Sövénykert

*Tighe emlékezetében kutat e név után. Ismerősen cseng a számára. Acton Wenzel. Nem sok emléke van a fiúval kapcsoaltban, egyszer találkozott vele, de már nem tudja hol.*
- Ismerem a srácot. Jobban mondva egyszer összefutottam vele. Nekem nem tünt gáznak.
*Beszéd közben figyeli a lány arcát. Mintha valamin agyalna, de lehet csak képzelődik. A fiú nem tapasztalt az arcjáték ismerete terén. Persze kiváncsisága erősebb bárminél és igy nem tudja megállni, hogy ne kérdezzen rá valahogy a dologra.*
- Mi jár a fejedben kedves?
*Majd kap egy választ egy másik kérdésére avgy inkább megjegyzésére. A lány arca percről percre változik. Hol szomorúbb, hol megnyugszik, majd vidámabbá válik. Tübbet nem tud a lány arcáról leolvasni, bár ekkor meg arra a következtetésre jut, hogy visszanyerte a gondolatai fölött az iránytást. A lány mesélni kezd, ennek Tighe nagyon örül, szimpatikusnak találja Kumikot és nem csak a külseje miatt, vagy mert japán. És a lány kérdéseekt tesz fel.*
- Kb. 1-1,5 éve tudom, hogy mágus vér is cs9rgedezik az ereimben. anyám titkolta előlem, mg egyszer korábban nem mentem haza, mert elmaradtak az utolsó óráim. Képzeld belépek a konyhába, anyám meg egy pálcával hadonászik és a tárgyak teszik a dolgukat. Még akkor is folytatták amit csináltak, mikor anyám ledermedt, mert felfedezte, hogy én is jelen vagyok. Percekig néztük egymást szótlanul, majd muszály voltunk megbeszélni. Aztán anyám elmagyarázott pár egyszerűbb igét és kipróbáltuk meg tudnám e csinálni. És sikerült. Anyám mint gondolom számodra is kiderült varázsló, de apám ezel szemben mugli. Szállodát vezetnek, nem nagyot csak pár tucat főst. A környékünkön minden család szinte ebből él, részben legalábbis biztosan. Testvéreim nincsenek, legalábbis édestestvéreim biztosan nem. Késői gyerek vagyok, mind a kettejüknek volt előtte kapcsolata, apámnak lehetnek még gyerekei, akikről talán még ő sem tud. De egy régi mondás is úgy tartja a gyereknek csak az anyja az ami biztos.
*A fiú szélesen elmosolyodik. Nem igazán kötődik iylen szinten a családhoz. Az elveket, és a barátokat az ember maga választja, a családot csak kapja. Oda születik. Neki szerencséje volt. Jó családba született. elég mozgásteret kapott, sőt többet is mint az átlagos korabeliek és mellette jószerivel mindene megvolt. Mikor a lány a térdeire könyököl a fiú nem lepődik meg. A lányok áltában nem szereteik, ha a pasira le kell nézniük. És megérti Őket.*
-Nincsen kedved leülni ide? Akkor nem kellene ekkorát hajolnod. Persze ahogy neked kényelmes.
*A fiú nem kötözködésből ajánlotta fel, hogy üljön le a földre, oda ahol ő is van. Csupán praktikussági okokat vett figyelembe, bár sok reményt nem fűzütt a dologhoz, végülis a lányok jobban szeretnek a ruháikra vigyázni, mint a fiúk.*
- Neked vannak testvéreid? Azt mondtad ősi mágus család az édesanyádé. Esetleg rokonságban áll valamelyik hiresebb mugli nemesi családdal? Gondolom vannak érdekes és értékes családi ereklyéitek.
*Annak ellenére, hogy saját családját nem szereti rajongásig, a múltja származása nem különsebben foglalkoztatja, a régi dolgok annél inkább. Más családok, népek hagyatékai, titkai stb. annál inkább. Különösen érdekli őt a régi fegyverek.*
-Te mit szeretsz csinálni szabadidődben? És mit szeretnél itt kitanulni? Milyen szakma érdekel téged?

[ Rufus ; Raphael ]

*Egy ideje már kint bóklászik a kertben. Egyszerű időtöltésből, mivel pótvizsgáznia nem kell, és az iskola sem kezdődött még el. Addig addig bolyong kint, míg besötétedik, de órájára pillantva még megállapíthatja, hogy nem érkezett el a takarodó ideje. Ennek következtében még nem tűzi ki a szürke alapú világoskék-fehér kockás pulóverére a pugnax címét, amin látszódhat, hogy prefektus. A sövénykerthez érve szinte már automatikusan megy be a közepébe, ahol egy szabad padot meglátva leül rá. De így leülve sem nyugszanak a gondolatok a fejében. Érdemes-e ezt a munkát elvégeznie, hiszen annyi gond van vele. De ha nem ő, akkor ki más? Ha tudna mutatni egy embert, akkor biztosan felvetné az ötletet. Az meg számára a legkevesebb, hogy nem járhat ki, közel egy hónap és úgyis nagykorú lesz. Végül inkább feladva a rágódást felszed pár kavicsot a földről, és a tóhoz lépve próbál kacsázni velük. Az egyik olyan jól sikerül, hogy még hápogó hangot is kiad.*
~Hápog...? Egy kavics...?~
*Kérdezi magától, amikor egy kacsa jön ki a nádasból. Lassan kezdi megérteni, hogy miért nem szeretik őt az állatok. De ez nem tántorítja el az időtöltésétől, és tovább dobálódzik, most már kerülve a kacsákat. Amint elfogytak a kavicsok megtörli a kezét a sötétkék, néhol szakadt farmerjában. Végül aztán zsebre vágva a kezét vár valami isteni sugallatot, hogy mégis mit tegyen az elkövetkezendő időkben.*

*Rufus megunva a kastély sötét falainak bámulását kijött a sövénykertbe. Bár itt sincs világosság, de legalább a szabadban van és nem kell a benti levegőt szvnia. Már elég hideg van ilyenkor ezért egy fekete hosszú nadrág, egy fehér póló és egy zipzározatlan melegítő felső van rajta. Már elég régóta sétál, de még mindig nem fáradt. Már elég unottan sétál a kertben mikor meghall egy érdekes hangot, odasiet a tóhoz. Majd megáll egy fa mögött, mikor észrevesz egy ismerős fiút.*
~Valahonnan nagyon ismerős ez a fiú, de mivel csak a hátát látom nem tudom, hogy honnan ismerős. És megszólítani se merem, mert lehet, hogy tanár.~*míg mindig a fa mögött rejtőzik és annyira elvan merülve saját gondolataiban, hogy egy rossz lépés és Rufus elesik. Majd feláll és mivel olyan hangzavart csinált, hogy a tónál ülő srác biztos, hogy észrevette, ezért int neki egyet.*

