Tengerpart

Tárgy: Tengerpart Vas. Aug. 09 2009, 02:11

A forró nyári napokon ki ne vágyna arra, hogy a tengerpartra lesétálva a hűs habokba vesse magát, miután kigyönyörködte magát a víz lehetetlenül szép kék színén? Bűbáj és illúzió tán, vagy a valóság az, amit a szem lát?
A vízben úszkáló diákok láttán egyértelművé válik, hogy a tenger pár napra megtalálható lesz a görög hetek jegyében, így mindenki, aki a habokat szeretné szelni, kapja fel fürdőruháját vagy bikinijét, vegyen magához egy törölközőt és egy palack vizet, és meg se álljon a homokos tengerpartig, ahol az úszás mellett különféle szórakozás várja a diákokat. Lehet röplabdázni, tollasozni, vagy éppen csak napozni, ha ahhoz van kedvünk, de búvárkodhatunk is, felfedezve a tenger csodálatos élővilágát.

De ha egy kis túrázásra vágyunk, akkor a fürdőruha főlé egy shortot kapva, edzőcipőben bebarangolhatjuk a partot körül ölelő dombokat és hegyet, vagy visszajöhetünk ide késő este, hogy a naplementében gyönyörködve tegyünk egy romantikus sétát.
Ha pedig megéheztünk, elég csak átsétálni a közelben lévő tavernába, hogy megtölthessük hasunkat az íncsiklandozóbbnál íncsiklandozóbb falatokkal.

// Szabadon használható játszótér. Aki szeretne egy kicsi kalandot, az a programok ismertetése témában kérheti mesélő segítségét. ^^ //

Tárgy: Re: Tengerpart Kedd Aug. 11 2009, 22:49

*Hallott arról, hogy tengerpartjuk is lesz, de mivel más előkészületei voltak, így még nem tudta megnézni. Így úgy határozott, hogy estefelé lemegy, és szétnéz, hogy milyenre sikerült elkészíteni. Persze ennek alkalmára felvette a fekete alapú, piros kockás fürdőnadrágját. Hiába, ha csak ez van, akkor nincs mit tenni. Ezenkívül a szürke papucsában csattogott végig a folyosókon, és etikusan begombolta a fehér rövid szárú ingét. Azonban, amikor a partra ért, még mindig érezte a nappali emelget, és tekintve arra, hogy sötét van, és se jobbra, se balra, se mögötte, se előtte nem volt senki, így kigombolta az ingét. Ahogyan a hullámokat figyeli eszébe jut, hogy egy valamit fent hagyott... A törülközőjét.*
~Jellemző...~
*Lehajtja a fejét, és kicsit belerúg a homokba. Egyetlen szerencséje az, hogy magával hozta a pálcáját, ami kilóg az inge zsebéből. Talán ezért sem mer nagyon balra fordulni. Két szemmel biztosan szebb, mint eggyel, de hát ezt mások tudják csak megállapítani. Visszatérve a pálcával majd elvégez magán egy szárító bűbájt. Csak társaság kéne. Pontosabban neki egy lány kéne. Aki most valószínűleg a Tavernába van, és sütöget. De aztán végül is, neki lendül a homokos tengerparton a taverna irányába, hogy ha mást nem, akkor megkóstolhassa a főztjét. Ha minden szépen megy majd későbbi éveiben azokból lakomázhat.*

Tárgy: Re: Tengerpart Kedd Aug. 11 2009, 23:12

*Őszinte legyen? Kezd kicsit elfáradni. A szent tüzes szalamandra sem gondolta volna, hogy ez ilyen fárasztó lesz. Ennyi emberre még sohasem főzött ezelőtt, pedig most is volt segítsége, nem is egy. Hamarosan záróra, csak pár perc, és végre mehet pihenni. Ezekkel a gondolatokkal kezdte megtisztítani a tanárnőtől tanult hasznos kis bűbájokkal a konyhát, de az egyik kukta, vagyis kartársa bökdösésére felpillantva még éppen látja, hogy Raphael sétál a tengerpart felé. Egyből pörgősebb tempóba kapcsol, miközben a zenét is kicsit felhangosítja, és a fenekét kicsit beriszálva fejezik be együttesen a rendrakást.
A taverna öltözőjében jön rá, hogy nincs nála se fürdőruha, se törölköző. Csak egy pillanatig gondolkodik, majd pálcáját kezébe kapva a szekrénye melletti kis padra pöccint vele.*
- Transportus! - erősen koncentrált, minek hálájaként megjelenik a padon sötétkék hatalmas törölközője.
*A bűbájt még egyszer elvégzi, mire különleges fehér fürdőruhája teleportálódik a törölközőre. Elégedetten öltözik át, és még a tükörben is megszemléli magát. A fürdőruha két részből áll, egyedül a hasnál, és a hátánál tartja össze egy keresztbe pánt, no meg a vállán a spagettipánt. Huncutul felcsillan a szeme, majd a ruha fölé kapja vékony, alma zöld nyári ruháját, a papucsába bújik, kezébe veszi törölközőjét és pálcáját, majd az ajtóban elbúcsúzva a többiektől szinte szaladni kezd a homokos tengerpart felé.
Ő is csak úgy van vele, hogy hallani hallott róla, de még nem jutott el odáig, hogy meg is csodálja. Sietősek léptei, ahogyan halad előre, és már jó félúton jár, amikor Raphaelt látja meg közeledni. Nem áll meg, egyenesen a nyakába ugrik, és heves, örömteli, forró csókot nyom ajkaira. Igazából nem is úgy tűnik, mint aki el akar szakadni a fiútól.*
- Szia! - nyögi ki végül kifulladva, szélesen mosolyogva. - Egész nap hiányoztál - átöleli a nyakát, és szorosan hozzá bújik, úgy suttogja el szavait. Sok mindenre képes a fáradtság, nála ezt hozza ki.
- Visszamegyünk? - bök fejével a tenger felé. - Jó lenne úszni egyet - csillan fel vágyakozva a szeme, majd a fiúra pillant, hogy hogyan döntenek.

Tárgy: Re: Tengerpart Kedd Aug. 11 2009, 23:35

*Maga előtt rugdosva a homokot egyre inkább halad előre a kis házikó szerűség felé. Ilyenkor örül annak, hogy nem cipőbe jött ki, mert akkor körülbelül fél percenként megállhatna kiszórni belőle a homokot. Bár talán mezítláb még jobb lenne, de nincs kedve a papucsát cipelni. Hiába, ő már csak ilyen. És mivel nem kimondottan szenved a papucstól, így felesleges is. A homokról felemelve a tekintetét egy alakot vesz észre. Aki egyre inkább felé közelít. Ahogyan közelítenek egymáshoz ajkaira mosoly kúszik, mivel jól tudja, hogy kihez tartozik a hosszú barna haj. Szép jelent. Különlegesebb lenne, ha Amelie egy piros egybe részes fürdőruhát viselne, és lassított jelenetben futna felé... Jól van túl sok Baywatchot nézett, előfordulhat a mugli nevelésű gyerekeknél. Végül megáll, és széttárja a karjait, hogy átkarolhassa Ameliet. Bár meg kell hagyni, hogy a lendülettől, amivel a lány a nyakába ugrott majdnem ledöntötte a lábáról. Egyetlen szerencséje, hogy sikerült biztos álláspontot találnia a homokban. A csókot egy pár pillanat után viszonozza. Hiába, még mindig meglepi Amelie kisebb nagyobb akciói, ahogyan neki rohan, és megcsókolja. De persze minden ilyen egyes pillanatot kiélvez, ahogyan csak tudja. A köszöntésre csak egy örömteli mosollyal válaszol, és átkarolja a lány derekát, miközben gyengéden simogatni kezdi a hátát.*
-Te is hiányoztál nekem.
*Egy apró csókot nyom Amelie fejére. Simogatás közben valami pánt szerűt érez, amire csak felcsillannak a szemei. Ha jól érzi, akkor azok bizony pántok, és a pántok nem mást jelentenek mint... Szóval azt, hogy fürdésre készülnek. Bár ezt a kék törülközőből is levonhatja. A kérdésre csak bólint egyet.*
-Persze, hogy mehetünk fürdeni. Szerintem még a víz is kellemes hőmérsékletű.
*Ajkain egy újabb mosoly játszik, majd tekintve Amelie fáradságára, egyik kezét a térdéhez teszi, majd onnan felkapja a karjaiba a lányt. Nem csak dísznek vannak a karjain az izmok.*
-Amúgy milyen napod volt ma?
*Kíváncsiskodik, hátha így rájön, hogy miért is fáradt ki Amelie. Végül lassú tempóban visszaindul az öböl közepe felé. Oda megérkezve óvatosan leteszi a lány lábait a földre, majd félúton gyengéden végig simít Amelie lábán. A ruha szegélyénél megáll a keze, majd ártatlan szürke szemeivel felnéz az éjkék szemekbe.*
-Szabad?
*Teljesen ártatlan képet vág, még nem is vigyorog hozzá. De a válasz persze nála csak igent jelenthet... Tehát a nem is igen, meg az igen is igen, így mindenképpen elkezdi felfelé tűrni a zöld ruhát Amelie testén, egészen addig amíg meg nem szabadítja tőle.*

