Tengerpart

Tárgy: Re: Tengerpart Pént. Aug. 14 2009, 10:53

*Tengerpart, tengerpart, de a fürdés annyira nem vonzza Holdent. A napozás sem, ezért üldögél a napernyő árnyékában. Jogos a kérdés, hogyha egyik se vonzza, akkor minek van kint? Mert a szabad levegő, az vonzza, és szeret kint lenni, bár ez szinte hófehér bőrén egyáltalán nem látszik. Felnéz, amikor megszólítják, finom vonású arcán szelíd, apró mosollyal.* - Holden Liebert, Extremus. *Mutatkozik be ő is, majd visszanéz a könyvére, szabadon lévő szőke tincsei az arcába hullanak.* - Klaus Poppe, A béke istene. *Mondja, miközben kicsit behajtja a könyvet, hogy a lány megnézhesse a borítóját is. Azon egy elég kövérkés alak látszik, amint éppen trombitál... alighanem ő az a bizonyos béke istene. Elég furcsa cím egy ilyen groteszk rajzokkal ellátott könyvnek, de hát ez van. Holden rendszeresen olvassa, akkor is, ha már kívülről tudja. Mert olvasni jobban szereti, mint fejből elmondani. Meg mert olvasnia kell.* - Miért nem ülsz le? Vagy fürdeni készültél? *Néz fel ismét a lányra, átható kék szemeivel. A könyv még mindig bezárva fekszik az ölében, de ujja benne van ott, ahol tartott. Nem mintha nem tudná fejből, hogy melyik rész jön, és hogy hol tartott. Amúgy eléggé vékony könyv, pár perc alatt el lehet olvasni, de megérteni... egyeseknek egy élet is kevés. Holden nem tudja, hogy neki mennyi idő kellett, hogy megértse... a lényeg, hogy ő már érti. Azért kíváncsi lenne, ebben az iskolában kinek mennyi idejébe telne megérteni a mondanivalóját a könyvnek...*

Tárgy: Re: Tengerpart Pént. Aug. 14 2009, 11:52

Szelíd fiúnak tűnik, legalábbis Genevieve első benyomása ez. A mosoly nem veszi le még persze azért a lábáról, de azért ez egy jó pont. Nem az a befásult úri gyerek, tetszik neki. Ráadásul egész jól néz ki, sőt, határozottan kijelenthető, hogy minden egyes porcikája tökéletes, bár még mindent nem is látott. Majd egyszer talán az az idő is eljön, most inkább csak álldogál. A könyv borítóját alaposan megnézi, hát, már maga a látvány is eléggé sokat mondó, talán kissé túl sokat. Biztos, hogy nem lesz a kedvence. Bár olvasni sem igazán szeret, ezt meg kell hagyni.
- Érdekes könyv lehet, miről szól? Azon kívül, hogy a béke istenéről. Bár a rajzok.. Eléggé szokatlanok. - A vélemény-hozzáfűzést persze nem fogja kifelejteni, az öntörvényű nagyszájúskodás már hozzáragadt. - Igazából a nap miatt jöttem le, szóval akár le is ülhetek. De később szerintem elmegyek egy kicsit fürdeni is. Egy pillanat, szerzek napozóágyat - jelenti ki, majd elindul kutatni, hogy hol tud ilyesféle használati tárgyat szerezni. Miután megtalálja a lelőhelyet, megfog egyet, és visszasétál a helyre, melyet kiszemelt magának, egyenesen Holden mellett, leteszi, nagy erőfeszítések közepette állóhelyzetbe hozza, majd ledöntve a támláját ráfekszik, és még a napszemüveget is felteszi magára.
- Mióta jársz ide? Én már túl régóta ahhoz, hogy megunjam. Semmi lehetőség nincs, ami le is kötne. Bár vannak érdekesebb dolgok, meg ügyek, de akkor is... Lehetne csak egy kicsit jobb. Megjártuk már a középkort, mely köztudott, hogy nagyon nincs az ínyemre, a sok farsangra készülő idiótával együtt, de divatbemutató semmi. Állítólag volt egy, de arról lemaradtam - kezd is bele azonnal a mesélésbe, meg a panaszkodásba kicsit, hátha így beindul az ismerkedés. Bár lehet, hogy van jobb dolga is Holdennek annál, minthogy egy plázacica kitörését hallgassa, most megbánhatja egy életre azt, hogy maga mellé engedte.
- Amúgy... sokat szoktál edzeni? Mert meglátszik a testeden, hogy ápolod rendesen. Vagy természetes adottság? - oldalra fordul, és tekintetén egy kis csalfa mosoly jelenik meg, mely beteríti a gyönyörű arcot. Azt pedig már a fiúra hagyja, hogy ez a forma tetszik-e neki, vagy sem.

