benne hibák, majd délután átnézem. Elnézést. ]

[ Ed...újra ]

Egy kis tisztáson ácsorgok már egy ideje. Várok valakit. Egy fiút. Nem sokat szőröltem a készülődéssel, hisz nem csajozni megyek, vagy hasonló, de ahogy azt már mondanom sem kell egyszerű, fekete ingem makulátlanra van vasalva, bár ez nem igazán látszik a rövidebb fazonú farmer kabát alatt. Indigókék famerem nem igazán a mai divat szerinti, nem mesterkélten van koptatva, hanem az idő nyúzta már el, ami azt jelzi, hogy bizony ezt a nadrágot nagyon is szeretem. És igen, kopottsága ellenére ez is makulátlanul tiszta. Fel-le járkálásom messzire hallható most is, hisz csizmámon ott csörög a sarkantyú, fejemen pedig a szegecsekkel díszített kalap díszeleg.
Előveszem a pálcámat, s mint aki most tartja először kezében apró mozdulatokat teszek vele....hogy miért is oly fura ez? Hát mert varázslatokat nem igazán szoktam bemutatni senkinek. Legalábbis azokat nem én tanítom, amiket most meg kellesz mutatnom. Na nem az a gond, hogy nem tudom őket, csak hát egy kis drukk van bennem, hogy hogy fog menni ez a kis különóra. Itt azonban már képbe jön az is, hogy bizony érzelmi szinten töröm ezen a fejemet, mert valószínűleg beszélgetés síkjára is terelődik a szó a fiúval. Ami nem is éártana immáron tiszta fejjel.

//Tayler//


-Most már szerencsére sehova…*Nem szeret rohanni, sőt zihálni sem, mégis ez utóbbi lelkes mívelőjévé lépett elő.*
-Igen…*Önkénytelenül is megfogja jelvényét, miközben átvált egyenletesebb lélegzésbe.*
-Csak…szerintem tévedtek. De biztos rá fognak majd jönni. *Kissé savanyú képpel vállat von, egészen addig míg Owain fejet nem hajt előtte. Nem esik le neki mire szeretne utalni Tayler, hihetetlenkedő mosollyal csóválja csak fejét.*
-Tanár úr, ezzel ne tetsszen viccelni, ha lenne zongorám és el mernék lopni levágnám az illető ujjait egyenként. *Mindent megadna érte, ha lehetne egy zongorája…egyre inkább hiányzik neki a hangszer, s tervezi is belógni valahová, ahol együtt lehet szerelmével, hiszen nincs is a zongáránál csodálatosabb „teremtmény” a földön. Bizonyára feltűnik átszellemült arca, mintha szerelmes lenne…ujjai máris nyomnák a billentyűket, s olyan hirtelen kérdezi meg, hogy akaratlanul is belepirul hadart mondatába.*
-Tényleg, nem tudja hol lehet itt zongorázni? *Kérdezi gyorsan, nehogy elfelejtse és megint este jöjjön rá a fura…tenyér viszketés. Lehet, hogy zongora helyett lányokról kéne ábrándoznia, dehát egyesek mindig elveszik a kedvét ilyesmitől. Ideje lenne beszereznie már egy olyan tetováló…újságot…
Azóta többször rájött már a roham, bizonyára a fáradtság közreműködésével, ígyhát mondhatni kipihente magát. Miután vette, hogy Tayler is, biccent egyet, hozzá téve egy „én ist” *
-Lista? *Olyan értetlen képet vág, hogy bizonyára azt hiszi, Sindler listáját kellett volna megszereznie, csak jó néhány szapora pislogás után koppan le neki a tantusz, miután Tayler folytatja mondatát.*
-Jaaa az a listaaa….hát, nem hoztam el, de megjegyeztem őket. Magam is majdnem otthon felejtettem, nem még ilyet, hogy lista…*Vallogat, miközben kiszökik belőle egy apró sóhajtás az érdeklődés hallatára. Egyáltalán nem érzi tolakodónak, sőt nagyon örül neki, hogy megkérdezték, egyszerűen csak nem akar negatív választ adni.*
-Semmi különös…csak…hát azt hiszem egy kicsit nehezebb lesz beilleszkedni, mint gondoltam. Sőt, nem is akartam beilleszkedni. *Szögezi le gyorsan, kissé morcosan, mintha durcássá tenné ennek puszta gondolata.*
- Mert minek…De ez a jelvény…*Újra megérinti ujja hegyével, miközben igencsak duzzogva, jó adag felháborodással folytatja.*
-Azt mondják, én vagyok a nagyképű, pedig még csak nem is köszönnek…Egyáltalán nem fognak rám hallgatni, semmibe vesznek. De, ha ezt akarják, csak tessék, legfeljebb majd ezt visszaadom és agyon piszkálok mindenkit. *Igen, már megfordult fejében egy új taktika, hiszen valójában böki piszkálja a csőrét, hogy nem vált ki semmit másokból, hogy levegőnek nézik. Ő igenis létezik…tessék észrevenni, vagy akkor legalább háborodjanak fel rajta. Ha másként nem megy akkor ekképp fog tenni. Végülis, ha csak egyvalaki köszönt volna neki, már nem érzi Caspernek magát, így viszont kénytelen azt feltételezni a sok idősebb bunkónak, ő már régen meghalt, vagy még meg sem született…*
-Majd belekötök mindenkibe…persze közben nem ártana megtanulnom varázsolni…szóval a lista…*Mondatát hirtelen elharapja.*
-Mondom, miután mesélt maga is. Nem vettem észre, hogy baj lett volna, de kérem meséljen. *Őt is érdekli mi van Taylerrel, új dikákok, netán Frimika…viszont nem puhatolózik, csak óvatosan érdeklődget, noha valójában nagyon is kíváncsi.*

