~....hát megérkeztem.~
Te is úgy látod jobb lett volna a kuckómban maradni? Ki tudja mi lesz itt, talán nem egy japán esten kellene yukatában bemutatkoznom. Na de már mindegy, ehhez támadt kedvem. Ráadásul az új tanévig még elég sok idő van, ami furábbnál-furább programokkal lesz kitöltve, amikhez minden bizonnyal különös öltözékek kapcsolódnak. Nem bújkálhatok addig a szemeid elől. Inkább nyakamba szedem hosszú lábaimat és öblös léptekkel haladok a Pagoda felé. Már amennyire lehet ebben a szerelésben, hisz gondolhatod, hogy nem ilyenhez vagyok szokva. Nem is választottam túl színes darabot, inkább maradtam hű a hozzám illő morcos színvilághoz. Igen, jól olvastad, elég morcos vagyok. Ahogy közeledek a különös épülethez, s látom a lampionok fényét egyre bizonytalanabbnak érzem magam, de a világért sem mutatnám ki eme kételyemet. Hatalmas markommal végigsimítom borostás ábrázatomat, takarva ezzel az apró, zavart mosolyt, ami végigfutott ajkaimon. Mire leeresztem a végtagot, már nem is láthatod, hogy egy röpke percre valami gond támadt volna lelki világom tájékán. Fura, kesze-kusza hajamba túrok, magabiztosan, fittyet hányva arra, hogy esetleg valakinek nem fog tetszeni jelenlétem. Te, azzal, hogy eme sorokat olvasod már talán leltél egy kis örömet érdekes soraimban. Legalábbis reménykedek benne. Tehát nekem is ideje ismerkednem. De mi ez a csend? Nincs itt még senki? Én lettem az első vendég? Igen, ez már biztos. Sebaj, annak is kell lennie valakinek, ahogy utolsónak is. Körbepislogok megérkeztem után, ha van valahol ülőhely letelepedek, s várlak téged, hogy megérkezz. Ha esetleg kíváncsi vagy rám, s szeretnéd hallani különös hangomat szólíts meg nyugodtan. Szeretek ám én beszélgetni....Bár az is előfordulhat, hogy kiszemellek, mint egy áldozatot, és levadászlak szavaimmal. Hisz ismerkedni jöttem, vagy mifene....
De most még várok, s hogy az időt eltöltsem nekikezdek egy pici könyvet böngészni. Szép, barna borítója arany szállal díszítve, ha esetleg kezedbe kerülne -amit kétlek- érezhetnéd mennyire finom a kidolgozása a bőrnek, amiből készítették. Egyedi darab, a nevem aranylóan díszeleg az elülső fedlapon. Nem is könyv ez, inkább olyan jegyzetféle, napló, vagy ki minek hívja. Én minden esetre leírkáltam már ebbe pár dolgot, ami az életemmel összekapcsolódik. Talán a te neved is bele fog kerülni, talán nem. Ez már csak rajtad múlik.

//technikai problémák miatt itt a link a ruhához. Remélem így már jó lesz. http://narablog.com/blog/2008/09/amaryu-shibori-yukata2tn.jpg //