Tárgy: Re: Tengerpart Pént. Aug. 14 2009, 12:06

*Az biztos, hogy nem egy hirtelen haragú, morcos, átkozzunk-meg-mindenkit-aki-hozzánk-szól alkat. Főleg, mert a mágiatudása... nos, nem a legjobb, de ennek is megvan az oka. De azért szelídnek se mondjuk, mert... nem nagyon lehet tudni, hogy mi is jár a fejében. De egyelőre semmit nem forral... vagy igen, ki tudja?* - Ezt nem lehet elmondani, hogy miről szól. De ha szeretnéd, felolvasom neked, de inkább... ülj le előtte. *Mondja, majd nem sokkal később Genevieve el is megy a napozóágyért. Amikor visszaér, akkor Holden leteszi a könyvet, feláll, és segít felállítani a lánynak, és csak utána ül vissza a földre, majd az olvasás előtt válaszol a kérdésekre.* - Nem vagyok itt túl régóta, és eddig inkább keveset mozdultam ki, csak ha muszáj. És nem, nem igazán edzek. *Mosolyodik el szelíden ismét.* - Inkább természetes adottság. *Mondja, majd ölébe veszi a könyvet, és hangosan olvasni kezdi Genevieve-nek, néha lapozva ugyebár. Hangja monoton, de mégis a szokásos, halk, szelíd hangja. Angolul olvassa, mintha egyből tudná fordítani a német szöveget. Talán tudja is.* - A Béke Istene nagyon elfoglalt volt. Egész nap fújnia kellett a trombitáját és nem volt ideje belenézni a tükörbe. A Béke Istenének trombitája mindenkinek boldogságot hozott. Nem volt ideje belenézni a tükörbe, és csodálatos vizet öntött a földre. A víz nagy hegyeket csinált, a termőföldet termékennyé tette, és virágok nőttek nyomán. A Béke Istene nagyon elfoglalt volt. Nem volt ideje belenézni a tükörbe, és mindenkinek nevet adott. "A te neved Otto. A te neved Hans. A te neved Tomas. És a te neved... *Itt egy pillanatra szünetet tart, és halványan elmosolyodik, mielőtt kimondaná a nevet.* - ...Johan." Johan köszönetképp a nevéért odaadta a kalapját a Béke Istenének. A Béke Istene nagyon boldog volt, és látni akarta, hogy néz ki a kalappal. Ekkor nézett bele először a tükörbe. De a tükörképe maga volt az ördög. És az ördög megszólalt. "Te vagy én. És én vagyok te." A Béke Istene elgondolkozott. "Mit tegyek? Ha az ördög létezik, nem lehet mindenki boldog. Mit tegyek? Mit tegyek?" És a kétségbeesett Béke Istene úgy döntött, hogy... *És az utolsó oldalnak a vége le volt szakítva. Hogy Holden tett volna így, vagy sem... rejtély. Mindenesetre a fiú átható kék szemeivel felnéz a lányra, és halkan megszólal.* - Mit gondolsz, mit csinált a Béke Istene?

Tárgy: Re: Tengerpart Pént. Aug. 14 2009, 13:13

Ebben akkor rokonlelkek. Valami közös azért mégiscsak van bennük, még ha ez eddig el is bújt, bár a két fél között még nem derült ki a dolog. Genevieve sem nagy ember, ha a mágiáról van szó, őszintén szólva, akkor tudta meg, hogy létezik az abrakadabra, illetve hókuszpókusz. Tökéletesen megvan a mostani tudásával, mely lehet, hogy egy komolyabb személy számára gyerekesnek tűnhet, hogy még egy fényt idéző bűbájjal is vacakol ideig-óráig.
- Hát, ha szeretnéd, akkor meghallgatom. - Ezt fogjuk fel úgy, hogy csak a te kedvedért, de amúgy nagyon nem vagyok kíváncsi rá, legalábbis valami ilyesféle attitűd lehet. A hangjában próbálja nem érzékeltetni, és ez valamelyest sikerül is, de ez csak a színpad közelségének köszönhető, de azért attól még nagyon távol áll. Viszont a kifutókhoz annál közelebb. - Ha természetes, annál jobb, nem kell órákat az edzőteremben töltened ahhoz, hogy izmos legyél. Tényleg... bekennél esetleg?
A kérdésben nincsen semmi különös, nem tudja magát mindenhol, plusz lehetőséget is ad, hogy a fiú, amennyiben nem kacsintgat félre, kiélhesse a vágyait, ezen a testen. Most minden egyes lehetőség adott, a gátlásokat pedig le lehet vetkőzni, Genevieve nem az a típusú lány, aki ha hozzáér egy fiú, akkor azonnal sikoltva rohan el, sőt, inkább ő maga csábítja bele őket a bozótosba, vagy a barlangba. Mondhatni, hogyha vele jár valaki, akkor nem éppen a férfi az oroszlán. Nem mindig adja meg nekik ezt a lehetőséget, szeret irányítani, a szálakat úgy csavarni, ahogy csak kedve telik.
Végighallgatja a történetet, és a végére elmosolyodik, a kérdés hallatán azonban ez leolvad az arcáról. Szóval most az a helyzet áll fenn, hogy neki gondolkoznia kell a tanulságon? Ne, ilyet azért ne kérjenek tőle, úgysem találja meg a helyes választ.
- Hát, én biztos, hogy a helyében kisminkelném magam, és szebb ruhát szereznék, diétára fognám magam, és azt a ronda kalapot ledobnám magamról. Miért, szerinted?

