Megnyitó ünnepély - A Láthatatlan fellázadása

*A tavernához közel hirdette meg a Pugnax karvezetője, Amber McCarthy professzor, a megnyitó ünnepséget. Diákjai hiába faggatták, semmit nem volt hajlandó elárulni. Annyit kért csak tőlük, hogy ne öltözzenek be túlságosan, mert igencsak meleg napnak néznek elébe. A sátorból kipillantva ezt a diákok nem is vonták kétségbe, hiszen hét ágra sütött a nap, csak azt nem értették, hogy a tanárnő miért hívta fel erre külön is a figyelmüket.
A tavernából víg zeneszó száll feléjük, meghozva a kedvet a hétre, az orrukat csiklandozzák a finom illatok, ezzel elvonva a figyelmet arról a tényről, hogy valami furcsaság veszi ma kezdetét.
Vagy ez csak egyszerű paranoia? Hm..., a föld mintha alig érezhetően megremegett volna, s a fák lombkoronái is furcsa zizegésbe kezdtek. Démétér hiába jelez nekik, hiába pottyan a semmiből gránátalma a diákok elé, nem értik, hogy miről van szó; a fekete bárány is csak kedves állatnak tűnik a szemükben, a kutyavonyítás sem riasztja el őket. A hirtelen megjelenő nárciszokat kedves bűbájnak tartják, de nem sok értelmét látják, mint ahogyan a közelükben magasra törő egyetlen cédrusfa jelenlétét sem, így nyugodtan várják a tanárnő érkezését.

// Hétfő (aug. 10.) délután 16:30ig, aki szeretne jönni, az kérem, hogy írja meg a kezdő hszét. ^_^ //

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Könnyű, nyári, kockás ruhában lépdel a tó partján, elhagyva nyári szállásukat. A sima víztükörbe pillantva nézi meg halvény rózsaszín haját, mely két bohókás coffba van fogva két oldalt. A forró, nyári napsugarak hatását kissé lehűti a tó vizében, mellyel megmossa arcát, és benedvesíti egy kicsit a nyakát is. Tovább haladva belefeledkezik a víz fodrozódásába. A görög hétre indult, mégpedig a megnyitóra. Különös zene fogadja, amit már messziről hallani lehet. Remélhetőleg nem érkezik túlzottan korán, de ha mégis, akkor csodálja kicsit az előbukkanó nárciszokat. Letelepedik a fűbe, az egyik fa alá. Türelmes kis hölgyként várja a megnyitó ünnepséget, és az azt követő eseményeket.

*Lehet, kicsit hamar érkezett, de akkor nincs ezzel egyedül. Már Ophelia is felkelt, és egyenesen ide tart. Nem szeret késni, mert kezdett a mugli sulikban kifogyni a késős szövegekből. Meg amúgy is, az olyan kínos. Bár ha a jó oldalát vesszük, olyankor mindenkit őt nézi. És ő szeret a figyelem középpontjában állni, mert akkor sokan megismerhetik. Imádja az új embereket. (A régieket is.) Mindegyiktől tanul valamit.
A lány ma sem fest másképp, mint máskor. Ugyanolyan makulátlan, tökéletes, és szemfájdítóan gyönyörű. És táncol. Forog, perdül, mozdul a válla, a lába, két különböző irányban, ugyanabban a pillanatban, száll a szőke haj, ezerfelé. A csípőtől a hosszú ujjak végéig átjárja a tűz, az élvezet, a mozgás öröme. Látszik a mozdulatain, hogy vérbeli táncos, hogy ez nem betanult koreográfia, hanem abszolút a helyzet adja. Nem sokan képesek ilyen fokú improvizációra, pedig ő még csak elő sem adja magát. Nem is veszi észre, ha esetleg meglátják. Miért is zavarná?
Táncmágián úgy fest, kivételesen jól fog szerepelni. Bár tudatosan nem itatja át mágiával a lépéseit, mégis, aki egyszer meglátja, képtelen levenni róla a szemét, míg tart a tánc.*

A park szokása szerint gyönyörű. Az viszont már teljesen más téma, hogy teljesen másképpen szép, mint eddig. Persze ennek a nagy része illúzió, a fehérre meszelt házak és a tenger zaja mégis olyan valóságosnak tűnik, mintha hirtelen Görögországba repültek volna.
Vagy talán ott is vannak? És Tornerans kastélya a háttérben az illúzió? Hiszen ez a hely közel sem hasonlít a megszokott parkhoz.
De ez nem lényeges. Az a fő, hogy itt van, a szél pedig bele-bele kap Amber khitónjában, ugyanis a hét megnyitója alkalmából ő görögösre vette a stílusát. Ha már valamit csinál, akkor csinálja azt komolyan, vagy sehogy. Vörös haját ókori görög divatnak megfelelően fehér szalagokkal feltűzte, nem hagyjva egy tincsét se elkószálni.
Lassan ő is megérkezik a megnyitó számára kijelölt helyére. Nem siet, ideje mint a tenger, amúgy se lát túl nagy mozgolódást arrafelé. De akármennyire is nyugodtan lépked, előbb-utóbb akkor is eléri a helyet. Körülnéz, a táncoló lányon megakad a szeme, elmosolyodik, majd tovább fordul.
A házakat már elhagyták. Ez a hely már sokkal inkább hasonlít a régről már jól ismert iskola parkjára, lábuk alatt puha fű terül el. Valahonnan sós tengerillat száll errefelé, de a nagy mértékű víznek nyoma sincs. A levegőben még ezer másfajta illat száll, aminek nagyrésze a közeli Taverna finomabbnál finomabb ételeiről tesz tanúvallomást.
A tisztáson - hiszen leginkább ehhez lehet hasonlítani a helyet - egy tűzrakó foglal helyet. Ledöntött fatuskók foglalják körbe ezt a helyet, aminek a belsejét kivájták, és így talán csöppet kényelmesebb ülőalkalmatosságnak titulálhatták. Persze mivel reményei szerint több órát itt fognak tölteni, és mert az idők során tapasztalta, mennyire kívánja a kényelmet az elkényeztetett emberi faj, ezért kezelésbe vette az ülőalkalmatosságokat. Ha ezekre a tuskókra bárki is leül, olyan érzése lehet, mintha egy kényelmes, puha kanapén foglalna helyet. Panaszra nem lehet ok.
Nem számított túl nagy társaságra, így a körben úgy 20 főnek jut hely. Megáll a tűzrakó mellett, és megvárja amíg mindenki elcsendesedik, majd mosolyogva, ámde emelt hangon megszólal.
- Üdvözlöm minden egybegyűlt diákot. A mai estén azért gyűltünk itt össze, hogy hivatalosan is elkezdettnek tekinthessük a Pugnax kar által rendezett görög témakörben lévő programsorozatot.
- Nem terveznék hosszú monológot tartani, egyszerűen csak kívánnám mindannyiuknak, hogy érezzék jól magukat ezen a héten. Úgy gondolom, ezt az egész karom nevében mondhatom.
- A mai napra, akarom mondani estére egy ... hm. Egyszerű mese-estét terveztünk, és emiatt van ez a nap leszálltával még hangulatosabbá váló hely is. - Kezével a tűzrakó hely irányába mutat, amiből azon pillanatban lángok lobbannak ki. Fa nem kell, ég magától is, gyönyörű, magas lángokkal. A figyelmesebbek észrevehetnek egy mályvacukros zacskót, és hozzá grillező vasakat is.
Ő maga hamarosan elfoglalja a helyet, ami mellett eddig állt, és csendben ül addig, amíg azok a diákok akik esetleg eddig nem ültek le, foglaljanak el egy helyet.
- A mese előtt egy kis alapvető ismereteket idéznék fel. Mint mindenki tudja, Görögország - ami akkor még nem is volt Görögország, csak Görög városállamok - leginkább az ókori hatalmi helyzetéről híres.
- Az itáliai és a görög kultúra nagyban hasonlított egymásra, köztük hitükben, isteneikben is...

*Egyszerű fehér pántos nyári ruhát vett magára, a szoknyarészen fodrokkal, apró rózsaszín himzett virágokkal, de azért izlésesen. Ez a ruha színben és stílusban sem éppen a megszokott tőle, de ma valahogyan kedve akadt magára venni. Haja kibontva, göndör fürtökben lengedez körülötte és így lépked a kastély parkjában, célja a megnyitó ünnepély. Közben persze folyamatosan figyeli a mellette elhaladó diákokat is, hátha összeakad valami ismerőssel, akivel kedve is lenne beszélgetni.
Ahogy az ünnepély helyszínére érkezik, a látvány egészen elragadja. Nem különösebben rajong a melegért, forróságért és a tengerpartért, inkább az erdők és hegyek megszállottja, de mégis egészen furcsa látvány számára, hogy az eddig megszokott park mennyire megváltozott. Beleborzong a gondolatba, hogy mágiával mennyi minden véghezvihető, és itt egy újabb példa is erre. Sosem fogja megszokni, hiába él és élt már benne évek óta.
Éppen a tűz fellobbanásának pillanatában érkezik hallótávolságba, fülével figyel, közben kutató tekintettel keres magának valami kényelmes és árnyékos helyet. Végül a fű mellett dönt és oda huppan le, hogy közben figyelje a körülötte zajló eseményeket. Egyelőre úgy érzi van kedve mindenhez és mindenkihez, bár persze néha pillanatok alatt változik a véleménye és a hangulata. De jelenleg várakozóan mosolyog és figyeli a történéseket.*

