//agyhalál...//

- Neked talán elég ha te látod őket, de én nem szeretnék felülni valamire, amit nem látok, és utána azt érezni, hogy lógok a levegőbe. Nem lenne túl kellemes érzés... *Közli tényszerűen, és nem kérdezi meg azt, amit ilyenkor mindenkit érdekel, hogy kit látott Ed meghalni. Bár igaz, hogy őt is érdekelné, azonban ez illetlenség lenne, és egyébként sincs köze hozzá. Ha esetleg majd jobban ismerik egymást, akkor lehet a fiú magától fogja elmondani, addig viszont kár erőltetni. Ha pedig nem lesznek jóba, hát annyi baj lenne. Annyira azért nem érdekes a téma.*
- De azért örülök, hogy egyet értesz a tanulással kapcsolatban. A vizsgák pedig egyáltalán nem voltak nehezek... Sőt! Volt amelyik röhejesen könnyű volt.
*A hangján hallatszik, hogy tényleg nem tartotta nehéznek a vizsgákat, sőt inkább egyfajta gúny van benne. Mintha lenézné a tanárokat, amiért ilyen egyszerű kérdésekkel akarták kiszúrni a szemét. Persze nem vizsgázott mindenből, csak öt tárgyból, és választhatott is, hogy melyikekből. De az, amit végül bevállalt tényleg nagyon könnyűnek bizonyult és mindenből teljesítette a 100%-ot. Pedig egyáltalán nem akart vizsgázni. Nem szeret felvágni azzal, hogy tud valamit. Legtöbbször nem is szólal meg csak ha kérdezik. Meg persze akkor ha saját véleményt kérdeznek, mert az mindenkinek van és nem feltétlenül igényel tudást. Ő csakis magának tanul, azért, hogy a megszerzett tudás a javára váljon. Elvégre kitudja hányféleképpen és hogyan használhat majd fel valamit a jövőben, abból, amit most tanul meg.*
~ Nem volt jó? Ez furcsa. ~
- Pedig az előbb még nagyon lelkes voltál. De ha nem hát nem. *Vonja meg a vállát, nem fog ő ezzel foglalkozni. Meg aztán nem is érti már ezt a gondolkodási módot. Az előbb Ed még dicsekedett vele, meg bizonygatta, hogy meg tudja védeni, a mostani megjegyzésből meg olyan, mintha nem is lett volna kedve a korábbi harchoz, akkor ugyan most miért lenne? Sosem fogja érteni az ilyen fajta gondolkodás módot. S a következő mondatok csak azt erősítik, hogy soha nem is fogja. Hogy örülhet valaki annak, hogy elfelejtett két évet? Ő valószínűleg beleőrült volna. Habár lehet neki is jobb lenne tudatlanságban senyvedni de az is igaz, hogy nem bírná elviselni, hogy nem tud valamit...*
- Egyszerű kis mérgezés. Nem túl izgalmas. *Érkezik a könnyed felelet, miközben végig simít a jobb kezével a bal karján, elnyomva az emlékeket, próbálva a látszatot kelteni, hogy tényleg nem történt semmi extra. Persze elég hihetetlen, hogy egy "egyszerű" mérgezést egy évig kezeljenek, de ez van. Kedve lett volna megjegyezni, hogy ő igazából csak 14 évesen kezdett élni, pedig akkor félig halott volt, de nem tette meg, hiszen ehhez senkinek semmi köze. Azért van amiben egyet értenek.*
- Szerintem is így van. És eddig be is vált, szóval bízom benne, hogy most is sikerülni fog. És igen itt leszek a nyáron. Meg húsvétkor és karácsonykor is... Egészen addig amíg be nem fejezem a sulit. *Ezt már nem mondja olyan lelkesen, mert azért hiányzik neki a hazája, de tudja, hogy nem mehet haza még egy darabig. Előbb fel kell készülnie, és akkor is kell egy jó terv. Ha ezekkel meg lesz, akkor majd visszamehet, addig viszont a legjobb tudása szerint kell teljesítenie. A japánokkal kapcsolatos megjegyzéstől igencsak meglepődik. Igaz a muglik tényleg folyton erről beszéltek, és elég sok szexuális témájú mangát vettek neki, de ő azt sosem gondolta úgy, hogy azért mert bárki is szexmániás lenne. Mindig azt képzelte, hogy csak őt akarják szívatni, amiért ő nem érdeklődik az ilyesmi iránt. Hogy zavarba akarják hozni stb. (ami persze sokszor sikerült is) Azonban ő olyan nevelést kapott, hogy ilyen szavakra még gondolni sem volt szabad. Akkor meg honnan tudhatna arról, hogy milyen is a való világ Japánban, ha ugyan tényleg ilyen.*
- Eh? *Kérdezi meg nagyon értelmesen, mert többre egyáltalán nem futja. Igaz azt már elhatározta, hogy nem lesz olyan "prűd" és nem kapja fel a vizet, azon ha valaki pl. mutogatni akarja magát... Ez a kijelentés viszont sokkolja. És az arcán látszik is, hogy neki erről fogalma sem volt, és bizony több magyarázatot igényel Edward legutóbbi kijelentése.*

//Kumiko egyre felnőttesebb lesz, Ed meg egyre kisfiúsabb *imádja az új képedet*//

