Pince

Tárgy: Re: Pince Hétf. Dec. 28 2009, 03:17

*Zavart keserűséggel húzza el a száját Weeko "óóóó"-zására, de nem szól semmit. A véleményre, a szörnyűre is csak biccent, jelezve, hogy igen, valóban az. De hát tizennyolc év alatt megszokja az ember, nem? Ő ugyan nem tudja, hogy a lány vérleopárd, de azt látja, hogy eléggé húzódna közelebb, meg közvetlen lánykához van szerencséje. Csak remélni tudja, hogy Weeko megérti a betegségét, és esetleg kerülni fogja az érintéseket, de... minden bizonnyal hamar rá fog jönni, hogy nem túl sok esély van arra, hogy teljesen megússza ezt az ismerettséget.*
- Haptefóbia. *Javítja ki önkéntlenül is mosolyogva, de igazából neki is nehéz volt megjegyeznie, és először neki is a hapci jutott róla eszébe.* - Nincs köze a tüsszentéshez, de nem tudom, miért ez a neve. Biztosan valami latin, vagy más nyelvű szakszóból ered. De a latin a legesélyesebb, vagy talán görög... de valóban nem tudom. *Hagyja, hogy Weeko kutasson a gondolatai között a téma után, majd mikor megkapja azt, akkor kissé meghökken.*
- Egy cicáról és egy csibéről? Hát, rendben. Akkor keresek valami ilyesmit a mesekönyvben. *Persze tudja jól, hogy nem fog ilyet találni. Hát, akkor ez lesz a nehezebb dolog, a rögtönzés. Sebaj, már egészen jól megy neki, maximum nagy hülyeség fog belőle kisülni a végén. Azért lapozgat a könyvben, mintha tényleg keresne. Ezzel is időt nyer a gondolkodásra, a történet összerakására, hiszen ha olvas, akkor mégiscsak folyékonyan kellene mondani a dolgot, nem lehet nagyon gondolkozási szüneteket tartani. Maximum majd lassan olvassa, a szavakat ízlelgetve, és ha nagyon nem jut eszébe semmi, ideiglenesen átcsúszik altató tempóba. Előfordul.*
- Hát... mindenféle pszichológusoktól ellesett módszerrel. Hipnózis, meg nem tudom. Meg fokozatos közelítéssel, ilyenekkel. Baj van? *Felvonja a szemöldökét, mikor Weeko nagyon igazgatja a ruháját. Közben a lapozgatásban is megáll, a keze csak a könyvön nyugszik. Akkor meg pláne megdöbben, mikor a lány nem tudja pontosan, hány éves.* - Hát, mikor születtél? De akkor mindenképpen fiatalabb vagy nálam. Én tizennyolc éves vagyok... A Roxfortban már végeztem is, azután jöttem ide. A mágusirodalom pedig... Ugyebár irodalom, tehát írókról, költőkről és az ő műveikről fogunk majd tanulni, gondolom. Legalábbis ahol én tanultam, ott ilyen volt a mágusirodalom, de most mintha hallottam volna rebesgetni, hogy a vitatkozás művészetét vették... Szóval azt hiszem, valamennyire még nekem is meglepetés lesz.
*Visszafordul a könyvhöz, majd a hirtelen kérdésekre felnevet.*
- Huh... Nem olyan rég érkeztem, igazából nem sokkal azelőtt, hogy először találkoztunk. De pontosan nem tudom neked megmondani. Az állatokat... végülis igen, de őket sem szívesen. Szeretem a csokoládét, de csak kis mennyiségben, nem igazán tudok egyszerre sokat megenni. És igen, köszönöm szépen, kérek. Milyen? *Még felpillant, majd még lapoz egyet a könyvben, aztán megköszörüli a torkát. Még néhány másodperc csend, összeszedi a gondolatait, aztán folyékonyan belekezd. A könyvet nézi, mintha olvasna, de fejből rögtönzi a mesét... az ő művészete ebben rejlik.*
- Egy nyári napon kezdődik történetünk, éppen azon, amelyiken az a csapat hattyú elrepült a piros tetejű ház felett. Csipi, az apró, sárga kiscsibe sóvárogva nézett utánuk. Annyira szeretett volna ő is szabadon szárnyalni, körülnézni odakint, a kerítésen túl...! De hát nem tehette meg. Nem merészkedhetett ki nemhogy a kerítésen, de még a dróthálón kívülre se, hiszen az éhes macska onnan leste minden mozdulatukat. Ha csak közel ment a kerítéshez, a tyúkanyó máris visszahúzta. Ezen a napon viszont úgy érezte, eljött az ő ideje. A macskát talán három vagy négy napja látta utoljára, mikor bement a fészerbe. Azóta ki sem dugta onnan az orrát, így Csipi úgy ítélte meg, nem lehet akkora balszerencséje, hogy a vén Cirmosnak épp akkor jusson eszébe kilépni, mikor ő a kerítés felé lopakodik. Még egyszer körülnézett, de Tyúkanyó épp a testvéreivel volt elfoglalva. Csipi nagy levegőt vett, majd kibújt a drótháló alatti résen, amit már régóta figyelt. Biztosan a macska ásta oda, de nem volt alkalma egy társukat sem elkapni azon keresztül.
Csipi óvatosan lopakodott egyre távolabb és távolabb a dróthálótól. Elbújt a vizes vödör mögé, majd onnan tovább osont a seprű takarásába. Hirtelen megfagyott az ereiben a vér, ugyanis nyávogást hallott a közvetlen közeléből. Nem, az nem lehet, hogy a Cirmos előkerüljön! De nem. Ez a nyávogás nem a Cirmoshoz tartozott. Bizonytalan volt, halk, és ismeretlen. Csipi óvatosan kikandikált a seprű mögül, majd ijedt csipogással bújt vissza, mikor szembetalálkozott egy fekete kismacskával. Nem lehet pontosan tudni, melyikük ijedt meg jobban a hirtelen találkozástól. A fekete kismacska rögtön a seprű másik oldalára menekült, és onnan nyávogott ijedten. Hős kiscsibénk egy idő után rájött, hogy a furcsa, apró szerzet nem akarja bántani, így úgy döntött, megpróbálkozik egy bemutatkozással.
- Ééén... én Csipi vagyok. - jelentette ki, még mindig a seprű mögött reszketve. Egy ideig nem érkezett válasz, majd a fekete kismacska odadugta a fejét - amivel Csipit hirtelen visszavonulásra késztette... *Az utolsó mondatoknál érezhetően lassít kicsit, lassabban beszél, jobban megfontolja a szavakat, miközben lopva Weeko tekintetét keresi. Aztán visszafordul a könyvhöz, miközben egy pillanatra sem áll meg, és visszatér a normál tempóhoz.* ... zöldeskék szemeivel pedig kíváncsian méregette a kiscsibét.
- Én Wee vagyok. - mondta végül, és kissé közelebb hajolt Csipihez, aki reszketve húzódott el. - Hova mész?
Csipibe hirtelen visszatért az élet. Kihúzta magát, majd mégis inkább összébb, és bizalmasan suttogott Wee felé.
- Ki! Felfedezni a világot, a kerítésen túlra!
Wee meglepetten hátrált egy lépést. Magában megjegyezte, hogy egy igen bátor kiscsibével hozta össze a sors. Egy ideig csak méregette Csipit, aki kissé megszeppenve húzta összébb magát. Hiszen hátha butaságot mondott, és Wee mindjárt kineveti. A kiscica azonban elgondolkozva bökte meg mancsával Csipit, ezzel újra szívrohamközeli állapotba taszítva a kis állatot.
- Te, Csipi... veled mehetek?
*Itt megáll egy pillanatra, felpillant, mintha Weeko reakcióját várná. A történet meg még csak most indul el, de user már lusta tovább írni, majd a következő hsz-ben folytatódik. To be continued...*

