Kastély körüli park

**Hozzászólások** : 8

[SZERDA (!) Amelie, Sebastian, Elvira]

Még a városban:
Az utak hosszúak, van idő beszélgetésre. Valahogy a zajosabb részeket elkerülik, látszik, hogy vezetőjük ismeri a város minden egyes zugát. Vidáman nézi a kialakuló románc szerűséget új ismerősei között, megjegyzést nem fűz hozzá. Ettől függetlenül szíve megtelik büszkeséggel, hogy nem elfajzott, életre nem méltó gyermekeket mentett meg, hanem olyanokat, kiknek még sok van hátra életükből. Kérdések merülnek fel benne, hogy talán őt érdemes lenne-e megmenteni, hiszen majdnem egykorú velük. Amelie bocsánatkérése igazán meglepi.
- Nem azt mondá, származása nemes? Miért kéri hát megbocsájtásom? - Értetlenkedését a lány tudomására juttatja. Valahogy az ő szemszögében nem összeegyeztető a lány viselkedése azzal, ahogy kéne neki. Magában ettől függetlenül kilyukad arra, hogy mégiscsak valószínű, hogy máshonnan jöttek mint az ő kora, és bizony 640 év alatt sok minden változhatott.
- Megjelenésükön, amint lakhelyükre érünk, változtatok. Nem kívánom ily koszban úszva visszavinni Önöket oda, ahonnan jövék. - vidáman elmosolyodik, hogy min, az rejtély. Aztán jön a következő, és az azt követő megválaszolásra váró kérdés is, úgyhogy mosolygásra nincs tovább ideje, beszélnie, mesélnie kell.
- Országunkat három herceg, és visszajövetele lévén egy hercegnő is irányítja. Varázsláshoz értenek valamelyest, ámbár nem oly eszközökkel használják, mint miéink. - Kezében lévő három pálcát felemeli, majd Amelie felé néz - Váruk felé való tekintgetést nem ajánlom.
Azon ténymegállapításhoz, miszerint a nép nekik köszönheti életük minőségét, nem fűz megjegyzést, csak egy jelentőségteljes bólintást. Elmosolyodik a lány fejbecsapására. Olyan kicsinek, és olyan illetlennek tűnik neki a két diák viselkedése, pedig látja rajtuk igyekezetüket. De elnézi nekik, mert tudja, hogy az ő viselkedése is legalább annyira furcsa lehet nekik, mint az övék neki.
- 1356. Hogy a pestis a végét járja már, tán elhamarkodott kijelentés, de szigetünk területét már elhagyta. - Haladnak tovább, lépteik zaja hallatszik csak, amíg Sebastian dúdolni nem kezd. Felkapja a fejét, rámosolyog. A zene - habár minden bizonnyal nem ugyanaz, mint másik két főszereplőnknek, de közel áll szívéhez. Az ismeretlen, és szokatlan ritmus, dallam magával ragadja, újfent meglepetés erejével hat rá az újabb kérdés.
- A varázslattal bírók egyének számát én nem tudom, hisz listát nem vezetek. Nem sok, mondhatni kevés, ámbár sok az átutazó errefelé, akikről majdhogynem biztosan tudhatám, nem egyszerű kereskedők.

Már kiérve a városból, az iskolánál:
Közben lassan kiérnek a városból, és már látni Tornerans körvonalait. Ekkora már Elvirának is felvetődnek kérdései, melyeket talán már meg is tud rendesen fogalmazni.
- Azt mondák, XXI. századból jövék, eme állítólagos mágusiskolából. - Közben a kastély alakja felé mutat.
- Sok ilyen hely vala a Önök jövőjében? A mágustalanok elfogadták jelenlétünket? - Figyelmesen meghallgatja a válaszokat, kíváncsi a jövőre. Közben a kastély egyre közelebb mutatkozik, míg elérnek a kapuhoz. Ott Elvira fülét túlságosan is ismerős hang üti meg, fejét elfordítja ismerőseitől, keresve a hang forrását. Megáll, lehalkítja a hangját, most először, mióta találkoztak vele. Saját pálcájával egyet-egyet int a két diák ruhája felé, azokon eltűnnek a lyukak, és szépen csillognak csakúgy, mint új korukban. Majd a két pálcájukat feléjük nyújtja, véletlenül Amelinek nyújtja Sebastianét, és fordítva. Közben suttogva beszél.
- Vigyázzanak azon alakkal, kinek hangját most is hallják. Egyedül tán nem veszélyes, de veszélytelennek se mondható... - Nem tud mindent most elmondani. Ludwig hangját közeledni hallja, ahogy éppen arról próbálja meggyőzni a két nevetgélő diáklányt, hogy ő bizony herceg.
- Örvendék a találkozásnak, ifjú varázstanoncok! Szívem reméli, hogy nem ez vala utolsó találkozásunk. Isten légyen Önökkel további útjaikon!
Ez az utolsó mondata, majd sietős léptekkel elindul visszafelé a városba, majd amikor a diákok biztosan nem látják, a hercegek kastélya felé veszi az irányt. Mindenképpen előbb kell odaérnie, mint Ludwig... Aki remélhetőleg nem vette észre. Túl messze csatangolt.