Mélyet sóhajtva néz maga elé és igyekszik úgy lépkedni, hogy véletlenül se boruljon fel a saját lábában. Nem olyan egyszerű ám ez, mint elsőre gondolná az ember, pláne ha a szóban forgó féltünde sajátosan dekoordinált mozgási képességekkel van megátkozva. Eleve felvenni ezt a ruhát rettentő nehéz volt. Ott van mindjárt, hogy azt a több kg-os szövetet magára cibálni nem elég, hanem még a hajtási irányra is figyelni kell, sőt, kiterítve őt egy lepedőre emlékeztette az egész, esetleg egy ormótlan T-re, amit egy vicces kedvű szabó nekiállt kivarrni. Mintha egy óriási, selyem transzparens egyik szavának első betűjét látná. Grr. Amikor először megnézte, sikerült magára borítsa, az obiba pedig teljesen belegabalyodott. Már a sírás szélén állt, neki ez sose fog összejönni, inkább megy meztelenül. Mivel ezt valószínűleg senki sem értékelte volna, utolsó próbálkozásként megkérte egy iskolatársát, aki kedvesen felsegítette rá a gonosz, japán öltözéket. Közben Lycaria elgondolkodott és arra jutott a megállapításra jutott, hogy a felkelő nap országában nem a nindzsák és a jakuzák a legfélelmetesebb ellenség, ellenben a kimono... Az egy vérbeli bestia, a távol-keleti nők, és most az ő átka. A hozzá viselt papucsról, valami getáról talán, ne is beszéljünk, mert szegény lány rendre orra bukott benne, általában egy diáktársába vagy fába kapaszkodva találta csak meg az egyensúlyát. Persze utána meg jöttek a sűrű bocsánatkérések, lassan már a hajlongást is mellékelte volna, annyi embert használt oszlopnak. Legcélszerűbbnek az bizonyult volna, ha a homlokára tetováltatja a „Vigyázz, mert közveszélyes!” feliratot, és felbérel maga mellé testőrnek egy katasztrófaelhárító brigádot. De hát ahhoz még egy kicsit gyűjtögetnie kell, nem mindenki után dobálják a kétajtós szekrény méretű, sötét zsarukat idéző fakabátokat.
Mindegy, próbál nem töprengeni ezen, van elég bosszúsága amúgy is. Rettentően szeretett volna eljönni legalább pár programra a japán héten, lévén a kedvenc országa volt a téma, viszont sajnos nem így jött össze… Annyira elfoglalt volt, lemaradt az egészről. Ennél jobban valószínűleg kevés dolog bánthatta volna, ergo jelenleg annak a sziklaszilárd elhatározásának tett eleget, hogy ezen, az utolsó napon, a lehető legkellemesebben fogja érezni magát és nem teszi tönkre a kedvét felesleges aggodalmaskodással; mint például vajon helyesen vette-e fel a kimonoját. Meg egyébként is, azt el kell ismerje, gyönyörűen néz ki a szövet, egyszerűen csodálatos. Nem minden nap feszíthet ilyen különleges öltözetben, ki kell élvezze. És persze az életben maradás sem hátrány.
Aprót biccent és magabiztosan tesz egy lépést előre… a semmibe. Ugyanis az előbb szerencsésen egy kőről lépett le. Kisebb nyikkanást hallatva imitál a kezével egy túlpörgetett szélmalmot, szőke tincseit össze-vissza fújja a lendület, ő pedig csupán újfent egy szerencsétlen karja nyújtotta biztos kapaszkodónak köszönheti életét. Lángba borult arccal bújik a legyezője mögé, majd hebegve, egércincogáshoz hasonlatos hangon kér bocsánatot.
- Ohh elnézést, én tényleg, öhm, véletlenül, szóval… ne haragudj, bocsánat. – nyögi ki végül zavarát palástolván az említett vöröses legyezőt légycsapó módjára emelgetve, aztán észbe kapva, egyre inkább tükrözve egy paradicsom színét, odébb tipeg, a lehető legsebesebben. Nos, körülbelül olyan látványban részesülhetnek a szemlélődők, mintha egy arany és bíbor színű, sánta pingvin futna az anyja elől, miután valami rossz fát tett a tűzre.
Ahogy lement a vérnyomása emberi mértékre (a kis akcióját követő 3000/600ról), mint a mérgezett egér, lépdel fürgén a célállomás elé, izgatottan csillogó szemmel várja kik, hogyan, miben érkeznek a Pagodába. Utóbbi is lenyűgözi, egyrészt a hideg, komornak tetsző, mégis harmonizáló és fenséges árnyalatok, másrészt az apró lámpások fénye, és a teljes helyből áradó szépség. Valahogy a hangulata magával ragadja, akár ha valóban Ázsiában lenne.