*Lehet tényleg olyan lenne, mintha magától repülne, bár azért Kumiko számára a magától repülés, nem szétvetett lábakkal ülés formájában jelent meg eddig. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg minden szárnycsapásnál 2m-t emelkednének, hogy utána visszasüllyedjenek, és ettől egész biztosan hamar rosszul lenne. De ezt nem fejti ki, hiszen nem ismeri Edward álláspontját a dologgal kapcsolatban, meg aztán a fiú úgyis látná a dögöket, és így teljesen lényegtelen a dolog. A japán mentalitás, és a szigorú neveltetés az, ami miatt visszafogja a kíváncsiságát és nem az, hogy Ed nem érdekli. Pontosabban Ed is csak annyira érdekli mint bárki más: semennyire, de vannak dolgok, amik érdekesek, és az ilyen információkat nem árt begyűjteni...*
- Hát még várnod kell legalább fél évet. De hamar elszáll majd az idő... *Fűzi hozzá csak úgy mellesleg a vizsgákhoz, bár ez szinte felesleges. A lelkesedéssel kapcsolatos magyarázaton, kicsit nagyobbra nyílnak ferde szemei. Ez most tényleg nagyon furán hangzik neki. A bordatörést még érti, az előfordul egy ilyen versenyen. Azt is érti, hogy bizonyítani akar valamit a srác, de miért akar neki bizonyítani? Vagy magának bizonyítana azzal, hogy meg tud védeni valakit? Ugyanakkor Kumiko továbbra sem vágyik mások segítségére. Leszámítva egy-két helyzetet, mindent egyedül próbál megoldani. Nem nagyon bízik másokban, ami nem is csoda, ha az ember az anyjában elveszti a bizalmát, akkor ugyan ki másban bízna meg?*
- Szóval önbizalomhiányod van, és ezzel szeretnéd kompenzálni. *Vonja le a következtetést végül, ahogy Ed a mondandója végére ér. Ez persze sok mindent megmagyaráz. Kumiko is önbizalom hiányos, de ő ezt legtöbbször jól álcázza. Ennek ellenére, rendkívül jól esik neki, ha valamiben megdicsérik, leszámítva ha a szépségéről van szó, azt még mindig nem hiszi el, na de ez van. Hogy bánkódjon-e vagy sem, azt ő sem tudja pontosan. Van amikor visszamenne, mert kicsit rosszul érzi magát, attól hogy mindenki, szőke, barna, vörös és göndör, meg a bőrszíne is olyan szép mindenkinek, és egyedül neki van ferde szeme, ráadásul a kiejtése sem tökéletes... Ezek a dolgok azonban nem olyasmi, amiket meg szokott említeni, és a legtöbbször a tudata hátsó szegletébe süllyeszti, így nem is szokott rá sokat gondolni. Ezt leszámítva viszont jól érzi itt magát. Sokkal jobban elfogadják a társai és nincsenek szülők, aki szigorúan ellenőrzik, mit csinál. Az, hogy mennyire lesz boldog, ha visszamegy, az más kérdés. Kezdjük ott, hogy amit tervezni készül, nem éppen vidám, bár neki elég nagy szabadságérzetet adna. De vannak kétségei, hogy tényleg boldogítaná ez.*
- Lehet igazad van, bár sosem fogjuk megtudni, mivel közben nem megyek haza, hogy teszteljük, akkor mennyire örülnék. *Lehet ez a gondolat menet kicsit magas a fiúnak. Viszont Kumiko másképp szemléli az ilyesmit mint egy átlag ember. És persze az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ő sem mehet haza, hiszen az anyja megtiltotta. A japánok perverzsége eléggé meglepi. Még ha neki is van egy-két hasonló jellegű mangája akkor is. Ő azokat a gúnyolódó osztálytársaitól kapta, és aztán hogy őket idegesítse, megrendelte a kötet többi részét és előttük olvasta. De sosem gondolta, hogy annyira sok hasonló témájú kiadvány lenne.*
- Azért ez a világos bőr, meg telt idom, nem hinném hogy tipikusan japán lenne. Én nem néztem sok tévét, de láttam pár amerikai filmet, és abban is a nagy mellek, meg a szőke haj volt a menő... Arról nem is beszélve, hogy az osztálytársaim mind azt tervezték, hogy majd átorperáltatják magukat, hogy megfeleljenek az európai ízlésnek... Mellesleg, nem érdekel ki mit gondol rólam, és nem terveztem, hogy férjhez megyek. De köszönöm a tanácsot. Majd esetleg átgondolom. *Válaszol ő is úgy, ahogy Edward fejtegette a dolgokat, amolyan "időjárás" stílusban.*
- Mellesleg, milyen az a "pont ilyen lány"? *Ezt a részt tényleg nem érti. Pontosabban azt sem érti kiről beszél Ed, így azt sem tudja milyennek kell lennie a lánynak, de majd elmagyarázza a srác. Legalábbis reméli. Nem azért, mert pasizni akar, szimplán csak kíváncsiságból.*

//Igen, igen XD Kösziii Nekem is Kumiko, a japán lányok szépek *.* én pl szívesen lennék japán XD de csak majdnem jött össze //


*Nem szeretné, ha hamar elszállna, ámbár nem említi meg, talán a lány azt hinné nagyon rácuppant erre a kellemetlen témára. Bólint csupán, mintha egyetértene, de a kijelentést se nagyon akarja felfogni, inkább mélyedne a Kumiko és a japánok témába, mint a saját lovagi tornájába, vagy hogy miért volt neki rossz és mit akar bizonyítani, az önbizalomhiányról már nem is beszélve. Amikor ez szóba kerül, el is húzza száját kissé, kicsit félreértik az emberek a bizonyítási kényszerét…most sem tehet mást, mint megmagyarázza, annak ellenére, hogy utál magáról beszélni, de mivel sorozatosan félreértik, kezd már az agyára menni. Ez is azért van valószínűleg, mert sosem fogalmaz egyértelműen, nem mesél egyirányúan magáról, tehát az emberek belebonyolódnak.*
- Képzeld el, hogy van egy fiú, aki nagyon gazdag és népszerű volt egyszer nagyon régen…nem is tűnik számára annyira messzi percnek, mert egy baleset miatt másképp fogta fel az idő múlását és olyan volt neki, mintha egyik napról a másikra vették volna el tőle a múltját és az önképét, vagy hogy úgy mondjam az addigi egész életét. Kiderült, hogy nem az, akinek hitte magát, nem azok a szülei és a génjei sem, hazudtak neki egész életében és elég rondán becsapták. Kiderült, hogy ő olyasvalaki, aki soha nem akart lenni, valami olyasmit kell csinálnia, amit nem akar és olyan jelent és jövőt dobtak elé, amire soha nem vágyott, sőt ellenkezőleg, ódzkodott tőle. Mocskos, kegyetlen munkák, meg ilyesmik…S képzeld el, hogy bekerült egy olyan suliba, ahol ő a legfiatalabb és sokkal kevésbé népszerű és az sincs mellette, aki többet jelentett neki mindennél a világon, akire az egész élete épült, beleértve a népszerűségét. Mindig én voltam a legjobb, mindenben, az iskola sztárja, érted? Perszehogy bizonyítani akarok, de nem tudatosan, hanem bennem van, én ezt éltem meg, ebben éltem…mindent elveszettem és ahhoz, hogy túléljem újra akartam teremteni ezt a helyzetet és…nem sikerül újrateremtenem, de nem jellemezném teljesen önbizalomhiányként, szerintem annál összetettebb…persze az is van benne… Képzeld el, hogy Arthur királyból hirtelen földönfutó paraszt lesz…szerinted mit csinálna? Gondolom szeretné bebizonyítani, hogy király és vissza akarna mászni a trónjára. Az én sztorimban csak annyi a különbség és a kevésbé boldog vég, hogy nem lehet visszamászni. De az önbizalommal semmi bajom nincs, vagy legalábbis csak annyi, hogy fiatal vagyok, sokkal kevesebbet tudok, mint ti, nincsenek barátaim, ás őrültnek néznek, pedig mindig voltak, és be akarom bizonyítani, hogy mégis itt a helyem...de lehet ez is hamar átkerül múlt időbe… *Nah most őszinte, tényleg kezd ráunni már arra, hogy miért gyerekes, hogy lehet, hogy olyan alantas érzeményeket érez, mint a féltékenység, vagy épp, hogy azért nincs talán önbizalma, mert lúzernek született. Egyszerűen csak nem tud visszarázódni és mivel ezt nem tudja senki, segítséget sem kap. Bár most már le is mond az ilyesmiről…Arra nem jön rá, hogy Kumikonak bármi baja lenne magával, tényleg jól leplezi, komolynak és kiegyensúlyozottnak tűnik, akinek határozott céljai vannak. Olyan céljai, amiket talán élvez…de lehet csak Ed egyszerű lélek, hogy nem ért a mélylélektanhoz…elvégre a saját problémájára is hónapokig tartott rájönni…Viszont ez a tesztelős gondolat nem magas neki, érti, hogy nem mehet haza, valami miatt, ami összefügg a balesettel, bár azt nem sejti, hogy ki és miért bántotta, ezért nem tudja a lány megfigyelni magán, hogy miért nem mehet haza…Bólint is.*
-Nyilvánvaló, hogy nem tudhatod, ha egyszer nem mész haza. Vagy megelégszel azzal, hogy itt élsz és nem vágysz fölöslegesen Japán után, vagy folyton arra áldozol energiát, hogy egy másik világról képzelegsz amitől csak neked lesz nehezebb. De azt hiszem, hogy te inkább az előző, sokkal bölcsebb megoldást választod. Mivel okos lány vagy. *Mondja, nem hülye, bizonyos szempontból legalábbis. Megintcsak tévesek az elképzelések, hogy annyira gyerekes, hogy nem tudja más helyzetébe beleélni magát…Van, amikor baromi felnőtt gondolatai vannak…bizonyára a saját tapasztalatai miatt. A japán szexualitás témába belemegy, egyre komolyabbá válik Kumiko mellett, szépen kihúzza magát, mint egy babarcú diplomata, fárasztó mindig az értetlent játszani neki is.*
-Nekik nincs olyan, ezért vágynak rá…*Biztosan Kumiko is vágyik, de ezt nem teszi hozzá, elvégre elég szemtelen és indriszkrét lenne, s a lány megint azt hinné, hogy csupán tízéves ksifiúnak képes lenni, semmi több nincs benne…*
-Az csak az általában az elfogadott menő…szerintem sok európai lány meg a japán lányokra akar hasonlítani…vagyis aki eredetileg szőke és mondjuk érdeklik az animék, azok szerintem feketére festetik a hajukat és kihúzzák a szemüket japánosra, meg ilyenek…de a szőke, műmell sítl elég nagy baromság…több bennünk lassan a műanyag, mint egy kínai kakukkosórában…barbizni persze jó velük, de mivel csak játékbabák, annyit is érnek…barbit már lehet olcsón is kapni…ha a fiúknak játszani támad kedvük…*Vélekedik.*
-Elég buták voltak a szintetikus osztálytársaid, ezért mondtam, hogy vannak fiúk, akik az ilyen lányokat keresik. Akik eredetik, okosak és semmi kedvük szőkére festetni a hajukat meg szilikont tetetni a mellükbe…Szilikon, jól mondom? Pont ilyen vagy te is… original és japán és a japán lányok szerintem szépek úgy, ahogy vannak. Szerintem sok fiú szerint is…*Nem akar nőzni, csak elmondja a véleményét, elvégre Kumiko is kisfiúként tekint rá, szóval lassan az össszes másodikos lány nővérként lesz elkönyvelve neki. Különben is, Kumiko nem olyan a lány, akire csak úgy rá lehet hajtani és pont ez benne az érdekes, számára legalábbis.*