*Amíg a városban sétálnak nem igen szól semmit, inkább csak hallgatja Elvirát. Ennek több oka is van. Először, nem szerette volna felhívni a lány figyelmét arra, hogy az ő korukban a rendesen nevelt aranyvérű gyerekek tudnak bocsánatot kérni. Hogy, aki normálisabb felfogással rendelkezik, az nem nézi le a másikat, csak azért, mert nem ugyan abban a társadalmi körökben mozogtak. Ekkor harapta meg inkább ajkait, és döntötte el, hogy jobb a békesség, és csendben marad. De amikor meghallja, hogy nem kell ilyen koszosan besétálnia a kastély területére, vidám mosoly jelenik meg ajkain. De ez sem tart ismét soká, mert mindhárom pálcával felé intenek, és úgy óvják attól, hogy a hercegek kastélya felé kóboroljon.*
- Nem tudom, hogy miért rám gondolt rögtön - húzza fel orrát kicsit sértetten, majd halkan kuncogni kezd. Közben Sebastianra pillant, és a heg története hallatán feljajdul. - Hihetetlen, hogy még vannak olyanok, akik azt hiszik, mások felett állnak, és azt tesznek, amit akarnak - morogja. - Nem lehet valamilyen bájitallal vagy kenőccsel eltüntetni? - kérdezi, miközben a fejében már elkezdi pörgetni a tanult bájitalokat.
*Nem igazán figyel oda, úgy megy a többiek mellett. Amikor elhangzik a mágusok és mágustalanok közötti viszonyra feltett kérdés, csak megrázza Sebastian felé a fejét, hogy ő nem szeretne rá válaszolni, és rá hagyja ezt a feladatot. A családja múltjában volt egy fekete folt, amire fájdalmas volt emlékezni. A mágustalanok feletti uralkodás eszméje vezetett ahhoz, hogy elvesztette egy rokonát és később vőlegényét. Nem akar erről beszélni. Ahhoz még túl korán volt.
Szinte észre sem veszi, és már ott állnak a kapuban. Felkapja fejét, amikor ruhái tiszták lesznek, és eltűnik róla minden szakadás. Hálásan bólint egyet, és már köszönné meg, amikor észre veszi, hogy új ismerősük milyen zavartan kezd viselkedni. Amikor egy újabb intést hall, miszerint kerüljék el a hang forrását, csak bólint egyet. Végül mégis megtalálja hangját.*
- És is örülök, hogy találkoztunk. És ha még egy ideig itt leszünk, biztosan találkozni is fogunk - mondja szintén halkan suttogva a lány, majd meglepetten figyeli, hogy Elvira elindult visszafelé, nagyon is sietősen. - Vajon miért tart ennyire a hercegtől? - kérdezi Sebastiantól, miközben fejével a hang irányába bök. Kicsit tétlenül álldogál, nem tudja, hogy mit lenne érdemes tenni. Ha bemennek, összetalálkoznak a férfival. De kint sem maradhatnak éjszakára. - Most mi legyen, hogyan, merre tovább? - kérdezi, hátha a fiú tud valamilyen megoldást.

**Hozzászólások** : 49 **Évfolyam** : Első

*Miközben mennek tovább csak dúdol, lassan elérik a kastélyt, már látszanak a körvonalai, fejében forognak a fogaskerekek, egy ötletet gyárt ara, hogy hogyan jussanak le az erdőbe. Mikor Elvira felteszi kérdését és Amelie most először hallgat, úgy gondolja, hogy erre neki kell válaszolnia.*
-A mágia használók, még mindig rejtegetik magukat a varázstalanok elől, bár számunk egyre inkább gyarapodik annak köszönhetően, hogy aranyvérűek hanem fél és sárvérűek is vannak köztünk. Úgy tudom, hogy politikai kapcsolat viszont áll fent a két oldal között, bár lehet hogy tévedek. És igen elég sok mágus képző van szerte a világban, majd minden országban egy. A varázslók lényegében a muglik elől rejtett közösségekben élnek.
*Mikor látja, hogy Elvire aggódva a közeli hangok irányába fordúl, abba hagyja beszámolóját, amúgy sem ajánlatos a jövőről túl sokat kifecsegni. Végig hallgatja a lány instrukcióit, majd engedelmesen bólint. Mikor pálcáikat fordítva nyújtják feléjük, gyorsan elveszi mind a kettőt, majd sajátját elteszi és Amelieét a lány kezébe adja.*
-Viszlát és hosszú napokat. *köszön el Elvirától, majd mikor az eltűnik szemük elől, megragadja a lány kezét figyelmen kívül hagyja annak kérdésit és rohan vele szabálya felé //a te szobád felé//, fejében már lassan körvonalazódik az ötlet arra, hogy hogyan tudnak visszajutni az erdőbe.

//Ireth, Ludwig, Clio//

*A fenyegetést Clio fel sem veszi! Nem ijed ő meg egy dilinyós hercegtől, még akkor sem, ha nagyon csúnyán néz rá. Ha egy baltával kergetné, vagy képfegyverrel, akkor talán parázna, de ez az érdekes kinézetűm, öhmmm, fogjuk rá, hogy "férfi", nem tűnik olyannak, aki gépfegyverrel gyilkolászós, baltával kibelezős illető lenne. Mondjuk a "Hulla jó gyüjtemény" kissé megakasztotta Clio figyelmét, és igen csak gyanúsnak tűnt, de arról már el is feledkezik, hiszen a folyamatos rózsasziromeső és egyéb idegesítően "cuki" dolgok már kezdenek lánykánk agyára menni. A nevet meghallva egy mosoly ül ki az arcára. Tehát ennek a Ludwignak nem csak a külleme, jelleme és szokásai furák, hanem a neve is igen csak viccesen hat. Az újabb kérdészuhatagra már nem felel, csak igyekszik visszafolytani nevetését az öntellt kérdéseknél. Hagyja, hogy Ireth válaszoljon, ha akar, neki most nincs kedve magyarázni. Mikor Ludwig válaszol a kérdésére, egy pillanatra elakad a lélegzete, még a szívverése is kihagy néhány ütemet és úgy érzi, hogy el fog ájulni.*
- Ezer... háromszáz... ötven... hat...*Maga elé nézve ejti ki a számokat üres tekintettel. Sejtette, hogy valami nem stimmel, de ez az "időutazásos" cucc kissé megrázta, még úgy is, hogy számított rá. Nagyot nyel, majd Irethre emeleti tekintetét. Kíváncsi rá, hogy a lányt is ennyire megrázta e a válasz. Azt már nem is hallja, amit Ludwig még utána mond a "randevús" dologról.*
- Ez lehetetlen.*Morogja ismét maga elé nézve, majd tekintete újra Irethre vándorol, fürkészve a lány arcán átfutó érzelmeket. Töpreng, minden féle átfut az elméjében. A középkorban vannak, amikor talán a családja még nem is élt. Olyan emberrel beszél, akinek már több száz éve halottnak kéne lennie. Egy herceggel... A hercegeknek már nem is kéne élniük, legalább is, nem ilyen szinten. Körbepillant. Tehát mindent amit most lát, a múlt. Egy olyan kor, mikor még minden teljesen más volt. Nem voltak elektronikai eszközök, az utazások hetekbe, hónapokba telltek. Hatszázötvenhárom évet utaztak vissza az időben, úgy, hogy észre sem vették. Egyik pikllanatról a másikra.*