*Sietősen lépked a pagoda irányába, hiszen késében van. Alig 10 perc múlva kezdődik az est mulatság, s bár nem híve az ilyesminek, mégis illik részt vennie a saját országát búcsúztató estén. Holnap egy új hét, egy más kultúra köszönt rájuk a katélyban, addig pedig még hátra van ez a kis záró ünnepség. Mielőtt bemenne még egyszer ellenőrzi, hogykimonója tökéletesen áll-e rajta, pálcáját az övébe csúsztatja, haját egy gyors muzdalattal ellenőrzi, hogy még mindig feszes kontyban van-e, majd belép a hatalmas ajtókon.
Sminkje, most is nagyon egyszerű, csak egy kis fekete és lila szemhéjfesték, és csersznyepiros ajkak. Pont ahogy a nagykönyvben meg van írva. Magának sem vallaná be, de örül, hogy legalább a púdert nem kell használnia. Bár nem kellett volna gésának öltöznie, ő kimonót csak akkor hordott eddig, amikor kislány korában gésásat játszott, illetve a teaszertartások folyamán. Valahogy hozzá tartozik neki az öltözethez ez a fajta smink.
Belépve, meglepetten veszi tudomásul, hogy senki sincs itt.*
~ Lefújták az ünnepséget? De én erről mért nem tudok? ~
*Aztán, ahogy jobban körbenéz két ismeretlen alakot pillant meg. Egy pillanatig elgondolkozik, hogy visszaforduljon-e és tűnjön el, mintha sosem lett volna itt, vagy csak induljon teljesen a termnek a másik végébe? Végül azonban úgy dönt megkérdezi őket, hátha ők tudnak valamit. Határozott léptekkel odamegy, és udvariasan megszólal.*
- Jó estét! Elnézést, hogy zavarok, de lesz ünnepség? Csakmert nem látok itt senkit...
*Reméli, hogy az illedelmes köszöntés, és a jó megjelenés - már amenyirre jónak mondható - megteszi a hatást és válaszolnak neki.*

//Kimonó: http://www.oldshanghaionline.com/womens/womensclothing/kimono_hp/_largerview/silk_kimono(L)-floral-black-back-600.jpg
Ha megarjátok nézni másoljátok át, mert a ()--jel miatt nem veszi be a teljes linket //

Akane bosszús.
Ezen azonban cseppet sem csodálkozhatunk, hiszen a maximalista nőszemély sokkal többet várt, sokkal nagyobb érdeklődést, és sokkal több embert. Mindezek felett abban is igencsak csalódott, hogy országának kultúráját és dolgait egyáltalán nem úgy rendezték össze, ahogyan ő szerette volna, a programok se sikerültek úgy, és egyáltalán...
Nah de most csitt.
Nagy levegőt vesz, majd fúj ki, ahogy belépdel a hatalmas terem hátulsó részéből és körbepillant. Egy pillanatra mintha a száját is elhúzná, ilyenkor szerencse, hogy a hüllő tekintet nem fejez ki semmit se. Különben láthatná mindenki azt a haragot és mérget ami ott bujkálna amúgy. Kecsesen felveti a fejét, azzal belépdel a terembe és fennhangon kezdi el beszédét.
- Üdvözlök mindenkit itt az Extremus hétzáró ünnepségén, melyet ebben a pagodában tartunk. Reméljük, hogy akik eljöttek, azok nagyon jól fogják érezni magukat. A bál végén egy apró meglepetéssel szolgálunk majd önöknek, illetve kihirdetjük a Japán Császár és a Japán császárnő díjat is, amit azok kapnak meg, akikre a legtöbben szavaztak.
Tapsol egyet, s a terem oldalrészén megjelenik egy hosszú asztalsor, rajta pedig finom ételekkel és italokkal nem csak a japán kultúrából, hanem mindenféle jóval. A nő nem pazarol több időt a szavakra, ugyanis a következő tapsnál már a zene is elindul.
Ahogy elindul a zene, nagyot szusszant és megigazítja kimonóját, hogy rendesen álljon rajta.
Mivel diákokkal alapvetően nem igazán akar beszélgetni, észreveszi új kollégáját és hozzálépdel "kedves" mosolyt öltve az arcára.
- Üdvözletem kedves kolléga, ha jól sejtem Ön nemrégiben érkezett hozzánk.

