Smaragdzöld-tó - Kikötő

*Látja, hogy Izzy Francist nézi, így végül megragadja a kezét, és alaposan megrázza, hátha ettől felébred. Nem csalódik, sikeres az akció, mert máris nevet társíthat az arc mellé. A szabadkozásra legyint, nincs miért, megérti, ha a koponya érdekesebb látvány nála. Logikus, hiszen nem minden ember rohangál valódi csontdarabbal a kezében, talán itt is ő az egyedüli.*

-Örvendek, Izzy...Mad. Én nem szolgálhatok becenévvel, csak simán Noel, még a haveroknak is. Kérsz?

*Odanyújtja a cigisdobozt, ha a fiú akar, vegyen belőle nyugodtan. Ugyan ez még mindig sima, jointot még nem csinált, de ami késik, nem múlik. Hogy honnan szerzi, az az ő titka, sosem árulta el senkinek, hiába kérdezték. Ha tudná, mi jár Izzy fejében, azonnal felajánlaná a segítségét, együtt csak többre jutnak, és tudna még valakit, aki csatlakozna talán.*

-Igen, és egy cipőben járunk. Nem sok választott el, hogy még azon az estén amikor érkeztem megpattanjak innen. Éppen azon gondolkodtam, amikor összefutottam Mr. Seonnal, így a tervemet el kellett napolnom.

*Arról nem beszél, hogy talán Seon az, aki képes maradásra bírni, de erősen vívódik még most is. Nem tudja, mit tegyen, lehet, jobb lenne neki az iskola falain kívül. Sosem vágyott népszerűségre, már egészen kiskorában megtanulta, őt nem fogadják el Francis miatt, hanem kinézik és kerülik. ami neki természetes volt, az többek szerint kegyeletsértés, vagy elmebetegség, holott ilyesmi sosem fordult elő, de megbélyegezték.*

-Az, fogd meg. De nem az iskola hatása, magántanáré. Mutatott néhány érdekességet, amiknek ma is hasznát veszem. Többek között ő volt az, aki miatt érdekel a nekromancia is.

*Elmosolyodik, sok egyéb is érdekli, de ez az első. Raul mellett nagyon sokat tanult, ő érte el nála azt is, hogy maximalista legyen és soha ne elégedjen meg az adott és pillanatnyi eredménnyel. Megértette vele, ha egyszer azt mondja valamire, szerinte tökéletes, akkor minden elveszett, nincs több motiváció, nincs miért csinálni. Szerette Rault, ő sosem piszkálta a különcsége miatt, úgy fogadta el, ahogy van, és az évek során nem csak mentorának, hanem barátjának is tekintette.*

-Nem, Mad. pocsékul lopakodsz, egyszer kérj meg valakit, mutassa meg neked, akkor láthatod magad is. Vicces volt, hidd el, én tudom, hallottam és láttam is. Elriasztja? Ha ilyen slunggal jössz, talán igen, de nem csak a fény miatt menekülnek el. Persze, vérmókus, amelyik arra vár, mikor haraphatja el a torkodat. Mindegyik egy vérszomjas fenevad.

*Ismét röhögésben tör ki, vizuális típus, elképzeli a jelentet, ahogy Izzy egy mókussal küzd. Érdekes látvány lenne, bár sajnálná a kisállatot is. Az ijedt nézelődésre megcsóválja a fejét, és mutatja a srácnak, erre a kutya sem jár most. Jó a füle, minden neszt ismer az éjszakából szinte. Elég időt töltött temetőkben is éjjelente, hogy tudja, melyikre kell figyelni, és melyikre nem. Szépen lassan megtanulta megkülönböztetni a zajokat, a hangokat, és Raul nem egyszer tesztelte is.*

-Volt? Ezt miből gondolod? Bár ha arra gondolsz...nem találom a helyemet. Hé! Vele óvatosan, törékeny, nagyon is törékeny. Elmúlt már 200 éves, és ha baja esik, akkor igencsak dühös leszek. Kaptam őt még kiskoromban, azóta velem van mindenhol és nem hagyom magára sosem.

*A kastély irányába bök a fejével, jelezve, mi a gondja napok óta. Annyira más mint a többiek, és néha irigyli őket, de ez az ő élete, és ha akar valamit, akkor bizony csak azzal foglalkozhat, hogy elérje a célját. Francist viszont félti, nem teheti ki veszélynek, durvább érintésnek. Ő neki egy amulett, és nem adja ki a kezéből. Azon viszont őszintén meglepődik, hogy Izzy nem akad ki azon, hogy a koponyát simogatja. Kevesen vannak tényleg. A tisztaságra összevonja a szemöldökét, érdekesen hangzik.*

-Á, értem. Most tiszta. Egészen biztos? Ma milyen gombát ettél? Az okoz hallucinációt, és ha jól hallottam, valami ilyesmi történt az előbb is. Vagy tévedek?

*Ahogy Noel megragadja a kezét és megrázza, majdnem elugrik ijedtében. Tényleg teljesen elmerült a koponya tanulmányozásában, hiszen eddig ilyesmiben még nem volt része. Persze attól még Noel is érdekes látvány, hiszen még mozog is meg beszél, úgyhogy gyorsan visszatereli a figyelmét a fiúra.*
Bocs, haver, kicsit leragadtam Francisnál. Mit szívsz?
*Még ki sem mondta a kérdést, a keze máris a dobozban. Szemei hálásan csillognak, mert ez a pár napos önmegtartóztatás is elég kemény volt neki, még ha nem is füves cigiről van szó, akkor is jobban lesz, ha rágyújthat.*
Adsz tüzet?
*Hajol közelebb már cigivel a szájában. Majd megveszik egy kis tiltott dologért.*
Ki az a Mr Seon? Én el is indultam, csak visszatartott az a cowboy.
*A keze megáll a levegőben és homlokráncolva nekiáll gondolkodni. Az istennek sem jut eszébe a neve, most vagy neki is elfelejtett bemutatkozni, vagy pedig már ennyire kihagy neki. Izzy esetében mindkét eset lehetséges.*
Francba. Szal ezt sem a suliban tanultad? Hát már meleg köpenyem sem lehet, bármennyit görnyedek az iskolapadban?
*Csattan fel némi teátrális hangszínnel, és mélyet szippant a cigijéből. Nekromanciával meg az előző sulijában nem nagyon foglalkoztak, és eddig csak a hülyéskedés érdekelte, úgyhogy annyira nincs képben ezzel kapcsolatban.*
Mi a jó a nekromanciában? Persze, jó arc Francis, de biztos sokan félnek tőle. Bár látom az ilyesmi téged sem zavar.
*A lopakodásra meg csak megvonja a vállát és röhög. Tud ő, ha akar, feltéve hogy nincs egy állat és erdő sem a közelben. Nem egyszer szökött már meg Sandy nénikéjétől, de ott adottak voltak a feltételek, ugyanis az öreglány városban lakik, és utálja az állatokat. Most, hogy tiszta, tudja jól, hogy Noelnek igaza van, így hamarosan ő is csatlakozik a röhögéshez.*
-Nyugi, itt én sem találom a helyem. A szabadságra vágyom, ami az utcán volt, amíg még ált Bean bácsi. Jó arc volt az öreg. Francisra meg vigyázok, csak egy érett, puha barackot nyomtam a fejére. Vigyáztam, most ne csináld a balhét!
*Azon, hogyhogy került a sráchoz, először nagyot néz, utána felröhög ismét. Más gyerekek plüssmacit szoktak kapni, nem koponyát. Végre egy jó arc a suliban, aki pont annyira kilóg a sorból, mint ő.*
Na de kérlek! Ki volt az a jó arc, aki nem kisautót adott neked, hanem Francist?
*Nagyokat pislog az utolsó kérdésre. Hát hogy ez a srác képes és lebuktatja.*
Ugyan már, csak a szél fújt. Nem láttam semmit. Mókust sem. Jóvanna… maradt még egy kis LSD-m, de el ne áruld senkinek!

*Nem volt erős a kézrázás, mégis mikor látja, Izzy hátrahőköl, elengedi a kezét és maga elé emeli, mutatva, nem volt szándékos, nem megijeszteni akarta. A fiú tekintete mégis furcsa, ezt látta Seonnál is, így ismét elneveti magát.*

-Öreg, nem vagyok szellem. Élek, lélegzek, élőhalott sem vagyok, megnyugodhatsz. Francis nem harap, nem világít a szeme, nem átkoz meg, és nem fog támadni sem. Jóslatot sem kapsz tőle, mert nem beszél, nem olyan koponya. Ő csak nekem fontos, érted? Itt az öngyújtó is, tessék, Mr. Seon pedig az asztronómia professzor, de...ki az a cowboy? Visszatartott?

*Már a kérdés közben átnyújtja, sajnos öngyulladásig nem lehet szívni ezeket a rudakat, bármilyen kényelmes is lehetne. Hogy összevonja a válaszait, egyszerűbb így. Izzy kissé zaklatottnak tűnik, de lehet, alapjáraton ilyen a srác, nem ítéli el érte. Cowboyt még nem látott itt, bár amennyire kerüli a nagyobb tömeget, ez nem is csoda. aztán az is lehet, már elment mellette párszor, csak nem tud róla.*

-Nem, nem itt, de ha gondolod, megmutatom a trükkjét. Bajod van az iskolával meg a tanulással? Az utóbbi fontos, anélkül nem jutsz sehova. Minél többet tudsz, annál többet érsz. Nem muszáj iskolapadban görnyedni hozzá, legjobb tudomásom szerint. Vagy mégis? Te merre jártál ezelőtt?

*Ezen most ő is eltűnődik, elvégre mi másért lenne itt? Ugyan érdekli Izzy válasza, lehet, azt a verziót választja majd. Ha végleg nem találja a helyét, akkor nem is kérdés, mihez folyamodik. Mire jó a nekromancia? ez az a kérdés, amit mindenki feltesz neki. Ettől tartott valahol, hogy ebbe bele fognak kötni, és emiatt még különcebb lesz, mint valaha is volt.*

-Az egy művészet, ha jól csinálják. És nem, nem holtak életre keltéséről beszélek, az már más terület, én ilyesmit nem szeretnék. Francis egy sima koponya, nincs miért félni tőle. Nekem ő olyan, mint másnak egy háziállat vagy kabala. Tudom, ezt nem könnyű megérteni, de én ilyen vagyok. Nem háborodok fel azon, ha valaki azt mondja, márpedig nem tetszik neki, vagy azt mondja, ez neki nem egy normális dolog. Ahogy én sem szólok meg mást azért, mert éppen kismacskával vagy egy plüssel mászkál, így gondolom természetes, hogy ennyit szeretnék cserébe...még ha...nehéz is.

*Megvonja a vállát, eddig ebben élt jórészt, igaz azért, mert mindenhova követte rault és érdekelte. Félelmetes is volt és érdekes is, bonyolult is és csodálatos is. Kihívásnak vette. Ki mit szól Francishoz...nem törődött vele sosem, elengedte a füle mellett a megjegyzéseket, vagy éppen úgy tett, mint aki meg sem hallotta. Volt, hogy bántotta néhány elejtett szó, de sosem mutatta. Most is így van vele, nem foglalkozik az ilyesmivel, mert nem lehet. Izzy meséjén meglepődik igencsak, nem erre számított.*

-Az utcán éltél? Ezt nem mondod komolyan? Milyen volt? Laza és visszavágysz, vagy kemény és örülsz, hogy vége mégis? Nem balhézok, de értsd meg, féltem. Öreg már, ha eltörik vagy megsérül...honnan kerítek másikat? Ások egyet mondjuk az éjszaka leple alatt, mi?

*Az utca hangulata éjjel a legszebb, szeretett sétálni mindig is. Kíváncsi, elképzelhető, nemi is oda kellene mennie és le lenne minden gondja rendezve egyből. Nem mintha aggódna amiatt, hogy bárki is visszatartja, sőt. Azt sem vennék észre, ha eltűnne szépen csendben. Mi okozza a röhögés tárgyát, arról fogalma sincs, aztán csak a fiú csak kiböki, így ő is nevetni kezd.*

-Raul, a magántanárom. Ő nekromanta volt eredetileg, és nem, nem adott kiasutót soha, Francis meg igen hülyén nézne ki kerekekkel, hogy tologathassam. Persze, persze, csak a szél fújt, hallottam ám, Mad. Mint egy hisztis kislány, úgy kiabáltál a mókus miatt. Na, erről beszélek. LSD? Cseszed, azért az már nem az a hű de könnyű füves kategória. Azt meg honnan szedted? Dehogy árulom. Pont én tenném? Ne őrjíts meg.

