A tükör előtt állva borotválja lefelé arcáról sebtében a feleslegesnek titulált arcszőrzetet, a neves-nemes alkalomra készülődvén. Bár túlságosan is sok hangulata nincs ehhez a cselekedethez, néha muszáj megejteni az elegáns, és fess külső elnyerése érdekében. Plusz, ha egyszer Akanénak azzal van problémája, hogy a nyugati világ férfija szőrös, akkor kivételesen nem fog ellenkezni vele, inkább kiszolgálja annak minden egyes kívánságát. A körülbelül öt-tízperces tömény unalom után elmosva a borotvát visszateszi a helyére, és kisétál a szoba nappali részébe, melyben már erősen felfedezhetőek a Christian-féle vonások a japán motívumok között elrejtve. Az első szembetűnő dolog, hogy a vázák meglehetősen ritkítottak lettek, ami az elhelyezésüket illetik. Neki az valahogy abszolút nem számít, hogy milyen Edo-korból származnak, vagy honnan, attól még felesleges belőlük ennyi, csak azért, hogy legyen. Csodálkozik is azon, hogy ez nem tűnt fel azonnal a múltkor a nőnek, bár ami azt illeti, eléggé sietősen ment lefelé Sionnal a kínzókamrába, majd az aktus után a lehető legsebesebben távozott is a helyről, hogy még véletlenül se találkozhasson a férfival.

Az egzotikus fényáradat is el van tüntetve, vagy legalábbis nem narancssárgás-vöröses beütést nyer most már a teremben, inkább átlagos lámpafényűt. Sosem értette, hogy mire jó az, ha ilyen tónusú függönyt használnak az emberek, azt pedig abszolút nem, hogy mi értelme van ilyenre színezni a lámpát is. Hangulatemelés? Jó vicc. Inkább csak bordélyházi hatást lehet vele elérni. Ahogy egyre jobban mondogatja magának Christian, hogy ez lesz az érv, magával már teljesen kibékült. Hiszen a nő nem akarja azt, hogy egy nyugati környezetben olyan helyen fogadja az esetleges látogatókat, amelynek a beütése a színjáték következtében olyan, hogy már csak pár hiányos öltözetű nőnek kellene illegetnie magát, és teljes a katarzis.

A hálószobában a szekrényében egy megfelelő póló után kezd el kutatni, mely jelen esetben kék színű lesz, és felül gombos; nadrágjául pedig egy farmert választ. Laza öltözet, nem is akarja túlzásba vinni, férfikimonót pedig azért nem fog felvenni, hogy teljes mértékben a nő kegyeiben járjon. A tüllszoknyás balettelőadás pedig elfeledhető, még mindig nem gondolta meg magát ez ügyben, hogy prezentáljon valami gyönyörű melodrámát e tánc formájában. Biztos benne, hogy sok mindent elérhetne, de azért hülyét nem fog magából csinálni azért, hogy a nő lefeküdjön vele. Majd a nő fog könyörögni később, hogy mikor történik már meg az első alkalom. De ez most nem az az idő, ugyanis most a számonkérés az elsődleges szándék, ami miatt felkeresi a szeretett makrancos Katát. A számonkérés tárgya pedig mi más lenne, hogy mégis mit képzel, a közös lakosztályukban csinálja egy… diákkal?! Ez abszurd, felháborító, groteszk és őrültség, sőt, kifejezetten infantilis. Akanénak egy diák kell, amikor megkaphatja az évezred férfiját, természetesen Christian személyében. Azt az aprócska tényleg pedig már meg sem említem, hogy ennek a férfinak a testében lappang egy olyan lélek, mely a nő számára annyira fontos. Az már más kérdés, hogy Christian szerint ez képtelenség.

Utolsó motívumként még elgondolkozik azon, hogy vegyen-e fel egy zakót, vagy sem, de a végén lemondóan sóhajt egyet, és otthagyja a fekete színű vászonanyagot. Kisétál a rezidenciából, és nagyon megerőltető pár méteres séta után megérkezik az átváltoztatástan terembe. Halkan benyit, nehogy megzavarjon egy Sion-Akane menetet, persze a kopogás az kimarad. Örömére és egyben bánatára a nő csak iszogat, teljesen egyedül, szemével azonnal kiszúrja a megtöltött poharat. Cseppet sem titkolva jelenlétét, hangosan odaballag, és elveszi azt, majd felemelve poharát benyögi a kulcsmondatot. – Igyunk – azzal a szóval jött lendülettel le is húzza az italt. – Tudod nagyon kényelmes még mindig az ágyad, de valahogy nélküled olyan üres. Nincs tök totál véletlenül kedved már visszajönni?