[[Clio, Ludwig, Ireth]]

~Ludvig Laenaren...hmm.~ *Irethünk valójában ehhez nem is tud mit hozzáfűzni, még gondolatban sem, már éppen eléggé meglepődött ezen az egészen, hogy hercegség, meg rózsák, hát még a selyeming és a magassarkú csizma, mint valami rossz domina... Húzza el a szájját gyorsan és inkább próbálja elterelni a figyelmét erről az alakról, bár valljuk be, ez meglehetősen nehéz, ha ott áll előttünk és ráadául folyton kérdéseket intéz hozzánk. Ireth végül is egy sóhajtással kész válaszolni ezekre.*
- Vannak, többen is. *Intézi el ennyivel, abba nem akar belebonyolódni, hogy ki szebb kinél, inkább nem akarja felhergelni "Főhercegsége" libidóját azzal, hogy könnyű nála szebbnek lenni, inkáb magában horkant egyet: Még szép, hogy mindegyik szebb!!
De aztán már jön is a válasz, ami mindegy keserédes valóságként vonja körbe Irethet, a szájában is keserű utóizt hagyva. Gondolta, hogy valami ilyesmi történhetett, de mégis hogy??* ~Mi a fene ez az egész?~ *Riadtan pillant Cilora és most szinte tudomást sem vesz a hercegről, aki még továbbra is ott fecseg mellettük.*
- De hát... *Csuklik el a hangja, és bele sem akar gondolni, mi minden történhet itt. Az idő folyamába veszélyes dolog belebabrálni, hiszen akár meg is hallhatnak itt a múltban, és akkor megkeveredik az egész jövő, ami nekik a jelenük és múltuk. Egyre jobban tudatosul benne, hogy a legjobb lenne fénysebességgel hazakerülni, úgy hogy felébrednek reggel a szobájukban, és minden az a szokásosan nyugodt, mint ezelőtt volt.*
- Szerintem keresni kellene valakit, valami tanárt...*Hiszen hát a diákok nem tudhatnak semmit, ők sem tudnak, így csak a tanárok lehetnek képesek arra, hogy rájöjjenek, mi a fene folyik itt. Még az is felsejlik benne, egy pillanatra, hogy mi van, ha ez az egész a tanárok ötlete volt. Drága igazgatójukból még akár ki is tudna nézni egy ilyen tervet. De a többiek biztosan nem hagyták volna. Abba meg Ireth csak reménykedik, hogy meg szokták tárgyalni közösen a tanári dolgokat.
Szóval igen, keríteni kellene valakit, egy tanárt, karvezetőt, bárkit. Már eddig is csodálkozik, hogy miért nem hirdeti egyetlen faliújság sem hatalmas betükkel, hogy mi történt, hiszen már fél nap eltelt... Gyorsan megrázza a fejét és újra Cliora néz. Ő legszívesebben most azonnal faképnél hagyná a herceget, és nekiindulna keresni valakit a kastélyban, aki a segítségükre lehet. Reménykedik, hogy a herceg aztán nem fog a nyomukban loholni továbbra is.
A városkára gondolva pedig megrázkódik, ő oda biztosan le nem megy egyedül, ki tudja hány Ludwighoz hasonló félnótás járkál arrafelé. Vagy akár még nála is rosszabbak...*
- Vagy szerinted mit csináljunk? *Kérdezi meg újra, hátha Clionak van valami világra szóló, mindent egy csapásra megoldó ötlete, bár ebben nem igazán reménykedik.*

*Késő este van, már a csillagok és a Hold is felbukkant az égen. Az egész táj csöndes, a madarak is nyugovóra tértek, sok többi állattal együtt. Ám vannak kivételek, akik az éjszaka jöttével bújnak ki rejtekhelyükből és indulnak el vadászni. Ám a mai estén nem csak ők jelennek meg a kastély körül. Egy gyalogos közelít az iskola kapuhoz egy nagyobb bőrönddel kezében. Talán nem nehéz rájönni, hogy egy új diákról van szó, bár pár embernek az is megfordulhat a fejében, hogy talán egy tanár, de nem.
A kapuhoz érve egy pillanatra megáll, majd lassan be is lép rajta és folytatja sétáját egyenesen a parkba. Hosszú volt az útja, örül, hogy végre megérkezett, bár még nem ért vége az útja, hiszen még el kell jutnia a szobájához, ám nem indul tovább nem akar eltévedni így inkább vár. Tudja, hogy valaki majd kijön elé, bár fél egy kicsit, hogy ilyen későn már nem lesz túl sok jelentkező rá, hiszen ki az aki ilyen későn még talpon marad azért, hogy bekísérjen valakit. Őt azt sem zavarná, ha itt kint kéne éjszakázni. Szeret kint lenni még este is. Igaz kicsit hűvös van, no de azért vannak a pulcsik, hogy ez ellen lehessen védekezni.
Miközben vár a tájat kémleli, már amennyit lát belőle a kevés fényben.*

[Alice]

*Hallott az új diáklányról, és most lesétál érte az éjszaka kellős közepén a parkba. Ezek a hátrányai a prefektusságnak... Na mindegy. Jó melegen öltözött, és hosszú szőke haját egy lófarokba kötötte. A sötétben meg is pillantotta Alice körvonalait.*
-Szia. Gondolom, te vagy az új pilluamuletos. Melinda Warren vagyok, prefektus.
*Várja Alice válaszát, aztán ha mégsem ő a keresett személy, majd legfeljebb egy kicsit rossz lesz neki. Közben gyorsan leellenőrzi a zsebét, hogy nála vannak-e a kulcsok.