*A kastélyból egy feketébe öltözött, azonban a megszokottól eltérő ruhát, és frizurát viselő lány lép ki, hogy a parkba siessen, és mint prefektus képviselje a karát, a görög hét megnyitóján. Hogy miért néz ma ki másképp mint ahogy azt megszokták tőle?
pontosan maga sem tudja, de tegnap, ahogy visszatért a japán estről - és egyben a japánhét zárásáról, úgy érezte az ő életében is bezárult egy korszak. A múlt hét folyamán szembe nézett az egyik legnagyobb félelmével, és sok más is történt vele, amitől ma úgy érezte változatnia kell a dolgokon.
Késésnek is az új külső az oka. Egyszerűen sokáig tartott míg elkészült. Hosszú combközépig érő haját saját kezüleg vágta le, így most csak a háta közepéig ér a haja. Azonban még ezt is kevésnek érezte, így két laza copfba fogta. Utoljára kislányként csinált ilyet, most mégis jó érzéssel töltötte el. Az sem érdekelte mit fog szólni az édesanyja...
Az öltözködése az nem sokban változott, mindössze rövidebbre varázsolta a szoknyáját, így az most nem a térdéig ér, inkább sorolható a mini kategóriába. A pánt nélküli fölsőn nem kellett változtatnia, viszont úgy dönötött nem vesz talárt elvégre jó idő van odakint.
A szoknya rövidsége miatt, kissé rosszul érezte magát, ezért egy neccharisnyát is magára húzott, sőt egy másikat szétvagdosott, s mint kesztyűt húzta a kezére...
Aztán még a fülbevalóit, és a nyaklánvait is felvette, pedig ezeket már régóta nem viselte.
Most egy ilyen teljesen megújult, visám Kumiko szalad lefelé a parkba a göröghét megnyitójára. Térdig érő bakancsaitól persze nem tudott, megválni, s ezek valamelyest emgnehezítik a futást de nem bánkódik.
Kissé késve érkezik meg, s persze most is a pillus lányok azok, akiket megpillant. Mivel Krisztyt ismeri a legjobban, most is hozzá megy oda.*
- Szia! Miről maradtam le?
*Súgja oda barátnőjének, aztán figyeli, mi következik még...*

*Zoe büszkén érkezik meg a Megnyitó ünnepségre, hiszen ez az ő hetük. Ő egy citromsárga pántos egybe ruhát vett fel, szőke haját pedig kiengedve hagyta. Körülnéz és lát is egy, illetve két ismerős alakot. Odalépdel az egyikhez, azaz Krisztyne-hez. *
-Szia! *Köszön a lánynak. Közben látja ám, hogy van ott egy másik lány is akinek be is mutatkozik. *
-Szia! Zoe Westwood! A pugnax-ból. *Mutatkozik be. Közben végigméri a görögös stílusú karvezetőjét aki éppen Görögországról mesél. Mikor Amber feléjük néz Zoe biccent neki egyet köszönésképpen. Miközben figyelmesen halgatja a karvezetőt észreveszi, hogy kikötődött a ruháján lévő fekete masnik egyike. Így hát azzal kezd el foglalkozni. Majd ha szépen sikerül bekötnie, úgy mint azelőtt volt újra a vörös hajú "görögre" tekint.*

**Hozzászólások** : 47

*Démétér idegesen toporog, istenhez méltatlanul, a nagy cédrusfa mögött. Azt hitte, hogy valaki legalább észre veszi, és megérti a jeleket, amiket küldött. De nem. Hatalmas levegő beszív, szem behuny, nagy koncentrálás, és valaki egyszerűen kigáncsolja, mire a földön találja magát.*
- A nagy Démétér, a komoly Földanya, úgy ül ott a földön, mint egy megszeppent kislány - hallatszik a gúnyolódó csúfolódás, de test nem tartozik hozzá.
*A nő villogó szemekkel felpattan, most nyoma sem volt annak a nőnek, aki a történelem könyvekben szerepel.*
- Menj innen, mert nem állok jót magamért - sziszegi a nő. - A gyermekemet már magadhoz láncoltad, ezeket a palántákat nem hagyom, hogy bántsd! Keress magadnak más szórakozást! - veti ridegen a férfinak, mire annak szeme elborul, körülötte pedig hirtelen egyre nagyobb lesz a forróság.
- Szerinted a jajveszékelés, az ártatlanság, a becsületesség folytonos bizonygatása olyan izgalmas? - dörgi a férfi, pont akkor, mikor Amber a meséjébe kezd. - Megmutatom én neked, hogy mi az igazi szórakozás... Mert ehhez nekem is jogom van - hangja sértett büszkeségtől cseng, miközben lassan, csendben hátrálni kezd.
- Nem mehetsz a közelükbe - dobbant lábával dühösen, mire nagyobb földrengés rázza meg a környéket.
*A diákok a fatuskókról szerencsétlenül a földre esnek, s az ijedségtől csukott szemekkel várják, hogy a baj elmúljon. Látni nem látnak senkit, de halk nevetés jut el a fülükbe, és egy dühös kiáltás "Gyere el a közelükből!", de semmit sem használ a fegyelmező, tiltó szó, a diákok egyszer csak eltűnnek Démétér szeme elől.
Sopánkodva, szemeiben aggódással nézi a hűlt helyüket, miközben bánatát kivetítve az összes nárcisz elhervad, ijesztő képet varázsolva mindenki szeme elé.*
- Pedig én megpróbáltam figyelmeztetni őket. A nárcisz és a cédrus...., az ő szent növénye. A fekete bárány, hát milyen gyakran lát az ember ilyet, a kutyavonyítás... Nagyon ajánlom, hogy ne bántsd őket, te galád csirkefogó, különben nagyon gyorsan Zeusz trónja előtt találod magad - lassan eltűnik, olyan, mintha ott se lett volna. Csak a száraz virágok maradnak utána.

*A fa másik oldalán egy öblös nevetés hangzik fel, majd levéve sisakját hátra simítja haját, és percekig a nap felé fordul. Ajkán gonoszkodó nevetéssel tűnik el, csak úgy, mint előtte Démétér, csak hogy pillanatokon belül a diákok előtt bukkanjon fel.
Fullasztó hőség, jajveszékelések, síró-rimánkodó zajok hangja egyenesen bántő a füleknek, de ő már megszokta.
A diákok pillantását megkeresve kihúzza magát, és fennkölten beszélni kezd.*
- Ifjú halandók, legyetek üdvözölve a Holtak Birodalmában, vagy - gúnyosan megvillanó szemek -, mondjam inkább úgy, hogy a Pokolban? - hangos nevetése hallatán az élő ember keze-lába libabőrős lesz. - Hádész vagyok, de ezt biztosan tudjátok - létezik, hogy egy istennek kisebbségi komplexusa legyen? -, az Alvilág Istene, a Holtak ura, Kronosz és Rheia gyermeke, Zeusz és Poszeidón testvére - a vége felé kezd lanyhulni hangjában a büszkeség.
*Eközben egy hatalmas, három fejű kutya, Kerberosz kezd el kőrözni körülöttük, néha megszagolva őket, hangosan rájuk morrantva, hogy megmozdulni se merjenek.*
- Ma, kedves halandók, ti fogtok engem szórakoztatni, mert tudom, hogy az én történetemet biztosan kihagytátok volna a mulatságokból - dölyfösen néz le rájuk, miközben leül fekete trónjára, kutyáját pedig maga mellé inti.
- Engedjétek meg, hogy egy kis hajókázásra küldjelek el benneteket - kezd el bazsalyogni, miközben megjelenik a révész, egy kis ladikkal, a holtak folyóján.
- Megparancsolom, hogy átkeljetek Kharónnal - adja ki az utasítást. - A túloldalon pedig várni fog titeket pár...meglepetés - hihetetlen, hogy a nagy istennek el tud csuklani a hangja, annyira nevet, pedig így van.
*Nem is szól többet, a diákoknak pedig nincsen sok választásuk, mint beszállni a ladikba, hogy átkeljenek. A vízből kinyúló, segítséget kérő gyermek kar láttán lehet, hogy elcsábulnak, de csak akkor maradnak épségben, ha erejüket megfeszítve csak a túloldalra koncentrálnak. Vajon mi vár ma még rájuk?