Az, ha a problémákat itallal oldja meg az ember, túlságosan is egyszerű megoldás. Lássuk élő példának Christiant: nem iszik, csak alkalmanként, és mégis, teljesen kiegyensúlyozott életet él. Inkább szembenéz a gondokkal, nem hátrál meg előlük, valahogy nem is bírná idegileg, ha csak vesződne. Rossz döntést hoz? Kit érdekel, nem zavartatja magát még véletlenül sem, emberből van, teljesen jogában áll, ha hibás következtetést von le. Aki pedig ezért felelősségre vonja, az így járt, ha neki jól esik az, hogy egy ellenséggel több van, akkor élje nyugodtan az ilyen szintű életét. Maximum majd nem csak előre, hanem hátra is kell néha pillantania, nehogy a barnahajú ember ott legyen mögötte. Bár nem, Christian azért nem ilyen durva, és erőszakos, sokkal finomabb módszerei vannak arra, ha az igazát akarja kivívni. Na és persze sokkal tisztességesebbek is. Nyílt kártyákkal játszani sokkal izgalmasabb, mint hátba támadni, hiszen így a másik erejével is tudunk számolni.

Na persze ilyen kis apró, mellékes problémák előfordulnak a férfi életében is. Ilyen most ez a felvegyen-e zakót, vagy sem téma is, de annyira elenyésző ez a típusú gond, hogy nem is igazán kell figyelembe venni, nem az élete múlik rajta. Nem olyan dolgokon vacillál, hogy adja-e fel korábbi életét, és szálljon-e fel a csábítás bíborszínű, bársonnyal bélelt gondolájára, hanem azon, milyen megjelenési formának adjon a csúcstalálkozó alkalmával. Mert ez csúcstalálkozó lesz, de még milyen: négy hónap után lényegében először kétirányú. Eddig csak látta a nőt, amint az extremusos hálók felől rohant az átváltoztatástan felé, majd vissza, ezt az utat napi szinten megtéve, azonban ezen kívül egyáltalán nem sikerült elcsípnie még. Nem is gond, hiszen legalább sok ideje volt, hogy a saját szája íze szerint, letisztítsa a szobában feleslegessé titulált tárgyak garmadát. Sokkal átláthatóbb így a tér, hogy a japán holmik fele el van tüntetve – nevezetesen egy új helyiségbe vannak cipelve, mely a Raktár névvel van jelölve –, valamint könnyebb is mozogni benne. Az pedig már tényleg csak nagyon mellékes, hogy Christian sokkal nagyobb örömét leli abban, ha a nyugati kultúra motívumai fellelhetőek a bútordarabok között, a túlságosan is egzotikus, keleties darabok mellett. Teljes az összkép.

A bor, melyet Akanétól csen el, igazából baromira rossz ízű. Sőt, egyenesen undorító, hogy milyen löttyöket képes meginni, a minőségre nem is figyelve a nő. De ha egyszer ez teszi boldoggá, akkor legyen úgy, ámen. Lehúzza, magában szitkozódik, hogy miért vállalkozott erre, majd mosolygós tekintettel figyeli a nő lehiggadásának hosszú folyamatát. Hogy ez megjátszott-e, vagy sem, egyáltalán nem foglalkoztatja, kétség kívül vicces a szituáció, így jogosan somolyog magában, mintha ő semmit sem értene. – Nagyon jól értetted. Kényelmes az ágyad, de jó lenne, ha visszajönnél. Elmondanám japánul is, hogy megértsd, de bocs, nem tudok. Nem világnyelv. – Még szép, hogy egy kis kötekedést belevisz a dologba, nem Christian Blackstone lenne a neve, ha nem piszkálná még mindig a japánokat, azok nyelvét, művészetét, gondolkozásmódját, és életvitelét. Na meg persze ruházatát. Attól végképp felállna a szőr a hátán, ha lenne.