*Tényleg vicces a kölyök, egészen megkedvelte e rövid idő alatt. Mindketten lázadók, mindketten különcök, egyikük sem találja a helyét....sorolhatná. Jó társaságot alkothatnának ketten. A füvet sem veti meg, jó arc. Nem fogja beköpni sosem, akkor ő is bukna a fű miatt. Még jó, hogy itt nincs motozás és kutatás, akkor már rég a kapun kívül lenne.*

// Zoe, Rosina //

* Rosina unatkozott, ezért jött ide. A nap épp nem süt, szürke felhők takarják az eget, és a szél is bele-belekap a pillus lány mélybarna, már-már fekete tincseibe, de ez hősnőnket a legkevésbé sem zavarja. Fekete farmercsőnadrág van rajta, vagy ahogy újabban nevezik: répa-gatya. Ehhez kék tornacipő, és fekete pulóver. A kapucni nagyjából takarja a hosszú hajzuhatagot, de így is látszanak a sötét, talán kissé rideg, ábrándozó szemek, az egyenes orr, és a vékony száj. Rosina nem törődve azzal, hogy felfázhat, vagy ilyen egyéb problémákkal, lehuppan a fűbe, és elhelyezkedik törökülésben. Kezeit ölébe teszi, és nagyot sóhajt.*
~ Milyen szomorú ez a nap...~
* Gondolja újabb sóhajtás közepette, pedig tuljadonképpen semmi oka sincs szomorkodásra. Csak mostohaanyjától kapott egy levelet, amelyből megtudta, hogy húga újabban balettozni tanul, és hogy milyen tökéletesen kecsesen tudja felemelni a lábát. Szuper. Búslakodása csak az egyhangú időjárás miatt van.*

Zoe jön ki ide, ahol még nem járt. Így igazából nem tudja, hogy hol van. Miközben nézelődik az ismeretlen helyen majdnem megbotlig egy kissebb kőbe.*
-Óh... hogy a fene egye már meg. *Mortyogja magában. Majd körülnéz és megpillant egy üldögélő leányzót. Odalépeget hozzá.*
-Szia! *Köszön a lánynak.* ~Hű... tuti látta milyen egy szerencsétlen lány vagyok... bár... szinte minden nap produkálok valami ilyesmit, úgyhogy nem lehet nagy meglepetés, hogy valaki meglátja.*
-Zoe Westwood vagyok, pugnax! *Mutatkozik be majd megbizonyosodik, hogy nem zavarja a lányt.*
-Ugye nem zavarok? *Kérdezi a lánytól. Zoe-n ma egy hosszú szürke csőnadrág, egy piros-kék tornacipő és egy világoskék pulcsi van rajta. A haja pedig mint szinte mindig ki van engedve.*

* Olyan nyugodtan, békésen üldögélt, és nézte a hullámzó tavat, hogy eleinte fel sem tűnik neki a közeledő alak. Aztán pont mikor arra fordítja a fejét, a lány majdnem hasra esik egy kőben. Rosina nagy nehezen visszatartja feltörni készülő nevetését, aztán barátságos hangon veti oda a szőke csajnak:*
- Hé! Jól vagy?
* Fel nem áll, elvégre a lány nem esett el, tehát nem is sérülhetett meg, akkor meg minek fontoskodna? Mikor a lány odalép hozzá, és köszön, ő is biccent, majd bemutatkozik:*
- Szia. Rosina vagyok, Pilluamuletós. * A mondat végére elmosolyodik azon, milyen tárgyilagos hangszínt ütött meg.*
- Nem, nem zavarsz, hidd el. Leülsz? * Zavart mosollyal arcán int a szélben enyhén ringatózó fűre, elvégre nem épp a legkényelmesebb ülőalkalmatosság ez, de Rosinának pont jó. Talán a pugnaxosnak is megfelel. Közben tekintetét újra visszafordítja a tóra, de csak egy kis időre, hogy végignézhesse, ahogy egy madár elszál a víz felett.*

*Zoe gyorsan válaszol a lánynak.*
-Persze, persze jól vagyok. *Legyinget. Aztán töpreng egy kicsi, hogy elmondja-e a lánynak. Végül úgy dönt megteszi. Hagy röhögjön még egy kicsit rajta.*
-Igazándiból nálam az ilyenek mindennaposak. Jó lehet, hogy kétnaposak. * Magyarázza a lánynak.* ~Vagy három? Esetleg négy? Nem a négy az már túl sok...~ *Elmélkedik magában miközben a felhőkkel borított eget nézi. a felhők igencsak gyorsan mozognak és ez meglátszik a lány haján, ruháján, a füvö, és a tavon is.*
-Akkor jó! *Mondja aztán bólint egyet és helyet foglal a lány mellett a füvön.*
-És hogy vagy? *Kérdezi a lányt, hogy mégse üljenek csöndben. Zoe nem néz a mellette ülőre, inkább az eget bámulja. Két karjával támasztja magát, ami Zoe setében nem túl jó ötlet, mert ha kicsúszik a keze alól a föld hanyatt vágódik. ez egy normális ember esetében talán lehetetlen, de Zoe esetében nagyon is lehetséges. *

//és fagyunk...//

//Noel – Izzy//

*Sikerült egymást félreérteniük, ezen jó nagyot vigyorog. Ő csupán azért ijedt meg, mert Francist bámulta, mikor Noel megrázta a kezét. Az nem volt sem erős és Francist sem találta félelmetesnek. Megint nagyokat gesztikulálva kezd el magyarázni, hadonászó kezét időnként a fiú vállán nyugtatja, de ez is csak néhány pillanatig tart, míg nem kap új lendületet.*
-Nem vagyok vak haver, lazítsál! Érzem, hogy meleg a kezed, és lélegzel, tehát tuti, hogy nem vagy szellem! Azt is látom, hogy a koponyát nem a bazársoron vetted, tehát gondolom csak akkor harap meg, ha beteszem a szájába a kezem, és rácsapok a fejére, de tényleg nem akarom összetörni, így nem teszek ilyet. Köcce!
*Veszi el az öngyújtót és szolgálja ki magát. Ahogy a cigi vége felparázslik, vissza is nyomja Noel mancsába. Mélyet szippant a bűzrúdból, alaposan letüdőzve, olyan mohósággal, mint amilyennel egy szomjazó iszik, aki napokig bolyong a sivatagban és végre vizet talál.*
-Életet mentettél, haver. Owain professzor volt a cowboy, vagy legalábbis pont úgy csilingel a csizmája, mint azoknak. Nem hiszed el, sarkantyút hord. Asszem jó arc, de még csak egyszer beszéltem vele. Magányos farkas ő is.
*Ennyit mond, nem többet. Még nem találta ki ugyanis, hogy milyen ez a tanár valójában, majd akkor fog róla bővebben nyilatkozni, ha kicsit jobban megismerte. Most először jó arc volt vele, de ki tudja, milyen lesz a továbbiakban? Nem biztos, hogy hosszú távon is jó szemmel fogja nézni a különcségeit.*
-Ő tartott vissza, mikor menni akartam, mert azt mondta, hogy itt kicsit át lehet formálni úgy a szabályokat, hogy ne dögöljünk bele. Majd meglátom, hogy megy ez a gyakorlatban.
*Ahogy egyre mélyebbeket szippant a cigiből, egyre nyugodtabb lesz. A pörgésből is visszavesz, a kabát működése meg valóban érdekli. Jól jönne sok hideg éjszakán, amit a szabad ég alatt tölt.*
-Igen, ha meg tudnád mutatni, azt nagyon megköszönném. Ne kezdd már te is, hogy fontos a tanulás. Vagy mondd el, hogy te mi hasznát veszed.
*Annyit győzködik, hogy már elege van belőle, bár más az, ha hasonszőrűek teszik ezt, mint olyanok, akiket nem tisztel. Rájuk talán még hallgatni is fog, annak ellenére, hogy úgy néz ki, mint akit nem is érdekel a téma.*
-Engem az utca tanított. Bean bácsi nevelt fel, és vele először egy kisváros mellett éltünk egy kommunában. Azt annyira imádtam! Annyi jó arc vett akkor körül! Olyan helyekre akarok majd visszamenni. Nagy család voltunk, összetartottunk. Persze voltak balhék, és ott nem lehet karriert csinálni. Utána Angliában tanultam, most meg ide kerültem. A magántanár jó lehetett. A nekromanciával meg a világon semmi baja nincs, egyszerűen csak érdekli a téma.*
-Figyelj tesó, én nem vetlek meg emiatt, csak érteni szeretném, hogy ezt te miért tartod annyira fontosnak. A koponyádtól sem félek, mert Francis jó arc. Egyáltalán nem nehéz ezt elfogadni, hiszen nem egy fura figurával hozott már össze a sors. Tehát kabala? Tisztogatod, meg ilyenek, és ennyi?
*Tekintete bíztató, és megint a fiú vállát lapogatja. Tudja, hogy ez érzékeny téma nála, de ennél nem tud óvatosabb lenni, hiszen ő ilyen közvetlen típus.*
-Visszavágyok az utcára, de nem nagyvárosba. Viszont vidéken meg éhenhalsz. A gettóban meg olyan dolgok vannak, amiről jobb nem is beszélni.
*Tekintete elkomorul, és bezárkózik. Mondjuk igazi nagy balhéra még nem vették rá, embert sem ölt, és nem is akar, de az utca tényleg kemény hely. A koponyát meg elképzeli kerekekkel, így még jobban röhög.*
-Persze, legyen rajta kerék, és tegyünk bele egy játék babát, és akkor az lesz a babakocsija, mi meg tologatjuk, mint a kislányok, nem?
*Hosszú percekig tart, mire lecsillapszik, és újra tud rendesen beszélni. Kicsit zavarba jön a mókus miatt, hiszen emiatt már jó sokszor került cikis helyzetbe.*
-Te még nem láttál olyan mókust. Szerintem te sem lennél olyan higgadt, ha ki akarná tépni a szívedet. Az LSD meg egy havertól van, mert oltári nagy szívességet tettem neki. Persze rá akar szoktatni, de nekem nincs annyi lóvém, meg ide tuti nem tudja majd utánam küldeni.
*Igen, tudja hogy ez keményebb dolog, de amit adnak, fogadd el! Ha nem eszerint az elv szerint élne, már éhen veszett volna. Hanyatt vágja magát a meleg köpeny szélén, és a csillagokat kezdi bámulni.*

*Nem húzódik odébb, holott a bizalmaskodó viselkedést nem mindenkivel szemben fogadja el. Izzy mégis más, tőle elviseli, mert ilyen, így állították be, nem fog megváltozni. Hogy félreértette, előfordul. Nem lehetett eldönteni, mi zavarta, ő vagy a koponya. Viszont vigyorog, így nyugodtan ül tovább, csak a bagóval foglalkozik és a karikák eregetésével.*

-De lehetnék más esetleg, sosem tudhatod. Francis pedig eredeti, nem utánzat, ártatlan, senkit nem harap meg, senkire nem támad rá valóban. Én viszont minimálisan torokra megyek, ha valaki kárt tesz benne, ám ha ez nem célod, védve vagy, öreg.

*A vigyorát nem lehet hova tenni, félelmetes vagy őrült kategória, vagy mindkettő. Ha valamiért ölni is képes, az a koponyája, de ezt sosem titkolta senki előtt. Nem közveszélyes, csak annyit vár el mástól, mint amennyit ő maga nyújt. Tartsák tiszteletben az intim szféráját, a tartozékát, és akkor ő is így tesz.*

-Nincs mit. Owain professzor? Ő kicsoda? Egyedül Mr. Seont ismerem. Magányos farkas...hm...miért is hangzik ismerősen?

*Életet mentett, milyen morbid. egy szál cigaretta, amit koporsószögnek tartanak, azzal életet ment. Zseniális. A cowboy jelzőn elvigyorodik, érdekes fazon lehet az illető az elmondottak alapján. Ő azt sem tudja, ki a karvezető, vagy kik a tanárok, senkivel nem találkozott még. No nem erőlteti ezt sem, elvan ő a saját sátrában, ott jól érzi magát viszonylag.*

-Átformálni....jó fickónak tűnik, ahogy mondod. Szerencsés vagy. Ha én ott kimennék, nem tartanának vissza,hidd el, sőt. Én már félig belehaltam a döntésbe, a másik felem egy célért él még. Aztán majd elválik. Egyelőre nem találom azokat, akik olyanok, mint én, ez a baj.