// Íme a zene, ami először fog szólni egy láthatatlan zenekarnak köszönhetően: Hagyományos japán zene//

Már késésben van, de azért csak elindul, hisz egy bálra, táncestre kis késéssel is be lehet menni. Akane sensei csak nem zárja ki. Így szép apró léptekkel, nyugodtan halad előre. Kölcsön kért Kumiko-tól egy kimonót, hisz sajátja nincs. A kellemes anyagú ruhadarab halkan susog léptei hatására. Amikor lassan közeledik, már kivehető alakja is, rózsaszín ruhája, hatalmas kék masnival (biztosan nem ez a neve) diszíeleg derekán, kiemelve mellei vonalát. Haja különös, ezüstös árnyalatban csillog a pagoda fényeiben. Mosolyog, ami a teaszertartás után talán meglepő is lehet. Ma nem hagyja senkinek elrontani a kedvét. Bár legjobban az emlékeit kell bezárnia lelkébe, és semmi gond nem lesz. Megérkezve lát több ismerőst és idegent is, akiknek illendő módon köszön. Nem sétál oda senkihez, hanem halkan elvonul az egyik eldugodtabb zugába a helyiségnek és kis időt nyer, hogy körbetekinthessen.

//Karim NJK lenne ezek után, bár ha kellő erőm lesz, akkor csatlakozom. http://animeaffairs.files.wordpress.com/2008/08/youwillbemine.jpg //

A kezdeti ürességet lassan betölti pár érkező lépés visszhangja. Lycaria csodálkozó szemmel fordul a hang irányába és elbűvölve nézi a jövevényeket. Hiába, a japánok tudnak valamit, biztos varázslat, hogy ez a gyilkos ruha ilyen szép is lehet.
Barátságos, őszinte mosollyal és egy halk „sziasztok”-kal üdvözli a többieket, a kezdeti botladozásainak köszönhetően igencsak megcsappant amúgy sem túltengő önbizalma.
Egy pillanatra elbizonytalanodik Kumiko kérdésére felfigyelve, kíváncsi mit válaszol neki az ismeretlen férfi. Bármennyire is ámulatba ejtette a hely, azért némileg bizonytalan is. Vajon megfelelő helyen vannak? Végülis biztos nem tévedtek el ennyien! Az lehetetlen… És miért állna itt a pagoda, hogyha csupán ők téblábolnak el itt? És Akane-sensei? Elvileg ő nyitja meg a rendezvényt.
Azért annak örülök, hogy nem látta az előbbi szerencsétlenkedésem, még a végén varázsolna nekem egy harmadik lábat, hogy megálljak stabilan… Nem lenne túlzottan esztétikus, nem mintha problémám lenne a fél(fa)lábú kalózok stílusérzékével, csak megjegyeztem.
Ebben a percben meg is érkezik a gondolatban említett, újabb forgolódásra adva okot a lánynak. Az érzelmek gyors lefolyásban hullámzanak át a féltünde arcán, először meglepett, majd zavart, végül nyugodt és békés lesz. Az elképedés a tanárnő hirtelen belépőjének, a zavarodottság pedig a szavazásnak szól. Kire, miért, és mikor? Császár és császárnő?
Már politizálnunk is kell?! Nem sok követelmény ez egy fiatal máguskezdeménytől?!
Nos, igen, sosem volt kétség, hogy ő kimeríti a szőke nő sztereotípiát. Szerencsére az esély, hogy valaha komoly tisztséget bíznak rá, esetleg fontos feladatot rónak ki rá, egyenlő a nullával, ennyire rossz emberismerő és intelligenciahiányos egyed kerek e világon nem létezhet, szóval valószínűleg a Föld is megússza, hogy Lycához hasonló, az ész osztásáról véletlenül ellógó személyiség romba döntse ezt a kedves, kék sárgolyót. Meg úgy az egész ökoszisztémát.
A lelki békét természetesen a zene hatására éri el, finoman lehunyja a szemét egy röpke időre, és átadja magát a nyugalomnak, nem törődik többé a számára felfoghatatlan és túlmisztifikált szavazással, majd ha kell, csinálja, amit a többiek is, ahogyan szokta. Addig pedig jöhet a jól-érzem-magam-és-nem-érdekel-más terv végrehajtása. Szerencsére azon nem lepődik meg, hogy míg a dallam tisztán kivehető, zenészek sehol. Betudja a mágiának és kész.