Tárgy: Re: Tengerpart Szer. Aug. 12 2009, 00:25

*Már-már szinte dorombol, ahogyan megérzi a simogató kezeket a hátán. A szavakra csak belemosolyog a fiú nyakába, majd a kezek alatt ficeregni kezd.*
- El sem tudod hinni, hogy ez most milyen jól esik a hátamnak - mormogja halkan, de arcára közben kiül egy mosoly, ahogyan a tapogató kezek a fürdőruha pántjánál kezdenek matatni. Meglepődött volna, ha a fiú nem veszi észre, hogy fürdőruhában van.
*Bólint, s már indulna is arra, ahonnan először Raphael jött, de szinte pillanatok múlva már a karjaiban találja magát. Nem akar ugrándozni, nehogy a fiú véletlenül leejtse, meg amúgy is jól érzi magát az erős karok között, de azért egy kicsit tessék-lássék tiltakozik.*
- Tudnék én ám menni a saját lábaimon is - hangja nem túl meggyőző, így ajkaiba harap, majd fejét a fiú nyakába fúrja. - Na jó, inkább abba hagyom, most kimondottan élvezem ezt a helyzetet - súgja halkan, szemeit lehunyva.
- Hogy milyen napom volt? - halkan felnyög. - Fárasztó, sokat kellett ugrálni, meg sürgölődni-forgolódni, de az a legfaramucibb az egészben, hogy közben élveztem - szélesedik ki a mosoly az arcán. - Tudod milyen jó látni, hogy a gondosan elkészített ételt milyen jóízűen eszik meg? - kérdezi csillogó szemekkel. - Én imádom csak nézni őket titokban a konyha ajtajából, és már ez erőt ad ahhoz, hogy az egész napot végig ugráljam - hangjában igazi lelkesedés hallható. - Ha már nem találok semmi kihívást a gyógyító szakmában, és te sem vadászol ereklyékre, akkor lehet, hogy nyitnék egy éttermet, azt hiszem, volna hozzá érzékem - igen, még a fáradtság sem tántorítja el a lányt, tervez a jövőre, ami csak egyet jelenthet. A fiú mellett biztonságban érzi magát, és boldog. Pont, mikor megérkeznek, hagyja abba a beszédet.
- És neked jó napod volt? - kérdez vissza kíváncsian. - Nem elég, hogy itt vannak a vizsgák, most még e miatt a hét miatt is kevesebbet látlak - szusszant egy nagyot, de nem mond többet. Amúgy sem lógnak egymás nyakában, mindketten teszik a maguk dolgát, de azt az időt, amit eddig egymással tölthettek, most még azt is meg kellett felezniük.
*A kérdésre hátra vetett fejjel kacag fel, képtelen elhinni, hogy még most is megpróbálják egymással elhitetni az ártatlan pillantásokat. Ledobja egy a mellettük lévő nagyobb kőre a törölközőjét, majd arra pálcáját, végül a fiú vállába kapaszkodva pillant azokba a kérlelő szürkés szemekbe.*
- Nem hiszem, hogy egy pillanatra is megfordult a fejedben, hogy nemet mondok, ugye? - kérdezi nevetősen, miközben az ügyes kezek már ki is hámozzák a ruhájából. Haját hátra dobja, hogy ne zavarja, majd mielőtt Raphael még felébredne kábulatából, lehámozza róla a fehér inget.
- Én meg sem kérdezem - ölt nyelvet bohókásan. - Egyszer már megbeszéltük, hogy erre nekem előjogom van - kacsint rá vidáman, majd az ing és a ruha is hanyagul a törölközőre dobva találja magát.
- Most pedig - simít végig az izmos mellkason és kockás hason -, kapj el, ha tudsz - kiált fel, és fáradtságát mintha elfújta volna a könnyed nyári szellő, szélsebesen a vízbe gázol, majd amint lehet, úszni kezd befelé. Tempózik egy kicsit, majd hátra fordul, és körbe kémlel.
- Merre vagy? - kérdezi vidáman, próbálva túlkiabálni a tenger morajlását, miközben a már sötétben pásztázza a vizet. Igaz, hogy a part is ki van világítva fáklyákkal, de itt bent a vízben minden kicsit sötétebbnek és komorabbnak látszik.

Tárgy: Re: Tengerpart Szer. Aug. 12 2009, 01:08

*A tiltakozásra, csak kicsit félrebiccenti a fejét. Nem túl meggyőző a lány hangja, de még ha az is lenne, akkor sem tenné le. Ennyi kényeztetés csak jár Amelienek. Végül aztán a beismerésre elégedett mosoly kúszik az ajkaira. A kérdése válaszára az elején kicsit elhúzza a szája szélét. És miközben elgondolkodva hallgatja Ameliet, néha-néha megbotlik egy-egy kisebb homokbuckában, de minden egyes alkalommal sikerül megtartania az egyensúlyát.*
-Látom nagyon ember központú vagy. Na majd ha ráérek, és éppen ebéd szünetet tartok, akkor beugrok hozzád, és végig kóstolom a főztjeidet. Hiszen ha minden igaz, később úgyis azon fogok élni.
*Ő is eléggé előre tekint a jövőben, de nem bánja. Ezzel is érezteti Amelievel, hogy nem akarja elhagyni senkiért, és semmiért se.*
-Amúgy benne vagyok az étterem nyitásba. Addig sem unjuk el öreg napjainkat.
*Határozottan kacsint egyet a lányra. Bizony, ő minden ilyesmiben benne van. Csak azt nem tudja, hogy mégis mit kezd magával majd egy étterembe, mivel nem tervezett ilyen karriert, de majd megoldják valahogy ezt a kérdést is. Nagyot sóhajt, ahogyan a visszakérdezés utáni mondatot meghallja.*
-Hát kicsit fárasztó volt kint ülni a szirt szélén, és távcsővel kémlelni, hogy melyik diák fejét akarják éppen lenyesni, de összességében elég jól elszórakoztam egy-egy pillanatkor... Ami pedig ezt a kevesebbet látlak dolgot illeti... Ígérem mindent bepótolunk, amikor minden véget ért.
*Határozottan mondja az utolsó mondatát, és a későbbiekben eleget fog tenni az ígéretének. A nevetésre még mindig tartja az ártatlan nézését, de ahogyan kérdezte Amelie, egy pillanatra sem gondolt a nemleges válaszra. És meg kell hagynia, hogy a fürdőruha igen tetszetősen áll a lányon. Annyira elmerül Amelie testének nézegetésében, hogy arra is alig reagál, hogy időközben megszabadította az ingétől. Csak az újabb szavakra tér magához.*
-Bizony, még a legelején. És ahogy elnézem azóta is szereted kihasználni.
*Persze ezt nem leszúrásnak mondta, sőt kimondottan élvezi, amikor nem magának kell megszabadulnia a ruházatától. A simításra már egyre közelebb hajol, hogy egy csókot lopjon Amelie ajkairól, amikor meghallja a felszólítást. És már csak annyit lát, ahogyan Amelie a víz felé száguldozik. Széles mosollyal néz utána, majd egér utat adva a lánynak, ledobja a papucsait, és azután vág be a kissé hideg, sós vízbe. Egy ideig még figyeli, hogy merre jár a lány, majd amikor megfordul, és a lelőhelyéről kérdez, ő lemerül a víz alá. Néha-néha pillant fel alóla, egy-egy újabb levegővételért, és azért, hogy megtalálja a keresett áldozatát. Oson mint cápa a vízbe, de szép hasonlat... És ennek kösöznhetően pár pillanat múlva már Amelie mögött jön a víz felszínre. Szinte lélegzet visszafojtva úszik oda hozzá, és egy váratlan pillanatban átkarolja a lányt.*
-Itt vagyok, amint látod.
*Játékosan a lány fülébe harap párat, csak, hogy tényleg érezhesse ez a valóság, és nem álom.*

Tárgy: Re: Tengerpart Szer. Aug. 12 2009, 01:44

*Az ígéretre szeme felcsillan, arcán örömteli mosoly terül szét.*
- Annyira fog ízleni, hogy el sem akarsz majd onnan menni - bizonygatja lelkesen, ilyenkor ütközik ki rajta, hogy azért ért valamennyit az anyja tanítása, miszerint jó dolog otthonosan mozogni a gasztronómiában.
*Tartott attól kicsit, hogy mi lesz Raphael reakciója az ötletére, de vidáman mosolyog a választ hallva. Nem mintha le lehetne törölni a mosolyt az arcán, ha a fiúval van.*
- Te azt mondtad, hogy bestiákkal szeretnél foglalkozni - emlékszik vissza a beszélgetésükre. - Ha megharapnak, vagy megsebeznek, téged még mindig meggyógyítalak - kacsint vidáman -, de azt hiszem, hogy nekem remek időtöltés lenne egy étterem vezetése - morfondírozik, az agytekervények mozgásba lendülnek, forognak a kerekek, szinte hallani lehet a kattogásukat. Ez is csak azért lehet, mert tudja, hogy biztos támaszai egymásnak. Figyelmesen hallgatja Raphaelt, majd végig simít arcán.
- Nem lehet könnyű odafigyelni arra, hogy a diákok kisebb karcolásokkal megússzák a dolgot - helyesel ajkait harapdálva. Nagy felelősség ez, de hát hogy tanuljanak másképpen. Ezek a hetek tökéletesek erre.
*Elégedetten hümmög, amikor a fiú jobban megnézi a fürdőruháját. Igen, direkt ezt a ruhakölteményt teleportálta magához, ez már többet mutat, mint a múltkori, amit az uszodában vett fel.*
- Persze, hogy kihasználom - nevet fel halkan. - Te pedig nagyon is élvezed - somolyog az orra alatt. - Mint ahogyan én is élvezem, ha te szabadítasz meg a ruháimtól - súgja forrón.
*A vízben úszkálva kicsit idegesen kalimpál a lábaival, miközben fejét forgatva keresi a fiút.*
- Raphael, merre vagy, ez igazán nem vicces! - kiált fel, nem mérges, csak ideges, mert hát mégis csak óceánban lubickolnak, a fiú pedig sehol, pedig azt még hallotta, hogy a tengerbe ugrott.
*Arra persze nem gondol, hogy a mindig vicces barátja a háta mögé fog úszni, és a frászt fogja hozni rá.*
- Merlin szőrös csörgősipkájára! - sikít fel hangosan, pedig már sejthette volna, hogy ez lesz belőle. - A frászt hoztad rám, tisztában vagy vele? - kérdezi méltatlankodva, miközben szíve össze-vissza kalapál. A fülharapásokra halkan morogni kezd, vagy inkább megint dorombolni? Hátával jobban a fiú mellkasának simul, miközben motyogni kezd.
- Ha azt hiszed, hogy ezzel levehetsz a lábamról, akkor.... túl jól ismersz engem - böki ki most már halkan kuncogva, majd megfordulva az erős karok között lágyan megcsókolja a fiút. Ráérősen, hiszen nem sietnek sehova sem. A tenger hullámai finoman simogatják bőrüket, miközben ő játékosan néha elhúzódik az őt mindig rabul ejtő ajkaktól. Majd finoman elhúzódik tőle, és felveszi legártatlanabb arckifejezését.
- De ugye tudod, hogy ezt nem hagyhatom annyiban? - kérdezi félre biccentett fejjel, miközben kezeivel finoman simogatja a vizet. Majd hirtelen lefröcsköli egyszer, kétszer, háromszor, sokszor a fiút, és úgy kacag, önfeledten. Ezt biztosan nem nézte volna ki belőle. Aztán eszébe jut, hogy a Raphael milyen jól úszik és mozog a vízben, szóval felveszi ismét legártatlanabb pofiját, úgy pillog.
- Ugye, nem haragszol? - kérdezi ártatlanul, majd arcára visszatér komisz vigyora, és elkezd visszafelé tempózni. Teljesen mindegy, hogy milyen gyorsan teszi ezt meg, Raphael sokkal magasabb nála. Ha akarja, pár karcsapással utol is éri.