Tárgy: Re: Pince Hétf. Dec. 28 2009, 04:18

A kijavításra pislog párat, de a következő pillanatban már legyint is egy aprót és mosolyogva pillant a fiúra, kuncogva hümmögve.
- Nekem a hapcifónia jobban tetszik.
Bólogat nagyokat, széles mosollyal az arcán, határozottan. Mostantól fogva bármit is mond a fiú, számára ez a fóbianév marad ilyennek. Ennek ellenére érdeklődve hallgatja a magyarázatot, hiszen hátha tanul belőle valamit. Zavartan pislog párat, aztán próbálja utánozni a neveket.
- Ühm... Jatin...? És Göröngy?
Kész. Ennyi. Nem jegyete meg ezt sem úgy, ahogy van, no de sebaj, Weekonál már megszokhattuk, hogy nem ugyanúgy fogja fel a dolgokat és a szavakat, mint a normális emberek. Aztán nagyot sóhajtva hümmögve, elgondolkodva.
- Ott biztos nagyon sok embernek göröngyös az élete. Tudtad, hogy Magyarországon (Hungary->hungry->éhes) éhesek az emberek? Borzasztó, borzasztó...
Megcsóválja a fejét, aztán szélesen elmosolyodva pillant fel a fiúra.
- Ha egyszer eljutok oda, akkor viszek nekik nagyon sok csokit, hogy ne legyenek olyan éhesek, és akkor biztosan nagyon boldogak lesznek mindannyian...
Magyarázza lelkes mosollyal az arcán, vidáman csillogó tekintettel. Aztán a magyarázatot hallgatva pár pillanatra nagyon komoly pofival bólogat (ami inkább édes, mintsem valóban komolynak vehető arc nála), hallgatva a fiút. Végül hirtelen jelenik meg egy széles mosoly az arcán, hogy aztán lelkesen átölelje.
- Akkor majd én segítek neked meggyógyulni!
Tessék. Ennyit a fokozatos közelítésről, Weeko módszere az "elefánt az porcelán"-hadművelet. Hatásos, az biztos, bár nem biztos, hogy pozitívan, inkább sokkoló lehet szegény srác számára. A megdöbbenést fel sem veszi, csak mosolyogva vonogatja a vállát hümmögve.
- Én nem emlékszem semmire, kicsi koromban találtak meg az indián bácsik és nénik, ők azt mondták, hogy 5 vagy 6 éves lehetek, tudod? Mert nincsenek olyan... izéim... amikra rá van írva, hogy ki vagyok és honnan jöttem, meg kik a szüleim. De a bácsik és a nénik adtak nekem új nevet!
Jelenti be büszkén, kihúzva magát és szélesen, vidáman mosolyog, mintha nem lenne olyan szomorú dolog árvának lenni. És akkor még szó sem volt az indián falucskában történt mészárlásról, aminek sajnos ő volt az okozója. Pontosabban szólva a Másik.
A mese azonban kezdődik, Weeko pedig széles mosollyal, érdeklődő tekintettel hallgatja a fiút és figyeli annak történetét. Nem is igazán figyeli, hogy olvassa-e valahonnan, inkább a hangjára fülel és figyel, elvégre az sokkal jobban leköti a figyelmét. Mert ő olyan, mint a kisgyerekek.
Persze ahogy a mese elkezdődik és ahogyan alakulgat lassacskán a mesélő szavai által, úgy változnak a lány arckifejezései: hol elnyílnak az ajkai, hol széles, vidám mosoly jelenik meg az arcán, hol halkan kuncogva teszi kezét a szája elé, szóval igen sokféleképpen reagálja le a mese cselekményét. De azt le sem tudja tagadni, hogy pontosan figyel minden egyes szóra és mozzanatra, teljesen leköti figyelmét Csipi nagykalandja.
Amikor a fiú lassít, érdeklődve pillant fel rá, aztán, amikor hallja a nevet, hirtelen széles mosoly jelenik meg az arcán.
- Weeee! Nekem is ez a nevem!!!
Őszinte lelkesedéssel pillant a fiúra, le sem esik neki, hogy róla lett elnevezve a fekete cicus.
Aztán lassan közeledik a hatásszünet, mire Weeko rögtön érdeklődve hajol közelebb a fiúhoz, nagy szemekkel, hadarva lelkesen a kérdéseit.
- Ugye vele mehet? Ugye megy? Csipi és Wee együtt mennek kalandozni, ugye? Ugye? Ugyeee?
Egyértelműen hatással volt rá a mese, és nagyon kíváncsian várja ennek folytatását, csillogó macska szemekkel, széles, lelkes mosollyal az arcán...

Tárgy: Re: Pince Hétf. Dec. 28 2009, 20:59

*A lelkesedésre mosolyog, és egyre inkább beleéli magát. Nem is annyira a történetbe, inkább abba, hogy ő most mesél, Weeko pedig örömmel hallgatja. És az fontos neki, amit ő mond. Ahogy ő beszél. Ez azért határozottan jól esik neki, így hát tovább "olvassa" a mesét... viszont aztán a lány hirtelen megöleli, mire lefagy. Kis híján felüvölt, de időben moderálja magát, így csak erőteljesen összerezzen, majd valóban lefagy. Behunyja a szemét, összeszorítja a száját, és magában némán kezd el százig számolni. Nem szól rá a lányra, remélhetőleg az hamarosan észreveszi magát, főleg, hogy így a mese is szünetel. Ha Weeko elengedi, akkor elmosolyodik, bár kissé még erőltetetten, és válaszol a kérdésre, miszerint együtt mennek-e kalandozni.*
- Várt ki a végét, Weeko. *Mondja egyszerűen, majd gyorsan megkeresi magában hol tartott, mi volt eddig, hiszen az ölelés eléggé kizökkentette. De nem tart sokáig a szünet, hamarosan ugyanott folytatja a mesét.*
- Te, Csipi... veled mehetek?
Csipi döbbenten nézett a kismacskára, és elbizonytalanodott. Hiszen ez a valami azért mégiscsak a Cirmos fajtájából való. Cirmos pedig mindig őket akarja elkapni, és Csipi látta is, mikor az egyik testvérét elragadta. Napokig siratták utána szegény Csöpit. De hát ez a kis fekete szőrpamacs olyan ártalmatlannak tűnik, és annyira lelkesen nézi őt a kékeszöld szemeivel! Csipi végül megadta magát.
- Hát, jó... Akkor menjünk együtt.
Wee rettentően felvidult, és boldogan kergette a saját farkát körbe-körbe.
- Dejódejódejódejóóóóó! - énekelte vidáman, Csipi pedig egy ideig csak döbbenten nézte a körtáncot, majd vidáman csipogva kezdett csapkodni a szárnyaival. Hirtelen felkukorélt a kakas, mire a két újdonsült barát megdermedt. Egy ideig ijedten meredtek egymásra, majd észrevették magukat, és Wee a kerítés felé pislogott.
- Akkor indulnunk kellene, nemde?
- De igen, azt hiszem.
A két barát óvatosan lopakodott a kerítésig. Csipi szinte teljesen elbújt Wee mögött, és egy-egy erősebb zajnál ijedten csípett bele a kismacska farkába csőrével. Wee ilyenkor élesen felnyávogott, majd tovább lopakodtak. Hamarosan elérték a kerítést. Egy ideig osontak a tövében, míg végül találtak egy rést, ahol ki tudtak bújni. Csipi szinte rögtön kibújt, Wee azonban nagyobbnak bizonyult. Félúton beszorult a kerítés alá, és akárhogy mozgolódott, nem tudott kijutni.
- Csipiiii, segíííííts! - nyivákolta kétségbeesetten.
- Segítek, segítek! - ígérte a kiscsibe, és csőrével becsípte a kiscica fülét, majd húzni kezdte. Wee keservesen nyávogott, de így sem tudott kijutni. Úgy tűnt, menthetetlenül beszorult.
- Jaj, mi lesz most, mi lesz most! Így nem tudunk menni kalandozni! - siránkoztak együtt.
- Csipi... drága Csipim... próbáld meg még egyszer! - kérlelte Wee a kiscsibét. Csipi újra elkapta a kismacska fülét, és teljes erejéből húzni kezdte. És lássatok csodát, Wee egyszercsak kicsusszant a kerítés alól! Örvendezve borultak egymás nyakába, hiszen átjutottak a kerítésen túlra. Megilletődve néztek szét a kinti világban, amit Weeko vidám nyávogással, Csipi pedig vidám csipogással üdvözölt. Aztán viszonyt elbizonytalanodtak, és tanácstalanul néztek egymásra.
- És most... merre? - csipogta Csipi, mire Wee hunyorgott.
- Arra. - mondta végül, és egyszerűen elindult az egyik irányba, Csipi pedig követte. Odakint még rengeteg kaland várt rájuk, mielőtt visszatértek Tyúkanyóhoz és Cirmoshoz... de ez már egy másik történet.
*Szépen becsukja a könyvet, és a lányra pillant, miközben felel az előbbi kérdésekre, már amire emlékszik. A neveket nem javítja ki, bár nem érti, hogy nem hallott a lány még a latin és a görög nyelvről.*
- Nem, Magyarországon nem éhesek az emberek, csak a nevük hasonlít nagyon erre a szóra. De hidd el, én minden nyáron oda járok nyaralni, meg karácsonykor is. Ott is születtem, de nem voltunk éhesek, mikor ott voltunk, vagy ha véletlen mégis, Alfred bácsi és Molly néni azonnal adtak enni. *Nem felel semmit arra, hogy Weeko-t az indián bácsik és nénik találták. Megértette, hogy árva a lány, és nem akarja erről faggatni... hiszen ő sem szereti, ha a szüleiről kérdezik.* - És mondd csak, Weeko, szeretsz ebbe az iskolába járni? Melyik tantárgyat kedveled leginkább?