Nem túlzottan foglalkoztatja az a tény, hogy több, mint kicsit csúszott el az idővel. Már eleve, aki nem akar csapzottan a kavalkádba merészkedni, pontosan nem is érhet oda sehova - hisz már szinte evidens az, hogy indulás előtt jut csak az ember eszébe megfésülködni, cipőt húzni, meg efféle jelentéktelen dolgokat elvégezni, amik a nagy kapkodásban elfelejtődtek. Amélie például hadilábon áll az általa viselt kimonoval, még ha túl sokat nem is takar. Mintha már az is attól a ténytől, hogy valaki felveszi, sztrájkolásba kezdett volna, pedig ez lenne a dolgok rendje. Igazán elkeserítő a tudat, hogy még ezzel a tradicionális ruhadarabbal sem találta meg a közös hangot. Csak egy újabb alátámasztás annak a sejtésének, hogy a japánok által már eleve meg van átkozva, és nem saját ügyetlenkedése miatt történnek balesetek akkor is, mikor sushit próbál enni egy japán étteremben elköltött vacsorán...
Mikor eléri a pagodát és belép, a mások által is használt jól bevált taktikát alkalmazza, és a fal mellé húzódik. Tekintetével egyenként méri fel a már ittlévők külsejét, helyenként eltűnődve hümmög is hozzá egy sort, amit véleménynyilvánításnak is be lehet tudni.
Ugyan nem fűz nagy reményt az estéhez, és határozott szándéka, hogy egy fél óra, maximum egy után lelép, alapos körülkémlelés után úgy dönt, addig még fontolóra veszi az ügyet, mivel cseppet sem néz ki olyan szörnyen minden, mint ahogy azt várta volna, számított rá. És még tömeg sincs, ami a manapság igencsak nagy emberkerülőnek számító lánynak külön pozitívum... de ehhez még úgy áll hozzá, hogy várjuk ki a végét, ha ilyen hülye japán zene van, ha nem, aligha hagynak ki a többiek egy ilyen eseményt.
Amíg nem lát meg ismerőst, vagy nem érzi úgy, hogy ideje elvegyülni, úgyis itt marad a falnak támaszkodva, izzasztó harisnyában és kényelmetlen selyemben. Igen, a pohár félig üres.

//Alex öhm.. ruházata: szamuráj cucc. Ne nézzétek Tom fejét hozzá, jó? xD//


"prefektusként előbb kell ott lennem"
Ez volt az a megszólalás, amellyel Evon meglépett előle, így nem is láthatta természetesen, hogy a gengszter milyen ruházatban készül megjelenni a nagy eseményen. Merthogy voltaképpen ő a nagy mágia maffiának a leendő vezetője. Nem mehet holmi kimono-ban, meg yukatában.
Mogorva arccal, ám fenséges megjelenéssel lépdel be a teremben, tekintetével azonnal a szőkeséget keresve. Nos igen, kétségtelen, hogy tökéletesen túlöltözött a kért ruházat helyett. Bár a páncélzatban kissé nehézkesek a léptek, ennek ellenére a hátára és oldalára csatolt katana-k, japán kardok nem tűnnek műanyagnak, sőt nagyon is igazin csillognak fel.
Talán félhetne is Daeron, mert ha lézerrel nem is, pengével még őrizheti a Rókáját.
A gengszter alapvetően nem szokott általában lopakodni, sompolyogni, vagy úgy egyáltalán csendben közlekedni. Az ő lépteinek stílusa: elefánt-dübörgés. A mostani lépteihez pedig még csörömpölés is hozzájárul, ahogyan közeledik a két szőke felé. Összevonja a szemöldökét, majd ahogy Evonékhoz érkezik, gyilkos tekintetével sandít Daeron felé.
- Te meg mégis mit keresel itt? Mit keresel Evon közelében?!
Morrantja, s ahogy odalépdel, szinte birtoklóan karolja át Evon derekát és rántja magához, felszegett fejjel, kijelentve.
- Enyém.
Mintha a mozdulat már önmaga nem fejezte volna ki eléggé eme kijelentését. Gyilkos tekintettel méregeti Daeront, ennek ellenére úgy néz ki, akár egy fenséges vadállat. Egy igazi bestia, aki a sok kis bárány közé robbant volna be.