Tárgy: Re: Tengerpart Szer. Aug. 12 2009, 02:22

*Még éppen hallja az ideges kérdést, mielőtt teljesen elmerülne a vízbe. Erre nem válaszol semmit, néha kell egy kis idegeskedés is az embernek. Ezzel legalább érzi, hogy nem csak neki fontos Amelie, hanem viszont is így van. De terve beválik, hangos sikítás tör fel a lány torkából, amire még egy kicsit nevet is. A kérdésre pedig nem tud mást, mint bólintani.*
-Igen, és nem akartam. Bocsánat.
*Suttogja a lány fülébe, bocsánat kérő hangnembe. Talán tényleg eltúlozta a dolgot, de ezek a gondolatok hamar kiürülnek a fejéből, mivel megérzi a lány hátát a mellkasán. Meg azt a pár zavaró pántot is, bár azoknak a sorsa, még később elválik. Egy kicsit felvonja a szemöldökét a mondat első felére, majd aztán halkan újra nevetni kezd.*
-Még szép, hogy ismerlek. Lassan két hónap alatt, azért ennyit meg tudtam rólad.
*Végül a mondatait, és gondolatait egy újabb csókkal szakítja félbe Amelie. Amit nem is bán. Miért bánná, amikor minden egyes ilyen pillanatot kiélvez? A néhai elhúzódásokra ő csak kissé morogva nyújtózkodik a lány ajkai után. Ezzel eléggé fel lehet húzni, hiszen imád elidőzni az ajkain. Az elhúzódásra lassan nyitja ki, eddig behunyva tartott szemeit. Értetlenül biccenti félre a fejét Amelie kérdésén. Végül oldalról egy viszonylag nagy adag vizet kap az arcába. Erre csak kifújja a szájába érkezett vizet, és baljósan nyitja fel a szemeit. Szinte látszódik, ahogyan perzselődik benne a tűz, amivel még viszonozni fogja Amelienek ezt a fogadtatást. De a lány kijátssza, és újabb fröcskölési adagokkal elég szépen kisüti ezt a lángot. Ő meg nem tesz semmit, mondhatni élvezi, ahogyan Amelie lefröcsköli a hideg vízzel. Végül a kérdésre sóhajt egy nagyot.*
-Ugyan, nem haragszok... De ugye tudod, hogy én sem hagyhatom annyiban a dolgot?
*A kérdésére szavak nélkül is megkapta a választ, ugyanis Amelie a part felé kezd úszni. Lassú tempóban követi, és csak a végén gyorsul be egy kicsit, de magasságának köszönhetően már előbb tud sétálni, így kicsit akadozva fut Amelie után. És amikor még derékig ér a víz elrugaszkodik, telibe kapva a lányt, akit magával is húz. Leül a víz aljára, ölébe húzva Ameliet.*
-Nos, én mondtam, hogy visszakapod, nem igaz.
*Kiölti a nyelvét, ahogyan gyengéden végig simít a lány combján. Egyik kezével ezzel foglalatoskodik, míg a másikkal inkább tartja magát félig hátradőlt pózban. Sötét van, félig víz alatt vannak. És ilyen helyzetben senki sem gondolna semmi rosszra. Pedig ők tényleg nem csinálnak semmi rosszat, még csak nem is vezeti fel a dolgot. Egyszerűen csak könnyedén simogatja a bársonyos bőrt, néha feljebb simítva a lány hasára is.*

Tárgy: Re: Tengerpart Szer. Aug. 12 2009, 03:14

*Oké, talán mégsem kellett volna csak úgy a csók után rögtön lefröcskölni a fiút. Az a tűz a szemében... Találkozott már vele, de más helyzetben. Akkor nagyon is tetszett neki, itt viszont kicsit megszeppen, de éppen hogy csak egy pillanatra, utána tovább folytatja az egyszemélyes hadjáratot.
A válasz kicsit elbizonytalanítja, nem véletlen indult meg visszafelé. Persze, hogy visszakapja, hiszen szeretik ezt játszani. Adok-kapok, szépen lassan, hogy a másikat az őrületbe kergessék, feszegetve, hogy meddig mehetnek el a másiknál, és hol van az a tűréshatár, ami után jobb, ha elzárkóznak, és levezetik a... feszültséget.
Próbál gyorsan tempózni, de a tudat, hogy úgyis elkapja majd a fiú, lelassítja mozdulatait. Igen, amikor elindult, már akkor feladta ezt a verseny szerűséget. Meg abban sem biztos, hogy nem szeretné e, ha Raphael elkapná. Olyan jó volt hozzá bújni. Mindig az. Amikor az erős karok köré fonódnak, mindig kényelmesen bevackolhatja magát, és még rajta kalandozó kezeket is kap pluszba, ami még inkább örömmel tölti el.
És tessék, biztos volt benne, hogy ez fog történni! Hangosan kacag fel, miközben hagyja, hogy a fiú fölé kerüljön.*
- Annyira tudtam, hogy valami ilyesmi lesz belőle - nyög fel hangosan, de a kiöltött nyelvet meglátva rögtön lecsap rá, és csókra csábítja ajkaival együtt. - Vigyázz, mert most én voltam itt - súgja kifulladva -, de lehet, hogy egyszer tényleg elviszi a nyelvedet a macska - ugratja a fiút, miközben kezével Raphael hajába túr, és kíváncsian nézi a combját simogató kezeket.
*Nem szól semmit, csak halványan elmosolyodik. Szemeit lehunyja, ahogyan a hasára vándorolnak a cirógató kezek, de még mindig nem tesz semmit azon kívül, hogy egyik kezével a tincsekkel játszik, a másikkal Raphael mellkasát simogatja. Élvezi, hogy a hullámok itt már nem érik olyan erősen őket, mint előtte, a fiú cirógató kezét, a csendet, és azt az intimitást, ami mindig meg van közöttük, de ha egyedül vannak, sokkal élesebben érzékelhető.*
- Azt hiszem - nyitja ki a szemeit, megkeresve a fiú tekintetét -, így el tudnék lenni örökre - mormogja fél hangosan, majd közelebb hajol, ezúttal finom, érzéki csókra csábítva Raphael ajkait. Kezével, mellyel még mindig a hajában matat, közelebb húzza magához, miközben maga is szorosan hozzá simul. Percekig játszik így, semmit sem kapkod el, majd lassan elhúzódva a fiú vállgödrébe temeti arcát, miközben szabadon maradó kezével átöleli a vállánál.
- Hm..., nincs is jobb az élőpárnánál - kuncog fel halkan, miközben egy csak azért is lágy csókot lehel Raphael nyakára. Vagy kettőt és esetleg hármat. Tudja, hogy csikis, de...
- De csak azért, mert ugye tudod, hogy megérdemelted? - kérdezi halkan nevetve, miközben finoman beleharap a fülébe. - Szeretlek - suttogja halkan, mint egy titkot, melyet csak ők tudnak, senki más.

Tárgy: Re: Tengerpart Szer. Aug. 12 2009, 21:37

Elég kevés embernek jut eszébe fél kilenckor lesétálni a tengerpartra, hogy ússzon és sétáljon egyet (ugyebár napozásról ilyenkor már szó se lehet). De, minden bizonnyal Melinda ott van az említett kevés ember között. Viszont eléggé jól beleolvad a tömegbe. Olyan tökéletesen teszi ezt, hogy három hétig látni is alig lehetett őt. (Elárulom, de ez hétpecsétes titok, hogy ez csak azért volt, mert tanult.) Viszont a hosszú kihagyás után, most egy kicsit felhagy a vizsgákra való készülődéssel, és egy rövid, fehér szoknyában, az előbb említett színű topban és egy rózsaszínű saruban csattog le a partra. Csak egy könnyű kis táska van nála, vízzel, egy két szendviccsel (csak úgy mellesleg: nem mintha nem lenne olyan közel a taverna), meg persze újsággal, és egy törülközővel.
Semmi kétség, ezek a pugnaxosok jól kitettek magukért. Nekik például eszükbe sem jutott, hogy tengerpartot "csináljanak" a birtokon. Illetve lehet, hogy igen, de Melinda erről nem tud. Ő csak a receptjeivel van elfoglalva, egy héten keresztül az egész iskolát neki kell majd kiszolgálnia... Na mindegy.
Mikor végre leér a homokos tengerpartra, táskájából előássa a törülközőt, és kiteríti a parkra. Erre rádobja a táskát, meg persze ruháit. Nem rosszra gondolni: természetesen van rajta egy narancsszínű, virágmintás bikini, ami azért, valljuk be, nem takar túl sokat. Az azért igaz, hogy nem is ez a célja.
Nem veti bele magát rögtön a tengerbe, inkább még álldogál egy kicsit a parton. Elég közel ahhoz, hogy a meleg víz néha elérje a lábát, a várt borzongás helyett elégedett mosolyra bíztatva őt. Nos igen, nem gondolta volna, hogy valóban a Földközi-tenger vizét idézik meg a pugnaxosok.

Tárgy: Re: Tengerpart Szer. Aug. 12 2009, 21:47

*Nagy lelkesen érkezik le a tengerparta, fürödőruha, rajta rövid short és ujjatlan póló, amit ma este visel. mint görög őslakos nagyon jól ismeri a környéket. Legalábbis az eredeti tengerpartot, pontosan ezért jött most, megnézni mennyire hasonló a kettő, vagy ugyanaz? Lelkesen látja hogy nem is elhagyatott a part. Viszont sokkal melegebb van mint egy görög tengerparton. Melindát meglátva hangosan felkiált és hevesen integetni kezd neki*
-HAHÓ!!! Szia *Mondja már kicsit visszafogottabb hangerővel* -Liuvy vagyok *Nyújtja neki mancsát, majd térsig belegázol a vízbe és a part mentén kezd el sétálni, remélhetőleg Melindával együtt*

Tárgy: Re: Tengerpart Szer. Aug. 12 2009, 22:09

Ez a mai nap azon ritka alkalmak egyike, mikor Melindának társaságra van szüksége. És általában mindig az ilyen napokon marad egyedül. Viszont most szerencséje van, illetve majdnem. Éppen relaxál, meg minden hasonló, mikor hangos kiáltozást hall a partról. Erre az átlagos reakció egy sima kis összerezzenés, ezt ugyebár mondanom sem kell. De nem, ez neki nem elég. A lehető legnyugodtabb lelkiállapotában még dob egy hátast, nagy adag, sós tengervizet nyelve ezzel. Most már el fog tartani egy ideig, amíg megszárad, az biztos. De végülis nem is baj, hiszen úszni jött le a tengerpartra, elég ciki lenne, ha "megússza szárazon".
- Üdv - köszönti a jövevényt, felvont szemöldökkel, miközben feltápászkodik a homokból.
- Szia! - köszön még egyszer, utána pedig jöhet a bemutatkozás!
- Melinda. Melinda Warren, a Pilluamuleto prefektusa. Örülök a találkozásnak... - darálja a csaknem mindenki által jól ismert bemutatkozó sablonszöveget, miközben elfogadja Liuvy felé nyújtott mancsát.
Eléggé lelkes lány. Jézus, hogy fogom én bírni a tempót?
Gondolatai nem ülnek ki az arcára, továbbra is sugárzó mosollyal mered a lányra. Persze közben ő is beljebb sétál a vízben, és Liuvyval együtt indulnak tovább. Mindeközben ő a halászó, vagy éppen csak simán odafent repkedő, rikoltozó, vijjogó sirályokat bámulja. Végre ezt is megért: eljutott a tengerpartra. Még ha ez nem is az igazi tenger. Mégis itt érzi magát igazán elemében. Öhm... Szó szerint. Tudniillik, a víz az eleme Warren kisasszonynak.
- Amúgy, mi szél hozott? - kérdezi csevegő hangnemben.
- Gyönyörű ez a hely, nemdebár? És hangulatos is...