*Egy viszonylag vékony, bár széles vállú, szálkás izomzatú, magas fiú érkezik a megnyitóra. Szandált és egy erősen modernizált fehér tunikát visel, hisz felsőteste szinte teljesen mezítelen.Bőre bronzosan csillog a délutáni napfényben a bedörzsölt illatos olajtól, hisz tudja, ha autentikus akar lenni, akkor bizony az izmainak is látszódniuk kell. Haját ráffal hátrafogja és úgy lépdel a mezőn a taverna felé. Tekintete Irethet kutatja, smikor megleli elmosolyodik és elindul kedvese felé. Gyanútlanul halad, ő csak egy könnyed orgiát és némi tzatzikit vár a délutántól, semmi komolyabbat.Bár tudat alatt valahol érzi, ez a délután jóval hosszabb és tartalmasabb lesz, mint az átlagos szürke és egyhangú iskolai napok.*~Najó, ha Irethel vagyok azért az teljesen más.~*Bevillan az agyába pár kép egy lugasról, egy igencsek szenvedélyes éjszakáról.Magában elszámol háromig *~1.2.3. ~*Majd mosolyogva Ireth mellé lép és egy rövid, de puha csókkal megcsókolja kedvesét.Illendően körberikkant egy sziát, hisz rajtuk kívül azért ülnek páran a közelben.De Castornak csak Ireth létezik.Leül mellé az egyik fatuskóra és már éppen kezdené magát jólérezni, mikor a lábai alatt megrendül a föld, és a következő pillanatban már a csípőjét fájlalja.*~Anyád~*Dünnyögi magában irodalmi stílusban, de a következő pillanatban pillantása már Ireth után kutat és igencsak reméli, hogy egy szem kedvese nem törte össze magát.Mikor az ismeretlen és egyáltalán nem jóvágású férfi megjelenik és bemutatkozik nagyot kell nyelnie.Kirázza a hideg a férfitól*~Egy névjegykártyának jobban örültem volna.~*És elvigyorodik, annyira képtelen dolog ilyen helyzetben viccelődni, hogy még magán is meglepődik. Miután a megnyerő modorú úriember kedvesen hajókázni invitálja őket, egy megbízható és összkomfortos ladikban, a kezét nyújtja Ireth felé és beszáll vele*

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Sorban érkeznek a diákok a rendezvényre. Kumiko is, aki a jelenleg copfos lányhoz lép.
-Pár köszöntő szóról maradtál le, de a mese, ami szerintem a lényeg,még csak most következik.
Suttog halkan vissza barátnőjének, de igyekszik nem zavarni a tanárnőt.
-Szia.
Köszön kedves mosollyal Zoe-nak, de beszélgetni már nem nagyon van ideje egyik lánnyal sem, hisz valami fura nevetés félét hall, immáron csukott szemmel. Még szerencse, hogy a földre ült, mert most a földre huppant volna. Valami kiáltás féle is hallatszik. Mikor kinyitja szemét már egy különös, ijesztő férfi látványa fogadja, egy hátborzongató helyen. Ráadásul egy három fejű kutya vizslatja körbe a diák társaságot.
~Mi a fene?~
Körbepislog, tekintetével a mellette lévő két lányt keresi, főképp Kumikot. Bemutatkozás, fenyegetőzés, egyre borzongatóm érzések....Ezek a történések, amik Krisztyt is összekavarják, ha eddig még nem volt elég zavart.
~Kirándulásnak elég rémisztő egy esemény ez. Remélem csak tréfálnak velünk...~
Lassan lép bele a ladikba, mely felé az apró kezek nyúlnak. Kriszty testét-lelkét átjárja a félelem. Szeretné kihúzni őket a vízből, de nem mert kinyúlni a csónaból. Igyekszik uralkodni magán, nem szeretné, ha érzelmei láthatóak lennének, de haja és szeme színe rózsaszínből lassan szürkébe vált át.

*Kriszty szavaira bólint és figyelni kezdi, miről is van szó pontosan, aztán megjelenik egy szőke lány, és be is mutatkozik neki, csak biccent neki, majd halkan esuttogja a nevét.*
- Kumiko Midorikawa, Extremusos Prefektuuuu.... Áu.
*Nem tudja befejezni a mondatot, mert közben valami fura dolog történik és a földre esve be is üti magát. Most már bánja a mini szoknyát, az eséstől a harisnya is szakadt. Bár ezt most nem veszi észre. Csak a fura hangokat hallja, aztán valami őrült kezd beszélni, aki Hádésznek képzeli magát. Persze véleményének nem ad hangot, és ahogy körbe pillant meg kell állapítania, lehet mégis az alvilágba kerültek. Ami csak azért rémisztő, mert shintoista lévén nem feltételezte, hogy a mitológián tanultak igazak is lehetnek. Krisztyre néz, a másik is ő rá, aztán együtt indulnak meg a csónak felé. Jobb a békeség. A megjelnő gyerekkar őt is elcsábítaná, de eszébe jut valami, mintha olvasott volna róla... csak nem biztos benne. De rossz megérzése van, ezért inkább szól a többieknek.*
- Ne nyúljatok hozzá! Olvastam erről valamit... csak nem emlékszem mit... de biztos nem jót.
*Reméli, hogy nem lesz nagy bajuk. Bár ez hülye gondolat. Lehet annál nagyobb bajuk, hogy az Alvilágba hajókáznak?*

//Kb. milyen hosszúra tervezitek ezt? Csak mert szeretnénk részt venni a többi programon is, meg esetleg játszani, stb... Köszi^^//

*Ahogy megpillantja Castort felé közeledni, szélesen elmosolyodik. Kétségkívül jól áll kedvesének a fehér tunika, és Ireth még el is pirul mindazokra a gondolatokra, amik a fejébe tódulnak. Amint Castor megérkezik mellé, éppen szóra nyitná a száját, ám megszólalni már nem tud, hiszen a fiú lágyan szájon csókolja. Végül letelepedik mellé és akkor már képes kinyögni valamit kissé zavartan.*
- Hm.. jól nézel ki. *Mondja mosolyogva, csillogoan pajkos szemekkel és éppen folytatná tovább a mondatot, amikor hirtelen megrendül a lába (vagy inkább a feneke) alatt a talaj és egy nem túl kényelmes puffanás után a kemény földön találja magát.*
~Mi a fene...~ *Nyögi bosszankodva az orra alatt, miközben igyekszik feltápászkodni és visszaülni a helyére, közben pedig tekintetével Castort keresi, hogy ő hogyan úszta meg a földre puffanást. Éppen megbizonyosodna róla, hogy minden rendben van párjával és önmagával is, amikor hirtelen megjelenik egy férfi, csak úgy a semmiből és zengzetes szavakkal mutatkozik be, hogy ő Hádész isten. Nem éppen szívmelengető a kacagása és a belőle áradó ellenszenv szinte kitapintható, legalábbis Ireth számára. Közelebb húzódik kedveséhez, karjába karol, remélve hogy így kellemesebben érzi magát és szerencsére Castor jelenléte valóban pozitívan hat rá. Amint megjelenik körülöttük a pokol, szemei elkerekednek, ám kedvesére pillantva éppen egy vigyort lát annak az arcán, amit kissé értetlenül fogad.* ~Ilyenkor vigyorogni?~ *Ám mielőtt újra megszólalhatna, megjelenik mellette egy egyáltalán nem kedves háromfejű kutya. Castorhoz még közelebb bújva próbál elhúzódni a szimatolgatás elől, nem túl sikeresen. Végül elfogadja Castor felé nyújtott kezét és ő is belép a ladikba, ám a kezdeti jókedve, amivel ideérkezett kezd elpárologni, mivel sem Hádész, sem Kerberosz, na és persze Kharón sem túl szimpatikus számára. Egyetlen, utolsó reménye már csak az ő Castorjában van.*

*Zoe meghallgatná Kumiko bemutatkozását, csakhogy közben a földre zuhan. Természetesen rendesen be is üti magát, és a sárga ruháját is csúnyán összekoszolja, ami jelenleg nem igazán érdekli.* ~Hogy az a... Mi a fene történt?~ *Szidott mindent, és majdnem mindenkit magában. Aztán gyorsan felállt lesöpörte magát és a lányokhoz lépett. *
-Jól vagytok? *Kérdezte majd követte őket és beszállt a ladikba.* ~Na már kíváncsi vagyok mi sül ki ebből az egészből. Bár biztos izgalmas lesz~ *Gondolta el magában. Zoe a földrengéstől kicsit megijedt ugyan, de egyébként semmi félelem nem volt benne. Hogy miért azt ő maga se tudta megmagyarázni. Egyszerűen csak élvezte, hogy történik valami.*

*A hangok nem esnek jól neki - bár ezzel ő nincs tisztában. Feszegeti azt a határt, amit felállított neki a törött elméje, de nem töri át. Nem veszi fel a veszély érzetét, egyszerűen képtelen rá. Sőt... a komolyságét sem.*
- Csókolom! *Integet oda lelkesen, kinyújtott karral.* Ophelia vagyok, a Plüssállatok Istennője, a zöldalmás sampon úrnője, apu és anyu gyermeke, és Clarissa testvére. *Illedelmesen bemutatkozik Hádésznak. Ő is így csinálta, hát ideje másolni.* A kutya a bácsié? Nagyon tetszik. *Ahogy a Kerberosz a közelébe ér, kicsit megroggyasztja a lábait, és rátámaszkodik a combjára.* Monnyuk valami nem stimmel vele... *Gondolkozik fennhangon, de mi lehet az? Hogy három fejjel vicsorog rá? Neem, biztos más. De mi.*
~ Lehet, hogy veszett, vagy csak pezsitablettát evett? ~ *Hunyorog az agresszív dögre, majd a további beszédre lesz figyelmes. A nevetése mondjuk nem jön be neki, de mit tehet? Ezt is egyéne válogatja. És szórakoztatni fogják! Helyes. Helyes, mint a férfi, bár már kicsit öregecske. Az istenek öregednek? De gáz. Kiskorában istennő akart lenni, mert azok örökre fiatalok maradnak. És sétahajókázásra küldi!*
- Vííí! *Lelkes. Az, hogy "alvilág", "holtak birodalma" meg "pokol" láthatóan semmit nem mondanak neki. Valószínűleg az Ördögöt is kikészítené ezzel a mentalitással. Elsőként szökken be a ladikba, és Kharón mellé csüccsen le.* Csókolom, segítsek? Nehéz lehet ennyi gyereket egyedül, egy evezővel. *Lepislog a furcsa folyóra, és megszívleli Kumiko tanácsát. Nem nyúkál. Pedig már rég megtette volna.* Én remekül vagyok. *Mosolyog oda Zoenak.* Deizgalmas, deizgalmas. *Pislog a víz felé, közben várja a soványka démon válaszát. A segítségajánlat még áll.*