Tárgy: Re: Tengerpart Pént. Aug. 14 2009, 13:40

*Holden azért már évek óta tud a saját mágiájáról, amióta Lieberték örökbe fogadták, de az árvaházi évek eléggé lecsökkentették képességeit. Vagy eleve ilyen... tehetségtelen volt? Na ez egy olyan dolog, ami soha nem fog kiderülni. Legalábbis Holden nem fog kutakodni, mert nincs is miből kiindulnia a vér szerinti szüleit illetően. Az első árvaházból tudomása szerint mindenki meghalt, a másodikban nem tudtak róla semmit... se egy emlék, se egy tárgy, semmi. A kérésre elmosolyodik, majd bólint.* - Persze. *Mondja szelíden, és a naptejjel szépen bekeni a lány hátát. Finom keze van, és egyáltalán nem erős, durva mozdulatokkal keni be a hátát, inkább lágyan. Nem adja jelét, hogy tetszene neki a lány, de persze annak sem, hogy nem, arckifejezése továbbra is udvarias, megnyerő. Karizmája na az van a fiúnak. És ezt pontosan tudja. Szóval Genevieve emberére talált... ő is szereti, ha az ő kezében van az irányítás... de közben el tudja hitetni másokkal, hogy az övékben van, úgy manipulál másokat, hogy észre sem veszik. Genevieve értelmezésére felkacag, szívből.* - Ez is egy érdekes nézőpont. Leplezzük az ördögöt? Érdekes, nagyon érdekes. *Szemei áthatóan fürkészik Genevieve arcát, és úgy válaszol mosolyogva.* - Szerintem megpróbálta megölni. Ez kétszeresen is paradox. Egyrészt, önmagát próbálja megölni, és ezzel megöli a békét... és az ördög nyer. Másrészt ha meg is tudná ölni az ördögöt, anélkül, hogy önmagát megölné, akkor is vége lenne a békének... szóval mindenképp az ördög nyer. Innen nincs kiút. A legtöbb ember megrémül, ha szembesül valódi önmagával, valódi arcával. És, ahogy látjuk, ezalól az istenek se kivételek.

Tárgy: Re: Tengerpart Szomb. Aug. 15 2009, 08:46

~OOOOOLiuvyOOOOO~

Kicsit lemaradva sétálgat a vízben. (Kicsit? Jóval Liuvy mögött van, de mindegy.) A válasza mindenesetre nem túl bő, ő ennél többet is hozzá tudott volna fűzni, legalábbis úgy gondolja.
A víz már bikinije alsó részét nyaldossa, de nem is baj, végülis nem azért fürdőruha a fürdőruha, hogy örökre száraz maradjon.
- Érdekes, én azt hittem, Görögországban meleg van. De az miért baj, hogy sötét a víz? - vállat von, és tovább sétálgat, közben pedig reméli, hogy nem lopják el a cuccait, amiket, magától értetődően nem hozott be magával.
- Nem, nem félek, csak megkérdeztem. Te talán félsz?
Léptei a víznek köszönhetően nehezebbek, de őt ez tulajdonképpen nem is zavarja. Ha akarna könnyen utat tudna nyitni magának, de annak meg mégis mi értelme lenne? Na jó, mondjuk a könnyen az túlzás, mondjuk úgy: könnyebben, mint mások.
És amióta bejött a tengerbe, most először, de azt is észreveszi, hogy pálcája is nála van. Csak sajnos nincs hová tennie.
Vajon ha lefröcskölném vízzel, megsértődne rám? Ki tudja... Próba szerencse!Üres kezét a vízbe mártja, és lefröcsköli Liuvy-t, remélve, hogy nem fog emiatt megharagudni rá.

Tárgy: Re: Tengerpart Szomb. Aug. 15 2009, 13:44

[Melinda]

-Áá mindenki azt hiszi. *Legyint egyet nem érdeklem módon, már megszokta az ilyesféle megjegyzéseket*
-Nem baj hogy sötét, bár szerintem a világosabb hangulatosabb, nem? *Vállát megemelve kiprovokált vigyorral az arcán fordul a másik fele*
-Ühm nem nagyon *Rázza meg a fejét elgondolkodva, és azon gondolkodik hogy vajon ússzon-e, neki például így is melege van. A fröcskölésre felsikkant*
-Ááááh, te *Gonosz pillantással néz vissza a lányra, és mindkét kezével fröcskölni kezdi, nála nincs pálca így könnyebben halad. Már amíg képbe nem kerül a pálca. Amint a lány jobban lefröcskölné ő a víz alá veti magát*

Tárgy: Re: Tengerpart Szomb. Aug. 15 2009, 14:42

°˘°Vízicsata Liuvyval^^°˘˘°

Szemöldökét összevonja, szinte már összeérnek, de ezt Liuvy nem láthatja, mivel éppen le van maradva, és az eltűnő napot bámulja.
- Értem. Ez akkor olyan, hogy... Öhm. Például az Antarktiszról is mindenki azt hiszi, hogy hideg van, de mire elolvad a jég, kiderül, hogy meleg van? Hülye kérdés, tudom - erre az érdekes feltételezésre hangosan felnevet, mert ilyen hülyeség még nem csúszott ki a száján.
- Tényleg, mi lesz akkor szegény pingvinekkel? - kérdezi viccelődve.
- Az jó. A sötétség jó, mert... Hirtelen nem jut eszembe, miért is, de biztos jó, szóval erről ennyit - ma eléggé pihentagyú a lány, erről tanúskodnak az orbitális baromságok, amelyek elhagyják a számat. Liuvy sikoltására összehúzza magát, és bűnét hamarosan meg is torolják. Már tudja, hogy ma este (megint) csurom vizesen fog hazamenni, de nem baj az, miért is maradjon szűraz, ha egyszer a tengerparton van?
De persze ő sem marad tétlen, gyorsan lebukik a víz alá, és Liuvy felé indul, hogy megpróbálja őt fellökni.

