Pince

Az alagsorból lefelé induló csigalépcsőn érhetünk el ide. Egy sötét, nem túl hosszú folyosón találod magad, ahol három ajtó van - kettő bal oldalon és egy jobb oldalon. Ahogy leérsz, rögtön megcsap a dohos, penészes és az undorító patkányszag keveréke. A folyosón mindenütt vastagon pókhálók függnek, az egészet összesen csak egy fáklya világítja meg, így nem árt, ha használod a pálcád. Egyébként is legyen mindig kéznél, nem tudhatod, hogy mivel találkozhatsz itt. A jobb oldali ajtó mindig zárva van, csak egy ember tudja kinyitni, de ő sohasem beszél arról, hogy mi rejtezik ott. Az egyik baloldali ajtó egy olyan terembe vezet, ahol a házimanók tartják a krumplit, bort és mindent, ami itt tárolható. Ebbe a terembe csak engedéllyel lehet bemenni, elvinni bármit innen természetesen szigorúan tilos. A patkányok ellen ezen a termen védőbűbáj van. Ha bemész a másik bal oldali ajtón, egy óriási teremben találod magad, ahol teljes sötétség uralkodik. Itt már tényleg nem lehet látni semmit - még pálcával sem, ezért a diákok nem is nagyon szeretnek lemerészkedni ide.

Leírás: Warenia Sytherna Sicard

//Hilary Duff: Reach out Időn kívüli, mert usernek különféle iskolán kívüli elfoglaltságai vannakxD//

*Sötét hangulathoz sötét hely tartozik, így nem véletlen, hogy Melinda ezen a csodás délutánon inkább a pincében tartózkodik. Odakint hétágra süt a nap, de ő nem foglalkozik ezzel, mikor leér a földszintre, rögtön az alagsor felé fordul. Már fent a toronyban eldöntötte, hogy ma egy vadidegennel sem fog jópofizni, egyszerűen nincs hozzá kedve. Ma érkezett meg a bagoly anyja válaszával, mi szerint "Ne merészelje szőkére festeni a haját! Olyan jól áll neki a barna! És különben is, nem utazott haza húsvétkor!". Erre ő dühbe gurult és a kandallóba vetette a levelet, ahol szerencsére még a tűz is égett. Annyira ideges volt, hogy még csak nem is csodálkozott azon, hogy ezen a gyönyörű áprilisi napon ég a tűz a kandallóban. A pincébe érve elmotyog egy "Lumen"-t, ami pont elég fényt ad. Tovább sétál lent a sötétben nem törődve a hideggel, és hogy libabőrös lett a karja. Közben arra gondol, hogy ha egy patkány téved az útjába (ami igen valószínű) ártalmatlanná fogja tenni, bár erre a legjobb varázslata jelen esetben a sóbálvány átok. Jól van ennyire tellett tőle, mindent még ő sem tudhat...*

~Melinda - Időn kívül

Por, mocsok, patkányszag… Förtelmes hely, rég megbánta, hogy letévedt ide. Elvileg sétára indult, smaragdzöld köpenyében, ám mikor kilépett az extremus alagsori rezidenciájáról sokkal csábítóbbnak érezte a pincébe vezető utat. Arcán csak egy undorodó kifejezés látható, nem fog sikoltozni a rágcsálók miatt, nem, ő egy arisztokrata. Elismeri, hogy szívesebben ülne egy luxus borkóstoló helyen, mint itt, de pech, neki mára csak ez jutott. Az ébenfa pálca ott villog a kezében, lumen neki nem elég, erős, vakító fényt idézett meg, azaz somnust használ. Elriasztja a pókokat, az egereket, és minden rosszat. Legszívesebben felmenne, és kiosztaná a manókat, hogy mi a francért’ nem végzik rendesen a dolgukat, de mindegy, lehet, hogy tartogat még néhány kellemes meglepetést.
Hangulatát csupán lejjebb tudja vinni, hogy ezen a kihalt helyen még találkozik is valakivel.
Ehh, remélem valami értelmes. Öngyilkos leszek, ha egy pattogó hülyegyereket, vagy egy buzgómócsingot fogok ki, aki biztos valamelyik háziján szorgoskodik.
Nem, ma nem érdekli, hogy durva, bántó szavakat használ, ki van készülve, és ha ő ki van, akkor a világ szépen fogadja ezt el, és takarodjon az útjából. Ilyenkor még lobbanékonyabb, mint máskor, a rengeteg türelem, mi máskor benne szorong most nincs sehol.
- Hé, te! Igen te, azzal a Lumenes pálcával. Pontosan. Ki vagy? Azt hittem, senkit se találok itt. –
Egész lényéből árad a düh, nem tudni, mitől akadt ki ennyire, bal lábbal kelt volna fel? Általános napján egyszerűen elsétálna a leányzó mellett, levegőnek nézve, de most… most ehhez nincs kedve. Az erős fénysugár, ami a pálcájából árad kicsit lejjebb viszi, bármennyire is árad belőle a düh, az alap illemet még betartja. Az előbb a hangja igen hideg volt, nem gondolta volna, hogy egy lány erre tévedt, a hölgyekkel meg mindenféleképpen muszáj kicsit udvariasabbnak lenni.

//The Veronicas: Untouched//

Ricky^^

*Nem elég, hogy alapból ideges szegény lány, még egy hívatlan látogató is megzavarta. Nem is akárhogyan. Egy pillanattra átfut a fején, hogy itt csak neki lehetnek dühkitörései.*
- Hogy merészelsz így beszélni velem?! Prefektus vagyok, ha nem tudnád! *pálcája fényét prefektusi jelvényére írányítja, így egy pillanatig meglátszik dühtől eltorzult arca is. Onnantól kezdve azonban gondosan üögyel rá, hogy arcát homály fedje. Ez a kis pondró itt játszadozik vele, gondolja. Pedig nem szokott ő ilyen lenni. Egyáltalán nem szokott, de most ilyenje van.*
- Ne aggódj, nem azért vagyok itt, mert téged akarlak zavarni. *hallatszik egy tőle szokatlan sátáni kacaj kíséretében.* Egyébként megnyugtatlak, én is úgy gondoltam, hogy itt nem lesznek zavaró tényezők... Tévedtem. És megjegyzem: egyszerűen szörnyű a frizurád. Ez már nem is fej, hanem fúj. Különben is, mit keresel itt? Az ilyen védtelen kisfiúknak, mint neked, anyuci szoknyája mögött lenne a helye. *Szemétkedik, naná. Ezzel a sráccal nem lesznek puszipajtások, az biztos, de hát Rick sem volt sokkal kedvesebb.*
- Oltsd már el azt a pálcát, különben megátkozlak! *durcáskodik tovább. Arca még mindig nem látszik a sötétben.*