//Ezer bocs és főhajtás! Jelentem visszatértem. Remélem még hajlandó vagy folytatásra.//

*Igazán érdekes amikor két olyan személy találkozik egymással, akik nem szeretnek magukról sokat fecsegni. Ilyenkor történhet meg az, ami most is megesik Ed és Kumiko között. Ed inkább japánról és Kumikoról hallana, míg a lány inkább Ed történetét kísérné figyelemmel, viszonylag érdeklődve. Azonban az ő esetükben nehéz bármi ilyesmit is megvalósítani. Ha egyik sem akar beszélni, akkor nem nagyon lehet mit tenni. Persze végül Ed csak enged egy kicsit és valami fura virág nyelven előadja az életét, ami a kupolákkal ellentétben nem okoz gondot Kumikonak. Bizonyos részeket még át is érez, hiszen ő gazdag családból származik, igaz kitagadta az anyja... Egy év neki is kimaradt az életéből, még ha nem is úgy mint Ednek, hiszen ő magánál volt, tanult és tudta mi történik a nagyvilágban, mert kapott híreket, de egy szobában ücsörögve, többnyire magányosan töltötte az idejét. Neki is hazudott egy olyan személy, akire addig felnézett és a tetejébe mindenki eltávolodott tőle, megutálta. És persze mondhatnám most tovább is, de semmi értelme nem lenne.
Kumiko csak bólogat, időnként hümmög, ezzel próbálja kifejezni, hogy igen elképzelte, és még ráadásul érti is. Aztán csak hogy kicsit megpróbálja megnyugtatni Edet még válaszol is valamit. Nem igazán érti miért, talán mert, bizonyos értelemben, ő is elvesztett valakit, aki fontos volt neki.*
- Először is nem hiszem, hogy te vagy itt a legkisebb... De ha így is van, jövőre úgyis jönnek új diákok. Meg aztán egy ember életkorát nehéz egy tündééhez vagy egy törphöz hasonlítani. Gondolj bele, a tündék, legalább 120 évesek, mégis gyereknek számítanak még. Talán a tünde világban ők fiatalabbnak számítanának, mint amennyi te vagy. Az Arthuros hasonlatod az igen érdekes... Bár én szerintem, ha egyszer lekerülsz a trónról többet nem jutsz vissza. És én a magam részéről nem is akarnék visszakerülni rá. Tudod, ha egyszer lelöknek egy szekérről, akkor hiába próbálsz visszaszállni újra és újra le fognak lökni. Szerintem ilyen helyzetekben célszerű új szekeret, vagy ahogy te fogalmaztál, új trónt keresni. Nekem az a véleményem, de nyugodtan megcáfolhatod, hogy mindenkinek meg van a helye a világban. Az hogy mennyi idő amíg megtaláljuk ezt rajtunk áll. Sok ember ott követ el hibát, hogy nem veszi észre nem ott van a helye, ahol szeretné ha lenne. Türelmesnek kell lenni ahhoz, hogy rátaláljunk arra az útra, amelyen a mi szekerünk jár.
*Éljen a keleti filozófia. Ez olyasmi ami mindig megnyugtató. Sosem értette, miért ragaszkodnak az európaiak foggal körömmel olyan dolgokhoz, amihez nem kéne. Náluk persze minden másképp megy, sokkal könnyebben fogadják el a veszteségeket és tudomásul veszik, ha hibáztak. Valószínűleg ezért is tud olyan nyugodtnak mutatkozni akkor is, amikor orkánok tombolnak benne. A legtöbbször könnyedén eloszlatja ezeket a viharokat és hamar megnyugszik. Pontosan tudja mi a célja és hogyan akarja azt elérni. Azt is tudja, hogy sikerülni fog, hogy jó ösvényen jár, csak még nem jött a szekér. De ez nem jelent rosszat, ő türelmes, és igenis megvárja, vagy ha kell hát gyalog megy végig de azért reméli, hogy "jönnek majd érte". Nem tudja Ed mennyire értette az ő elgondolását, de azért reméli, hogy eltudta úgy mondani, hogy a másik is megértse.
A másik témáról nem érzi úgy hogy többet kéne beszélniük. Láthatóan Ed is felfogta, hogy nem áll szándékában visszamenni még, és miért is magyarázkodna tovább? Az hogy okos, az szintén nem volt kérdéses, a bölcs döntés az már hagy maga után némi kivetni valót, de inkább nem teszi szóvá. Az ízlések és a trendek sem éppen az a téma, amihez sok kedve van, nem is igazán ért hozzá, csak azt tudja elmondani, amit eddig látott-hallott, de ha Ed erről akar beszélni, akkor sem fogja itt hagyni.*
- Eleve ott a gond, hogy hasonlítani akarnak valakire vagy valamire. Nem véletlen az, hogy nem vagyunk egyformák... meg aztán ha mindenki ugyanúgy nézne ki az unalmas lenne. De nyilván ez is valamiféle népbetegség... Amúgy igen szilikon. De nem érdekel, hogy mások mit csinálnak, Ha jobban érzi magát hát csináltassa meg, csak ne csodálkozzon ha pár év múlva kiderül, hogy árt az egészségének, vagy ha például kilukad... *A szépség téma megint olyan amit utál. Nem ő nem szép, persze a szépség amúgy is relatív. De ha szép lenne, valószínűleg körbeugrálnák a pasik, és nem a könyveket bújná. Na persze ez így nem igaz, mert akkor is a könyveket bújná, csak akkor bosszankodna is, hogy nem hagyják olvasni. Tulajdonképpen jobb is hogy nem szép...*
- Ez relatív, bár én nem érzem magam olyan tipikusan japánnak. Mármint nézz rám, magas vagyok, a bőröm fehérebb mint a fal, és még a szemeim sem olyan ferdék... És ez még csak nem is természetes...*Beszéd közben szépen meg is mutatja mire gondol, feláll, hogy látszódjon több mint 170 cm, és a karját is megmutatja, hogy valóban hófehér, a szemeit meg nyilván látja mindenki... Az is érződik a hangján, hogy ő sem elégedett magával, de semmi kedve nincs kifejteni, hogy egyébként az ő bőre is szép sárgás és élettel teli volt, mert már sohasem lesz olyan és örülhet, hogy él. Amint befejezi a mondandóját visszaül, mert még nem tervezi a menést, valamiért mégsem jut eszébe semmi jó beszéd téma. Inkább hallgat. Ha Ed akar majd kitalál valami beszélgető témát, ha meg nem akar, akkor majd elmegy más szórakozást keresni, és akkor Kumiko szépen tovább olvas majd.*