*A síri csenet, csak a kacsák hápogása szakítja félbe, és az, hogy valami tompa puffanó hangot hall a háta mögül. Hátra fordulva semmit sem lát a sötétség miatt. Bár azt tisztán látja, hogy valami mozog, és itt van a közelében. Végül aztán azt látja, ahogyan egy fiú próbál meg felállni. Sikerül is neki, majd a kedves gesztusra visszaint neki. Mintha már látta volna, bár biztosan csak elsétáltak egymás mellett. Lassú léptekkel indul meg a fiú felé, közben kezeit kihúzza a zsebéből.*
-Szia! Az előbb estél egy kisebbet.
*Ajkaira egy kis mosoly kúszik, majd tisztességes távolban megállva kinyújtja a kezét, kézfogásra várva.*
-Raphael Wyld vagyok. Amúgy minden rendben?
*Kérdezi még az előbbi esésre visszatérve, amit nem láthatott, így nem tudja, hogy mekkorát eshetett az előbb a fiú. Közben a kérdés benne van, amit kissé bunkósságnak tart kimondani, de feladva magát, beszédre nyitja az ajkait.*
-Esetleg találkoztunk már valamelyik órán? Csak mert olyan ismerősnek tűnsz.
*A zavarodottság ellenére, azért egy barátságos mosoly ott van az ajkain.*

*Rufus meglepődik a fiú közeledésén, de ő is köszön neki.*
-Szia! Én Rufus vagyok. És köszi kérdésedet minden rendben van.*majd miután bemutatkozott elfogadja Raphael kinyújtott kezét. Majd leveregeti nadrágjáról a port, amit nem lát, hogy ott van, de gondolja, hogy nem egy steril helyre esett. Majd jót nevet magán természetesen csak magában nem akarja, hogy a fiú bolondnak nézze.*
-Nekem is ismerős vagy, de nem tudom, hogy hol találkozhattunk. Órákon biztos hogy nem.*válaszol a fiú kérdésére.*
-Netán te nem prefektus vagy. Mert valamelyik este egy prefektus szólt, hogy ne mászkálja késő este kint a parkban.*mondja teljesen nyugodtan a fiúnak.*

*Egy aprót biccent a válaszra. Magában persze örül annak, hogy most nem kell a gyengélkedőre mennie. Az itt léte alatt így is túl van már azokon az alkalmak számán, mint amit eltervezett előtte. Kicsit összevonja a szemöldökét a következő kérdése válaszára. Ez csak annyit jelenthet, hogy a fiú nem járt órákra. De hát ez nem az ő problémája, és nem a pont verseny miatt tanul. Meglepi a következő kérdés, egy pillanatra le is tekint a mellkasára, de nincs kint a kitűzője. Bár azután kap egy választ.*
-De igen prefektus vagyok. És lehetséges, hogy én voltam, általában nem egy emberre kell rászólnom, hogy ne kint mászkáljon.
*Erre a tényre csak megrántja a vállát. Közben persze rájön, hogy még egy két dolgot lehagyott a "nevéből".*
-Amúgy a "bemutatkozásom" nem volt teljes. Pugnaxos prefektus vagyok, immáron másodéves.
*Hiába ezek szinte olyan dolgok, mint amiket a diákok már harmadik, vagy negyedik nevük ként alkalmaznak. Bár miután végeztek az iskolával remélhetőleg ezeket a dolgokat levetik magukról.*
-Mellesleg most nem kell aggódnod, nem én vagyok őrségben.
*Ajkaira egy kis mosoly kúszik. Elméletben ha nem is őt jelölték ki, el kéne kapni a kilógókat, de most semmi kedve sincs hozzá.*
-Az előbbit azt mire értetted? Már, mint, hogy órákon nem találkozhatunk. Nem stílusod az órára járás vagy mi?
*Kicsit értetlen, de számára sokkal könnyebb bejárni egy-egy órára, mint sem helyette egy könyv fölött gubbasztani. Bár kinek a pap, kinek a papné, ezért is nem szólja meg a fiút, hogy mi az, hogy nem jár órákra.*

//Fagy!//

// olvad ELLA és DANIEL =)//

Ahogy teljesen úrrá lesz rajta a régi elfeledett önmaga, annál inkább jutnak eszébe a rég elfelejtett emlékek. Azok az emlékek, amiktől csak egyetlen módszerrel lehetett megszabadulni, s ennek a módszernek a mellékhatásaként szenved amnéziában nappal. Hiába is gondolkodik, hiába próbálja előcsalogatni tudatalattijából a tetteket, a gondolatokat... nem megy. Mikor esténkén megérinti őt a múlt, s újra meg újra eszébe jutnak a múlt szörnyűségei, világossá válik számára minden, s tudja, pár óra múlva a jelenleg lejátszódó pillanatok éppolyan régi elfelejtett emlékek lesznek, mint a többi.
Lényegében semmi más nem történik most vele, csak testi és lelki átváltozás. Ez pedig olyan halvány dolognak tűnik a többi mellett, hogy szinte nem is számít. Az embert egyáltalán nem nyűgözi le az ajakból kifelé álló, két egyáltalán nem oda illő szemfog, meg véres pillantások, á, ugyan már. Réssé szűkült pupilláját Danielen tartja, önmagát pedig abnormálisnak, hogy pár perce egy mókust kergetett, s nem tudta, mi a nyavalya az a varázspálca. Arca haja színét meghazudtoló színt vesz fel, majd fejét szégyenében lehajtva szólal meg.
-Öhh, én nem szoktam mókusokat kergetni. Csak rám jött az öt perc.
Tekintetét jobbra fordítja, hogy még véletlenül se nézzen a szőke hajú szemébe. Végképp nincs rá szüksége, hogy olyan dolgokat tegyen, amiket aztán másnapra elfelejt, s végül nincs kedve magyarázkodni sem, hogy mit miért csinált. Nem bízik az idegenekben. A vérfarkas szóra vérbefagy a szeme, majd megdöbbent pofával lép közelebb a fiúkához.
-Ha vérfarkas lennék, egy mázsa szőr lógna le rólam, és már rég nyáltócsát csináltam volna magam körül. Jobb, ha nem tudod meg, mi vagyok. Arra kérlek, ha kedves az életed, jobb, ha elmész aludni, és elfelejted, amit az imént láttál.
Bevonul az erdő szélén álló két fa közé, s behúzódik a sötétségbe. Még valami járőröző tanár kiszúrja.
-Amúgy rég a szobán lenne a helyed. Gondolom nem szereted a büntetéseket.
Kicsit szigorúbb hangnemre vált. Igazán ironikus, hogy pont olyan adja ezt a tanácsot egy ismeretlennek, aki pár napja tudatlanságból fegyújtotta az üvegházat, s elárasztotta a párbajtermet.