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

*A fél-tünde leányzó még csak pár napja van az iskolában, de kíváncsiságát sehogy se tudja félretenni. Tehát egy felfedezőtúrára indul a kastély területén, melynek mindenki kis zúgát meg akarja nézni. Egy fekete, kicsit térd fölé érő harisnyát visel és hozzá egy térdig érő farmerszoknyát. Lábain fekete bőrcsizma található és felső testén pedig egy bőrre simuló fekete top, mely tökéletesen kiemeli a tünde alakját, mely igen csak karcsú és mellesleg sem kell szégyenkeznie. De mivel ebben a kis topban túl hűvös lenne, így egy sötétkék bluz is található a lánykán. Természetesen a gombok kigombolva vannak, annyira még nincs hideg, hogy be kelljen teljesen öltöznie, legalábbis Sian eddig úgy látja. A hosszú, vörös hajtincsek most is tökéletesen fésülve, egyenesen lógnak a lány vállaira és érnek egészen a fenekéig. Viszont bármilyen hosszúak is ezek a tincsek, hegyes füleit, melyeket édesapjától örökölt nem lehet elrejteni. Szívesen tenné, de sajnos nem tud mit tenni ellenük. A lányka testalkata kicsi, ebben egyáltalán nem hasonlít a tündékhez. Ő nem nőtt olyan nagyra, ahogy a tiszta vérű társai.
Ahogy a leányzó sétálgat a folyosókon, egyszer csak az alagsor felé vezető úton találja magát és persze, hogy még tovább megy az úton, egészen a pince felé. *
~ Nahát, még egy hely, amit fel kell fedezni. Indulás. ~ *gondolja, majd mosolyogva szökdécsel le a lépcsőkön. Amikor már a csigalépcső alján van, akkor véginéz a folyosón, majd lassan elindul rajta. Léptei igen halkak, bár aki nagyon fülel, az hallhatja őket, hiszen itt lent visszhangzik minden. Hiába van félig tündéből, nem teljesen az, így sajnos nem is tud úgy lépkedni, mint ők.*
~ Fú, ez tök jó hely, itt kéne megijeszteni valakit. ~ *gondolja magában és el is mosolyodik ezen és így megy tovább. Lát pár ajtót, de még egyiken se nyit be, ráér, nem siet sehová se.*

**Hozzászólások** : 47 **Évfolyam** : Második

*A Tornerans iskola ajtaja kitárul és belép rajta egy eddig még nem látott ember. Pontosabban nem is ember, hanem egy fél-tünde. Ez rögtön kiderül, mivel hosszú szürke haja sem tudja elrejteni egyértelmű ismertető jegyét, a hosszú fülét. Az új srác neve Matsuo Tsuyoshi. Öltözéke tőle megszokottan szimpla fekete ruházatből áll. Farmernadrág, bakancs, egy ing és egy vékony bőrkabát a mai viselete. Kint kissé hűvös van, főleg ilyen későn. Mikor belép a kapun egyedül találja magát a főbejáratnál.*
~Gondoltam, hogy ilyenkor nem lesz itt senki.~ *elmélkedik magában, majd mivel nincs kedve egyhelyben állni, így elindul az egyik folyosón, hátha belebotlik valakibe.*
-Ez az ajtó hova vezethet... *elélkedik, majd elindul lefelé a csigalépcsőn.*
~Hmm... egyre sötétebb van itt.~ *Matsuo nem fél a sötétségtől, de mivel először jár itt, tart a meglepetésektől, így lassan halad lefelé. Amikor leér a csigalépcső aljára szinte semmit nem lát. Összesen egy fáklyát talál csak a falon és ez 3 ajtót tesz halványan láthatóvá és még egy valaminek a körvonalait. Mivel sötét van, így a srác nem látja pontosan, hogy mi is van előtte.*
-Asszem itt nem sok emberrel fogok összefutni... sikerült pont jó irányt kiválasztanom... *szidja magát, mert elég későre jár és nincs kedve még sokáig bolyongani, inkább letenné a cuccait és kicsit lepihenne. Hosszú volt az út idáig Japánból. Egy próbálkozást azért tesz, hátha mégis lenne valaki itt lent a sötétben.*
-Hahó... van itt valaki? *kérdi s a szavai visszhangzanak a pince falai között.*

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

*Ahogy telnek a percek, egyre közelebb ér a pince végéhez és bizony itt már nem érzi olyan jól magát a fél-tünde leányzó. Érzékeny orrát megcsapja a patkány és doh szag, majd szép hajával belegabalyodik egy igen méretes pókhálóba. Halk sikoltás hallatszik, majd a lány hírtelen a szájához kap. *
- Hogy lehete olyan hülye, hogy megijedek egy kis pókhálótól? *kérdi magától, majd halkan elneveti magát, próbálva elfeledni a helyet, ahol most van. Most már annyira nem akar itt nézelődni, rájött, hogy ez nem éppen egy olyan hely a kastélyban, amit kedvelni fog és ahova annyit el fog mászkálni. Így meg is fordul és célba veszi azt az egyetlen fáklyát, ami világít ebben a sötétben. Pálcája kézközelben van, de nem akarja használni, hiszen nincs itt semmi gond se. Viszont amikor lépteket hall, hírtelen lábai megdermednek és nem mer sehova se továbbmenni. *
~ Jön valaki... nem akarom, hogy megbüntessenek azért, mert olyan helyre jöttem, ahol nem szabadna lennem, talán nem vesznek észre. ~ *gondolja, majd a hideg falhoz simul és lekuporodik. Így egész kicsinek tűnik és ha valaki elmegy mellette, akkor még lehet, hogy észre se veszi. Persze az is előfordulhat, hogy belé botlik valaki, de ha csak egy tanár kukucskál be a pincébe, akkor biztosan nem tűnik fel neki a vörös leányzó. Ahogy így gugol egymagában, egyszer csak hangokat hall a csigalépcső felől, amely igen csak visszhangzik és így nem is a tökéletes, valódi hangokat hallja a lány, hanem valami torzult zajt. *
~ Tényleg van itt valaki. ~ *gondolja és igyekszik a legnagyobb csönben maradni. Apja tuti megszidná, ha már az első napjain megbűntetnék, tehát tényleg jobb, ha csöndben marad, amíg elmegy az az ember, aki a közelben van. Utána majd gyorsan kioson a pincéből, mint ha itt se lett volna. Viszont a csillogó, sárga szempárt nem lehet figyelmetlenül hagyni, tehát ha a jövevény jobban körbenéz, akkor bizony a sárga szemeket észreveheti. Természetesen nem valószínű, hogy rájön, hogy egy diákhoz tartoznak ezek a szemek, de ezt Sian nem tudhatja. Ő nem látja magát és azt hiszi, hogy észrevehetetlen. Nem is hiányzik neki, hogy bárki elátkozza azért, mert démonnak hiszi. Hisz logikusan belegondolva egy sötét pincébe betérő ember, ha lát egy világító, sárga szempárt, biztosan azt hiszi, hogy valami szörny vagy démon van ott és rögtön vagy menekülőre fogja a dolgot vagy pedig pálcával támad. De hogy az érkező hogy is fog reagálni, azt még nem lehet tudni.*

