Kumiko & Ophelia

*Kumiko szavai ostorcsapásként érik Elenát, aki még arról is megfeledkezik, hogy tovább sírjon. Elhűlten, szinte leesett állal hallgatja őt, miközben néha megrázza a fejét. Látszik, hogy szeretne közbe szólni, de nem tud, mert a japán lány olyan vehemenciával tart elé tükröt, hogy megreked benne a szó. Amikor minden elcsendesül, ő is megtörli könnytől maszatos arcát, majd feláll a földről és könnyű léptekkel a lányhoz sétál.*
- Nem tudtam, hogy ilyen önző vagyok - kezdi susogva. - De valahol meg kell értened, hogy milyen fájdalom az, ha mindenkit, érted, nem egy valakit, hanem mindenkit elveszítesz, aki valaha fontos volt neked. Ha nincsenek barátaid, akik támaszt nyújthatnak neked, akkor elszigetelődsz a világtól, az emberektől, mindentől - bólogat, hiszen ő már csak tudja.
- De egyet elárulhatok neked. Kharón soha sem mondta, hogy várnak rám Elüszionban - válik éberré a tekintete, most kezd el haladni a változás útján. Úgy látszik, hogy ez kellett neki, hogy végre valaki helyre tegye. - Akár hányszor erre járt a hajójával, nem mondta, hogy menjek, mert a végén nem leszek egyedül. Csak azt várta, hogy beszálljak a ladikba - izgatottan kezd fel-alá járni, majd hirtelen a lányokhoz fordul, és kicsit erőteljesebben megszólal.
- Mire várunk még? Indulás, lányok - és elindul előre, vezetve a két diákot. - Nektek először haza kell jutnotok, azután pedig, ha Kharón megint erre jár, én is tovább léphetek, siessünk - szinte szaladni kezd, a lányok pedig nem tehetnek mást, futni kezdenek vele, így eléggé fáradtan és kimerülten érnek le a folyópartra, hogy megvárják, amint Kharón újra feléjük evez.

Ireth & Castor

*Sztavrosz szokásától eltérően csendben hallgatja a fiatalokat, és halvány lila gőze sincs, hogy a fiú miért akarja bántani. Hiszen ő olyan kedves, szeretni való és szép. Legalábbis Erósz szerint mindig is az volt. Akkor vajon miért adta oda Hádésznek? Mert őrnek nem igazán jó, itt a nap se süt, hogy szépen tovább barnulgasson, és még ő sincs mellette, hogy jobb kedve legyen.*
- 1. 2. 3. ? Te leszel a pá... - kezdené mondani a kis mondókát, amikor eltalálja a némító bűbáj, aminek ugye ki kell tartania, ugyanis ellen-bűbáj nélkül nem kapja vissza a hangját.
*Próbálkozik, próbálkozik erősen a mi Sztavroszunk, de hiába tátog, hiába toporzékol, egy elhaló nyögés sem tudja elhagyni ajkát.
És ekkor valami furcsa dolog történik. Az ember azt gondolná, hogy a Halottak Birodalma valami átjáróház, mert arany angyal szárnyain maga Erósz röppen oda hozzájuk.*
- Üdv, szerelmesek! - köszön oda vidáman, miközben bizalmasan átöleli Sztavrosz derekát, és a fülébe kezd sutyorogni, elég hosszadalmasan.
*Sztavrosz először mérgesen el akar húzódni, de az isten nem engedi, tartja továbbra is erősen és magabiztosan. Aztán a fecsegő férfi ledöbben, eltátja a száját, és beszélne, ha lenne hangja. Majd, mint aki megvilágosodik, elpirul, csak olyan aranyosan, ahogyan ő tud, és zavartan bólint egyet. Ekkor Erósz a diákokhoz fordul.*
- Old fel róla a varázslatot, kérlek - néz Irethre, aki felemeli pálcáját, és enged az istenség kérésének.
*Meglepő módon Sztavrosz nem kezd el jajongani, se fecsegni, hanem szépen csendben áll tovább, arcán egy boldog és mindentudó mosollyal.*
- Én most elmegyek Erósszal oda, mert én hozzá tartozom, csak mellette vagyok egész ember - súgja meg halkan, és ügyet sem vetve a fiatalok megdöbbenésére, amivel felfedte, hogy ő maga is élő, átkarolja Erósz nyakát, aki felszáll a magasba vele.
- Mindig tudtam, hogy remekül célzok - jegyzi meg még mosolyogva az istenség a párt figyelve. - Kharón tudni fogja, hogy elvégeztétek a feladatotokat - kiált még vissza boldogan Sztavrosz, majd az ő szerelmével gyorsan eltűnik a Birodalomból, ott hagyva a fiatalokat.