Tárgy: Re: Pince Szer. Dec. 30 2009, 22:18

Ahogy lefagy a fiú az öleléstől, lebigyesztett alsó ajakkal húzódik egy kicsivel távolabb. Egy olyan lénynek, akinek szerves része életének az érintés és a folyamatos fizikai kontaktus, annak igencsak nehéz visszafognia magát ilyen téren.
Persze, amíg a fiú mesél, addig ő boldogan hallgatja és figyeli a mesét.
Egészen megfeledkezik erről az érintéses dologról, sokkal jobban leköti a figyelmét Wee és Csipi nagy kalandja. Láthatóan teljesen őszintén minden érzékével a mesére összpontosít. Ha mellette egy bombát dobnának le, még az se zökkentené ki a mesehallgatás öröméből. Semmi megjátszás, semmi színészkedés, Weeko teljesen beleéli magát a történetbe (már csak ugyebár Wee cica miatt is), így amikor eljön a történetnek azon része, amikor a fekete kiscica a kerítésnél beszorul és kétségbeesetten nyivákol, kezeit rémülten a szája elé kapja. Szemei elkerekednek és nyüszögve hadarja rémülten.
- Szegény Wee! Szegény! Csipi húzd kiiiiiiiii!
Nyafogja macskás rémülettel a hangjában, egészen megfeszülve hajol közelebb a fiúhoz. Persze most nem azért, hogy megérintse, egyszerűen csak belefeledkezik a mese hallgatásába. Mintha azzal, hogy ő előrébbhajol, talán a történetbe is tudna segíteni, hogy a kiscica kiszabaduljon.
Amint Wee kiszabadul a mesében, Weeko szélesen elmosolyodik nagyot sóhajtva, teljesen leengedve vállait és ellazul megkönnyebbülten. Mosolyogva figyeli Jeffrey-t, ahogy lassacskán a történetet is befejezi. Végül ahogy a mese utolsó szavai elhangzanak, a leányzó örömtelien, széles mosollyal az arcán tapsikol lelkesen, ugrándozva és kacagva.
- Ez nagyon jóóó volt! Éljen Csipi és Weeeeee!!!
Tárja szét karjait kacagva, szinte tombol benne a felesleges energia, mert rögtön felpattan és kuncogva táncol körbe.
- Csipi a kiscsibeee és Wee a kiscicaaa,
ééletüüüük csupa-csupa nagy kalaaand!
Bátrak, vakmerők, igazi kalandorok,
céljukban hajthatatlanoooooooooooook!
Meeeeeeeeeeert...
Csipi a kiscsibeeee és Wee a kiscicaaaa,
éééletüüük csupa-csupa nagy kalaaand!

Énekli vidáman, néhol eléggé farsan, de azért nagyon boldogan és buzgón próbálja a magasabb részeket kiénekelni. Amellett, hogy hangja olyan, mintha macskát nyúznának, még az is rosszabbít a helyzeten, hogy habár a rímek jók, a dallamot rögtönzi. S mint ilyennél, általában eléggé kusza hajlások és dallamok jöhetnek ki.
Szóval, becsületére váljon Jeffrey-nek, ha mindezt ~~túléli~~ kibírja.
Amint azok a bizonyos felesleges energiák végre alábbhagynak, visszacsüccsen a fiú mellé és nagy cicaszemeivel felpislog rá.
- Ugye még mesélsz nekem Csipiről és Weeről? Hogy milyen kalandokat éltek át a nagyvilágban? Ugye? Ugye? Ugyeee?
Már éppen fogná meg a fiú felkarját, hogy nyomatékosítsa kérdését, amikor megakad és nyaffantva húzódik vissza, lebiggyesztett alsó ajakkal, szomorkásan.
A fiú szavaira érdeklődve pillant fel, aztán elmosolyodik szélesen, megnyugodva, hogy abban az országban mégsem éhesek az emberek. A következő kérdésekre azonban nagyokat pislog, hogy aztán elgondolkodva, dünnyögve, tarkóját vakarászva töprengjen el a válaszokon. Újra széles mosolyt ölt, azzal neki is kezd nagy levegővel.
- Én nagyon szeretem ezt az iskolát! Azért, mert Gerard befogadott engem ide és nagyon kedves mindenki és nagyon szeretem őket! Rengeteg barátom van, akik mind nagyon aranyosak és kedvesek és rendesek és szeretik a csokiiiiiiit!
Nevet fel vidáman, aztán a másik kérdés már egy kicsivel húzósabb. Elgondolkodik, töpreng, visszaemlékszik azokra az órákra, amikre tavaly járkált, végül egyértelműen jön ki a győztes.
- Gerard óráit szeretem a legjobban! Ő nagyon vicces és kedves ember, tudod? És nagyon finom innivalókat lehet csinálni az óráin, amikbe mindig bele szoktam kóstolni. De erről psssssszt...
Vigyorodik el szélesen, aztán kuncogva pillant fel rá kérdő tekintettel. Természetesen azonnal jön a nagy kérdésarmada, amivel általában mindenkit le szokott támadni a leányzó, kivétel nélkül.
- És te honnan jöttél? Onnan aaaa...a...a... Magyarországról? Nagyon messziről? Mi a kedvenc játékod? És a kedvenc csokid? Hiszel az ufókban? És a szörnyekben? Tudtad, hogy a csoki mindenre jó? Fogsz még nekem mesélni Csipiről és Weeről? Rajzolsz majd róluk?