**Hozzászólások** : 47

*Felhők vonulnak odafennt az égen, melyeket szétfúj a heves keleti szél, s mutatja meg a világnak az ég gyászos színét. Kecsesen bújik elő a hold, mely teljes egészében világítja meg a Földet, Telihold van. Az erdőben lakó vadak komor üvöltése hangzik felé, s kínokat élnek át azok, akikre rátelepedett a telihold átka. A bokrok széle megremeg, a szél immáron elérte a földet, magával hozta az ősz első viharát. A két alak, akik oly sok mindenben különböznek egymástól, tudatlanul áll az éjszakában, s nézi egymást.
A lét törvényeinek megfelelően minden élőlénynek táplálkoznia kell, annak is, aki épp az egyik fa mögül leselkedik. A nő felé indul meg, azonban megérzi annak szagát, s halkan felmordulva szegezi rá szemét az áldozatára, a szőke ifjúra. Pillanatok alatt történik az egész, ugrik, leteper, s vonszol be az erdő sötétjébe arra ösztönözve a fiút, hogy kínoktól szenvedve felordítson. Elengedi lábát az egyik tölgy tövében, majd ráugrik, s fogait mélyen az áldozata nyakába vájja. A vér bugyogva törik fel a nyaki erekből a tátongó sebekből. Egy dolognak köszönheti az életét a fiú. A vámpírnak, aki időben érkezett, s rántotta le róla a vérfarkast. Messzire hajította, az pedig fájdalmasan felnyikkanva lódult meg befele az erdőbe. A vörös hajú nő elborzadva indult meg a félig ájultan heverő, vérző Daniel felé. A vér láttán megrázza fejét, nagy csábítás, nagyon nagy. Karjaiba veszi a fiút, majd valami olyasmit suttogván a fülébe, hogy "tarts ki" felugrik vele a kastély felé.*

[Tighe, Kumiko]

- Nem, nem is volt gáz. Inkább beteg, vagy átok... Nem tudom.
*Nem akar erről beszélni, főleg úgy hogy Acton nincs ott. Ami kettejük között történt, azt nekik kell megbeszélniük, s nem kéne egy harmadik személynek is elmondania. Elég az is, hogy Raphaelt meg a gyógyítókat beavatta. Raphy bizonyára szólt a karvezethőnek és a helyettesnek is. Többeknek igazán nem kell tudnia, hogy megtámadta őt a fiú...*
- Áhh... Még mindig Actonon gondolkoztam. Bocsi.
*Ahogy befejezi a mondatot, egy mosoly jelenik meg az arcán. Nem szeretné ezt a témát tovább folytatni. Szerencsére nem is kell folytatniuk, mert a családról való eszámolók elterelik a figyelmüket. Legalábbis Kumiko reméli, hogy már nem fognak visszatérni Actonhoz.
Nem kicsit döbben le, amikor megtudja, hogy a fiú elől édesanyja titkolta, hogy varázsló. Elvégre, hogy lehet azt titkolni? Csak csinált váletlen varázslatokat a fiú! Vagy csak ő volt képtelen arra, hogy kontrolálja kicsiként a varázserejét? Az meg, ahogy az esetleges testvérekről nyilatkozik Tighe... khm... enyhén sokkoló. Neki sosem fordult meg a fejében, hogy az édesapja nem az édesapja, vagy hogy lennének féltestvérei. A sok új információra hatására, muszáj megszólalnia.*
- Nem mondta el? És korábban sosem csináltam valamit, ami megmagyarázhatatlan volt?
*Teszi fel az első kérdést, ami a varázslásra vonatkozik, majd jöhet a következő a családdal kapcsolatban.*
- Azért az rossz lehet, ha nem tudja, hogy vannak-e még gyerekei. De csak elmondták volna neki, nem?
*Ezzel tényleg nem tud mit kezdeni. Az ő szüleik állítólag, nagyon szeretik egymást, az hogy hozzá hogyan viszonyulnak már más kérdés. A térdén támaszkodva várja a válaszokat, amikor egy furcsa ajánlatot kap, hogy üljön a földre. Egy pillanatig gondolkozik. A talajt szemléli a szemeivel, majd dönt.*
- Inkább maradok a padnál. Ilyen talajon szinte lehetetlen térdelni...
*Igen térdelni. A földön csak térdelni szokott, nagyon ritkán ül, csakis akkor, ha a térdelést már nem bírja. Így marad a padon, és előre hajolva figyeli Tighe-t, hogy mit mond még. A válaszok után, persze ő is kap egy csomó kérdést. Egy kicsit meglepődik, hogy a testvérekre kérdeznek rá, hiszen említette, hogy van eg öccse, és azt gondolta Tighe is azért hozta fel a féltestvér témát, mert ő beszélt Seijiről. De úgy néz ki Tighe nem figyelt rá, vagy csak nagyon gyorsan felejt. Mivel nem tudja eldönteni melyik, inkább válaszol.*
- Van egy öcsém, ahogy azt már mondtam... Anyai ágon aranyvérű a családom, muglikkal csak tea miatt érintkeztek, ha a családban valaki muglikkal barátkozott, vagy kvibli volt azt kitagadták. Édesanyám csak azért maradhatott, mert a teához meg a bájitalokhoz tehetséges volt, de más varázslatokat nem tud végrehajtani. Az is csorba volt a nagyszüleim szemeiben, hogy egy mugli származású varázslóhoz ment hozzá. De édesapám jó varázsló, és ez megtette a hatást. Azóta kicsit másképp gondolkoznak. Az sem zavarja már őket, hogy az öcsém nem mutat varázsképességeket.
- Ereklyéink nincsenek. A családban mindenki teamester már évezredek óta. A receptek és az eszközök szállnak nemzedékről nemzedékre. De másról nem tudok.
*A tea említésre kissé megborzong, de azt akár a szellő is okozhatná, ami körülöttünk lengedez. Kumiko nagyon büszke magára, hogy ennyire nyugodtan tud beszélni. Ezek szerint jót tett, hogy beszélt valakivel arról, ami vele történt, hiszen volt amikor sokkal rosszabbul reagált ha erről kellett beszélnie. Most azonban szinte gond nélkül mondta el a dolgokat, igaz nem tért ki a kínos részekre, a hangja sem remegett meg. Az a kis borzongás, meg igazán semmiség.
Azzal, hogy nincsenek ereklyéig, lehet kissé lelombozza Tighe-t de őszintén szólva sosem gondolkozott ilyesmiken. Nem messze tőlük van egy régiség kereskedés. A pálcája is onnan van. Néha megfordult a fejében az is, hogy a családja adott el pár dolgot az öregnek, mert találkozott más mágikus tárgyakkal is, amit persze a mugli árus nem fedezett fel,de egy varázslócsemetének rögtön feltűntek. Más varázslókról, meg nem nagyon tud a környékükön. Ami persze semmit sem jelent.
Hogy a szabadidejében mit szeret csinálni az egy érdekes kérdés. Odahaza nem sok szabadideje volt, mert vagy az öccsére vigyázott, vagy az édesanyjának segített, vagy tanult. Itt szintén tanul, a társainak segít, meg a prefektusi teendőit látja el... Ha néha van szabadideje, akkor pedig olvasni szokott.*
- Általában olvasok. Mangákat... Vagy a könyvtárba megyek és keresek valamit.
*Nem éppen érdekes tevékenységek. Kotoznia is kéne, meg a gekkókkal foglalkozni, de rájuk is nagyon kevés ideje marad. Persze megeteti őket, és rendben tartja a terráriumot, amiben vannak, de azért az nem az igazi. Amióta itt van, még annyit sem foglalkozott velük mint eddig. Ahogy ezen gondolkozik, akaratlanul is kimond pár gondolatot hangosan.*
- Seoval és Linggel is kéne játszanom. A végén nem fognak tojást rakni...
*Látszik rajta, hogy nagyon elgondolkodik, és nincs tisztában azzal, hogy kimondta kétségeit a gekkókkal kapcsolatban. Pedig már itt lenne az ideje, hogy kis gekkók is körül vegyék. Kissé megrázza a fejét és végül válaszol a másik kérdésre.*
- Gyógyító/Méregkeverő szakon tanulok. És ha minden jól megy akkor gyógyító leszek.
*Igaz, elhatározta, hogy felveszi az összes tantárgyat, így tulajdonképpen bárminek elmehetne, de neki a gyógyítás lett a kitűzött célja, amikor maga is beteg volt. Persze még kiderülhet, hogy máshoz is jó érzéke van, és akkor lehet, hogy mást választ, de egyenlőre nagyon eltökélt. S hamár ő elmondta mit szokott csinálni, hát nem árt Tighe-t is kifaggatni.*
- És te mit csinálsz a szabadidődben? És milyen terveid vannak a jövőre vonatkozólag?
*A jövő alatt persze csak az érdekli, hogy milyen irányban szeretne továbbtanulni a fiú. Persze lehet, hogy ez még túl korai kérdés. De azért csak van valami elékpzelése. A válaszra várva, kissé oldalra dönti a fejét, s már csak a bal könyökén támaszkodik. A jobb keze, pedig a térdéről kissé lelógva pihen.*