// Sebaj, folytatása következik //

*Kínos volna csendben üldögélni, bámulni egymást, csak mert egyikük sem szeret sokat beszélni. Főleg nem magáról...Ed pedig eljátssza, mint ahogy folyton játszani is igyekszik, hogy nem adta fel ezen nagyra becsült tulajdonságát, hogy magáról nem mesél másnak. Kibújt a kiskapun és úgy tesz mintha csak egy történetet mesélne. Egy magányos, talán nem is létező, vagy régen elfeledett hős történetét, miközben arra gondol Kumiko talán nem is érti ezt az egészet. Hamarosan kiderül mekkorát téved és a lovag egy pillanatra leszáll lováról, ahogy Edward kicsit döbbenten Kumikora pillant. Az első döbbenet elmúltával halványan elmosolyodik. Tudja már, hogy így lesz a legjobb.*

-Biztos, hogy jönni fognak, de én a múltamban ragadtam, vagyis...csak azt tudom nyújtani, amilyen 13 éves koromban voltam, mert elveszett két évem és ez sokaknak gyerekesnek tűnik. Ezért gondolom, hogy fiatalabb vagyok, ti nagyobbak egyszerűen mást szerettek csinálni, máshogy gondolkodtok mint én annak idején.
Persze az is rájátszhat, hogy minden ember máshogy gondolkodik. Biztos te is érzeted már, hogy nem értenek meg, gondolom mindenki szokta, nem? *Komolyan kezd aggódni, hogy az ő agyával van valami.*

-Igazad van...soha nem lehet ugyanarra a trónra kétszer visszaülni. Csak tudod azt hittem ez úgy működik, mint amikor kétszer válasszák meg ugyan azt a politikust, vagy királyt. Bár a király egész életében király marad, akkor is, ha lelökték a trónról, nem? *Kérdezi kisfiúsan reménykedve.*
-Igaz, hogy a király kipróbálta, de nem választották újra, úgyhogy szerintem nem fog erőlködni. Jobb semmit nem erőltetni. Van amikor nem kell küzdeni, mert ostobaság, ugye? *Kérdez meg minden hülyeséget, mintha kellene neki a megerősítés, hogy jól gondolja-e. Talán azért van ez, mert kezdi roppan bölcsnek gondolni a lányt, ezen a saját úton és szekéren például hosszasan elgondolkodik.*
-De mi van, ha valaki nem elégedett azzal az úttal? Bele kell törődnie bármi is az, mert nem kerülheti ki? Ez olyan, mint a sors, végzet? Vagy egyszerűen a végén majd belátod, hogy nem volt másik út, nem volt visszatérés az egész életed ahhoz az úthoz kapcsolódott, amit elhanyagoltál és sokkal boldogabb lettél volna, ha nem vágysz többre, nem vágysz másra, vagy egyszerűen csak vágynunk nem kéne. Igen, azt hiszem a legrosszabb dolog a világon a vágyakozás, a legszomorúbb szó pedig a bárcsak. Én nem tudom úgy kimondani, hogy ne valami szörnyű jusson az eszembe, vagy valami, amit nem kaphatok meg. *Bigyednek le ajkai. Baromi aranyos ez az arckifejezés, de nem lesz tőle se magasabb, se felnőttebb se normálisabb és azon sem változtathat, ami fél lenni. Talán megértette ezt a gondolatot, biztos benne, hogy Kumiko tökéletesen az útján libeg, csak ő fél attól, hogy vadászként hány egykor ártatlan ember életét kell majd kioltania. Fel sem kell néznie, hogy lássa, tudja, hogy a lány ismeri a helyét a világban és elfogadja, ezért erre most rá sem kérdez.*

-Ahha, biztos tömegpszichózis. Szerintem a legjobb mindig egyedinek lenni. Úgysincs senkiből még egy. *Hogy hozta már fel ezt a szilikon témát, már nem is tudja...*
-Még a kitalált személyek is mások...mindegyik. Milyen jó lenne nem lenni csak valami kitalált személy. *Gondolkodik hangosan, félig lecsukott szemmel, a cipője orrára fókuszálva merengő tekintetét. Csak akkor pillant fel a lányra, mikor azt mondja: nézz csak rám, merthogy tényleg ránéz. Valóban olybá tűnik, mintha csak félig lenne japán, ami szerinte szép, de inkább hallgat. Ezt a lányt úgyse győzheti meg.*
-Különös... *Ért egyet.*
-Lehet, hogy örökbe fogadtak. *Amikor feláll lássa is milyen magas, felpattan ő is, vagy 2O cm-vel alacsonyabb. Úgy néz fel rá, mint egy szoborra, miközben nagyot nyel.*
-És akkor ne legyen az embernek kisebbségi komplexusa. Lehet, hogy én vagyok japán, csak nem tudok róla...*Dünnyögi. Igaz, hogy Kumiko idősebb nála, de ez a húsz centi...*
Na és ha kitalált személy lennél, akkor ki lennél? Én azt hiszem öt centivel, vagy...tízzel inkább több, mint te, fekete hajú, nem barna és vagy sötétkék vagy fekete szemű, izmos olyan mellkassal, hogy az összes nő megforduljon utánam és baromi metsző lenne a pillantásom és kb minden fiú a legjobb haverom akarna lenni mert tök erős lennék, de annyira nem izmos, csak ami tetszik a lányoknak és...már megint vágyakozok és ez hülyeség...*Huppan le inkább a fotelba borzasztó tanácstalan képet vágva.*

// hurrá // //User ügyes volt, és a piros x-re kattintott, amikor már majndem kész volt... kezdheti elölről... kicsit ideges, mert tök jót írt, és másodszorra úgy sem fog úgy sikerülni //


