Ó, elolvadt ő, és el is fojt a sajnos nyitott -mivel papucs^^- cipő miatt mindenfelé, de nem az a fajta, akire rögtön nyakörvet lehet tenni és örökbe fogadni. Nem fogja kimutatni, mennyire oda, meg vissza van a fiú küllemétől, mert az szerinte szánni való. Igen, megveti azokat, akik már az első szemrevételezéskor, rögtön hanyatt dobják magukat széttárt lábakkal, és ezért sem viselkedik úgy, mint azok a fruskák. Az ember lányában legyen tartás, főleg, ha Léontine.
Jéghegy. Valóban, igaz, így is lehetne jellemezni, de nem mondhatni, hogy annyira hideg fogadtatásban részesítette volna a srácot, tud ennél ridegebb is lenni, ha rossz napja van. De még a képzelgései hatalmában leledzik, így olyan gyorsan nem tud átváltani, mint szeretné, és többször vannak gyengébb pillanatai, mint ahogy azt kifelé mutatja. Ilyen gyenge pillanat például, mikor megérzi karján Noah segítő kezeit, és bár szüksége nagyon nincs az ilyen pátyolgatásra, hálás pillantással jutalmazza a lovagiasságot.
Mintha apróbb mosoly is felkúszó félben lenne, de amilyen gyorsan feltűnik, olyan gyorsan lankad le a további érintések, és a szemkontaktus miatt. Elszokott tőle, no, hogy bárki is érintse, még ha csak a karját is. Ám mindenféle zavartságát félretéve ráz kezet a fiúval, határozottan, de finoman.
- Amélie Léontine. - Noah... az nem női név? Így hallatra lehetne valami nőnemű nevezet becézése is, de ha fiúnak adták, valószínűleg téved a kékszemű, sőt. De azért furcsa, és mivel az, tetszik is a lánynak. A karra csak bólint egyet, és nem várja meg, amíg a fiú kegyeskedik elengedni a kezét. Minél előbb szabadulni vágyik a melegségtől, így szinte már kirántja végtagját a nagyobb kézből. Az övé tényleg elveszett benne, törékenységével, fehérségével... Gyengeség, semmi több.
- Persze, gyere. - mormogja félrepillantva, majd már indul is a kastély felé, mutatva az utat az extremusos körletig. Elég gyorsan lépdel, feszes tempót diktálva, mivel tudja, hogy Noah könnyen tartja az iramot hosszú lábaival, és így neki is jobban esik. Legyünk túl gyorsan rajta.
Menet közben egy szót sem szól, bár tudna mit kérdezni, de nem akar.

*Mikor jön már az a tanár? Végül is mindegy hoztam magammal dolgokat amikkel elleszek*gondolja és elővesz pár 20 oldalú dobókockát.Elkezdi őket dobálgatni és közben vár valakire aki bekíséri.Olyan 15 perc után elteszi a dobókockákat mert ráunt hogy mindig huszat dobjon mindeggyikkel.Utána elkezdett értelmetlenül sétálni a parkban körbe és körbe és körbe.Közben nézte a szép fákat bokrokat virágokat.
*Nagyon szép hely*gondolja és tovább sétál.Kb. 15 percig fojtatja ezt a tevékenységet várva egy tanárra.Ez után pedig leül az utazó táskájára előveszi a Rubik kockáját és elkezdi forgatni jobbra balra fel és le.

The member 'Konidik Longin' has done the following action : Dobókocka

#1 'Dobókocka' :

#1 Result :


--------------------------------

#2 'Dobókocka' :

#2 Result :