Tárgy: Re: Tengerpart Szomb. Aug. 15 2009, 23:09

[ de nekem sok a mondani - és gondolni valóm... ^^' ]

*Hoppá. Végre mond valamit, amivel zavarba tud egy kicsit ejteni. Ezt persze nem mondom ki hangosan, csak így magamban állapítom meg, ha több lenne az önbizalma, csak egy kicsivel, tudná, hogy amit most mondott, azzal nagyot ütne rajtam.
De hát, drága Hajnalom, nem vagy legilimentor, így nem is láthatsz bele a gondolataimba.*
- Kötődni egy életre? Hosszú lenne az, drága... De az kimondottan szórakoztat, ha a közelemben vagy - legyen neked ennyi elég, többet nem vagyok hajlandó mondani.
*Még a végén túljátszom a helyzetet, és valami olyan szalad ki a számon, amit jobb titokban tartani. Inkább harapom le a nyelvem, bár azt már mondtam, hogy ezzel sokakat elszomorítanék, mintsem olyat mondjak, amivel aduászt adhatnék az én kicsikém kezébe.
Menekülnél előlem, tőlem, igaz? Látom minden mozdulatodban, sokkal élesebben, mint eddig bármikor. Mit csináltam, mit mondtam, amitől ennyire átjárt téged ez az érzés? Tudnom kell. Csak, hogy később megint felhasználhassam. Tudnom kell, hogyan játszhatok veled. El kell érnem, hogy velem akarj hadakozni, de közben tarts is tőlem, és arra vágyj, hogy elmenekülhess a közelemből. Miért nem teszed meg nekem azt a szívességet, hogy magadtól is elárulod? Eh, most majd törhetem a fejemet. Bár, mostanában amúgy is azon agyalok, hogyan lehetne téged kiforgatni önmagadból. Vagy...
Elmondjam a vágyamat? Szeretnélek teljesen összetörni, hogy aztán segíthessek újra összerakni téged valaki olyanná, akit nem fognak tudni leigázni az olyan seggfej, nyomulós taplók, mint amilyen én vagyok.
Tudod, hogy miért jutott eszembe ez a gondolat? Látom, hogy kezded feladni. Nem erre kértelek. Hanem arra, hogy legyél méltó ellenfelem. Csak így élvezet ezt az egészet csinálni. Ne legyél középszerű és olyan, mint a többiek. Vagy ez a célod? Azt hiszed, ha így viselkedsz, akkor megunlak, és keresek valaki mást, akit tönkre tehetek? Peched van, Hajnal, én téged akarlak, formálni. Látom benned a, nem is tudom, hogy hívhatom e lehetőségnek... De tudom, hogy lehetnél valaki, aki a kellő időben a megfelelő arcát tudja mutatni, s csak annak felfedni igaz valóját, aki erre érdemes. Te nem szeretnéd, ha többet senki sem tudna úgy beléd rúgni, szavakkal, mint ahogyan én tettem? Tudom, hogy szeretnéd. Segíteni fogok. Tudom, hogy nem kell, és hogy a pokolra kívánsz. Nem érdekel. Azt is tudom, hogy gyűlölni fogsz, egyre jobban. De meg fogod tanulni a leckét, és a végén megérted a motivációmat. Formálni foglak, akaratodon kívül.
És azt tudod e, hogy miből tudom, elindultunk már most az úton? A szavaid még csípnek, mint a suhogós fűzfapálca, de..., észre vetted, hogy nem löktél el magadtól? Megtehetted volna, nem kellett volna eltűrnöd tőlem semmit, de te mégis hagytad. Megfogtalak, igaz? Csak egy arrogáns, egoista érzéketlen szemét tuskó vagyok, de te keresel bennem valamit, akarsz találni valamit, ami megnyugtat, hogy én is emberből vagyok. Az ereimben nekem is meleg vér csordogál, vagyis nem egy érzéketlen robot vagyok, akit szerinted idegesítésre programoztak. De be kell valljak neked valamit. Nem tudom, hogy találnál e ott még valakit. Nem tudom, hogy megérné e a fáradtságot, hogy engem próbálj meg megfejteni. Még senkinek sem sikerült. Senki sem tudja, hogy milyen vagyok valójában, mert mindenki a külső viaszvásznat látja, és még senkinek nem fordult meg a fejében, hogy a kérget lehántolva megkeresse azt, aki valójában vagyok. Ez az igazság. No meg az, hogy nem tudom, valaha is engedném e, hogy beláss oda, ahol talán, mint ahogyan azt az előbb is kifejtettem, talán még maradt valami abból a gyermeki ártatlanságból, ami minden gyerekben megvan, mikor világra jön. De ha te ilyen vállalkozó szellemű vagy, akkor próbálkozz. De ne feledd, közben én is próbák elé foglak állítani.*
- De vársz valakitől - eh, látod, rólad gondolkodom, miközben akár hozzád is szólhatnék. - És én kíváncsi vagyok, hogy ki az, aki miatt még a dühöd is kissé csillapodott - most kifejezetten normális a hangszínem, modorom pont olyan, amit bárkitől elvárhatna az ember. De kicsi lány, ezek a szavak, látom, tanulsz. Még, hogy én rúgok beléd...
*És még itt is hagysz, begubózol, és eltűnsz a csigaházadban. Most menjek oda pátyolgatni a lelkedet? Istenem, te lány, nem várhatod el tőlem, hiszen, már te is tudhatod, hogy nem fogom megtenni. Nem foglak csak azért tutujgatni, mert mondtam neked pár dolgot, amiből egyet-kettőt a lelkedre vettél. Gondolkodj inkább el rajta, rágd át magad, aztán döntsd el, hogy ez a tapasztalat valamit lendített e előre a jellem és lélek fejlődésben, vagy egyszerű, ostoba időpazarlás volt.
De én sem vagyok teljesen kőből, csak neked megmutatom, de csak mert sötét van, és nem láthatod igazi vonásaimat. Még melléd is sétálok, és átnyújtok egy kis papírfecnit. Ha nem veszed el, melléd dobom, de akarom, hogy elolvasd. Neked. Csak a Tied.