- Nem emlékszek olyanra amit el kellett volna tussolniuk. Odahaza már kiskoromtól kezdve az öklömet hazsnáltam a dühöm levezetésére. Simán nekimentem a nálam idősebb iskolatársaimnak is. Persze kezdetben sokszor megvertek, mire mgatnultam harcolni. Lehet, hogy ez a magyarázata. Vagy az, hogy nincsen bennem sok varázserő, csak egy átlagos szintű.
*Aztán a lány másik családdal kapcsoaltos megjegyzésére reagál, először látszik is rajta, hogy sokkolja a hír, amit csak poénból mondtak neki, de végülis bizonyos eetekben igaz is lehet.*
-A szomszédunkban lakott egy kamionsofőr. Csak a mi településünkön, 3 nőtől voltak gyerekei, szám szerint 5. És ha a kollegáinaka meséi, mert páran szintén a mi településünkön laktak igazak, akkor még van kb. 10 gyereke neki más országokban és más városokban. Persze nem kell megijedni amit mondtam az poén volt. apám az én apám. Anyám már már maradian hűséges típus.
*A fiú rossz szokása //és az usernek is//, hogy elsiklik a részletek fölött időnként. Ezért nem jutott először eszébe, hoyg a lánynak van testvére.*
- Ja igen bocsi tényleg mesélted már. Ne haragudj. Hajlamos vagyok apróbb részletek fölött időnként átsiklani, hallom és megjegyzem, de néha nem azonnal tárolom el. Olyan az agyam, mint egy orsszul működő winch...
*Aztán inkább nem mond semmit. Ő a mugli világban nevelkedett, a varázslóknak valószínűleg a muglik technikai vívmányai azok nem mondanak semmit. Nagy részük talán nem is ismeri. A lány teakészítő ősökről mesél. Ez nem meglepő, hogy jobban belegondol, de japánről inkább a szaké jut eszébe. A teát nem tudja miért inkább az angolokkal hozza összefüggésbe. Mi nálunka sör a nagy divat. És sok híres sörünk is van. Mi mondjuk mint mondtam nem ezzel foglalkozunk. De az egyik sörünk keletkezéséről van egy jó sztorim. Legalábbis nekem tetszett. Barna sörről van szó. A lényeg, hogy leéágett a tulajdosno raktára, de az üzem megmaradt. mivel midnen pénze abban volt, és így mindent elvesztett, tönkrement végső elkeseredésében a megperszelődött szemekből főzőtt sört. így kapta a sötét színét és a keserűbb, füsötösebb ízét. És bejött neki. szerencésjére.A körülöttűk fújó szél a fiú hajtá többször zászló szerűen lengeti meg. Időnként a szeme elé kerülő tincseket kisöpri onnét, mert így nem látja oylan tisztán a lányt, mint ahogyan ő szeretné. *
-A mangák engem nem kötnek le. Én odahaza is csak ritkán néztem tvt is. Inkább zenét hallgattam. Szabadidőmben meg sokat kóboroltam a városban és leginkább verekedni szerettem, amíg annyi erőm maradt csak, hogy hazáig még eljussak. Engem a kincskeresés, az ereklyevadászat érdekel. A 3.-4. csoportra egyaránt járni szretnék ha elfogadják. Vannak tárgyak amik mind a kettőnél előfrodulnak így csak pár tárgyat kell tanulnom hozzájuk még.
*Beszéd közben elfekszik a pad előtt a földön, már unja az ülős és az ácsorgáshoz sincsen kedve.*

- Az érdekes...
*Jegyzi meg inkább csak magának. Egyrészt, mert ő folyton varázsolt, akkor is ha nem akart, épphogy megtanulta kontrolálni mire iskolába került. A verekedésre csak felhúzza a szemöldökét, nem híve az erőszaknak, és azt sem szereti, ha mások űzik. De inkább nem teszi szóvá.
A kamionsofőrös történetnél elkerekednek a szemei, ő ilyet még nem hallott, vagyis hallott, de akkor is sokkolta. Neki ha olyan kapcsolata lesz, akkor már tuti férjnél éesz, és ha megtudja, hogy megcsalják, akkor lesz ne mulass, az biztos. Fel sem tudja fogni, hogy képes bárki ilyesmit csinálni. Jó lenne, ha erről nem is beszélnének tovább, még a végén megromlik az ő tiszt(át)a(lan) lelke.
Szerencsére témát váltanak, és az is kiderül, hogy Tighe figyel és csak feledékeny, vagy nem figyel csak jól hazudik... Honnan tudhatná? Persze Kumiko hisz neki, s bár vele sosem forul elő, hogy valamit elfelejt //ha mégis az user hibája, mert userrel sajnos előfordul, de Kumiko jó hatással van rá//, bólint, hogy tudomásul vette, van ilyen.*
- Winchester?
*Fejezi be Tighe helyett a mondatot mosolyogva. Mert bár kicsi kora óta tudja, hogy varázsló, mielőtt idejött volna, mugli iskolába járt, sőt laptopja, és mobil telefonja is van. Hogy Tighe is értse, hogy érti mire gondol gyorsan megmagyarázza a dolgot.*
- Mielőtt idejöttem mugli iskolába jártam. Édesapám otthon tanított meg pár varázslatot, meg az otthoni könyvekből tanultam mágiát. Mivel édesanyám és az öcsém nem tudnak varázsolni, rengeteg mugli eszközünk van otthon. Már csak azért is, mert sokszor jönnek hozzánk muglik látogatóba.
*Ennyi remélhetőleg elég, s mostantól nem kell a fiúnak azon aggódnia, hogy valamit nem fog érteni a lány. Persze csak ha olyan dolgokról beszélnek, amit meg lehet könyvekből tanulni. Más dolgokban ritkán jeleskedik Kumiko, általában nincs is rá szüksége.
A sörös sztori az érdekes, bár azt nem igazán érti, hogy a teának meg a sörnek mi köze van egymáshoz. Azért csak bólogat, hogy figyel és érti is. Ami igaz, hisz azt érti, hogy a pasi, hogyan taláta ki a barna sört, csak a téma kapcsolás nem tiszta neki, de tulajdonképpen minegy is. Valószínű, hogy az ő ősei is találtak ki, hasonló módon, különböző teakészítési módokat.
Tighe nem szereti a mangákat, ez egy pillanatra megint eszébe juttatja Actont. Nem azért mert a másik fiú sem szerette, hanem mert vele pont egy képregény miatt kezdtek beszélni. Kár hogy utána elfajultak a dolgok. Most azonban nem lesz szó mangákról, hiszen Tighe nem szereti őket, ezért emiatt konfliktus sem lesz köztük.*
- TV-t én sem nagyon néztem. Csupa hülyeséget sugároztak benne. Nem is értem miért vannak úgy oda érte egyesek.
*Nem tetszik neki ez a verekedős dolog, kicsit ijesztő is, hogy valaki ilyen könnyedén beszél róla, de ő azért nyugodt marad, és inkább a kíváncsiságának enged, amikor felteszi a következő kérdését.*
- Mi a jó a verekedésben?
*Egyszerűen felfoghatatlan a számára, hogy valaki azt szeresse, ha fizikaliag fájdalmat okozhat, vagy okoznak neki. Ez egyfajta mazochizmus az ő szótárában, azt pedig a társadalom nagy része elítéli. Akkor a verekedést miért nem? Erre a kérdésre akar választ kapni, de így konkrétan mégsem teheti fel. Figyeli, ahogy Tighe elfekszik a földön, s hogy továbbra is kellemesen tudjanak beszélgetni, oldalra fordul, s az egyik lábát keresztülveti a padon, hogy kényelmesen ülhessen. A szél az ő haját is fújja, és az új pozicíóban ez még zavaróbb mint korábban, hiszen a lófarok tincseit most az arcába fújja a szél.
Nem tétovázik sokat, előveszi a pálcáját, a szemeit becsukja, úgy koncentrál, a hajtűre, ami a szobájában maradt. A padra pöccint, majd kimondja a varázsigét.*
- Transportus hajtű!
*A sok gyakorlásnak hála most is eredményes. Amint kinyitja a szemét megjelenik a hajtű, ő pedig könnyedén és gyorsan tűzi fel a haját. Most csak a fufrut lengeti a szél, de az már nem zavarja.*