**Hozzászólások** : 47

*Magában kárörvendően mosolyogva nézi a hol riadt, hol rettegő arcokat, de a vigyorgó fiú láttán elkomorodik kissé. Itt csak ő lehet ma boldog és vidám, mindenki más pedig szenvedjen. Persze ne látványosan, mert abból már elege van. A halandók pedig...., nos, ők mindig viccesek, a fura gondolkodás módjukkal, az esetlenségükkel és azzal, hogy sebezhetőek.
Ophelia reakciója viszont már letöri kedvét. Nem gonoszkodik, egyszerűen csak tátott szájjal bámulja.
~ Vajon, ha neki is adnék egy gránátalmát, naivan megenné? ~
Gyorsan összeszedi magát, s a trónusról szól a lánynak.*
- Nem csókolom, hanem szép estét! És maradjunk annyiban, hogy itt titulust csak ÉN sorolhatok - kezd megsértődni. - Ha akarod, kedves, simogasd csak meg. A nyála mérgező, te meghalsz, és meg sem kell próbálnod játszani, mert itt maradsz velem az idők végezetéig - talán kicsit ideges. De csak egy egészen kicsit.
*Végül a szeleburdi szöszke szélvész száll először be a ladikba, hogy megtámadja Kharónt is a kérdéseivel. Észrevétlenül letöröl egy izzadtság cseppel a homlokáról, miközben magában eldönti, hogy nem engedi alvilági étel közelébe a lányt. Még csak az kellene...*

*Dühösen néz Hádész felé, mert íratlan szabály ellen vét. Élő halandókat nem lenne szabad átvinni a Sztüx folyón. Arról nem is beszélve, hogy nem egy, hanem rögtön hat kölyök kuporodik be a csónakjába.*
~Még szerencse, hogy démon vagyok, különben ezek a taknyosok nem mennének sehova sem. Még, hogy ilyen súllyal elindulni...~
*Kharón mindig is sovány, mogorva, mufurc démon volt, akit, ha Hádészra rájött a kisebbségi komplexus, jobb volt elkerülni, mert ilyenkor még fel is dühödött, pont mint most. És akkor jön még ez a szőke csapás is, aki csak mondja és mondja, be nem áll a csipogója.*
- Csend legyen te lány, nem hallom a lelkek panaszos sikolyait - dörren rá a lányra mérgesen.
~ Na csak várj, Hádész! Megbánod te még ezt, magyarázkodhatsz majd Zeusznak... ~
*Már az ő szemeiben is kárörvendő csillogás ragyog, ahogyan elindulnak a háborgó folyón. Még Hádész közelében, de azért tőle már biztonságos távolságban felcsattan, a frászt hozva ezzel a diákokra, akik éppen megpróbálnak nem segíteni a feléjük kinyúló lelken.*
- Kölykök! - hangja zord és mérges. - Kérem mindenkitől az egy oloboszt - szeme vidáman csillog, tudja, hogy az nincs náluk. Hogyan is lehetne, amikor azt a holtak nyelve alá szokták tenni a hozzátartozók. - Ti satnya kis élők, azt hiszitek, hogy én egész nap rá érek, hogy itt csónakázzak veletek? - szemei vörösen izzanak fel, ahogyan közelebb hajol hozzájuk, majd kajánul visszanéz Hádészra.
- Sajnálom, Alvilág ura, de már így is tettem _egy_ engedményt feléd. Élő halandókat szállítok csónakomban, de fizetség nélkül nem viszem át őket - célzatosan a víz felé néz, majd kicsit megbillenti a csónakot, mire Kumiko keze beleplaccsan a vízbe.
*A kicsi kar húzni kezdi a lányt, ha Kumiko okos, és használja a pálcáját, a csónakban maradhat.
Eközben Hádész mogorván pillant a révészre, majd gonosz mosollyal az arcán legyint egyet.*
- Csinálj velük, amit akarsz! Nekem mindenképpen jó szórakozás lesz! - mély, hátborzongató nevetés, melyet egyedül Kumiko zihálása zavar meg.
- Megállj Hádész, fogsz te még magyarázkodni Zeusz trónusa előtt - motyogja hangosan, mire Hádész bizonytalan pillantással válaszol, szemeiben a kérdéssel, vajon miért mondja ezt neki ma mindenki...
*A csónak tovább indul, hamarosan elhagyva a kissé zavarodott istent. Lopva szemléli a diákokat, majd morogva megszólal.*
- Tőlem fogtok feladatot kapni. Ha elvégzitek, visszakerültök az élők világába. Ha nem, itt fogtok bolyongani száz hosszú, kínkeserves esztendőn át, amikor is értetek jövök majd - valamiért úgy látszik, hogy ez az ötlet jobban tetszik neki.
*Szavai elhalnak a jajveszékelésben, többet nem szól a diákokhoz, egészen addig míg az első kanyarulathoz nem érnek, mely az örömtelen jelzőt viseli.*
- Te és Te! - mutat Kumikora és Opheliára. - Itt kiszálltok! - a part közelében szinte kilöki a két lányt. - Van innen északkeletre egy barlang. Él benne egy bánatos lélek, Elena. Elvesztette mindenkijét egy réges-régi csatában, s az életét egyedül tengette holtáig. De nem tud máig sem belenyugodni abba, hogy magányos volt egész életében. Keressétek meg, győzzétek meg arról, hogy Elüszionban már nagyon várják régen látott szerettei. Ne feledjétek! Csak akkor juttok haza, ha teljesítitek a feladatot! - kiállt még nekik vissza, miközben tovább evez a csónakban maradt négy diákkal, nem pillantva többet az otthagyott kettőre.
*Csendben evez tovább, kaján mosollyal arcán, melytől jobban kiéleződnek démoni vonásai. A következő kanyarulatnál ismét a part széléhez evez, ott Ireth-et és Castort lódítja ki a partra, mely a jajgatás nevet viseli.*
- Nektek sem lesz könnyebb dolgotok, ne örüljetek! - most még kedves is, így nem kell bántódni. - A kanyarulatnak van egy őrzője, Sztavrosz. Az ő feladata annyi lenne, hogy a sötétségben tartsa a lelkeket, akik megérdemelten vesztegelnek itt. De ő neki meggyőződése, hogy egész nap jajgatnia kell, bennem pedig feltámad az ösztön, hogy őt is a folyóba taszítsam. Győzzétek meg arról, hogy a felfogása ostoba, és nem ez a tennivalója. Amikor visszatérek, csendben kell várnia, különben ....jaj nektek - vigyorog a párra, de hajójával gyorsan tovább is evez, amikor meghallja a messziről is felismerhető félkegyelmű jajveszékelését.
*Elgondolkodva szemléli Krisztyne-t, majd Léthé kanyarulatánál finomabban, mint a többieket, kiteszi a partnál. Elgondolkodva néz rá szigorú szemeivel.*
- Nem tudom, hogy képes vagy e rá, egy próbát megér. Egy bolyongó lélek ragadt itt évekkel ezelőtt, Cassiopeia. Szeretne újjá születni, de nem hajlandó inni a feledés vizéből. De te magad is tele vagy rossz emlékekkel. Te ezt nem teheted meg, ne feledd! Viszont neki innia kell ahhoz, hogy tovább juthasson. Már várják őt valahol - azzal a lányt is ott hagyja, de őt ezúttal egyedül. Rá talán nagyobb feladat vár, mint a többiekre.
*A hajóban evezve sandán pillant Zoéra, majd mint egy megtiszteltetést, úgy közli a lánnyal.*
- Te itt maradsz velem, és megpróbálsz szórakoztatni. Ha nem sikerül, a vízből kinyúló lelkeknek adlak - adja fel ezzel a leckét a lánynak, majd komor ábrázattal evez tovább, mert a munkát ma is el kell közben végeznie valakinek.