Tárgy: Re: Pince Pént. Jan. 01 2010, 19:29

*Mikor Wee nyüszögve kezd szurkolni Csipinek, hogy az ki tudja húzni a kiscicát, akkor Jeffrey halványan elmosolyodik, de nem zökken ki, csak folytatja a mesét. Ugyan a hangja megremeg egy kicsit, mikor Weeko közelebb hajol, de végülis nem ér hozzá, így ez hamar elmúlik. A lánynak talán fel sem tűnik, amennyire bele van feledkezve a mesébe.
Igazából nem volt egy túlontúl érdekes vagy bonyolult mese, a többi története nem is ilyen, de mintha valahogy megérezte volna, hogy Weeko-nak ilyet éri meg mesélni. Biztosan jobban értékeli, mint egy elmélkedős, érzelmeket kifejtős novellát, mint amilyen általában a többi írása. És igen, minden bizonnyal jól is sejti, legalábbis a dolog az a része mindenképpen teljesül, hogy Weeko értékeli az ilyen fajta mesét.
Mikor a leányzó énekelni kezd, akkor először felszisszen, és ösztönösen a füléhez kap, majd végül a takarót egészen a fejére húzza, észrevétlenül eldugaszolja a fülnyílásait, és kissé erőltetett mosollyal figyeli a lány lelkesedését. Miután az befejezi az éneket, egy ideig még cseng a füle, de azért a takarót már leengedi, és hamarosan a mosolya is őszintébb lesz.*
- Örülök, ha tetszett a mese. Ne aggódj, Csipi és Wee nagyon ügyesen fogja felfedezni a világot, és mindig segíteni fognak egymásnak, hogy ne legyen bajuk. *Eleinte még furcsa volt neki, hogy egy nála alig egy-két évvel fiatalabb lánnyal úgy beszél, mintha egy kislánnyal tenné, de mostmár valahogy magától jön az egész. Egyszerűen természetes, hogy Weeko kislány, így hát úgy is kell beszélni vele, mint ahogy a kislányokkal szokás, nem pedig mint a korabeliekkel.
Aztán az ifjú vérleopárd vissza is huppan mellé, miközben Jeffrey már a takaró szélét gyűrögeti, majd elgondolkozva felel. Végülis, kitalálhat még néhány mesét a két kis állatról, vagy rögtönözhet is, ha legközelebb találkoznak.*
- Persze, fogok majd még neked mesélni. Ha legközelebb találkozunk, rendben? Meg majd azután is. Ha akarod, mindig, mikor találkozunk, elmondom egy kalandjukat. De csak röviden, hogy jusson máskorra is. *Mosolyogva teszi meg az ajánlatot, amit Weeko minden bizonnyal el fog majd fogadni, majd csak hallgatja a tanárokról és a tantárgyakról alkotott véleményt. Enyhén kikerekednek a szemei, mikor Weeko Gerard-ról beszél. A karvezetőjét hívják így, és igazából ő nem egészen ilyen dolgokat hallott róla, de hát... biztosan van másik Gerard is. Igen, csak ez lehet a magyarázat.
Vagy... talán Weeko olyan, mint Pollyanna abban a könyvben, amit olvasott. Hiszen még gyerek, ez tisztán látszik. Gyerek, akit még nem mocskolt be a felnőttek világa, és aki képes mindenkiben meglátni a jót, és mindenkit kedvesnek látni, és mindennek örülni.*
~ Tényleg... Pont, mint Pollyanna. ~
*Megcsóválja a fejét, hiszen... Pollyanna túlságosan is... jó volt ahhoz, hogy valójában éljen, legalábbis a mai világban. És mégis... a reinkarnációja itt ül vele szemben. Weeko-nak hívják, és tizenhat vagy tizenhét éves. Öt vagy hat évvel idősebb, mint Pollyanna, mikor az édesanyja testvéréhez kerül. Idáig jut a gondolatmenetben, mikor eljut az agyáig, mit mondott Weeko az előbb. És nagyon finom innivalókat lehet csinálni az óráin, amikbe mindig bele szoktam kóstolni. Oké, tekerjünk vissza. Gerard Wayner bájitaltantanár. Még ha van is másik Gerard az iskolában, igen kicsi rá az esély, hogy olyan órát tartson, amin finom innivalókat lehet készíteni. A kérdésekre először nem is felel, csak enyhén döbbenten néz fel Weeko-ra. Belekóstol a bájitalokba, finomnak tartja őket, és az ég világon semmi baja.
Ezzel a lánnyal valami nincs rendben. Nem, Weeko-val valami nagyon nem okés, és nem csak az, hogy Pollyanna reinkarnációja. Végül mégis nyel egyet, halványan elmosolyodik, és igyekszik válaszolni a kérdésekre.*
- Öhm... hát... Nem, én Angliából jöttem, nem annyira messziről. Csak a nagybátyám, Alfred bácsi él Magyarországon, és náluk szoktuk tölteni a nyári szünet egy részét, a karácsonyt, meg az ilyeneket. A kedvenc játékom... főleg az ilyen dolgok, amikor mesét kell kitalálnom, vagy történetet. Nekem ez a játék, tudod? A kedvenc csokim a sima tejcsokoládé, és még esetleg az epres. És a csoki tényleg sok mindenre jó, boldogabbá tesz, de sajnos el is hízik tőle az ember, ha sokat eszik. És persze, majd lerajzolom neked Csipit és Wee-t, ha szeretnéd. Hogy rajzoljam le őket? Van valami külön kívánságod?
*Oké, néhány kérdés talán kimaradt, de igazán nem várhatja el tőle az ember, hogy mindent meg tudjon jegyezni egy ilyen kérdésáradatból. Pláne úgy, hogy közben Pollyannán elmélkedik, és azon, hogy új ismerőse simán lehet valami pszichopata gyilkos is. Elvégre valami nem stimmel vele, és ki tudja, mi az.*

Tárgy: Re: Pince Hétf. Jan. 18 2010, 01:42

Valóban, Weeko sokkal jobban értékeli, ha ilyen gyerekes, egyszerűbb meséket „olvasnak” neki, azonban ettől függetlenül, ha komolyabb műveket kell hallgatnia, azt se veszi zokon. Abból többnyire megtanulja a szép beszédet és a furcsa, számára teljesen új kifejezéseket. Ráadásul ha olyasvalaki mesélni neki, mint mondjuk Jeffrey, vagy szeretett gazdija, Gabriel, akkor néha hajlamos nem a szövegre és annak értelmére, hanem a hangsúlyozásra figyelni. Sőt, ha kellemes az illető hangja, akkor persze igencsak elálmosodik a leányzó, de hát voltaképpen ez a lényege az esti meséknél például... Most viszont nincs is este és Jeffrey is egy teljesen érthető történetet mondd el, így inkább a figyelmét kelti fel, mintsem elálmosítaná.
A biztató szavakra felcsillannak a szemei és boldog mosollyal az arcán bólogat nagyokat, lelkesen.
- Ennek nagyon örülök! És olyan jó, hogy Csipi és Wee ilyen jó barátok lettek! A barátok mindig nagyon jók, tudod? Olyanok, mint a család...
Kuncogja halkan, ragyogó szemekkel és mosolyogva, miközben a fekete göndörkés, hullámos fürtök ide-oda ugrálnak a mozdulatokat követve... Az ajánlatra mosolyogva pillant fel a fiúra felsikkantva örömében.
- Komolyan? Minden alkalommal? Tényleg? Tuti? Biztibiztibizti?
Már lendülne is, hogy közelebb hajoljon a fiúhoz, de aztán megállítja magát, amikor eszébe jut Jeffrey betegsége. Kicsit lebiggyeszti az alsó ajkát, lelkesedése azonban nem tör le, a fiú ezzel elkönyvelheti magának, hogy Weeko biztosan tesz a hálókörlete felé pár kitérőt Gabrieltől, vagy éppen Gabrielhez menet.
Közben észre sem veszi, hogy a fiú gondolatai teljesen máshol vannak és még mindig a bájitaltanról alkotott véleményén rágódik. Ő teljesen normálisnak gondolja, hogy megissza a mérgeket és az egyéb löttyöket, s mivel nem érzi hatásukat, ezért nem is érzi olyan veszélyesnek ezeket, nem érti mi a gond, ha megiszik párat.
Nagyokat pislog, kissé értetlenkedőn és furcsálkodón a fiú arckifejezésén. Óvatosan hajol előrébb és közelebb hozzá, majd biccenti oldalra a fejét és kérdi aggodalmas tekintettel, nyaffantva macskásan.
- Jól vagy? Nagyon sápadtnak tűnsz. Kérsz csokit? Lehet kifogytak a boldogság bubijaid...
Mosolyodik el kedvesen a lány, aztán figyelmesen hallgatja meg a fiú szavait és halkan kuncogva bólogat nagyokat helyeslőn, bazsalyogva.
- Nagyon jó játékod van! Szerintem nagyon hasznos és szép, és az emberek biztosan nagyon örülnek neki.
Hümmögi határozottan, gyermeki naivsággal és hangnemben. Arcocskája egészen ki van pirulva, ahogy felpillant a fiúra, s ugyan 40fokos testhőmérséklete van, cseppet sem lázas, hiszen nála ez a teljesen normális.
A kérdésre elgondolkodik nagyon, töprengve, melynek hangot is ad dallamos kis hümmögéssel. Aztán széles mosollyal az arcán pillant fel rá.
- Rajzold le őket külön-külön, meg egyszerre, amikor megölelik egymást, meg amikor elindulnak kalandozni, meg aztán amikor beszorul Wee a kerítésbe szorul, meg amikor mennek ki a nagyvilágba, meg amikor játszanak, amikor együtt alszanak, amikor virágot szednek...
Az egészet egy szusszra hadarja, egy levegővel, igencsak gyorsan, de boldog és izgatott mosollyal az arcán, ahogy szinte maga előtt látja a képeket. Csak egy kisebb több tucatos lista után áll meg, majd nyaffant fel és szégyenlősen süti le a szemeit, vakargatja tarkóját nyüszögve halkan.
- Sajnálom... Bocsánat. Egy kicsit elragadtattam magamat..
Vallja be halkan és bocsánatkérőn, hiszen azért megtanulta gazdijától, hogy kérni, úgy illik, hogy szépen kérünk, és sose vessük el a sulykot.
Újra a fiúra pillant, majd felényújt egy félig megolvadt csokit nagy szemekkel.
- Tessék, ez jót tesz majd.
Magyarázza halkan, aztán az alsó ajkába harap. Előfordulhat, hogy egy pszichopata gyilkos (végülis a Másik tényleg az), azonban ha így van, akkor nagyon jól rejtegeti ezt az oldalát.
- Ha gondolod, akkor elkísérhetlek a doktorbácsihoz is, hogy adjon neked olyan kis bogyót és meggyógyulj. Jó? De...
Itt zavartan elhallgat.
- Ühm.... Nem tudom merre van a gyengélkedő...

