Kék-barlang

Kialakulásának érdekes a története, mivel nem egy mindennapi barlangról van szó. Ez először egy vulkán volt, de ahogy a földélet erősödni kezdett, a vulkán egyre inkább kialvóban volt, majd teljesen megszűnt a vulkáni jellege. Így már csak egy, egyedül álló hegyként magaslik az erdő felett.
Bejáratát könnyen megtalálhatod, ha az erdőn átívelő ösvényen a hegy felé tartasz. Eltéveszthetetlen a bejárata, mivel elég széles ahhoz, hogy bárki észrevegye, és így könnyen be lehet jutni a barlang belsejébe, ha valaki fel szeretné fedezni. Már az első pár méternél egy barlangi tóhoz jutsz, de ezt ki tudod kerülni, ha a tó menti ösvényen végig haladsz.

Az ösvényen haladva sok mellékfolyosót fel lehet fedezni, amikbe nem érdemes benézni, mivel kincs nincs bent, eltévedni sem nagyon lehet benne, mivel nagyrészük nem ágazik tovább.
A főfolyosóról két ösvény nyílik, aminek végén két terem található egy kisebb, és egy nagyobb.
Ha a bal oldali folyosót választod, akkor megértheted, hogy a barlang miért kapta azt a nevet, amit. Ugyanis a falon található egy kis kékes árnyalat, ami egyre jobban erősödik, ahogyan haladsz beljebb a barlangrendszerben. Az út végén, egy kisebb átlagos terem található, ahol a fiatalok esti horror mesélésre, vagy kirándulásra használják a helyet. Ebből a barlangból tovább ágazik még jó pár folyosó, amiket kaland céljából érdemes lehet felfedezni. Bár nagy része hasonló barlangokba vezet, mint a főterem. Vagy esetleg a tó csatornái felett átívelő sziklahidakat, szikla permeket találhatsz.

Ellenben ha a jobboldalit választod, akkor érdekes meglepetésekben lesz részed. Amikor az ember beljebb lép a központi „csarnokba” elég meglepő élmény fogadja.
Mit is várhat egy ember egy barlangtól, zárt, sötét, tele van mindenhol sziklával minden… Ellenben aki ilyenre vágyik az, nagyot csalódik, mivel a központi csarnok, nem ebből áll.
A vulkán kürtő beszakadt részén át fényárad a barlang belsejébe, és itt is található a tó nagy része, illetve a talaj fűvel borított, és fák is találhatóak. Hát nem mondhatni egy átlagos barlangnak.

De íme a barlang „botanikájához” tartozó történet.
Élt egy varázsló, vagy jobban megfogalmazva druida még a régi időkben, akit sehol sem akartak befogadni, mivel elég furcsa hobbija volt… Állatokkal kísérletezett, hogy minél érdekesebb, hasznosabb lényeket „szülhessen” belőlük.
Így elmenekült ebbe a kialudt vulkánba, ám munkájához egy sivár barlang nem volt a lehető legalkalmasabb a munkájára. Először is fényt kellett teremtenie, hogy a növények, és lények ne haljanak bele a fény hiányba. A legegyszerűbb módszert használta… Berobbantotta a vulkán kürtőjét, természetesen kívülről. Terve sikerült, és így a fénnyel nem lesz problémája. Nem volt más hátra, mint a növényzet kialakítása. Több kötegnyi természetmágia könyv áttanulmányozása után, sikerült megtalálnia a megfelelő varázsigéket, mozdulatokat, hogy megalapíthassa a saját kis birodalmát.
Végül a kísérletezések során kialakított lények, nagy része elpusztult, főként, amikor a druida belehalt az öregkorába…

De azért ha szemfüles vagy, észreveheted az egyetlen élőlényt, ami él a barlangban. Pontosítva a barlang tavában.
Ő nem más, mint a kígyószerű lény. Első ránézésre talán ijesztő, de senkit sem akar bántani, nem arra nevelte gazdája, hogy gyilkoljon. Ellenben nagyon félénk, és még csak egy valaki láthatta a víz felszínén felül.
Egy kislány volt, aki a mackójával együtt, a füves barlangban sétált. Jó kedvében a mackót dobálta fel és le, de az egyik dobás inkább előre felé ment, bele a tóba. A tó sodrása elvitte magával, és a kislány keservesen siránkozott. Erre egy hirtelen mozdulattal lemerült a mackó, majd pár pillanattal később a part szélén siránkozó kislány előtt megjelent a lény. Szájában a plüss mackóval, amit a kislány elé rakott le, majd alig pár pillanat alatt, máris visszarejtőzködött a tó óvó vizébe.

A csarnok kialakulásáról és lényéről ezek a mondák terjengnek, de ezek a múlt ködébe vesztek.
Most már azt érdemes tudni erről az „erdős barlangról”, hogy kiválóan el lehet szórakozni a tóban, és a környékén piknik partikat is lehet rendezni. Ideális kirándulóhely, akár ha szórakozni vágynak, vagy ne talán valamelyik órát a „nyílt” terepen is meg lehet tartani. És a tó vízében természetesen fürdésre is nyílik lehetőség, senki nem fog belecsípni a diákokba.
Vagy aki hűsíteni akarja magát az, áttérhet a bal oldali folyosóra, és a kis rejtett kék falú barlangokban hűsítheti magát. Vagy akadálypályásat játszhat a kiálló szikla peremeken.
Az itteni szórakozásnak csak a fantázia szabhat határt.

Leírás: Daniel White

*Kíváncsian lépkedtek a barlang felé. Hallottak már róla, de igazából senki sem tudott a helyről semmit sem mesélni. Az ő ötlete volt, hogy csináljanak valamit, nem volt kedve a kastély falain belül maradni, Myáé pedig az volt, hogy olyan helyre menjenek, ahol még nem jártak. Így a barlangot választották úticél gyanánt. Ahogy megközelítették a barlang száját, hirtelen valami különösen friss levegő csapta meg az orrukat.*
- Fura - mormogta az orra alatt. Majd Myára pillantott. - Készen állunk egy új kalandra? - kérdezte titokzatosan, majd kuncogva elindult a bejárat felé. Amikor már bent sétáltak egy ideje, valamilyen sugallat hatására felpillantott. Elborzadva vette észre, hogy a barlang teteje nem tűnik valami biztonságosnak, masszívnak. Elképzelte, milyen bajba kerülnének, ha egy omlás történne, és bent ragadnának. Majd gyorsan elhessegette maga elől a képet, és próbált csak a szépségre figyelni. Hirtelen egy útelágazásnál találták magukat. - Balra vagy jobbra? - kérdezte Myától, kalandot szimatolva a levegőben.