//Koniiiii //

- Nem is baj, hogy nem ismered, engem kiborít az a lány. Tutira bolond.
*Jegyzi meg Ophelie-vel kapcsolatban. Nem tehet róla, de a kezdetek ellenére, az alvilági kiruccanás alatt jelentősen megváltozott a véleménye, és ezen nehéz lesz változtatnia a szőke lánynak. Azonban látva, hogy Koni továbbra sem érti miről beszél, amikor az Eros-szal való találkozást elemzi, még hozzá fűz pár szót.*
- Nem szellem Koni, hanem isten... Legalábbis annak hiszi magát... Mindegy. Láttál már képet az ókori görögökről? Vagy az isteneikről? Eros a szerelem istene, olyan mint Cupido... Róla biztos hallottál... - Beszéd közben több apró szünetet tart várva Koni reakcióit, aztán ha megygyőzpdik róla, hogy a fiú tudja követni, akkor folytatja - Nekem akkor teljesen valóságosnak tűnt, a szőke göndör fürtjeivel, bár azért ez fura, mert én nem hiszek a görög mitológiákban.
*Fejezi be a beszámolót, s egy pillanatra el is gondolkodik, vajon hogy lehetséges, hogy egy olyan istenség, amiben ő nem is hisz, megjelenik neki. Így utólag visszagondolva, ez elég sokkoló.*
~Biztos valami bűbáj eredményezte őket. ~
*Állapítja meg és ebben megnyugodva tovább tud beszélgetni Konival.
Arról, hogy Acton megtámadta, és utána hogyan tisztázták a dolgot, már tényleg nem kíván beszélni. Neki magának is fura volt a helyzet, s még nem igazán tudja mit gondoljon a másik pugnaxos fiúról. Ahhoz előbb újra találkoznia kéne vele. De őszintén szólva abban sem biztos, hogy szeretne találkozni a másikkal...
Végül a sulira terelődik a szó, s Kumiko elmosolyodik Koni szavain. Na igen! Mi a normális egy varázslóiskolában? Ezt csak olyas valaki tudná megmondani, aki korábban is egy ilyen intézménynek volt tagja. A lány azonban mugli iskolába járt.*
- Nah igen. Egy mugli iskola határozottan nem ilyen. De nekem ez jobban tetszik. Már csak a tananyag miatt is.
*Tipikus Kumiko. Mi másért tetszene neki az iskola, ha nem amiatt, hogy végre a származásának megfelelő tanulmányokat végezhet?! Igaz a társaság sem elhanyagolható, de a japán lány számára ez sosem volt szempont.
Beszélgetésük észrevétlenül más és más témák felé terelődik. Serinityvel kapcsolatban nem tud többet mondani, csak egy kérdő pillantást vet Konira, amolyan "Ha te sem ismered őket, akkor nem tudom mi legyen..." tekintettel. A könyvek azonban sokkal érdekesebb témának mutatkoznak a lány szemében.
Barátja okfejtése, határozottan szórakoztató, s mire Koni befejezi a lehetek sorát, hangos kacagásban tör ki. Kicsit meg is görnyed, s a hasát is fogja a nevetéstől.*
- Lehet ezentúl Lehet-nek kéne hívni téged... - jegyzi meg kissé csípkelődve, de a szemeiből kiolvashatja a fiú, hogy viccelődik. - Ami meg a szereplőt illeti... Ha igaz, amit mondasz, szerintem megpróbálnák megváltoztatni az életüket. Legalábbis én biztosan megváltoztatnék pár dolgot a helyükben.
*Kissé elgondolkodik. Milyen jó, hogy nem tudják előlre, hogy mi fog velük történni. Valószínűleg beleőrülne.*
- Ha pedig változtatnának, nem ugyanaz lenne a regényekben... De a szereplők nem igaziak Koni. Fogalmuk sincs, mi lesz velük a 120. oldalon. Mert nem ők találták ki, hanem az írók. Nincsenek önálló gondolataik sem tetteik. Azt teszik, vagy mondják, amit az író akar, hogy tegyenek.
*Az utosó kommentárja már pont az a magyarázós stílus, amiben mindig beszélni szokott, ha a véleményét kell kifejtenie. Nincs benne semmi tolakodó, vagy gúnyos. Azt azonban mindenki kiérzeheti a kedves szavak mögül, hogy a lány számára nincs más elfogadható magyarázat. Biztos benne, hogy igaza van.
Miután abban is megegyeznek, hogy bármit elolvasnak Kumikoól szinte rögtön kibukik egy újabb kérdés. Természetesen könyvekkel kapcsolatban.*
- És mit olvastál legutóbb?
*Hátha hall valami érdekeset, és akkor lesz ötlete mit olvasson el. Egyenlőre sajnos, nincs túl sok elképzelése. Várakozóan pillant Konira, hogy tud-e valami izgalmasat.*