**Hozzászólások** : 47 **Évfolyam** : Második

*Mastuo próbál hozzászokni a sötétséghez, ami ebben a dohos pincében uralkodik, mert nemrég a bejáratnál még bizony erős fények fogadták és szemei lassan alkalmazkodnak az új fényvizonyokhoz. De úgy tűnik itt nem csak a szemei nem szokják meg a sötétséget, az az egyedülis, elárvult fáklya bizony kevés ahhoz, hogy idelent mindent jól megvilágítson. Az is lehet, hogy nem véletlenül.*
~Lehet, hogy szándékosan nincs kivilágítva ez a hely vagy valamilyen mágiát használnak rá, hogy ilyen sötét legyen és akinek nincs itt keresni valója, az ne jöjjön ide.~ *elmélkedik magában a fiú, majd mikor már majdnem a visszaindulás mellett dönt hangokat hall maga előtt. Nem beszédhang, de annyi biztos, hogy van előtte valami. Matsuo nem éppen félős típus, így elindul a hang irányába. Kezét azért természetesen pálcája közelében tartja, nem bízza a dolgokat a véletlenre. Ahogy lassan lépked előre halk lépteket hall, mintha valami vagy valaki közeledne felé. Így inkább megáll, majd ekkor hirtelen elcsendesül minden. Még mindig nem látni mi is van előtte. Matsuo használhatná ugyan a pálcáját, hogy fényt csináljon, de túlságosan izgalomba jött, így teljesen kiment a fejéből. Szereti a misztikus és sötét dolgokat és néha ilyenkor abba a hibába esik, hogy teljesen arra összpontosít és megfeledkezik a külvilágról. Egyre menetel előre, szemei a sötétséget kutatják, amikor egy sárga szempár villan fel az egyik kis zugból.*
~EGY DÉMON!~ *ordít fel magában hirtelen a fiú. De ez a reakció inkább meglepettség, mintsem ijedtség. Matsuo-t már régóta foglalkoztatják a démonok, valamiért különös vonzódása van ezekhez a teremtményekhez. Nem gondolta volna, hogy éppen az új iskolája pincéjében fog összefutni eggyel.*
-Egy démon... *suttogja maga elé, majd elindul a különös szempár felé. Mikor közelebb ér körvonalazódni látszik a lény alakja. Ekkor inkább megáll, a józan esze ezt diktálja, és inkább felszólítja a szempár tulajdonosát.*
-Gyere elő. Hadd lássalak. *Matsuo még mindig képtelen elhinni amit lát.*

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

*Az illető, aki nemrég betért a pincébe, úgy tűnik, hogy közeledik a lányka felé, aki próbál igen csak csöndben maradni és bármilyen furcsa is neki, de ez most sikerül. Viszont a fiú már egyre közelebb van hozzá, így szíve összeszorul. *
~ Csak ne vegyen észre, csak ne vegyen észre. ~ *efféle gondolatok járnak a fejében és magában mondogatja e szavakat. De ahogy meghallja újból a hangot, mely már sokkal közelibb és emberibb, elmosolyodik. De nem azért, mert hallja, hogy ez egy diák fiú hangja és nem egy tanáré, hanem azért, mert démont mondott. A felszólítást hallja és kicsit meg is lepődik, nem gondolta volna, hogy ilyen könnyen észrevehető. De mivel az illető közel van hozzá, így jobbnak látja, ha tényleg megmutatja magát. Nem hiányzik, hogy egy átok eltalálja, főleg, hogy démonnak lett nézve. Lassan feláll, kicsit leporolja ruháját, ami a portól és pókhálótól kicsit piszkossá változott, majd végigsimítja, hosszú, vörös hajtincseit és végül kecses léptekkel megindul a fiú felé. Ahogy közeledik hozzá, már látja, hogy valóban egy diákkal van dolga, méghozzá egy fiúval, de a füleket nem veszi észre. Még nem. *
- Hahóóó... nem is gondoltam volna, hogy úgy nézek ki, mint egy démon. *mondja egy apró mosollyal, majd kezét a fiú felé nyújtja, de a tündére mosoly még most is ott van az arcán. *
- Egyébként örvendek. Lisianthus Shigure vagyok, de mivel ezt úgy se fogod megjegyezni, ezért hívj csak Siannak. *mondja, majd ismét füle mögé tűri tincseit, már megszokásból, hiszen a hegyes füleket néha zavarja a túl dús haj. *
- És téged hogy hívnak? *kérdi és most már egész közel van a sráchoz. Ekkor nézi csak meg jobban annak arcát, majd... majd feltűnnek neki a hegyes fülek és arcáról hírtelen lefagy a mosoly. A piroskás arc most elfehéredik és az eddig nyújtott kéz lehullik. Tehát ha a fiú kezet akarna fogni, most már nincs rá lehetősége. *
- Nem akartalak megrémíteni, csak eltévedtem, de már megyek is. *mondja teljesen komoly hangon, sárga szemeit a fiú barna íriszébe szúrva. Még pár másodpercig áll, majd megkerüli a fiút és elindul a kijárat felé. Nem mondd semmit, soha nem szeretett senkivel se vitázni, de mivel a tündékről megvan a véleménye, a gyerekkorában ért sérelmek miatt, így nem akar tovább társalogni a sráccal. Szinte biztos benne, hogy mert fél-tünde, ezért lenézné a fiú és ezt nem akarja. Tehát elkerüli a nézeteltérést, szerinte ez a legjobb megoldás.
Tény, hogy nem valami szép dolog egy faj összes tagját ugyanúgy megítélni, de valahogy Sian nem tud megbízni egy tündében sem. Persze azt nem tudja, hogy szintén egy fél-tündével van dolga, honnan is tudhatná. Valahogy nem is gondolt arra a lehetőségre, hogy talán a srác is hasonlóan érezhet vagy hogy ő teljesen más, mint sok tünde. Ez még csak a második napja és nem akar már most azokra gondolni, akik kiskorában őt és édesapját is megbántották. Tehát halk léptekkel megy a sötét folyosón, vissza se nézve a fiúra.*