Hajnalhoz

Ha rám nézel, szemeidben harcias tűz lobog,
ha hozzám szólsz, ereidben a vér gyorsabban robog.
Nem ismerlek még igazán, talán nem is akarlak,
de közeledben leszek mindig, te, hírhozója az új nappalnak.

Anselmo Vasquez

- Nem hinném, hogy a karom tagjait érdekelné, hogy ki írogat neked verseket - hangom kicsit hideg, elégedj most meg vele. - Egyszerűen megpróbáltalak kicsit lehiggasztani, és megpróbálni veled kulturáltan társalogni - ez kicsit leereszkedően hangzik, pedig igaz.
*Hallgatom a tenger morajlását, és azon gondolkodom, hogy vajon mit mondhatnék ennek a lánynak, aki próbál nagyként viselkedni, de ha kicsit megcsípik a karját, rögtön visszavonulót fúj, és elvonul, rosszkedvbe burkolózva. Talán annyit megtehetek, hogy mellé ülök. Vigasztalni nem fogom, hogy a fene is essen abba a hadakozós kis magjába! De, miután helyre tettem, azt hiszem, megtehetem, hogy itt maradok, ne érezze magát ezek után egyedül. Nem hiszem, hogy pont én lennék a megfelelő társasága, de úgy gondolom, hogy jobb, mint a semmi. Ez persze az ő szemszöge lehet. Szerintem remek társaság vagyok, csak tudni kell a megfelelő oldalról megközelíteni. Ennyi a titok nyitja.*
- Magányos vagy? - nem tudok csendben maradni, de magamról sem szeretek beszélni. Viszont őt hallgatni mindig felemelő érzés.
*Csak beszélj Hajnalom...*

Tárgy: Re: Tengerpart Vas. Aug. 16 2009, 01:03

[végképp

agyhalál -.-"]

