[Krisztyne]


Most Jacquin a sor, hogy értetlen pillantással fürkéssze Krisz arcát. Nem érti, hogy mi az oka ennek a ravasz mosolynak, hiszen számára teljesen kézenfekvő, hogy találkozni fognak a tanórák között. Pillantása újra elveszik a kék szempárban, és percekig csak finom vonásait fürkészi. Magában megjegyzi, hogyha a borosta nem lenne ott az állkapocscsontján, és nem adná meg azt a bizonyos markáns, férfias küllemet az arcának, és különleges, éjkék haja is valamivel hosszabb lenne, bizony elgondolkodna rajta, hogy egy férfivel, vagy egy hús-vér nővel van-e dolga.
Hirtelen egy lehetetlen gondolat járja át összezavarodott agyát, talán ez is lehet az oka annak, hogy most kitágult szemekkel, és kis híján tátott szájjal néz a mellette heverésző fiúra. De ezt a hamar kerekedett, buta gondolatot inkább el is hessegeti a fejéből, és szívből reméli, hogy Krisznek nem tűnt fel az előbbi, rövidke bámulása. Míg a fiú beszél, inkább újra az égnek emeli tekintetét, és így emészti magában a furcsa elképzeléseit. Igen, ez az iskola már nem a varázstalan, hanem egy mágiával teli világ része, és itt még azok a gondolatok is értelmet nyernek, amik Jac számára egészen eddig értelmetlennek bizonyultak volna. Végül úgy dönt, ehhez egy cseppnyi köze sincsen, ám ha a tény mégis valós, majd Krisz elmondja neki, ha úgy gondolja.
Mikor a fiú arcára– ha nem is szembetűnő, de észrevehető – keserű mosoly ül ki, tekintetét néhány pillanat erejéig a tó vizére szegezi. Sejti, hogy kényes témát érintett azzal, hogy a szüleiről, és egyáltalán a családjáról kezdett fecsegni, éppen ezért nem is erőlteti a beszélgetés e irányú folytatását, hanem inkább visszakanyarodik az eredeti témájukhoz. Ha nem is sürgős a dolog, előbb utóbb Jacquelinne is össze kell állítsa órarendjét, és ebben szeretné Krisz segítségét kérni.
A számára még ismeretlen tantárgyakról kérdezősködik, és arról, hogy a különböző órákat kik fogják tartani.
Reméli, attól, hogy a kérdések csak úgy záporoznak belőle, a fiú nem neheztel rá, és bízik benne, hogy mikor Krisz az iskolába került, ő is hasonló módon, hasonlóan okos kérdésekkel bombázta egyik védtelen diáktársát.

* Már nagyjából lenyugodott a szív verése és a levegő vétel is már a normálisnál volt. Azt viszont sajnálattal hallja, hogy nem jut az eszébe semmi se, pedig ez tényleg király volt, kicsit még ugyan izgatott mivel ha ez kiderül vagy ha csak meglátják máris szívrohamot kapnak tőle. De ez most cseppet sem érdekli a fiút. Most azon van, hogy tényleg megúszták és még élnek. Bár nagy volt a rizikó, de most is csak bebizonyosodott, hogy a prefektusok meg a tanárok ilyenkor nagyban alszanak. Mikor ugyan Naomi elnézést kér, mert szeretne elmenni aludni, akkor kicsit szomorúan néz rá. Hát igen jó lett volna még egy ilyen kis akció, de majd legközelebb, mondjuk tanév közben meg túl sok itt a diák és akkor könnyebb a lebukás, mint a túl élés, de hát mindent ki kell próbálni. *
- Oké, menj csak és majd szólok. Szia, jó éjt.
* Búcsúzik el a lánytól, majd ő is elment a szobájába nyugovóra térni, legalábbis megpróbált, mivel az izgalomtól még nem jön álom a szemére. *

//Köszi a játékot. ^^//