*Konidik, a sok olvasás után egy kis friss levegőre vágyik. Ezért fölkel ágyáról, szippant egy mély levegőt és megigazgatja a takaróját és a párnáját is. Begombolja szürke ingjét, meghúzza az övet kék farmerén és lenyomja a kilincset. El indul lefelé a padlásról. Megy le, a kastély parkjába. Szeptemberi levegő csapja meg az orrát amint kilép a bejárati csarnokon. Végre már nincs annyira meleg mint eddig. Az esti zivatartól lehült e levegő, de annyira még nem hogy kabátban kéne menni Koninak. De ő kerüli a olyan eseteket. Utál kabátot húzni. Ezért kihasználja az alkalmat hogy még nincs annyira hideg hogy állig meleg ruhákban kellene sétálnia. Lefelé néz, gondolkodik.*
~Vajon milyenek lesznek a tanárok?~
*Kérdezi magában már ezredszerre.*
-Ne kérdezd folyton ezt!
*Mondja ki hangosan a gondolatát, de észre sem veszi. Megy tovább előre. Hiszen Walt Disney is ezt mondta: Menj tovább előre. Ezért megy Koni előre és előre. Legalábbis ezt állítja magában. Persze csak azért megy előre hogy egyszer elkanyarodhasson jobbra. Vagy talán balra. De neki végül is mindegy. Csak tűnődik magában. Az életről, az iskoláról az otthonáról... Igen az otthona! Már rég járt a szép kis házikóban. Régen taposta a lábával az aszfaltot. Régen lépett bele a friss pocsolyákba. És régen látta a házuk előtti utca lámpát ami minden este bevilágított az ablakán. Régen érezte a házuk illatát de legjobban apukája mély hangja hiányzott neki. Nagyon letörte hogy nem lehet otthon. De ezt próbálta nem mutatni emberek közt. Egyszer csak a sövénykertben lyukadt ki.*
~Én már voltam itt? Vagy nem? Vagy éppen ki voltam kapcsolva és nem figyeltem semmire? Na de mindegy végül is. A lényeg hogy itt vagyok.*
*Nagy vonzalmat érzett ahhoz hogy itt maradjon, ahhoz hogy leüljön és ne mozduljon el egy óráig. Engedett ennek a csábításnak. Leült egy közeli padra és elkezdte lóbálni a lábát. Szívta a friss levegőt és nézte a szép virágokat. Hirtelen még egy érzése támadt: A magány. Most akárkivel szívesen beszélne. Csak értelmes legyen! És meghallgassa. Csak vár és vár hátha jönni fog valamikor valaki.*

*Egy hosszú szőkehajú csajszi érkezik a sövénykerthez.Ma egy hosszú fekete farmert,és egy smaragzöld hosszú felsőt viselt,ami ment a szeméhez is.Hosszú haja kiengedve volt,mint mindíg.Zsebredugodt kézzel mászkál fel alá.*
~Nem szeretnék,Naoval összefutni,de az az igazság hogy hiányzik..~
*Töpreng séta közben magában.Majd amint beér a sövénykerthez,csodálkozik,és egy percig meg is torpan.*
~Hmm nekem nem itt kéne lennem..de ha már ittvagyok körül nézek..~
*ezzel a gondolattal elindult,tovább az utján,majd távolból egy embert pilantott meg.amint közelebb lépdelt látta hogy egy fiu az.Kimy erőtt vett agán majd odalépdelt hozzá,hátha nem zavarja el,és reménykedett hogy összeakad valami kedves emberrel is itt,igyhát megszólitotta.*
-Szija.Kimberly Sterling vagyok.Zavarok,vagy netán maradhatok?
*Kérdezi halkan csillogó szemekkel hiszen felkészült arra is a lány hogy netán elzavarják,ugyanis benne van a pakliban.Megvárja amig a fiu válaszol a kérdésére addig csak ott ál a fiu szeme előtt mozdulatlanul.*
//Fagy//

[Kumiko, Tighe]