Tárgy: Re: Tengerpart Szer. Aug. 12 2009, 22:27

*Hangosan kieneveti a lányt, de aztán védekezően és műbájosan mosolyog tovább. Nem szándéka megbántani*
-Húúú...prefi vagy? Milyen annak lenni? *Kérdezi még lelkesebben, kissé beljebb lépdelve a vízben. A kérdésre válvonogatás helyett egyenesen a tárgyra tér*
-Megakartam nézni hogy milyen itt a tenger, na meg persze úszni jöttem *Pengeti meg fürdőruhájának pántját, mintha egy húr lenne*
-Óó dehogynem, nagyon is szép. És mindent hátránya eltűnik ami a görög parton van *Eléggé ismeri már az ottani helyzetet. Így hát lelkesen lépdel tovább*

Tárgy: Re: Tengerpart Csüt. Aug. 13 2009, 01:26

[ Amelie Clarkson ; Raphael Wyld ]

*Mosolyogva megrántom a vállamat Amelie előre látására. De ezt a mozdulatot is, meg a nyelvöltést is megakadályozza Amelie egy csókkal, amit most is örömmel, és odaadással viszonozok. A feltételezésére pedig jót nevetek.*
-Persze, majd a tiéd… Hogy is hívják, Na valami…
*Jól van, talán nem tudom első hallásra megjegyezni a kis fehér gonosz szőrgolyók neveit, de ez bárkivel előfordulhat. Apropó… Miért szoktak rám olyan csúnyán nézni a macskák? Ennyire érzik rajtam, hogy nem szeretem őket? Hiába állatok, erre csak a természet tudja a választ. Amikor megérzem Amelie ujjait a hajamban egy kicsit még hátra is, döntöm a fejemet, hogy még jobban kiélvezhessem a kényeztető ujjakat. Hiába, ez a lány tudja, hogy mi a gyengém. A beálló csendre kicsit oldalra biccentem a fejemet, de ahogyan látom Amelie szemeit, illetve jelen pillanatban nem láthatok, mert behunyva van, rájövök, hogy nem zavaró csend. Hanem békés, és megnyugtató, amire mindig is vágyok, amikor vele vagyok. De nem igen tudom folytatni a gondolat menetemet, ugyanis Amelie ujjainak érintése, amit a mellkasomon érzek, kizökkentenek. Egy pillanatra behunyom a szemem, és mély levegőt veszek a tenger sós levegőjéből. Végül újra kinyitom a szemeimet, és figyelmesen nézem Amelie arcát, várva, hogy milyen reakciókat csalhatok ki belőle, ha kicsit meghúzom a fürdőruhája alsó részét. Csak a jól megszokott játszadozás, és amúgy is tengerparton még úgy sem… Amelie szava térít vissza a jelenbe, és az én tekintetem találkozik az ő éjkék szemeivel.*
-Hidd el én is.
*Szavaim a szívem mélyéről jönnek. Jól tudom, hogy nem kell semmit sem eltitkolnom előtte, mivel megért. És miért akkor titkolózzak, amikor ő is így gondolja a dolgot? Többet nem tudok mondani, mivel Amelie jó szokásához híven megint rabul ejti az ajkaimat egy finom, érzéki csókkal, amit én gyengéden viszonzok, nem eresztve az ajkait. De nem csak a kezét, és az ajkait érezhetem a csók közben. Nem. Annál sokkal többet. Az egész testét, a mellkasát, ahogyan hozzám simul. Kezemet végig simítom az oldalán, hogy én is közelebb szoríthassam magamhoz. Ha nem félnék attól, hogy hátra dőlök, akkor mindkét kezemmel ölelném, szorítanám, de persze megtartva benne a szuszt. Fontosabb ő nekem, mint sem egy ilyen véletlen folyamán, vagyis egy túl erős öleléssel véget vessek neki. Bár néha azért nem árt megszorongatni, csak a szeret jele miatt. A csók végén, egy gyengéd mosollyal nézem, ahogyan a vállamra fekteti a fejét. Óvatosan kisimítom az arcából a barna haját, ezzel is kényeztetve, hogy tudja mennyire fontos a számomra. A kijelentésre halkan kuncogni kezdek.*
-De ne felejtsd el, hogy neked extrákkal rendelkező élőpárnád van.
*Figyelmeztetem a lényeges dolgokra Ameliet, bár ezzel valószínűleg ő is tisztában van. De a kedveskedését néha igen érdekes módon mutatja ki felém. A nagy csókra egy kicsit megremeg, ugyan így a többire is. Vagyis a másodikra, harmadikra, és így tovább. A kérdésre sunyi tekintettel nézek rá, már amennyire látom az arcát.*
-Mert orvul letámadtalak? Hm… Ne aggódj, legközelebb is meg fogom tenni, ennyi bosszút kibírok.
*Bíztatom magamat, ezzel talán kicsit megrémisztve Ameliet, hiszen milyen szépen rávetődtem, most pedig itt ül az ölembe. Kijelenthetem, hogy semmi gond sem történt. Érzem a gyengéd harapást a fülemnél, amire megpróbálok egy kicsit dorombolni is, de van még rajta mit finomítani. Aztán egy olyan szót hallok, amit mindig is szerettem hallani, pláne az ő torkából. És még nagyobb örömmel tölt el, hogy végre nem nekem kellett először mondanom.*
-Én is szeretlek! Leírhatatlanul…
*Suttogom vissza, ezzel megtartva a kettőnk közti titkot. Kicsit felemelem a vállamat, hogy megfoghassam Amelie állát. Gyengéden arra utasítom, hogy felém figyeljen, majd egy kedves mosollyal közelebb hajolok hozzá, és érzékien kezdek játszani az ajkain a sajátoméval. Ez után a viszonzott kényeztetés után kicsit elhúzódok. Nem látom a saját ajkaimat, de már érzem a bőrömön, hogy egyre hidegebbnek kezd hatni a víz.*
-Nem megyünk ki a partra? Nem lenne jó, ha most betegednénk le. Nyakunkon az egész görög hét. És mindenki elveszne, ha mi most elvéreznénk.
*Be kell ismernem… Ez sajnos így van, tartanunk kell magunkat, ezért is vagyunk Pugnaxosok, nem igaz? Az ölemben tartva Ameliet felállok a vízben, és mindkét kezemet a formás fenekéhez rakom, csak, hogy megtartsam, még véletlenül sem azért, hogy élvezkedjek rajta. Na jó, ez most bukott el, amikor egy kicsit erősebben belemarkoltam. Na de mit tegyek, ha egyszer olyan jó? A kősziklához sétálok, aminél a ruháink is vannak, majd óvatos mozdulatokkal leteszem Ameliet a homokba. Gyorsan felkapom a törülközőt, és Ameliere mosolygok, amolyan jól megszokott sejtelmes stílusban. A háta mögött átvetem, majd a törülköző végeit megfogva húzom magamhoz egyre közelebb.*
-Ha jól emlékszem, akkor kimondottan élvezed, amikor én törölgetlek.
*Ravaszan mosolygok, miközben gyengéden törölgetem Amelie hátáról a vízcseppeket. Bár az idő jó, még sem bízok abban, hogy hamar megszáradunk, mivel éjszaka van… És mily különös, hogy éjszaka nem süt a nap.*

Tárgy: Re: Tengerpart Csüt. Aug. 13 2009, 01:33

[ Harcias Hajnalom, csak téged várlak, találj utat a tengerpartra a nyári éjszakában... Cool

]

*Már megint kievett a fene a sátorból. Hogy a fenébe aludjak, ha egyszer ott hortyog mindenki körülöttem, semmi nyugalmam nincsen, a magánéletről már nem is beszélve. És amúgy sem tudok aludni. Csak az én drága Hajnalom jár az eszemben, meg az, hogyan fogom visszafizetni neki azt a kis kedvességet, amivel tegnap megajándékozott a Tavernában. Hogy a fene esne bele azokba a zöld szemekbe, a szőke hajába, meg a dekoltázsába. Meg a stílusába, meg az antiszocságába, meg a ... HA nem találkozom vele hamarosan, valakit ki fogok készíteni a kartárak közül. Hm..., végül is, megoldható a dolog. Úgy is hallottam, hogy sokan vagyunk. Egy régit kikészítek, én is úgyis itt vagyok vérfrissítésnek.
Eh, mégis, mi a fenének vettem fel papucsot a tengerpartra? Le vele, majd visszafelé felkapom. Mindjárt másabb mezítláb mászkálni. Most úgy sem lát senki, ilyenkor szabad.
Vagy akár le is ülhetnék, és bámulhatnám a nagy vizet, ami csak egy hétig lesz itt. Már most nem kenyerem más kar dicsérése, de a puttonyosok jó munkát végeztek, igazán élvezhető kis programokat hoztak össze.
Persze éjszaka magyarázkodhattam, hogy ugyan miért csöpög tea a hajamból, de kivágtam magam azzal, hogy találkoztam egy harci amazonnal, aki meg akart kapni, de én nem akartam odaadni a testemet, mire leöntött egy pohár jeges teával. Ó, Hajnalom, ha tudnád, hogy milyen híred van már a karban. Imádták a történetem minden egyes pillanatát. Na persze, nem azt a történetet, amit játszottunk le. Bolond lettem volna elmesélni, milyen az, amikor huncutul mosolyogsz, a hajadat dobálod, előre hajolsz, csak hogy a gömbölyded halmokat nézegessem...
Khm..., talán mégsem kellene erre gondolni. Jobb, ha inkább folytatom a sétát, akkor nem lesz ilyen kellemetlen a nad... az ülés.
Az ember azt hinné, hogy elvette az eszemet. Pedig nem. Egyszerűen csak kihívást és szórakozást jelent a számomra. Jó időtöltés nekem. Könnyű felbosszantani, zavarba hozni, jó nézni, ahogyan arcát elfutja a pír, a szeme dühösen villan, majd arcára mosolyt bűvölve megpróbál kibillenteni a lelki egyensúlyomból, és néha megpróbál olyan bunkó lenni, amilyen én vagyok. Pedig mondtam már, hogy az nem fog az menni.
De, ha jól viselkedik, egyszer talán megtanítom rá.*

Tárgy: Re: Tengerpart Csüt. Aug. 13 2009, 02:05

[ puff. ]