*Mya jókedvűen (bár kissé gyanakodva) lépkedett Ami után. Kényelmes, szűkszárú farmert viselt, melynek szürkésfekete színe derekánál szinte összeolvadt a kedvenc fekete melegítőfelsőjével. Egyedül a pulcsi ezüstszegélye csillogott, no meg Mya ezüstamulettje, amely a kissé lehúzott zipzár miatt kikandikált, sőt előrebukott, ha a féltünde lehajolt valamiért. Szerencsére kényelmes deszkáscipőjét viselte (na, kitaláljátok milyen színű volt, milyen szegéllyel és mintával?), na nem mintha olyan sűrűn járt volna magassarkúban. Mindent összevetve a barlang sötétebb sarkaiba denevérként olvadt volna bele - ha beállt volna a sötét sarkokba.* ~Denevérként... Tényleg, vajon vannak itt denevérek?~
- Kaland? Merlin óvjon a kalandtól egy barlang kellős közepén! Szerinted vannak itt denevérek?
*Miközben beszélt, követte a pugnaxos pillantását, s osztozott a fejük feletti szikla labilisságát firtató kételyeiben.* ~Az hiányzik még, hogy ránkszakadjon...~ *Gondolta, miközben ösztönösen is a pálcájához kapott (természetesen csak azért, hogy ellenőrizze ott van-e), amely nyugodtan csücsült a tértágító bűbáj egy változatával kezelt farzsebében.*
- Gondolod, jó ötlet esélyt adni magunknak az eltévedésre egy szemmel láthatóan kihalt helyen?
*Kérdezte a féltünde aggodalmaskodva. Általában nem volt ilyen óvatos, de ez a barlang tényleg kalandszagot árasztott, mégpedig nem abból a lájtos "főzünk egy kis bájitalt sutyiban" kategóriából, hanem inkább az "életünkért kell küzdenünk" fajtából. Vagy csak túlreagálja a dolgot? Végül aztán sóhajtva adta meg magát Ami kalandvágyának.*
- A jobb mindig jobb. Egyértelműen arra.
*Mutatott a jobboldali járatra. Mya minden esetben elfogult volt a jobboldallal, amikor csak lehetett jobbra ment. Meg jobbkezes is, jobb lábbal szokott felkelni (ettől függetlenül van, amikor balul sül el a napja).*
- Ha bajba keveredünk, tuti rád kenem az egészet. Attól mert te már nem vagy prefektus, én még az maradtam, és mint olyan, nem lenne példamutató magatartás a részemről, ha pontlevonással sújtanák miattam a karomat. A büntetőmunkáról nem is beszélve...
~... azzal még úgy is lógunk Calwa professzornak.~ *Fejezte be magában a mondatot. Az a hülye játék azzal a hülyegyerekkel. És a hülye tanár, aki hülye módon nagyjelenetet rendezett. Merlinnek hála, az üres étkezde volt tanúja csak, de akkor is...*
- Tényleg, te hogyhogy nem vagy már prefi?
*Ötlött eszébe a kérdés, amelyet nem volt rest azonnal feltenni barátnőjének.*

- Denevérek? Nem tudom - rántotta meg a vállát, majd gonoszan megvillant a szeme. - De ha gondolod, akkor sikítok egyet, és akkor majd meglátjuk, mit szólsz hozzá? - kérdezte vigyorogva, majd gyorsan arrébb lépett. - Már miért ne lenne jó ötlet? - kérdezte meglepetten. - Szerintem a ló elkötés is igen muris lett volna, de ha nem, hát nem - nagyot sóhajtott, és közben a szemeit forgatta. - Gondolj bele, most kint vágtázhatnánk, ebben a gyönyörű időben - húzta egy kicsit a másikat.
Az irányra csak bólintott egyet. - A jobb nem mindig jobb, csak a neve ezt próbálja meg elhitetni veled - okoskodott, majd nyelvet öltött Myára. De abban a pillanatban, ahogyan Mya eltervezte, hogy mindent ráfog, ha történik valami, megtorpant, majd nagyot kacagott. - Én meg nem fogom hagyni magam - kacsintott a lányra. - Szerinted elhinnék egy ilyen törékeny lányról, hogy bajba tud keverni téged? - kérdezte, pillogva a szemeivel, majd megsajnálta Myát, belé karolt, és úgy mentek tovább. - Hidd el, egy kis büntetőmunkától nem dől össze a világ, és a prefiségtől sem fosztanak meg szerintem - kuncogott. - Nos, nem volt elég időm, hogy ellássam a kötelezettségeimet, ezért közösen megegyeztünk abban, hogy a feladataimat átadom Emnek - mondta komolyan, majd hirtelen felkiáltott! - Merlinre, láttam, hogy valaki kinézett a mögül a szikla mögül! - várt pár másodpercet, majd összegörnyedve kacagni kezdett.

- Inkább ne sikoltozz nekem...
*Mondta Mya komolynak szánt hangon, az arcán ücsörgő vigyor azonban jelentősen rontotta a hatást.*
- Nekem már van egy kis priuszom az LLG tanárnál, egy lóelkötés nem hiányzik hozzá. És nekem akkor is jobb a jobb.
*Öltött nyelvet ő is a lányra* ~És akárki akármit mond, nem is vagyunk óvodások...~
- Elhinnék-e? Nos, ez attól függ, hogy ismernek-e. Ha igen, akkor biztosan elhinnék.
*Válaszolta gonoszul vigyorogva. Amivel egymásba karolva mentek egyre beljebb a járatban. A prefiség elvevéséről szóló beszédét elengedte a füle mellett. Hiszen őt nem is attól félt, hanem a pontlevonástól. Ami ezt nem tudhatta, de a Signumus kar mindig foggal-körömmel küzdött a vezetésért a pontállásban. Mya is legalább száz pontot szerzett eddig a házának, amikor a nagy verseny volt a Pillamuleto ellen. A féltünde igencsak a lelkére vette volna, ha miatta vesztenek el akár egy pontot is.*
- Értem. Biztosan jó prefektus lesz Emiből is. Egy kicsit szétszórt, de majd legfeljebb besegítesz neki, igaz?
*Kérdezte mosolyogva Amitől. Kezdett megnyugodni. A vidámság, a barlang tiszta levegője, a pihenés és a béke lehetősége hatására az ő görcsölős agya is bemondta a relaxot. Egészen, amíg az az őrült pugnaxos ott mellette, el nem kiáltotta magát.*
- MI?! HOL?!
*Mya ijedten kapta el barátnője felkarját, és érezte, hogy az ujjai belemélyednek a lány bőrébe és húsába. Legfeljebb két másodperc elteltével azonban az ő izmai is ellazultak, majd felhúzott szemöldökkel fordult barátnője felé, aki abban a pillanatban harsányan felkacagott. Nevetésének visszhangja csilingelve töltötte be a viszonylag nagy keresztmetszetű járatot. Mya csak gúnyosan elmosolyodott, majd sértődöttséget színlelve elfordult és továbbindult a barlang közepe felé. Közben érthetetlenül morgott valamit az orra alatt.*
- Kac-kac, nem jött be, nem is ijedtem meg... annyira.