*Nem is kell sokáig álldogálnia egyedül, hamar jönnek megérkezik a kiválasztott személy. Ahogy megáll előtte a prefektus annak szemeibe néz, majd egy halvány mosollyal arcán bólint egyet és meg is szólal.*
-Szia! Igen én vagyok, Alice Binoche.*Halkan beszél, de mégis hallhatóan. Általában neki ez a rendes hangja. Sosem volt egy hangos leányzó, ő inkább az a típus aki visszavonul a sarokba egy könyvvel és olvas. Nehezen nyílik meg, de akinek türelme van hozzá és nem lát benne Alice ellenséget azzal erős barátságot tud kötni.
Csak nézi a lányt aki láthatóan keres valamit. Nem tudja, hogy merre kéne elindulni, így csak vár a prefektus szavaira. E közben a csöndet egy bagoly huhogása töri meg. Alice fel is pillant az égre, ahol meg is pillantja kedvencét, Tytot, a gyöngybaglyot. A lány arcán ismét megjelenik egy halvány mosoly. Ekkor gyorsan elővesz egy vastag bőrkesztyűt amit fel is húz karjára, majd kinyújtja azt és a bagoly azonnal le is száll rá.*
-Ő itt Tyto a baglyom. Úgy látom sikerült megvacsoráznia…Ugye nem baj, ha velem jön?*Néz kérdőn Melindára.*

*Szerencsére nem tévedett (igen, egyszer még vele is megtörténhet ez), és tényleg a pillus lánnyal találkozott.*
- Hát akkor, nagyon örülök a találkozásnak. Azt javaslom, ne álldogáljunk itt, mivel elég késő van. Gondolom, te is fáradt vagy, és én is most ugrottam ki az ágyból. Szóval, csapjunk bele.
*Ő is meghallja a bagolyhuhogást, de nem néz fel az égre. Már hozzászokott ehhez, a Torneransban ez mindennapos.*
- Nagyon szép madár. Egyáltalán nem baj, ha elhozod... Egyébként nekem is van egy baglyom, Helenának hívják, és most ő is vadászik. Nos, akkor indulhatunk? *kérdezi végül.*

//A kövi hsz-edet a bejárati csarnokba írd. Vagy előcsarnok, nem tudomXD//

*Jack sétál bőröndjeivel a kastély felé az a körüli parkon keresztül.Egyenlőre nem tudja, hogy mi merre található, és hogy mit csináljon először.Gondolkozik picit, majd megáll, és lerakja bőröndjeit a földre.Rájuk ül, és úgy gondolkozik tovább.NEm tudja, hogy mi hogy működik itt, gy nem tudja, hogy msot várjon itt egy kicsit, vagy menjen be, és ott keressen valakit, majd végül úgy dönt, hogy itt marad kint, és vár egy kicsit.Eléggé unja magát.Sötét is van, és nem nagyon szereti a sötétet, sőt, útálja.Na de most ezel nem tud mit csinálni.*

*Ireth pár perce indult el, le az újonnan érkező diák felé. tudta, hogy valamikor a mostani időben érkezhet meg, így az utóbbi egy órát azzal töltötte, hogy bámult ki az ablakán. De most már a park füvét tapossa, ami az esti hidegtől már kezd megnedvesedni. Lassan lépked, amikor végre meglátja a parkban a fiút, aki elé ki kellett jönnie. Éppen a bőröndjein ül és eléggé tanácstalannak és zavarodottnak tűnik. Hát igen, még ő is emlékszik, hogy milyen volt megérkezni. Kezében közben pálcsáját tartja, mellyel egy egyszerű fényvarázslaltot varázsolt és így a sötét parkot sem találja olyan ridegnek. Amint a fiú elé ér mosolyogva megszólal.*
- Szia Ireth Benkovits vagyok. Pilluamulatós prefektus... ha jól tudom Téged kell a szobádba kísérjelek. *Hadarja el egy szuszra, majd várakozóan pislant a fiúra, reméli, hogy ő az, akire várnia kell. Ha a fiú bemutatkozott és Ireth is megbizonyosodott róla, hogy jó embert talált meg, tovább folytatja.*
- Akkor kérlek kövess. *Mondja és lassú léptekkel elindul a Kastély ajtaja felé.*

*Jack üldögél a bőröndjén még midnig, a sötétben, kicsit megijedten a bőröndjein.Nem tudja, hogy miért nem megy csak simán be az épületbe, hiszen ott csak világosabb van, és nem ennyire félelmetes.Nem mintha ez is olyan félelmetes lenne, de akkor is, Jack nem szereti a sötétet.Ekkor lépteket halll, és egy alak lép elé.Azonnal nem látja az arcát, csak nélhány másodperc után, majd hallja a szavit a lánynak.Visszaköszön, majd ő is bemutatkozik.*
-Öhm...hello, én Jack Taylor vagyok.Engem?Hát, biztos igazad van, én nagyon nem tudok még semmit.
*Mondja a lánynak, majd a kérésére megy utána.Felkapja bőröndjeit, majd követi a prefektust.*