– Ezek szerint mégsem olyan vészes az angolod. Visszamenni, pontosan – jegyzi meg még mindig vigyorogva, szinte már gúnyosan kacagva azon, hogy a nő mennyire próbál napirendre térni az események felett. Hát igen, ez az a szituáció, amiben abszolút nem tud uralkodni a feminista én, hiszen annak a szerepe jelen helyzetben teljesen ki van szolgáltatva a meglepetés erejének, melyet a férfi okoz. – Mondjuk azért, hogy megjöjjön az eszed, hogy te a férfiakat szereted, és nem a kisfiúkat. Tudod még mindig nagyon szívesen segítek benne – ejti ki a tárgy kulcsmondatát, melyre annyira kíváncsi, és nem, nem hajlandó szemet hunyni felette, neki ezt tisztáznia kell magával is és a nővel is. Egyszerűen az önbecsülésén esett csorba azzal, amikor meglátta, hogy Sion, jóllakott napközis módjára jött fel a kínzókamrából. Egy alig tizenéves kiskölyök győzött felette, na ne. Ez nonszensz. – Na meg persze hiányzol is – teszi hozzá mellékesen, halkan, alig halhatóan. Vélhetőleg a nő fel sem fogja majd értetlenkedésében, de ez még a jövő zenéje.

Ebből is látszik, hogy Christian és Akane mennyire különböző életfelfogás szerint él. Míg a férfinak egyáltalán nem természetes az, hogy a problémákat alkohollal, és dühkitörésekkel kell kezelni, addig a nőnek bizony igen. Ez mondhatni egy nagy szakadék köztük, ráadásul olyan, aminek éppen, hogy fordítva kellene lennie: mennyivel életszerűbb már az, hogy a nő ordibál a férfival azért, amiért már megint a cimborákkal tölti az estéjét, a haverokkal, ahelyett, hogy otthon lenne vele. Hát igen, az élet nagyon furcsa dolgokra képes alkalomadtán, de mint minden probléma, ez is megoldható, legalábbis Christian életfilozófiája nagyon errefelé kacsintgat. Teljesen optimista, szinte már zavaróan, annyira, hogy az idegesítse az embert. Főleg Akanét. Na és persze emellé a rendkívül magas optimizmus mellé, ha még egoizmus is társul: gyilkosan necces, és idegesítő személyiség alakulhat ki belőle.

Nem zavartatja magát, miközben iszogatja az italt. Ő megteheti, férfi, neki ez szinte papírforma, hogy ami alkohol, az jó barát. Persze nem a részeges apuka szintjén, aki hazamegy, szétveri a családot, ha nem látja a vacsorát az asztalon, miután ő kidolgozza mindenét, de az alkalmakat azért meg lehet ünnepelni a fent említett nedűvel. Neki nem lételeme az, hogy folyamatosan igyon, nem függő, és nem győzöm hangsúlyozni, amit az előző bekezdésben is megtettem: nem ezzel oldja meg a gondjait. Sokkal jobb módszerek is vannak ennél, melyek akár még hatásosabbak is lehetnek. – Én pedig még mindig az angol királynő lánya vagyok – jegyzi meg kissé kötekedő hangnemben, amely mögött a tipikus persze-persze értelem bújik meg. Annyira nagy jelentőséget nem fordít annak, hogy Akane mennyire szenved, ezt természetes velejárónak veszi, vagy inkább annak a hatásnak, amelyet képes kiváltani. Hát igen, a szerelem nagyon sok mindenre képes. Ugyanis az igazsághoz hozzátartozik az, hogy Christiannak szent meggyőződése, hogy a nő a lelke mélyén halálosan szerelmes, csak annyira gyáva, és feminista, hogy ezt képtelen kimutatni. Vagy egyszerűen érzelmi defekt, evolúciós zsákutca.