*Ednek nincs oka a megdöbbenésre. Egyszerűen csak arról van szó, hogy Kumikonak van plusz két éve tapasztalatokból, és azért lássuk be az is rengeteget számít. Arról nem is beszélve, hogy rendkívül olvasott, és a lányok amúgy is korábban érnek mint a fiúk. No de ezt nem fogja Ednek elmondani, ha a fiú magától nem jön rá erre, akkor ő nem fogja még jobban lelombozni. Valószínűleg előbb-utóbb Ed is utoléri a korosztályát és akkor nem fogja magát olyan nagyon másnak érezni. Bár kitudja. Kumiko sosem érezte magát a társai közé illőnek. Talán most itt Torneranson néha-néha. De még itt is, sokszor bizonytalan, vajon beleillik-e ebbe a világba. Igaz kifelé ezt nem mutatja, mert azt gyengeségnek tartja, márpedig ő nem gyenge.*
- Más dolog a múltban ragadni, és az is más, ha lemaradsz a társaidtól valami miatt. Az aki a múltban marad, nem is akar onnan kitörni, arra vágyik, hogy olyan legyen minden mint akkor volt, ettől fásult és depressziós lesz. Nekem nem úgy tűnik, hogy ilyen lennél... Nyilván vannak dolgok, amik zavarnak, de sokkal inkább tűnsz olyannak, aki azért próbálna beilleszkedni a mostba, csak egyszerűen még nem megy. De nem kell siettetned a dolgokat. Meglátod, a végén így is az lesz a baj, hogy túl gyorsan nőttél fel. De persze, mindenki vágyik rá, hogy idősebb legyen, és elfogadják, meg a többi... *Ő is szeretett volna annak idején magas lenni, és idősebbnek kinézni. És most, hogy megkapta? Megint elégedetlen. Hiába ő is ember.*
- Szerintem egyszer mindenki átéli, ezt a "nem értenek meg" dolgot, pedig az igazság az, hogy soha senki nem érthet meg senkit. Elvégre mind különbözünk, és máshogy gondolkodunk, érzünk. Lehet hogy vannak hasonlóságok, de senki sem fog soha pontosan megérteni... Vagy átérezni a helyzetedet. Sejteni talán sejtik majd, hogy neked jobb-rosszabb, de soha sem tudhatja senki sem biztosan.
*Válaszolja meg az újabb kérdést, úgy, ahogy ő vélekedik róla. Igazán örül annak, hogy ez a trón-szekér dolog, valamelyest érthető, mert nem szeretne nagyon sokat magyarázni erről, persze azért még nem minden világos Ednek... A kisfiús reménykedésen, ami megjelenik Ed arcán, egy gyengébb pillanatában Kumiko talán elmosolyodna, most azonban épp csak megrándul a szája széle, de az is alig észre vehető. Inkább kicsit megcsóválja a fejét és tovább magyaráz.*
- Nem, nem, nem erről van szó. Az utat, mindenki maga alakítja. Mindig eldöntheted, hogy merre fordulsz, hogy egy szélesebb úton, vagy egy keskeny ösvényen haladsz-e az csak rajtad áll. Nincs előre meghatározott útvonal, minden kereszteződésnél döntened kell és még ha épp nincs is kereszteződés vághatsz magadnak új utat, keresztül egy erdőn. Szekérből is több van... Vannak olyanok, amikről már beszéltünk, amik levetnek magukról. Mások elhaladnak mellettünk, és eszünkbe sem jut felszállni rá. Megint másokra felszállunk, de aztán úgy döntünk nem utazunk tovább és leszállunk. *Próbál lassan és érthetően magyarázni, a kezével is mutogatva, hogy hol balra, hol jobbra fordulunk.... Remélhetőleg, érthető a magyarázata. Kumiko nem hisz abban, hogy előre meg van írva a sorsunk. Ha úgy lenne, ugyan ki akarna élni? Ő biztosan nem.
A szilikon témát szerencsére lezárják, ez nagyon nem az ő dolga.*
- Kitaláltnak lenni? Ne hülyéskedj. Ha valaki kitalálna, akkor még önálló gondolatod sem lenne, mert mindent valaki más találna ki helyetted, akkor tényleg nem dönthetnél semmiben. És persze lehet, hogy valami cukros-mázos életet találnának ki neked, de az akkor már nem te lennél... *Kissé megrökönyödik ezen a kitaláltságon, őt bizony rendkívül zavarná, ha nem ő alakítaná a sorsát //milyen édes, pedig ha tudná, hogy ő is ki van találva xD//, de szerencsére nem így van. Legalábbis Kumiko így hiszi.
Az örökbefogadáson elmosolyodik. Valóban... Milyen jó lett volna, ha örökbe fogadják. De sajnos nem ez az oka a különcségének, hanem a sok gyógyszer, krém, meg a többi, ki tudja micsoda, amit beletömtek. Persze, ezeknek köszönheti, hogy él, de akkor is, jobb lenne, kicsit átlagosabbnak lenni, és nem kitűnni a tömegből. Inkább csak bólint a lehetőségre, nem áll szándékában elmagyarázni, hogy nem ez a helyzet. Viszont Ed következő mondatán már tényleg elmosolyodik.*
- Tudod Ed, a varázsvilágban, léteznek növesztő főzetek, amikkel lehet változtatni a magasságon... De én nem lennék, kitalált személy. És nem változtatnék meg semmit sem, hiszen te is mondtad, attól jó minden, hogy egyediek vagyunk... Ki tudja, valahol biztosa van, egy olyan fiú, mint amilyet az előbb leírtál...
*Válaszolja még mindig mosolyogva a kisfiús lelkesedésen, és közben reméli, hogy nem teszi nagyon tönkre Ed álmait a megjegyzésével.*

*Igyekszik figyelmesen inni a lány szavait, próbál elgondolkodni gondolatain, múltban ragadáson…igen. Kissé biccent, tudja, hogy azért depressziós, mert ott ragadt valahol Mickeynél és a boldogásuknál…
Nem szól, csak bólint, figyelmesen, mintha csak tűnődne, nem mérlegelne, esetleg rádöbbenne néhány összefüggésre.*
-Aha, én próbálom…Hát most már egyre kevésbé…Tudod, van egy olyan pont, amikor már tudod, hogy egyszerűen nem érdemes tovább küzdeni. Nem lehet. Feladtam, hogy elfogadjanak. Nem akarom, nem érdekel…nem fogok tovább ezért harcolni. Mások miatt változni, ugyan már…rosszul gondoltam az elején, de ha belegondolsz egy olyan embernek, aki egész gyerekkorában népszerű volt, ünnepelt csirkefogó nem könnyű elfogadnia a mellőzöttséget. Ha szerettek egyszer régen, nem olyan könnyű elfogadni, hogy most inkább a közröhej és a hülye kisgyerek jelző illik rám…csak azért mert más környezetből jöttem…és egy 13 évesnek hidd el menő, ha valaki részegen megy be énekelni dalmágiára. Itt nem volt az semmi, amit annak gondoltam. Nem csak küzdeni kell, de feladni, az is művészet, igaz? *Vár megerősítést ismét a lánytól. Idősebb, tapasztaltabb és nem biztos benne, hogy ő gondolja jól.*

- Szerintem azért vannak kivételek… Végülis minden ember arra törekszik, hogy megértsék, vagy legalább elfogadják, elismerjék, ha mást nem a létezését…Ez általában nem szokott elég lenni, az ember mindig többet akar, többre vágyik, maradandót alkotni, azt akarja, hogy emlékezzenek rá, ha meghal, hogy ne tűnjön el nyomtalanul…vagy átérezzék a gondolatait. Szerintem vannak az emberhez olyan közel álló emberek, akik képesek 99 százalékban megérteni…Az az egy százalék pedig kell, mert mint mondtad minden ember egyedi és talán tökéletesség sem létezik. Igen, azt hiszem nem létezik, amíg valaki nem tökéletes, addig nem ért meg valakit tökéletesen. De a rokonlelkek, akik tényleg közel állnak hozzád, szerintem megértenek…engem értettek már meg 99 százalékban, és hidd el nincs jobb dolog a világon. Ezért keresem megint ezt a megértést, de mivel…mivel…*Kissé elakad, tekintetét is a földre szegezi, érzi, ahogy falai vészesen remegnek….*