Krisztyne

*Cassiopeia elmélyülten hallgatja Krisztyne-t, s a története végére elmorzsol pár könnycseppet, s próbál nagyokat lélegezni, hogy ne fakadjon sírva.*
- Nagyon sajnálom, hogy ilyen szomorú dolgokon mentél keresztül - súgja a nő, majd zavartan csavarni kezdi egy hajtincsét. - Így még soha sem gondoltam bele, hogy az élet kifürkészhetetlen, és minden alkalommal meg kell próbálni kihozni a legjobbat belőle, azzal a tudással, amit minden újjászületésünk után megtanulunk - szinte a kezébe motyogja, miközben továbbra is könyököl.
- Szerelmes voltam de szeretnék még az lenni. Szeretnék teljes életet és boldog lenni. Tanulni és tapasztalni. Nem is muszáj tudnom az Élők Birodalmának minden tudását, hiszen az a lényeg, hogy a lelkem fejlődjön utam során - hálásan elmosolyodik, majd felhúzza Krisztyne-t a farönkről, és elindul vele arra, ahonnan a lány jött.
- Menjünk, Kharón nemsokára itt lesz, és neked ott kell őt várnod, ahol kitett téged - sietősre veszi a lépteit, hiszen a lányt fogja először felvenni a révész. A kiindulási ponton megtorpan, majd a metamorfmágus felé fordul.
- Köszönöm a szavaidat, és azt, hogy a saját életeden át világítottál rá arra, hogy felednem kell ahhoz, hogy tovább lépjek - átöleli a lányt, majd hátrébb áll, úgy várja a révész érkezését.

Kharón

- Ejj te lány, amennyit tudsz te fecsegni, bánom, hogy nem tettelek ki valamelyik társaddal együtt - morog mérgesen a démon, miközben sietősen evez felfelé. - Kíváncsi vagyok, hogy a többieknek sikerültek e a feladataik... Ha csak egyikőjük is hibázott, mind itt maradtok - nevet fel gonoszan, iába, van akinél így jön ki a fáradtság. Vagy ez az alapjelleméhez tartozik? Valószínűleg.
*Léthé kanyarulatánál szinte elszomorodva veszi észre az ott álldogáló Krisztyne-t, és a láthatóan megváltozott Cassiopeiát, aki csak egy bólintással jelzi, hogy amikor a démon legközelebb erre jár, inni fog a feledés vizéből, hogy tovább léphessen. A part mellett megállva mérgesen int a lánynak, hogy menjen, és szálljon be.*
- Gyere már, nem érek rá! - dörren rá a lányra, mégis a kezét nyújtja, és besegíti a hajóba. - Nem tudom, hogy mit mondtál neki, de gratulálok - mormogja halkan, majd a lányt leültetve folytatja tovább az útját.
*Kókütosz kanyarulatát szinte félve közelíti meg, felkészülve arra, hogy Sztavrosz kikészíti idegileg, és arra, hogy az összes kölyköt itt hagyja szenvedni. De megint nincs szerencséje, mert a fecsegő, jajgató férfi jelenlétét nem érzi az egész Holtak Birodalmában, ami meglepettséggel és egyben most először valamiféle örömmel tölti el őt. A ladikot megállítva int a két fiatalnak, de nekik már nem segít, szálljanak be úgy, ahogy akarnak.*
- Várom a magyarázatot arra, hogy mit tettetek vele - néz rájuk szinte kíváncsian, miközben a már nehezebb hajóval jóval lassabban indulnak tovább, hogy megnézzék, vajon a két lány mire jutott.
*Akherón kanyarulatánál már újra komor és mérges, ahogyan meglátja Kumikot és Opheliát, a hátuk mögött pedig Elenát, aki szintén csak egy bólintással jelzi a mogorva démonnak, hogy készen áll arra, hogy tovább lépjen. A partnál megállva majdnem fejbe kólintja a lányokat az evezővel, amint betessékeli őket a hajóba, majd hozzájuk sem szólva kezd el evezni, s meg sem áll a kiindulási pontig, ahol szinte kilöki őket a hajóból.*
- Többet ne kerüljetek a szemem elé, mihaszna potyautasok, különben nem találtok megint jó kedvemben - dörren rájuk, mire Hádész a háttérben felnevet.
- Te pedig ne nevess, örülj inkább, hogy megoldották a feladataimat, különben most már magyarázkodhatnál - kiabál megint az evezőjét lóbálva Hádész felé, majd lélek nélkül indul útnak a révész, hogy felszedje először Elenát, majd Cassiopeiát, és elvigye őket útjuk végére...