*Soelon csak állt a füvön, nézelődött az esti tájban. A park üres volt, és kiscit hűvös. A kellemes tipusú hűvös egy meleg nap után.
Leült a földön heverő bőröndjére, és várta mi történik. jóideig nem történt semmi, így gondolataiba mélyedt. Majd elkezdett magában
énekelni egy számot. Valami megfogta ennek az együttesnek a számaiban. Többnyire történeteket meséltek, így az elkalandozó
fantáziájával jól özzsefértek. Belefeletkezve ebbe, észre se vette, hogy valaki közeledik felé.*

*Dorothea sietve halad lefelé a lépcsőkön, fekete talárja hullámzik körülötte. Ajkain vidám mosoly játszik, miközben a pergament olvassa. ~ Megint új diák került a Pugnaxba ~ - gondolja elégedetten, de amikor felpillant, bosszúsan veszi észre, hogy rossz fele kanyarodott. Megkeresi a bajárathoz tartozó lépcsőket, miközben magát szidja tájékozódási képességének teljes hiánya miatt. Lendületesen nyitja a nehéz faajtót, és a puha napfényben egy pillanatra megtorpan és végig néz magán. Fekete nadrág, hozzá csinos almazöld felső és az elmaradhatatlan lapos talpú topán, amiben kedvére járhat fel és alá, nem fájdul meg a lába. Végig simít talárján, majd egy elégedett bólintás után fiatalos lendülettel siet le a pár lépcsőn, csigás tincsei, melyeket szabadon hagyott, vidáman röpködtek feje körül.
Szemeivel kutatóan pásztázza a parkot, és hamarosan fel is tűnik előtte az új diák, amint bőröndjén üldögél. Így hát felé veszi útját, és amikor elé ér, finoman megköszörüli a torkát, mert hallotta, hogy a diák halkan dúdolgat. Nem akarta megijeszteni, nem az ő szokása.*
- Soelon Adlanenhez van szerencsém? - kérdezi kedvesen. - Üdvözlöm az iskolában. Dorothea Bristow vagyok, a Pugnax karvezető-helyettese - mutatkozik be, és kezét nyújta. - Jöjjön, felkísérem Önt a szobájába - folytatja, de mielőtt elindulnának, egy laza pálcamozdulattal eltünteti a bőröndöt. - Ne aggódjon - nyugtatja meg -, a dolgait meg fogja találni a szobájában. Ha van valamilyen kérdése, akkor nyugodtan tegye fel, válaszolni fogok rájuk - biztatja a diákot, miközben visszasétálnak a kastélyba, és elindulnak felfelé a sok lépcsőn, egyenesen a padlásra.

*Az éj sötétjében egy feketeruhás alak közeledik a kastély kapuja felé. Messziről még nem látni jól, ám ahogy lassan közelebb ér, kecses mozdulataiból hamar kitűnik, hogy lány. Hosszú fekete ruhát visel, rajta talárt. Fenékig érő, kibontott haját meg-meglengeti a szél. Hatalmas bőröndöt húz maga mögött, a bal kezében pedig egy fura formájú valamit tart.* ~Milyen hűvös van itt, remélem a gekkóim nem fagynak meg.~ *Fut át az agyán, s megáll egy pillanatra. Az elé táruló látvány egyszerűen leírhatatlan. ~Hallottam már Tornerans kastélyáról, de nem gondoltam volna, hogy az éjszaka fényei ilyen félelmetessé, ugyanakkor lenyűgözővé teszik. Fura, de valahogy mégis megnyugtat a látvány. Ideje bemenni.~ ˝*Ahogy mindezt végig gondolta, határozott léptekkel elindult a kapu felé. Meglepetésére az, ahogy közelebb ér hozzá, lassan kinyílik és utat enged a késői látogatónak. * - Mostmár nincs vissza út, Kumiko! - * Mondja ki hangosan gondolatait, majd belép a kastély hatalmas parkjába. Egy darabig még megy, egyenes előre a már kitaposott úton, de végül a hosszú utazás és a tanácstalanság miatt megáll egy pad mellett. Először óvatosan leteszi a terráriumot, amiben a két gekkója van, majd leül.* ~És most szépen megvárom, amíg valaki idejön és megmondja, merre van a szobám. Nem vagyok hajlandó tovább menni! Habár, ha nem jön valaki hamarosan, lehet mégis elindulok, kezd hideg lenni...~ * A hideg arra sarkallja, hogy elővegye a bőröndjéből a kendőjét és a vállára terítse.* - Mostmár sokkal jobb. Seo, Ling ne féljetek, biztos mindjárt jön valaki.

*Rendben, kezdi nagyon nem szeretni ezt az egészet.
Mi az, hogy neki kötelességei vannak...? Ő egy császárnő Merlinre, nem pedig egy szolga, aki a kölyköknek ugra-bugrál, mert azok a szerencsétlenek nem tudnak semmit se maguktól csinálni. Mogorván, morogva lépdel ki a kastély bejáratához.*
~Ráadásul éjnek évadján...~
*Forgatja meg szemeit és kitárja a hatalmas ajtót, mely nyikorogva adja meg magát a vékony, ám határozott nő intésére. Ahogy kilép a jövevényhez a hátulról jövő fény miatt arca aligha kivehető. Ennek ellenére a kígyószemek szinte azonnal hidegen világítanak a sötét arcon, melyekkel végigméri a leányzót. Ha eddig nem rázta ki a hideg, akkor most biztosan.
A hüllőtekintet kifejezéstelenül mered rá, majd végül a hang is mogorván csendül.*
- Midorikawa Kumiko. Extremus.
*Azzal meg is fordul és elindul befelé, a lánynak nem igazán jelez, de vélhetőleg követnie kéne, ha már nem akar kint fagyoskodni tovább. // Én most leírom ebbe a hsz-be a bejárati csarnoknál történő dolgokat is// Amint belép a diák is, egy hatalmas nagy csattanással záródik be a nagyajtó, ami vélhetőleg még a holtakat is felijeszti a sírjából. Akane csak hűvösen elmosolyodik.*
- Hoppá.
*Dünnyögi elégedetten. Ha már itt ugrálnia kell a kisnyavalyásoknak, legalább ébredjenek fel a büdös kölykök.
Hátrasandít a Kumikora, majd nagy sóhajjal kezdi.*
- Akane Achironu, királynő, császárnő és Extremus karvezetőhelyettes. Ha tanárnéninek mersz szólítani halál lánya vagy. Achironu sama-nak, vagy senseinek (szenszej fonetikusan) hívj. De a császárnő és a királynő is elfogadható még.
*Legyint egyet nagylelkűen felszegett állal. Ekkor csettint egyet és a gyerek kezében egy pergament és egy kis csomag jelenik meg apró pukkanással.*
- Az iskola szabályai. Ha megszeged őket, szintén velem gyűlik meg a bajod. A csomagban meg a szobakulcsod van.
*Rövid, keménynek ható tőmondatok. Nem kíván sem barátságos lenni, sem pedig kedvesnek tűnni. Egyszerűen csak lekíséri aztán aludjon és hagyják őt is aludni, különben valaki kínzókamrában végzi és kész.
Nyűgös.*