*A férfi válaszol kérdésére, és mintha mosolyogna is, bár lehet hogy az inkább egy vicsor... Nem tudja eldönteni. Illedelmesen biccent, meghajol és tovább is megy, hogy szétnézzen a teremben. A díszítés az páratlan, kétség sem fér hozzá, s lassan meg jelenik még pár ember. A sensei is feltűnik és igen csak morcosnak látszik, de nem tud mit tenni ellene. Meglepi, hogy császár és császárnő választás is lesz, erről nem tudott, és őszíntén szólva nem is kíván részt venni ilyesmiben...
A felhangzó tapsokra megjelenő ételek és a megszólaló zene azonban rendkívül kedvére való... Rögtön oda is lép az egyik asztalhoz, hogy elbújhasson mögötte, nincs kedve senkivel sem beszélni. Ahogy arra megy, megakad a szeme Kriszty-n, s meg kell állapítania, hogy remekül áll a lányon a kimonója, annak ellenére is, hogy megváltoztatták annak a színét. Végül úgy dönt, közli a lánnyal a tényt: nagyon szép.*
- Szia! Kár így elbújnod, igazán jól nézel ki.
*Mondja mosolyogva, és ő is elbújik Kriszty mellett, egyáltalán nem úgy néz ki, mintha sajnálná, hogy a másik nem a "tömegben" ácsorog. Remélhetőleg nem zavarja a lányt, bár az határozottan pozitív, hogy most rózsaszín és mosolyog. Jobb mint a múltkori fekete, bár a teára jobb ha nem gondol.*

//Usernek most el kell mennie, de ha visszaér majd ír, ha nem akkor persze NJK, de attól még meg lehet választani császárnőnek, nem fog haragudni érte^^//

//999 //

Lám, lám egyre nő a létszám.
Kezd annyira agyára menni a zene harmonikusan ismétlődő ritmusa vagy mi, hogy lassan kizárólag rímekben beszél. Goethe forogna a sírjában, de ő egész szépen elszórakoztatja magát vele. Mármint persze mást is csinálhatna, csakhogy minek? Úgyis hajlamos mindent elrontani. Ez amolyan természetes mechanizmus nála, mint ahogyan R2D2 folyton csipogó hangot hallat. Nem mintha egy robot annyi minden mást tudna, ám lényegtelen, ez az estély nem a technikáról szól, hanem a szórakozásról. A robotok nem létezése ebben az alternatív középkorban, részletkérdés.
Csöndben nézelődik körbe-körbe, aztán próba-szerencse alapon körbejárja a helyet, keresve olyan területet, ahol könnyen beláthatja a Pagodát. Nincs kedve útban lenni, meg amúgyis, ez nem tűnik annak a tipikus perdüljünk táncra és verjük a ritmust a combunkon, meg cintányérral csattogjunk típusú rendezvénynek. Mármint ezekben a ruhákban megmozdulni is művészet csúcsa és netovábbja, táncolni meg egyenesen varázslatnak minősülne. Na persze egy mágustanodában a bűbáj nem is olyan fehér holló. Inkább szürke, a szürke szép szín.
És ennek a különös ételnek is előtte lehetne a fentebb említett árnyalata, akkor esetleg belekóstolna a lány. Így azonban… hát, nem túl bizalomgerjesztő. Köztudomásúlag vegetáriánus, szóval eleve nem tartozik a Nagy Sushifalók Nemzetközi Egyesületébe, már amennyiben létezik ilyesmi. Azért itt felmerül a kérdés, hogy bármelyik szövetség vagy szervezet bevenné-e a lányt a tagjai közé. A válasz egyértelmű.
Sóhajt egyet és csakúgyvéletlenül elnéz az újonnan érkezettek felé, majd egy pillanatra a szemei kistányér méretűre változnak és rajzfilmfigurákat megszégyenítően kimerednek. A keze szinte önkéntelenül emelkedik fel abba az irányba mutatni, és a világra rácsodálkozó kisded hangján szólal meg tőle szokatlanul hangosan, ám azért nem fülrepesztően harsányan:
- Jééé, az egyik szamurájpáncél életre kelt! – aztán mikor rájön, hogy tanácsosabb lett volna ezt magában tartani és esetleg jobban megerőltetni a látását, a tökéletes beégés elkerülése végett, újfent elvörösödve fordul vissza a kajás asztal felé, és a butaságáról elterelendő egymás után négy-öt apró, fehér süteményszerűséget nyel be, hátha legalább a porszívóvá változást sikerül elsajátítani ezen gyors falatozás keretében. Nos, ha azt nem is, a megfulladás ifibajnok szinte megy neki, hamarosan rekedt varjút idéző frekvencián kezd köhögni. Szerencsére ezt már csak a közvetlen közelében állók hallhat(ná)k. A Notre Dam-i toronyőrtől ellesett testhelyzetben bújik ismét a legyezője mögé és megpróbálja mély levegővételekkel lesegíteni az immár részlegesen szabad torkán a furcsa sütit, miközben elhatározza, hogy még öt perc és halmazállapot változás törvényei ide vagy oda, ő bizony bemutatja az elpárolgást. Bár az arcszínéből inkább a spontán szénné égésre következtethetnénk, megint a kimonojához illő színben pompázik.