Ki akar pátyolgatást? Azért hagytalak ott, mert nem akartam veled lenni. Utálom a hülye szöveged. Szállj le rólam. Vidám akarok lenni, nem akarok veszekedni, de veled mást nem vagyok képes csinálni. Szeretnél egy pofont? Bármikor szívesen adok neked, még csak kérned se kell.
A szerepem tökéletes, és mégse akarsz lekopni. Hát sírjam is el magam? Mit tudnál kezdeni egy bőgő Hajnallal, ha már egyszerűen egy szomorúval se tudsz kellő képen bánni? Kis pittyegés hangzik fel a fejemben, mint valami kvízműsorban, ha rossz választ adnak. Téves.
Valahol akkor nem akarom, hogy elmenj. Ebben az iskolában még csak te ismersz, már amennyire pár órás beszélgetésünket lehet ismerésnek nevezni. Én viszont úgy érzem, semmit se tudok rólad, a neveden, és az idegesítési hajlamaidon kívül. De ez csak a jelen pillanatra vonatkozik, fél perc... És már másképpen látom. Ennyi idő kell a változásomhoz, hogy új arcot hozzak elő a már sokszor felpróbált maszkok közül.
Egy pergamendarab esik le mellém. Nem figyeltem, annyira lekötöttél hülyeségeiddel, és azzal, hogy játszam itt a darabokra esett lelket (amihez igazából csak saját érzéseim kellett elővennem). Lassan a cetli után nyúlok, nem nézem az arcát. Hajt a kíváncsiság, az érdeklődés, mégis mit akar a tudomásomra adni, amit szóban nem lehet elmondani. Kinyújtóztatom a lábaimat, és az éjszaka fényénél elolvasom a rövid kis verset. Elmosolyodom.
- Te írtad? - Hülye kérdés, ott a neve. Nem várom meg válaszoljon, gondolja csak költői kérdésnek.
- Látom, megihlettelek. - Tényleg szép, és verseket még sose írt hozzám senki... Sőt, még egyet se. Visszaadhatnám neki, de akkor mit mutogatnék majd az unokáimnak?! Ehelyett picit felemelem a papírdarabot, hogy fény essen rá, és a fiú felé fordulok.
- Nincs senki ebben az iskolában, aki jobban megérdemelné a szépen szerkesztett soraidat, mint én, Anselmo? Tudod, ez azért elszomorító. Egy olyan nagy nőcsábász, mint amilyennek te próbálod magad beállítani... És senkije sincs, akihez annyira írna szívesen egy verset mint egy veszekedős hárpiához. - Elvigyorodom. A felhozott szomorúság még ott él bennem, nem is olyan mélyen. Bármikor elő tudnám hozni, de egyrészt nem akarom, másrészt elrejtését már rég megtanultam. Néha elfedi a düh, vagy egyéb hirtelen jövő érzés, és az tör felszínre, de általában csak a vastag viaszréteg takarja... Az arcom. De a kedvedért, csak azért, hogy lássam reakciódat, lekapartam belőle pár réteget. Már rég újra gyújtottam a gyertyát, és új viaszréteg került a friss kaparás helyére. Ugyanolyan vagyok, mint pár perccel ezelőtt. Ennyit kaptál, nem többet, és így is sokat tanultam az esetből. Van benned ember, van benned lélek, van benned valami, amit te sem akarsz beismerni, és nekem ezért megéri küzdenem. Megéri azért küzdenem, hogy lássam majd a megdöbbent arcodat, amikor olyan reakciókat hozok ki belőled, amikre te soha életedben nem lettél volna képes nélkülem. Megéri eltűrni a viaszréteggel borított szívemet is sértő hozzáállásod, és véleményedet. Mert ott van belül valaki, aki ha nem is tiltakozik mindez ellen a viselkedés ellen, de ezt a verset ő írta, és nem te, napszemcsis egos Anselmo.
- Egyik kezed simogat, másik üt Anselmom. Miért gondolod azt, hogy ez mindenkit elijeszt? Annyira ... Annyira infantilis vagy. - Vidáman csippentek bele hirtelen felindulásból az arcába egy újabb mosoly keretében.
- Lehet az extremusosokat nem érdekli, te a pugnaxban biztosan tudnék pár embert, aki ölni tudna az ilyen versekért. - Újra megvilágítja a holdfény a versikét, aztán eltűnik egy pillanat alatt. Hol volt, hol nem volt... Volt egyszer egy kislány, akit Hajnalnak hívtak. Ez a kislány mindig is szerette elkápráztatni a körülötte lévő embereket, így a bűvészkedés útjára tévedt.
A vers a zsebemben van.
- Nem, nem vagyok magányos, tökéletesen érzem magam, köszönöm a kérdésed! - Tudod mikor fogok neked kitálalni ilyen könnyedén. Nem ismerlek olyan jól, mint kéne, ahhoz, hogy így beszélgessek veled mindenről, ami bennem folyik. Ezért nem válaszolom meg azt a kérdésed se, ami Robertre vonatkozik az én fejecskémben. Nem kapod meg a nevet, epekedj nyugodtan utána, talán hoz valami jellemfejlődést nálad az, hogy nem tudsz valamit, és meg se tudod kapni. Miért? Mert csak az én fejemben van a válasz, én pedig ellenállok, és nem adom ki. Persze, jó lenne minden terhemtől megszabadulni, de ez csak a gyengéket jellemzi. Én pedig nem vagyok gyenge, egy vérbeli harcos vagyok. Nem adom fel, pedig azt hitted már, mi? Azt hitted, egy-két mondattal kihúzhatsz belőlem olyan információt, amivel a későbbiekben egy életre piszkálhatsz. Nem. Nem vagyok ilyen. Az életerőm visszatért, mégha azt hitted is, elaludt a bennem szunnyadó sárkány. Én akartam így, tudd meg! Akartam, és nem olyan cselekedet volt, amit nem én irányítanék magamban!
Pedig ha le akarnálak koptatni igazán, lehetnék... Átlagos. Olyan egyszerű lenne sírni arról, hogy milyen magányosnak érzem magam, és még csak nem is hazudnék.
De félre a rossz gondolatokkal, mert még meglátja rajtam a lüke. Sóhajtok egyet, és mind ehelyett a gondolat helyett inkább lejátszom magamban az ideérkezésem óta történt eseményeket. Keresek egy hibát, valamit, amit elsőre nem vettem észre, és talán fontos lehet előrejutásom-előrejutásod érdekében. Minden szó értelmet kap, helyet az agyam egy-egy rekeszében.
- Senkihez se akarsz kötődni egy életre? - Ráncos lesz a homlokom. Ilyet! Nem, tényleg nem vagyok legilimentor. Viszont szeretek embereket olvasni, és te, Anselmo, igencsak felkeltetted az érdeklődésemet. Megkérdezhetném, hogy csak velem van-e így, de arra túlságosan egyszerű lenne kitérő választ adni, és elterelni a figyelmem a lényegről. Nem, nem kapsz mentőövet. Te se vagy kegyes velem, miért várnád, hogy én az legyek?
Csak a tenger vonja el a figyelmem. A sós illat, a halk zaja... Imádom. Mit akart itt csinálni, amikor elkaptam? Erre is rá kell jönnöm, de nem most. Talán pár perc múlva.