A következő hsz-edet kérlek írd a 3. lány hálókörletbe

//music: Kuroshitsuji: Sebastian Michaelis English Character Image Song [In Your Mind]//

*Igen jó az idő, ezért sokak a szabadban tartózkodnak... így van ez a dombokon sétáló, maga után a földön szürke táskát vonszoló fiúval is, annyi különbséggel, hogy ő nem igazán a jó idő miatt van kint. Nem, ő arra próbál rájönni, hogy a 2009-es évből mégis milyen rossz viccnek köszönhetően találta magát hirtelen itt. Itt, ahol nem tudja, milyen évet írnak, de hogy ez a táj eddig nem így nézett ki, az egyszer tuti. Szóval hősünk, aki a meleg ellenére sálat visel a nyakában, teletömött táskáját vonszolva várja, hogy majd csak összefut valakivel, aki többet tud erről a dologról, mint ő. Az első tippje az volt, hogy az egyik tanár készítette az illuziót, de addig már nem jutott el, hogy mi okból tenne ilyet. Na majd ezt is megkérdezi.
Most meg csak - a sétálgatást megunva - elengedi a táskát, és egyszerűen leül rá, miután zsebéből előbányászott egy gumilabdát. Azt kezdi dobálgatni, és mivel a keressünk-valakit-aki-válaszol-kérdéseinkre című taktika nem vált be, átvált a másikra, a várjunk-türelmesen-és-majd-csak-megtalál-valaki címűre. Ez meg még egészen kellemes hely is a várakozásra, egészen szép, jól el lehet itt ücsörögni. Mondjuk egy padon talán kényelmesebb lenne, de... c'est la vie.*

*Megint...
Akane nem igazán kedveli ezt a dolgot. Mármint ezt az oda-vissza járkálást. Egyrészről nem olyan könnyű dolog ám kimonoban, meg a speciális kis cipőcskéiben rohangálnia mindegyik diák kénye-kedvére. Egyszóval ideges, feszült, mérges.
Az arcán azonban még így se látszik semmi se, csak a hűvös mosoly és a közönyös, rideg tekintet, mint mindig is. Persze most az is enyhítő körülménynek számít, hogy nem az éjszaka közepén kell neki ide kijönnie.
Az ajtó nyílik, majd felvont szemöldökkel pillant az érkezőre. Természetesen általában előre mindig tudja, hogy ki az, aki érkezik hozzájuk.*
- Henzsely Levente. Extremus.
*Ahogyan tegnap éjjel se, úgy most se int, nem jelez semmit se. Máris fordul, ahogy ezeket kimondja és nagyokat (már amennyire engedik neki a cipők és a kimonó) lépeget, miközben kezével legyint egyet, az ajtó pedig becsapódik a srác mögött. Csettint egy aprót és a következő pillanatban a szokásos tekercs és csomag jelenik meg.*
- Az iskola szabályai és a kulcsod. Hamradik fiúhálókörlet negyedik szoba.
*Jelenti ki röviden, azzal tovább lépdel felszegett állal, miközben azért még hozzáfűzi.*
- Akane Achironu. Császárnő, királynő és az Extremus karvezetőhelyettese.

A rövidségért elnézést, a következő hsz-edet kérlek írd a megadott háló topicjába. ^^

//music: NuPagadi - Sweetest Poison//

//Az érkezés - folytatás//

*A böröndöt betuszkolta a kocsi hátsó részébe. A hintó elindult s apájáért hiába szólnak, már elment a munkába. Így hát gyalog indult el a nagy útnak. A menetelés közben figyelte a tája. Győnyörű szép erdő borította a vidéket, de valami furcsa érzés futott végig a gerincén, a hideg és a meleg egyszerre. A levegő tisztább lett, és a betonos út földes útra váltott. Meghökkent Andrew, majd folytatta útját. Mögötte egy rondán kinéző, de túlélő alkatú középkorú fazon haladt. A fiú szerint azért van itt, hogy megvédje, de azért ennyire naiv nem szokott lenni. Zsebre tette a kezét és néha hátra figyelgetett. A férfi vászonnadrágot hordott, és egy megviselt szélkabátot, ami miatt nem látta a fickó arcát. 1-2 óra gyaloglás után elérte az iskola parkját. A madárcsicsergés felerősödött, de nem zavaróan. Onnan tudta Andrew, hogy az iskolához érkezett, hogy túlságosan is rendezett volt az előtte álló természet, viszont furcsállta, hogy semmi elektronika nincs a bejárati kapun, legalább egy csengő vagy valamilyen más jelző. Szerencsére ott ált egy nagyon csinos nő közel a kapuhoz. Szépen beengedte s elkezdtek beszélgetni, a férfi elvonult csak úgy köszönés nélkül, de ez nem zavarta a leendő diákot.
Kicsit pásztázta a fiú a szemeimmel a gyönyörű parkot majd jobban beszélgetésbe merült. Megtudván, hogy a középkorban van nagyon meglepődött, s a többi már nem döbbentette meg annyira.*