Felvont szemöldökkel méri végig az új tanárt, azzal a kérdésére természetesen válaszol is negédes kis mosollyal az arcán. Némileg meg is hajol, ahogyan azt egy japánnak szokás tennie bemutatkozásnál (vagy köszönésnél).
- A nevem Akane Achironu, Császárnő, Királynő, az Extremus karvezetőhelyettese, illetve Átváltoztatástan tanár.
Elő is veszi legyezőjét, mellyel finom mozdulatokkal juttat magához is egy kis levegőt. Persze kezét nem nyújtja a másik felé, ugyan úrinő, sőt, arisztokrata családból és körökből származik, nem kedveli az európaiak nyálas szokásait.
Felnevet, de nem egészen telt és kedves nevetés ez, mint ahogy a nőnek általánosságban véve furcsa a kisugárzása is. Amikor azonban nevet szemérmesen (?!) szája elé húzza a legyezőt, amivel igazából szénfekete száját takarja. Nem lenne túl jó magyarázkodni ezzel kapcsolatosan, kedveli, hogy senki sem ismeri átváltozott formáját. A hüllő szemek pedig Tayler felé pillantanak.
- Varázsfegyvertant? S netán harcban is ugyanolyan jártas, mint a fegyverekben?
Kérdi szinte játékosan hangzó szavakkal, miközben körbe pillant a diákokon.
Vannak akik láthatóan jól elvannak, mert van ismerősük, azonban vannak olyanok is, akik egyáltalán nem állnak szóba egymással szinte. Össze is vonja a szemöldökét erre, nem szeretné ha az ünnepély tönkremenne, vagy unalmassá válna. Aprót int a férfinak, hogy várja meg, majd kecses léptekkel indul meg Lycaria felé. Hűvös kezét a vállára ejti, ahogy lepillant a lányra a kígyószemekkel.
- Lycaria kedves, egy bál az ismerkedésre jó.
Azzal szinte a kisugárzásával húzza szépen a lányt oda Vivien-hez.
- Íme, ha jól sejtem önök kartársak. Ugyan hímnemű egyeddel nem szolgálhatok táncpartnerül, maximum ha a kedves Extremusos fiúkhoz lépdelnek.
~Akik kétlem, hogy pont hölgy-társaságra vágynak...~
Jegyzi meg magában, miután látja Alex Evon-ölelgetős hadműveletét, de visszapillant a lányokra.
- Azonban úgy hiszem több témában is egyezik majd az ízlésük.
Mosolyodik el újra szenvtelenül, s következő áldozata természetesen egyik Extremusos leányzója, Amélie következik. Szintén a vállát érinti meg, mintha ez a kezdő fizikai kontaktus valami figyelmeztetés volna. Mosolyogva méri végig, elismerően biccentve.
- Igazán szép ruhád, el kell ismernem. Úgy vélem, ha van kedved, csatlakozz az egyik társasághoz, vagy ha unalmas tanári csevejt szeretnél hallani, akkor a tanár úrhoz és hozzám is jöhetsz.
Pillantanak rá a hüllőszemek, hogy aztán mosolyogva pillantson körbe. Ha a lány esetleg azt választja, hogy a tanárok mellett szeretne kínlódni, akkor természetesen követheti sensei-t, amint visszalépdel a férfihoz mosolyogva.
- Gomen...(Elnézést) De mint házigazdasszony...*nagyot sóhajt nem befejezve a mondatot* S Ön honnan származik, kedves Thor...?
Tapsol egyet újra, hogy a zene váltson, s a fiataloknak is jobban tetsző legyen, pörgősebb azért.