– Nagyon is jól tudod, hogy miről beszélek. Igazából tökre egyszerű elviselni, hiszen fiatal is vagy, meg minden, de azért hogy ennyire annak képzeld magad… És pont az én orrom előtt. Hát, ez azért már több a soknál. A közös lakosztályunkba cipeled a szeretőidet, szép, mondhatom. Ahhoz képest, hogy rólam álmodozol, nagyon érdekesen tudod ezt kifejezni, tudod-e – a sértett hang azonnal kivehető abból, ahogy beszél, és talán az is, hogy mennyire iszonyatosan égeti belülről a féltékenység, szinte teljesen felemészti őt. Sosem képzelte, hogy ez a tanárkodás ennyire szörnyű is lehet. Először is megpillantja azt a nőt, akit meg akar szerezni magának, másrészt pedig az a nő nevezetes az egyik tanítvánnyal elégíti ki természetéből fakadó vágyait, harmadrészt pedig éppenséggel úgy, hogy azt azonnal a férfi orrára kösse. Na, ez az ördögi kör, ez nem is vitás. Állát kissé felszegi, miközben hallgatja a nőt. Nem nagyon reagál a te is nekem mondatra, persze azért magában jó mélyen elraktározza, hogy később majd elővehesse, alkalomadtán, de ez most a magyarázkodások pillanata, nem pedig az érzelmeké. Inkább a második kifejezés az, ami felkelti az érdeklődését, bár a mondat utolsó fele nem nyeri el teljesen a tetszését.

– Még mindig azt hiszed, hogy meg tudsz szabadulni tőlem? Eléggé naiv vagy. Viszont hallgatlak, nem akadályozlak abban, hogy elmagyarázd, mit is csináltál pontosan a kínzókamrában kivel is… valami Sion – játszik rá, mintha nem lenne jó a névmemóriája. Nagyon is jól tudja, hogy hogyan hívják azt a kölyköt, az aktus után azonnal utána is járt. Igyekezett minden egyes információt megszerezni Gerardtól, amit csak lehet, szerencsére bőséges aktát sikerült begyűjtenie, melyet kedvére olvasgathatott. A szobában valamelyik polcon még mindig megtalálható a Sion Gavrail névvel fémjelzett kis lefűző, melyben a legkülönfélébb dolgok foglalnak helyet: személyes adatok, oktatási azonosító, családi állapot, lakhely, származás, helyi dolgozatok eredményei, korábbi ténykedések; mintha valami kémadatbázisban olvasgatna. Még egy kis fénykép is van mellékelve, amolyan extra ajándék gyanánt, melyet legszívesebben kitépne, és elégetne, de sajnos muszáj megtartani, ugyanis a törvény az törvény: Gerard számára pedig nem akar bajt. – És ha már itt tartunk, akkor igazán elmesélheted, hogy mi a bajod velem, miért nem vagyok neked én eléggé jó? Azon kívül, hogy pedofil vagy, és én éppen hogy idősebb vagyok. Ha velem nem, vele miért igen? – ami egyszer idegesíti, az idegesíti, és addig nem nyugszik, míg nem hallja meg a hivatalos válaszokat. Agyában gyorsan bekapcsolja az esti mese hatást, de a mai történet nem a Jancsi és Juliska lesz.

– Köszönöm, szerintem is irigylése méltó az alakom és a fizikai állapotom – jegyzi meg szarkasztikus hangnemben, ujjával kicsit megkocogtatva a kezében lévő pohár szélét. A nő tekintete, és szenvedési foka még mindig nem tűnik fel neki egy cseppet sem, hiszen ezeket a vágyakozó tekinteteket már másoktól teljes mértékben megszokta, így természetesnek veszi. Vagy csak ennyire vak lenne? Hát, az is lehet. – Hidd el, én sem vagyok sokkal idősebb – meglepően hat rá kissé, hogy még csak most tudja meg, hogy pontosan hány éves is a nő, az pedig végképp nem, hogy eddig szóba sem került, hogy Christian mennyi idős is. Ki tudja, lehet, hogy tényleg nagyon jól tartja magát, vagy éppenséggel a mágiának hála sikerült valami jó kis illúziót magára öltenie, és valójában egy hatvanéves vénember. Bármi elképzelhető, még az is, hogy igazából nő, csak különös perverziót érez abban, hogy férfinak mutassa magát. Vagyis… megrögzött véleménye, hogy a természet kibabrált vele, és az ő identitása inkább az erősebbik nem.