Követlek. Vicces, de igaz: le akarom tépni a fejedet, és a nyaki eredből pulzáló véred alkotta szivárványt akarom nézni legnagyobb vidámságban. Az ember azt hihetné a tegnapi vacsorám után, hogy győztesen került ki a játszmából, de egy rövid négy soros versike miatt rá kell döbbennem, hogy ez még csak az első felvonás első része volt. Még hátra van egy egész kötet!
Ez az ember élvezi, hogy bosszanthat. Szadista barom. Megeszlek reggelire! Ezt akarod?! Pontosítanom kell: vacsorára. Finom kis vacsorára Anselmo husikája...
Nem terveztem a tengerpartra jönni. Ez a jelenlegi érzéseimhez képest túlságosan romantikus hely. Habár nem biztos az lenne, de hogy ezt a balféket kergetem itt, csöppet illúzióromboló tud lenni. Minimum háromszor olyan hosszúak a lábai mint nekem, futólépésben se tudom utolérni. De csak meg kell állnia egy pillanatra! A papucsai meg a kezébe kerülnek. Helyes, már csak futnom kéne, de isten ments! Hogy nézne az ki! Így csak sietősre veszem a figurát, és pálcával a hátában üdvözlöm kedves jól ismert Anselmot.
- Nem tudtam, hogy költő vagy... Mit kérsz a versed áraként?! Kelést vagy belső vérzést?! - Tegnapihoz picit hasonló a kinézetem, hiszen az elmúlt 24 órában nem sokat változtam. Ma fehér csónaknyakú póló van rajtam, és egy térdig érő farmernadrág. Cipő nincs, hogy mikor hagytam el újfent nem tudom. Remélhetőleg erről nem jut eszébe semmi erotikus jelenet, különben mindkettő átkot megkapja. És a pletykálkodásokról még nem is hallottam... Akkor számolva a következményekkel, szinte bizonyos, hogy valahol felakasztanám egy fára. Nem érdekel.
Elrontani az én becses magyar nevem! Kinek képzeli magát? A mindenség urának? És engem? Olcsó r*bancnak? Hát adja neki az Úr, hogy tegnap óta nem lett kisebb a szája, és kivágja magát a jelenlegi kínos helyzetéből.
Amikor itt állok mellette, akkor érzem csak úgy, hogy kicsi vagyok ahhoz képest, mennyi méreg képes bennem elférni. Már alapból kipirult arccal érkeztem, hála a nem rég kézhez kapott levél miatt. Le kellett volna higgadnom, világosan látom, és csak azután rárontani erre a...a... Még a szavakat se találom! Ilyen ember nem létezik! Hogy képes valaki ennyire felbosszantani 28 szóval, és egy teljes névvel?
Csak annyit kérnék cserébe, hogy bosszankodjon ezen éppen annyit, amennyit én. Neki nincs olyan szívós szervezete, mint nekem. Ennyi haragtól és indulattól lefogadom, hogy felrobbanna, apró kis sejtecskékre...
Nem úgy mint én.
Pálcám hegye a gerincét nyomja. Nem épphogy érinti, erőteljesen nyomja. Az a minimum, hogy legalább fizikai fájdalmat okozzak neki, hamár nem sikerül semmi más.
~Anselmo úr, a házisárkány megérkezett, fogadni tetsziiiiik? - és jön a a négylábú szörny, áttöri a falakat, és porrá égeti az úrfit egyetlen tüsszentéssel.
Én lennék a sárkány. Anselmot pedig remélem nem kell ragozni. Nincs időm játékra, szenvedni akarlak látni! Miért nem sikerült elérnem ezt veled tegnap? Eddig mindig bevált. Ha nem az első fejezet, hát a második. A harmadikig - azaz a teáig még sose jutottam el. De ez se működött. Nem lehetsz más, csak egy emberi érzéseket és reakciókat megtanult robot, aki idegesítésre van programozva - más kiutat nem látok.
- Tehát? Esetleg egy kis vesekövet, vagy hátviszketést olyan ponton, ahol nem éred el? Vagy keressek valami sokkal durvábbat és számodra rosszabbat, mert nem felel meg ízlésednek egyik varázslat se? - Ha meg akar fordulni, hagyom. Pálcám végig rámutat akkor is.

Tárgy: Re: Tengerpart Csüt. Aug. 13 2009, 02:43

[ Remélem nem estél nagyot, kis méregzsák ^^ ]

*Ha tudtam volna, hogy követsz engem, komolyan mondom, lassítottam volna. De te, mint valami Miss Marple, úgy lopóztál utánam, csak, hogy becserkészhess. Most érezzek büszkeséget, mert utánam kajtattál? Hát nem látod, kicsi lány? Futni akartál utánam, és csak az utolsó pillanatban kerekedett felül a józan eszed! A közelemben akarsz lenni. Lehet, hogy gyűlölsz, lehet, hogy utálsz, megvetsz és lenézel, nem veszel semmibe, mégis itt vagy! Mert valami vonz hozzám, ami nem hagy nyugodni. Na, ezt elemezgesd ki magadban, Hajnalom, és utána kezdj el a minősíthetetlen viselkedésemen megbotránkozni.
Könnyű a másik háza táján keresni a problémát... Nem lenne egyszerűbb, ha szembe néznél önnön gyarlóságoddal? Akkor talán nem lennél ennyire heves, szeles, szenvedélyes, harcias és utálkozó.
De tudod mit? Én így még inkább oda vagyok érted. Élvezem, hogy a szíved kettőhússzal ver, csak azért, mert felhúztad magad azon az ostoba versikén. Mint ahogyan azt is, hogy még mindig degradálónak érzed, hogy megbámultalak. Megmondtam, te pakoltad ki. Különben meg, örülj neki, hogy csinosnak tartalak. Gyönyörű vagy, kedvemre való. Lehet, hogy nem éppen a legszebben fejezem ki, a francba is, de ez van. Egy hülye tapló vagyok. De egy rohadt jó képű, jó humorral megáldott hülye tapló vagyok. Csak kicsit nyitnod kellene felém, és rögtön meglátnád. Hiszen tudod, azért kicsit hasonlítunk. Csak míg én minden helyzetben higgadt maradok, te olyan leszel, mint egy raktárnyi tüzijáték, amibe szikra pattant. Elkezdesz pattogni, durrogni, csattogni, akár még pusztítani is, és nem tudsz leállni. De nekem látnom kell ezt a szenvedélyt. Gyönyörű vagy, még akkor is, amikor pálcát nyomsz a gerincemnek, hogy a fene essen beléd, te lány. Most vajon válaszolnom kellene a kérdésére, vagy ez csak költői volt?*
- Semmit nem kérek érte, mert ameddig ilyen kis harcias maradsz, mástól úgysem kapsz versikét - nagyon bátor vagyok, ha ilyeneket be merek nyögni neked. - És ha lehet, akkor a két választási lehetőséget kihagynám, helyette felvetek egy újat. Viszket a lapockám, megvakarnád? - és még rá is teszek egy lapáttal azzal, hogy elkezdek mocorogni.
*Egyem a szívedet, te kicsi harmatos virágszál, olyan édes vagy, ahogyan metsző hangod felcsattan a nyári éjszakában. Nem tudom, hogy minek kellett felkapni ennyire a vizet egy hülye kis vers miatt. Mérges voltam kicsit, mégiscsak a képembe nyomtál egy tányér salátát. Bár, ha megint arra gondolok, hogy rólam kezdted enni... Na jó, nem gondolok erre, különben bajban leszek. Nagyon nagy bajban. És akkor lehet, hogy se isten, se merlin, se senki nem véd meg attól, hogy ez a kis boszorkány engem itt hülyére átkozzon.
Kezelhette volna úgyis a dolgot, hogy nevet egy jót a dolgon, majd legközelebb, amikor találkozunk, az arcomba vág valamit. Persze nem az öklére gondolok. Fel sem érne...
Jaj, nagyon kell röhögnöm. A kis minilány itt fenyeget a pálcájával. Ha felkapnám a vállamra, nagyjából olyan lenne hosszában, mint egy nagyobb krumplis zsák. Csak persze jóval könnyebb kiadásban. És kevesebb görönggyel. Jaj, megint elkezd rázkódni a vállam. Még szerencse, hogy nem látja a szemeimet. Nem mintha lenne rá lehetősége, ugyanis napszemüvegem megint ott ül az orromon.
Különben meg vannak érzéseim, de nem vagyok olyan hebehurgya, hogy lépten nyomon ki is mutassam őket. Akkor hogyan kerülhetnék ehhez hasonló szituációkba? Na hogyan? Úgy bizony, sehogy. Vagy éppenséggel nagyon nehezen. Most miért baj az, hogy nem szeretek drámázni, és herótom van attól, ha valaki előadja nekem az egyik szappanopera kétezredik részét? Azt hittem, hogy okosabb vagy ennél, és rájöttél, hogy ha egy-egy frappáns riposzttal visszavágsz, talán többet ki tudsz belőlem hozni, mint a nyugodtságot és némi vidámságot.
Újabb költői kérdés, amire vagyok annyira idióta, hogy válaszolok.*
- Egyiket sem kérem, drága Hajnal, engedd meg, hogy esedezzem előtted, csak mert azt folytattam, amit te elkezdtél - közben lassan megfordulok, szemüvegemet a fejem tetejére tolom, nehogy megint megsértődjön, mert nem nézhet rögtön a szemembe.
*A pálcát tartó kezére meredek, majd közelebb sétálok, hogy az hasamba nyomódhasson. Halványan elmosolyodom, és ha már úgyis átok közeli állapotban vagyok, akkor minden mindegy alapon akár végig is simíthatok azon a bársonyos arc bőrön.*
- Mondták már neked, hogy a csillagok alatt szépséged csak még teljesebb? - mormogom halkan, még egyszer lágyan végig cirógatva arcán, majd kezemet zsebre vágva nézek le rá továbbra is. Olyan kicsi és aranyos, de valamivel kicsit fel kellene piszkálni. Nocsak, hol van a cipője?
- Ugye nem Hamupipőkéset szeretnél velem játszani? - a hangom talán kicsit ijedt, de ez csak játék. - Mert el kell árulnom, hogy nem én vagyok a herceg - kacsintás és mosoly, ez az, még mindig megy. - Én, kérlek, a király vagyok - széles vigyor, egyenes tartás, majd meglátom, hogy ezért mit kapok.