//Eléggé hosszú lett, lehet, hogy azért, mert fel vagyok dobva ^^//

* Az időjárás már napok óta olyan kibírhatatlan forrósággal lepi meg a vidék lakóit, hogy minden épeszű emberi lény, a menedéket nyújtó falak mögé húzódik. A fiatal tanárnő sem a tűző napsütés miatt sétált át a parkon, pusztán dolga akadt a kapunál. Nemrégen érkezett a levél, miszerint egy új tanuló érkezik hamarosan az iskolába hogy a Signumus kar megbecsült tagja lehessen. A hőség ellenére a nő gyorsan haladt végig a folyosókon, majd a fákkal és bokrokkal beárnyékolt parkon át. Talán túlságosan is sietett, hiszen mikor odaért, egy teremtett lelket sem látott. *
- Kellett nekem sietni... * Nyögött föl, ahogy valami árnyékos hely után kutatott. Már éppen indult volna a kiszemelt lombos fa védelmébe, mikor a kapu feltárult, és egy ifjút látott meg a túloldalon. Kissé szokatlan látványt nyújtott, és hogy ez miért volt így? Nos, mint köztudott, a Signumus karba sokkal inkább lányok kerülnek, mint fiúk. Ezért a nő elgondolkozott, hogy a fiú tényleg az, akit ő vár. A levélen csak annyit említettek, hogy új tanuló jön, és semmi egyebet. Végül kinyitotta neki a kaput, így az beljebb lépett. *
- Üdvözletem, én Cassandra M. King professzor vagyok, a Signumus kar vezetője. Önben kit tisztelhetek, fiatalúr? * Miután a bemutatkozás megtörtént, lassan elindultak a kastély felé. A fiú érdeklődő tekintetét látva, csak halványan elmosolyodott. *
- Biztosan furcsa a környezet. Ez talán a kis időeltolódás miatt van... ami úgy pár száz éves itt az iskola területén. * Bátorítóan a fiatalra néz, majd folytatja. *
- Nem kell megijedni, már dolgozunk a probléma kiküszöbölésén...

*Ugyan kicsit kiakadt Andrew a pár száz éves dolgon, de a táj megnyugtatta. Gyönyörű táj nyílt a szeme elé. Igaz a hőmérséklet az egekbe szökkent, de elhihetitek, hogy megéri. Gyorsan leült Andrew egy padra, ahol egy fa adott árnyékot.*
- Andrew Healington vagyok, apámat szintén így hívják. Szinte olyan mintha az én húsosabb és bajuszos változatom lenne. El szoktam bolondozni az öreggel. Még kardvívó is volt, valamennyi fegyverforgató tudását én is elsajátítottam. Az iskolai dolgokkal nem szeretném untatni, csupán azt hallaná, amit hivatalosan leírtak. Lényeg az, hogy én eléggé későn érő vagyok. Ma vettem meg az első pálcámat. Az aztán nagyon érdekes volt. Szegény elf mennyit fog takarítani, habár lehet, hogy pár tapssal már helyre is hozza. A muglik világában nem olyan könnyű, de érdekes varázslat nélkül élni, igaz unalmas, ezért tervezzük, hogy Farquemre költözünk, valahol Tornerans közelébe. Apám még nem talált állást a közelben.
* Az idő telt és az árnyék egyre kisebb lett, ezért javaslatot tett Andrew, hogy menyjenek be a kastélyba. S a kisasszony nem is ellenzett, legalábbis az arcából ítélve.*
- Pár száz év… Az hogy sikerült professzor King?
*Andrw kíváncsian várta a választ, az arcán is leróvott a kíváncsiság.
- Nagyon elbűvölő, és gyönyörű ez a park, a mugli iskoláknak nincs ilyen egynek sem. Gratulálok. Ha a park ilyen szép, akkor a palota miatt is nagyon izgatott vagyok.
* A kedvessége nem csak etikai illem miatt, hanem tényleg megidézte a park látványa. Viszont eszébe jutott King kisasszony tekintete a legelején.*
- Tanárnő, a legelején eléggé furcsán nézett rám, mi a baj? ^^” - Kérdezte kicsit idegesen, majd a következő téma ez volt a válasz után. – meséljen magáról…
*Kicsit furcsa kérdés egy tanár-diák ismerkedésben, de Andrewt nem nagyon érdekelte a rangi megkülönböztetések, mindenkivel úgy beszél, mint ember, az emberrel. Andrewt az egyenlőség, testvériség és a béke nevében nevelték, nameg a gáz, víz, villany, de az utóbbiakból csupán kettő van. Gáz, mert a középkor nem igazán biztonságos, Víz mindenképp van, Villany… hát nem hiszem. Ezért egy kicsit aggasztja a középkor Andrewt, de nem vészes. Eddig mindenkit kedvesnek talált, igaz csak egy emberrel találkozott eddig az itteniek közül.*