Tárgy: Re: Pince Hétf. Feb. 15 2010, 02:21

Stephano

*Éjjel van, mégis mit tesz ilyenkor az, aki fordított életet élt eddig? Természetes, hogy nem alszik, hanem elindul. Magára kanyarintja a köpönyeget, és kilép a sátorból, hangtalanul, nesztelenül. Egyedül a cigarettáját, Francist és a pálcáját viszi magával, mást nem. Merre is tartana, ha nem lefelé? Amikor idejött, az első útja az alagsorba vezetett, majd le a pincébe, amit máris barátságosnak talált, míg Serenity kevésbé. Akkor elhatározta, egyszer körbe fog ott nézni, és most jött el az ideje. Lehajtja a sátor fedlapját, megigazítja még a ruházatát, és amilyen hangtalan volt már a kilépéskor is, most is ugyanúgy sétál a lépcsők felé.
Kivételesen nem gyújt rá, még nem, majd ha leért, és ténylegesen biztosra veszi, hogy nem érheti meglepetés. Halkan, halad lefelé, a félhomályban kitűnően lát, ahogy a sötétben is, így nem használ pálcát, minek? Bár amióta Tayler kifejtette a véleményét, és elmondta, mire gondol, kicsit másképp lát mindent. Igazat kellett adnia neki, hiszen az, amit mondott, mindenképp magyarázat mindenre. Most is ezen gondolkodik, azért még maradt rejtély, aminek a végére kell járnia, így szinte észre sem veszi, hogy már a földszinten jár. Felpillant, elégedetten bólint, és folytatja az utat.
Nem, nem nyúl a pálcája után, hiába lenne az a szokványos, lassítás nélkül lépdel lefelé, és indul el a folyosón. Egyáltalán nem botladozik akkor sem, amikor már semmiféle fény sincsen, mert lehet, a vaksötétben ő sem lát mindent, de sokkal jobban be tudja határolni a körvonalakat, és érzi azt, ha akadály van ott. Ezt is azzal magyarázta, hogy az éjszakában élt, persze, hogy így van, hiszen hozzászokott, akkor még fogalma nem volt arról, miért is van így? Két ajtót lát, de nem tűnik túl látogatottnak, vagyis nyugodt helye lenne a sátrának errefelé. Viszont felkelti a kíváncsiságát, mi lehet ott az ajtók mögött?
Mivel pince, logikusan valami raktárszerű helyiségekre gondol. Lehet, itt van minden, ami kaja, ami a gyengélkedőre kell, és egyéb helyekre.Betörni nem illik, így megáll az ajtó előtt, és gondolkodik. Ha nyitva van, nem nevezhetik illegális behatolásnak. Ám ez egy mágusiskola, az is lehet, már a kilincs is megvicceli, vagy valami más. Annyira nem hülye, hogy csak úgy puszta kézzel próbálkozzon, és egyelőre nem is tesz semmit, csak mereng az ajtó előtt, és Francist kérdezi, mintha tőle várná a választ.*

-Mit mondasz? Megnézzük, mi van itt, vagy keressünk inkább lakhelyet?

Tárgy: Re: Pince Hétf. Feb. 15 2010, 22:31

Noel

*Késő éjszaka a legtöbb normális ember már mélyen alussza az igazak álmát. De persze kivételek mindig vannak, akik a mondás szerint erősítik a szabályt. Stephano is egy hasonló kivételt képezhet, hiszen őt is kivetette az ágy. Bár ez elég hanyag megfogalmazás ezesetben, hiszen ő meg sem próbált lefeküdni. Sokkal inkább lefoglalja őt egy bájital, melynek elkészítéséhez már csak egy komponensre van szükség. Nem nagyszabású áttörés, egy egyszerű bájital, de ha már belekezdett, akkor nem fogja félbe hagyni. Éppen ezért a hozzávalóért jött most le, ami egy egészen hétköznapi fűszernövény és mivel ez ilyen raktárszerű képződmény, így a legcélszerűbb innen beszereznie. Persze arra ő maga sem számított, hogy idelent ilyen sötét van. És ekkora rumli.
Odabent csukott ajtó mögött keresgél. Maga mellé egy kis, világító gömböt varázsolt, amely nagyrészt bevilágítja a neki fontos térrészt. Már nagyjából húsz percet áldozott arra a zsályára és még mindig nem sikerül előrébb jutnia a keresésben. Talán inkább ki kellene mennie a parkba, mert még ott is nagyobb eséllyel találna, mint itt. De végül is neki nem sietős, ráér. A pincében uralkodó klíma nem különösebben zavarja. Az egyszerű bézsszín garbó tökéletesen megfelel annak a célnak, hogy gazdája ne fázzon, nem mintha egyébként a férfi fázós lenne. Hozzá egy egyszerű, fekete farmert visel, haja szokásosan kusza, arcát borosta uralja.
Pakol, tesz-vesz, és végül rátalál a már említett növényre. Nagy precizitással nézi végig a kiválasztott, már száraz szárat, a gömb fényénél. Végül elégedetten kotor elő zsebéből egy papírtasakot és belehelyezi a zsályát. Mindeközben mit sem sejt arról, hogy valaki épp a belépést fontolgatja. Így indul meg az ajtó felé, feje fölött, kissé lemaradva a világító gömbbel, mely szemlátomást követi őt. Majd az ajtó kinyílik és immár fény terül szét a kis folyosórészleten. Stephano számára így láthatóvá válik a srác. Nem ijed meg, csak egy mélyebb lélegzetvétel jelzi meglepettségét.*
- Jó estét. Esetleg önnek is itt van dolga? *Kérdi színtelen hangon, semmi gyanakvás, vagy dorgáló szándék nem érződik hangvételéből. Teljesen tárgyilagos és higgadt. Neki különben sem feladata az, hogy a diákokat fegyelmezze.*