Hádész

- Minő meglepetés, régóta nem szórakoztam ilyen jól - nevet fel kedélyesen Hádész, miközben kezével int, hogy menjenek közelebb. - Bár én ennél veszélyesebb feladatokat találtam ki nektek, amit nem biztos, hogy túléltetek volna, meglepő volt, hogy mennyire elszórakoztatott a silány kis emberi érzelemvilágotok - na jó, talán egy kicsit mérges, hogy a diákok ilyen jól megoldották a feladatot. Lassan feláll a trónusáról, és lesétál a többiek közelébe, Kerberosz pedig hűségesen követi, néha rámorrantva a diákokra.
- Remek munkátokért pedig abban a jutalomban részesültök, hogy...

// Köszönöm mindenkinek a játékot és a részvételt! ^^ //

A táj sötétségében csak a tűz ég magasan. A Holdat és a csillagokat már több órája látni lehet, talán nemsokára már hajnalodik is. Az levegő illata csak annyiban változott, hogy mályvacukor és az égett fa elvegyült a tenger varázslatos illatával.
Amber izegve-mozogva adja elő a helyén a görög mesét. Már legalább a felénél jár, kezével nagy hajókat rajzol, és mutatja, ahogy egymásnak ütköznek. Valahogy ez az a pillanat, amikor képes körül is nézni, és nem foglalja le agyának egészét a mese, ahogy beleéli magát a történetbe. Körbenéz a diákokon, és sóhajtva leereszti a kezét. Felhúzza a szemöldökét, és az előző lelkes beszédnél csöppet hangosabban rikkantja el magát.
- Hát senki se figyel?! - Szép kis csapat, mondhatom. Amber itt rongyosra beszéli a száját, és egy érdeklődő arc sincs a csoportban. Talán még aludtak is?! Olyan álmosan pislog egyikük-másikuk, hogy csodálkozás ül ki a pugnaxos tanárnő arcára. Miért nem tűnt fel neki eddig, hogy ennyire nem érdekli ez a témakör senkit, csak őt?
Aprócska sóhaj, majd egy félmosoly. Ő jól érezte magát, és habár a terv az nem ez volt, hát most mégis örül, hogy így alakult. Majd legközelebb szégyenükben figyelnek rá.
- Remélem mindenki elég éber ahhoz, hogy feltaláljon a hálókörletébe, és ott folytassa a szunyókálást. - Felpattan a helyéről, körbenéz megint. Várakozik egy keveset, aztán megint életvidáman elrikkantja magát.
- Na gyerünk, gyerünk puhány kis társaság, mindenkit vár a sátra! Hopp-hopp! - Menjenek csak szépen... De Amber vár, el kell takarítania a helyet. Mikor a diákok lassan elszállingóznak a helyszínről, végre rendes mosoly önti el a vörös néni arcát. Háta mögötti kezét előhúzza, benne ott virít a pálcája, már ki tudja mi óta... Vidáman megforgatja.
- Ejnye bejnye Hádész bácsi, hát így megtréfálni aprócska kis diákokat! - Újabb vidám kis mosoly, majd pár pálcasuhintással - és természetesen némán - eltünteti a helyről a csak általa érintett mályvacukormaradékot, és eloltja a tüzet. Még pár villanás, és minden nyom, ami a mai estére vall, eltűnik, csak Amber marad a helyén, és nézelődik még egy darabig. Ez se tart soká, ő maga is sejtelmes kis mosollyal az arcán elindul aludni.

// Amelie-mesélőnek háromszoros hipphipphurrát //