**Hozzászólások** : 47 **Évfolyam** : Második

*A fiú már nagyon várja, hogy megláthassa az általa démonnak hitt lényt, ám mikor az előjön, kiderül, hogy cseppet sem démoni. Egy csinos, vörös hajú lány lépdel ki a sötétből a sráccal szemben. Mikor Matsuo meglátja szemei elkerekednek.*
-Hogy mi? Te nem... te nem vagy démon. *mondja és hangjában egy kis csalódottság hallatszik.*
-A szemeid... megtévesztettek... ne haragudj. *szól a lányhoz és izgalmából visszatérve nevetni kezd magán.*
-Nem is tudom mit gondoltam. Majd pont itt futok össze egy démonnal, az új iskolában, ráadásul... rögtön első éjjel. *nevet magán a fiú, majd Lisianthus bemutatkozik neki.*
-Áhh, Lisianthus? Szép név... bár nem egyszerű. De asszem meg bírom jegyezni. *mondja a srác, majd a lány következő mozdulata elárulja Matsuonak, hogy a lányban szintén tünde vér csorog. Azt ugyan nem tudja, hogy fél-tünde-e vagy sem, de a fülek mindenesetre elárulták Lisianthust. Nem akarja túlzottan megbámulni a lányt, így ő is a bemutatkozásra tér.*
-Üdvözöllek. Az én nevem pedid Matsuo Tsu... *de a mondatot már nem fejezi be. A lány eddigi ragyogó arca megkeményedik és leereszkedik köszönésre nyújtott keze. A srác nem tudja mi történt és mielőtt megkérdezhetné, a lány hirtelen búcsúzni kezd. Megkerülve Matsuot Lisianthus egyenesen a csigalépcső felé indul. A srác értetlen arccal fordul hátra és a lány után kiált.*
-Várj! Mi a baj? Mi történt? *kérdi, majd a vörös hajú leányzó után fut és elkapja a karját. Ezután a lány elé lép, hogy az ne tudjon tovább rohanni és újra felteszi neki a kérdést.*
-Mi történt? Megbántottalak esetleg a démon jelzővel vagy mi a baj? Furcsán rövid volt ez a bemutatkozás nem gondolod? *faggatja a lányt, próbálva rájönni, hogy miért rohant el tőle olyan hirtelen.*
-Bocs, ha tolakodó vagyok, de nem ezt szoktam meg egy megismerkedéstől. Elfogadom, ha valakinek nem vagyok szimpatikus vagy nem szeret, csak mondja meg, hogy miért. Szóval? Mi a baj? *rámenős srác, így most sem engedi a lányt a válaszok nélkül elmenni.*

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

*Amikor meghallja a fiú csalódott hangját, akkor ő is nevetni kezd. *
- Hát nem éppen, de azért ne légy csalódott. Szerintem szerencséd van, hogy nem egy démonnal futottál össze, na meg én se vagyok ám olyan rossz társaság. *feleli kedvesen mosolyogva, majd amikor a szemei kerülnek szóba, akkor ismét nevetni kezd. *
- Elég sokan furcsálják, hogy ilyen színűek a szemeim, de én örülök, hogy egyedi. *teszi hozzá, majd ahogy hallgatja tovább újdonan megismert iskolatársát, akkor meglepődve pislog párat. *
- Nocsak, te is új vagy? Én tegnap érkeztem és gondoltam, hogy egy kicsit körülnézek, de úgy tűnik, hogy nem kéne mindenhova bemennem. Amikor meghallottam, hogy jössz, őszíntén szólva kicsit megijedtem, hogy egy tanárral futok össze és már a második napomom megbűntet azért, mert olyan helyen vagyok, ahol nem szabadna... bár nem tudok róla, hogy a pincébe nem szabad lejönni, de ki tudja. *mesélget egy picit ő is a fiúnak. Nem baj, ha félősnek tartja majd e miatt, Sian már csak ilyen lány. *
- Apám biztos jól megszidott volna, hogy elcsatalngoltam. Szóval végülis örülök, hogy te jöttél errefelé. *mondja ismét csak egy barátságos mosllyal, majd amikor meghallja, hogy szép a neve, akkor haját kezdi el igazgatni, picit lesüti csilogó szemeit. Nem szeret zavarba jönni, de még senki se mondta eddig neki, hogy szép a neve. Mindig csak azt kapta, hogy milyen furcsa és megjegyezhetetlen, ezért is lett végülis beceneve... na meg azért, hogy ne legyen annyira tündés. Ahogy halja a fiú nevét, már látja is a füleket és bizony gyors távozásba kezd. De ez nem megy olyan könnyen, mint ahogy azt Sian elképzelte. A fiú nem engedi el olyan könnyedén és utánaszól. A lány picit lassít, de nem áll meg. Nem tudja, hogy mit mondhatna. Az igazat? De hát annál rosszabb nincs is. Viszont a gondolatmenete megszakad, mert ekkor a fiú elkapja a karját, így picit megtántorodik, majd szemeik ismét találkoznak. Mivel az újtja el lett állva, így megáll, majd halkan sóhajt.*
- Te tünde vagy... *kezd bele halkan és nem is reagál semmit se a démonos megjegyzésre, se a bemutatkozásra. Tényleg rövid volt, de neki túl hosszú is, ha belegondol, hogy egy tündével beszélt. Kezét kikapja a srác karjából, nem akar közvetlenül érintkezni egy fajtársával sem. Ahhoz ő túlságosan is gyűlöli a tündéket. *
- Ez épp elég okot ad nekem arra, hogy ne beszéljek veled... *folytatja, majd közelebb lép a sráchoz és sárga szemeit ismét a másikéba fúrja. *
- Most pedig állj arrébb és engedj utamra. *mondja, kicsit megemeltebb hangon, ami igen csak furcsán áll a csinos és életvidám lánynak. Most túl komoly, ilyennek ritkán látni. A fiú is láthatja, hogy Sian nem viccel, a szemei mindent elárulnak. Ezek a szemek, amelyek oly csábítóak is tudnak lenni, most gyűlölettől csillognak. *

**Hozzászólások** : 47 **Évfolyam** : Második

-Hát nem, nem vagy éppen rossz társaság. *mosolyog a lányra, majd folytatja.*
-De nekem a démon se lett volna gond. Valamiért vonzanak ezek a lények. *magyarázza a lánynak, de nem fejti ki bővebben. Még nem ismeri Lisianthust, így nem gondolja úgy, hogy be kéne avatnia a hóbortjaiba.*
-Akkor úgy látom mindkettőnkben megvan az új felfedezésére való vágy. Már hogy ide jutottunk.*mondja nevetve Matsuo.*
-Hát ez jó. Én démonnak hittelek, te pedig egy szigorú tanárnak aki megbüntet. Melyik a jobb? *teszi fel a kérdést nevetve a lánynak, majd hallgatja tovább.*
-Apud ilyen szigorú? Pech. *húzza félre a száját kicsit, majd ezután nemsokkal Lisianthus elrohan Matsuo legnagyobb meglepetésére. De a srác nem hagyja csak így lerázni magát, a lány után ered és kérdőre vonja. De amit a lány válaszul ad, azon Matsuo méginkább meglepődik. A lány ugyan rosszul gondolja, ő csak fél-tünde, de ez a reakció még így is nagyon különös. Egy tünde elrohan és nem hajlandó beszélni egy másik személlyel és méghozzá azért, mert az is tünde. Elég irónikus.*
-Először is. *kezd el magyarázni a fiú Siannak még mielőtt a lány elszelelhetne.*
-Rosszul tudod. Csak fél-tünde vagyok. Másodszor. Nem hinném, hogy a füleid azért lennének ilyen hosszúak, hogy jobban halljál velük. Szóval okkal feltételezem, hogy te is tünde vagy. Vagy legalábbis fél-tünde, mint én. Így ha lennél szíves megmagyarázni, hogy miért is gyűlölsz azért mert tünde vér folyik bennem, nagyon megtisztelnél vele. *lehet, hogy kissé diplomatikusan hangzanak ezek a szavak Matsuo szájából, de ránézve a lányra most úgy érezte, hogy más hangnemet kell megütnie, mint amit szokott.*
-Addig nem megyek innen sehová, amíg magyarázatot nem adsz arra, hogy miért olyan nagy baj az, hogy ugyanolyan vér csordogál az ereimben akárcsak a tieidben. Ennél furcsább indokot ugyanis még nem hallottam, hogy miért nem akar valaki a másikkal beszélni. Egy tünde elítél egy másik tündét azért, mert az ami. Szóval hallgatlak. *mondja makacsul a srác. Lisianthus hiába próbál durván nézni Matsuora, a srác ennyitől nem futamodik meg. Néztek már rá durvábban is és volt már nagy pácban is természetéből adódóan. A fiú tehát masszívan beáll a kijárat elé, eltorlaszolva ezzel a kifelé vezető utat. Látszik rajta, hogy amíg nem kap válaszokat, addig őt onnan el nem lehet mozdítani.*