- Ez…igaz…*Tér vissza gyorsan a szekérhez, mielőtt valami olyasminek engedne teret, amit később megbánna. A döntések és szekerek vonatkozását most már megérti, jobban figyel rá, mint egyébként, hiszen valami másról szeretné elvonni a figyelmét, ezért tudja teljes mértékben a sorskérdésekre vonatkoztatni.*
-Ezt hívják szabad akaratnak, nem? Teljes mértékben az emberre van bízva mit hogyan alakít…és tulajdonképpen akkor mi tehetünk róla, ha elcsesszük az életünket. Az egészről mi tehetünk, csak mi…mert mi választottunk egy adott dolgot. Ez…nagyon nagy felelősség…Fel van rá készülve az emberiség? Nyilván nem, különben mindig boldogok lehetnénk! *Utóbbi mondata kissé hangosabban csattan, mintha villanyégőt gyújtottak volna a fejében, olyannyira erős a felismerés, hogy arcát tenyerébe temeti,feje lassan lekúszik karja mentén, óvatosan belemarkol a hajába és úgy marad egy ideig. Kumiko nem tudja milyen súlyos döntést hozott és ettől csak még elképesztőbb ez az egész és attól függetlenül is meg fogja próbálni azt a dolgot, ha tudja, most már érti miért hajlamosak az emberek sokszor azt választani, ami a legrosszabb nekik. Hogy most már el kell hagyni azt a gyerekes gondolatot, hogy a sors, meg istenke alakítja az életünket, az ember tervez, egy felsőbb hatalom végez, s ha valami rossz történik velünk azt ráfoghatjuk valamire…csak hogy ne kelljen az adott dologgal szembenéznünk. Nincs felsőbb hatalom, nincs sors, energia van, amit mindenki maga alakít…mindenki azt tesz magával, amit szeretne…és akkor majdnem az egész emberiség olyan kisgyerek, mint ő hiszen nem látja a mélyebb értelmeket, vagy a szabad akarat lehetőségének határtalanságát. Szinte szédül, hogy erre ő most rájött…kicsit úgy érzi elragadja valami forgószél és csak pörög…és csak pörögni fog, amíg bele nem őrül.*

- De ez nagyon nagy felelősség, ha kitalálnák nem kéne…nem te tehetnél róla…Akkor mi a helyzet a bűntudattal? Ha mindenről mi tehetünk…és igazad van, mindenről mi tehetünk. Te soha semmit nem bántál meg, nem érzed felelősségnek? Nem? Nem? *Kérdezi, végre leemeli tenyerét arcáról, haját is elengedi, de úgy néz Kumikora, mintha a lány pofon csapta volna. Elhisz neki mindent a sorsról és szabad akaratról, de egy dementortól nem ijedne meg ennyire. Pedig ő is csak kitalált, pedig sok mindenről nem tehet…de most már késő istenkéhez imádkoznia, mindenről ő tehet, ami vele történt.*

- Semmit? Soha semmit nem változtatnál meg? Nem is akarok magas lenni, jó így…*Motyogja, legörbült ajakkal, durcásabb gyerekképe nem is lehetne.*
- Biztosan létezik és annyit tornászik, hogy más nincs is az életében…Csak iskola, baráti kör meg valami szerelmi szál és ennyi az egész. Nem kiábrándító? Ennyi az egész…Iskola, tanulás, baráti kör, jó esetben, nekem például az sincs, szerelmi szál meg pláne *(van, csak nem veszi észre)*
- Hát neked…vagy neked is csak ennyi az egész, mert így akarod? Vagy elég neked ennyi…esetleg van, de nem beszélhetsz róla, mert a te dolgod? *Mondja, mint inkább kérdezi, de inkább kiteszem a kérdő jeleket…*
- Az enyémben nincs ez utolsó kettő, hanem helyette szörnyűségek mitikus lényekkel…mindez mert én akartam ezt, pedig nem is, nem is, soha nem akartam vadász lenni! *Meredten bámul Kumikora…most megint olyat mondott, amit nem kellett volna, vagy csak ledobta egy sertésszállító szekér. Mindenesetre megáll benne az ütő, még pislogni is elfelejt, ennek következtében egészen bekönnyezik a szeme. Vagy talán nem is ezért? Talán tényleg nem akart vadász lenni és talán valóban borzalmas, hogy mégis ő választotta ezt…Vagy csak nem pislog…alig lélegzik és nem mer mozdulni. Esetleg nem tud…Nem is ismeri ezt a lányt! Mégis tudja, hogy örökre megmarad annak, aki megmutatta neki az igazságot.*