Tárgy: Re: Tengerpart Csüt. Aug. 13 2009, 10:27

A hangos nevetésre durcásan összefonja kezeit, és mérges tekintettel mered Liuvyra - kemény két másodpercig. Eddig bírja ugyanis nevetés nélkül szegény lány, ma még a sértődöttség eljátszása sem sikerül neki.
- Igen az vagyok. Nem valami nagy dolog, de azért még jó. Nem igazán vannak előnyei, de viszont hátrányai sincsenek. Legalábbis szerintem - válaszolja a szokásosnál bővebben.
Eközben végig a vízben sétál, egy pillanatra sem állna meg, még véletlenül sem. Ő viszont nem megy beljebb, neki jó ott is, ahol van. Amilyen vékony, a hullámok előbb-utóbb, finoman, vagy éppen kevésbé finoman, de úgyis ki találnák őt helyezni a partra. Szóval inkább nem veszi a fáradtságot, hogy fél méterrel beljebb lépkedjen.
- Igen, szerintem is tökéletes. De... Mik a hátrányai a görög partoknak? - kérdezi érdeklődve. Valóban érdekli a téma, mivel egyszer szeretne eljutni majd Görögországba, és jó lenne tudni, mire számítson, mire készüljön fel. Legalábis nem ártana tisztában lenni a dolgokkal.
Mindeközben a nap már igencsak lenyugvóban van, csupán egy narancssárgás, vékony félkör látszik a sziklák fölött.
- Kezd sötétedni. Voltál már éjszaka a tengeren? - kérdezi, miközben végig tovább sétál.

Tárgy: Re: Tengerpart Csüt. Aug. 13 2009, 12:53

[ én nem esem, te esel ! Very Happy

]

Mint már említettem, a józan eszem már megsúgta nekem, hogy amit most csinálok az egy oltári nagy baromság. Szóval tudom én, és nem is mondom azt, hogy nem érdekel - de a düh minden más érzésemet elsöpri. Nem hagy reálisan cselekedni, átgondolni tetteim, egyszerűen csak élem úgy az életem, ahogy éppen esik.
Anselmonak csak meg kell szólalnia, és máris nála a fölény attól függetlenül, hogy pálcám még mindig a gerincének szegezem. Hogy nőhet valakinek ekkorára a szája? Ámulatba ejtő. Ráadásul sikerül mindig olyat válaszolnia, amire semmiképpen se tudok értelmesen visszavágni (habár ez biztosan az én hibám - nem éleztem elég ideig a nyelvem). Egy oktávval magasabb hangon válaszolok, mint ahogy szeretnék.
- Dehogynem kapok versikét! - Megrémülök saját hangomtól. Hát ilyenre is képes vagyok? Lehengerlő visításként sérti a fülem. Pedig nem versecskére van szükségem, hanem arra, amit pár rímbe faragott sor jelképezhet - törődésre. Akaratlanul is felrémlik előttem egy kép, amin kócos szőke szakállas ismerősöm (alias Robert) egy lapocskát nyújt oda nekem. Ez késztette ki belőlem a szokatlan hangmagasságú tiltakozást. Még hogy nem fog velem törődni, attól még, hogy ő nem idegesített az alatt az egyetlen alkalommal amikor találkoztunk!
Megrázom a fejem. Jelen pillanatban Anselmo egyéb merészebb és nagyképűbb válaszaira kellene valami frappáns tettet végrehajtanom válaszként. Akkorát ütök hirtelen a lapockájára, amekkorát csak tudok - nem vagyok olyan kicsi.
- Remélem nem viszket már?! - Robert emlékképe kicsit lágyít jelenlegi hangulatomon, így a dühöm is alábbhagy. De csak eszembe kell juttatnom, hogy kivel állok szembe, és megint tűzben ég a zöld szempárom. Reszket a válla.
- Kiröhögsz te kis...?! - Újabb ütés, immáron a gerincébe. Közelebb van. Egy ilyentől nem rokkan le, azért annyira nem vagyok erős, de fájhat neki. Elmosolyodom. Ne nevessen rajtam.
Megfordul a ~~lelketlen~~ szörnyeteg. A szemüvegére vonatkozó mozdulatot igazán értékelem - a "lelketlen" szót utólagosan lehúzom előző gondolatomból. Megint játsza itt az agyát, jaj nekem! Miért nem lehetek süket, akkor annyival egyszerűbb lenne az életem... Megvárom a szómenése végét, és egy sóbálvány átokkal jutalmazom a királyt.
Leeresztem pálcámat - megkövülten nem sok mindent tud tenni ellenem. Jelen pillanatban csak pislogni tud. Végre csöndben van, persze kicsit természetellenes ez a csönd, de még mindig jobb, mint amikor megállíthatatlanul sózza felém a kivédhetetlen beszólásait. Járkálni kezdek előtte, oda-vissza oda-vissza. Közben beszélni kezdek, immáron teljesen nyugodt hangnemben. Nem tud válaszolni, ez egy aprócska kis nyereség. Megtarthatom végre a monológomat.
- Tehát elsősorban nem vagyok a te Hajnalkád. Álmodozhatsz róla, azt nem tilthatom meg, de felejtsd el a szóhasználatodban mert kővé változtatlak egész életedre!
- Nem én kezdtem az egészet, te ültél oda hozzám kérdés nélkül. Ami - mint gondolom te is tudod - egy igazán nem méltatható cselekedet.
- Harmadjára: nincs rajtam cipő?! - Meglepődve lenézek a lábamra. Ajajj, tényleg megint elhagytam valahol. A fene esne bele, hogy minden második nap új cipőt kell vennem! Sóhajtok.
- Oké, nincs rajtam cipő. De visszatérve rád... - Megállok előtte, felnézek az esetlenül előrenéző szemeire, és elmosolyodom.
- Egy arrogáns barom vagy, nem tudom, hogy éltél eddigi életedben. Pontosabban inkább azt nem értem, a körülötted lévő emberek hogy éltek tovább két napnál. Elviselhetetlen vagy, nyomulós, és királynak hiszed magad. Persze ezt mind tudod. Talán hagy mondjak valami újat: ez nem imponál mindenkinek! Azt hiszed ellenállhatatlanul dögös vagy. Közölném veled, hogy nálad sokkalta szebb emberek is járnak ebbe az iskolában, csak nem mered észrevenni őket, mert összenyomná az egod.
- Olyan vagy, mint egy szobor. - A hasonlatomon felnevetek, utólagos felismerésével a tényeknek. Most tényleg szobor, de nem így értettem.
- Minden ütésemmel annyit érek, hogy fájni kezd tőle a kezem, neked meg semmi bajod. Nem tudom, miért élvezed mások agyára menését, de egyszer fel fogom törni a szobor külsőd! - Újabban ezek a hasonlatok úgy tűnik jól mennek. Én fogom ugyanis feloldani a sóbálvány átkát. Újabb nevetés, már szinte vidám vagyok.
- ...És ha ez sikerül, akkor remélhetőleg az összes ütésem úgy fog téged is érinteni, mint egy átlagos embert. Már csak az a kérdés, hogy idegesítselek én téged annyira, mint amennyire te engem. Hmm... - Az utolsó mondataim már lehalkulnak, végül elmerülök saját gondolataimban. Ötletem sincs, mit csináljak vele, mindenesetre addig válaszolni se tud, amíg kővé van dermesztve (habár pont ezért kapta az átkot, nem kifejezetten érdekel most). Egy pálcasuhintással feloldom az őt fogó varázslatot. Akár el is mehetnék, de tudja fene... Érdekel mit válaszol.

Tárgy: Re: Tengerpart Csüt. Aug. 13 2009, 16:13

[ Raphael Wyld; Amelie Clarkson ]

*Szereti hallani a fiú vidám nevetését és elkapni komiszan megvillanó szemei pillantását. Halkan felnevet, amikor Raphael nem tudja kimondani a cicája nevét.*
- Nalani - ölt nyelvet ő is. - De nem hiszem, hogy pont ő. Mióta veled vagyok, az a macska konkrétan hanyagol engem, és inkább Emmel tölti az idejét - megvonja a vállait. - Ő már csak ilyen, oda megy, ahol érzi, hogy az embernek védelemre van szüksége - ezen már rengeteget gondolkodott.
*Mi lehet az, ami a tünde lányt körüllengi. Mostanában nem nagyon beszéltek, de ami késik nem múlik, ahogyan mondani szokás, és eljön az a nap, amikor le tudnak ülni megbeszélni a dolgaikat.
Egy kicsi csípős érzésre pattannak ki a szemei. Lepillant, és még látja, hol ügyködtek az előbb Raphael ujjai. Hát igen, két lélek, egy gondolat. De ezt most nem osztja meg vele, csak kacsint egyet, és ajkaira mindentudó mosoly kúszik.
Az egyet értő szavakra csak bólint egyet. Szereti őt, ezt egész lényében érzi, és mindig örömmel tölti el a tudat, ha hallja, hogy a vágyai viszonzásra lelnek a másiknál. Azért pedig egyenesen bolondul, amikor a fiú szorosan magához szorítja. Egyszerűen leírhatatlan az az érzés, ami ilyenkor feszíteni kezdi a mellkasát. Kedve lenne kacagni, és forogni, és szétkürtölni a világban, hogy milyen jó és csodálatos szeretve lenni. Vajon Raphael tudja, hogy mit érez ilyenkor? Biztosan, különben nem tenné meg ezt újra és újra. Édes pillantással köszöni meg a gyengéd érintéseket, amik apróságnak tűnnek mások szemében, de neki rengeteget jelent.*
- De még milyen extrákkal rendelkező élőpárna - nevet fel még mindig a vállán pihenve. - Néha úgy érzem, hogy nagyon szerencsés vagyok, amiért belém rohantál - súgja halkan.
*Látja, hogy a fiú szemei hogyan villannak meg a vallomására, és ő is boldogan mosolyodik el a viszonzásra. Tisztában van vele, hogy sokszor nem a legegyszerűbb vele. De sokszor olyan nehéz kimondani. Nem azért, mert nem igaz. Egyszerűen csak fél attól, hogy egyszer elveszítheti. És fél attól is, hogy kiadja magát. Pedig tudja, hogy nem kellene, hiszen Raphael minden pillantása és érintése, a mostani csókja azt bizonyítja, hogy érzései viszonzásra találnak. Bár azt azért nem bánta volna, ha a csók csak egy kicsit tovább tart. Csak egy kicsivel játszott volna tovább az ajkaival. Kicsit kábán nyitja ki szemeit, majd bólint a kérdésre.*
- De, szerintem is jobb lenne, ha kint folytatnánk - hoppá, ez kicsúszott. - Akarom mondani, kimennénk, mielőtt megfáznánk - már kelne fel az öléből, de megint meglepik egy egyszerű, de kedves gesztussal.
- Vigyázz, mert a végén még hozzá szokom - na, ez sem egy olyan nagy fenyegetés, de ha egyszer szeret a karjaiban lenni. És amúgy is olyan kevés időt tölthetnek együtt a héten. A fenék szorításra halkan nyikkan egyet, majd felkuncog. - Persze, te csak azért cipelsz, mert lovagias szeretnél lenni, ugye? - nevet fel jókedvűen, majd kicsit meginog, amikor talajt érez a lába alatt. Kíváncsian figyeli Raphael minden mozdulatát, majd a gyengéd húzásnak engedelmeskedve szorosan a fiúhoz simul.
- Én? Imádom, amikor te törölgetsz meg, bizony - helyesel mormogva, miközben lábujjhegyre állva gyengéden beleharap abba széles vállba. Közben tovább mormog, élvezve a finom kényeztetést. Nem állítja meg a törölgető kezeket, egészen addig, míg száraz nem lesz a teste, nagyjából. Kivéve a törölközőt a kezéből, lassan viszonozni kezdi a figyelmességet, miközben szemei szintén megvillannak.
- De azt is kimondottan élvezem, amikor én törölgethetlek téged - játékos szavak ezek, mik felröppennek ajkukról, de ez hozzájuk tartozik. Mondhatni, a védjegyük. Alaposan szárítgatja az izmos testet, elidőzve a szeretett mellkason és kockás hason, de a többi testrésznél is hasonló gondot fordít arra, nehogy megfázzon Raphael. Mert ugye csakis erre megy ki a játék.
- Készen is vagy - jelenti ki büszkén, majd a törölközőt egy laza mozdulattal visszadobva az előbbi helyére, átkarolja a fiú nyakát, miközben lábujjhegyre áll. - Már csak egy probléma van - bólogat nagy komolyan. - A ruháink még mindig vizesek - nevet fel huncutul, miközben a vállába fúrja újra az arcát. - Szeretek veled lenni és önfeledten nevetni - hallatszik a halk motyogás, és a finom szuszogás, ami lehet, hogy csiklandozni fogja a fiú nyakát. Igen, hiányoztak már neki ezek a pillanatok, ez minden mozdulatából, szavából látható és hallható.