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

- Vonzanak a démonok? Ilyet se hallottam még egy sráctól se, hogy nem a nőkhöz, hanem a démonokhoz vonzódik. *mondja vigyorogva, majd hevesen bólogat a fiú szavaira. Tény, hogy Sian is imádja felfedezni az új dolgokat és most, hogy ide került, megvan rá újból a lehetősége.*
- Úgy tudom, hogy közel van a sulihoz a város, majd miután az egész kastélyt és a környéket átkutattam, oda is lenézek... na meg az erdőbe is. *meséli a fiúnak, mert bizony sok minden érdekli és a város szintén. Néha biztosan jó lesz egy hétvégére leruccanni oda, mert egy városban vannak fogadók és ott bizony akár egy éjszakát is el lehet tölteni, tehát nem kell majd a visszaúton aggodalmaskodnia. *
- Egyébként szerintem egyik se a legjobb. Mert ha én egy démon lennék, akkor te már rég meghaltál volna, bár ha te egy tanár lennél, akkor talán még ki tudom magyarzni magam... hogy új vagyok és eltévedtem. *mondja vigyorogva, majd folytatja. *
- Szóval lehet, hogy még mindig én jártam volna jobban. *fejezi be végül eszmefuttatását, majd amikor az apukája kerül szóba, akkor megrázza a fejét. *
- Jaj, nem, félreérted. Apám nem túl szigorú, csak egyedül nevelt fel és még most is csak mi vagyunk egymásnak. Miután anyám elküldött minket, azóta nagyon félt. Mert ha én se lennék neki, akkor nem tudni, hogy mi lenne vele. Tudod, ha bármi bajom esne itt a suliban, biztosan nagyon megijedne és csak azért szidna meg, hogy vigyázzak magamra, mert félt. *mondja egy apró mosollyal és valahogy nem tudna haragúdni az apukájára és tudja, hogy igaza van. Nem kéne mindig annyira a saját feje után mennie, mert ezzel csak annak árt, aki a legfontosabb a számára.
Ahogy telik az idő, kiderül, hogy a fiú tünde és Sian azért is haragszik most magára, mert ennyi mindent megosztott egy számára idegen emberrel, méghozzá egy tündével. De a fél-tünde srác szokatlanul normálisnak tűnik és nem olyan, mint ahogy a tündéket megismerte. *
- Oh, értem. Szóval te is fél-tünde vagy... így már más. *kezd bele, majd mivel magyarázatot várnak tőle és addig tudja, hogy nem mehet sehova sá, feladja és beszélni kezd. *
- Ez egy nagyon hosszú történet és nem szeretném még megosztani veled... ez az én életemmel kapcsolatos... *folytatja, de a fiú nagyon makacsnak tűnik, tehát nincs sok választása. *
- Rendben van, ha ennyire akarod, hát tudd meg az igazságot. *mondja, majd nekidől a falnak, lehajtja fejét és beszélni kezd. Nem siet, hiszen ráér. Ha már úgy se mehet innen sehová se, akkor meg aztán végképp mindegy, hogy milyen gyorsan osztja meg a másik fél-tündével élettörténetét.*
- Anyám tünde, apám pedig ember. Nem tudom, hogy mennyit tudsz a tündékről, de ők nem szeretik, ha egy fajtársuk összejön egy emberrel. Viszont az én anyám megtette és így megszülettem. De amikor a többi tündével tanácskoztak, rádöbbent, hogy mekkora hibát követett el és elűzte apámat is és engem is, rövid idővel a születésem után. Azóta apám nevel fel és én nem is emlékszem anyámra. Nem láttam, csak amikor megszülettem... talán pár hétig... nem tudom pontosan, hogy meddig. *mondja, majd felnéz a fiúra és kicsit hangosabban folytatja. *
- Én láttam kiskorom óta apámat, hogy minden nap hogy szenved azért, mert anyám ezt művelte vele... és velem se volt könnyű dolga, főleg amikor kérdezgettem a füleimről. Természetesen hamar elmondta nekem, hogy mi is történt, hogy is titkolhatta volna el előlem az életemet. Attól a naptól fogva gyűlölöm a tündéket, akik így játszanak az emberek érzéseivel... és igyekszem mindent másképp tenni, mint ők. Kedvelem az embereket, nem vagyok olyan komoly, mint a tündék és a természethez se kötődöm annyira. Mindent elfolytok magamban, ami csak rájuk emlékeztet... csak sajnos a füleim és a nevem ellen nem tudok mit tenni... *mondja, majd ismét lehajtja fejét és egy apró könnycsepp indul meg az arcán. Nem foglalkozik vele, ilyen sötétben valószínűleg Matsuo se veszi majd észre. De ha még is, az Siat jelen pillanatban akkor se érdekli. *
- Apám még mindig szereti anyámat és a nevemet is anyám miatt adta... *mondja, majd megfogja füleit...és folytatja... *
- Kiskoromba le akartam vágni őket... csak apám rajtakapott... pedig már majdnem sikerült... sajnos viszont gyorsan gyógyulok, ahogy a tündék, így a vágás is rövid időn belül meggyógyult... *mondja a füleire utalva, majd még egy könnycsepp elindul az angyali arcon, de ezt már nem hagyja a vörös lányka. Letörli őket, majd előrébb lép és a fiúra néz. *
- Most már mindent tudsz, túl sokat is mondtam neked, pedig semmi közöd sincs hozzá. Most boldog vagy? Elmehetek vagy még többet akarsz tudni az életemből? *kérdi és most már nehezen tudja visszatartani az indulni vágyó könnyeket, de nagyon igyekszik. Menekülni akar innen, mert hiába egy vidám lány, ha az életének erről a részéről kell beszélni, akkor az még mindig nagyon nehezére esik és sajnos túl érzékeny típus, így könnyen elszomorodik és többször el is sírja magát. De mindig csak akkor, amikor egyedül van, nem akarja, hogy bárki is lássa könnyeit.*