*Ismét rágyújt, no nem láncdohányos, de jól esik. Társulhatna Izzyhez nyugodtan az érzéssel, a cigi az, amihez nyúlni tud, ha éppen olyanja van. a fiúra pillant, hogy nem akar tanulni...valahol érti. A két véglet ők ketten. Ő maga tanulni akar, de emellett szabadságot és a sajátjait, míg a srác az elsőt nem, csak a másik kettőt. Mégis összeillenek, bármilyen furcsa is. Magyarázza el, miért jó a tanulás? Érdekes.*

-Azért, mert azt senki nem veheti el tőled. Ha karriert akarsz, ha tudást, akkor muszáj, kell. Persze csak olyat, ami érdekel, mert ha valamit rád erőltetnek, akkor azt érik el, megutáld. Nekem szerencsém volt Raullal. Hamar felismerte, mi mindenre vagyok nyitott és mi az, amit jobb, ha nem akar. Ilyen volt a természetmágia. Nem voltam hajlnadó rá. szép és jó dolog, ha tudok vizet fakasztani, de...nem bolygatom azt, ami úgy jó, ahogy van. Csak az alaéokat magyarázta el, és arra fektette a hangsúlyt, ami elnyerte a tetszésemet. az utca hangulata egyedi dolog, éjjel más, mint nappal, de ilyen a temető is, hidd el. Ugyan nem ott nőttem fel, de majdnem.

*Halkan beszél, szeretettel beszél Raulról is. Lehet, jobb lett volna ha a hazájában marad, és nem jön ide. Vagy talán vissza kellene térnie oda, és azt folytatni, amit elkezdett. A magántanár beszélte rá arra, jöjjön ide, jó lesz ez neki. Még nem tudja. Ahogy indított, ahogy idekerült...nem úgy tűnik most. Seonnal legalább el tudott beszélgetni, ő megértette, mi zavarja és mi bántja. Nem beszélte rá semmire, nem mondta azt, márpedig ez kell. Sokat jelent. Mi lesz még, azt nem tudja. Lehet, pár nap múlva összepakol és távozik, de lehet az is, marad. annyira képlékeny minden még. Izzy hadarásán már nevet, tényleg nem egyszerű arc, de jó ez így.*

-Miért fontos? Mert ő nekem tényleg egy kabala, érted? Mindig velem van, mindig is velem volt, és sosem hagynám el semmi pénzért. Nem öltem érte és nem is fogok, nem is használom olyan dologra, amire nem kellene, hiába lehetne. Igen, minden nap letisztítom, és hasonlók. sokaknak ez érthetetlen dolog, de nekem ő van, senki más.

*Nem beszél a magánéletéről, az elkeserítő téma és nem is untat másokat. Raul tanította és nevelte fel végül is, oda ment, ahova ő, azt ette, amit ő és akkor aludt, amikor ő. Tőle kapta a koponyát is, miután túlságosan is lelkesen segédkezett mindenféle ásásnál és kutatásnál. Így elfoglalta magát, nem okozott felfordulást, csak az volt a furcsa, hogy neki magától értetődő és természetes volt, hogy az az övé. Az ötletere magához öleli Francist, nem szerelnek arra semmit, de röhögni kezd.*

-Apám, te sem vagy normális. Kerekekkel felszerelt koponya, a szájába egy cigi és mehet is istennek hírével. Sőt, legyen egy kis kötél is rajta, amivel húzni lehet, nem? Tornyot nem akarsz rá? Olyan mókus nincs öcsém, fogd már fel. Vérmókusok között éltél? A páncélok veszélyesebbek, hidd el nekem, tudom.

*Hatalmas arc a srác, ilyen hallucinációkat...nem egyszerű. Ugyan van egy-két anyag, ami okoz hasonlókat, de ő még mókusba nem képzelt bele ilyesmit. Na jó, egy páncélba igen, de az egészen más történet. Sosem fogja elfelejteni azt az éjszakát, amikor Raul arra esett ki, hogy ezerrel birkózik a vastömeggel, és ordít, mert az őt meg akarja éppen ölni. Váltig állította akkor is, hogy az páncél rátámadt, holott csak ő ment neki, és mivel nem volt egészen biztos a járása, az rá is dőlt. Persze ez az ő szemszögéből nézve nem így történt. A páncélok vérszomjas fenevadak voltak onnantól kezdve és egy késsel közlekedett, ha éppen mellettük kellett elhaladnia.*

-Ha nem akarsz, addig tedd le, amíg nem leszel függő. Más is helyettesíti.

*Mintha tudna valamit, úgy hangzott ez az egész. Lehet így van, és az is lehet nem. Nem löki arrébb a fiút, ugyan ha valaki erre téved, igencsak érdekesen néz majd rájuk. Egymás mellett heverésznek, ráadásul igen közel. Az eget kémleli úgy, mintha ott valami roppant fontosat talált volna.*

-Nem, nem úgy nézel ki. Rendes srác vagy, én mondom. A koponyádat meg meghagyom neked, bár lenne kedvem segíteni a törölgetésben, de ha nem adod ki a kezedből, azt is megértem. Pedig esküszöm, hogy nem törném össze, nem vagyok olyan! Úgy vigyáznék rá, mint egy igazi kincsre! Másnak meg nyugodtan harapd csak át a torkát. Ha neked ez jó.
*Persze csak viccel, és jókat röhög magában. Na meg hangosan is. Nem csak Noel fura figura, ő sem különb nála fél fokkal sem. Noel őrült vigyora talán mást megijesztene, de ő tudja, hogy ez csak annak szól, hogy hagyják békén az ő szeretett koponyáját. Mindenkinek van egy heppje, neki ez, ha ezt figyelembe veszi, akkor nem lesz gond.*
-Azt hiszem, ő is Pillus, mint én. Annyira nem kérdeztem ki, csak véletlenül futottunk össze. Azt meg nem tudom, hogy a magányos farkas miért ismerős neked. Talán mert minden nap látsz egy ilyet a tükörben?
*Mosolya kaján, de a szemében mégis együttérzés bújik meg. Nem mindig jó annak lenni, főleg ha egy olyan környezetbe kerül az ember, amihez nincs hozzászokva.*
-Milyen döntésbe haltál bele félig? Ezt most nem értem. Mi a másik cél? Gondolom kapcsolódik a nekromanciához.
*Figyelmesen hallgatja a fiú szavait. Lehet, hogy tanulnia kellene neki is?*
-..de mégis miféle karrier várhat egy olyan szakadt srácra, mint amilyen én vagyok? Nekem nincs mentorom, aki segítene, neked valóban szerencséd volt Raullal. Mondjuk szerintem jó méregkeverő lennék, de ez egy adottság, szinte dolgoznom sem kell hozzá, valahogy érdekel a dolog, még a sima bájitalok is, és imádok kutyulni, meg kísérletezni. Van, hogy elszúrom, de ez még sosem tartott vissza attól, hogy folytassam. Persze mindig kell egy balekot keresni, akin ki lehet próbálni, bár többnyire magam iszom meg, ha a patkány túléli.
*Azt nem taglalja, hogy a régi sulijában gyakorlatilag miatta halt ki a patkánypopuláció.Jó, hogy ráakadt Noelre, mert rajta is érzi azt a bizonytalanságot, ami most benne is benne van. Menne is meg maradna is, még ő sem döntött véglegesen.*
-Micsoda? Te temetőben laktál, tesó?
*Nagyokat néz, hiszen Noel tényleg tesó lett most így hirtelen, hogy kiderültek róla ezek a dolgok. Egy temető is pont olyan számkivetett hely, mint az ő kommunája volt.*
-Jó-jó, értek mindent. Francis hozzád tartozik, a kabalád, és nem válnál meg tőle. Oké, vettem az adást, csak ne légy ideges. Láttam ennél már furcsább dolgot is. Nem akarom elvenni, és nem is nevetlek ki miatta. Azért nem, mert te is rendes vagy velem.
*Nem kérdez Noleről semmit, mert úgy látja, nem nagyon akar mesélni a magánéletéről. Biztos nem lehetett neki sem könnyű, azért nem megszokott dolog az, ha egy gyerek jól elvan egy koponyával. Jókat vigyorog, ahogy úgy öleli magához, mint más a maciját szokta.*
-Igen, jól nézne ki, ugye? Olyan lenne, mint egy csattogós lepke, csak sokkal viccesebb.
*Vihog az ötleten ő is kegyetlenül, és a mókusairól nem hajlandó vitázni. Azok az övék, csak ő látja, és ragaszkodik hozzájuk.*
-Na persze, az üres páncélok, mi? Haggyál lógva, azok szelídek. Bezzeg a mókusok! De azokat nem adom, csak az enyémek, és kizárólag engem rémíthetnek halálra!
*Az utolsó kijelentésre csak összeráncolja a homlokát. Ez pont úgy hangzott, mintha Noel tudná, miről beszél. Nem, nem kérdez, csak megvonja a vállát.*
Nyugi, nincs több belőle. Nem is lesz.

-Na látod? Mondom én, hogy nincs mitől félned, én sem fogok neked esni, nincs rá okom. Micsoda? Törölgetnéd Francist te is? Kiadni nem szoktam, csak kizárólag hozzáértő kezekbe, akikről tudom, még véletlenül sem tennének kárt benne. Ezt majd meglátjuk, de érte bármire képes vagyok, ezt előre leszögezem.

*Nem fenyegető a hanghordozása, most tényeket közölt csak, hogy Izzy tudja, amire vállalkozik, azt tényleg a legnagyobb odafigyeléssel és gyengédséggel kell művelni. Hogy ez a dilije lenne, lehet, de neki az a mindene, a megszentségteleníthetetlen kincse. Ha ezt megértik és így is elfogadják, akkor jó gyerek, nem bánt senkit sem. Ellenkező esetben viszont simán üt kérdés nélkül. Persze csak azután, miután Francist biztonságba helyezte.*

-Pillus? Aha, gondolhattam volna hogy te jobban jártál, tényleg mázlista vagy. Így van, talán ezért, talán nem. Vagyis...pontosan ezért. Láthatod, ez nem egy olyan tárgy, amivel mindenki rendelkezik, akkor most gondold végig, szerinted ezt hányan fogadják el feltétel nélkül? Hányan mondják azt, nem érdekes, menjek velük vagy legyek velük? Azt hiszem, ez mindent megmagyaráz. Ha ilyen szinten más vagy mint a többiek, sosem fogadnak be maguk közé, sosem találsz társaságot, mindig csak különc leszel.

*Kifejtette, Izzy most már értheti, saját magára gondolt és igen, minden nap lát egy magányos farkast a tükörben, mert ő is az. Pedig nem antiszociális, csak sosem oda kerül ahova kellene, és az elmúlt évek tapasztalata miatt bezárkózott, nehezebben nyit a többiek felé, és csak akkor teszi meg, ha azt érzi, nem ítélik el, nem vetik meg vagy nem nézik ki. Ilyen volt Seon és Daeron is, utóbbi szinte ledöbbent azon, hogy hova tették be.*

-Abba a döntésbe, ami tévesen született. Mielőtt idejöttem, tudtam nagyjából, hol lenne a helyem, és tessék. Nem, nem oda kerültem, hanem egy teljesen más karra, amihez annyi közöm sincs, mint neked. Serenityt ismerem egyedül, senki mást onnan, és bár ő kedves, de annyira más, mint én. a másik célom egyedül a karrier, semmi más. kapcsolódik is és nem is, azért nem csak ez érdekel. Sok mindent szeretnék, de hogy melyik lesz az enyém, nem tudom. Szerencsém...