Tárgy: Re: Tengerpart Csüt. Aug. 13 2009, 16:46

[Melinda]

*Nem igazán érti miért is kérdezte a lányt, így utólag meggondolva, de amúgy is csak fél füllel hallgatja, egyébként meg a víz tetején húzogatja ujjait*
-Aha...*Helyesel elgondolkodva, és tovább sétálgat a vízben. Ruhája alja már teljesen vizes, nem szándékozik kijjebb menni, csak halad a part mentén. A kérdést meghallva Melinda fele fordul, és komoly tanulmányai felfedezettjeként fog bele*
-Hát először is ott nagyon hideg van, még nappal is. Nem tudom, talán a szél miatt *Von vállat, elábrándozva* -Aztán sokkal sötétebb a víz, bár így esete fele már alig látni, igazad van sötétedik. Tán félsz a sötétben? *Kérdezi huncut kis vigyorral, és biccent egyet*
-Ja voltam már...*Válaszolja elhaló hangon, kérdő tekintettel, mire föl ez a kérdés*

Tárgy: Re: Tengerpart Csüt. Aug. 13 2009, 23:38

[ Egy életem, egy halálom, megeszlek kis mákvirágom Wink

]

*Mondtam már, hogy szeretem, amiért ilyen hatással vagyok rád? Egyszerűen eltelek a gondolattól, hogy miattam borulsz ki ennyire, nekem köszönhető az a vad fény a szemedben, miattam nem tudsz uralkodni az érzelmeiden, miattam vagy ennyire zaklatott, miattam pirul ki az arcod, mint a legszebb vörös rózsaszál.
És tetszik, amiért úgy érzed, semmilyen hatással nem vagy rám. Megsértettem az egódat, mi? Nem reagálom le a dolgaidat, csak egy-egy szóval, elütöm tréfával vagy egy bókkal a fenyegetőzéseidet. Nem kiabálok mérgesen, mert megpróbálsz belemászni az én egómba, hanem leoltalak vagy éppen olyan megjegyzéseket teszek, amikre, öröm nézni, nem tudsz válaszolni.
Nem véletlen mondtam neked a tavernában, hogy óvatosan játszd a nagyok játékát, mert akár bele is bukhatsz, drága Hajnalom. Már csak azért is így foglak hívni, csak hogy megpukkadj a méregtől, te kis...petárdának nem nevezhetlek, mert jóval nagyobbat durransz és csattansz, maradok a tűzijátéknál. Mert az vagy, csak a szín az, ami nem változik. Mindig piros marad, de nekem kedvemre való ez a szín. És nem a rózsaszín, azt csak a finomkodó lányok tudják produkálni. Az én Hajnalom arca mindig piros, legalábbis akkor, amikor velem veszekszik. Hm..., erre még tudok is egy jó kis visszavágást, vajon benne marad e miatt is a szusz?*
- Úgy veszekszel velem, mintha legalább húsz éve házasok lennénk... Mondd, hogy nem erre a helyre pályázol, kicsi Hajnal. Vagy igen? Mindig is tudtam, hogy imádsz - jaj, de jó vele ingerkedni, annyira édes, amikor felhúzza magát.
*Vajon mással is így viselkedik, vagy csak én kapom meg azt a megtiszteltetést, hogy megmutatja a foga fehérjét? Ijjha, mi volt ez az ijedt hang? Talán ráhoztam kicsit a frászt? Ej, ennyire bántani nem akarom, most megvigasztaljam? Eh, akkor nem fogtok szeretni...*
- Szóval úgy hiszed, hogy kapsz? - csak még egyet belecsípni, csak egy picit. - Amíg ilyen elbűvölő vagy, addig ne is várd, bogaram - hoppá, már megint egy becézés. Ezért egyszer még nyakon fog vágni. Vagy vágna, ha felérne.
*Neeem, ehelyett rásóz egyet a lapockámra, hogy harapdáljam végig az összes ujját, meg a tenyerét. Van benne szufla, annyi szent. De most komolyan, egy ilyen kis mini méregzsákban, hogy a fenébe fér el ennyi erő? Azért egy halk, alig hallható morgás kicsúszik a számon, ami kísértetiesen hasonlít a "házisárkány" megnevezésre, de csak az hallhatja meg, akinek igazán jó füle van hozzá.*
- Kezed érintése, mint a cirógató nyári szellő, drágaságom - nyögöm ki halkan, ezek után én szerezzem meg neki azt az örömet, hogy jajongok?
*Hát a franc. Essél inkább még nagyobb letargiába, de akkor sem fogsz belőlem ezek után kihúzni semmit sem. Basszus, ez a gerincem volt. Na jó, csibém, kezdesz túllépni egy határt. Ne akard megtudni, milyen vagyok, amikor igazán szemét vagyok, mert akkor sírva mész panaszkodni a tanárnénidnek. Meg is fordulok, hogy finoman helyre tegyem, erre mit csinál, megátkoz.
Tényleg képes volt megátkozni. Egyem a szívét, hogy most milyen fene mód büszke magára. Esküszöm, csak oldja fel az átkot, ezért úgy megbüntetem, hogy én élvezni fogom, ő meg menekülni fog előlem négy évig. Csak oldja már fel, és ne cirkáljon előttem, mint valami tengeralattjáró. De azért megmondom, hogy jó nézni az elégedettségtől csillogó szemeit.
És igen, végig hallgatom, mintha tehetnék valami mást ellene. Pálca nélküli non-verbális varázslatra még képtelen vagyok, szóval csak nézek meredten és a szívem most nekem is kettőhússzal ver, mert imádom, hogy ennyire látja, milyen vagyok, és ki is meri mondani. El nem mondhatom, hogy mennyire utálom azokat a sablonos kiscicákat, akik rimánkodnak, törleszkednek, és ha beléjük rúgok, még akkor is visszamásznak hozzám. Amit amúgy imádok nézni. Az, aki megalázkodik előttem, az már nem becsülendő ember a szememben. És te, Hajnalom, mert akkor is az vagy, te nem alázkodsz meg előttem, hanem folytatod tovább a harcodat és küzdesz ellenem. Mert érzed, hogy küzdened kell, és ez megrémít, ugye? Félelmetes, hogy hagyni akarsz a fenébe, még sem tudod megtenni, újra látnod kell, újra hadakoznod, csak hogy megerősítsd magadban a hitedet és a bizonyosságodat. Még a végén tisztelni foglak, vagy legalábbis elismerni, hogy jó tanítvány lennél.
Szeretnél menni, de még sem tudsz. Feloldod az átkot, és még mindig itt vagy. Nem félsz tőlem, harcolsz ellenem, bár jobban tetszene, ha velem harcolnál a középszerűség ellen. Mondd, most mit tegyek veled, mit mondjak? Szeretném beléd fojtani a szót, úgyis sokat beszéltél ma már. Inkább magamhoz húzlak, erősen tartalak, majd a fejed búbjára nyomok egy könnyű csókot, és eleresztelek, mielőtt elintéznéd nekem, hogy csak keresztapa lehessen belőlem. És akkor elkezdek neki válaszolni.*
- Nem, nem vagy a Hajnalkám, te az én késő tavaszi harmatos Hajnalom vagy, se több, se kevesebb - erre varrjál gombot. Szemét vagyok, és mégis bókolok. És tudom, hogy piszkosul bánt téged a tudat, hogy ez tetszik neked. Tudom. Látom.
- Kettő, csak hogy kövessem a sorrendedet - meghajlás, egyenlő piszkálódás. - Leültem melléd, nem hittem volna, hogy ennyire zavart téged a társaságom. Végül is, nem én kezdtem kacérkodni veled - megvonom a vállam, ez tényleg így van. - És, ha egy tizennyolc éves, egészséges hormonháztartással rendelkező fiú nem bámul meg téged, akkor az a srác vagy impotens vagy meleg - most komolyan tényleg nem látja, hogy milyen szép? Ha eddig nem esett le neki, ezután sem fogom bizonygatni.
- Három: bizony nincs. Ha szeretnéd, megkereshetjük, de feladni nem adom rád, még a végén többet képzelsz bele, mint kellene - ez az, a bunkóság is megy még, csak így tovább Vasquez fiam.
- Négy: Elbűvöl, hogy ennyire kiismertél - legyintek egyet, nem ért ez a lány semmit se, de nem baj.
- És akkor most jövök én - suttogom, és közelítek hozzá. Ha hátrálni kezd követem, miközben szemeit fogva tartom pillantásommal. - Hajnal, nem tudok neked sok mindent mondani, csak annyit, ha nem szeretnéd, hogy felhúzzanak, próbálj meg ellesni tőlem pár trükköt, és meglátod, nem kell attól tartanod, hogy mást is elbűvölsz a paprikapiros dühös arcoddal - félre biccentem a fejemet. - Bár, azért jól esne, ha néha-néha megörvendeztetnél a dühös pillantásoddal, mert szórakoztató vagy, drága - ezer wattos vigyor, nevető szemek, és még a haját is finoman a füle mögé tűröm.
*Szeretem, hogy ezektől megzavarodik, és engem kezd el vádolni csak azért, mert valahol nagyon mélyen tetszenek neki ezek a pillanatok. Hajnalom, mihez kezdesz most?*
- És most, hogy kielemeztél engem, drága kedves, meséld el nekem, hogy szerinted te kitől fogsz még versikéket kapni, hm? Felkeltetted a kíváncsiságomat - kacsintok megint rá, és már szinte várom, hogy robbanjon benne valami, hogy elkezdjen püfölni, kiabálni, vádaskodni. Szeretem ilyenkor nézni. De, azt hiszem, hogy ezt már mondtam.