**Hozzászólások** : 47 **Évfolyam** : Második

-Ha-ha. Nagyon vicces. Bár ha már itt tartunk... *vigyorog a lányra. Még hogy ő ne szeretné a lányokat? Nagyonis szereti őket. Főleg az ilyen kis szemrevalókat, mint Sian.*
-És a városban is a pincéket nézed meg először? *nevet a lányra, bár tudja jól, hogy ő is ugyanott lyukadt ki először, mint szaktársa. Mikor Matsuo elindult a folyosón, hogy hátha találkozik valakivel még nem gondolta, hogy pont a pincében köt ki. Azt meg aztán végképp nem, hogy itt fog összefutni valakivel. De szerencsésen alakult a helyzet.*
-A démonok nem mindig olyan rosszak és gondoszak. Nekem volt már olyan tanárom kiskoromban, akire azt mondtuk, hogy biztos egy gonosz démon, de aztán rájöttem, hogy ez sértő volt rájuk nézve. Az öreg sokkal rosszabb volt. *meséli nevetve kiskori emlékét, majd folytatja.*
-Remélem itt nem ilyenek a tanárok. Mert, ha igen, akkor mégis én jártam volna jobban. *ölt nyelvet a fiú, majd a lány folytatja mondandóját.*
-Ja értem. Szóval ez csak amolyan atyai féltés. Így már érthető. *ezután megtörténik az incidens, Sian el akar menekülni, de Matsuo nem engedi.*
-Hogy érted azt, hogy anyád elküldött titeket? *kérdi érdeklődve a fiú. Nagyon furcsa a lány viselkedése, a srác pedig meg akarja tudni, hogy miért. Ilyenkor kapóra jön, hogy makacs tud lenni. A lány kisvártatva belekezd története elmesélésébe, melyet szaktársa figyelmesen hallgat. A masszív, fellökhetetlen állásból Matsuo kényelmesebb pózba helyezkedik, majd szemeivel a lány arcát figyelve hallgatni kezdi őt. Miközben a lány elmeséli szomorú történetét Matsuo döbbenten hallgatja. A történet végére a fiú arcán is a szomorúság jelei láthatók, akárcsak Sianén, aki mondandója végére érve sírni kezdett.*
-Ne haragudj. Nem tudtam. *mondja a lánynak és ölelésre nyitja karjait. Mivel a lány nem szereti a tündéket, így kérdéses, hogy hagyja-e magát átölelni, de Matsuo megtette ezt a gesztust.*
-Én sem kötődök a tündékhez. *kezdi halkan mesélni saját történetét a lánynak Matsuo.*
-Apám tünde. Anyám pedig ember. Apám rég otthagyta a többi tündét és utazó lett belőle. Mikor Japánba utazott akkor találkozott anyámmal. Románc alakult ki közöttük, amiből később én lettem. Mivel apámon kívül más tündékkel sosem éltem, így nem igazán tudok róluk túl sokat. De azt tudom, hogy mivel én félvér vagyok, így ők nem tekintenek rám ugyanolyan tekintéllyel, mint egymásra. Sokszor ezt ki is mutatták, így nem mondhatnám, hogy túlzottan a szívembe zártam őket. Apám szerencsére teljesen más. Nem véletlenül hagyta el a többi tündét. Vele egyáltalán nem érzem azt, mint bármelyik másik tündével. Anyámat viszont nagyon szeretem és életem eddigi részét szinte csak emberek között éltem, így ők sokkal közelebb állnak hozzám, mint a másik felem. *mondja Matsuo, majd a lányra pillant. Reméli ezzel sikerült kicsit tudatosítania Sianban, hogy ő sem rajon a tündékért és magát sem tartja inkább tündének. Emberi fele erősebb.*
-A fülekkel sajnos nem lehet mit tenni. De a névvel igen. Tehát kezdjük újra a bemutatkozást, rendben Sian? *kérdi a lányra mosolyogva, majd mutatóujjával óvatosan letörli a lány arcán lecsorduló könnycseppet.*
-Az én rendes nevem tehát Matsuo Tsuyoshi, de hívj csak nyugodtan Maoh-nak. Engem így szoktak becézni. *mondja, de tiszteletben tartva a lány érzéseit folytatja.*
-Ha még mindig el szeretnél menni, akkor nem állok az utadba. És bocsáss meg, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak. *szól Sianhoz, majd félreáll az útból, így a lány eldönthetni, hogy menni szeretne vagy maradni.*

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

- Képzeld el, hogy ha városba megyek, akkor nem a pincéket keresem, hanem inkább a nevezetességeket, meg azokat a helyeket, amiket a barátaim mondtak vagy édesapám, hogy érdemes megnézni. *mondja és kicsit ki is húzza magát, hogy ezzel is jelezze a srácnak, hogy ő bizony teljesen komolyan beszél. Ez, hogy most a pincében van, teljesen véletlen, nem akart ő ide lejönni... na jó, talán egy nagyon picit akart, hogy itt is megnézzen mindent, de nem ez volt az elsődleges célja. Közben a fiú egy régi tanárjáról kezd el mesélni, minek hallatán a sárga szempár elkerekedik és hitetlenkedve figyeli a fiút.*
- Ez komoly? Tök izgi lehetett. Én biztos, hogy sokszor bosszantottam volna. *mondja és elneveti magát, ahogy maga elé képzeli a jelenetet, miközben egy démon próbálja meg tanítani és Sian mindig megakadályozza benne.
Közben a beszélgetés megakad és egy rövid történet következik, amit Sian mesél el, méghozzá az eddigi életét és a szüleiét. *
- Hát tudod, egyszerűen elküldött minket onnan, ahol ő a többi tündével azóta is él. De most már tudom, hogy jobb ez így, így legalább nem leszek olyan, mint ő... és nagyon remélem, hogy soha nem kell találkoznom vele, nem akarom látni többet... de legalább megszült és ezzel apámat boldoggá tette. Tudnám, hogy miért szereti még mindig anyámat... *az utolsó mondatot inkább már csak magának mondja, mint sem a fiúnak. .*
- Jó, semmi baj. Te se haragúdj, hogy megítéltelek úgy, hogy még csak nem is ismerlek. *kér ő is bocsánatot Matsuotól, viszont amikor a fiú meg akarja ölelni, akkor inkább hátrébb lép egy lépést, még nem bízik benne annyira, hogy hagyjon egy ilyen gesztust. Amikor a fiú belekezd a saját történetébe, akkor figyelmesen hallgatja.*
- Oh, hát akkor ezek szerint a te apukád az egy csöppet se hasonlít az én anyukámhoz. Szerecséd van, hogy a szüleid így egymásra találtak és ilyen boldogok még mindig egymással. És egyébként van testvéred? *kérdi, hiszen egy kicsit azért őt is érdekli a másik, tehát a családról is meg kell tudni pár dolgot. Közben a bemutatkozást meg kell ismételni, tehát a lány elmosolyodik és biccent a fiúnak. *
- Rendben van Maoh, nagyon örvendek. *mondja és kezét kinyújtja a fiú felé, hogy kezet is fogjon vele. Persze lehet, hogy lányokkal nem szoktak túl sűrűn kezet fogni, de azért meg lehet próbálni. *
- Kedves fiúnak tűnsz, tehát szívesen veled maradok, de szerintem menjünk el a pincébe és keressük meg a klubhelyiséget vagy valami olyan helyet, ami vidámabb és ahol lehet mást is csinálni az ácsorgáson kívül. *mondja mosolyogva, majd megfogja a fiú kezét és megkerüli, majd elkezd felfelé menni a lépcsőn és közben elengedi a másik fél-tünde kezét. *
- Na, mire vársz? Gyere. *mondja mosolyogva és közben felfelé szögdécsel, halk léptekkel, ahogy a tündékhez szokás. Közben a szoknya fel-fellibben, de ez a leányzót egy cseppet se zavarja, sőt. Még visszanéz a korláton áthajolva. *
- Hahóó, gyere már. *mosolyodik el, majd kaccsint a fiúra és most már el is tűnik a szeme elől.*