*Tighe teljesen ledöbben, amikor meghallja, hoyg a lány befejezte az elkezdett szót. És hibátlanul.*
~Lenéztem volna a tájékozottságát a mágusoknak illetve azok gyerekeinek?~
*Aztán elmagyarázza a lány, hogy nincsen egyedül a mugli származásával. ez őszinte örömmel tölti el.*
- Ha már itt tartunk. jövőbeli kínos esetek elkerülése végett, válaszolj nekem légyszives. A mágusok általában és az itteni tanulók általában mennyire vannak otthon a mugli világ technikai dolgaiban? mennyire tudják mondjuk pont a winchester hallatán, hogy nem egy régi múltú lőszerújratöltő rendszer és puskatípus elnevezése, hanem egy számítógépes tartozék?
*A fiúnak feltűnik, hogy mintha valami értetlenséget látna a lány szemében, de éppen csak egy pillanatra. Nem is tulajdonít neki jelentőséget, bár ha a két eset kapcsolódásáról van szó, akkor a hagyományok a kötödés tárgya. Írországban a sörnek van nagy hagyománya és kultúrája. Kocsmáikban olyan élet van mint sehol másol a világon. De persze ezt nem mondja el, mert a lány sem közölte mit nem értett.*
-A TV olyan mint egy álomvilág. Az emberek szeretik elfelejteni a mindennapokat. Van akik nem elégedettek az életükkel, sőt sokan vannak így és mivel képtelenek változtatni rajta a körülmények, vagy a saját töketlenségük miatt rajta, ezért álomvilágba menekülnek, még ha csak pár órára is. Legalábbis én így gondolom.
*Aztán a lány olyan kérdést tesz fel neki, amit még soha senki sem tett fel. Mi jó a verekedésben.*
- A verekedés az erőszak rossz. *Közli tömören.* Semmi jó sincsen benne. Csak egy eszköz. egy szükséges és elengedhetetlen eszköz a muglik között a beszéddel el nem intézhető vitás helyzetek rendezésére. Sőt az erőszak eszköz a tudomány nagyobb léptékű fejlődésre sarkallásához. A tudományos világ vívmányait mindig az erőszak szülte. A legnagyobb áttörések először mindig a hadseregek miatt történtek, vagy annak következményeként történtek. Nekem a verekedés egy eszköz volt. Elég sok kötözködős alak él felénk és felgyülemlett energiáimat, amik lehet hogy elfolytott mágikus képességeimből eredtek, ki kellett adnom valahol valakin. Azonkívül testmozgásnak és állóképesség fejlesztésnek is kiváló. Én csak olyanokkal verekedtem, akik hiresen bajkeverők, erőszakosak voltak. Akik nem azért harcoltak, mert védtek valamit, hanem mert élvezetet nyújtott nekik másoknak szenvedést okozni. Semmi nemes cél nem vezérelt. A célpont kiválasztásában egy dolog motivált csak. Ha én győzök, akkor ne vesék a szememre a módszert.
*Tighe-nak direktbe fel lehet tenni bármilyen kérdést, bármilyen formában. nem sértődékeny. A lány közben varázsol. Teleportálja a hajtűjét. Tighe a sebtiben bemagolt varázslatokat egyenlőre csak elméletben tudja, gyakorlatban még nem használta ezeket. Valahogy nem érzett rá késztetést. A fiú ellenben nem hozza lázba a szél jelenléte. Élvezi, ahogyan belekap nem kis tömegű hajába és azt tépi, rángatja, zászlóként lengedezteti. Csak akkor zavarja, ha arca elé fújja olyankor kisöpri a hajszálakat és már jó is.
-Te sok varázslatot használsz igaz? Mennyire vagy jó ezekben? Én most éppen még csak elméleti szinten sajátítottam el. szerencsére egyenlőre csak a bájitaltan tanár kért tőlem gyakorlati bemutatót is a többiek megelégednek az elmélettel. Tudsz nekem segíteni a gyakorlásban?

*Elmosolyodik, a fiú reakcióját látva. Nos igen nem minden varázsló csemete ismeri az ilyen dolgokat, de valószínűleg a mugliknak is lehet ne sok újat mutatni. Ha azt vesszük Kumiko igen szerencsésnek mondhatja magát, hiszen mindkét világban otthonosan mozog. A többiek, hát az jó kérdés...*
- Fogalmam sincs a többiek mennyit tudnak, sok tünde, meg félvér jár ide, gondolom ők inkább a varázsvilágban mozognak otthonosan. De nem tudom. Sok mugli származású van, aki hozzád hasonlóan nem is tudott arról, hogy létezik egy ilyen világ. A varázslók közül pedig jópáran nem is akartak kapcsolatba kerülni a muglikkal. Szerintem ez nagyon változó.
*Nos igen, nem tud válaszolni a kérdésre, de hogyan is tudna? Ő sem ismer mindenkit, és a családi hátterét sem ismeri sokaknak. A fegyverek terén pedig ő nincs otthon. Valószínű, ha Tighe valamilyen nyílpuskáról kezdene beszélni, akkor nem tudná miről van szó. De ez a téma nem is érdekelné. Ahogy azt sem igazán érti, amit a TV-ről meg az álomvilágról hadovál neki össze a pugnaxos srác.
Egyébként ez érdekes. A pugnaxos fiúkon egyáltalán nem tud kiigazodni. A signusokat, sokkal jobban megérti. A saját karával sincs baja, és pillus fiúval még nem találkozott... Szóval, levonható a következtetés, hogy közte meg a pugnaxosok között nem lesz túl jó viszony, akkor sem ha próbálkozik. De azért ő kitartó, és bólogat is, hogy hisz a srácnak, még akkor is, ha valójában nem érti, miért menekül bárki is álomvilágba...*
- Ha így is van, a valóság elől nem lehet elmenekülni, előbb-utóbb utoléri őket, és akkor lehet sokkal fájdalmasabb lesz. Nem?
*Hiába a legtöbb dologról másképp gondolkodik mint mások. Viszont teljességgel meg van győződve róla most is, hogy igaza van. Épp ezért ő nem ringatja magát hiú ábrándokkal, és próbál, mindig mindenben reálisan gondolkodni. (Leszámítva egy-két esetet elég jól megy ez neki. )
Kérdő pillantást vet Tighe-ra hogy lássa egyet ért-e vele, vagy sem.
A verekedés és az erőszak. Nos a magyarázat nem éppen kielégítő a lány számára, de az biztos, hogy ilyen gondolkodásmóddal a fiúnak a pugnaxban, a hősök közt van a helye.*
- Te kit védtél, amikor verekedtél?
*A srác elmondása alapján ugyanis az tűnik logikus következtetésnek, hogy azok aki élvezetből verekednek rosszak, de aki azért teszi, hogy védjen valakit az jó ügynem számít. Bár ő akkor is megpróbálná szavakkal elintézni a dolgot és nem azért, mert nem tudná megvédeni önmagát, hanem azért mert Kumiko hisz a szavak erejében. Ezt persze nem fogja megosztani a sráccal. Egyébként is, egész biztos Tighe is rájött, hogy a lány nem az az erőszakos fajta. (Kivéve talán ah mérgekről van szó)
A varázslással kapcsolatban nem igazán tudja mit mondjon. Elég jó benne, de nem szokott ezzel dicsekedni. És az is igaz, hogy van amit csak rengeteg gyakorlással tudott megtanulni.*
- Nem használok olyan sokat... Mármint egy végzett varázsló bizonyára többet használ - kezd bele, kissé zavartan, de hamr összekapja magát és folytatja. - Akkor használok varázslatot, ha varázslat nélkül bonyolult vagy időigényes lenne valami. Például, most felmehettem volna egy hajtűért, de sokkal gyorsabb volt idevarázsolni. És így nem kellett rám várnod...
~Habár, lehet egyébként sem várt volna rám. ~
*Jut eszébe, de ezt inkább nem fűzi hozzá, inkább tovább beszél.*
- De például takarításhoz és főzéshez ritkán használok bűbájokat. Annak ellenére is, hogy gyorsabb lenne. Szeretek pakolászni, és az étel is finomabb, ha varázslat nélkül készíted.... De ettől függetlenül, szívesen segítek.
*Fejezi be, egy halvány mosollyal az arcán. Tényleg szívesen segít, ha másért nem már csak azért is, mert neki sem árt az ismétlés. Azonban szöget üt valami a fejében. Ha bájitaltanból kértek bemutatót a többiből viszont csak elméletet... az azt jelenti...*
- Leteszed a vizsgákat? Miből vizsgáztál eddig? Meg vagy már mindennel? Hogy sikerültek? Akkor évfolyamtársak leszünk?
*Lehet kicsit sok a kérdés, de a kíváncsiságát mostanában nehezen fogja vissza.*