Tárgy: Re: Tengerpart Pént. Aug. 14 2009, 00:25

[ezmár userkének ilyenkor kicsit hosszú Very Happy

]

- Szerintem inkább te szeretnél hozzám kötődni egy életre, mintsem én. - Kis vigyorka az arcomon. Nem mindenkivel vagyok ilyen, általában normális vagyok. Viszont Anselmo drága kiborít, és nehéz kiverni a fejemből az idegességet, ha egyszer ennyire dühös vagyok valakire.
El kéne menni, talán ezzel még változtathatok újfent alulmaradt helyzetemen. De minden egyes szó csak egyre inkább arra sarkall, hogy kis véres cafatokra szedjem Anselmo barátunk - amire persze van esély, hogy később megbánnék. Ha nem lenne ő, ki kergetné fel a vérem?
Igaz még csak egy napja ismerem, mégis úgy érzem, mintha ezer éve idegesítene már. Rémisztő és ámulatbaejtő. Hogy érte ezt el? Kiforgatott magamból, leginkább a saját sajnálatomra. Ő ~~minden bizonnyal~~ örül neki. Csak rá kell nézni, ott nevet rajtam az arca mögött. Olyan jól szórakozik és csak én vagyok itt ennyire hevesvérű?
Ekkor száll belém az ihlet. Persze közel sem lehet olyan jó, de ha az első lépcsőtől a harmadikig semmi sem működik, új területeket kell felfedezni.
Nem hagyom magam felidegesíteni. Olyan leszek vele mint más emberekkel, és akkor hamarosan meg is un, még csak meg se kell erőltetnem magam. Arcom a verses témára akkor is megráng. Ez akkor is fáj. Ezek nem csak üres szavak, van mögötte igazság is. Kit kaphatok meg ilyen jellemmel? Senkit.
Nem kell vigasztalni, millió egy alkalommal átrágtam már magam ezen a témán. A probléma csak annyi, hogy amikor töviről hegyire kielemeztem ezt magamban, akkor nem volt senki magam mellett, akit kielemezhetnék. Szomorú, de így azért mégis rosszabb. Rúgj belém még egyszer Anselmo, pont erre van szükségem, jól eltaláltad! Határokat nem ismered.
Természetesen a becézgetéssel továbbra is akadnak problémáim. Nem vagyok álszent, nem akarom már más arcomat mutatni, mint amit az együtt töltött pár órában megismert. De a düh elfojtására és eltörlésére való próbálkozásaimat ezek a kis szavak mindig megmásítják. Mintha nem is próbálkoznék. Hülye új dolgok! Úgy szeretem a rég óta bevált technikákat, miért kéne újakat tanulnom?
Hát ezért, tessék. Puszi a bóbitámra és "Tavaszi harmatos Hajnal". Nagyon költői, és ha egy irányból nézem, nagyon hízelgő. Viszont minden éremnek két oldala van, és én látom mögötte az igazi motivációt is (legalábbis én azt hiszem). Idegesíteni akar. Felhúzni. Nézni a vért az arcomban, és szinte látom, hogy várja az ütéseket. De nem, mert most visszatérek önmagamba, és úgy fogok viselkedni, mint egy normális ember. Számomra unalmasan, de ha így tudom lekoptatni...
...De tényleg le akarom? Talán ez az utam afelé, hogy lehámozzam róla a megkövesedett rétegeket (nem félreérteni, motivációim teljesen ártatlanok).
- Köszönöm szépen, tisztában vagyok az adottságaimmal - most már. Jó tudni, hogy nem nézek ki hülyén, és érdemes megnézni. Hülyeség, tudom én ezt, de kell mindig egy második vélemény is (sőt, egy harmadik se ártana).
- A cipőmmel ne törődj, gyakran eltűnik. - És mindig túl későn tűnik fel, hogy nincs rajtam. De már ez sem érdekel, az ember olyan állatfaj, ami egy idő után hozzászokik a dolgokhoz.
Egy lépést még az új stratégiámmal együtt is hátrálok. Úgy tűnik belém rögzült az évek során ez a hátráló - fel a kezekkel(!) mozdulat. De most mit tehetek, Mr. Hosszúláb úgy is utolérne, ha elfutnék. Helyette a pálcámat a farzsebembe teszem, és pont azért nem nézek rá, mert tudom hogy akarja.
De kapcsolok. Védekező státusz kilőve, Hajnikám nézz a szemébe. Oké. Rámosolygok. Szelíd vagyok, habár lehet, hogy csak nem látni az almától a sünit... Egyébként is mit tudnék ellesni tőle? Higgadt marad. Nem mutatja ha dühös, feltéve ha egyáltalán kihúztam a sodrából rövid találkozásaink alkalmával akár egyszer is.
- Anselmo drága, nem várok senkitől levelet. Vagy ha várnék, akkor se kötném az orrodra, mert torzított verzióban az egész suli az én levelecskéimről beszélne. - Kicsit összehúzom a szemöldököm. Nem győztem még le a bennem dúló haragot teljesen, de próbálkozom.
- Nem igaz? - Elhúzom a szám, hátrálok pár lépést, majd elindulok a tenger felé Anselmot otthagyva. Úgy fürödnék most, dögmeleg van. De ha itt nekilátok vetkőzni, barátomnak beindul a fantáziája, az meg kifejezetten kínosan érintene engem. Úgyhogy inkább megvétózom saját vágyaim, és a víz szélén ülök le. Lábamat mossa a sós, meleg tengervíz - imádom. Elterülnék, de az előbbi okok miatt ezt is megtiltom magamnak. Hátrateszem a hátam mögé a két kezem és azon támaszkodva meredek a tenger felé.
Tényleg olyan elviselhetetlen lennék? Nekem annyira természetes a düh, a robbanások, a gonoszkás megjegyzések. Belőlem jönnek, én vagyok, és igazat megvallva szeretek én lenni. Néha nem mondom, hogy nem cserélném el egy könnyebb útra a sajátom, de általánosságban én jóban vagyok saját magammal - csak a világ nincs velem. De hogy senki se akarjon tőlem többet, mint megnézni... Ez azért kicsit sok az ártatlan kis lelkemnek. Összegömbölyödöm, felhúzóm térdeimet és átkarolom. Fejemet a térdemre támasztom, legalább nem esik le a kényelmetlen nagy súly miatt...
Pár mondat kell ahhoz hogy szomorú legyek? Hogy más életét akarjam, egy könnyebbet, aki valaki leél helyettem? Nem kéne így elkenődnöm, tudom. De rólam nem pereg le minden szó, a lényeg eljut a tudatomig, és mégcsak törölni se tudom. Pedig esküszöm, hogy van néhány mondat, amit legszívesebben elfelejtenék. Az életem könnyebb mederben folytathatná az útját. Képtelen vagyok.
De ügyesen leküzdöttem a dühöm, helyette maradt a hirtelen, de teljesen eredeti Hajnal rosszkedv.

Tárgy: Re: Tengerpart Pént. Aug. 14 2009, 09:52

*A tengerpart mindig szép, legyen szó nappalról vagy éjszakáról, télről vagy nyárról, napsütésről vagy viharról. A tengerpartban mindig van valami emelkedett, valami költői, valami meseszép. Reggel van, egyeseknek talán túl korán. De már vannak páran a tengerparton, közülük egy éppen egy napernyő alatt. Vállig érő szőke haját összefogja, csak pár, kicsit rövidebb tincs hullik az arcába. Összefogja, és fiú...? No igen, elég meleg van, és a vállig érő haj nagyon tudja melegíteni szegény Holdent. Merthogy ő az. Valószínűtlenül kék szemei a kezeiben tartott képeskönyvre szegeződnek. Ha valaki belekukucskálna a válla fölött, nem sok mindent fogna fel valószínűleg, ugyanis... német nyelven íródott. És egyébként is a furcsa, groteszk rajzok, elijeszthetik a gyengébb lelkűeket. Nem az a Tim Burton-féle groteszk, de azért... nos, eléggé furcsa rajzok vannak benne, gyermeki lelkűek talán visítva menekülnek, ha meglátják. Holden viszont nem mondható gyermeki lelkűnek, egyáltalán nem, de most tök ártatlanul és ártalmatlanul üldögél ott kék fürdőnadrágjában, és csak olvassa a könyvet, ki tudja hanyadjára. Legalábbis első pillantásra ártatlan és ártalmatlan.*

Tárgy: Re: Tengerpart Pént. Aug. 14 2009, 10:22

Ha már görög-hét van, és mellé mellékelve van a tengerpart is, akkor miért ne használná ki az adott lehetőséget? Hiszen Genevieve teljes mértékben tengerpart-párti, jobban szereti, mint a kissé unalmas medencét, természetesnek mondható, hogy azonnal el is kezd érdeklődni iránta. Már nem tudja, hogy kicsoda, minden bizonnyal, és minden kétséget kizáróan egy diák magyarázta el neki a hely hollétét, így azonnal fogja is a törülközőt, naptejet, meg egyéb kelléket, és megy süttetni kissé magát a napon, majd esetleg fürdik egyet, ha nem túl hideg a víz.
Ha pedig ott nem is, majd majd a boldogságban fog, mely ezzel jár. Óvatosan sétálgat, körbenéz kétszer is, ez egyrészt kiterjed a környékre, hátha felismeri már a leírások alapján, illetve arra is, hogy járkálnak-e most errefelé diákok, akik majd potenciális áldozatai lesznek egy kérdéshadnak abban az esetben, ha eltévedne. Vagy egy kicsit szebben megfogalmazva, ha rossz irányba indulna el, és nem tudja, merre is van. Ez így mégis csak szebben hangzik.
Szerencséje van, megérkezik. Legalábbis a hely tökéletesen emlékezteti a tengerpartra. A jelenlévőkre ránéz, akit ismer, annak még köszön is, de az érdeklődését leginkább egy napernyő alatt fekvő fiú kelti fel, aki valami különös könyvet olvasgat, melyben távolról krikszkrakszos mozdulatokkal hímzett rajzok foglalják el a helyet. Szemeit kissé összehúzza a korai napfényben, majd odasétál, teljesen céltalanul. Beletekint a könyvbe, nem rémül el. Vagyis próbálja magát áltatni, hogy ez csak szükséges a könyv teljes megértéséhez. Meg amúgy is, nem az az ijedős kislány, mindenre képes felkészülni, az egzotikus jellem, melyet ez a kis olvasmány is tükröz, vonzza.
- Helló. Genevieve vagy, a Pilluamuletoból. Mit olvasol? - Óriási kérdés, most jobb nem jut eszébe, illetve ez az, ami lényegében idekérlelte, de ahogy így végignéz a fiún... Hát, lehet, hogy más is. Nimfománia azért van benne, egy enyhébb formában.