//Nos, először is, mivel úgy látom, hogy megvan körülbelül a létszám, ezért a PÜ-ket küldjétek el nekem, hogy kit szavaztok meg az est Császár és Császárnőjének!
A zene pedig:
Gackt- Vanilla
Gackt- Mizerable
Becca- I'm Alive
An Cafe- My heart leaps...
Boa- Rock with you //

Mielőtt láthatatlanul kiosonhatna a pagodából, olyan helyet választva, ahol nem teszi tönkre mások szórakozását, végigfut rajta a jeges borzongás és Akane-senseijel kell farkasszemet néznie. Noshát, ez kifejti az estély horrorba való átmenését, legalábbis a számára, már előre készülne rá, hogy na, ezentúl egy átokkal többet kap a fejére, de meglepetésére semmi ilyesmi nem történik, sőt. Ma is tanult valami újat, a sensei ugyanis vagy jó házigazda, vagy átment társközvetítőbe. Lycaria az előbbire tippel, nem tudja elképzelni a nőt sem kerítőnőként, se barátkeresőként, bár lehet nem így hívják azt, mikor odairányítják az egyik kartársához. Hívják ezt bárhogy?
Mindegy is, mély lélegzetet vesz és odabotorkál Vivien elé. Előtte is szerette volna megszólítani, csakhát ahhoz némi bátorságra és szociális képességre lett volna szüksége. Olyanja meg nincs. Az ajánlatra, hogy az extremusos fiúkhoz csatlakozzanak, behúzza a nyakát és még közelebb somfordál a kartársához. Mosolyogva nyújtja felé a kezét és igyekszik bizalomgerjesztő képet vágni a vörös hajú lány felé. Picit félelmetesnek tűnnek egy nyúlbéla féltündének, ellentétben a csendes Viviennel.
- Szervusz, Lycaria vagyok. Eddig sajnos nem volt szerencsénk, úgy látszik ez az estély mégis tartogat meglepetéseket.
Szerencsétlenül nevetgél, megint megeredt a nyelve, hiába, a dumaládaság igenis hátrány, mondjon bárki bármit. Amilyen csöndben meg tudja húzni magát, most olyan szómenés jött rá. Zavartan a füle mögé tűri egy kósza, kilógó hajtincsét, bármennyire társaságkompatibilis, nehezen ismerkedik, folyton fel van készülve elcseszett személyisége egy újabb támadására saját maga megalázása felé.
- A kastélyban maradsz nyárra? – érdeklődik kíváncsiságtól hajtva, témákban sose volt a toppon, ellenben ez egész jónak tűnik, valóban szívesen hallaná a lány válaszát, eddig senkit se sikerült megkérdeznie. Ő valószínűleg itt marad, otthon se az édesapja, se az édesanyja nem látná szívesen. Azért a kastélyban lakni amúgyis egyszeri élmény, felnőtt korában biztosan nem megy tanárnak – nincs aki felvenné -, ergo most, ebben a pár évben van csupán lehetősége a Tornerans falai közt tengetni katasztrófákban bővelgő, hétköznapi életét.
Közben egy az előbbinél kevésbé tradícionálisabb, sőt, modern zene hangzik fel, bár ugyanúgy tetszik neki.