*Kezdi kellemetlennek érezni az enyhén frusztrált Kharón stílusát.A vak is láthatja, hogy a kisebbrendűségi komplexussal kűzdő Alvilág Urával erősen fasírtban van.Meglepődik a démon stílusán, de betudja annak, hogy valószínű nem volt gyerekszobája, vagy ha volt, akkor jó sokan laktak benne egyszerre.Az érme említésekor egy halvány mosoly jelenik meg az ajkain, de gyorsan felveszi a póker arcát, bár azt a játékot az ókorban nem is ismerhették. Látványosan keresgélni kezd egy oboloszt, megnézi a tunikáját, de sajna az zsebtelen, azért megnéz minden lehetőséget, más is akad a keze ügyébe, de ezt szerencsére csak Ireth veszi észre.Kharón és Hádész vitája komolyan emlékezteti egy tenisz mérkőzésre, csak annyi ideje van, hogy kapkodja a fejét jobbra és balra, ahogy veszekszik egymással a két mítikus személy.Miután a nagyok rendezték egymással ügyesbajos ügyeiket és kicsit lenyugodtak a kedélyek Castor szívdobogása is visszatér nyugalmi állapotába.Egészen addig amíg vezetőjük nem említi a feladatokat és a 100 év bolyongás lehetőségét.Kumiko és Ophélia röppenése annyira nem kavarja fel, legalább kiegyensúlyozottabb lesz tőle a ladik.Mikor meghallja a feladatukat kicsit meglepődik, de drukkol a lányoknak, hisz az a dolga.Mikor tovahaladnak még integet a lányoknak, bátorító mosolyt küld feléjük, majd pillantása újra kalauzukra vándorol vissza.Mikor meghallja a szózatot gyorsan leesik neki, hogy az ő próbájuk se lesz egyszerű, sőt.Lövése nincs ki az a Sztavrosz, azt pláne nem is gondolta, hogy valaki még őriz is egy kanyarulatot a folyón.Úgy véli már az is épp elég baja lehet valakinek, hogy ugyanazt a pár száz métert kell látnia naphosszat, bár ez akár egyéni szocprobléma lenne, egészen addig, amíg Kharón nem helyezett volna kilátásba egy csobbanást Sztavrosz számára. Nem érti, hogy miért nem jajonghat valaki kedvére.*~Lehet valami népies hülyeség.Alvilági rítus. népdal.~*Elgondolkodva figyeli a távolodó csónakot, majd Irethre pillant felvont szemöldökkel.*
-Nah, most mi a fenét csináljunk ezzel a Sztavrosszal?*Kérdi kicsit kétségbeesve.*

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Kharón még jobban a frászt hozza talán Krisztyre, különösen, mikor egymás után kiteszi a diákokat. Kit itt, kit ott. Legszívesebben Kumiko után vetette volna magát, hogy ne szakítsák el attól, akit a kis csapat közül legjobban szeret és ismer. De nem teheti meg, hisz gyorsan otthagyják, meg a lábai is kezdenek gyökeret ereszteni. Párokban telepíti ki őket, s a most szürke hajú leányt egyedül bocsájtja partra. De még milyen különös, hogy akár kedvesnek is mondható.
~Tele a lelkem szomorúsággal? Mit tud ő az én lelkemről....~
-A feledés vize...minek az nekem. Cassiopeia biztosan jobban rá van szorulva, mint én....
Szomorkás hangon szólal meg, bármennyire is szomorú, nem lehet tudni, miért is nem kell neki a feledés vize. Talán mert nincs mit feledni, vagy mert már a lelkéből a fájdalmat nem is lehet törölni, akkor sem ha az emlékek eltünnek? Végignézni, ahogy Zoe-val elhalad a ladik, együttérző pillantást vet a lány felé. Majd körbenéz ott, ahol ki lett téve.
-Na most merre keressem azt a nőt. Innen ki kell jutnom, így rá kell vegyem, hogy megigya azt a vizet.
Bármennyire is szomorú az életet szereti. Sosem adná fel a harcot a halállal szemben, amíg tudja, hogy van legalább egy ember aki visszavárja...és neki van. Csak az a kérdés, hogy más is így érzi e, vagy cxsak Kriszty. Mert a nem, akkor nincs értelme visszajutni. Most viszont elindul Cassiopeia-t megkeresni.

*Ophelia fecsegése egyszerűen idegesítő, ha Hádész és Kharón nem állítanák le a lányt, lehet ő folytaná vízbe, persze csak képletesen. Zoénak bólint, hogy jól van aztán várja, hogy elinduljanak. A két isten közötti vita egyáltalán nem tetszik neki. Arról nem is beszélve, hogy felfoghatatlan számára ez az egész. De a lejátszódó jelenet meggyőzi, hogy igaz lehet az elmélete, miszerint néhány istneség hatalomra vágyott és meg is szerezte...*
~ Jó, akkor mától hiszek a főistenhit-ben, de remélem hamar visszaállítja a többi isten ezt az állapotot mert ez így nagyon gáz.~
*A véleményét most nem fejti ki. Fura mód sokkal nyugodtabb, mint amilyennek lennie kéne. Talán azért, mert a haláltól sosem félt annyira, mint egy csésze teától... Vagy csak azért, mert elhatározta, hogy senki és semmi nem ronthathja el a jó kedvét. Ha tudná mennyire téved...
Egyenlőre persze nem tudja, ám nagy bölcsen nem szól bele az istenek vitájába, mert valószínűleg azt nem hálálnák meg. Az egyetlen mondatát mellyel a többieket is védené, Kharón a csónak megbillantésével bünteti meg.
Rögtön megérzi a kis kezet a csuklójára kulcsolódni, és azt is érzi, hogy a kéz aprósága ellenére nagy erővel bír. A kézfeje hamar el is tűnik a víz alatt, de azért nem hagyja magát olyan könnyen.*
- Héé engedj el!
*Kiált először - gondolva, hogy először kedves lesz - bár valószínüleg ez hasztalan. A pácájáért nyúl, és ki is mondja az első varázsigét, ami eszébe jut.*
- Somnus!
*Ha szerecséje van a fény hatására a kezecske elengedi és messzire menekül, és megússza a dolgot. Ha nem? Abba ne gondoljunk bele.
Amikor kiemeli a kezét a vízből, valami furcsát érez benne, és viszonylag hamar leesik neki, mi is történhetett. Egy pillanatra hitetlenkedve néz Kharónra, vajon megköszönje-e neki, de mivel sejthetően nem ez volt a célja, nem mond semmit. A többieknek sem beszél, a végén még valamelyik őrült módjára beleugrik a vízbe. Nagyon reméli, hogy az arcáról inkább azt olvasták le, hogy "ezt most mért csináltad?" minthogy "most tényleg sebezhetetlen lett a kezem?"
Viszonylag kellemes is lehetne ez a kis hajókázás, ha nem a holtak biroldama felé tartanának, de ezt igyekszik figyelmen kívül, hagyni. Nem is megy olyan rosszul a dolog, inkább csak azt sajnálja, hogy már megírta a mitológia vizsgát.*
~ Pedig ha ezt is beleírtam volna... Akkor lehet kaptam volna plusz pontot...~
*Őrültségnek tűnhet, de Kumikonak tényleg eszébe jut, hogy ezt tulajdonképpen tanulmányi kirándulásnak kell felfognia. Aztán jön a feladat.
Ez már kevésbé tűnik vidámnak, főleg a 100 évi szenvedéssel, bár az is kizárt, hogy ne sikerülne neki. Amikor az egyik kanyarban megáll a csónak, és Kumikot Ophelia-val együtt kilöki a révész, a feladatukkal, Kumiko kicsit kiborul.*
~ Ne ne! Bárkit csak őt ne!~
*A múlt héten még szimpatikusnak tűnő lány ugyanis, egy pillanat alatt elásta magát, a mai megnyilvánulásával. A csónak tovább indul s Kumikot semmi sem érdekli, csak azt tudja, hogy ő nem marad itt. Főleg nem azért, hogy valami hullát meggyőzzön arról, hogy már halott és találkozhat a szeretteivel.
A vízben marad és nem mozdul, úgy kiált Kharón után.*
- Gyere vissza! Kérlek! Ne hagyj itt vele! Megcsinálok bármi mást!!!
*Utóbbi elhamarkodott kijelentés, de valószínüleg senkit nem érdekel a csónakban maradtak közül a véleménye. Néhány kéz vészesen kezd közeledni a cipője felé, de egy újabb adag fény hatására eltűnnek azok is.*
~Remek egy sebezhetetlen jobb kéz fej... csurom vizes bakancsok, és Ophelia.~
*Gondolja végig a kilátásait, ahogy kiasétál a partra. Ophelia-ra pillant, vajon mit csinál a lány, bár lehet jobb lenne nem tudni.*
- Nah jó, siessünk, hogy visszaérjünk, amire értünk jön.
*Adja ki az utasítást, és elindul, arra amerre északkeletet sejti, remélve hogy hamar megtalálják Elenát a barlangjával együtt. Aztán ha kell ráküld valami átkot, és erőszakkal cipeli vissza a csónakhoz.*

*Ez a ladik sem túl kényelmes, sőt Hádész és Khárón sem éppen a kedvencei, de valamennyire legalább megnyugtatja a mellette ülő Castor. Azonban egyáltalán nem tetszik neki ez az egész. Ő kiegyezne Kháronnal valami módon, hiszen Kháron sem szeretné, hogy itt legyenek és valószínüleg a diákok sem. Készülődő ötlete egy pillanat alatt darabokra törik, ahogyan Kháron felcsattan, majd sorolni kezdi kinek milyen feladatot szán. Az egyetlen jó a dologban, hogy legalább Hádésztől eltávolodnak közben.
Mikor Ophéliát és Kumikót partra teszik, egy cseppet sem nyugszik meg.* ~Szegények...főleg Kumiko~ *Hát igen, neki sem éppen a kedvence a megállás nélkül csacsodó leányzó. Viszont bánkódni nem sok ideje marad, hiszen máris hallhatja, hogy milyen feladat jut rájuk.* ~Ki a fene az a Sztavrosz?~ *Morogja magában, bár Kháron szolgál még egy kis felvilágosítással az ügyről. Nem igazán érti, hogy miért zavarja a démont a jajgatás. Ha minden egyes nap az örökkévalóságig itt kellene kóborolni, az is szörnyű lenne, nem még hozzá az, hogy ugyanazon kanyarulatnál és közben még a lelkekkel is foglalkozni...
Amint a parton találják magukat, elhúzza a száját. Szandálja belesüpped a fekete porba és az új fehér ruháján is korompettyek rajzolódnak ki.* ~Na az biztos, hogy mindent meg fogok tenni, hogy soha ne jussak vissza ide... már ha egyszer kijutok innen.~
*A felhangzó kérdésre, egyszerűen csak Castorra pillant és megvonja a vállát.*
- Fogalmam sincsen, de minnél előbb meg kéne keresni, mert én szeretnék eltűnni innen. *Morogja nem túl vidáman, miközben ujjait a fiú ujjai közé kulcsolja, indulásra készen a Sztavrosz kutatási akcióra.*