**Hozzászólások** : 47 **Évfolyam** : Második

-Hát ha már annyi jó helyről tudsz, akkor majd igazán mondhatnál párat nekem is, ha valamikor kedvem támadna lemenni. Vagy majd lehetsz az idegenvezetőm. *mosolyog Maoh a lányra, majd nevetve folytatja.*
-Ne aggódj, mi is igyekeztünk idegelni kellőképpen. Néha viszont rosszul sült el a poén és mi kerültünk bajba, de ez benne volt. *mondja nevetve, visszagondolva a régi rosszalkodásokra.*
-Értem. Hát én is örülök, hogy nem vagy olyan tündés. Apud pedig. Tudod... a szerelmeket nem könnyű felejteni. Néha még azt sem, amelyik rossz volt. *szól a lányhoz, majd egyetértően biccent a bocsonatkérésre.*
-Nem történt semmi. Örülök, hogy meg tudtuk beszélni. *mosolyog ismét a lányra, meg mégsem öleli, mivel Sian nem szeretné, majd belekezd saját története mesélésébe. Mikor a végére ér helyeselni kezd a lány megállapítására.*
-Hát nem, apám nem hasonít egyik tündéhez sem igazán. Ezért is ment el tőlük. Annak viszont én is örülök, hogy még mindig nagyon jól megvannak anyámmal. *boldogan pillant Sianra, látszik rajta, hogy tényleg örül szülei boldogságának, majd ezután a bemutatkozás megismétlődik és Maoh mosolyogni kezd a lány kéznyújtásán. Kezet fog a lánnyal, ahogy Sian akarja, de gyorsan ad két puszit is az arcára, ahogy ő akarja. Később Sian kézen fogja Maoh-t és megindul vele alépcsők felé. Az úticél a klubhelyiség.*
-Rendben menjünk. Ott le is tudunk ülni, meg talán valami innivaló is van. *mondja a lánynak, de Sian már ugrál felfelé a lépcsőfokokon mit sem törődve azzal, hogy amúgy is rövidke szoknyája minden lépcsőfoknál fellibben, ezzel idilli látképet nyújtva Maohnak.*
-Ejjha. Nem semmi.*mondja ki hangosan is a srác, majd a lány után szól, aki egyre feljebb jut.*
-Héjj, várj meg. *mondja Siannak és nevetve utána ered. Mikor felérnek a folyosóra a fiú nem ismervén a helyet a lány kalauzolására bízza magát.*
-Na és most merre? Jártál már a klubhelyiség felé vagy az arra vezető utat is felkutatjuk. *kérdi nevetve, bár azért van sejtése, hogy mégis merre kéne menni, de ezt most a lányra bízza.*
-Apud kutató, nem igaz? Akkor lássuk örököltél-e tőle efféle ismereteket. Vezess te! *mondja mosolyogva Siannak, majd megfogja a kezét, várva a vezetést.*
-Csak hogy nehogy elhagyjuk egymást a sötétben. *mondja magyarázatképpen Maoh, majd a lányra kacsint.*
-Na, indulhatunk?

**Hozzászólások** : 104 **Évfolyam** : Második

- Hogy majd lehetek az idegenvezetőd? Még mit nem. *mondja vigyorogva a srácnak és mielőtt még félreértené, hogy nem szívesen menne le vele a városba, gyorsan hozzáteszi. *
- Majd együtt szépen mindent felfedezünk, ahogy azt kell. *mondja most már egy huncut kis mosollyal az arcán, majd közben hallgatja tovább a fiút és bólogat nagyokat, amikor a tanár idegeléséről kezd el beszélni Maoh. *
- Örülsz? Hisz te mondtad, hogy nincs bajod a tündékkel, akkor ez most hogy van? Lehet, hogy még se mondtál igazat? *kérdi és egyik szemöldökét enyhén felvonja és a sárga szempár elkezdi fürkészni a fiú szemeit, hát ha kiolvas belőlük valamit. Viszont ahogy a fiú tovább beszél, egy picit elgondolkodik. *
- Nem könnyű feledni? Ezzel arra akarsz utalni, hogy neked van valakid...esetleg volt, akire még mindig sokat gondolsz és akit nem tudsz elfelejteni? *teszi fel a kérdést és bizony nagyon kíváncsi a válaszra, de most kívételesen ez a kíváncsiság nem látszik az arcán. Bizony titkolni akarja, hogy érdekli, hogy van-e valakije a fiúnak. Bár nem is tudja, hogy miért is kérdezi és hogy miért is érdekli ennyire, főleg, hogy nála egy tünde, legyen az félig vagy teljesen az, szóba se jöhet.
Közben megkezdődik az újbóli köszöntés és a kézfogás után Maoh közelebb hajol hozzá és két puszit ad a lányka arcára, amin Sian nagyon meglepődik, de ezt nem mutatja ki. Elengedi a fél-tünde kezét, majd már indul is kifelé a pincéből. Nem pirult el, nem jön ő valami könnyen zavarba, főleg nem egy puszitól. Tudja, hogy ez néhány helyen szokás, tehát inkább meg se említi. Nem akar ismét összetűzésbe kerülni a sráccal, hiszen eddig egész jó fejnek tűnik.
Ahogy szalad felfelé a lépcsőn, meghallja a fiú szavait, és így megáll az egyik lépcsőfokon, majd lepillant és kaccsint ismét a srácnak. *
- Csak nem tetszik valami? *kérdi, majd nyelvet ölt, szemei ismét megcsillannak, majd már szalad is tovább, lehagyva a srácot. A hangokat még hallja és gyorsan vissza is szól. *
- Akkor siess és ne bámészkodj. Mert ha én itt hagylak, akkor egyedül uncsibb lesz ám megtalálnod a klubhelyiséget. *mondja úgy, hogy a srác még hallja, de a mosolyt az arcán biztosan nem látja Maoh, mert le van maradva, na meg a kis vörös háttal áll neki. Ahogy tesz pár lépést a folyosón, onnan még visszapillant a srácra, majd megáll és végülis bevárja. *
- Természetesen felkutatjuk. Vagy van ellene valami kifogásod? *kérdi mosolyogva, majd a további szavak hallatán egy lemondó sóhajt hallatszik.*
- Az egy dolog, hogy mit dolgozik az apukám, de én nem vagyok ő. És ha hiszed, ha nem, én igen is sokszor eltévedek, de te tudod. *mondja vigyorogva, majd amikor a fiú megfogja a kezét, akkor először lepillant a kezeikre, majd pedig ismét a fiúra néz. *
- Na ne mááár. Ez most tök olyan, mint ha járnánk. *mondja, majd kikapja kezét a fiúéból. *
- Azért ne bízd el magad ennyire, nem adom ám könnyen magam. Na gyere és kapj el. *mondja és elkezd futni a folyosón, nem törődve azzal, hogy miniszoknyája néha ismét csak fellibben. Nem egy szégyenlős lány és tudja, hogy jó a testalkata és igen csak formás végtagokkal rendelkezik. Na meg Sian szerint nagyon is jó dolog húzni a pasikat. *
- Persze ha akarsz, akkor még mindig mehetsz egyedül. *pillant még vissza a srácra, majd már fut is tovább és közben a vörös hajzuhatag is ide-oda lengedezik, néha remekül eltakarva a lányka szoknyáját is, tehát akkor a fiú természetesen semmit nem lát. Épp ez az izgi az egészben és ezt a lányka is tudja. Hogy mennyi sráccal játszadozott már hasonlóan gonosz módon, csak azok fel akarták szedni és végül mindegyik koppant, mert hiába is ilyen kis szeleburdi a fél-tünde leányzó, még se adja valami könnyen magát.*