*Tighe türelmesen végighallgatja a lány válaszát, bővebb információt nem tudott meg, a lány sem tud sokkal többet. A lány kicsit értetlenül néz a TV-s résznél, de ez nem lepi meg.*
- Ebben nagyon is igazad van. Ha kezdettől fogva tudtam volna, hogy miért nem tartozok közéjük, könnyebb lett volna minden. Fájdalmas volt ráeszmélnem hogy a világ tágabb határok között létezik, mint én azt gondoltam.
*Ökle helyett mágiával harcolt volna. Ő harcosnak született. Soha nem futott el semmi elől. Ő nem hősnek született. Nem akarja megmenteni, megváltani a világot. Élni akar békében, de az ember nem az a faj, akinek a béke a társa. Ő nem keresi a konfliktusokat, a megmenthetőket. Összeakad velük. Véletlenül. a következő kérdésre nem tud először felelni.*
- Fogalmam sincsen. Soha nem néztem a kit. Csak a miértet. Ha idősebbek bántanak fiatalabbakat, mert ők nagyobbak és erősebbek. Ez nekem a miért. Hogy kik a résztvevő felek nem érdekel. Nekem csak arra voltak ezek jók, hogy levezessem a fölös energiáimat. Semmi másra. Nem élveztem. Szükséges volt. És amúgy sem tudtam volna szó nélkül elmenni egy ilyen helyzet mellett. Te nem vagy erőszakos fajta, a karodnak sem sajátja az erő. Ha jól tudom ti inkább a bölcsességre, az észre és a szavak erejét.
*A fiú újra elhallgat és várja a lány reakcióját. Közben kicsit megfésüli ujjaival a haját, másik poziciót vesz fel, mert már telejsen elgémberedett. *
- Nem vártam volna rád. *Egy pillanatnyi hatásszünetet tart közben.* Elkisértelek volna. És persze jó fiú módjára megvártalak volna az ajtó előtt. *Mondja mosolyogva a fiú. Aztán más témára terelődik a szó.*
- Nem tudok főzni. Mindg anyám csinálta, soha nem volt rá szükségem, hogy megtanuljam. És valahogy nem is köt le.
*Aztán a lány a tanulással kapcsoaltban egyből a vizsgákra tereli a szót.*
-Tervezem a vizsgák letételét, két tárgy esetében már várom az eredményt és ötnek kell lennie. Nem kevés. De hát ez van. Hát egyenlőre csak a bájitaltan van meg a két rész, de a tanár még nem jelzett vissza, hogy elfogadta e. A Mitológia és a vallást is megirtam. A többivel még foglalkozok. Tudom nincsen sok időm. Remélem hogy holnap maximum holnap után elkészülök a többivel is. Örülnék neki, ha ilyen szép lánynak az évfolyamtársa lehetnék.
*A fiú elég nehezen halad a vizsgákkal. Nem meglepő ez, elég sok dolga lehet a tanároknak az év kezdése előtt.*

*Kicsit meglepi, hogy Tighe-nak fájdalmas volt ráeszmélni, hogy létezik még egy világ. Igaz ő kiskora óta úgy nevelkedett, hogy tisztában volt vele, hogy boszorkány, de mindig úgy gondolta, ha csak később tudta volna meg, akkor talán jobb lett volna...
A meglepettsége az arcáról is leolvasható egy pillanatra, de hamar visszavarázsolja az eddigi halvány mosolyt és úgy kérdez vissza.*
- Miért gondolod, hogy könnyebb lett volna?
*Kumiko élete a muglik közt nem éppen volt a legjobb, hiszen az életének nagyrészét titkolózva élte le, s a furcsasága a titkolózása csak rátett arra, hogy kitaszítsa a környezete. Itt a varázslók világában lehet csak igazán önmaga, hiszen nem kell visszafognia magát, nyíltan varázsolhat és azon sem lepődik meg senki, ha a szülei teaháza, nem éppen hagyományos.
Bár az is igaz, hogy nem bánja, hogy kis kora óta tudta. Így legalább volt valami amitől különlegesnek érezhette magát a társai között, akkor is ha azok gúnyolódtak rajta.
Tighe-t hallgatva arról, hogy miért verekedett kissé megnyugszik. Elvégre még ha élvezte is a fiú, amit tett, legalább mások segítésére tette és ez nemes cselekedetnek számít. Amit róla, mondd a fiú az kicsit meglepi. Fel is húzza a szemöldökét, mert ha jól értelmezte, akkor őt most gyengének nyilvánították, ami bár igaz, azért zavarja.*
- Azért tudok nagyot ütni, ha akarok... De japánban tényleg a bölcsesség a mérvadó. Kivéve persze a nindzsákat meg a szamurájokat, bár náluk sem az erő az első...
*Válaszolja végül nyugodtan, remélve, hogy a fiú megérti mire gondol. Ha nem az sem számít, nem fogja magyarázni. Az hogy felkísérték volna, ismét csodálkozással tölti el.*
~ Tisztára mint a mesbeli hercegek... ~
*Fut át egy pillanatra a gondolatai közt, de egy kis fejrázással elhesegeti a nevetséges gondolatot, majd válaszol.*
- Szerintem ha felmentem volna, már nem jövök ide vissza.
*Kissé lehajtja a fejét. Nem azért mert bánja, amit mondott, de nem akarja megbántani a fiút sem. A főzéssel kapcsolatban elmosolyodik.*
- Nem is tudnálak elképzelni a konyhában... Szerintem a főzés az olyan "női dolog".
*Mondja mosolyogva és a mutató és a középsőujjaival kis macskakörmöket mutat a "női dolog" említésénél.
Bár vannak férfi szakácsok, ő úgy lett nevelve, hogy a házi munka és a főzés a nő dolga, ahogy a gyerek nevelés is. Azt mondjuk még nem tudja, hogy valósítható ez meg munka mellett, de egyenlőre nem valószínű, hogy lesz családja, ha pedig egymaga lesz, akkor felesleges ilyesmin gondolkodnia.
A vizsgákkal kapcsolatban láthatóan megnő az érdeklődése, elvégre dicsérendő, ha valaki aki nem is volt itt az első évben beválallja a vizsgákat. Ő is hasonlóan cselekedett volna és az, hogy Tighe ezt teszi jó színben tűnteti fel a lány előtt.
Kumiko csak bólogat arra, amit a fiú mesél, még arra is rábólint, hogy amikor neki bókolnak, bár azt hamar meg is bánja, s ezért zavartan az órájára pillant.*
~ Ideje lenne enni valamit. ~
*Állapítja meg gamában, aztán a fiúra emeli tekintetét és megszólal.*
- Jól elment az idő. Azt hiszem én visszamegyek ebédelni. És neked sem ártana, még tanulni egy kicsit - beszéd közben feláll, a szoknyáját meg-meglibbenti a szél. Tighe-ra kacsint és folytatja - Sok sikert a vizsgákhoz.
*Azzal felkapja a jegyzeteit, a pálcáját zsebébe dugja, és elindul vissza a kastély felé. Ha követik követik, ha nem nem. Ha évfolyamtársak lesznek, lesz idejük még beszélgetni.*