*Szép estét, csókolom, mit számít az? Köszönés-köszönés, a férfi öregebbnek tűnt, ezért gondolta, hogy így illik. De ha nem hát nem. És titulust se mondhat, hát szép. Na, mindegy is.*
- A bácsival maradni örökre... át tetszett ezt a lehetőséget gondolni? *Nem gonoszkodik, csak azzal a naiv ábrázatával kérdez. Végül is, ő jól elszórakoztatná a végtelenségig... magát. A másik megőrülne. Ugyan. Apró mellékhatás. Mikor becsüccsen a ladikba, és lehurrogja Kharón, csak ráölti a nyelvét.*
- Hörrhörr. *Figurázza ki, és a kézzel vetekedő Kumikora pillant. Fénnyel elűzni? Ő tuti megpróbálta volna inkább kihúzni a szerencsétlent, bár a lány mondta, hogy rosszat olvasott róluk. Inkább csinálja a szakavatott. Kicsit azért sajnálja Hádészt. Mindenki csak piszkálja, ráadásul olyan mufurc is. Mondjuk lehet, csak rossz napja van. Oloboszt meg honnan szüljön? A csónakbillentésre amúgy se rémült meg, sőt, olyan vidámparkos érzése volt hirtelen. Amikor feladatot kapnak, felcsillanó szemmel, kiszökken a csónakból, a part közelébe, de elengedhetetlen, hogy így is vizes legyen a balerinacipője. Hát, vállalni kell az ilyen apróságokat is. A kiabáló Kumikora néz. Na. Naaa. De izé. Pedig ő örül, hogy a prefektust kapta ki, neki tetszik a lány stílusa, bár szerinte kicsit merev. Fel kell oldani, egyértelmű megoldás.*
- Oké. *Válaszol az eddigiektől sokkal csendesebben. Mintha megint visszavett volna. Amíg stresszhelyzet volt, kitörő lelkesedés és locsogás, most halk komolyság. Ki érti...
Aki szakképzett pszichológus.
Azonban ennek hiányában maradjon meg a "fura viselkedés" titulusával. Sétafikál az Extremusos mellett, azért kicsit szórakozott kinézettel.*
- És majd *Vált át hirtelen japánba, kényelmesebbé teszi a másiknak a kommunikációt.* addig ostromoljuk a meggyőzésekkel, amíglesz meggyőzve, vagy hagyjuk, had sírja ki a vállunkon magát, és utána fejpaskolással továbbküldjük?
*Ugyan vét egy nyelvtani hibát, a többire panasz sem lehet - főleg, hogy egy többszörösen összetett mondattal áll elő.*
- Én nem tudok hatásosan vigasztalni, de felvidítani igen! *Erőtől kicsattanóan (ergo mind a kettes fizikumától) a levegőbe bokszol, de nem zajong.*

*Tehát ugyebár elindul a ladik és csak mennek, mennek, és mennek. Majd sorban kirakja a diákokat. Bár valahogy Zoet kifelejtette.*
~Na de jó egyedül maradtam Kharón bá-val.~ *Gondolja magában mire el is vigyorodik. Bár sajnos ez Kharón-ról nem mondható el. Hát mélyen elgondolkodik mit is mondjon neki. Kicsit jólesik Zoenak, hogy megint "csónakázhat" hisz édesapjával nagyon szerették ezt a tevékenységet. Egy jó ideig beáll a néma csönd majd eszébe jut egy kérdés Zoenak.*
-Nos lenne egy kérdésem kedves Kharón. Persze csak ha nem zavar. *Kezdte Zoe.*
-Ha jól tudom, te csak olyanokat szállítottál át a Sztüx folyón akiket rendesen eltemettek. Szóval minket nem temettek el. Legalább is tudtommal nem. Tehát akkor miért is vitted át a többieket és miért is hajókázom itt veled? *Fejtette ki véleményét Kharónnak aztán kíváncsian hallgatta válaszát. Persze csak, hogyha Kharón bá van oly kedves-ami nem jellemző rá- és válaszol. Aztán még Zoe hozzátette.*
-Nem mintha nem szeretnék hajókázni. sőt nagyon is kedvelem ezt a tevékenységet. Úgyhogy ha nem gondolod meg magad és és nem szedsz össze mindenkit, és teszel ki minket oda ahol voltunk akkor elhajókázok itt veled. Csak azért majd szeretnék mást is csinálni. tudod készülni kell a vizsgákra meg ilyenek. *Mondogatja Kharónnak.*
~Háhá! Megvan már a tervem. Mivel mindenki tudja, hogy elég jó a beszélőkém így ha sokat beszélek és eléggé idegesítőnek talál mindent megtesz majd nekem, hogy végre csöndbe maradjak.~ *Gondolta el magában a nagy Zoes tervet.*
-És egyébként nem vagy magányos itt egyedül? Nem unatkozol egy kicsit sem? Hiszen már jó ideje, hogy itt hajózgatsz. *Kérdezősködik tovább.*

**Hozzászólások** : 47

*A diákok hiába hadakoznak, hiába próbálnak alkut kötni, Kharón mindegyik partra lökött gyereket ott hagyja, hogy megoldhassák a feladatukat. Talán ő is tehetett volna már valamit az évek során, de ezek az ebadta kölkök látták mostanában a halálozási arányt?! Három napja nem pihent meg egy percre sem, és akkor még csodálkoznak, hogy mogorva.
Erre még ez a lány is elkezd kérdezősködni, ahelyett, hogy azt csinálná, amit mondott neki.*
- Válaszolok, de utána ajánlom, hogy találj ki valamit, amivel felvidítasz, különben nem csak téged, de az összes társadat itt hagyom - morran rá a lányra, szemei mérgesen villognak.
- Azt hittem, hogy te, mint mágus kölyök, rájöttél, hogy tartoztam Hádésznek, ezért vállaltam el, hogy beszállhattok a csónakomba, máskülönben még csak meg sem érinthettétek volna - veti oda a lánynak. Még most is bosszantja a tudat, hogy erre kényszerítették. A lány fecsegésére nem reagál, az utolsó kérdés hallatán viszont megállítja a csónakot és a lányra förmed.
- Ne bosszants fel engem, ember lány, különben a vízben végzed. Szerinted mikor van nekem időm unatkozni? - lehet egy démon hangja hisztérikus? - Ne kérdezz ostobaságokat, és akkor nem hagylak itt - újra evezni kezd, miközben halkan morgolódni kezd. - Még, hogy unatkozni..., azt sem tudom, hogy mit jelent igazán, mert nem volt még lehetőségem kipróbálni - csak motyog és motyog. - Te lány - förmed Zoéra -, mesélj valamit, amivel jobb kedvre derítesz, vagy bolyonghatsz itt egyedül száz hosszú évig - fenyegetőzik hangosan.

Mindeközben...

Kumiko & Ophelia

*Kumiko okos lány, Kharón akaratán kívül adott valami ajándékot a lánynak, pedig biztosan ez lett volna az utolsó, ami megfordult a mogorva démon fejében. Az már kevésbé okos dolog, hogy ennyire nem akar a szőke szeleburdi szélvész kisasszony közelében maradni. Pedig szüksége lesz a lány segítségére, ha teljesíteni akarják a feladatukat.
Márpedig a szöszinek jó képessége van ahhoz, hogy a legmélabúsabb embert is felvidítsa, kirángassa a magányos depresszióból. Elég csak hallgatni a csacsogását, és mindenkinek van rá reakciója.
Kumiko jó irányban halad, bár néha kissé siet, ami miatt Opheliát néha lehagyja, de a pillus lány sem hagyja magát, hamar beéri őt.
A barlangnál halk sóhajok és mélabús dal száll a lányok fülébe, egészen andalító. Szinte ők is elmerülnek a fájdalmas dallamokban, rögtön átvéve az ismeretlen lelkiállapotát, de az ének megszakad, ők pedig felébrednek révületükből.*
- Ki jár erre, hol majd száz éve senki sem? - halhatják a lányok, s a hang forrását is megismerhetik, ahogy egy gyönyörű nő sétál eléjük, pőrén. Haja mint a szurok, ében fekete, bőre bronzosan csillog, csokoládé színű szemei pedig tanúskodnak mély fájdalmáról.
- Mit csináltok itt? - kérdezi szinte megrágva a szavakat, nagyon lassan. - Én Elena vagyok - bólint búsan a lányoknak. - Nagyon régóta nem volt már társaságom. Se életemben, se halálom után. Mindig magányos voltam. Kilátástalan volt az életem és látjátok, halálomban sem lett jobb - a nő halkan sírni kezd, a bánat pedig lassan a két lányt is láthatatlanul átöleli. - Nagyon régen, volt egy férfi, akit szerettem. Nagy csatába indult, de én megeskettem, hogy nem lesz semmi baja, visszajön hozzám. Ő pedig megígérte, hogy így lesz, nem hagy magamra. Vártam rá - pillant fel szenvedéssel szemeiben -, hosszú éveken át, de nem jött - elcsuklik a hangja, s kell pár pillanat, hogy folytatni tudja. - Hazámban is háború dúlt, mindenkit lemészároltak, aki csak fontos volt nekem. De én még mindig _vártam_ rá. De nem jött. Halálhíre majd egy évtized után jutott el fülembe, de addigra már én nem vágytam társaságra, mert mindenki ott hagyott. Értitek? - szemei gyászosan csillognak. - Már soha sem lesz jobb. Nincs remény a számomra, nincs remény - a törékeny, kicsi nő a földre rogy, immáron testét halkan rázza a zokogás. A lányok torkába megjelenik egy csomó, vele együtt sírnának legszívesebben.
*De ez botor dolog lenne. Ha elhull az első könnycseppjük, itt ragadnak Elenával, örökre...*