//Konidik//

*Felhúzza a szemöldökét Koni mondandóján. Őt igenis megnyugtatja a tél, a hó, az hogy alszik a természet. És a viharok, amik néha-néha tombolnak, neki ez nem évszakhoz kötött.*
- Mondd Koni, te honnan jöttél?
*Lehet hogy azért van más véleményük, mert az országaikban annyira másak a természeti jelenségek. Japánban szinte mindennapos a földrengés, így Kumikonak már az is nyugodt, hogy itt nem remeg a lábai alatt a föld rendszeresen. A viharokat sem kifejezetten a télhez köti. Elvégre a monszunok nem télvíz idején súlytanak... De persze egész biztos, hogy Koni számára a tavasz meg a nyár, mindig nyugodt és kellemes emlékeket hordoz. Ebben az esetben érthető, hogy nem szereti a telet.
Nem akar ebbe belemenni, inkább csak halkan jegyzi meg, nem is igazán Koninak, sokkal inkább magának a következő szavakat.*
- Én akkor is szeretem... szánkózni, sielni, hóembert építeni... meg a karácsonyt és a szilvesztert...
*Annak ellenére is, hogy még mindig otthon töltötte a karácsonyokat, pedig az osztálytársai mind randira mentek, szerette az ünnepeket. Szeretet, béke, nyugalom. Vesz egy mély levegőt majd kifújja. Ami szép emléke van, az majdnem mind a télhez kötődik. Az öccsével is ilyenkor tudtak jobban játszani. Mégsem akar ebbe most belemenni, nem akar több rossz dolgot hallani a kedvenc évszakáról.
Az állatokról beszélni sokkal jobb. Abban nincs köztük annyi feszültség, s ahogy kiderül, hogy Koni is szereti a hüllőket, egy mosoly húzódik a szájára. Hogy mit szoktak csinálni? Az jó kérdés.*
- Hát leginkább a terráriumban süttetik a hasukat. A zenét nagyon szeretik. Egyébként csak vannak...
*Mostanában igencsak elhanyagolja őket ez igaz. Jobban kéne figyelnie a kis gekkókra. De ez megint egy olyan elhatározás, amiről már most tudja, hogy nem fog megvalósulni. Pont azért nem, ami a következő témájuk. Tanulás, és a kötelességei. Hiába túl sokat vállalt.
Kicsit ledöben amikor Koni azt mondja csodálja. Eddig max kigúnyolták, esetleg tisztelték, de azt nem érezte egyáltalán csodálatnak. Sokkal inkább úgy tűnt félelem bújik meg az ilyen dolgok mögött. Ezért is néz most kicsit zavartan, nagyra nyílt szemekkel Konira.*
- Ne csodálj. Nem azért csinálom, mert olyan nagyra törő céljaim vannak. Engem továbbra is csak a gyógytás és a méregkeverés érdekel, mint szakma. Viszont annyira kiváncsi vagyok a többi dologra is. Meg aztán, szeretnék kutatni újfajta gyógymódok után, és lehet, hogy egy olyan ágazat kombinálásával fedez fel valamit az ember, amire nem is gondolna...
*Mondja teljesen őszintén. Most nyugodt. Ez a viselkedés, ez a megfontoltság, előrelátás pontosan az, ami tőle megszokott. Hajt, és mindenől a lehető legjobbat igyekszik kihozni. Azt már Koninak nem kell tudnia, hogy a függetlensége miatt is igyekszik.
Azonban más is van, amire úgy érzi reagálnia kell Koni szavait illetően.*
- A hangod alapján, nem villanyoz fel, hogy auror lehess... Akkor viszont miért nem próbálod ki magad valami másban?
*Teszi fel a kérdést, mert nyílvánvaló, hogy ha valami nem érdekli az embert, akkor amíg tanul addig kell változtatnia. Ha már meg lesz a végzettsége, sokkal nehezebb lesz valami újat tanulnia. Persze ez nem az ő dolga, de tényleg érdekli, miért nem lelkesedik a pugnaxos fiú az aurorságért, ha egyszer ezt választotta. Az őszinte érdeklődés a szemeiben is látszik, s bíztatóan mosolyog, jelezve, meghallgatja a másikat.*