*Nagyban bólogat igen, valami ilyesmire gondolt.*
- Megváltozni csak önmagadért érdemes, akkor ha Te nem vagy elégedett saját magaddal. Mások kedvéért még megpróbálni is fölösleges. Sosem leszel elég jó másoknak, ha egy kicsit változtatsz valaki más kedvéért akkor utána többet akarnak, s a végén minden leszel csak nem önmagad. Gondolom hogy nem könnyű, ahogy az sem az, ha épp az ellenkezője történik. Ha régen nem szerettek, akkor azt is nehéz elfogadni ha hirtelen több figyelem irányul rád mint korábban. Az egész csak megszokás kérdése... Szerintem. A legtöbbünkkel az a baj, hogy félünk a változástól és nem tudjuk, hogyan kezeljük a merőben más helyzeteket.
*Az iváshoz meg a többihez nem fűz hozzá semmit. Sejti, hogy nem könnyű a másiknak, ahogy neki sem az, de neki nem kötelessége Ed problémáin gondolkodni, s az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy nem akar. Az, hogy elbeszélget vele, még mindig csak azért van, mert a fiú emlékezteti Seijire és mert amíg beszélgetnek addig sem unatkozik. Nem mintha olvasás közben unatkozott volna, de van olyan, amikor az embernek már az olvasáshoz sem igazán van kedve.*
- Nevezheted művészetnek, én inkább akaraterőnek hívnám... Bár ez semmit sem változtat a lényegen: Nehéz. *Mondja ismét bólogatva, próbálva megerősíteni Ed szavait.
Az újabb okfejtést figyelmesen végighallgatja, nem szól közbe. Ez a 99 százalék dolog érdekesen hangzik, bár ő nem hisz ebben. Nem tapasztalt még ilyet. Épp ezért nem is szól semmit, s amikor Edward megakad, akkor is csak egy szemöldök felhúzással jelzi, hogy bizony várna folytatást, de nem követelődzik. Türelmesen vár, hiszen a türelem mindig megtermi gyümölcsét. Ha nem most akkor majd később... Ed nem tér vissza a félbe hagyott mondathoz, helyette a szekérhez tér vissza. Kumiko pedig összekulcsolja hosszú, vékony ujjait, úgy hallgatja tovább a fiút.*
- Azért ennyire nem egyszerű. Mások is mennek az úton és az ő jelenlétük eléggé nagy befolyással van a döntéseinkre. Biztos vagyok benne, hogyha egyedül lennénk, akkor mindig jó döntéseket hoznánk. Az hogy valahol hibázunk az azért van, mert valaki mással találkozunk és a hatás amit gyakorol ránk esetleg rossz döntésekre "kényszerít". Persze nem mindig, de előfordul. És a kényszerítést sem szó szerint értem. De biztos vagyok benne, hogy nagyon is befolyásolnak minket mások. Meg aztán gondolj csak bele, amíg kis gyerek vagy, szinte egy önálló döntést sem hozol, mindenben a felnőttekre és a nagyokra hivatkozol. Őket követed, őket utánozod, mert te magad még nem tudsz úgy önálló döntéseket hozni. Legfeljebb arról, hogy éhes vagy-e. Akármit is gondolsz, az életednek ez az első szakasza nagyban befolyásolja a további tetteidet. Ami pedig az emberiséget illeti... Szerintem soha semmire sem volt elég felkészült és nem is lesz. De nem is igazán érdekel.
*Sajnos nem teljesen osztja Ed véleményét, s a fiú reakcióját sem érti igazán. Nagyra nyitott szemekkel figyeli az előtte lejátszódó jelentet, ahogy Edward a tenyerébe temeti az arcát, majd a haját kezdi el markolászni, egészen olyan mintha meg akarná tépni magát. Kumiko fejét oldalra döntve, a fotel karfájára támaszkodva figyeli a másikat. Tulajdonképpen Edward nagyon érdekes személynek tűnik. És még az átváltoztatástan korrepetálásra is kéne időt szakítaniuk valamikor... Bár ez most eszébe sem jut. Inkább csak várja mi jön ezután.*
- Nem tehetnék róla... Hmm. Szerintem vállalnunk kell a tetteink következményeit... De, vannak pillanatok, amikor azt gondolom, valami nem volt éppen helyes, de ha most visszagondolok az eddigi életemre, úgy érzem nincs semmi amit megváltoztatnék vagy másképp csinálnék ha lenne rá lehetőségem, és így utólag nem, nem bánok semmit sem, amit tettem. Az ember azért hibázik, hogy tanuljon belőle, ezért szerintem semmit sem kell megbánnunk. Fel kell ismerni a hibáinkat, elfogadni őket, s igyekeznünk kell, hogy többet ne kövessük el ugyanazt a hibát, vagy ha olyan a hiba, akkor változtassunk rajta.
*Sok olyan perc volt az életében, amikor úgy érezte, ezt nem kellett volna, de utólag mindig ugyan oda lyukadt ki: ez is csak egy újabb tapasztalat, amit a jövőben a javára tud majd fordítani. Ennek megfelelően él, s ez a módszer bevált nála.*
- Semmit. Soha. *Rázza a fejét, ezzel is alátámasztva szavait, és elmosolyodik Ed szavain, miszerint nem is akar magas lenni.*
- A felsorolásod után egy pillanatig tényleg azt hittem, hogy unalmasnak találnál egy ilyen életet, most mégis elégedetlennek tűnsz... *Jegyzi meg kicsit csipkelődve. A kérdés pedig nem egészen világos számára.*
- Mit értesz az ennyi az egész alatt? Meg az alatt, hogy így akarom? Hogy elég-e? Miről nem beszélek? *Valahol kimaradt neki egy névmás vagy egy utalószó, de nem érti... Most a szerelemről van szó, vagy az iskoláról? Esetleg valami teljesen másról? Pedig már kezdett egész jól érteni Edward nyelvén. Igen Ed valahogy más mint a többi diák akivel eddig beszélt. Nehezebben érti a gondolatmenetét. De nyilván a nyelvi különbségek is közre játszanak ebben. Aztán csak hogy még jobban összezavarja újabb fura dolgokat kezd mondani, amiket Kumiko még annyira sem ért.*
- Vadász? *Kérdez vissza, s a hangjában ma először csendül igazi érdeklődés. A szemeiben is valami furcsaság csillan, jelezve, hogy most tényleg kíváncsi de azért próbálja leplezni. Nem hajol előre, nem pattan fel, és nem is követelődzik. Nem is fog, vagy ha mégis csak burkoltan... Erről azonban muszáj többet megtudnia.*

//Fagyunk...//

- Aha *Bólogat megint az okos Kumikonak, mint egy fiatal, aki tanulni akart tőle, jó, hogy nem vesz elő jegyzetfüzetet.*
- Akkor nem akarok megváltozni senki kedvéért és nem fogok félni a változásoktól. Nem…azt hiszem én sohasem féltem a változásoktól, különben nem jöttem volna ide 14 évesen. *Vélekedik hangosan, nem nagyon érdekli jelenleg, hogy a lány olyan dolgokat hallhat, amit nem kéne neki, mondjuk, hogy az érzéseiről beszél. Azt nem szokott másoknak, ezért megvádolták már, hogy nincsenek is neki.*

- Ó tényleg, mások! Másokra nem is gondoltam. *Kap a szekérhez hirtelen. Hát igen, azt is sokat mondogatták neki csöppet önző a drága… Nem baj, hogy Kumiko nem akar foglalkozni a problémáiva, ő sem igazán akar, usernek sincs hozzá nagy kedve, de mit lehet velük kezdeni? Vannak. Az öngyilkosság nem jött neki össze a barátszerzés szintén olyan projekt, ami nem halad, amiről teljesen letett nincs más választása, mint együtt élni ezekkel. Néha kicsit szomorú, egyedül van, de majd kap egy kutyát és mások sem nagyon fogják észrevenni rajta, hogy gondjai vannak, nem fogja mesélgetni, hogy Képzeld, a legjobb barátomról kiderült, hogy az ikertesóm, de vámpír lett, megölte a szüleink és én kinyírtam. Ez van, kész. Vele aludni meg senki nem fog, hogy hallja éjjel a sikolyait, meg hogy mit beszél álmában. Narkolepsziás, úgyhogy elég intenzív víziói vannak, de ez sem érdekel senkit. Eddig is tudott vele élni a halált nem érdekli, hogy egy ilyen betegnek valójában 24 órás felügyeletre van szüksége és hogy valószínűleg nem is véletlenül igényli a társaságot… Ez sem érdekel senkit. Mindenki a maga problémáival törődik senki nem fog babugastni egy árva gyereket. Nem lesz belőle hasznuk, az emberek pedig alapvetően haszon lények és mivel egojuk van önzetlenül csak ritkán cselekednek. Ezt ő vagy megszokja vagy meghal. S az sem fog érdekelni túl sok mindenkit a világ ilyen, rohadtul csúnya tud lenni, s ő aki eddig álomvilágban élt kezd erre végre rájönni. Nem fogják őt ajnározni, senki nem áll mellé, egyedül kell, ha szeretne. S jelenleg nem tudja szeretne-e, éli majd a kis, mindennapi életét és ennyi. Vagy túlél, vagy nem, azt még a tulajon usere sem tudja merre billen majd a mérleg.*
- Oké, befolyásolnak, de egy idő után aztán nem. A barátok, környezet talán. De nekem speciel egyik sem van, Tayler pedig soha nem próbált meg befolyásolni. *Hatni rá lehet, de sokszor nem sikerült. Mickey volt csak befolyással rá, soha életében senki más igazán. A felnőttekre nem hallgatott soha.*
- Szóval engem most már nem befolyásol senki, teljesen önálló vagyok. *Húzza ki magát, s kíváncsian pillant Kumikora, noha valahol sejti a választ.*
- Szerintem te is.