Tárgy: Re: Tengerpart Hétf. Aug. 17 2009, 10:39

Ha Genevieve-t kérdezik, akkor ő biztos, hogy azt mondja, a fiú csak az árvaház miatt ilyen alacsony mágiai képességű. Legalábbis, ha fel akarja szedni Holdent, akkor ha ez esetleg szóba is kerülne, biztosan csak ajnározná, és mindennek okot keresne, de az még véletlenül sem maga az extremusos nebuló legyen. Tisztában van körülbelül a dolgokkal, így azt is tudja, hogy a férfiúi büszkeség csorbítása horribilis bűnnek számít, amit tilos megszegni. Ez pedig minden egyes képességbecsmérléssel előjöhet.
Kicsit nimfománnak, vagy feministának tűnhet ez a hozzáállás, hogy fel akarja szedni ezt a fiút, és, hogy ő udvarolna, ha kell, pedig ez manapság már mondhatni, hogy teljesen természetes. Már régen lejártak azok az idők, amikor csak az erősebbik nemnek szabad csapni a szelet, ez a XXI. század, valójában, így a gyengébbiküknek is kijárhat ennyi. Nem egyszer lehet olyat hallani manapság, hogy egy nő kéreti meg a saját kezét. Lehet, hogy ennyi lenne a nagy férfi határozottság, egy nagy semmi, és innentől nőuralom tör ki, ugyanis ez a nem fogja majd vinni a nadrágot? Ki tudja még, hogy mit fog hozni a jövő. Még a nagy jósok sem tudják megmondani.
Miközben Holden kenegeti a hátát, erősen kihúzza magát, majd közben próbál kissé csábító pózokkal gyönyörködtetni a fiú elméjét, és mást is. Viszont úgy tűnik, hogy sajnos ez a kijelölt áldozat teljesen más, mint a többiek, komolyabb, és érettebb gondolkozású, és nem fog minden kalandba csak úgy belelendülni, akármit is tesz. Akkor mégis mitől döglik a légy?
- Köszönöm - illemtudó kisasszonyként természetesen hálát rebegő hangon mondja ki a szavakat, de azért nem fog teljesen elolvadni. Számára a férfiak elsősorban kapcsolatépítés szempontjából lényegesek, hogy a karrierjét megalapozza. Minden bizonnyal a férjét is majd egy érdekképpen fogja választani, de nem, nem fog szülni gyereket, ezt el is lehet azonnal felejteni. Inkább egy béranyát kér fel erre, a számára teljesen idegen ciklusra.
- Ennyire vicces a megállapításom? - nevet fel ő is, műkacaj, természetesen. Egy férfin mindig nevetni kell, amikor annak eljön az ideje. Bár azért ezt érdemes szívből, de... mindegy, nem kell firtatni ezt. Végighallgatja a fiú megállapítását, és erősen elkezdi csóválni a fejét. Végül is van benne valami, de nála ez egy kissé olyan filozófiai értelmet vált ki, szóval nem tudja magában tartani az ezzel együtt felötlő kérdést. De nem is fogja, ha egy kicsit is ismerjük a lány jellemét - melyet tökéletesen nem lehet, vagyis nagy erőfeszítés kell hozzá, hogy kiszámíthatóvá váljon -, akkor tudjuk, hogy a magában lapulás nem az ő művészete.
- Hányszor olvastad el ezt a kis szösszenetet, hogy ilyen szépen le tudod vezetni az álláspontodat, részletekre kihajlóan? És heti hány filozófiai órán vettél te részt? - mosolyog, már csak azon is, hogy eggyel indult, de kettő lett belőle. No sebaj.

Tárgy: Re: Tengerpart Hétf. Aug. 17 2009, 11:59

A görög-hétnek vége, de aki szeretné befejezni a játékát, az még megteheti ma éjfélig! ^^

Tárgy: Re: Tengerpart Hétf. Aug. 17 2009, 13:46

[ remélem, hogy a kései időpont miatt, és nem én okoztam az agyhalált ^^' ]