Sötétség, csillagok, felhők, blablabla. Akane nem igazán foglalkozik az ilyen apró részletekkel, a sötétség az sötétség, a fekete fekete a fehér meg fehér és kész. Gyönyörű hold? Robbanna széjjel! Zsenge, harmatos fű? Vért rá bőven! Égjen a világ, és emberek pusztuljanak!
Persze, csodás elképzelés a nő fejében, csakhogy így kissé becsiccsentve ez nem valami biztos haditerv. Pedig neki a világuralom tervének kidolgozásán gondolkodik bőszen. Nem jó, nem jó, több szakét, az istenit, több szakét!
Tulajdonképpen neki az lenne a dolga, hogy a szemtelen, büdös kölköket szedje össze a parkból éjjel. Ilyenkor ugyanis erőteljesen kedvük támad párzani, meg hasonló koruknak nem megfelelő időtöltésen ügyködni. Igazából Akane nagy ívben tojja le, hogy mit művelnek, amíg meg nem találja őket. Ez körülbelül olyan, mint a puskázás. Aki jól csinálja, az megérdemli a jegyet. Aki nem, az meg megszívta, mint a torkos borz.
Ahogy a tök sötét távolban meghallja a "Lumen" varázsigét, sziszegő hangot ad ki, ajkai szétnyílnak és hunyorogva mered a fényforrás felé. Persze, nem jelentős a fény, ez tény, de Akane se éppen a normál látású és érzékekkel rendelkező emberek közé tartozik.
Ha most egy pár pohárral többet ivott volna, a sötétben amolyan "Muhaha" gonosz kacajt hallatna, így azonban annyi esze és logikája még bőven marad, hogy csendben támadjon rá az éjszakai kalandorokra.
Lassan és csendben lépeget, amolyan természetellenesen. Nem, nem alakul át, az túl sok energiájába menne bele, ráadásul még nem is tudna koncentrálni normálisan a hülye kígyóalakra.
A hüllőtekintet azonban már egyre közelebbről méregeti a lányt, aki mint sem sejthet, hogy mi/ki közeledik felé.
Lola következő szavai végén a nyakánál egy nyomódást érezhet, de ha pontosítani akarunk, akkor egy kissé hegyes köröm vájódik a bőrébe, pontosan az öregséglyuknál. Majd fel is csendül a rideg női hang, amit maximum rémálmaiban hallhat az ember, és akkor se szívesen gondolna vissza rá.
- Niiiicsak, niiicsak... Csak nem az éjszaka rejtelmeit fedezzük fel, kicsikém?
Persze, hogy furcsább is a szövege, elvégre azért pár szaké már van benne. A hüllő tekintet pedig lecsusszan a kilógó lábakra, majd úgy morrantja grimaszolva.
- Hát az meg mi? Hulla?
Visszasandít a lányra.
- A hullát még csak elnézem, de hogy a kijárási tilalmat is megszegni... chhchhhchhh. Hiba, nagy hiba, halálos hiba. Nevet és kart kérek. A hulláét is, el kell számolni a diákveszteséggel.
Mutatóujjának hegyes körmét még mindig a lány nyakához tartja, hogy aztán végighúzzon rajta a gerince mentén, olyan borzongást előhozva, amit egy jobb horror tud okozni. Gúnyos kis mosoly az arcán, ám a hüllőtekintet teljesen érzéketlen, groteszk arckifejezést adva a tanárnak.


//Innentől kezdve időn kívüli, aranyapáim xD//

[Oliver Wood]

Meleg van...szörnyen. De kikívánkozik a szabadba. De hogy miért, azt maga sem tudja. Épp eszű ember ilyenkor a hűvös kastélyban tartózkodik. Kriszty viszont nekiindul a parknak. Lassú léptekkel hagyja el a hatalmas ajtót, s a legközelebbi facsoport felé veszi az irányt, mert szemeit azonnal elvakította az erős napfény. Hunyorogva kukucskál ki pillái alól, kezét homlokához emeli, mitegy ellenzőt formálva belőle.
~Mi a fenének jöttem én ki?~
Morcos hangulattal, egészen sötétkék, csillogó hajjal, hozzá illő íriszekkel furán fest a napfényben. Ruhája, amit a melegre tekintettel magára akasztott, egy spagettipántos, lenge, kicsit áttetsző hófehér tunika. Alatta egy zöldes forrónadrággal. Mezítelen lábakkal lépdel a füvön, majd letelepedik a fák alá. Kezében egy rongyosra olvasott krimi látható, ezt kezdi el böngészni. Nem mintha szüksége lenne rá, hisz már kívülről fújja az egészet, de elege van a tankönyvekből, a vizsgára készülésből. Keresztbe tett lábait maga alá húzza, nekidől a fának, s olykor fel-fel pillant a hozzá hasonlan kimerészkedett személyeket, legyen az diák avagy tanár.

Ha valaki annyira felhúzott, hogy kardot rántok jobb futni.. de akkorsem vagyok elveszett, ha épp nincs nálam... *vigyorog, és megfogja a fiú kezét, és másik kezével rámutat néhány pontra.* Kiváncsi vagyok a te kezeden is ott vannak-e a nyomáspontok, mint az emberekén... alighanem egyszer ki fogom próbálni *vigyorog.* Egyébként most merre kell menni? Nincs ötleted? *kérdezi*

Konidik Longin írta:

Mikor megérkezek a parkba tátva marad a szám.Észreveszem a szép fákat,bokrokat,virágokat.Csak állok és nézek.Nézi a gyepet a fákat a virágokat.*Vajon meddig csinálták*-gondolja de aztán rájön hogy a kerteket esetünkben parkokat mindig gondozni kell és nincs olyan hogy most nem akarom gondozni mert akkor vége a parknak/kertnek.*Körbe kell néznem nem lehet nagy baj ha 15 percet kések*Ezzel a gondolattal nézett körül a parkban.Miután körülnézett visszament a kastély elé.És várt remélvén hogy még nem mentek be a többiek.