- Kár, pedig vicces lenne, ahogy denevérek repkednének a fejünk felett, mi meg sikoltoznánk, mint az eszetlen libák - vigyorgott, miközben megrázta fejét a képtelen gondolatra. - Egy vagy két büntetőmunka már nem oszt, nem szoroz - fejtette ki véleményét, miközben kíváncsian kukucskált be egy-egy kis zsákutca szerűségbe. A gonosz vigyorra csak felhúzza az egyik szemöldökét.
- Éppen azért fognak hinni nekem, mert ismernek - bólogatott magabiztosan. Amikor Emre terelődik a szó, halványan elkezd mosolyogni. - Hidd el, nem is olyan szétszórt, mint gondolnád. Tud ő szigorú is lenni, ha akar - mondta, és úgy döntött, nem árulja el Myának, hogy Em megorrolt rá egy kicsit a reggeli futásuk közben, és csak nagy nehezen tudta kiengesztelni. - De még mennyire, hogy tud - morogta az orra alatt.
*Amikor Mya összerezzent a sikítására, még jobban kacagni kezdett. Nagyon vicces volt a lány hirtelen félelme. Még akkor is a könnyeit törölgette, amikor Mya előre ment, és pampogott az orra alatt. Megnézte karját, ami már kezdett kicsit belilulni, de egyáltalán nem bánta. Még néha kibuggyant belőle egy vidám nevetés, de nagyjából türtőztetni tudta magát. Gyorsan felzárkózott hozzá, és vékony hangon folytatta.*- Kérlek, Mya, ne hagyj egyedül, annyira félek - nyávogta, miközben hangtalan nevetőgörcs rázta. Majd amikor már levegőhöz is jutott, bűnbánóan a lányra pillantott. - Ne haragudj, nem tudom, mi ütött belém - kért elnézést, majd egy elhagyatott kis útra pillantott, ami még inkább a barlang belsejébe vitte őket. Amelie szemei felcsillantak, és kezét felemelve mutatott a kiszemelt irányba. - Menjünk arra - mondta, majd mielőtt Mya tiltakozni kezdhetett volna, elvigyorodott. - Jobbra kanyarodunk, szóval nem lehet semmi probléma igaz? - kérdezte kuncogva, majd a lány előtt megindult a kissé szűkös alagút felé.

*Kicsi vörös ördög jelenik meg a kék-barlang közelében éjszakai túrára. Nem nagyon érdekeli, hogy mennyi az idő, és milyen veszélyek lesnek rá, ha egyszer kint akar lenni, mert hívja a természet - természetesen nem a szokványos módon. Alapjában véve a Nap szokott a legcsábítóbb lenni számára, de mivel az már nincs, most a Hold váltotta fel a helyét, hogy a fütyürésző Scarletet lesse fentről, a magasból. Ásít egy hatalmasat, nyújtózik egyet. Itt még nem is járt, pedig már vagy fél éve lakik itt, és még mindig fel tud fedezni új helyeket... Jelen esetben ezt a barlangot. Mi van itt, ki van itt? Nem érdekli, ki ül a barlang szájába, lelógatja a lábát a magasból, és elterül a sima felületű kövön, és úgy nézi kijövetelének tárgyát csodálva: a Holdat. Szép is az este, tiszta a levegő, kicsi csillagok mindenhol az égen... Scarletünk fekete pulcsijával beleveszne a sötétségbe, ha nem adna akkora fényt a mai est folyamán az éjszaka. De így kitűnik, még a feketében is, legalábbis mint egy dudor a kövön. Lábát tovább lógázza, kicsit kicsavart pozíciójában, talán hamarosan megunja, és visszamegy az iskolába, ha nem jön senki...*

*Scarletnek nem kell túl sokat várnia, hiszen perceken belül léptek halk nesze tűnhet fel neki, amit az éjszaka apró hangjai kísérnek, akár egy együttesben az énekest a zenekar. A neszt természetesen két kecses emberi láb kelt, amiknek egy Pilluamuletos diáklányka a "gazdájuk", méghozzá Clio. Sokzsebes, fekete csípőfarmernadrág, lila topp és szürke, kapucnis pulcsi van rajta, fején egy lila baseball sapkával, amire még a kapucnit is ráhúzta. Haját egy copfba fogta, bár ebből csak elől kilógó, oldalra fésült frufruja látszik ki. Lábán természetesen kedvenc szürke edzőcipője van, amibe a toppjához és a baseballsapkájához illő, lila cipőfűzőt fűzött be. Természetesen fényképezőgépe pulóvere zsebében pihen, arra várva, hátha gazdája megörökít vele a természet milliónyi csodájának egy különleges pillanatát. A lánykának nincsen különösebb oka a sétára, melyet e késői időpontra rakott, egyszerűen, ha feltámad benne a kilométer hiány, akkor mennie kell. Most ráadásul még társasághiánya is volt. Nem tartja valószínűnek, hogy pont itt és pont most fog beszélgetőpartnerre bukkanni, de hát akármi megtörténhet. És meg is történik... Ahogy nézelődik egyszeriben egy mocorgó "buckát" vél felfedezni. Csodálkozva nézi ezt a "jelenséget", miközben közeledik felé. Pár pillanattal később már jól látja, hogy ki az, és hatalmas mosollyal arcán néz le Scarletre, s még az is eszébe jut, hogy így sötétben a lány nem biztos, hogy felismeri. Mondjuk viszonylag világos van és Clio is közel áll a másik lányhoz, de hát ki tudja. Úgy dönt inkább megszólal, és nem csak vigyorog mint a tejbetök.*
- Nocsak, kit fújt erre a tavaszi szellő!*Lehuppan a lány mellé, s úgy néz rá.*
- Te meg mit csinálsz ilyenkor errefelé? Csak nem randid van? Mert ha zavarok, csak szólj, s már itt sem vagyok!*Mondja széles mosollyal az arcán, majd tekintetét a holdra emeli, lábait felhúzza, s karjaival átöleli térdeit, s csak bámul ki a fejéből, miközben időnként Scarra pillant.*

//jégkorszak//

[Ami & jómagam]

- Tudod, hallottam egyszer egy jó kis mondást, ami most valahogy nagyon kikívánkozik belőlem: Ami, te percről percre hülyébb leszel...
*Morogta Mya, tettetett bosszússággal, ám amikor barátnőjére emelte tekintetét, nem bírta elfojtani a vigyorát. barátságosan oldalba bökte barátnőjét, majd miután elhalt a nevetésük, belé karolt.*
- Menjünk... Ahogy mondod, a jobb úton vagyunk, ettől kezdve bajunk nem lehet!
*Vihogott, majd megindult Ami mögött. Maga elé vigyorogva megjegyezte még, csak úgy mellékesen.*
- A jókedved ragadós, ó, pungaxosok gyöngye!
*Nevetve lépkedett a lány után, cipőjük neszezését visszaverték az alagutak hengeres falai. A csend kezdett nehézzé válni Mya számára, szinte érezte, ahogyan a vállára telepszik, s addig nem röpül el onnan, amíg meg nem szólal.*
- Őőő... Izé, Ami?
*Szólalt meg roppant okosan. A barátnője hátrafordult, s kíváncsian nézett rá. Mya egy pillanatra megtoppant - mintha csak most csodálkozott volna rá, hogy épp a gyönyörűséges Kék-barlang egyik alagútját róják.*
- Hm, te ugye tudod, hogy merről jöttünk? Nálam van a pálcám, de nem ismerek egy tájolóbűbájt sem.
*Beszélt aggodalmas, mégis kissé álmodozó hangon.* [Luna Loveggod feelinget képzeljetek el xD]