*Elgondolkodva pillant Izzyre, hogy mennyire volt szerencséje, mennyire volt jó neki ez, nem tudni. Szerette ezt az életet, olyan szabadsága sehol nem lesz már. Mégis...vajon ez jót tett neki? Ezen sokat elmélkedett, de mindig arra az álláspontra jutott, hogy igen. Mivel máshol nem fogadták be, Raul viszont feltétel nélkül, így elmondhatta, tartozik valahova, tartozik valakihez akinek ő is számít. Megtalálta a közösségét is, akik között voltak aurorok bájitalmesterek, kutatók, régészek is. Ő ott volt otthon igazán.*

-Szerencsém volt, igen, ha úgy vesszük, és mégsem, ha azt nézzük, hogy rajta és a csoportján kívül mindenki őrültnek nézett. A bájitalok érdekelnek, szeretek kísérletezni, fejleszteni, persze a magam szintjén. Annak sajnos nem köze van azokhoz, akik elismert szaktekintélyek. Ki nem szúrja el? Tudod hányszor kellett festeni miattam, vagy vakolni? Rengetegszer. Mindig sérült valami, többnyire felrobbant az egész főzet. Én mindig magam kóstoltam meg, ha mellényúltam...hát, akkor Raul szedett össze.

*Nevetve emlékszik vissza ezekre az időkre, szegény tanárának kötélidegekre volt szüksége, mégsem szólta meg, vagy szidta le, csak annyira, amennyire szükséges volt. Soha nem segített neki, hagyta, maga jöjjön rá mindenre. Arra már csak utólag döbbent rá, hogy egy-egy mondatában vagy megjegyzésében ott volt a helyes válasz is, csak mindig elkerülte a figyelmét. A megrökönyödés amit most a fiú arcán lát...röhögni kezd.*

-Majdnem, de nem olyan értelemben. Csak rengeteget jártunk oda, és amikor tehettem, kilógtam oda. Marha nyugodt hely, hidd el nekem. Kivéve...na mindegy. Feleslegesen ne zargasd a holtakat, ez a tuti. Igen, hozzám tartozik, vedd úgy, ő a társam. Tessék? Miért ne lennék rendes veled?

*Most rajta a sor, hogy megdöbbenjen és értetlenül nézzen a fiúra. Miért kellene másképp viselkednie vele, amikor semmivel nem vívta ki? Nem is ideges, csak félti Francist, ami érthető is valahol, hiszen nem fiatal darab. Sorstársat lát Izzyben, ki sem kell mondania, anélkül is tudja, hogy ő is erősen vívódik még azon, mit tegyen. Simogatni kezdi Francist, meglepően gyöngéden, látszik rajta, mennyire szereti. A csattogós lepke....igen, ez az.*

-Hogyne, ha hozol másik koponyát, akkor esküszöm, megszereljük. Csak ki kell párnázni, hogy a lépcsőkön ne törjön el egyáltalán. Hé, azok nem üres páncélok, vagyis nem úgy. Képesek mozogni és neked menni, hidd el, tudom, próbáltam. Volt már afférom ilyesmivel, nem is egy. A mókusok eleve nem háziállatok, de nem támadnak rád és nem tépik ki a szívedet. Senkit nem rémítenek halálra, ha nem basztatod addig őket, hogy megharapjanak.*

*Minden állat ilyen, védekezik, és félelemből támad többnyire. ha nem, akkor is figyelmeztet, csak nem szokták észrevenni, vagy felelőtlenek. Bizony tudja néhány anyagról, hogyan hat, kipróbált már egyet s mást. Nem magának köszönheti, hogy túlélte és ma már csak a füvezik. Nem fogja elmesélni, nem fogja kiteregetni ezt, de egy életre megtanulta a leckét.*

-Dehogy félek tőled, csak félreértettél. Azért néztem Francist, mert rendes csontból van, nem műanyag, és az tök baró, meg érdekes is. Egyáltalán nem fogok kirohanni miatta a világból, gondolom ezt csak észrevetted már.
*Már nem számolja, hányadszorra mondja ezt el, de valahol mélyen sejti, hogy Noelt emiatt nem egy társaságból közösítették ki. Előtte meg ki tudja, mennyit és hogyan bánthatták. A gyerekek néha kegyetlen tréfát űznek azokkal, akik kilógnak a sorból, ő tudna erről mesélni.*
Igen, szívesen törölgetném. Ha gondolod, szerzek egy tiszta fogkefét, és azzal a fogait is rendben tudjuk tartani. Na nem mintha használná őket, és folyton mosni kéne, nehogy szuvasodjanak.
*Megint röhög, pedig ez már nem a szer utóhatása, csak úgy alapból dől belőle a hülyeség. Bár ahhoz, hogy tényleg normális legyen, heteknek kell eltelnie. Bár… ő a szó hagyományos értelmében sosem lesz normális.*
Persze, teljesen mázlista vagyok. Gondolj bele, az én állatfóbiámmal bekerülni egy olyan helyre, ami tele van állat tisztelőkkel? Még nem tudom, hogy ez mennyire lesz vészes, de komolyan mondom, ki fogok rohanni az iskolából, ha tele lesz minden szaladgáló szőrcsomókkal.
*Na igen, főként este, ha félhomályban lévő folyosón fog összefutni egy ilyennel. Pont úgy fog visítani, mint most az erdőben. Akkor meg aztán csak a fél iskola fog rajta röhögni. Tudja ő jól, hogy ha nem szed semmit, akkor nincsenek óriás, szívkitépős mókusok, de az neki akkor is kialakult fóbiává, és már nem lehet megmagyarázni neki, hogy azok tulajdonképpen ártatlan lények.*
Én is különc vagyok, és többnyire élvezem. Persze csak akkor, ha van társaságom, de valahogy mindig megtalálnak az őrültek. Téged nem?
*Ezt valahogy kizártnak tartja, hiszen Noellel nincs semmi baj, az ő mércéje szerint egy teljesen normális srácról van szó.*
Egyébként sem vagy egyedül, hát itt vagyok én neked!
*Az arcán egy széles vigyor terül szét, bár kicsit kételkedik abban, hogy ő megfelelne-e egy olyan fiúnak, aki karrierista, hatalmas tudásszomja van, és okos. Mindezt róla nem lehet elmondani.*
Én nem hiszek a véletlenekbe. Ha nem abba a házba kerültél, ahova akartál, annak is megvan az oka. Lehet, hogy egy darabig még nem fog kiderülni, de a sors szerint nem ott van a helyed.
*Bizony, gyártott ám innen-onnan elcsent ideológiákat magának. Valamivel meg kell magyarázni azt, ha a dolgok nem úgy történnek, ahogy azt eltervezte. A sors keze. Ez olyan megnyugtatóan hangzik. Így legalább nincsenek emberek, akiket okolni kell valami miatt.*
-Az zavar téged, ha őrültnek néznek? Miért foglalkozol velük? Olyan vagy, amilyen. Én szeretem pukkasztani az okostojásokat, és meg szoktam mondani a frankót. Tudod, rühellem, ha mások mondják meg, hogy mit tegyek. Viszont neked voltak olyan tanáraid, akik törődtek veled, én meg el tudtam sumákolni az elmúlt négy évet, anélkül, hogy megerőltettem volna magam.
*Persze mikor bekerült a suliba, még nem olyan volt, mint most. Sokkal vadabb, szabadszájúbb, és ott bomlasztott ahol tudott. Mára már el lehet azt mondani róla, hogy szocializálódott. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy nyájban béget a többiekkel, mert így is sokszor megy a maga feje után, de már meg tud jelenni úgy társaságban, hogy nem vonul el hirtelen mindenki.*
Neked is szokott robbanni? Jól van, akkor nem csak nekem csinálja ezt az a fránya lötty!
Azért én a patkányokat is befogtam a kóstolásba, mert nekem nem lett volna jóakaróm, aki megment, ha eszméletlenül kötök ki a padlón.
*Igen, ő is volt már temetőben nem egyszer, sőt már aludtak is ott, mikor nem találtak biztonságosabb helyet. Legszívesebben most elkezdene sztorizni, de nem meri Noelt untatni a hülyeségeivel.*
Igen, tudom hogy nyugodt hely. Feleslegesen még az élőket sem szoktam zargatni, csak akkor, ha nyomós okom van rá. Történt valami? Persze, nem muszáj elmondani.
*Kezd feloldódni, és kérdezősködni. Ha még nem is mindenre kérdez rá, de Noellel nem érzi magát feszélyezetten. A döbbent nézésre meg csak vigyorog egyet, és hátba veregeti barátian.*
-Csak vicceltem, haver.
-Szerinted honnan a túróból szerezzek másik koponyát? Meg akkor miért Francist szereljük meg, mikor őt kedveled, a másik meg idegen darab lenne.
*A páncélokra meg úgy bólogat, mint aki nagyon is jól tudja, miről van szó. Valószínűleg egyről beszélhetnek, csak amit ő hatalmas mókusnak lát, azt Noel veszedelmes páncélnak.*
- Hát persze. A múltkor is jött felém egy a régi sulimban, a végén meg pacsiztunk egyet. A mókusok meg jobb is, hogy nem háziállatok, akkor nem tudnék megmaradni sehol sem!
*Amilyen para, folyton csak sikítana, és rohanna. A háziállatok még annyira nem is zavarják, azokat messziről képes elviselni. Ahogy ránéz Noelre, már egészen biztos abban, hogy nem csak ő az, aki kipróbált egy-két keményebb dolgot is. Tudja jól, hogy ez nem játék, és nem egy embert látott már meghalni az utcán rossz anyag, vagy túladagolás miatt, ezért csak a földön fekve nagyot sóhajt és bámulja tovább a csillagokat.*

-Oké, nem kell még ezerszer elmondanod, értettem elsőre is. Ha tényleg úgy gondolod, segíthetsz, de nem fogkefével, az megkarcolja. Van egy puha rongy és egy szarvasbőr, azzal szoktam tisztogatni. Minden nap meg kell tenni, és nem árt 2-3 naponta bekenni sem. Nem lehet durván, mert akkor megsérülhet. Finoman és óvatosan kell vele bánni, idős, és nem törhet el, Francis nekem nem csak egy koponya, sokkal több annál.

*Türelmesen magyaráz, a fogmosásos részen még el is mosolyodik. Azt nem kezdi el taglalni, hányan menekültek el vagy szóltak be neki, mert nincs értelme. Igen, nem csak néhányan voltak, hozzászokott ahhoz, hogy egy társaságnak sem tagja, mert nem fogadják el. Ezért sem közeledett másokhoz igazán, és igencsak meglepte, hogy Serenity, Seon, Daeron és Izzy sem botránkozott meg rajta. Lehet, akadnak olyanok, akikkel megtalálja a közös hangot mégis? Azon hangosan röhög, hogy a srác is milyen szerencsés volt, és közben elképzeli ahogy sikítozva rohangál a folyosókon, menekülve mindenféle állat elől.*

-Így már értelek, hasonló cipőben járok én is. Gondold el, a többség szereti a természetmágiát, engem viszont egyáltalán nem érdekel, nem akarom tanulni sem. Ők egy csapat, nekem az tömeg, és mennyire évezem a különcséget? Jó kérdés. Valahol jó tudni azt, hogy más vagy, de csak akkor, ha van néhány ember melletted, veled, körülötted. Igen, megtalálnak az őrültek, mint például te is, vagy én találom meg őket, de mindegy is, örülök neki. Most ezzel azt akarod mondani, hogy itt vagyunk egymásnak?

*Ezt már röhögve mondja, nem lehet komolyan, pedig mindent megtett az érdekében. Azt látja, hogy egyikük sem tartozik az átlaghoz, mindkettejüknek van valami dilije, és mégis rokonlelkek. elgondolkodik azon, hogy vajon tényleg a véletlen műve az, hogy ott van ahol van, vagy sem, de a nyakát teszi rá, még akkor is, ha véletlenek nincsenek.*

-Nem azt mondom, hogy léteznek, de ezt a sors fintoraként tudom be. Mintha rá akarna venni arra, hogy nyissak mások felé, olyanok felé, akik egyáltalán nem hasonlítanak rám. Eddig tényleg csak olyanokkal érintkeztem, akiknek volt valami különös szokásuk, és soha nem kerestem azokat, akik mások voltak. Én ezt így látom, nem másként. Nézd csak meg magad, állatfóbiád van és hol vagy? Olyan helyen, ahol pedig imádják őket.