*Weantra a parkban sétálgat, két nagy sporttáskáját maga után vonszolva. Néha megáll, rávigyorog egy-egy állatra, és úgy viselkedik mint egy eszelős.
~Jó is újra magamban lenni, messze mindenkitől. Nem néz rám furcsán senki, ha csak poénból letámadok egy fát vagy leveleket rakok a szemem elő és megpróbálom őket ott tartani, esetleg célba lövök az útközben leszaggatott bogyókkal.~
Idióta mosollyal a fején, halad az ösvényen. Hét ágra süt a nap, ilyenkor ő nem szokott örülni, hiszen utálja a napsütést, az meleg! Most még is vigyorog. A tűző nap helyébe, ő borús égboltot képzel, és szemerkélő esőt. Illúzióját nem rombolja le semmi. Nincs a közelben egy lélek sem, és a nap sugarai sem birizgálják a bőrét, a fák lombjai kedvezőn beárnyékolják az erdőt. Még egyáltalán nem fáradt, mégis úgy érzi meg kell állnia, közel a cél. Kisportolt alakjának köszönhetően, könnyen cipeli a két sport táskát, pedig igencsak nehezek, tele van könyvekkel meg eszközökkel. Az ösvény végén már látni lehet egy fényben úszó tisztást, lassítja lépteit és szomorúan gondol bele, mindjárt vége a borús időnek. A helyszínen senki sincsen, itt már sokkal melegebb van, mint az erdőben, a nap sugarai csak úgy égetik Weantra bőrét. Madárcsicsergés a távolban, vízcsobogás, friss levegő.
~Csak egy átlagos tisztás...~
Komor képpel leheveredik egy a tér szélén ácsorgó fa alá, maga mellé teszi táskáit és megpróbál gyönyörködni a tájban. Nehezen megy. Egy jó idő eltelt már, unatkozik, épp egy fűcsomót szekál. A napfény lassan elnyeli az árnyékot, és újra előjön a szőrszál pirító érzés. Megfogja a két hatalmas sporttáskát, lefekszik és magára teszi őket. Egy a hasán tunyul a másik a lábain. Nem sokkal később, tűz rá a nap. Leveszi kedvenc dzsekijét és a fejére teríti, halkan szuszog és gondolkodik. Vár.

*Nyomja a hátát a pad léce, kényelmetlen, úgyhogy felébred.*
~Pad?!~
*Feltápászkodna, de nem tud, mivel két sporttáska trónol rajta. A nap már alig süt, lemenőben van. Két diák sétál el nem messze tőle, pár madár száll el fölötte. Idő közben le is hűlt a levegő, gyönge szél fújdogál.*
~Mit keresek a padon? És mióta vannak itt élők? Hol van a kedvenc dzsekim?!~
*Ijedten kutat a dzsekije után, de nem találja. A pad alatt sincs, rajta sincs, mögötte sincs, benne sincs. Feláll, körbenéz.*
~Jéé, kapu!~
*Értetlen fejjel bámul a közelében lévő kapura, nem érti, hogy ez hogy került ide. Eszébe jut valami, kutatni kezd a táskájában. Egy kupac cuccban felismeri a dzsekijét.*
~Határozottan emlékszem, hogy ez a fejemen volt, és én egy fa alatt voltam, egy tisztáson, a nap pedig majd kiégette a szememet.~
*Töpreng. Nézelődik.*
~És ha álom volt? Basszus. Totálisan azt hittem mintha valóság lenne! Még a naplómba is le akartam írni, hogy szerencsésen érkeztem és egy lélek sem volt a parkban, ehelyett... Sebaj, legalább itt vagyok a kapunál. Vajon át tudok rajta mászni?~
*Visszaült a padra és gyönyörködött a lemenő napban.*
~Vajon lesz a szobámban kávéfőző?~

[apai szigor miatt fagyás van, csak holnap lesz folytatás]

*Egy alak sziluettje lesz látható, amint az illető a kapu felé közeledik. Hátán egy nagyobb táska látható, és a kezében is egy sport táska található. Jól felpakolta magát a fiú, de, hiába ha egy bent lakásos mágus iskolába készül az ember, akkor ki tudja, hogy mi mindent kell magával vinnie. Amint elér a kapuhoz, kezét a kilincsre helyezi, de az magától kinyílik. Pillanatnyi meglepődés villan át az arcán, de hamar megnyugszik, hisz tudja, hogy nem mindennapi helyre került be. Beljebb lép, és egy parkot lát, amiben jó páran elhelyezkednek, de ahogy észrevette rajtuk, nem igazán vették még észre, amiért talán hálát is mondhat. Az iskola kapuja felé indul meg, de jó pár lépés után megáll, és lerakja maga mellé a táskáját, amit eddig a kezében vitt. Hiába, ha egyszer kikötődött a cipőfűzője, akkor nem tud mást tenni, mint megáll és beköti. Vagy orra esik, de azt nem akarja kivárni. Amint ezzel végzett feláll, és szürke szemeivel végig pásztázza a diákokat. Így elsőre meg nem mondaná, hogy varázs iskolába került, de biztos benne, hogy ez a nyugalom csak a látszat. A fekete ujjatlan póló nyakát kicsit megigazítja, majd kezébe veszi a táska füleit, és újra elindul a kapu felé, egyszer majd beér rajta.*

* A Signumus kar vezetője az előző naphoz hasonlóan most is gyorsan teszi meg az utat a parkig. A kastélyban lévő kellemesen hűvös levegőt, hirtelen váltja föl a kinti tikkasztó hősé. az ajtóban megállva fölemeli jobb kezét, majd alaposan körbenéz. Odakint sok diák henyél az oltalmat adó lombos fák, és bokrok hűvösében, de csak egy alak ácsorog egymagában az út közepén. Halványan elmosolyodik, ahogy végignéz a fiún. *
~ Mi van itt mostanság? Megjelentek a fiúk a karban... ~ * Magában jót nevet a fölfedezésen, de igyekszik mélyen elrejteni jókedvének okát. Könnyed léptekkel sétál oda a fiatalemberhez. *
- Bizonyára ön a legújabb diákunk. Örvendek. * Kezet nyújt a fiúnak, majd folytatja a bemutatkozást. * - Én King professzor vagyok a Signumus kar vezetője. * Kicsit alaposabban végigméri a fiút, és kedvesen rámosolyog. *
- Ennyi az összes holmija? * Kérdi kíváncsian a két táskára pillantva. *
- Ebben az esetben akár el is indulhatunk fölfelé. * Biztatóan vállon veregeti a fiút. Lehet, hogy túl közvetlennek tűnik, de boldog, hogy a lányai örülni fognak az új jövevénynek. *