*Kuncogva reagál a lány megjegyzésére, miközben bolondozva megforgatta a szemeit. A Punaxosok gyöngye kifejezésre szélesedik a mosoly az arcán, csak nem körbefutja a fejét. Nem szól semmit ezekre a jelzőkre, tudja, hogy ma a szokottnál kicsit bolondosabb a hangulata, de nem bánta a dolgot, ha Myával törik a fejüket valamin, általában ilyen hangulata kerekedik. Jókedvűen menetel előre, odafigyelve mindig, hogy hová lép. Kíváncsi, kicsit komisz szemei érdeklődve pásztázzák a barlangot, miközben találomra mindig bekanyarodik egy másik vájatba. Kezével néha végig simított az érdes falon, miközben mélyeket szippant a levegőbe. A neve hallatán megtorpan és kíváncsian néz barátnőjére. A kérdésre csak megrántja vállát, megfordul, és folytatja útját tovább, és csak ekkor tűnik fel egy kópés mosoly az arcán.*
- Őszintén, Mya? - kérdezi vidáman. - Fogalmam sincs, hogy merről jöttünk és hová tartunk. De ez így muri, nem? - kuncog, s közben balra kanyarodik egy kissé magasabb vájatba.
*Ott viszont lelohad a arcáról a vigyor, mert ha nem torpant volna meg, bizony lezuhant volna a mélybe.*
- Khm..., azt hiszem ez kicsit közel volt, és cseppet sem volt muris - suttogja.
*Visszahátrál, jobb kezét szívére szorítva, majd elindul inkább tovább egyenesen. Annál nagyobb a meglepetése, amikor egy gyönyörű csarnokba ér, ahol gyönyörű fű zöldell, a fák magasra nyújtóznak és egy nagyobb tó terpeszkedik el lustán előttük. Kicsit megszeppenve lép előre, és kicsit oldalra lép, hogy Mya is teljes pompájában láthassa ezt a csodát.*
- Te hallottál már erről a helyről? - kérdezi meg álmélkodva. - Merlinre, nem találok szavakat - motyogja az orra alatt, majd a tó mellé sétál, és ujjait végig húzza a víz felszínén.

*Minél több folyosóra fordultak be, Mya annál idegesebb lett. ~Tájoló, tájoló... jaj, a febnébe, ha kikeveredek innen , eskü bemagolom az egész bűbájtankönyvet.~ Gondolkodott, miközben követte Amit. Egy percre erősen elgondolkodott azon, hogy visszafordítja a lányt, s ha ügyesek, még éjfél előtt kicsámboroghatnak innen. De aztán úgy döntött, nincs semmi értelme - már eltévedtek, innenstől kezdve tökmindegy.*
- Amelie Clarkson, nem hiszem el, hogy ilyen fele...
*Feddné meg barátnőjét, ám eláll a szava, amikor a lány mellé érve egy szép kis szakadékkal néz farkasszemet.*
- Basszus. Ha mégegyszer az a jó ötletem támadna, hogy fedezzünk fel egy helyet, akkor csapj nyakon...
*Motyogja Aminek, majd egy nagy nyelést követően elszakítja tekintetét a mélységtől, és a pugnaxos után ered.*
- Most már tényleg vissza kéne fordulni és elhúzni, látod, nincs itt más csak... Azta!
*Torpan meg, amikor meglátja az Amelie takarásából kikerülő tájat. Csodaszép, friss és zöld: paradicsom egy barlangrendszer gyomrában.*
- Hát ez meg...? Hm, hogy kerül ide tó, meg fák...? Érdekes.
*Dörmögi az orra alá, miközben követi Amit a vízpartra. Mélyet szippant a levegőből. Üde, tavaszi illatot árasztottak a csodaszép fák és virágok. Elnézte, ahogyan a pugnaxos lány keze nyomán apró hullámok fodrozódtak a víztükrön.*
- Fogalmam sincs mi ez a hely, még sosem hallottam róla. Mindazonáltal tényleg csodás.
*Válaszol, miközben törökülésben letelepszik a puha, zöld gyepre. Kezét finoman végighúzza a fűszálak szőnyegén. ~Mennyei.~ Gondolta, majd mosolyogva dőlt el a növénykék közé. A hátán feküdt, bal kezét a feje alá rakra, térdeit pedig felhúzta úgy, hogy a talpai egy az egyben a földön legyenek (hiába, ez a lány két lábbal a földön jár...)*
- Ami, szerintem megtaláltuk a tökéletes lazítóhelyet. Ha lenne kis zászlónk, akár ki is tűzhetnénk ide mellém...

- Mya Edain, nem vagyok felelőtlen, csak kalandvágyó! A kettő nem ugyanaz - kuncogja, miközben élvezettel fodroztatja ujjaival a tó vizét. Végül feláll, és vidáman, ruganyos léptekkel a lány mellé sétál, és lehuppan mellé.
- Még, hogy nincs itt semmi. Később, ha gondolod, lekísérlek a gyengélkedőre, vagy megkérjük Wayner professzort, hogy főzzön neked egy bájitalt, mert nem látsz rendesen - bökte oldalba kedvesen Myát, miközben jókedvűen évődött vele. Majd ő is lefeküdt a hátára, de ő a fejét oldalra fordította, így gyönyörködött a környezetében. - Zászlónk nincs, de egy bottal beleírhatnánk a földbe, hogy itt jártunk - vigyorog a lányra. Fogalma sincs, honnan jön belőle ennyi bolondság, de igazán élvezte, hogy ennyire gondtalan pillanatok is adódnak az életében. - De abban igazad van, hogy ez egy tökéletes hely. Máskor is elbarangolhatnánk ide, vagy akár szervezhetnénk egy kis pikniket is, egy kis úszással egyetemben, mit szólsz hozzá? - kérdezi fellelkesülve, immár törökülésben ülve, miközben nagyban csavargatja egy hajtincsét. Majd nem tudván tovább ülni a fenekén, felpattan, és a fák felé iramodik. - Gyere Mya, nézzünk körül, hátha találunk még valami érdekeset - kiáltja vissza, és ezután szinte rögtön eltűnik a fák között, csak vidám kacagása a bizonyíték arra, hogy valahol még a közelben van, de már nem sokáig.

- Ne durrogtass ilyen egetrengető poénokat, még a végén ránk szakad a barlang...
*Motyogta száját elhúzva a szarkazmus (nem hivatalos) világbajnoka, ám Amire pillantva nem bírta megállni, hogy el ne mosolyodjon.*
- Jó ötlet, még heverészek egy kicsit, aztán valahol hagyunk egy-egy autogramot a földben.
*Mindkét szemét lehunyta, s ajkain halovány mosoly játszott, miközben beszélt.*
- Piknik? Hm, szuper lenne, ha el tudnánk ide rángatni egy pár ismerőst és egy kicsit lazítani... Sok szerencsét az egyeztetéshez! Én még ilyen koordinálatlan bandát, mint a mi baráti körünk, nem láttam.
*Gonoszkodik, bár szó, ami szó, van némi igazság a szavaiban.* Mindazonáltal Emet feltétlenül el kell hoznunk. És szerintem Calának is Kamillának is tetszene itt. Josy biztosan elájulna, víziszonya van. Te kiket hívnál még?
*Tanakodik félhangosan, csak akkor nyitja ki a szemét, mikor dobbanást érez maga mellett. Tehát Ami felállt.*
- Clarkson, nem hiszem el, hogy nem bírsz nyugton ülni és pihenni egy kicsit! Én ugyan utánad nem megyek, így is lejártam már a...
*Kiabál az erdőnek, miközben felül, és tüntető jelleggel hátat fordít a fáknak. Így egyenesen a tó felé néz. Felkapott egy kavicsot, s a második mondatát elkezdvén a tervezettnél egy kicsit erőteljesebben vágta be a tóba. Miközben zsörtölődött, a vízfelszínt egyre nagyobb és lomhább körök szelték. A panaszkodásban azonban megakasztotta egy érdekes jelenség: a koncentrikus körök középpontján a víz szabályosan... kipúposodott. Mya a nagy meglepődésében még a mondatot is félbehagyta. A vízből egy hatalmas, kígyószerű lény emelkedett ki, nyálkás bőre csillogott, kis fején pedig két fekete gombszem ült, amelyek úgy tűnt, épp a féltündét vizslatták. Mya ösztönösen felpattant és hátrálni kezdett. A lény követte őt a fejével, majd egyszercsak megállt, és megrázta magát, akár egy vizes kutya. A lány száját akaratlanul is elhagyta egy apró sikoly. Sarkon fordult, aztán nekiiramodott az erő szélének. Gyorsan elsprintelt az első fáig, majd annak a törzsébe kapaszkodva zihált. Nem volt ideje rendezni a légzését, ugyanis a lény hosszú nyakát (ami egyben a teste is volt) ismét megindította felé.*
- Amelie!
*Kiabált a fák sűrűjébe, mivel a pugnaxost nem látta sehol.*
- Megtaláltam az érdekességedet...