*Ragaszkodik ahhoz, hogy neki nem ott a helye ahol van, és nem lehet meggyőzni az ellenkezőjéről, ezt pedig erősíti benne Izzy helyzete is. Nem a véletlen műve ez, csak tanítani akarnak nekik valamit, amire talán még nem készültek fel, amire maguktól nem lennének képesek. Kérdés, ez mennyire szerencsés dolog. Nem áll neki ezen gondolkodni, ahhoz túlságosan is makacs és önfejű.*

-Nem, nem zavar, megszoktam és legyintek rá többnyire, de ha éppen hiszek az igazamban, akkor lázadok. Nem adom fel, kiállok a véleményem mellett, ha ez sokaknak nem tetszik, akkor is. Sok vitám volt emiatt régebben is, most sem lesz másképp, sejtem. Az emberek nem szeretik ha kimondod amire gondolsz, akkor tartanak jó gyereknek, ha mindig azt mondod, amit hallani akarnak. Nos, én nem vagyok ilyen. Gyűlölöm a korlátokat, gyűlölöm, ha irányítanak, szeretem a kötetlenséget és azt, ha nem akarnak megkötni. Tanáraim? Nekem csak Raul volt és soha nem akartam lógni, mert kedvelem a kihívásokat. Minden egyes feladatot annak tartok.

*Nem őrült, hiába is nézik annak, csak más mint a többiek, és ez így van jól. Már nem törődik vele, csak a céljainak él és a karriernek, mondhatni maximalista, aki soha sem elégedett, mindig jobbat és jobbat akar. Amit Raul mindig hibának rótt fel neki, az pont az, hogy néha nem képes befogni a száját, és akkor is megmondja a véleményét, amikor jobb lenne ha hallgatna. Annyit sikerült elérnie ezzel, hogy néha meg tudja tenni, de ez még mindig igen ritka. Megszokta a szabadságot, és erről nem szívesen mond le most sem.*

-Igen, többször is, illetve...túl sokszor. Addig minden rendben volt, amíg a receptet követtem, de ha újítani akartam vagy éppen kísérleteztem valamivel, akkor mindig sikerült a levegőbe repítenem. Nehogy azt hidd, hogy rögtön segítséget kaptam, Raul így akart rávezetni, hogy tanuljak a hibákból. Patkányokat sosem használtam, magamon teszteltem mindig. A temető pedig...nekem otthonos, szeretem a hangulatát. Nem, nem történt semmi, csak olyan közegbe kerültem ahol ez természetes dolog volt. Francist nem szerelem fel soha, inkább tényleg keresek másikat, de ő tabu.

*Nevetve fordul a fiú felé, ha együtt állnak neki kotyvasztani, akkor a levegőbe repítik a kastélyt simán, vagy éppen kitalálnak valamit, amit még senki nem csinált. Megérhet egy próbát, ha már így egymásra találtak. A holtakat pedig sosem zargatja feleslegesen, nem is fogja, mert tudja hol a határ. A koponyát simogatja az ölében, azért elképzeli kerekekkel, mint egy kisautót. Ezen már tényleg röhög, annyira abszurd és morbid. Érdekes, a fiúval sokkal közvetlenebb, érzi, nincs mitől tartania, nem fogják itt hagyni azzal, hogy egy marha.*

-Páncéllal pacsizol? Apám, te nem tudod mit teszel. Majd azt várd meg, amíg egyszer maga alá temet és nem enged. Akkor mondjál ilyeneket. A mókusok vadállatok, bár van aki tart kedvtelésből, láttam, mert Francison kötött ki amíg a gazdája le nem parancsolta onnan.

*Ápolhatják egymást, ezt már most látja. Neki a mókusfóbiából kell kigyógyítania Izzyt, míg a fiúnak a páncélfóbiából őt. Kemény menet lesz, most azt mondja, lehetetlen küldetés és egyikük sem jár majd sikerrel. Az anyagokról nem beszél, volt dolga keményebbekkel is, de leállt velük miután a tanára elmagyarázta neki, ebbe bele is halhat, és egyszer az egyiktől olyan rosszul nem lett, hogy azt hitte, vége, nincs tovább.*

// Zoe, Rosina //

* Rosina elvigyorodik Zoe vallomásán. Ismer ő eléggé instabil embereket, példának pont ott van az apja, aki otthon esik-kel, aztán persze tagad mindent... A legviccesebb jelentet persze az volt, mikor Rosina kinézve szobája ablakán látta, ahogy édesapja átesik a kerítésen, de aztán mikor rá kérdezett erre, a nemes szülő ellenkezett és nagyon csúnya szemekkel nézett idősebb lányára.*
- Ne aggódj. Talán kinövöd ezt. Vagy nem.
* Miközben a pugnaxos lány lecsüccsen mellé, Rosina még mindig a tavat bámulja, aztán tekintetét újdonsült beszélgetőpartnerére fordítja. Megvizsgálja haját, arcát, ruháját, mozdulatait, és mindent amit egy emberen látni lehet. Hiába mondják sokan: a belső értékek fontosabbak a külsőnél, azért valljuk be, ez utóbbi sem elhanyagolható.*
- Köszi, egész jól. Bár ez az időjárás... Fura. És te? Hogy telt a nyarad? - * Rosina nem csak úgy illemből teszi fel ezeket a kérdésket, na persze ez is benne van, de azért édeklik is a válaszok. Nem nagyon ismer pugnaxosakat. Na jó, tulajdonképpen alig ismer itt valakit a pillusok naggyán kívűl.*

//Noel – Izzy//

*Morcosan néz Noelre, hiszen nem, nem értette meg elsőre, az kizárt, mert akkor nem értette volna félre. A lehetőségre, mi szerint segíthet, felragyog a kis arca, és máris belelkesedik. Bólint nagyokat, mikor kiderül, hogy milyen anyag az, amivel szakszerűen lehet ápolni a koponyát.*
Oké, akkor kidobom a fogkefét… mármint azért egyet meghagyok magamnak, néha kell az. Esküszöm, hogy vigyázok rá, sosem viselkedek úgy, mint egy troll a varázstárgy boltban!
*Aha, persze. Izzy egy óvatos, szelíd teremtés, hiszen pont úgy néz ki. Csak néha megmagyarázhatatlan dolgok történnek körülötte. De Francisra nagyon vigyázna, az látszik rajta.*
Esküszöm, hogy semmire nem vigyáztam még úgy, mint ahogy Francisra vigyáznék. Majd megmutatod, pontosan hogy is kell csinálni, és meglátod, hogy tök jól fog nekem is menni. Bár lehet, hogy először szereznem kellene egy saját koponyát, hogy azon gyakoroljak. Tényleg, van egy patkánycsontváz a táskámban, viszonylag még egyben van, majd megmutatom, jó?
*Igen, egy rosszul sikerült kísérlet végterméke, amit csak évek múlva talált meg, mert az állat jól elbújt előle. Most lelt rá, mikor összecsomagolt a régi sulijában, és minden holmiját felkutatta. Ez valahol lent kallódott a pincében, ahova régen lejárt kotyvasztani. Egy erősebb robbanás után viszont lebukott, és ki lett onnan tiltva. Emléknek meg megmaradt ez a csontváz, amivel előszeretettel riogatja a gyengébb idegzetű lányokat.*
Az engem sem izgat. Most nézz rám. Ész, logika, türelem, kedvesség, állatok szeretete. Az unikornis meg… még a róla szóló legendákat sem szeretem, ha meg találkoznék eggyel, kirohannék a világból. Viszont én másik karba sem illenék bele jobban, én mindenhonnan kilógok.
*Őt egyszerűen nem lehetett volna jó helyre beosztani, legalábbis most még ezt mondja. Átérzi ő is Noel helyzetét, valahol nagyon is hasonlóak, csak míg a fiú hangosan lázad, addig ő szép csendben, de a végeredmény szinte ugyan az. Mindig a perifériára kerülnek, és kevés barátra tesznek szert.*
Hát persze drága Noel, most mi ezzel a baj? Nem vagyunk itt egymásnak? Boruljunk össze Cimbi!
*Gyakorlatilag majdnem megfullad a röhögéstől. Még jó, hogy fekszik, így oldalra gurul, és magzat pózba görnyedve rázza őt a nevetés. Hát, ez teljesen kész. Percekig tart, mire lecsillapszik, és könnyes szemeit törölgetve válaszol.*
Igen, lehet hogy ez a sors fintora. Vagy az is lehet, hogy a Sorsnak is abszurd humora van. Egyszer majd rájövünk, hogy mit akar tanítani. Csak nehogy késő legyen addig, és mondjuk már rég más helyen vagyunk.
*Ő aztán nem sokat szokott szórakozni, onnan, ahol nem érzi jól magát, gyorsan meg szokott pattanni. Viszont egyre érdekesebb ez a hely, úgyhogy még vár, hátha megismer még néhány különleges embert, netán ráakad egy-két barátra is.*
Lázadsz? Szerinted én nem? Viszont nincs mindig kedvem vizázni, vagy nekimenni valakinek, akivel nem egyezik a véleményem. Tudod néha azt mondják, hogy túlságosan lekezelő a stílusom. Igen, ezt nem tagadom, mert aki hülyének néz, azzal én is így bánok. Szeretek görbe tükröt mutatni a világnak, és túlzásba vinni azt, ami másban idegesít. Például ha valaki önjelölt pszichológust játszik, esküszöm, vissza szoktam neki adni. Találkoztam már pár igazi szakemberrel, így van honnan vennem a mintát.
*Lehet, hogy mások a módszereik, de Noel mégsem sokban különbözik tőle. Kedveli a srácot, és az még többet nyom a latba, hogy sokan őrültnek nézik.*
Jól van, akkor majd nekiállunk ketten és kotyvasztunk valami ütőset.
*A tanárok nem lehetnek olyan óvatlanok, hogy nem biztosították be a kastélyt ilyesmi ellen, legalábbis nagyon reménykedik benne, mert így elnézve kettejüket, hát, érdekes dolgok fognak kisülni. Röhögve lapogatja meg Noel vállát, és bámul vissza a csillagokra.*
Oké, hol találunk másik koponyát? Nem fognak kicsapni, ha kifosztunk egy-két sírt?
*Noel ebben már igencsak jártas, biztos tudja a módját, hogy kell mindezt észrevétlenül elintézni.*
Ugyan már, a páncélok jó haverok. Majd sokat fogunk velük beszélgetni, ha szerzünk valami jó anyagot, és akkor majd meglátod. Viszont nem akarok egy mókust sem látni.
*Persze, majd jól kikupálják egymást. Annak a vége csak az lenne, hogy mindkettő srác még őrültebb lenne, mint amilyen most.*

[Izzy-Noel]

*Dehogynem értette, csak szarkasztikus a humora… néha, és ezt nem könnyű megszokni, tudja jól. Elgondolkodva néz a fiúra, nem úgy fest, mint aki tényleg kárt tenne Francisban, és talán nem is olyan hurrikán-szerű, mint elsőre tűnik, ha akar, akkor még óvatos is lehet. Végül úgy dönt, mindenkinek jár egy esély, Izzynek is, ha már ennyire lelkes… megér egy próbát.*

-Ne dobd ki öreg, csak Francist ne simogasd vele, ennyi az egész. Naná, megmutatom, nem olyan bonyolult ám, egyedül arra kell figyelned, hogy óvatosan érj hozzá, mert törékeny darab. Patkány csontvázat őrizgetsz magadnál? Szuper, kíváncsi vagyok rá. Sokan félnek az ilyesmiktől, de nem tudom, hogy miért. Mi van egy csontban? Semmi, csont. Ugyanolyan csont, mint a rántott csirkecombban van, attól bezzeg nem riadnak meg. Ezt magyarázza el nekem valaki.

*Nem kételkedik a fiúban, inkább azt találja furcsának, hogy nem elmenekül, hanem még érdekli is a dolog. Nagyon kevesen vannak olyanok, akik hasonlóképpen vélekednek, és hajlandóságot mutatnak arra is, hogy egyáltalán meg merjék érinteni a koponyáját. Nem érti az embereket, neki természetes dolog, hogy egy csonttól nem fél, a többség azonban retteg. Bezzeg ha a saját hozzátartozójuk testét vagy hamvait kell tárolni, akkor az az ő szemükben is normális. Pedig nem is különbözik a kettő, csak ez is azt jelzi, mennyire tisztelik az embertársaikat. A viszolygás az ő szemében bűn, egyértelmű jele annak, hogy az emberek nem törődnek egymással.*

-Ne, ne kezdd el taglalni, érthetetlen. Ezzel nem hiszem, hogy el lehet érni azt, másképp viszonyulj bizonyos emberekhez, vagy a te esetedben éppen az állatokhoz. Én sem leszek soha csapattag, és nem fogom bolygatni a természetet. Szép-szép, de meddig? Ameddig visszavág? Elismerem, csodálatos dolog lehet éppen vizet fakasztani vagy földrengést előidézni, de a természettel nem lehet büntetlenül szórakozni. Boruljunk, a vállamon kisírhatod magad. Adjak zsebkendőt is?