Ireth & Castor

*Ha Kharón csak egy kicsivel tovább maradt volna ott, jól elszórakozott volna a két fiatal arcán, és akkor Zoénak sem kellene törnie magát. De erről most lemaradt, mint pár lélek a révész hajójáról. Akasztófa humor. A fiatalok egymásra néznek segítségért, de megindulni nem indulnak, ami lehet, hogy talán pont jól jött ki nekik.
A révész nem véletlenül evezett el olyan gyorsan. Castor és Ireth fülébe hamarosan egy fiatal férfi sipítozása száll, egyre közelebbről. A megjelenése láttán ők maguk elgondolkodnak, hogy vajon ők is elkezdjenek jajveszékelni, vagy hangosan felkacagjanak.
Sztavrosz magas, karcsú férfi volt, olaj barna bőrrel, és szemtelenül csábító, meglepően vakító zöld szemekkel. A legjóképűbbek közül volt való, ezt a diákok is megtapasztalhatják, amikor közelebb ér hozzájuk, ádámkosztümben. És a járása, mint egy tini lányé. Ha valakinek még nem esett volna le, drága fiatalemberünk egy kicsit meleg. De semmi gond, Ireth és Castor bírni fog vele. Ugye?*
- Jajj, nekem Zeuszom, jajj nekem Hérám, hát ti kik vagytok? - libben oda hozzájuk sopánkodva, és megcsipkedi az arcukat. - Mondjátok, hogy jajj, nekem, ugye nem abba a szörnyű vízbe akartok belemenni? Zeuszra mondom, aki fenséges, és tökéletes és ...- nyál töröl, csillogó szemek maradnak -, ti még éltek? - döbben rá hirtelen a nyilvánvalóra, majd a pár összekulcsolt kezére néz, és vissza Castorra. - Reménytelen eset... - motyogja.
- Mibe keveredtem már megint, Zeuszom, Erószom - elhal a hangja, könnyes szemekkel nézi végig, amint egy angyal lenyúl egy lélekért, és kihúzza a jeges vízből. - Jajj, hát mondjátok, nem csodálatos, amikor látjátok, hogy egy lélek tovább jut, mert megbűnhődött vétkeiért, jaj, és ilyenkor nincsen nálam egy ruha, amiben megtörölhetném a szememet - zavartan toporog, miközben szipákol. Majd kicsit összeszedettebben néz a két fiatalra, és megrázza fekete rövid, de hullámos fürtjeit. A Head and Shoulders reklámok hosszú hajú lányai sem tudják ezt olyan tökéletesen csinálni, mint ő.
- Mégis, mindenre ami szent, és Erószra, bárcsak újra fogná a aaaa...kezemet - ejnye nyáltenger -, mit csináltok ti itt? És ha te elmész - mutat Irethre -, mondd, hogy te maradsz - pillog Castorra.
*Egy lehetőségük van csak csupán a fiataloknak, hogy rávegyék Sztavroszt, moderálja egy kicsit magát Kharón előtt, különben száz évig hallgathatják a pőre férfiútól, hogy mit tenne, ha vele lenne Cupido...*

Krisztyne

*A kis metamorfmágus rosszul áll hozza a dolgokhoz, már a feladata legelején. A feledés vize minden sebzett léleknek csábító, aki tovább akar lépni a múlt árnyain. Úgy látszik, hogy ők ketten hasonlítanak egymásra Cassiopeiával.
A lány csak úgy elindul valamerre, talán a sorsra bízza magát, talán a megérzéseire, nem lehet tudni. A part mentén haladva felfelé, amerre Kharón is elevezett, egy kis farönkön üldögélve megtalálja a keresett nőt. Innen is látszik karcsú, sudár alakja, hosszú lábai, és igen, pőre teste. Az alvilágban minek kellene ruha. Itt nem csak azt vetkőzik le, hanem minden emléket és vétket, ami az élők világában rájuk ragadt. Hosszú szőke haja derekát verdesi, ragyogó kék szemei egyre csak Krisztyne-t figyelik.
Amint a lány melléér, feláll a farönkről, s jóval főlé magasodva pillant le rá.*
- Mit keresel a halottak birodalmában, élő gyermek? - kérdezi kedvesen, egyáltalán nem szégyellve meztelenségét. - A nevem Cassiopeia, de ezt már bizonyára tudod, Kharón elmondhatta neked - lenyomja a lányt a farönkre, majd mellé ülve beszélni kezd.
- Nem tetszik annak a vén démonnak, hogy még mindig itt vagyok - lehet, hogy egy tűzről pattant fiatal nővel van dolgunk? - Azt hiszi, hogy nem mennék tovább szívesen? - teszi fel a költői kérdést. - De olyan sokat tanultam az életben. Tudom, hol hibáztam el, érted? - kérdezi most a lányt. - Ha iszom a vízből, ki garantálja nekem, hogy a következő életemben nem fogok újabb hibát ejteni? - előre hajol, és a térdére könyököl, öklére pedig állát támasztja. - És, ha elfelejtem a bánatot, amit okoztak nekem, akkor hogyan lehetek erős, amikor az élet egy újabb pofont akar majd nekem adni? - kérdései kétségbeesettek, s a mellette ülő lánytól vár választ.
*Nehéz helyzetben van Krisztyne. Nem lesz könnyű meggyőznie Cassiopeiát arról, hogy nem baj, ha az új élet is tartogat meglepetéseket, hiszen így fejlődhet a lélek.*

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Hasonlók...és mégis mások. Cassiopeia már nem él, s egy új élet reményében felednie kell. Kriszty viszont még élete elején van, s szüksége lenne rá, hogy szüleire emlékezzen, így neki nem a Léthé vizéből kellene innia, hanem a Mnémoszüné-ből, hisz az az emlékezés vize. Ráadásul Kriszty ruhában van, míg a nő mesztelen, amin kicsit meglepődik a kis Pillus lány, de nem teszi szóvá. Ha neki így jó, ám legyen.
-Én, gyermek? Nem hinném, bár iskolába járok még...és nem is tudják mi jár a fejemben, de régen nem vagyok már gyermek. Koromnál fogva sem, de gondolkodás módom mégkevésbé. De elismerem lehet, hogy önhöz képest gyermek vagyok, és leszek is talán örökké.
Kriszty, miután leültette a hölgyemény tenyerére támasztja fejét, s végighallgatja amiket mond. Hosszabb csend következik, s majd megszólal a metamorf lány. Egy kis mesébe kezd, aminek alapja akár valós is lehet.
-Élt a földön egy pár, de hibát követtek el, s ide kerültek. Engedtek a csábításnak, ittak a feledés vizéből, és visszakerültek a földre. Életüket újra kezdték, ismét egy párként kerültek az élet rögös útjára. Született egy gyermekük. Egy aprócska, kék hajú leányka. De a sors közbeszólt...elhagyták őt, kitették egy erdőbe.-nyel egy nagyot- Vagy valami még rosszabb történt velük. De kérdem én, hogy beszélgetnénk most itt, ha nem kerülnek vissza, hisz a kicsi lány én voltam.
Kicsit elhallgat, figyeli a nő arcát, remélve, hogy érti amit mond.
-Tehát az élet szép, úgy ahogy van. Minden egyes buktatójával. Nem lenne jó, ha tunánk előre a hibáinkat, akkor sem, ha azok csak erősítik a későbbi tetteinket. Szükségünk van rá, de nem kell tőlük félnünk. A multat el kell feledni és várni az új lehetőségeket. Aggodalom nélkül, hisz lehet, hogy soha nem követünk el új hibát, de ha nem teszi meg, akkor valami értékeset sem tud létrehozni. Innia kell a feledés vizéből, és újra kezdeni...tiszta lappal. Ha meghalnék, én is ezt teném.
De most még él, s inkább inna az emlékezés vizéből. De vajon meggyőzte Cassiopeia-t?