*Szóval átvertél? Most azt hiszem, hogy szívesen belerúgnék valamibe, de ezt nem engedhetem meg magamnak. Egy halk nevetés is megteszi. Így, most sokkal jobb. Gyorsan tanulsz, ugye tudod? De nem, nem hagynálak magadra, te is kihívást jelentesz az én számomra. Szeretném tudni, hogy mi bánt téged. Nem, még mindig nem azért, hogy kisírhasd magad a vállamon. Az ilyet utálom. Hanem azért, hogy megoldjuk a dolgot, és utána rendesen tudj, hm..., úgymond viselkedni.
Tetszik a vers, látom rajtad. De talán hiba volt odaadni neked. Elkezdesz kérdezősködni, és azt nem nagyon szeretem. Persze mindenre van válaszom, nem erről van szó, de nem szeretek beszélni. Jobb csak szimplán hallgatni téged. Mert minden kis információ morzsát megjegyzek, amit csak elejtesz. De ezt gondolom, hogy te is tudod.*
- Persze, hogy megihlettél - most örülj, először és utoljára egyet értek veled. - Nem találkoztam még itt olyan lánnyal, aki olyan érdekes és más, mint te vagy. Egyencicáknak is írhatnék verseket, de azt minden hülye tud. Szép a szemed, szép a szád, csókolj százszor kis babám. - halkan felnevetek. - Tudod, a buta libák meg még olvadozni is kezdenek, hogy versben kérem őket erre - fintorba ugrik az arcom. Nem átallom az ostobákat.
- És nem vagy hárpia - vigyor az arcomon. Megint fel fogom húzni. - Csak van némi problémád az impulzus-kontrollal, semmi több - megint felnevetek, jó húzni a kicsike agyát. Szeretek vele szemét lenni. Vicces, amikor megsértődik, és elkezd vagdalkozni.
*De úgy látszik, hogy már megint egy új arcodat mutatod felém. Rájöttél, hogy a szomorúval nem mész semmire, mi? Nevetnem kell, nem tudom abba hagyni. Megpróbálsz játszani velem, miközben te is tudod, hogy ehhez még kicsinek tartalak? De nem baj, amikor veled vagyok, akkor próbálkozhatsz. Nem mondom, hogy kísérleti állat leszek, mert azok nem beszélnek vissza, hanem tűrnek. Mondom inkább úgy, hogy rajtam kipróbálhatod a karmaidat, ha elviseled, hogy közben én is megmarlak párszor.
És már megint kell valami olyat mondanod, amit nem tudok szó nélkül hagyni. Remélem, hogy az előbbi óta kicsit megerősödtél.*
- Drága, azt hiszem, hogy fogalom zavarban vagy. Az infantilis jelentései a következőek. Gyerekes, ami én már régóta nem vagyok, inkább szemét, ha már jelzőket szeretnénk alkalmazni. Testalkatilag éretlen, ezt ugye te sem gondoltad komolyan, Törpillám? - aj, megint egy újabb becenév. Érik a nyakonvágás, Vasquez. És most még fel is érne. Na jó, nem röhögök. - Nemileg vagy értelmileg fejlődésben visszamaradt, ezt szerintem sejted, hogy úgy téves, ahogyan van. Az elsőt nem részletezem, különben olyan hisztit rendezel, mint előző alkalommal a Tavernában. A második, nem lennék ebben az iskolában, ha ilyen problémáim lennének. És nem írhatnék neked ilyen verseket - arccsípésért az utolsó szavakat már a füledbe suttogom, felborzolva a pihéket a fülednél. Szeretek veled játszani, mondtam már?
- És neked addig jó, míg az egyik kezem simogat - kicsit talán erős, de így gondolom. Veled kivételezek Hajnalom, hát nem érzed, nem látod? - És ha ölni tudnának érte, akkor tedd el jól, mert a piros neked csak akkor áll jól, ha velem kiabálsz, és kipirul az arcod - igen, kellett már valami egós megjegyzés is.
*És már megint nem akarsz velem beszélgetni. És akkor csodálod, ha megjegyzéseket teszek és piszkállak? Egek, veled aztán nehezen megy a kommunikáció. De nem fogom feladni. Egyszer, majd amikor olyan pillanatodban kaplak el, kicsicserged nekem azt a nevet. Én tudok várni. Négy teljes évünk van arra, hogy rájöjjek ki az. Akár még meg is láthatlak vele. Erre nem is gondoltál, igaz? Ó, Hajnalom, előbb kell felkelned ahhoz, hogy túl járj az én eszemen. De ügyes vagy, hogy próbálkozol. Minden ilyen kis apró húzással kiváltasz belőlem egy kis elismerést. Még a hajadat is megborzolom. Te nem tudhatod, hogy ezt most miért kaptad, de jobb is így. Még a végén elszállnál magadtól. Azt meg nem akarom.
Halk sóhaj hal el ajkadon, mire én oldalra kapom a fejemet. A kérdésre szélesen elvigyorodom. Haladok. Nem mondok többet.*
- Nem, nem akarom lekötni magam egy életre, drága Hajnal - az "om" lemaradt, csak hogy lásd, néha egészen jó fej is tudok lenni. - Amikor megismersz valakit, annak még van egyénisége. Aztán a kapcsolatban elkezdtek egymás mellett csiszolódni, alakulni. Aztán összeházasodtok, és már csak a hétköznapi problémák maradnak, egy rég nem létező önálló egyéniséggel. Kösz, de ebből nem kérek - nevetek fel.
*És hogy miért gondolom azt így? Azt ma már nem tudod meg. Most megyek inkább. Azért néha az alvás sem árt. Legalábbis az okosok ezt mondják. Én meg néha, szigorúan néha, hallgatok rájuk.*
- Hajnalom - hoppá, bocs -, én most itt hagylak, nyugodalmas jó éjszakát - még meg is hajolok kicsit előtte, felvillantok egyet a mosolyomból, majd a napszemüveg helyet talál az orromon, a papucs a lábamon, és már itt sem vagyok. - Még találkozunk - kiáltok azért vissza hangosan, hogy a tenger morajlása mellett ezt is meghallja.
*Álmodj velem.*