*Ismét röhögni kezd, szép páros lennének egymás vállára dőlve és zokogva. Vizuális típus, így nem is olyan nehéz elképzelni az esetet, de hogy az is vinnyogásba fulladna, erre a nyakát merné tenni. Ahogy most is, képtelen komolyságot erőltetni magára. Izzy nem csak sorstárs, de ő az első, akivel igazán el tud ökörködni is. Ez már hiányzott neki, ezt kereste eddig, és most úgy tűnik, megtalálta.*

-Abszurd humor… inkább morbid. Talán meg kellene kérdezni egy tanárt, mit gondol erről… bár miről beszélek. A tapasztalataim szerint a felnőttek sajátja, hogy nem igazán ereszkednek le a fiatalokhoz, szinte szóba sem állnak velük, persze van néhány kivétel, mint itt például Mr. Seon vagy Owain, akivel te beszélgettél. Raul is ilyen volt, ő mindig kíváncsi volt arra, én mit gondolok, vagy hogy érzek, de más nem nagyon.

*Ezt nem is igazán érti, sokszor gondolkodott azon, hogy vajon ő is ilyen lesz felnőttként, és nem törődik senkivel sem, vagy esetleg meghallgat másokat, közvetlenebb kapcsolatot épít ki a gyerekekkel szemben. Nem tud erre felelni még, ám azt tudja, mit szeretne, és ez talán elég lehet arra, hogy odafigyeljen majd.*

-Lekezelő lennél? Hm… én nem így látom, nem vagy az. Persze ha valaki harap, logikus, hogy visszaharapsz, és nem mosolyogsz rajta. Tudom, hogy nyitnom kellene, de mégis mit várnak tőlem, amikor szinte egész életemben azt kaptam, hogy nem vagyok normális és kinéztek maguk közül. Hiába szeretnél valamit, ha nincs olyan, aki erre vevő. Talán most más lesz, azért csak találkoztam olyanokkal, akik jó fejek, lazák és kicsit őrültek.

*Vigyorog, egy kicsit reménytelibben lát mindent mióta egyre többeket ismer meg és azt látja, nem méregetik ferde szemmel és nem is utasítják el ha közeledik. Régen tapasztalt már ilyesmit, és most ennek a kevésnek is örül. Tervei vannak, és ha ezt éppen Izzyvel osztja meg vagy vele hajtja végre, neki az megfelel.*

-Ütőset lehet, csak ne robbanjon, azt nem szeretik. Akkor napokig csak takaríthatunk, nem beszélve a várható ordításokról. Koponyát szerzünk neked, de nem ásunk ki sírt csak úgy, ez nem így működik. Írok Raulnak, neki biztosan akad ötlete, mit szólsz?

*Már csak egy nyugodt helyet kell találniuk, ahol főzhetnek kedvükre anélkül, hogy kitiltanák őket. Az égre mered, minél hamarabb el kell küldenie a levelet, ha azt szeretné, a fiúnak is legyen saját koponyája, amin gyakorolhat. A páncél említésére hirtelen felül és villámló szemekkel néz Izzyre.*

-Nem, páncélokkal nem beszélgetek. Arra engem rá nem veszel, ezt verd ki a fejedből máris. A páncélok veszélyesek és egy se jöjjön a közelembe, a mókusokkal nincs gondom.

*Bizalmatlanul méregeti a fiút, őt ne akarja páncélok közelébe cipelni, cserébe ő sem fogja erőltetni a mókusokat. Legbelül ugyan tudja, ez lehetne a megoldás, de minden porcikája tiltakozik az ellen, hogy ezt megtegye. Aztán ki tudja, mi lesz belőle, lehet, mindketten legyőzik a félelmüket, és ő is elhiszi, hogy egy vasdarab sem akarja megfojtani és megölni.*

[Noel - Izzy]

*Neki is fura megszokni, hogy nem csak az ő humora szarkasztikus, így kicsit megkönnyebbül, hogy Noel mégsem neheztel rá. Még szokniuk kell egymás jelzésrendszerét, de alapban elég hasonlóak, úgyhogy biztos hamar össze fognak csiszolódni, és egyre kevesebb lesz majd a félreértés. Ahogy látja, a bizalom szikráit felcsillanni a szemében, hatalmasat vigyorog.*
-Francison kívül nem akarok mást a fogkefémmel simogatni. Esküszöm, hogy óvatos leszek, és először tényleg a patkányomon fogok gyakorolni. Én nem félek tőle, sosem féltem a csontoktól, mert nincs abban semmi rossz. Ja, hogy előtte ott rohangált a lábam alatt? Mindannyian így végezzük, tényleg nem tudom, hogy miért kezelik ezt sokan tabuként.
*A rántott csirkén röhögnie kell, az emberek tényleg furán gondolkoznak. Háborúkat okoznak, kiirtanak nemzeteket, és megvetően néznek arra, aki egy koponyával társalog. Hát hol van ebben ráció?*
Bezony, és még jókat cupákolnak is rajta! A sült oldalast már meg sem említem, hiszen azon meg alig van hús. Meg mennyire drága már mondjuk egy marha agyvelő, és az is koponyában lakik. Erre nem gondolnak, amikor megrendelik a flancos éttermükben!
*Milyen beszédes lett hirtelen. Fura is lenne, ha elrohanna, hiszen lehet hogy Noelnek ez szokatlan, hogy ott marad mellette, de nem talál semmi visszataszítót abban, hogy a fiú jól elvan egy koponyával.*
Nyugodj meg, nem fogom taglalni, hogy melyikünk miért került abba a karba, ahol most van. Viszont te legalább beférnél egy karba, én meg mindenhonnan kilógnék. Ez a különbség kettőnk között.
*A természettel eddig nem volt baja, csak az állatokkal. Viszont azt már megtanulta ő is, hogy nem szabad visszaélni vele, mert csúnyán megjárhatják.*
Oké, boruljunk össze, és sírjunk. Háromra, jó? Igen, kell zsepi is, mert most nincs nálam.
*Közben jókat röhög, de felül, és szemügyre veszi Noel vállait.*
Kényelmesnek látszanak.
*Próbál kicsit komolyabb lenni, nagyokat sóhajt, mire lehiggad, hiszen komolyabb téma következik. Eddig ő sem sűrűn találkozott olyan felnőttel, aki kapásból ne kezdte volna el kritizálni vagy a külseje, vagy a múltja miatt, úgyhogy igencsak meglepődött, hogy itt máshogy bántak vele.*
-Owain professzor volt az első tanár, aki leült velem, és beszélgettünk. Ha ő nincs, akkor már rég leléptem volna. Azt mondta, hogy az igazgató is rendes, és mindenkinek szokott adni még egy esélyt.
-Igen, néha hajlamos vagyok hülyére venni másokat. Persze azt előbb ki kell érdemelni és ekkor érzik azt, hogy lekezelő vagyok. Te azért nem látod ezt, mert normálisan viselkedsz velem. Illetve te sem vagy annyira normális, és talán épp ez a jó. Nyitni meg csak akkor lehet, ha tudod, hogy érdemes. Van akiről már első ránézésre is meg lehet mondani, hogy sosem fog kedvelni, ezért minek törjem magam? Nem illünk össze, neki is jobb, ha nem kell velem lennie.
*Már a közös terveiken jár az agya. Még Owainnel beszélgetett arról, hogy milyen bájitalokat szeret készíteni, de valahogy nem tudja elképzelni Noelt, ahogy a mellnövesztős ötletét díjazná. Mondjuk azért egy kérdést megér.*
Rendben, akkor majd óvatosak leszünk. Te… mondd csak, még nem álmodoztál olyasmiről, hogy feltalálsz egy haszontalannak tűnő dolgot, és egy halom pénzt kaszálsz vele? Mondjuk nőknek mellnövesztő szer, vagy fogyasztó ital?
*Kicsit elfordul, hogy ha netán kinevetnék, akkor ne látszódjon rajta, hogy bántja őt a dolog. Mivel rossz körülmények közül jött, így nem csoda, ha szeretné elérni az anyagi biztonságot.*
Jó-jó! Most ne kapd fel a vizet, nem kell páncélokkal beszélgetned. Én sem vagyok hajlandó mókust simogatni.
*Ő is felül Noel mellé, és barátian megveregeti a vállát. Ha nem megy, akkor inkább nem próbálják meg leküzdeni együtt a fóbiájukat, úgy látszik, az mégsem lesz olyan egyszerű dolog.*
Figyelj haver, elég késő van, nem megyünk be?
*Azzal felkászálódik, és ha Noel csatlakozik hozzá, akkor visszaindul a kastélyba.*

[Izzy-Noel]

*A fiú tekintetén röhögni kezd, Izzy ilyenkor úgy néz ki, mint a dulifuli, ezt pedig nem lehet komolyan végignézni. Ráadásul, ahogy ez átvált széles vigyorba…kifekszik. Nem ismerik még egymást, igaz, de valahol egy hullámhosszon vannak, az pedig már tényleg csak idő kérdése, hogy értsék egymás apró jeleit is. Nem mondhatni rá, hogy bizalmatlan lenne alapból mindenkivel, csupán az idők folyamán vésődött belé, így védekezik automatikusan azokkal szemben, akik szinte azonnal megítélik őt anélkül, hogy ismernék. Izzy más, valóban segíteni akar.*

-Nem kell hozzá fogkefe, mondom. Puha rongy, azzal kell letisztogatni először. Aztán be kell kenni óvatosan, ezt egy szarvasbőrrel teszem, majd utána ismét áttörlöm egy puha ronggyal. Naponta teszem, mert kell, szükséges. Heti egy alkalommal pedig egy olyan olajjal, ami segít megőrizni az állagát. Ezt még Raultól kaptam, ő mutatta meg, hogyan is kell pontosan.

*Szeretettel pillant Francisra miközben beszél róla, gyengéden simogatja az ölében. Hogy neki ez természetes dolog és olyan, mint másnak a kisállat vagy hasonló… ő ilyen, ebbe nőtt fel, ezt szokta meg. Raul mellett megtanulta tisztelni a halottakat és a halált is, ahogyan azt is, nem tabu és nem kell félni tőle, ez a természet rendje, hozzátartozik az élethez.*

-Ez az, amit nem értek. Ha egy állatról van szó amit elfogyasztanak, az nem számít, az természetes. Erre furcsán néznek, pedig nincs ebben semmi rossz. Talán pont azért, mert félnek a haláltól, vagy azért, mert ami a saját fajtánkat illeti, azt nehezebben fogadják el, de ha másról van szó, akkor már nem is olyan bizarr. Morbid, nemde? Pedig csont ez is és csont az is, mégis más a megítélés.

*A végén már a saját gondolatait mondja ki hangosan, de a cupákolásos és az agyvelős megjegyzés ismét vigyort csal az arcára. Bólint, erről van szó, ezért is nem érti, miért számít csodabogárnak a koponyája miatt. Amikor Izzy ott marad, és nem tűnik el, akkor döbben rá végleg, ez a fiú tényleg rettent el tőle, nem csak megjátszotta, hogy elfogadja. Talán tényleg barátokra lel és Seonnak van igaza? Úgy tűnik.*

-Ne is, erre nincs magyarázat, akárki akármit mond. Nem, nem így mondanám, egyikbe sem illek bele igazán, de talán akad olyan, ami sokkal közelebb áll hozzám, mint a többi. Azonban mégis ott vagyok, ami a legtávolabb, és ez az érthetetlen, ahogy nálad is. Tudod mit, öreg? Kíváncsian várom, mit akart ezzel a sors elérni.

*Röhögve vonja meg a vállát, nem igazán hisz abban, hogy ettől változna, és esetleg szívesebben dolgozna többekkel. Abban sem hisz, hogy ettől majd érdeklődést mutat azok iránt, amiket zsigerből elutasít. Ahogy a fiú méregetni kezdi a vállait, kihúzza magát, hogy megkönnyítse a dolgát, közben zsebkendő után kutat. Amit talál azt rögtön a fiú kezébe adja, nehogy ez legyen a probléma.*

-Boruljunk, haver, boruljunk. Azt nem ígérem, hogy párnázott is a vállam, de a célnak megfelel. Zsebkendő van hozzá, akár trombitálhatunk is nyugodtan. Mondom, rendes fickó az, velem Mr. Seon, neki köszönhető, hogy nem pattantam meg és mentem vissza Párizsba. Még. Ebben igazad van. Minek erőltetni azt, amiről már az első pillanatban látszik, nem megy? Felesleges idő és energiapocsékolás.