Tárgy: Re: Pince Kedd Feb. 16 2010, 00:46

Stephano

*Persze a koponyától semmiféle válasz nem érkezik, mégis tűnődve mered rá, mintha mondott volna valamit, még bólint is. Hallucinál minden bizonnyal, vagy tud valamit, amit más nem, megfejthetetlen. Mintha azt mondták volna, ide nem szeretnek lejárni, mert túlontúl sötét van, és az sokak számára félelmetes. Ezt a felfogást nem igazán érti meg, neki semmi baja a sötétséggel, maga is abban élt, semmi ijesztőt nem talált benne soha. Nem indul semerre, a sátorhely keresés ráér, ez most érdekesebbnek tűnik. Mégsem közelít az ajtóhoz, bentről mintha neszt hallana, ami egyértelműen arra utal, valaki, vagy valami van odabent.
Körbenéz, senkit nem lát közeledni, viszont az ajtótól is ellép, hátha kirobban a nesz gazdája, és abban az esetben nem szeretne egy monoklival gazdagodni. Lehet, be sem kell lépnie, előbb jön ki az, aki bent van, minthogy ő nézzen körül ott. Jó a megérzése, mert mintha a zaj forrása közeledne is, így felvonja a szemöldökét, és várja az ajtónyitást. Sokáig nem is kell időznie, mert bizony az ki is tárul, mégis sikerül meglepődnie. Egyrészt szembetalálja magát az új gyógyítóval, másrészt annak a feje mögött lebeg egy fénygömb. Abból a szögből nézve, ahol ő áll, olybá tűnik, mintha valami glóriát cipelne magával, és ezen majdnem elröhögi magát. Nem mindennapi látvány, bár érdekesen venné ki magát, ha most ezt kezdené el ecsetelni.
Elhiszi, a másik sem számított pont rá, bár az arcát elnézve, senkire sem volt felkészülve.
Őt csak a személy lepte meg, ám hamar túlteszi magát rajta, egyrészt illene köszönni is, illetve valami magyarázattal szolgálni arra, mi a fenét keres idelent. A sátorhely keresést nem fogja megemlíteni, eddig olyan jól megvolt magának a harmadikon, nem hiányzik, hogy rá akarják kényszeríteni arra, hogy bemenjen a körletekbe. Nem mintha megtenné, előbb pattan meg. A felfedezőkörúttal viszont nincs semmi baj, más is megteszi, még ha nem is az éjszaka kellős közepén, mint ahogy ő.*

-Jó estét! Csupán körbenéztem, és kíváncsi voltam rá, mit rejt a két ajtó, ami itt van a pincében. Bár ha jól sejtem, eltaláltam, miszerint raktárszerűség, és itt tárolják a különböző kellékeket.

*Kíváncsi arra, most is megkapja a gyanakvó pillantásokat, vagy sem? Már a múltkor is levágta, nem igazán bízik benne a férfi, és erre még rátett ugye a koponyája is egy lapáttal, no meg az, hogy egész jól elbeszélgetett Jasminnal. Ha arra gondol, amit Friminka mondott, ismét nevethetnékje támad, de visszafogja magát, most nincs itt az ideje. A fénygömböt fürkészi, ami így a sötétben kissé bántó a szemének, aztán pillant ismét Stephanora.*

Tárgy: Re: Pince Kedd Feb. 16 2010, 22:11

*Nem azért van itt, hogy rendet és fegyelmet tartson. Ő a gyerekek testi épségéért felelős és hogy minden rászorulót elásson. Az, hogy fegyelmezzen nem képezi részét a munkaköri leírásának. Azt inkább meghagyná a tanároknak. Egyébként sem szereti az eleve elvetélt ügyeket. Így a srác bármit mondhatna neki, akár azt is, hogy fel kívánja gyújtani az iskolát... na jó, abban az esetben talán tenne valamit, de egyébként a legkevésbé sem érdekli. Bár az ábrázatára tekintve az jön le, hogy leginkább semmi és senki nem érdekli.
Most a gyanakvó tekintet is hiányzik, amikor a férfi regisztrálja, hogy kivel is áll szemben. Valahogy a legkevésbé sem lepi meg, hogy a koponyás srác az éjszaka leple alatt császkál. Valahogy épp ezt nézte ki belőle. De mivel nincs itt a lánya így a veszély is a lehető legminimálisabb arra, hogy Jasminnak elcsavarják a fejét. Tehát most ugyanolyan semmitmondó, szinte már unott tekintettel néz a srácra, mint általában mindenki másra. Nem feszélyezi különösebben, hogy az éjszaka közepén tett keresgélése idején összefut valakivel. Nem társasági lény, de tudja kezelni a különböző, emberekkel kapcsolatos helyzeteket a maga sajátos módján. Általában az érdektelenséggel.*
- Jól sejti. Esetleg itt szeretne még maradni? Hagyjak fényt? *Alig láthatóan fordítja a fejét a közelében lévő gömbhöz, ami jelenleg őt a legkevésbé sem zavarja, hiszen mögötte van. Persze csak illedelmességi kérdés volt, de talán ezzel is jelezni szeretné, hogy tőle mennyire nem érdemes tartani. Végül is teljesen logikus, hogy ha neki itt szüksége volt fényre, akkor esetleg másnak is lesz, akinek itt van dolga. Az meg egyáltalán nem érdekli, hogy a srácnak tulajdonképpen milyen dolga is lehet itt. Nem az a túl kíváncsi típus, inkább követi a minden mindegy elvet.
Egyébként még nem mozdul az ajtóból, csak kezét a kilincsre teszi és tekint Noelre. Nem nagyon tudja, hogy most becsukja maga után az ajtót, vagy a fiú még be szeretne-e menni. Ha egyikük sem megy be, akkor meg ugyebár be kell csukni az ajtót.*

Tárgy: Re: Pince Csüt. Feb. 18 2010, 00:20

Stephano

*Nem semmi, elmondott egy hosszabb szöveget is, pláne olyasvalakinek, akit nyugodtan nevezhet idegennek. Ezek szerint fejlődőképes, mire végez, már beszélgetni is fog. Most még messze áll ettől, nem igazán társasági ember, jobban érzi magát egyedül, persze ha olyanok veszik körül, akiket kedvel, akkor sosem utasít el egy kis szórakozást. Bármily csalóka is a külső, azért nem áll tőle messze a humor, ha az kissé sajátos és szarkasztikus is, vagy éppen cinikus. Ugyanott áll, ahol eddig, méregeti a férfit, próbálja eldönteni, mi lesz a reakciója, és számba veszi az összeset. Az első találkozásuk alkalmával felmérte, nem az a típus, aki egyik pillanatról a másikra ordításban tör ki, tehát azt máris kijelentheti, nem infarktusban fog meghalni.
Hogy nem érkezik a kutató, gyanakvó vizslatás, az egy cseppet meglepi, ám Jasmin sincs itt, lehet, ez az oka. Ott a kapunál egészen más volt, az első pillanattól kezdve érezte, hogy Stephano nem igazán örül a jelenlétének. Sajnálatos módon nem képes nemet váltani, de ha tudja, akkor poénból beöltözött volna. Igaz, az inkább rontott volna a helyzetén. Most viszont várja a kérdést, mit keres itt éjszaka, felvont szemöldökkel pillant a férfire, amikor mégis más iránt érdeklődik.*

-Köszönöm, Mr. Johanson, nincs rá szükség. Ám el kell ismernem, most sikerült meglepnie, más már azzal lenne elfoglalva, mit keresek itt? Még mindig gyanakszik rám, vagy sötét figurának tart Francis miatt?

*Azt nem mondja ki, hogy konkrétan mire nem tart igényt, ahogy szándékosan nem említi a lányt sem. Stephanot Taylerhez tudja hasonlítani, ő is az a magányos farkas típus, akárcsak maga. Nem fordul sarkon, nem köszön el, csupán fürkészi a gyógyító arcát. A kilincsre pillant, majd bólint, nincs ellenére, ha az ajtó bezárul, végül is nem fontos az a helyiség. Egy pillanatra elgondolkodik, aztán olyat tesz, amilyet csak nagyon ritkán, illetve itt még soha nem mutatott be.*

-Ha nem veszi illetlenségnek, nincs kedve egy kávét meginni valahol, vagy valamit? Ugyan nem készülök gyógyítónak, de érdekel, hogy mivel foglalkozik igazság szerint.