*Azért az megnyugtató, még egy ilyen kilátátstalannak tűnő helyzetben is, hogy Ophelia, valamelyest lecsendesedik, és már nem fecseg annyi hülyeséget. Persze lehet korai az öröm, mindenesetre Kumiko nem igazán foglalkozik vele. Sejti, hogy a másik nem akar egyedül elveszni, akkor meg úgyis követni fogja, ő nem fog lassabban menni a kedvéért. Az is tetszik neki, hogy beleegyezik, abba amit mond, ez jelentősen megkönnyíti a dolgukat. Aztán mivel meg akarja úszni a túl sok locsogást, kénytelen válaszolni a pillus kérdésére. Kedves gesztus, hogy a lány japánul próbálkozik, de majdhogynem felelsleges, az ő szemében. Azért persze a saját anyanyelvén válaszol.*
- Meghallgatjuk mi baja, de ha túlzásba viszi, leállítjuk. Elmagyarázzuk neki, hogy megy Elüszionba és kész. Ha nem tetszik neki, akkor is elrángatjuk.
*Fejti ki, nem túl szép elhatározását, de nem is igazán érdekli. Az alapján, amit eddig hallott nem szimpatikus neki ez az Elena nevű nő....
Reméli, hogy nem olyan rossz a helyzet, és hogy Ophelia felvidító hadjárata is sikeres lesz, mert az is biztos, hogy amit ő mondani fog, az nem lesz vidám. Hamar elérnek, egy barlanghoz ahonnan hangok szűrődnek ki, majd megjelenik lakója Elena is. Enyhén sokkoló a japán lányka számára a ruhátlanság, számára ez majdhogynem elfogadhatatlan, de erről inkább nem szól. Mivel egyenlőre normálisnak tűnik a nő, ő is bemutatkozik.*
- Én Kumiko vagyok, ő pedig a... a...társam. Ophelia.
*Nehéz, mert hát mi is neki Ophelia? Barátnak nem nevezheti, elvégre most találkoznak másodszor, és még beszélni sem beszéltek úgy igazán. De ha ez egy feladat, akkor Ophelia a társ akivel végre kell hajtania. Igaz a pillus is be tudta volna mutatni magát, de Kumiko egyáltalán nem vágyik arra, hogy megint az ő locsogását hallgassa. Aztán mielőtt Elena belekezdhetne, még megválaszolja a költői krédést.*
- Hozzád jöttünk.
*S lásson csodát mindenki még egy mosolyt is képes volt az arcára erőltetni. Ez persze rögtön le is lohad, amint Elena siránkozni kezd. Kumiko csak a szemét forgatja, majd jobb ötle híjján a földre csüccsen. Ha nem érezné úgy, hogy Elena viselkedése már-már szánalmas, akkor talán ő is szomorkodna, de ahogy hallgatja egyre erősödik benne az az érzés, hogy a nő, önző, és csak saját magát sajnáltatja.
Bár megjelenik a csomó a torkában egyáltalán nem érzi úgy, hogy ez a bánattól lenne, inkább attól, hogy nem tudja hogyan fogjon bele. Végül azonban megtalálja a hangját, s bár először kicsit rekedtes, a mondandója végére, visszatér az eredeti hangja.
- Tudod mit gondolok Elena? Szerintem te nagyon önző vagy. Kezdjük az elején. Szép dolog az hogy szeretsz valakit, de a háború az háború. Nem megígértetned kéne a férfit, hogy visszajöjjön! Hanem imádkozni, hogy épségben hazérhessen.... Vártál rá? Hogyan? Ahogy beszélsz abból úgy tűnik, eszedbe sem jut, hogy talán a végsőkig küzdött, hogy végig a te arcod lebegett a szemei előtt, hogy ő volt az utolsó katona, aki kitartott, és amikor végül elesett, te voltál az utolsó gondolata. Az hogy szereted és ő is szeret téged, hogyha már a földi életben nem lehettek együtt, akkor majd a túlvilágon, tiétek lesz a boldogság...
*Egy pillanatra megáll, hogy levegőt vegyen. Ugyan ki gondolta volna, hogy ennyire romantikus lélek?*
- ...A családod? Szerinted elhagytak? Csak azért, mert a fizikai testük már nem volt melletted? Hát idefigyelj! Attól, hogy meghal valaki, nem hagy el. Ez csak önző gondolkodásmód. Az élet rendjéhez hozzá tartozik, hogy meghalunk. Van aki előbb, van aki később, de az élet attól még megy tovább... Biztos vagyok benne, hogy a családod rendszeresen küldött hírnököt Elüszionból, hogy lássa mi van veled. Azt hiszed, tetszett nekik a látvány? Gondolod, hogy azt akarták, hogy egész életedben s még utána is bánkódj? Eszedbe sem jutott, hogy nekik mennyire rossz? Hisz nem csak te veszítetted el őket! Ők is elveszítettek téged!
*Lehet kicsit durva szavak, s ne éppen a legjobbak, egy bánatos nőnek. A hangerő sem lehet a legjobb, hiszen egyáltalán nem halkan mondja ezeket a fekete hajó lány. Azonban Kumikot ez a legkevésbé sem érdekli. Feláll és úgy folytatja.*
- Most pedig, amikor végre találkozhatnál velük... hiszen mindig is ezt akartad, nem?... mégis itt ülsz ahelyett, hogy néhány kanyarral leljebb mennél a folyón, le Elüszionba és nyakukba vetnéd magad. Mire vársz tapsra? Várnak rád, hát nem érted?
*A hangja ingerült, és rossz emlékek egy része idéződik fel a szeme előtt. Ő is várt valakit, de az illető sosem jött. A különbség az, hogy akire ő várt, él és virul. Egyszerűen csak nem számított neki annyit, hogy meglátogassa... Kumiko azonban nem adta fel. Nem sajnáltatta magát, mint ez az értetlen tyúk. Hiszen Kharón, megmondta, hogy Elenát várja a családja. Akkor mért nem képes a lány odamenni? Nem érti. És nem is fogja megérteni. Egyszerűen, nem tudja elképzelni, hogy nem neki van igaza.*
- Önző vagy Elena, és csak sajnáltatod magad. Egész életedben ezt tetted, és most is ezt csinálod. De tudod mit? Ha nem veszed észre magad... Akkor MEG IS ÉRDEMLED!!!!
*Utolsó szavait már ordítja. Aztán lenyugszik. Szeretné, ha a másik megértené, de nem tudja mennyire sikerül. Lehet, csak rosszabb lesz a dolog, és akkor itt kell maradnia 100 évig. Neki az sem baj, csak Ophelia-t vigyék el mellőle. 100 évet nem bírna ki a lánnyal. Erről persze eszébe jut a pillus és rá is pillant, hogy vajon ő mit gondol. Aztán mivel, szerény véleménye szerint elvégezte a dolgát, indulna is visszafelé....*

//Ireth, Castor és Sztavrosz, nem édeshármas, nyugi Very Happy

//

*Tekintetével még követte volna a motoros ladikot, de a nem túl maszkulin férfi érkezése tovább rontotta a napjukat. Ráadásul úgy jajgatott, mint akinek satuba szorították a f…. szóval fájdalmat okoztak neki. A férfi meglepően csinos volt, valószínűleg ugyanabban a boltban vette a testápolót, mint Castor, bár a fiú úgy vélte az olajból jut máshova is, hisz Sztavrosz némi nemű nemi identitászavarral küzdött, hisz léptei oly könnyűek voltak, mint a balerinák tipegése, magyarul kihívások elé állította az élet, hogy melyik oldalon tekerje a biciklit. Már azon felhúzza magát, hogy újdonsült meleg ismerősük csipkedi kedvese arcát, dehogy őt is bevizsgálja piros pozsgailag igencsak kivágja a biztosítékot. Csak azért nem rúgja Sztavroszt férfiasságán, mert attól fél hogy a pofa még azt is élvezné, és örömében még jobban sikongatna. Mikor meglátja, ahogy Sztavrosz kettőjük kötelékét vizslatja még közelebb vonja magához Irethet, így már a válluk is összeér. Figyelme szinte elsiklik olyan triviális dolgok fölött, mint ahogy egy angyal kihúz egy lelket a folyóból, mintha ez Castor életében tökéletesen mindennapos dolog lenne. Mivel Sztavrosz taknya, nyála,könnye egybefolyik, meg amúgy is halál szerencsétlen a férfi már épp kezdené megsajnálni, de elhatározza, hogy ruhadarabot nem adnak neki. Egyrészt Ireth szép ruháját nem fogja megtépni, ő pedig a tunika alatt tökéletesen meztelen, részben alsónemű hiánya, részben a férfi beállítódottsága miatt komolyan aggódni kezd testi épsége miatt.*
-Hát ruha az nincs, bár alapból jobb lenne, ha felöltöznél valamibe, hisz hölgy is van a társaságban, és én sem kedvelem a meztelen férfiak közelségét.*Az újabb kérdésre laza szívinfarktussal reagál.*
-Hátőőő, én ezt a lehetőséget ebben az életben inkább passzolnám…*Segélykérő pillantást vet egyetlen szerelmére, majd suttogva, úgy hogy csak Ireth hallja megszólal.*
-Három lehetőségünk van arra, hogy lenyugtassuk. Az első, hogy kiütöm és remélhetőleg bealszik és kába lesz addig, amíg Khárón vissza nem tér a második, ez a te feladatod lesz.*Irethre kacsint és elmosolyodik* - Pálcátlan vagyok, így neked kellene valamilyen, lehetőleg hatásos varázsigét szórni rá és a harmadik. Én ütöm és te varázsolsz, esetleg fordítva, te varázsolsz és én ütöm.*Huncut castori mosoly jelenik meg az ajkain, és roppant szerelmesen néz kedvesére.*
-Szóval 1.2.3 válassz.*Ireth füléhez hajol, elmotyog pár kerestt-keresetlen szót, majd megcsókolja a lányt.*
-Válassz.*Mondja még egyszer, határozottabban*