*Vár még, talán van értelme, ahogy Seon is mondta, aztán vagy igaza lesz, vagy nem. Izzyvel tudna fejleszteni és gyakorolni, mindenféle ökörséget kipróbálni, ezt pedig nem akarja kihagyni. Tanulnia is muszáj, no meg szeret is, anélkül sosem éri el a célját, ezt maga is tudja.*

-Hm? Haszontalannak tűnő dolgot? Olyan nincs, Izzy, mindennek van valami értelme. A nők örülnének neki, hidd el, azzal rengeteget lehetne kaszálni. Ugyan én másfélén gondolkodtam, olyanon például, hogy a hatására a test például anyagtalanná válik, egészen pontosan nem ütközik akadályba, áthatol rajta. Mint mondjuk a fal. Nem kellene kerülni, lépcsőzni és hasonlók. Én nem mondtam olyat, hogy simogasd a mókusokat, ha ez a fóbiád, ám legyen. Induljunk akkor, idő, míg beérünk.

*Nem neveti ki a fiút, aki kísérletező típus, az az ő szemében ambiciózus. Ugyan mosolyog azon, ahogy a másik retteg az állítólagos vérmókusoktól, de ez a saját esetében sincs másként a páncélok felé. Az is elég mulatságos lehet másnak. Az órájára pillant, igaz, későre jár, menniük kellene. Feláll, felsegíti Izzyt is, mehetnek visszafelé.*

[ Ireth McAvoy, Dorothea Bristow]

A tegnap reggeli záport hiába várta annyira, mert bár a levegő könnyű lett és tiszta, a föld cuppogós volt, ami elvette a kedvét, hogy sétáljon egy nagyot. És bár a mai napon is lóg az eső lába, ahogy elnézte az eget, ez sem tudta visszatartani attól, hogy útra induljon, és barangoljon egy keveset a környéken.
Sok minden volt, amit át kellett gondolnia, és ehhez józan ész kellett, higgadtság és nyugodtság, amit a foglalkozása miatt pillanatok alatt magára tud erőltetni, amúgy meg nem tartozik az alap természetébe, de muglisan azt is mondhatná, hogy nem szériatartozék.
Arcán halvány mosollyal, e gondolat után, lép ki a friss levegőre, és mélyet szippant belőle. Könnyű nadrágszoknyáját ma vastagabb, de csinos sötétkék nadrágra cserélte, felülre egy vékony fehér pulcsit, arra pedig egy nagy, kámzsás nyakú szürke, kötött pulcsit húzott, amibe arcát temethette, ha kissé csípősebben fújta meg a szél, mint ahogyan most is. Kezeit zsebébe rejti, mert teljesen mindegy, hogy őszi vagy téli szél fúj, mindkettő pillanatok alatt kicsípheti a kezét.
Ha a diákok felismerik, akkor köszön nekik, de most a maga gondolatai között próbál egy kis rendet teremteni, egyelőre kevés sikerrel.
Minden új információ már megint egyszerre szakadt a nyakába, és ha nem tudná, hogyan kell meditálni, kiüríteni az elmét, és okklumentálni, rosszabb lenne, mint a leghisztisebb, vagy legmorgósabb tanárok itt az iskolában együtt véve. Így csak zavart és gondterhelt, de ez bőven elég ahhoz, hogy ne tudjon a feladataira koncentrálni, pedig arra kellene a leginkább, mert most ez a dolga.
Már elmúlt 34 éves, de a gondolat, hogy ez a dolga, még most is a frászt hozza rá. Annyira hozzászokott már ahhoz, hogy mindig azt csinálja, amihez kedve van, hogy kissé ijedten veszi tudomásul, évekig mennyire élt felelősségtudat nélkül.
Persze tudja, hogy most van lehetősége változtatni, és a múlt már amúgy is megtörtént, és attól lett az aki, de egy-egy hír hallatán nem szabadna így reagálnia. Valószínű, hogy ha ő is úgy élt volna, mint a korabeliek, másképpen állna hozzá dolgokhoz. Így viszont megmarad az élet energikus nőből új hírek hallatán begubódzó nő, aki nem tudja, hogyan kezelje az életét.
- Igazán adhattatok volna hozzám egy útmutatót, használati utasítást - pillant az ég felé, majd a tóparton megáll, ahová automatikusan vezette lába.
Úgy látszik, hogy amikor gond van, mindig víz felé veszi az irányt. Mindig is így volt. Kezeit maga köré fonja, mintha vissza akarná magát tartani attól, hogy elinduljon a mólón az egyik hajó felé, és elmenjen innen messzire. Pedig csak jól esik így tartania magát. Hiszen ma már inkább szembe kerül a problémával, mintsem, hogy ne vegyen róla tudomást.

[ Ireth McAvoy, Dorothea Bristow]

* A barna lány megint abban a stádiumban van, hogy nem sejti, hogyan került erre. Arra még bőven emlékszik, hogy kilépett a kastélyból, aztán elindult balra, vagy jobbra?, és onnan halad előre, de lehet keletre, de az sem kizárt, el sem fordult, vagy lehet nem is a kastélyból jött. Elhúzza a száját miközben körbe pillant.*
~ Szedj Cavintont kisanyám ~ * ad magának egy röpke tanácsot, végül is a kora már megvan hozzá. Már-már visszafordulna, amikor megpillantja a jobb oldalán haladó nőt. Vet egy pillantást a profiljára és az illető máris háttal kerül neki, nyomába szegődik.
Elgondolkodva félre billenti kicsit a fejét, és alsó ajkát is beharapja a nagy koncentrálásba, kutat az emlékezetében.
Örömmel konstatálja, hogy már jön is a kellő információ, nevet társít az arc mellé, noha csak bizakodhat, ugyanis nem sok ideje volt szemügyre venni az előtte haladót, de az a fél pillanat talán elég, ha meg nem akkor sem baj, de... azért örülne....
Őszintén elmosolyodik, és immár lépteit tudatosan abba az irányba irányítja amerre Dorothea tart.
Menet közben végigpillant magán, hogy jól emlékszik-e mi is van rajta. A fekete nadrág, és a fekete elegáns cipő jó választás, noha utóbbinak meglehetősen csúszik a talpa a majd nemhogy nedves füvön. Bordó, bordás, V kivágású pulcsija, sem rossz választás, és még drapp sálnak is örül, mert nem pirosodik ki a nyaka és alatta nem hűl ki teljesen ezüst lánca, hogy fagyassza nyelőcsövét.
Agyában kergetik egymást a gondolatok, hogyan is szólítja meg a nőt?
Járása kiegyenesedik, mint mindig amikor jó benyomást akar kelteni. Észre sem veszi, hogy sokadszor gondol az anyjára, úgy, hogy hálás, mert tanított neki valamit.
Szóval mi is legyen?*
~ Jó napot tanárnő! Tiszteletem tanárnő. Üdvözlöm Professzorasszony. És ha nem is asszony? Mi van ha nem is szeretné, hogy megszólítsam? ~ * halkan felkuncog a gondolattól, hogy egészen ennyire izgul, az első benyomás tényleg nagyon fontos, de milyen benyomást is szeretne kelteni? A gondolat lelassítja lépteit, már nem is biztos, hogy meg akarja szólítani, mégis mit mondhatna neki?
Légy büszke a nevedre kislányom édesanyja szavait a szél is hozhatja, meg az Ireth jobb vállán ülő jó szellem is súghatja.
Hangosan kifújja a levegőt, a vállai is lezuhannak egy pillanatra, ahogy a nevére gondol. *
~ Jó Isten, hát mindenkinek van neve~ * azonnal egyenesít tartásán és erőszakkal gyorsít léptein, hogy beérje kiszemelt karvezetőjét. Óvatosan lopakodik a háta mögött, hogy időt nyerjen, még nem tudja, hogy megszólítsa-e? Győzködi magát, hisz csak be kell mutatkozni és akkor menni fog minden, hát vagy nem.
Kezeit egymásba fűzi maga előtt, hogy ne mozogjanak hosszú ujjai ellenőrizetlenűl, vagy legalábbis ne olyan feltűnően.
Gúnyosan elmosolyodik saját nyűgén. Be kéne vallania önmagának, hogy roppantul hiú.
A hideg szellő hajába kap, arcába fújja tincseit és a lány hangosan feltüsszent közvetlenül Dorothea háta mögött. .*

Arcát a nagy, puha kámzsába fúrja, miközben a víz közelében jóval hűvösebb idő miatt kicsit kirázza a hideg. Halkan szipog egyet, és figyeli a lágyan fodrozódó hullámot. Halk sóhaj hagyja el ajkait, anélkül, hogy sejtené, valaki már egy ideje követte és a háta mögött állt.
Pár nappal ezelőtt, kezdeti döbbenete után, úgy tett, mint akit nem ráz meg a tény, hogy az apja családjából még él rokona. De ilyen véletlenek is ritkán vannak, hogy pont abba az iskolába jöjjön tanítani, ahol az unokahúga tanul. Eddig mindig azt hitte, hogy gyermekkorában a nagyszülein kívül nem számíthat senki másra, ezért kellett velük élnie. Erre kiderül, hogy a család másik ágából is magához vehette volna valaki. Vajon miért titkolták el előle az igazságot? Mi történhetett a múltban, hogy a McFarlene családdal kellett élnie, akik között több volt az álmodozó, szabályok ellen tiltakozó ember? Ma más lenne, ha nem így alakult volna?
Egy hangos tüsszentés apró ugrásra készteti, és zakatoló szívvel pördül meg, hogy megnézze, ki ólálkodik a háta mögött.
~ Remélem, hogy nem beszéltem magamban... ~
Dermed meg egy pillanatra, majd göndör tincseit eltűrve, amiket a szemébe fújt a szél, a lányra mosolyog. Tanult a múltkori hibájából, a papírjait átnézve megjegyezte az összes diákja nevét, hátha valaki rosszabbul tűri, mint Violetta, ha a saját karvezetője nem tudja a nevét.
- Egészségére, Miss McAvoy - szól oda a lánynak, miközben újra ingert érez, hogy zsebre vágja a kezeit, de hát ezt a diákja előtt pont nem teheti meg, mert hát milyen példát mutatna akkor ő neki.
~ Fenébe a szabályokkal! ~
Lázadó énje a felszínre tör, de azért a keze elöl marad. Összefonni nem fonhatja maga előtt, mert az olyan testbeszédre utalna, hogy nem szívesen beszélget a lánnyal. Ez pedig nem így van. Ő mindig szívesen beszélget a diákokkal, szinte bármiről.
- Jobban fel kellene öltöznie, különben hamarosan a gyengélkedőn találja magát egy szép kis influenzával - inti meg kedvesen a lányt, ahogyan szemrevételezi a lány ruháját, miközben megoldva problémáját, összedörgöli a kezét, hátha akkor nem érzi úgy, hogy lepotyognak a helyükről megdermedt, és fázó ujjai.
- Nem vagyok hozzászokva ehhez az időjáráshoz - magyarázkodik. - Jobban mondva, elszoktam tőle - nevet fel kényszeredetten, majd kérdőn a lányra pillant.
- Mi járatban pont itt, Miss McAvoy? Engem keresett? Segíthetek valamiben? - válik figyelmessé a tekintete, amikor leesik neki, hogy ő itt még mindig egy tanár, nem csak válaszokat kereső nő.