**Hozzászólások** : 24 **Évfolyam** : Első

*Oliver a pincében sétálgat. Nem talált senki szimpatikusat, ezért tovább sétált a pincében. Megállt a fal mellett és nézelődött. Azon gondolkozott, hogy kivel beszélgessen, de érdekes módon senkivel nem akart, mert a pincében nem volt szimpatikus diák és tanár.

*Kicsit fűfoltos nadrágban sétál végig a pincébe vezető lépcsőn. A kezén egy jó nagy horzsolás éktlenkedik, ez jelzi az esését, meg az előbb már említett folt. Ettől eltekintve viszont remekül érzi magát, és úgy tatotta kedve, hogy most éppen erre sétálgasson. A sötétre való tekintettel előveszi pálcáját, és kimondja a fényteremtő varázsigét.*
- Lumen! *tovább sétálgat, mosolygós arccal, könnyed léptekkel. Az egyik sarkon Olivert látja meg befordulni, így gyorsan elmotyog egy újabb varázsigét.*
- Efflo! *a pálcáján világító fény azonnal kialszik, ő pedig észrevétlenül tud tovább haladni. Szeme hozzászokott már a sötétséghez, többször is volt már itt, és a parkban is volt már sötétedés után, így nem jelent számára problémát, hogy követni tdja a fiút. Mikor aztán a pugnaxos fiú megáll, ő is elbújik az árnyékban. Próbál minél közelebb húzódni a falhoz, mivel látja, hogy a fiú csak nézelődik. Szerencsére megpillant egy erre a célra pont megfelelő szobrot, és bebújik mögé. Így nem veheti észre a fiú. Ezután halk, sejtelmes hangon megszólal:*
- Én vagyok a végzeted. Nem menekülhetsz előlem... *majd a hatás fokozása érdekében apró lángot gyújt a fiú közelében, persze ügyelve arra, hogy még mindig ne láthassa meg.*
- Leviflamm!

**Hozzászólások** : 24 **Évfolyam** : Első

*Oliver nagyon megijedt, de tudta, hogy valami csalás van a dologban.
- Lumen! *elkezd nézelődni, de nem lát semmit. Elkezd keresgélni. Még mindig nem lát senkit. Tovább keresgélt. Benézett egy szobor mögé és meglátja Melindát.
- Szia, te csináltad ezt a hangot *kérdezi a pálcáját előre szegezve és abban reménykedve, hogy igent fog mondani.*
- Csak azért mert egy lány hangot hallottam *mondja a szőke hajú lánynak.

*Reméli, hogy nem leplezi le őt Oliver. De fölöslegesen, mert megtörténik, és az egyetlen, amit tehet, hogy folytatja a "mesét".*
- Nem. Én is nagyon megijedtem tőle... *mondja ártatlan tekintettel, kedves, aranyos hangon*
- ... azért is bújtam el ide, a szobor mögé. Eléggé félős vagyok.
*Majd jelentőségteljesen a kis lángocskára pillant.*
- Azt sem én csináltam. *mutat rá a tűzre, ami kezd kialudni, mivel nem táplálja semmi. Talán nem is fog leebukni. Ha folytatja a hazugságot, Oliver akár örökre azt hiheti, hogy egy szellemmel volt dolga.*

**Hozzászólások** : 24 **Évfolyam** : Első

*Oliver elgondolkodott azon, hogy vajon mit hallott. Talán egy szellemet.*
- Én azt hittem, hogy te voltál. Biztos hogy nem te voltál?
*Tovább nézelődött, hátha talál egy szellemet. De nem lát semmit.*
- Ez érdekes. Akkor ki mondta? *kérdezi a fiú.

*Felháborodott arcot vág, és dühös hangon mondja a fiúnak:*
- Hazugsággal vádolsz engem? Hát tudd meg, hogy nem én voltam, ez egészen biztos! Ha én tettem volna, azt tudnám!
*Durcás tekintettel nézi Oliver, és összefonja karjait. Most remek lenne, ha hátrafordulna, végre élő emberen is kipróbálhatná a tegnap sötét varázslatok kivédése órán tanult varázsigét. El tudná képzelni Olivert hatalmas, viszketős, gennyes kelésekkel az egész testén... Nagyon szép látvány lenne...*

**Hozzászólások** : 24 **Évfolyam** : Első

- De ha nem te voltál, akkor ki lehetett? *kérdezi a fiú, de a lány mogorva tekintetétől megijedve nem mondott semmit. Azt gondolta, hogy a lány hazudik neki.*
- Persze tökmindegy, hogy ki volt, de azért megijedtem *mondja a fiú.*
- Hogy vagy? *kérdezi a fiú.

- Nonnan tudjam? Bárki lehetett. Tudod, léteznek kísértetek is. *feleli kicsit gúnyosan. Remekül meg tudja játszani magát, az tény, csak az a kérdés, hogy meddig. Mert hát alapvetően nem egy hazudós lány ő, és valószínűleg majd meg fogja mondani neki az igazságot... Idővel. Ha Oliver kevésbé lesz zaklatott. Most viszont már tudja, mi lesz a következő "állomás".*
- Jól vagyok, és te?
*Közben lassan sétálni kezd, nincs ebben semmi különös. Mindenki szokott csak úgy ide-oda sétálgatni, de neki most célja is van. Ügyel rá, hogy a fiú háta mögé kerüljön. Ott előveszi a pálcáját, maga elé képzeli Olivert, néhány pattanással az arcán, háromszor maga elé bök, és elmondja a varázsigét:*
- Ferveo! *a fiú észre sem veheti a pattanásokat, mert csak az arcán vannak, ő pedig most megpróbálja leplezni, hogy varázsolt.*
- Érdekes egy ártás, nem? Ferveo... Hm, hasznos is lehet.