*Kicsit elbizonytalanodik, fogalma sincs, hogy ezt így kell-e csinálni vagy sem, lévén nincs benne gyakorlata. Mégis megpróbál nyitni, ahogy Raul tanácsolta neki, aztán majd elválik, miként fogadják. Nem mondhatja, hogy nem izgul a válasz miatt, bár igen jól leplezi, és kérdő tekintettel néz Stephanora.*

Tárgy: Re: Pince Pént. Feb. 19 2010, 20:04

*Nem úgy néz ki, mint aki siet bárhova is, legalább is egész nyugodtan ácsorog ott az ajtóban. Bár tény, hogy ő nem az a rohangálós típus, aki folyton kapkod és azt sem tudja, hogy a sok dolga közül melyikhez kapjon. Remekül beosztja az idejét, pontos napirendje van, amiben az ide való lejövetel volt az utolsó pont. Tehát semmi oka sietni. Az alvás mint olyan, nála elég kevés időt vesz igénybe, már megszokta, hogy nem alszik sokáig, és nem is fekszik későn, így a fáradtság jelei sem mutatkoznak még rajta. Ennek ellenére persze neki is szüksége van rá, csak ő az a keveset alvó típus.
A kérdésekre, mintha halványan feljebb emelkednének szemöldökei, kissé talán csodálkozónak tűnhet a férfi, de azért a meglepettség mimikailag jóval több elemet igényelne, amik esetében nem teljesülnek. Egyébként nem megy túlzottan falnak a kérdéstől, hiszen teljes mértékig jogos. Rövid szünetet hagyva válaszol, nyugodt, szinte már halk hangszínben.*
- Hiszen kérdés nélkül is válaszolt. A kíváncsiság hozta ide. Egyébként továbbra is tartom magam a múltkori véleményemhez, amit igen helyesen leolvasott. *Nem lepi meg különösebben, hogy Noel így ráérzett a múltkori kellemetlen viselkedésére, hiszen szándékosan éreztette és mutatta ki. A legegyszerűbb módja, hogy úgy küldjön el másokat, hogy "szándékosan" nem sérti meg őket. Persze ebben partner az, aki ért a jelekből.
Amikor a fiú fejével jelez, Stephano már be is csukja maga után az ajtót és a fény pedig követi őt a folyosóra. Neki nincs semmi extra tulajdonsága, amivel jól tudna tájékozódni a sötétben, így nem szándékozik egyelőre megszüntetni.
A meghívás hallatán ugyancsak nem sok változás megy végbe a férfi arcberendezésén. Jobbára semmi. Csak egy hangosabbra sikeredett szusszanás utalhat arra és a beálló csend, hogy nem nagyon tudja hirtelen mit válaszoljon. Világos tekintetét most valahol a folyosó vége felé irányítva, és ott a sötétet bámulva tartja. Talán elmerengőnek tűnhet, pedig csak végigveszi a lehetséges válaszokat. Végül persze válaszadáskor a srácra irányítja tekintetét. Továbbra sincs az unott nyugalmon kívül semmi jele annak, hogy túl nagy fejtörést okozott volna neki a válaszadás.*
- Nem kávézok. Emellett igen későre is jár. Mit gondol, hol szolgálnak ki minket ilyenkor? *Tekintete még mindig a srácon van, de közben tesz egy jelzésértékű lépést kifelé, majd még továbbiakat is, ha Noelnek nincs ellenére. Így akkor beszéd közben megindulhatnak kifelé és persze a fény is mögöttük. Stephano, amint befejezi a mondandóját, tekintetét újra maga elé irányítja és a saját hosszú árnyékát kezdi el elmerülten nézni. Gondolatai másfelé járnak, ez biztos.*

Tárgy: Re: Pince Vas. Feb. 21 2010, 13:51

*Hirtelen rájön, hatalmas hibát követett el. Mivel a férfi már a múltkor is méregette, és olyan kérdéseket tett fel, amiből evidens volt, mit gondol róla, mi más lehetne a válasz, mint elutasítás? Várható, mégis érdekes, hogy akkor mi a fenének próbálta meg? Pedig egyértelmű, Stephano felnőtt, nem a korosztálya, ilyen közegben élt, így sokkal könnyebben kommunikál velük, mint a társaival. A válaszra alig észrevehetően bólint, tudomásul vette, nem mintha lenne más választási lehetősége.*

-Persze, ahogy mindenki mást, aki nem retteg a sötéttől, és felkelti az érdeklődését, mégis miért nem merészkednek ide a többiek. Á, értem. Tartja magát hozzá úgy, hogy nem ismer, csak kialakított egy képet, mert így kényelmesebb. Csodás. Mindenkivel ezt teszi?

*Igazából meg sem lepi, még akkor sem, ha egy mosoly suhan át az arcán, ami nem nevezhető vidámnak, inkább csak keserűnek. Bólint, megszokta, volt ideje rá bőségesen, így kezelni is megtanulta. Eggyel több vagy kevesebb ember, aki azonnal skatulyáz, már nem számít, talán az egyetlen különbség a felnőttek és a korosztálya között, hogy előbbiek még magyarázattal is szolgálnak néhanapján. Hogy ezt kinézi-e a férfiből, jó kérdés, gondolatban megrázza a fejét, egyértelműnek tartja, nem. Semmiféle számonkérés nincs a hangjában, még csak nem is szemtelen, csupán egy egyszerű kérdést tett fel. Azt már az érkezésükkor is érezte, hogy Stephano nem kedveli a társaságot sem, így még inkább érdekli, miként foglalkozhat emberekkel?*

-Jó kérdés volt, fogalmam sincs, hogy itt az étkező meddig van nyitva, de talán a városban van nyitva valami, nincs annyira késő, nem pirkad.

*Ismeri a testbeszédet is, tökéletesen meg tudja különböztetni az illemből eredő válaszokat, amik az elutasítást jelentik, burkolt formában. Ahogy azt is, amikor szinte ordít a másikról, hogy legszívesebben elküldené, kopjon le minél előbb, csak nem mondja ki. Ez pedig egy ilyen helyzet, mégsem tágít. Egyrészt azért, mert neki nincs késő, sőt, most kezdődik a nap, másrészt valóban érdekli, milyen területen kutathat és fejleszthet esetleg a férfi. Pláne, hogy ennyire mogorva minden kétlábúval, kivéve talán a saját lányát. Elindul visszafelé, közben Francisra pillant, mégis mi az, ami ennyire zavarhat sokakat, amikor az egy koponya, nem több. Elméletben. Nem plüssállata van és nem is élő, ez akkora bűn? Lehet. Az átlagnál jobb észlelést nem tartja extrának, mindig is ilyen volt, alkalmazkodott a sötéthez és az éjszakához az évek alatt. Kényelmes tempóban sétál a lépcsők felé, bevárja Stephanot a fénygömbjével együtt, bár azt még mindig viccesnek találja, ahogy követi őket.*