Persze mindez nem igaz, de furcsa, hogy nem játszott még el a nő a gondolattal. Hiszen köztudott, hogy Christian a világ egyik legjobb illuzionistája, így bármit megtehet, ami ezzel kapcsolatos, és nem ütközik a törvénybe. A nő felháborodását érdeklődve hallgatja, igazából lehet, hogy le van hordva a sárga földig, de ettől függetlenül kellemes újra hallgatni azt, ahogyan kötekednek egymással, vagy jelen esetben veszekednek. Kifejezetten hiányzott az életéből a csipkelődő hangnem, a kötekedés, hogy nincs kit piszkálni az agyament dolgokkal, melyek esetlegesen megfordulnak a fejéből. – Éppen ez az, lehet, hogy minket, nagy, erős alfahímeket nem tartasz semmire, de a kisgyerekeket pedig igen. Mégis honnan tudjam, amikor gyáván megfutamodsz minden egyes alkalom elől, amikor közelebb kerülünk egymáshoz? Nem is ismerlek igazán, Akane Achironu, csak azt tudom, hogy feminista japánmániás vagy, akinek a megrögzött véleménye, hogy a lelkemben ott van valami régi szerelmed. Mégis honnan tudjam, hogy merrefelé érdeklődsz… úgy? – teszi fel a költői kérdéseket, kissé feszült hangnemben. A tény az tény. Nem ismeri igazán a nőt, és talán éppen emiatt szervezi a japán utat is, melyről természetesen Akane még semmit sem tud.

Ez a kissé romantikus szituáció már kezd egyre kínosabb lenni. A nő felháborodik a férfi féltékenységén, teljesen regénybe illő, sőt, kifejezetten idegesítő. Amikor átgondolta a dolgokat, hogy meg kell tennie ezt a lépést, nem nagyon gondolt bele abba, hogy ez ilyenné is fajulhat, viszont így, hogy már látja, hová eveznek a csónakkal, bánja, hogy felhozta a témát. Kár volt érte. Elég lett volna, ha átjön, köszön neki, beszélgetnek arról, hogy jöjjön már vissza, Akane csillogó szemekkel eleget tesz a kérésnek, és kész, vége van a történetnek. Vagyis ennek a fejezetnek, jöhetne a boldog happy end. Ez viszont már késő. A sértések folyamatosan jönnek, a kapcsolatok felhánytorgatásától kezdve egészen az őszinte megvallásig, miszerint a nő nem pedofil, semmiféle érdeklődést nem mutat a gyerekek iránt. Christian már kezdene is hinni, esetleg, a szíve már kifejezetten fáj amiatt, hogy ilyenekkel traktálja Akanét, amikor meg nem történik az ominózus eset.

A csók egészen váratlanul éri, habár vágyott rá. Eleinte fel sem eszmél, csak annyit érez, hogy a nő kezei a nyakát közrefogva pihennek a férfi testén, miközben az ajkak hirtelen tapadnak rá Christianéra. Ha tehetné, mély levegőt venne, azonban így teljes oxigénhiányban adja át magát az idilli érzésnek, melyre oly régóta vágyott, és melyet nem neki kellett kezdeményeznie. Besaccolni sem tudja, mennyi ideje tart már a csók. Másodpercek, percek, vagy talán órák? Kár is ezen rágódni, annyi bizonyos, hogy hosszan elhúzódik, és a nő tényleg mindent megtesz, hogy örömet szerezzen magának, és a férfinak is. Kifejezetten olyan érzés ez, mintha Akane számára ez lenne az első igazi, és próbálná kifejezni benne az eddig mélyen tagadott érzelmeket, és szenvedélyt, melyet a feminizmus nem engedett kiengedni. Az elválás fájdalmasabb, mint arra számított. Költői kérdésként fogja fel azokat, melyeket a nő mond, mintha csak nem is történtek volna meg, eltűntek az éterben. Mély levegőt vesz, miközben átöleli a nőt, szinte magához szorítja, és vágyik arra, hogy ez a pillanat sose érjen véget. Mégis, belülről égeti valami, valami, aminek utat kell engednie, pedig tudja nagyon jól, hogy nem lenne szabad kimondania. Lehunyja a szemeit, és lassan elengedi a nőt, lágyan támasztva őt. Amint újra kinyitja, íriszeivel a falat kezdi el bámulni. – Őt is így csókoltad?