*A nagy hajtépésből kissé gyorsan riad, visszapillant rá, talán megint túl hevesen beszél, de eltanulja Kumikotól ezt a nem érdekelnek a dolgok dolgot.*
- Akkor te szerencsés vagy, de hidd el, hogy ezzel nem mindenki van így és nem könnyű a ténnyel megbarátkozni, ha valami olyat tettél, amire nincs bocsánat, vagy feloldozás és vannak dolgok amiket nem lehet elfogadni és vannak helyzetek, amikor nem lehet nem elkövetni többször ugyan azt a hibát mert rá vagy kényszerítve valamire. Megtörhet a szabad akarat, hidd el és akkor nincs más választásod egyszerűen folytatni kell. Van ilyen mindig újra és újra elkövetni ugyanazt, vagy hasonló dolgokat és a körhinta csak akkor áll meg, ha már elveztél a szédülésben, vagy valaki megállítja *Kicsit kétségbeesetten cseng a hangja, úgyhogy gyorsan elhallgat és erőt gyűjt ahhoz, hogy talán folytatni tudja.*
- Elégedetlen is vagyok. *nyel egyet, aztán felpillant egy m,múló pillanatra.*
- Ha lennének barátaim meg egy nő az életemben, vagy mit tudom én, nem is kell, elég csak a barátok akkor biztosan sokkal könnyebb lett volna már csak megfeledkezni is a dolgokról. De így nehéz…*Magyarázza, hogy miért elégedetlen.*
- Tulajdonképpen csak visszakérdeztem, hogy te meg vagy-e elégedve. Néha kicsit hülyén fogalmazok. *Vallogat.*
- Az életed minden területére gondoltam. *Vagyis szerelem is, barátok is, gobálban minden. Azt hogy bánja-e, hogy utalást tett a vadászságra nem tudja érdemes-e megbánni, vagy egy percig is afelett lamentálni, hogy nem érte meg.*
- Én…csak…nem akartam vadász lenni. *Pattan is fel, mert ez, különben is ettől a szótól mindig menekülhetnékje van. Mickey akart mindig vadász lenni,s ha ezt a szót kimondja ez mindig teljes hangerővel kezd el ordítani a fejében. Most is szédül már tőle, egészen vészesen pörög. Valahová szaladna, de hirtelen azt sem tudja hol van és hogy kivel. Nem látja az ajtót, ezért érzi, hogy meg kell várnia, míg elmúlik a pörgés, vagy valaki felébreszti ebből az éber álomból. Nem mozdul, izmai egészen megmerevednek és egy röpke pillanatra azt sem tudja meg fog-e tudni egyáltalán valaha is tudni mozdulni. Katapszia  a narkolepszia velejárója, stresszhelyzetekben. Amikor az ember nem tud mozdulni néhány másodperig, de az agya zavartalanul működik, Edward esetében pörög tovább, de aztán hamar visszatér izmaiba az élet és szépen kirohan abból a szobából, nem is tér oda vissza valószínűleg soha többet.*

// Kösz //

*Egészen szokatlan módon de elmosolyodik Eden. Nem azért, mert vicces, vagy mert gúnyolódni szeretne rajta. Egyszerűen csak azért, mert aranyos. Kumiko fejében az ilyen gondolatok elég rikák, ahogy a késztetés is, hogy megöleljen valakit, pedig most megtenné, ha az agya nem tiltakozna olyan erősen. Márpedig nála az ész mindig győzedelmeskedik... leszámítva egy bizonyos helyzetet, de az ugye többet nem fordul elő. Szerencsére a beszélgetés is más szálon halad tovább, így a gondolat, amilyen gyorsan megszületett el is vész a süllyesztőben s soha többet nem kerül felszínre.
Ed gondolatai, amiket persze Kumiko nem ismer, igazán érdekesek, s nem is sejti, hogy Kumiko egészen hasonló cipőben jár... De persze ő sem szokta mesélni, hogy az anyja, akit rajongásik szeretett, évekig mérgezte, remélve, hogy ha meghal a varázserejét megszerezheti magának, majd amikor nem volt hajlandó feldobni a talpát és torneransba jött, szépen kitagadták. Nem ezzel ő nem szokott dicsekedni. Igaz Krisztynek elmondta, de néha már azt is bánja.
Ez amolyan kamaszkori lázadás lehet, amit persze egy kamasz sem ismer el, hogy egyedül vagyok a világban, egyedül oldom meg a problémáimat és mindenki hagyjon békén. Valahol Ed is ezt teszi, egyedül akar lenni a problémáival, de közben persze érzi ő is, hogy ez nagy teher. Ez lehet az oka annak a néhány elhintett mondatnak is, ám azok írtó keveset mondanak a lánynak, és talán nem is kellene neki másokkal folgalkoznia... Ugyanakkor Ed beszél, ő meg itt van, hát akkor meghallgatja. Más dolga úgy sincsen.*
- Tayler? Úgyérted Tayler professzor?
*Kérdez vissza, mert ez igazán érdekes, mintha Ed komolyabb kapcslatba lenne a tanárral. Igaz semmi köze nincs hozzá, de ha valami érdekes, hát az nem árt megkérdezni, ha titok, akkor Ed úgyis megmondja, hogy erről nem akar beszélni. Az önállóságot illetően, megmoccan a szája sarka, de most nem hagyja az előbbi mosolyt előtörni. Helyette inkább válszol a kérdésre.*
- Igen azt hiszem az vagyok. Bár én nem akartam az lenni...
*Csúszik ki az ő száján is egy titkos gondolat. Valójában amíg nem jött el otthonról nagyon is önálló akart lenni, de amióta egy levél sem érkezik a szüleitől - leginkább az apjától vagy az öccsétől, azóta sejti, hogy nem erre az önállóságra vágyott. Hogy Ed tényleg az-e azt ő nehezen tudná, megítélni. Azonban azt látja, hogy a másik elég büszke erre, nem szeretné lelombozni így inkább csöndbe is marad. Meg persze azért is, mert nem áll szándékában Eddel lelkizni. S mindezek ellenére is biztos benne, hogy így kellett történnie a dolgoknak. Épp ezért is tudja kimondani, hogy nem bánt meg semmit, még azt sem, hogy elvesztette a családját.*
- Ezt hívják lelkiismeretnek... és tudom, hogy vannak dolgok, amire nincs bocsánat ~épp ezért nem fogok megbocsájtani anyának~ de ha ilyesmit követsz el, akkor egy idő után vagy megőrjít a lelkiismereted, vagy a kiírtod magadból és akkor megszűnik a bűntudat.
*Nem mintha ő hinne az ilyesmiben, de azon az egyetlen alkalmon, amikor az anyjával kettesben beszélt a gyógyulása után valami ilyesmit mondott, neki az anyja: "Lelkiisimerete csak a gyengéknek van, és én nem vagyok gyenge." Elég ijesztő volt... Fura, de az a mágia nélküli nő, mindennél rémisztőbb Kumiko számára. De ebbe nem is gondol bele, inkább tereli a témát, eléggé észrevétlenül, nehogy az anyjára kelljen gondolnia.*
- Azért barátokat szerezni nem lehet olyan nehéz...
~Bagoly mondja verébnek, hogy nagy fejű~ *Jut eszébe, hiszen neki sincsenek barátai. Bár ki tudja... Azért vannak, csak nem biztos benne, hogy azok barátok. Mindenesetre, nem gondolta soha sem, hogy szüksége lenne rájuk. A visszakérdezésen egy pillanatig elgondolkodik, azán szólal csak meg.*
- Tulajdonképpen nem vagyok mindennel elégedett, de vannak céljaim, és ha azokat elérem, akkor elégedett leszek.
*Ha csak nem állít fel újabb célokat, mint általában mindig. A vadász dolog enyhén meglepi főleg a reakció, s amíg azon agyal mit kéne most tennie, már késő is lesz, Ed kirohan.
Kétségbeesetten ő is felpattan az ajtóhoz siet, előbb jobbra majd balra pillant, közben kiabál.*
- Eeeeeeeeeeed!!! Eeeeeeeeeeeeed!!!!
*De ki tudja, elér-e a fiúhoz a hangja...*

//Nem a leghosszabb, nem a legjobb, de megígértem anno, és ha késve is de betartom, hogy nem hagyom befejezetlenül. //