Tárgy: Re: Pince Hétf. Feb. 22 2010, 18:26

Weeko

*Neki az sem lenne túl nagy baj, ha Weeko egyszerűen elaludna a meséje hallatán. Igazából meglepő sem lenne, ha azt vesszük, hogy mennyire lassan, valóban kissé altató tempóban beszél, hiszen útközben találja ki a szöveget. Mindenesetre most csak gyűrögeti a papírja szélét, és még mindig kissé sápadtan figyeli a lány arcát. Mégis elmosolyodik halványan, mikor a Cica lelkesen bólogat.*
- Hát... én... *Nem, nem mondja ki, hogy igazából neki nem túl sok barátja volt eddig. Erősen kettőn állt a vásár - ő sem nagyon kereste a szorosabb kapcsolatokat, és mások is inkább elkerülték. Az elsőnek az oka: a szoros kapcsolat öleléssel, puszival, érintéssel jár, ami ugyebár neki érthető okokból nem egy rózsaszín álom. A másodiknak az oka: ugyan ki akarna barátkozni a bogaras, zárkózott fiúval? Néhányan próbálkoztak, de hamar eltűntek ők is. Így végül csak megvonja a vállát.*
- Nem tudhatom. Nekem csak a húgom volt mindig. *Gyorsan témát is vált, pontosabban ellenkezés nélkül és azonnal lecsap az új témára, még mielőtt Weeko felfoghatná, hogy mennyire magányos, és esetleg sajnálkozni kellene. Nincs rá szüksége, jobb, ha hagyják a dolgot.* - Persze, hogy komolyan! Nekem nem okoz gondot, szóval ha neked sem, akkor már meg is beszéltük. Majd felkészülök, hogy mindig tudjak neked új mesével szolgálni. *Mikor Weeko közelebb hajol hozzá, ösztönösen összerezzen. Nem, ezt még mindig nem tudta megszokni, ennyi év alatt sem. Mindenesetre hálásan elmosolyodik, mivel kartársa végül mégsem ér hozzá. Mintha valamennyi bocsánatkérés is vegyülne a mosolyba. Sajnálja, hogy ilyen, de nem tud másmilyen lenni.
Ahogy Weeko hajol közelebb és közelebb, ő úgy húzódik ösztönösen távolabb és távolabb. Mindenesetre igyekszik bíztató mosolyt megjelentetni az arcán. Ja, meg lehetőleg meggyőzőt is.*
- Persze, remekül vagyok. Nem tudom, lehet, hogy kevés itt lent a levegő, és az a baj... elő szokott fordulni, hogy az ilyesmitől rosszul lesz az ember. De persze... lehet, hogy a csokoládé is jót tenne... *Megigazítja a pokrócot, bele sem gondolva nagyon, hogy Weeko-ból kiindulva hogy nézhet ki az a csokoládé. Aztán Weeko sorolni kezdi a rajzkívánalmait. Jeffrey eléggé gyorsan kapcsol, íróeszköz a kézbe, lapozás a könyvecske hátuljába, és jegyzetelni kezd. Nem ír le pontosan mindent, hiszen nem tudja olyan tempóval írni a kívánságokat, ahogy Weeko mondja. De azért elég sokat lejegyez. Ez még nem azt jelenti, hogy mindet meg is fogja rajzolni, de legalább... van miből válogatni. Néha el-elcsodálkozik, hogy a fenébe tud a lány ennyit beszélni, szinte egy levegővel, majd észbekap, és vadul körmöl tovább, hiszen a tempó nem engedi meg még a néhány másodperces megállást sem. Aztán a végén mély levegőt vesz, és elmosolyodik.*
- Semmi baj. Elég sokat leírtam, lesz miből válogatnom. Majd meglátjuk, hogy sikerülnek. Igazából... írásban jobb vagyok, mint rajzolásban, de azért össze tudom hozni ezeket is. A mesefigurák meg az ilyen kisebb állatok egészen jól mennek. Az emberábrázolással már több bajom van.
*Aztán megkapja a félig megolvadt csokoládét. Először kicsit megilletődötten pislog, majd óvatosan elveszi az édességet. Egy ideig méregeti, aztán felpillant a lányra, majd végül letör egy furcsa állagú darabot, és megkóstolja. Hát... az ízén nem rontott semmit ez a fél-megolvadás.*
- Köszönöm. Tényleg... finom.
*Lassan tényleg kezd letenni arról, hogy Weeko egy pszichopata tömeggyilkos. Inkább az "angyal" fajmeghatározás felé kezd sodródni a lány. Ugyan azokat legtöbbször szőke hajjal ábrázolják, de mint tudjuk, gazdatestüket nem csak így választhatják meg. A jóságos jellem beleillene egy képbe, és mivel egy angyalt csak angyal ölhet meg, ezért a mérgek sem ártanak neki. Tök logikus, nem? (És akkor azt már meg sem jegyezzük, hogy édességfüggő, pontosan úgy, mint Gabriel arkangyal a Supernaturalben. Azt meg pláne nem jegyezzük meg, hogy a nőcsábász Gabriel arkangyal aligha bújna női testbe.)*
- Nem hiszem, hogy szükség lenne a gyengélkedőre... *Elgondolkozva csóválja meg a fejét, majd lassan feltápászkodik a földről. A csokoládét megeszegeti, másik kezével nagy nehezen összehajtogatja a pokrócot, legalábbis olyan tessék-lássék módon.* - Viszont tényleg kimehetnénk valami frissebb levegőjű helyre. Nem muszáj ki, de legalább ablakhoz, vagy ilyesmi. Mit szólsz hozzá?

Jeffrey

Nem igazán szokta sajnálni az embereket.
Vagyis nem, nem éppenséggel azért, mert olyan kegyetlen, vagy szigorú lenne másokhoz. Ellenkezőleg: Ha tudja, hogy valakinek valamilyen problémája van, nem sajnálkozik, hanem azonnal próbál megoldást találni a gondra. Szóval ő azért nem szokta sajnálni az embereket, mert inkább cselekszik rögtön. Azonnal a maga problémájának és feladatának veszi mások gondjait.
- Nekem nincs testvérem.
Mosolyog fel a srácra, majd szélesen elmosolyodik, felcsillanó szemekkel.
- De van egy gazdim, meg sok aranyos fiúval és lánnyal beszélgettem már és nagyon szeretem őket! Kivéve a kígyós nénit, miatta múltkor sírt a gazdim.
Magyarázza lebiggyesztett alsó ajakkal dünnyögve, látszik macskaszemein, hogy bizony nagyon aggódik emiatt az ügy miatt. Persze az is biztos, hogyha úgy hozza a Sors, akkor ő maga fogja megvédeni Gabrielt, elvégre megfogadta még a legelső találkozásuknál.
A fiú ígéretére szemei egészen vidáman és türelmetlenül csillannak fel, majd tapsikol kezeivel nagyboldogan.
- Ez nagyon jó! Köszönöm!-nevet fel csillogó szemekkel, de aztán zavarodottan mosolyodik el a tarkóját vakarászva közben.- De sajnos nem tudnál a szobámba jönni és ott mesélni nekem, tudod? Mert nálam nagyon meleg van, amikor először ment be a gazdi velem, akkor el is ájult.
Azonban ahogy lejegyzetelik az összes kívánságát rajzok terén, rögtön meg is nyugszik és széles mosoly ül ki az arcára, ahogy rápislog a listára, majd vissza a fiú arcára. Aztán zavartan elpirul és kuncogva bólogat rögtön, hogy fekete fürtjei fel-le ugrálnak nagyörömükben. Nagy szemekkel és érdeklődőn figyeli a csokikóstolgatást, ő pedig széles, bíztató mosolyt ölt fel arcára rögtön.
- Finom. Ugye? Kérsz még esetleg? Van méééég....-elkezdi szépen számolgatni az ujjain nagy koncentrálással, majd elmosolyodik szélesen, miután ez sikerül:-... három tábla csoki a zsebemben!
Nos igen, egyszer már Gabriel beazonosította angyalként a lányt, amikor találkoztak. Persze fajtáját tekintve, sajnos elég messze áll ettől a szárnyas csibefélétől, ő inkább a "kis szőrgombolyagok" kategóriájába tartozik. Pedig valószínű, hogyha rákérdezne a fiú, akkor nagyon is készségesen válaszolna neki, hogy micsoda is valójában.
A felvetésre azonban felcsillannak a szemei és nagy cicaszemekkel fogja meg hirtelen a fiú kezét és egyenesedik fel, felhúzva magával Jeffrey-t is.
- Gyere! Menjünk ki a parkba, vagy a lugasba, vagy a tóhoz! Én esténként szoktam kimenni oda és mindig úszkálok egy jót! Játszunk! Játszunk! Játszunk!
Mosolyodik el szélesen és vidáman, szinte táncos léptekkel pattog és lépdeli körbe a srácot lelkesen csillogó szemekkel és mosollyal. Azt már persze nem említi meg, hogy nem fürdőruhában szokott errevetemedni. Azonban nem várja meg a választ, máris húzza fel, hogy menjenek ki játszani a friss levegőn. Per pillanat úgy néz ki Weeko, mint egy mini atomreaktor, olyan mértékű energia dolgozik ám az aprócska és vékonyka testében. Viszont az is biztos, hogy amilyen kicsi, olyan nagy erő van benne, ugyanis nem kell sokáig húznia-vonnia a fiút, könnyedén talpraállítja.Utána persze rögtön el is engedi, tekintettel a másik fóbiájára, de attól még azalatt a pár másodperc alatt is érezheti Jeffrey, hogy micsoda erő lappang a lánykában.
- De a kastélyban is rengeteg jó játszóhely van, hidd el nekem! Hova menjünk?