* Zavartan cövekel le a nő mögött, elátkozza a szelet, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozta, de valahol megoldódott a megszólítási probléma is. Ha ennek nem örülne, akkor nagyon kicsinyes lenne, így csak zavartan álldogál egyik lábáról a másikra.
Kisimítja arcából a kósza hajtincseket, és egyenesre húzza vállát, ahogy picit hátrébb lép, hogy ne kelljen túlságosan alulról pislognia felfelé.
Orrát valahol mélyen még csavarja egy újabb tüsszentés előjele, kicsit elhúzza az orrát, hogy kiküszöbölje a hiba lehetőségeket.
Mosolyogva konstatálja, hogy a karvezetője tudja a nevét, noha ez a sövénykertben tett látogatás óta abszolúte nem meglepő errefelé. A különbség, hogy most ő is tudja kivel áll szemközt.
Vidáman elmosolyodik, enyhén meghajlítja lábait, lehajtja fejét, ahogy fogadja a köszönést.*
- Madam. * csúszik ki a száján a megszólítás, láthatólag elpirosodik, feléjük ezt így volt szokás, otthon sem szerette de annyira a szájára áll már.*
- Köszönöm tanárnő, ne haragudjon nem akartam magára ijeszteni. * Arcán talányos mosollyal szemléli a nőt, kezei lazán lógnak teste mellett.
Ha Dorothe magában is beszélt volna sem biztos, hogy Ireth meghallja lévén sok erőt fektet abba, hogy külsőleg tökéletes legyen a látvány. Hiúsága nem ismer határokat.*
- Nehezen szokom meg, hogy ennyire hamar jön a hideg. Nekem nagyon hiányzott már az ősz szépsége. *kutató pillantást vet a lehulló falevelekre, a fákra bokrokra, melyek elvesztik nyári ruházatukat és kopaszra cserélik a divat vonalait. A gondolattól, hogy nemsokára hó fogja fedni csupasz ágaikat, reszketést csal idegszálaiba, látványosan megrázkódik, de gondolata azonnal visszatérnek a jelenbe. Reméli,hogy a gyengélkedő még nagyon sokáig csak mumus marad számára.*
- A tanárnő nem idevalósi? * azonnal felfelmerűl benne, hogy itt nem erről lesz szó, hanem valami globális felmelegedésről fog beszélni, amit Ireth nem nagyon ért. Szerinte a Föld pontosan tudja, hogy kell bánni az emberekkel, ezt érdemlik.
Abban azért bízik, hogy az egyik mugli híres író, Herczog jövendölése, csak könyv és nem az igazság elővetítése.*
- Igazából, lenne egy kérdésem. A tanárnő szerint van olyan betegség, hogy valaki horkolva elalszik egy folyosó közepén? Csak... úgy, * jobb kezén lévő ujjai segítségével csettint, hogy milyen hírtelen következett is be az elalávási stádium, a srác rá is zuhant, ő meg azt hitte agyon akara nyomni. *
- a semmibe * jól esően elvigyorodik, a nő most kineveti, ő meg majd hozzá vágja a Pugnaxoshoz, hogy kamuzik, mert ez elő sem fordulhat.
Azt is tudja jó, hogy megnézhette volna mindezt egy könyvben is, de akkor mivel tartaná szóval a karvezetőt?
Pupillája kissé kitágulnak, ahogy figyelmesen várja a választ, hogy beigazolódjon igaza.*

Elmosolyodik a lány vitathatatlanul tökéletes viselkedésén, és jókedvűen szól hozzá.
- No, nem kell ennyire megszeppennie, eddig tudtommal még mindegyik diák egészben távozott a társaságomból - ugratja, hátha akkor kicsit feloldódik. - Ha szeretné, szívesen lebűvölök önnek valami melegebb ruhát - ajánlja fel, mert tényleg csak egy pálcamozdulat, és a meleg pulcsit, vagy kabátkát már veheti is fel a leányzó.
A mentegetőzésre legyint egyet, és lazán megvonja a vállát.
- Semmi gond, igazából ha egy ág reccsent volna meg, valószínűleg akkor is ekkorát ugrom, elgondolkodtam - somolyog saját magán, de nem látszik, hogy igazán zavarná az előbbi kis incidens.
- Nekem is hiányzott az ősz - bólint lassan, egy pillanatra melankólikus hangulatban. A kérdés hallatán megrázza fürtjeit, és bocsánatkérően elmosolyodik.
- De, idevalósi vagyok, azaz Londonban születtem, Miss McAvoy - válaszol a kérdésre zavartan. - Félre érthetően fogalmaztam, igaz? Tudja, évekig a világot jártam, és kevés hely kivételével azokat a helységeket preferáltam, ahol ennél - mutat szélesen körbe -, jóval melegebb volt - nyomja meg a "jóval" szót, mert ő ezalatt a 35-40 fokot, ha nem többet, érti.
Amikor a lány végre felhozza a beszélgetésbe problémáját, éber tekintettel hallgatja végig, komolyan, de a csettintésre nehezen tudja elnyomni mosolyát.
~ Temperamentumos a kisasszony, meg kell hagyni. ~
- Nos, nem tudom, hogy ez jó hír e magának, de a narkolepszia sajnos létezik - méregetni kezdi a lányt, majd egy sóhajtással magyarázatba fog. - Nézze, előfordul, hogy az illető a legváratlanabb pillanatban alszik el, ami valljuk be, nem a legjobb annak, aki ebben a betegségben szenved. Főleg, hogy egyelőre nincs rá gyógymód, csak a tüneteket lehet enyhíteni - szemében együttérzés bújik meg.
Szegény fiúnak nem lehet könnyű élete, ezért is döntötte el még a kinevezésekor, hogy rajta tartja a szemét. Ez a betegség nem játék, és a gyerekre fokozottan figyelni kell, hiszen egy mágusiskolában sokkal több baleset érheti. Közelebb sétál a lányhoz, majd int egyet neki.
- Jöjjön, sétáljunk kicsit, hátha akkor nem lesz olyan kellemetlen ez a hűvös időjárás - invitálja kedvesen a lányt. - Közben pedig elmesélhetné, mi történt az ifjú Mr. Lyonsszal, csak nem bajba keveredett? - hangja kicsit nevetős, de azért szeretné tudni, ha a prefektusa valami csínyt követett el, megint.

* Vidáman elvigyorodik, magasra emeli az állát. A lány igen gőgős, de ez az alapjelleme, talán megváltozik, de egy ifjú skót lány, előkelő neveltetése csordogál az ereiben. Ennek még biztosan örülni fog, mesterien bánik érzékeivel, vagy csak szeretne és elhinni is szeretné.*
- Ennek nagyon örülök. Pedig azt hallottam sok itt a vérfarkas, de megvallom a tanárnőből nem nézem ki. * cinkosan rákacsint a karvezetőjére, és reméli, hogy célt ér. Hiszen a mosoly mosolyt kéne, hogy fakasszon és ahogy eddig látja Dorothea igen jó kedélyű.*
- Köszönöm, de szeretném kiélvezni, hogy a nagy meleg után kissé lúdbőrözöm, ennek is megvan a maga szépsége. De remélem, hogy tényleg nem fázom meg, bár akkor dadám biztosan küldtne nekem isteni skót húslevest a papával * a papa szót áradó szeretettel ejti. Elharapja a mondatot, mert kedvesen elmosolyodik és máris sokat mondott, nem kellett volna ennyit fecsegni, hova lesz így a komoly Ireth példa? Most mégsem bánja, majd visszafogja magát, de a nő nagyon szimpatikus neki, noha tuti ez az egyik oka, hogy Karvezető lett.
Bólint az ág reccsenésre, attól is frászt szokott kapni, főleg ha lovagol és akkor a ló, ő meg ül a fűben, aztán sétál haza, néha nem is keveset.*
- Tényleg? * azonnal felélénkül, imádna utazgatni, noha eddig csak az olasz tengerpartra jutott el, mindennél jobban szereti a tengert, de szerencsére az nekik is jutott Skóciában.*
- Hol telepedne le? * arcán látszik, hogy csak kíváncsiság vezérli, noha a lány nem túl jó földrajzból, megveszne egy kis utazgatásért, az anyja meg jól megöldösné érte.
De immár homlokot ráncolva hallgatja a felvilágosítást a fiú betegségéről. Egy pillanatig sem hitte, hogy van ilyen. Álla kissé elnyílik a döbbenettől, feje kíváncsian oldalra billen.*
- Narkolepszia? * ismétli meg, soha nem hallott még róla. Olyan furán is hangzik. Persze bólogat, felfogta, de olyan nagyon idegenül hangzik. Jesszusom, akkor nem hazudott. Lehajtja fejét, elszégyelli magát. Ha tudta volna.... Mi lett volna? Semmi. Hiszen csak nem halálos.*
- De ügye... ez nem halálos? Úgy értem...* gőze nincsen, hogy érti, ráharap alsó ajkára, annyira kellemetlen ez. Feszengeni kezd, és nagyon örül, hogy Dorothea sétát ajánl, bizonytalan léptekkel indul el, Ed arca lebeg előtte ahogy a folyóson kiabál. "Beteg vagyok", ő meg nem hitte el.
Aggodalom mar szívébe.*
~Lyons~ * immár neve is van megkínzottjának, ez nem deríti jó kedvre és a nő arcából azt olvassa egészen jól ismeri a fiút.*
- Igazából. Hát... találkoztunk. Kicsit összekaptunk, ő meg elaludt.... rajtam. Bevallom azt hittem nem mond igazat. * vallja be idegesen, nem hitte, hogy komoly és árva is. Oh jesszusom.
Összedörzsöli kezeit, hogy felmelengesse önmagát, a gondolatok is hideget árasztanak testébe.
Azt nem meséli el, hogy első találkozásuk alkalmával Ed éppen csórt a templomból és, hogy ordított vele, révén Ireth megdolgozott érte.*
-

- Nem, emiatt tényleg nem kell aggódnia - nevet fel. - Inkább vagyok kevésbé kedves és szigorú, de nem harapok.
Kedvesen maga mellé inti a lányt, majd engedve a kísértésnek zsebébe dugja kezeit, úgy sétál tovább. Valószínű, hogyha a nagyanyja meglátná, sápítozna, háborogna, megsértődne, napokig nem szólna hozzá, megpróbálva elérni a lehetetlent, hogy bűntudatot ébresszen benne. Máskor ezen a gondolaton elmosolyodott volna, de most csak szájhúzásra méltatja a dolgot, és megpróbál inkább a lányra koncentrálni.
Az előbb figyelmesen nézte a lány arcát, és azon végbe menő változásokat, és a megérzése azt súgta, hogy ott bizony valami sokkal komolyabb dolog történt, mert a bűntudat igen csak észre vehető volt Ireth arcán.
- Nem, Miss McAvoy, a betegség nem halálos - nyugtatja meg halkan. - Viszont, ahogy mondtam, egyelőre gyógyír sincs rá, csak a tüneteket lehet enyhíteni. Viszont így is nagy a valószínűsége, hogy a beteg a legváratlanabb pillanatokban alszik el, khm... mint például önön - próbál komoly lenni, de szemei kicsit vidáman csillognak.
- Gondolom, félre értette a dolgot, és azt hitte, hogy az ifjú Mr. Lyons erőszakoskodik önnel - néz kíváncsian a lányra. - Pedig, azt kell mondjam, hogy ez még a jobbik eset, ha órákon kívül történik ez meg vele. De a bájitaltan és minden egyéb olyan óra, ahol varázsolnak, fokozottan veszélyes rá nézve - figyelmezteti a lányt.
Végül kicsit csendben marad, hogy Ireth megeméssze a hallottakat, és elraktározza magában az információt. Tényleg nem játék ez a betegség, de kellett még valaminek lennie, amiért a lány ilyen hitetlen volt a betegséggel kapcsolatban. De nem erőszakoskodik, ha a hölgy el szeretne neki még mesélni valamit, akkor neki megteheti, ha nem most, akkor majd máskor.
Ahogy visszaidézi a lány szavait, halványan elmosolyodik.
- Nehezen vált meg az otthoniaktól? - kérdezi, mert jó tudni, milyen mértékű honvággyal küzdenek a diákjai.
Amikor az utazásra kerül a sor a beszélgetésben, már meg sem lepődik, hogy ezt a gyerekek milyen klassznak gondolják. Ő is szerette ezt az életformát.
- Bizony, sok országot és várost bejártam, így sikerült magamhoz venni egy kis rókamangusztát is - mesél a lánynak. - De tudja, én évekig voltam távol, ideje volt haza jönnöm - hangja kedélyes, de kicsit tartózkodó. - Londonban vár rám a McFarlane Kúria, de szívesebben élnék Írországban, tudja, az ottani egyik legjobb iskolába, az O’Flaherty Boszorkány és Varázslóképző Iskolába nyertem felvételt anno, és nagyon megszerettem a kultúrájukat - azt egyelőre nem mondja el, hogy később abban az iskolában is dolgozott.
- Ön ezelőtt magántanuló volt, vagy szintén bentlakásos iskolába járt? - kérdezi. - Tudja, a diákok neveivel ma már elég jól boldogulok, de még nem tudom szóról szóra az önéletrajzukat - nevet fel halkan, miközben nagyot szippant a tiszta, friss levegőből.