*Kíváncsian haladt előre a fák rejtekében, és vígan kacagott Mya szavain. Nem tudta megérteni, hogy hogyan tud csak ott ülni a lány, amikor egy ilyen gyönyörű helyre pottyantak, vagyis keveredtek. Néha rácsodálkozott egy-egy virágra és fára, ami úgy tűnt, mintha több fajta keveréke lett volna. Már éppen hátra nézett volna, hogy megnézze, Mya követi-e vagy tényleg ott maradt, amikor a szemei elé tárult egy különös látvány. Talált egy gyümölcsfát. Ez még önmagában nem is lett volna érdekes, de a gyümölcs formája különösen meglepte. Közelebb lépkedett, hogy jobban megvizsgálja. Méretei alapján majdnem akkora volt, mint egy ananász, de csillagformája már egy másik gyümölcsre emlékeztette. Héja hasonlított az almáéhoz, de az illata inkább az őszibaracké volt. Megdörgölte szemeit, mert biztos volt benne, hogy azok csak kápráznak, ilyen biztosan nincs. Amikor újra kinyitotta őket, a gyümölcs még mindig ott volt a szeme előtt. Elővigyázatosságát sutba dobva nyúlt volna, hogy egyet leszakítson, amikor egy hevenyészett sikolyt hallott. Megrázta fejét, azt hitte, hogy csak képzelődött. Már fordult volna vissza, amikor meghallotta, hogy barátnője a nevét kiáltja. Egy pillanatra megijedt, és gyorsan elindult visszafelé, remélve, hogy egyből visszatalál a tóhoz. Éppen egy nagyobb, a földből kiálló gyökeret ugrott át, amikor is finoman neki ütközött Mya hátának. Még sikerült időben elkapnia, mielőtt hasra estek volna.*
- Csak nem hiányoztam? - kérdezte évődve. - Jöhettél volna velem. Képzeld találtam egy érdekes gyümölcsöt, majd meg kell keresnünk - mondta lelkesen. Mya még mindig nem fordult meg, így csak a hátának beszélhetett. - No, és te milyen érdekességet találtál? - kérdezte vidáman, majd miután barátnője még mindig nem mozdult, kikukkantott a háta mögül. Szemei tányérnagyságúra nyíltak a csodálkozástól, és egy nyögés hagyta el ajkait. - Azt a mindenit! Tudod mit, hagyjuk a fenébe azt a gyümölcsöt, te valami sokkal nagyobb muriba botlottál - motyogta, és maga is meglepődött, hogy még mindig képes volt viccelődni. - Helyes kis lény, ugye? - kérdezte mosolyogva, majd Mya fülébe súgta. - Ne pánikoljunk, mert akkor csak rosszabb lesz - az állat felé nézett, kicsit félre biccentett fejjel. - Én kicsit közelebb megyek hozzá - mondta, majd meg sem várva barátnője ellenkezését, gyorsan kisurrant a háta mögül, és megindult a lény felé. - Ne idegeskedj, ha engem megesz, legalább tudod, hogy mit nem szabad csinálni - viccelődött még mindig, majd a kígyószerű lénytől pár méterre megállt, és nyelt egy nagyot. - Ööö - kezdte értelmesen -, szia - motyogta az orra alatt, és ha nem lett volna kicsit félelmetes szegény pára, biztosan elnevette volna magát a helyzet abszurditásán. Félelem nem volt benne, de a kezét azért nem nyújtotta előre, hogy az megszagolhassa. ~No, nem mintha holmi kutya lenne szerencsétlen...~ - gúnyos gondolata kicsit felébresztette, és koncentrálni kezdett. Pálcát nem emelt, nem akarta megriasztani a lényt. Abba persze nem gondolt bele, hogy mi van, ha védekeznie kell. ~ Egy pugnaxoshoz a futás nem illik ~ - morfondírozott. ~ Maradtam volna inkább ott, és majszoltam volna egy kis gyümölcsöt ~ - szidta magát, majd kicsit fejbe kólintotta magát, amiért megint elkalandoztak gondolatai. Erre a mozdulatra a lény közelebb hajolt hozzá, az ő arca pedig felvette a frissen meszelt fal hófehér színét. - Te most mit csinálsz? - kérdezte, mert érezte, hogy beszélnie kell. Rájött, hogy ma ez nála a legjobb fegyver, a folyamatos beszéd. Hangjára a lény visszahúzódott a vízbe, és onnan figyelte őket tovább. - Láttad ezt, inkább ő tart tőlünk - fordult egy pillanatra Mya felé, és intett neki egyet, hogy jöjjön közelebb, majd gyorsan vissza is fordult a tó felé, hogy szemmel tarthassa új ismerősüket. - Szerinted csak ő lehet itt egyedül, vagy vannak társai? - kérdezte, miközben kicsit közelebb sétált a parthoz. Kíváncsian nézte a fekete gomb szemeket, miközben felötlött benne egy újabb kérdés. - Vajon mi lehet a neve?