*Könnyű léptekkel halad a kastély folyosóin, le a parkba, hogy felkaroljon egy újabb diákot. Arcán kedves mosollyal biccent a diákoknak, akik köszönnek neki, de beszélgetni most nem áll meg, arra nincsen ideje. Fehér, térdig érő szoknyája lágyan libben meg minden alkalommal, almazöld pólója pedig finoman simul rá, kiemelve vörös tincseit. Cipője most sem a magassarkúak közül való, hanem egy kényelmes topánka, amiben egész nap lehet szaladgálni. Igen, ő az aki kedvére vegyíti az eleganciát és a kényelmet, méghozzá ügyesen és változatosan.
A tölgyfaajtón kilépve arcát máris finoman cirógatja a napsugár, ő pedig vidám mosollyal lépked le a pár lépcsőfokon. Hangulata még jobb lesz, amikor rájön, hogy most sem kell sokat kajtatnia legújabb diákjuk után, mert a fiú ott várja a közelben. Pár lépés után mellette is terem, s bár arcán ott ül egy kedves mosoly, a bemutatkozásnál már felveszi egy kicsit hivatalosabb hangnemet. Szereti, ha a diákok bátran mernek vele beszélni, de azért a szemtelenséget nem preferálja.*
- Konidik Longin? - kérdezi, majd folytatja is. - Üdvözlöm az iskolában, Dorothea Bristow vagyok, a Pugnax kar, és az Ön karvezető-helyettese. Kérem, jöjjön velem és felkísérem a hálókörletébe - mosolyog a fiúra kedvesen, miközben pálcájának egy intésére eltűnnek a csomagok. - A szobájában meg fogja találni őket, ne aggódjon - nyugtatja meg, majd elindul vissza a kastély felé, intve a fiúnak, hogy kövesse. - Közben pedig elmesélhetné nekem, hogy honnan jött az iskolába - biztatja a beszédre. - És persze, ha van valamilyen kérdése, nyugodt szívvel tegye fel, és válaszolok rájuk - teszi még hozzá, miközben a tölgyfaajtót kinyitva belép a bejárati csarnokba.

// Következő hszt, kérlek, hogy a Pugnax klubhelyiségébe írd. ^^ //

-Igen, egy kicsit pihennék *mondta a fiú. Végülis hová mehetett volna ebben a melegben.*
-Holnap viszont már készülök a vizsgákra, mert úgy hallottam nagyon nehezek lesznek. Sőt írok néhány esszét, hogy azzal is gyakoroljak. Meg varázsolok egy kicsit. És szépen lassan elkezdem írni *mondja Oliver.*
-De ahoz, hogy átmenjek sokat kell gyakorolnom, hiszen nagyon nehezek. *folytatja a fiú.*

Christian Silverfield írta:

* Ahogyan a lány megfogja kezét, automatikusan kirántja szorításából. Pupillája macskaszerűen összeszűkül hirtelen, majd ahogyan nem érzi a lány fogását, nyugodtan ismét kitágul. Elkapva róla tekintetét, lépteit megszaporázza, enyhén lehajtott fejjel. Szótlanul megy tovább, nem akar magyarázkodni tettével kapcsolatban így is éppen eléggé kínos szituáció volt. Bőröndje enyhén pattog mögötte, ahogyan igyekszik lépést tartani hordozójának tempójával. Nem szereti, ha hozzáérnek. Egyszerűen idegen tőle bármiféle testi közelség, ezért is reagált az előbb így. Szégyenli magát a dolog miatt, de nem érzi úgy, hogy magyarázkodnia kellene. Eléri lassan a kastély bejáratát.*

//Chris userének dolga akadt, így fagyasztás alá kerül a játék, amint szabad lesz, folytatják//

//Amit Chris userje be akar fejezni, azt én újrakezdem, ha megkapom rá az engedélyt:P//

*Még a kapu elött utoléri, és elévág. Mélyen meghajol* Gomen nasai *mondja* Csak a nyomáspontokat akartam megmutatni a kezeden... Nem akartalak ezzel feldűhíteni... *Ő sem érti mi ütött belé.. mondjuk élete első 12 évében eléggé elszeparálva élt, így nem volt alkalma elsajátítani a határokat, így ez még mostanság is gondot okoz. Így, mélyen meghajolva várja a fiú válaszát*