// Edward //

Na jó, meggyőzött a fiú. Ezek után is a bozas hajkoronámat fogom viselni, s borostám is ott marad, ahol van. Na persze azért nem fogok teret engedni neki, mert szakálls az nem szeretnék lenni. Ellentétben a fiúval, aki már alig várja, hogy kiserkenjen orra alatt apró, pihés szörzete. Látom rajta, ha nem mondja is. Én is ilyan voltam annak idején. Pedig mennyi nyűg is, ha már az ember fia a felnőtt lét küszöbére lép. S az én eszemen is átfut afféle gondolat, hogy a beszélgetés eme vizek felé terelődne szívesen avatnám be a férfi lét rejtelmeibe.
Most azonban hallgatom a hossza, panaszos szavakat, s rájövök mennyire nehéz is lehet neki. Nem sokat tudok hozzáfűzni, csak bíztató mosolyommal nézek rá, végigsimítom a hátát, s gyakorlásra buzdítom.
- No akkor te mázlista. Lássuk mit tudsz?
S gyakorlás közben folytatom a beszélgetést.
- Tehát Izzynek akadt egy cimbora. Nem tudom, hogy ennek örüljek-e vagy inkább elgondolkodjak miket fognak művelni. Na de majd hozzájuk is eljut valaki egy kiskapun. Rólad meg sosem gondoltam, hogy elveszett lennél. Kitartással eléred, hogy észrevegyenek, csak ne add fel.
Elég hosszú ideig gyakorolunk, s nem árt egy kis pihenő mindkettőnknek.
- Lenne kedved nekem egy kicsit segíteni, ha már itt vagyunk? Nincs elég pálcának valóm az órára, párat még be kellene gyűjtenem.
Remélhetőleg kapok segítséget, így nekikezdhetünk a favágásnak, amihez előjön a jó öreg Peravus Herba nyisszantás. amit ha figyel a fiú, most megtanulhatja. Kis ívben lefelé és jobbra, majd megint le, de ellenkező irányba. Sokféle fát látogatunk így meg, s egy ölre valót összegyűjtünk, mire már azt tudom mondani, hogy most már elég.
- Kíváncsi leszek hányan lesznek az első órámon. Lehet, hogy feleslegesen dolgozunk, mert nem jön be senki sem. De ha mégis, az elég kellemetlen lenne, ha nem jutna mindnekinek egy pálcára való alapanyag.

// Bocsi, hogy ilyen kurta, de nem nagyon fog az agyam most. //

*Beigazolódik a sejtése. A londoni időjárás, határozottan nem olyan, mint amihez ő hozzászokott, s így már azt is érti miért nem szerti Koni annyira a telet. Bár azért azt sem tudja elképzelni, hogy Londonban olyan nagy hóviharok lennének... Szibériában talán... Azonban tényleg nem akar ezzel foglalkozni. A fiú utolsó kijelentésére, miszerint "lehetne jobb is", csak egy mosoly jelenik meg az arcán. A nyár is lehetne jobb, meg a tavasz is. Az őszről nem is beszélve, és akkor még felsorolhatnánk egy csomó mindent, ami bizony lehetne jobb. De nem teszi. Ez a kijelentés, annyira Konidikre vall, hogy egyáltalán nem akar vitatkozni rajta. Inkább csak mosolyog.
A gekkókkal kapcsolatban sem fűz hozzá semmi újat, nem is tud. Azt azonban belátja, hogy néha talán tényleg jobb lenne gekkónak lenni. Bár ő mostanában határozottan jobban élvezi az életet, mint korábban bármikor, úgyhogy egyenlőre örül, hogy ember lehet. Koni szavainak hatására inkább arra gondol, mennyire jól tette, hogy idejött, hiszen a fiú a fecsegésével, nagyon jó kedvre derítette.
Kissé hirtelen éri, hogy Koni elmegy, de ez is olyasmi, amin csak mosolyogni tud. Spontán. Konidikes.*
- Szia! Remélem nem sokára megint összefutunk!
*Kiált még utána, bár nem valószínű, hogy a fiú hallja a szavait. Ő még marad egy kicsit, élvezi a napfényt, s figyeli a madarakat. Amikor aztán megunja, feláll és nyugodt léptekkel visszasétál a kastélyba.*