- Egy gyümölcs, aha, remek... Én meg egy szörnyet.
*Motyogta kissé dadogva az érkező pugnaxosnak.*
- Na pánikoljak?! Ez bazinagy kígyóizé épp a nyakát... testét tekergeti előttem, és te azt kéred, hogy ne pánikoljak?! Láttad a fogait?!
*Más szituációban biztosan baromi vicces lett volna az a kissé sípoló hang, amit Mya kiadott: a suttogás és a felháborodott kiáltás alkalom szülte elegye. Ha a "kígyóizé" nem lett volna ott, biztosan nevetett volna magán.*
- Megvesztél?! Na jó, menj csak, de ne várd, hogy visszavigyem a darabjaidat a suliba!!!
*Mondta a távolodó lánynak felháborodva, majd halkan morogva hozzátette.* Pugnaxosok...
*A féltünde feszülten figyelte, ahogyan megtörténik a "kapcsolatteremtés". ~Blah, mint egy elcsépelt sci-fi.~ Jutott eszébe, s saját maga is meglepődött azon, hogy ilyenkor is eszébe jut egy-két mugli dolog. ~Csak nem hátrány, ha a nagybátyád muglikat tanít valami Hárvárdon, hogy hol.~ Miközben Ami lebonyolította ezt a - Mya szerint - partizánakcióját, ő maga fokozatosan süllyesztette jobbkezét a talárja belső zsebébe. Mire a lény közelebb hajolt Amihez, kezét végre rákulcsolhatta a pálcájára. Ezzel valamennyire elöntötte a biztonságérzet, úgyhogy egyelőre nem rántotta elő a fát, inkább várt, hátha nem is lesz szüksége rá. Amikor a lény visszahúzódott a tóba, Mya egy sóhaj formájában kiengedte az eddig észrevétlenül visszatartott levegőt, majd lassan Ami mellé sétált.*
- Nem hiszem, hogy még egy ilyen elférne a tóban. Bár nem tudom, hogy pontosan mik a méretei.
*Na, Tudorka ismét megtalálta a hangját. Már csak egy vastagkeretes, körlencséjű szemüveg hiányzott az orra hegyéről, meg esetleg valami fura tudósbigyó a kezei közül.*
- Neve...? Nem hiszem, hogy van neki. Mindenesetre én nem tudom.
*Tűnődőn összeráncolta a szemöldökét, s a víz felszínén "lebegő" fejtetőt és szemeket kezdte fixírozni.*
- Moby. Mit szólnál a Mobyhoz?
*A kérdést meghallva a lény mintha prüszkölt volna egyet - legalábbis erre utaltak a feltörő buborékok, amelyek nagy valószínűséggel az orrnyílásaiból származtak.*
- Hm, ez "igen"-t, vagyis "tetszik"-et jelent?
*Kérdezte vigyorogva Amitől. Jó, talán mégsem olyan vérszomjas bestia ez a kígyóizé.*

*Míg Mya mellé sétál, gyorsan lereagálja a lány előzőleg hozzá intézett szavait, amit eddig nem volt érkezése megtenni, mivel bátor pugnaxosként éppen egy óriás kígyóféleséget próbált megközelíteni. És igen, megközelíteni, nem pedig megszelídíteni, nem volt annyira bolond, hogy azt képzelje magáról, ez sikerülhet neki csak úgy, egyszerűen, egy pillanat alatt.*
- Képes lettél volna itt hagyni szanaszét? - kérdezi áldöbbenettel. - Ej, Mya, pedig tudhatnád, hogy nem illik rendetlenséget hagyni magad után - ironizál vigyorogva, majd a lény felé fordul. - Moby? Szerintem éppen elnevette magát újdonsült "kis" barátunk - kuncog a keze mögött. - Mindenesetre nekem tetszik a név - bólint egyet, miközben figyeli, hogyan merülnek el a fekete gombszemek, majd az egész állat a víz fenekére. - Úgy látszik, nem vagyunk elég érdekes társaság - húzza el a száját. Körül néz és így szól. - Tudod mit? Menjünk inkább vissza, nekem már nincs kedvem itt maradni. Valószínűleg nem bántana minket a barátunk, de nem szeretnék most itt lehunyt szemmel sziesztázni - magyarázza a lány, majd elindul arra, amerről jöttek.
*Gondol egyet, és úgy dönt, nem kanyarodik egyik irányba sem, hanem csak egyenesen előre tart, és így pár percen belül a barlang szájánál találjuk magukat. Az orra alatt ezt morogja.*
- Most már legalább tudjuk, hogy merre találunk oda egyszerűen, anélkül, hogy véletlenül lezuhanjunk a mélybe - vissza sem néz, úgy sétál ki, és hallja, hogy barátnője mellette lépked.
*Már besötétedett, és nem volt kedve a környéken bóklászni. A világ minden kincséért sem vallotta volna be, de nagy hatással volt rá a lény, és nem szeretett volna újabb meglepetéssel szembe találkozni. Így elindultak vissza a kastélyba, hogy kipihenhessék végre magukat.*

// javítottam a hszt, bocsi az értetlenségért ^_^ //

**Hozzászólások** : 172

//Lenne egy apró dolog. Very Happy

Ez egy régen elkezdett játék, tehát az időt úgy kell számolni, ha fagyasztottok, hogyha április 14.-én kezdtétek el mondjuk, akármennyire is április 19.-én írtok, a játékban a karakterek 14.-t írnak továbbra is, nem maradnak ott napokat. ^^ Szóval még nincs semmilyen változás, azt a MA elkezdett játékokban kell észrevenni. ^^//

- Pá Moby!
*Mya szórakozottan intett egyet a lassan simává váló víztükörnek, majd sarkon fordult, és követte Amit. Reménykedett benne, hogy a lány nem óhajt eltekeregni egy másik járatba... Az oké, hogy ezt a kis találkozást túlélték, de ahogyan a mondás is tartja, van amikor túl sok a jóból. Szerencséjére a pugnaxos céltudatosan lépkedett vissza azon az útvonalon, amelyen jöttek. Mya itt-ott felismert érdekes sziklákat, így tudta ellenőrizni, hogy jó úton járnak-e.*
- Egészen elfáradtam...
*Mondta álmatagon a barlang szájánál, bizonyításképp megtoldva egy ásítással. Ahogyan kiléptek a hűvös estébe, a sötét, borult ég alá, Mya hátán végigfutott a hideg. Csendesen, kissé ijedten lépkedett Ami mögött, olyan hátborzongatóan rossz előérzete volt, amelyet nagyon utált. Nagyjából a park közepénél jártak, amikor feltámadt a szél, szinte lecibálta Mya kapucnis felsőjét. A sötét, göndör hajtincsei a szélrózsa minden irányába állva szédelegtek körülötte, rossz érzése pedig csak fokozódott. Halkan hálát rebegett Merlinnek, amiért ép bőrrel megúszta ezt a délutánt, majd halkan elköszönt Amitől, s a toronyba vezető lépcsőn elindult a biztonságos, meleg szobája felé.*
- Szia Ami, jó éjt, majd találkozunk.
*A folyosók ablakain át látta, hogy a hatalmas fekete felhők teljesen eltakarták a bágyadt esti napsugarakat, s először lassan, cseppenként eredt el az eső, majd hamar viharrá fokozódott. Villámok cikáztak az égen, a viharos szél ugyanúgy tépte a fák lombjait, mint a féltündét korábban.*

Scarlet mostanában egyre gyakrabban jár az iskolán kívül, talán a jó idő miatt, talán csak változik. Ilyesfajta kalandozásainak célja gyakran egy-egy új terület felfedezése, vagy csak a régiek újbóli meglátogatása. Lévén, hogy most még jó idő van, és süt a nap, könyvet is hozott magával, isten ments, hogy tanulnivalót... Egy újabb regényt. P. G. Woodhouse az írója, annyi már a borítóból is látszik. Hirtelen, mikor kiért a szabadba, megáll, nem nagyon tudja eldönteni, hogy mai sétája folyamán merre induljon. Végül mégiscsak elindul, és útközben próbál emlékezni valami olyasfajta helyre, ahol nem látott túl gyakran embereket, mégis volt, amikor jól érezte már ott magát. Beugrik neki a barlang szájának képe, így egy kis félmosollyal az arcán elindul abba az irányba.
Csak úgy, mint a múltkor, most se megy be: szüksége van a napfényre az olvasáshoz. Először felveszi normális lélegzetvételét, és csak azután heveredik le a még nap által felmelegített kőre a barlang szájánál. Nyugodtan elheveredik, először a hátára, aztán végül megfordul, úgy kényelmesebb. Előveszi a könyvét, és lapozgat benne, mire megtalálja azt a részt, ahol abbahagyta, és újra olvasáshoz lát. Haját előreteszi, így nyaka kap egy kis fényt, és pár perc után az is átmelegszik.
Ruhája most is, mint mindig, kényelmes: térdig érő kopott fekete farmer, fehér övvel, egy szürke, testhezálló póló, és egy kicsit sötétebb szürke pulcsi, amit most könyöke védelme érdekében leterített maga alá.

**Hozzászólások** : 83 **Évfolyam** : Második

* Alex slattyog végig végig a folyosókon. Ismételten elérte a vég, aminek több neve is van... Hogy mégis miről van szó? Oké, lássuk csak, összesűrítve két szóba signumusos lányok. Sikerült előlük megszöknie. sajnos az élete jóformán menekülésből áll, és más srác a helyében tuti kiélvezné a női uralom adta örömöket adó tornyot. Viszont jelen esetben nem akármilyen hímnemű egyedről van szó. Ő Alexandrosz Montez, aki... egye kutya kimondom; vérénél fogva igen hűséges fajta. Persze nem volt ez mindig így. Egykor meg sem lehetett számolni a lányokat, akik egymást váltva hagyták el szobáját. Mostanra viszont a farkas megszelídül. Egyesek talán pincsinek is csúfolnák... nos ezt nem ajánlom, ha meg szeretnék tartani a karjukat. Szóval Alex éppen a folyosón sétált, mikor fölfigyelt valamire. egy ismerős illat csapta meg az orrát. Azonnal elmosolyodott, és nemes egyszerűséggel elkezdte követni az árulkodó lenyomatot. Gyorsan kiért az udvarra, majd kíváncsian megállt. Körbenézett ugyan, hogy hol lehet kiszemelt célpontja, de csalódnia kellett... a célszemély valamerre nagyon elbújt. Elindult hát tovább, hogy az előző taktikát használva kövesse az illatot, mígnem a feje fölé már fák tornyosultak. *
- Ez egy kicsit messzebb van, mint azt gondoltam... * Suttogta halkan, hogy áldozata meg ne hallja neszezését. Már látta a lányt, aki ott heverészett a barlang előtt. Ugyan nagy volt a kísértés, hogy a szívbajt hozza rá, de mivel eme kedvenc időtöltését mostanában Kamillán éli ki, így kezdett unalmassá válni. Előbújt a fák közül, majd mosolyogva odaszólt a lánynak. *
- Üdv hercegnőm! Nincs ez egy kicsit messze a civilizációtól? Mi lesz ha valami megtámad?! Teszem azt egy csúnya, gonosz farkas... * Sejtelmesen elvigyorodik, ahogy közelebb ér a lányhoz. *
- Mit csinálsz te itt? * Érdeklődik, majd lehuppan a lány mellé. *

Nyugodtan lapozgat a könyvben, amikor megtalálja a részt, amit keresett. Persze, hiszen be szokta hajtani a könyv sarkát, ahol befejezte... Így könnyű. Lassan kezdi olvasni, visszazökken a történetbe. Az idő számára gyorsan pörög, és az elolvasott oldalak száma is ezzel arányosan nő. Hirtelen motozásra lesz figyelmes, az olvasást abbahagyja, de a pálcáját láthatatlanul is megszerzi. Kicsit paranoid szegény, de nem szereti a váratlan zörgő hangokat a háta mögött. És még egyet. Mire a hang megszólal, már pálcája abba az irányba mutat, eléggé fenyegetően.
-Uh hát ööö... Szia. - Elmosolyodik, megnyugszik. Pálcáját leereszti, és leteszi könyve mellé.
- Nem, nincs ám annyira messze... De te... Követtél?! - Magasra ugrik a szemöldöke. Mondjuk megszokhatta volna már az elmúlt hónapokban, nem mindenkinek van olyan barátja, aki csak úgy kiszagolja őt a fák közül.
- Ha farkas támad... Hát... - Keze újra a pálcájára csusszan, és elkezd játszani vele. - Azt hiszem nem lenne olyan óriási probléma.
Újra elmosolyodik, megvárja amíg Alex leül mellé, majd változtat ő is helyzetén: felül, lábait felhúzza, és az egyik kezével, amiben még mindig a pálcáját szorongatja, átkarolja a lábát. A másik kezét csak simán ráteszi az előzőre. Vidáman felnéz Alexre, akármennyire is próbálja titkolni, mégiscsak ő a rajongásának a tárgya. Kicsi, üdvözlő puszit nyom a szájára, aztán csak folytatja úgy, ahogy eddig is.
- Hát hmm... Semmi különöset, csak már azt hiszem... Elegem van a szobámból. - Azt azért nem teszi hozzá, hogy részben azért is, mert ott a karváltás lévén biztos, hogy nem fut össze Alexxel.
- Ha ott maradtam volna, lelkiismeret furdalásom lenne a nem-tanulás miatt. - Elmosolyodik újfent. Jobb a békesség, még egy olyan kis anarchistának is, mint Scarlet. Akkor is, ha ő nem ismeri be.
- Hmm és te? Mi jót csináltál a mai nap folyamán? - Újabb kis vidám mosoly ül ki az arcára, ahogy fekete szemeit Alex kékjeibe süllyeszti. Magában olvadozik, de szerencséjére (?) az elmúlt hónapok folyamán rájött arra, hogy ne mutassa ki ilyesfajta érzéseit is. Nem mintha nem lenne szabad: egyszerűen csak megszokta már, hogy ő a kőkemény szikla, akire mindig lehet támaszkodni. És ki hallott már olyanról, hogy a szikla sírni kezd, vagy esetleg megpuhul...?

**Hozzászólások** : 83 **Évfolyam** : Második

* Alex vigyorogva helyezkedik el, lábait törökülésbe húzza. Kisvártatva barátnője is felül mellé, majd kap egy üdvözlő puszit. *
- Én is örülök, hogy látlak... egyébként egy sima farkas ellen még lenne is esélyed, de egy olyannal szemben, mint én... inkább ne is beszéljünk róla. * Kezét védekezőn fölemeli, majd a lány könyvére sandít. *
- Könyvek... A Signumusban két dolgot láthat az ember nap mint nap. Könyvek és lányok. A könyvek annyira nem kötnek le... ámbár a lányok... * Sunyi vigyor fut át arcán, majd mikor a lány szemeibe néz, megkomolyodva így szól: *
- Mát azok se érdekelnek, egyedül csak egy. * Azzal közelebb húzza magához a lányt. Jobb kezét annak arcára simítja, majd az édes ajkak után kap. Eleinte ugyan csak kutatva csókolja, ízleli kedvese ajkait, majd egyre inkább belemelegszik a dologba, és a csók egyre hevesebb lesz. Az időérzékét elveszítve válik el a lánytól, de csak annyira, hogy szelíden ölébe húzza, majd szorosan átölelje. *
- Hiányzol ám... és az is, hogy az ágyadban aludjak. * Súgja a lány fülébe, majd egy puszival jutalmazza kedvesét. *
- Hát a napjaim elég unalmasak... * Nem tudta mennyire árulhatja el kedvesének, hogy a lányok őt nyaggatják minden apró cseprő hülyeségükkel, de végül belevágott. *
- Lényegében menekültem... * A kérdő tekintetet látva azonnal megadja magát. * - Nos, az úgy volt... menekülök a lányok elől. az a torony kész bolondokháza. Egyetlen jó dolog ami odafönt van, hogy naphosszat szekálhatom Kamillát, különben dög unalom. Persze már pasi most megkövezne, ha hallana, de az én helyzetemben, ez egy kicsit más dolog...