//Én is köszi Koni!!! //

*Miután kipakolta végre a cuccait - hatalmas kínok és gyötrelmes harcok árán! - elindult az áhított felfedező útra. Menet közben azonban mégis meggondolta magát. Úgy tervezte hogy a kastélyt nézi meg és térképezi fel először, de aztán valami mégis arra késztette, előbb nézzen szét odakint. Így vetődött el az erdőbe.
Nagyon figyelte az utat amin jött, nehogy ne találjon vissza a későbbiekben.
A bagoly huhogására kapja föl a fejét, és ekkor veszi észre a faágon fekvő lányt. Egy kicsit meglepődik, de inkább csak azon, hogy egyáltalán van itt valaki. És nem is akárki, hanem egy fiatal lány, biztos hogy diák és végre nem egy tanár. Ahogy nézi még egyedül is van. Nocsak, még a végén lehet hogy szerencséje lesz? Vajon melyik karra járhat?

Óvatosan közelebb sétál, vigyázz hogy ne csapjon zajt. Ha a lány eddig nem vette észre, igyekszik hogy ez így is maradjon, míg egészen oda nem ér hozzá. Ekkor ráköszön, hangja kellemesen telt, símogató.*

- Szia. Hát te mit csinálsz ott fönn a fán? *Ha a másik lenéz rá, elmosolyodik. Kedves és sármos egyszerre, barna haja kissé vörösesen fénylik az őszi napfényben. Kezeit a dzsekije zsebébe süllyesztve tartja, nyugodt, kényelmes benyomást keltve.*

*Továbbra is zsebre dugott kézzel, mosolyogva nézi a lányt. Nem lép odébb amikor az elé huppan, még a szeme se rebben. Alapból sem egy ijedős, de az meg aztán végképp nem nagy fenyegetés ha történetesen egy lány ráesik az emberre. Ezért még nem fog félreugrani. Van amiért érdemes elviselni a fájdalmat. Úgysem pottyan az ember ölébe minden nap egy lány! Figyelmesen végigfuttatja pillantását a lányon. A lehető legtöbb részletet jegyzi meg már elsőre is, ugyanúgy mint a kastélynál, a szobájánál, vagy Friminkánál tette. Vagy épp az ide vezető úton...*

- Körülnézek. Most érkeztem, felmérem a terepet. *Hanyagul rándít egyet a vállán, nem nagy ügy, biztos mindenki így tesz megérkezés után. A bemutatkozásra bólint és követi a példát.*
- Casey Rhys Griffin. *mert így sokkal stílusosabb.* De jó a Case, Casey, Rhys, Griff, Drágám... *Gyorsan hadarja a beceneveket, s talán kell egy pillanat mire a lánynak leesik az utolsó szó. Kifejezetten elégedett most magával, hiszen Végül csak be tudta vetni a fogadó-prefektus lánynak szánt szöveget! Ha már akkor meghiúsult a dolog. Nem mintha bánná hogy a karvezető jött le érte. Egyáltalán nem. És most hogy jobban belegondol, ezt a szöveget bármikor elsütheti még, bármelyik lánynak az első találkozáskor. Ez végképp nagyon tetszik neki, a szája ravasz vigyorra húzódik.

A megborzongást látva előhúzza a kezét a zsebéből, és már készülne egy bűbájjal megmelengetni a lányt, de az megelőzi a pulcsijával. Egy pillanatig tanácstalan hogy mihez kezdjen a végtagjával, de úgy dönt, ha már előhúzta, akár kezet is nyújthat az ismeretségre.*

- Örvendek. *A mosoly ismét kedves és barátságos. A keze finom és vékony, ujjai hosszúak mint egy zongoristáé. A kézfogása ezzel szemben határozott és férfias.*