Vidáman hallgatja, ahogy ellenkezik vele Alex arról, hogy nem győzheti le egy könnyedén. Elmosolyodik, nem tudja a fiú, milyen reakciókat vált ki ezzel a mondással Scarból. Ettől függetlenül várja a kellő alkalmat, és hallgatja az átlagos Signumusos élet leírását. Még mindig rosszul érinti, hogy Alex átment másik karba, de egy szót se szól kapcsolatuk óvása érdekében, pedig igazán nem kenyere a köntörfalazás. Mégis, vannak olyan dolgok, amiket nem kell hangosan elmondani. Picit elpirul amikor kijelenti, hogy ő az egyetlen számára, még mindig nem tudja ezt megszokni. És minden egyes találkozásuknál érezteti vele, hogy tényleg ő az egyetlen.. Egész életére. Kicsit be kéne vallania valamikor, hogy a frászt hozza rá ezzel, és már rég más földrészen lenne, ha nem szeretne úgy, ahogy. Könnyedén, megszokottan simul a fiúhoz, és nyújtja ajkait csókra. Ettől függetlenül nem felejtette el a beszélgetés kezdetét, ahol még azt kapta, hogy nem tudná harcképtelenné tenni. Talán sima, egyszerű fegyverekkel nem is, de azért ennyire nem is egyszerű Scarlet észjárása. Hagyja, hogy csókjuk elmélyüljön, és ölébe húzza a fiú, talán így még egyszerűbb is. Egyik kezével átkarolja Alex nyakát, a másikkal, amiben a pálca van, meg a nyakához érinti, és a pálca végét húzza végig a nyakán. Talán olyan érzés lehet, mintha egy ujjával simogatná, de mikor csókjuk abbamarad, és Alex szeme kinyílik, biztosan rá kell döbbennie, hogy az bizony egy pálca, egyenesen az ő nyakának szegezve. Scar arcán kis vidám mosoly terül el, de nem engedi a fiút szökni, egyáltalán mozdulni se. A pálca sakkban tartja.
- Na most próbáld meg kijelenteni azt, hogy nem tudlak lefegyverezni. - Újabb kis mosoly ül ki az arcára, majd ad még egy puszit Alex szájára, és elhúzza a pálcát a fiú nyakától, és a könyve mellé dobja. Nem száll ki kedvese öléből, teljesen jó ott neki az élet, meg egyébként is túl lusta lenne a kemény kőre kimászni. A signumusos dolgokra csak dünnyög, nem igazán akar semmit hozzáfűzni ahhoz, hogy lányok ostromolják az ő fiúját. Remélhetőleg Kamilla távol tartja a lányok seregét tőle, különben...
- Hmm, micsoda? - kicsit elvesztette a beszélgetés fonalát, ahogyan elmerült a különböző kínzások részleteiben.

**Hozzászólások** : 83 **Évfolyam** : Második

* Az észveszejtő csók közben Alex megérzi a nyakán végighúzott ujjat. Mint az utóbb kiderült, z nem a lány ujja, hanem a pálcája. A fiú megadón néz rá, majd így válaszol. *
- Igen, legyőztél, de csak engem. egy igazi vérfarkas nem csókra jönne hozzá, hanem vacsorázni vagy... * A mondatot inkább nem fejezi be, hiszen nem akarja megrémiszteni a lányt. *
- Mindegy... hagyjuk ezt az egészet, és csak örüljünk egymásnak. * Ahogy mesél észre sem eszi, hogy a lány gondolatban már nagyon messze jár, csak az értetlen tekintet és az aprócska kérdés döbbenti rá, hogy kedvese nem is figyelt rá. *
- Te nem is figyeltél. * Állapítja meg komolyan, majd egyik szemöldökét fölhúzva visszakérdez. *
- Mi, micsoda? * Ugyan jó pár dolgot mondott az elmúlt pár percben és nem nagyon emlékszik rá, hogy pontosan miket, ezért csak így nem tud válaszolni a kérdésre. *
- És a Pugnaxban mi a helyzet? Ugye egy srác sem sompolyog a közeledben? * Szemöldökét összevonja, majd megpróbál komoly és higgadt képet vágni. sajnos birtoklási vágy még nem veszett ki belőle, így kissé féltékeny, ha egyesek eszébe jutnak... *

- Jaj persze, de hány vérfarkas leselkedik rám a környéken? Sokan vannak még rajtam kívül. Egyébként is, a halálnál rosszabb dolog is várhatna rám. - Megvonja nemtörődömként a vállát, félmosolya továbbra se tűnik el, és nem is valószínű, hogy a közeljövőben távozna. De ő is ember, megesik vele, hogy néha elkalandozik. És nem amiatt, mert nem akar figyelni a fiúra, csak kicsit nehézkes neki, amikor éppen azt festi le, hogy a zöld karban sok okos, szép, kedves lány ugrálja körül, és igen, ő is eljutott arra a pontra, hogy melyik fiú nem használná ki ezt a helyzetet?
- Bocsi, csak kicsit... Messze jártam... - Igazság szerint nem is olyan messze, csak a signus társalgóban vágott le pár képzeletbeli ujjacskát, meg nyelvecskét. Félmosolya visszakerül az arcára, mégis kicsit szomorkás, nem az igazi.
- Ez így akkor sem jó... - Már inkább lefelé görbül a szája, mintsem felfelé. Közelebb bújik Alexhez, jobban hozzásimul.
- Annyira jó volt még amikor pugnaxos voltál... Most meg... Nem mintha előtte nem hintették volna fel vagy tízen lábnyomaid rózsaszirmokkal, de attól még... Legalább tudtam, hogy vagy fiúkkal alszol, vagy velem. - megvonja a vállát, nem néz Alexre továbbra se, csak megigazítja saját fejét, hogy kényelmesebb legyen.
- Nem, senki se sompolyog. Azért vannak nálam jobb portékák is az iskola területén. - Halványan elmosolyodik - Nem sok mindenkinek tűnik fel, ha eltűnök pár napra. - Újfent megvonja a vállát, nem érdekli. Az sokkal jobban, hogy signumusban szinte nincs is fiú, sőt, ahogy ő kinyomozta az elmúlt pár hónapban, a lányok nagy részének még barátja sincs. És akármennyire mondja Alex, hogy ez nem úgy van, a saját érzéseit nem nagyon kontrollálhatja. Nem akarja hogy Alex másé legyen, mégis megrémiszti, hogy övé legyen egész életében. Ezt azért valamennyire biztosan sejtheti ő is, hiszen Scar még csak 16 éves, és akármennyire is felnőtt a gondolkodása, mások csak úgy 26-30 éves korukban kötelezik el magukat, sőt, ez a korhatár egyre későbbre tolódik. Fintorog egyet. Attól még, hogy így érez, nem azt jelenti, hogy így is akar érezni. A csuklóján lévő ezüst karkötőre néz, majd még közelebb simul Alexhez.