-Mert nagyobb hatalom van a varázslásban, mint a fizikai erőben. Jó a mágiában is fontos, hogy milyen erővel születtél, de sokkal szélesebb skálán mozognak a lehetőségeid.
*Tighe-nak nem esett nehezére titkolni képességeit, mert nem is tudott róluk. Őt környezete más miatt taszította ki. Gúny és támadás céltáblájává tette őt a hajszíne. Ez pusztán elég volt a támadásokra. Ezekre válaszul azzal küzdött, amije volt. MIvel mágiájáról akkor nem tudott semmit, így használta az öklét. Soha nem fogta vissza magát. Erőit átcsoportosította.*
-Félreértesz engem. Az erő sokféle lehet. Nem feltétlen az izmokban rejlik. Lám a mágia lényegesen nagyobb hatalom, mint az ököl, vagy a mugli fegyverek. Lehet velük ártani mágusnak is, de nincsen olyan mugli eszköz, amivel átalakíthatunk mondjuk egy szekrényt állattá. Nem ismerem a japán mentalitást. De azt hallottam, hogy egyaránt harcos és lelki nép. Mind a kettőre nagy hangsúlyt fektet. A nyugati világban csak az erőn van a hangsúly. Eszme és mondanivaló nélkül. Egyén nélkül.
*A lány végül a felkísérésre is válszol. Bár a fiút nem lepi meg a válasza. Az már annál inkább amit a főzésről mond.*
-Ezzel azért vitatkoznék. Lehet, hogy nem vagyok konyhatündér, de furcsamód a világ leghíresebb szakácsai férfiak. És nem nők. Igaz, hogy a régi társadalmi szokások között a nőknek a konyhában és a házban jelülték ki a munkahelyüket, de pl. anyámból kiindulva is nem csak ahhoz értenek és hidd el nekem, sokszor apám főztjei finomabbak. Persze ezt anyámnak nem mondtam soha.
*Itt kedvesen kacsint a lányra, mintegy jelezve, hogy egy apró kis titkot osztott vele meg éppen. A lány sajnos végül elköszön tőle, mert még nem is ebédelt. Erről a fiúnak is eszébe jutott, hogy éhes. De egyenlőre még marad. Nem akar rámenősnek vagy egyébnek tűnni. Vár egy negyed órát és csak aztuán indul útnak.

*Lemenekült és kimenekült. Olyan szépen berendezkedett a harmadik emeleten már, azt neki találták ki. Kis rejtett zug, a kutyát nem zavarja a sátra, észre sem vették. Nem mintha hiányozna bárkinek is, vagy bárki is hiányozna neki is, mivel jórészt senkit nem ismer. Így legalább nem keresik, és mindenki békén hagyja, nem erőltetik azt, ami nem megy. Szórakozottan sétál befelé a kertbe, természetesen a kezében ott van Francis, mert neki ott KELL lennie. Aki ezt nem érti, arra ráhagyja, nem magyarázkodik. Minek tenné? Másnak lehet állata, akkor neki is lehet koponyája.*

-No nézd csak, középkori jellege van és milyen hangulatos. Nem túlcsicsázott, de...minden zöld. Emlékeztet ez valamire Francis?

*A zsebébe nyúl, egyelőre csak egy sima cigarettát vesz elő, azt gyújtja meg és szívja élvezettel. Rongálja az egészséget, igen, de van egy hatalmas előnye. Nem a falat zúzza, nem a kezét töri, hanem megnyugtatja. Ráadásul tiszta az ég valóban, így nem várható, hogy bőrig áznak.*

-Az idő is a kezünkre játszik öregem, ezt figyeld. Csillagos, sehol egy felhő, sehol semmi szellő. Visszamenjünk egyáltalán, vagy sem? Akarsz ma sátrazni?

*Camping a vadonban , felfoghatná így is. Távol a toronytól, ahova be akarták erőszakolni. Ha szerencséje van, akkor ha valaki erre jár, csupán csak látja őt, és nem hallja, hogy egy koponyának beszél. Pedig ezt meg kell szokni nála, ez az egyik mániája. Nem kocadohányos, mint egy szakértő, úgy szívja a cigit, karikákat ereget közben. Élvezi minden pillanatát, és ha ebbe hal bele, legyen, nem fog kétségbeesni. Valamiben amúgy is meg kell, hát akkor olyan legyen, amit szeret.*

-Mit szólnál egy jointhoz? Lehoztam a készletet is, sodorhatunk egyet, ha gondolod. Hm...mennyire lennének idegesek, ha a dekket nem nyomnám el és leégne az egész?

*Nem is olyan rossz ötlet, az elmúlt pár napban nem volt rá lehetősége. Itt az ideje elkezdeni, bepótolni a lemaradást. Az ötlete pedig...szeret játszani a tűzzel, egészen kiskora óta. Vadmágiája volt, pont a tűz, hosszas folyamat volt, mire megtanulta kordában tartani és nem vágott haza semmit. Elmereng ezen, közben a csillagokat nézi továbbra is. Nem fog felállni és bevonulni, ideje is van, és különben is. Szabályok...a korlátok örökösen. Nincs ínyére a dolog. Deviáns lenne? Lehet. Nehezen fogad el olyat, amibe nem egyezett bele, és ha ehhez hozzá vesszük, hogy egy lázadó fiatal, akkor nem is kell csodálkozni.*

*Cigi szájban, zseb a kézben, mély szippantások, majd káros anyagok kibocsájtása a természetbe. Ez az élet nagy körforgása. Arcára nézve meglátszik, hogy pontosan ilyen életmódban szeretné leélni hátralévő életét, ami jelen esetben tüdeje teljes szétoszlásáig tart. Fogai közt ügyesen mozgatja a szál dohányt, miközben szabad kezével az öngyújtót kattintgatja. Lelkét elönti a mámor magasokú érzése. Csak egy rossz, fogás, egyetlen stikli, s esik esik esik az öngyújtó, bele a bokorba. A pirománia korai stádiumát érzékelve magán sétálgat tovább a sövénykertben, undorodva és ferde szájjal bámulva a gyomokat. Az egyik közeli padra telepedik le, s a levegőbe bocsájtott, felemésztett nikotinhoz juttatja a lélegző fákat.
Időközben - nem teljesen erre számított-, hangok ütötték meg a fülét. Nem azért ijedt meg, mert erdetileg halláskárosult volt. Szúrós pillantást vet a szájából kivett dohányra. Megvizsgálja, s idegesen állapítja meg annak fűhiányát. Akkor a fiú tényleg tényleg egy KOPONYÁHOZ beszél?
Feláll. Fel bizony, még közelebb is oson az alakhoz, mintha ifjabb neszólítsuknevén, mert tilos-t vélné látni. Eredetileg a pólója díszét szeretné látni, s még a szava is elakad annak szine láttán. Koponyával társalgó Signumusos diák ritka, mint a vodkát nem szerető orosz.
Bátor Extremusos révén, meg miért ne, elindul a cseverésző diák felé. Kezeit a háta mögé helyezi, s vígan fütyörészve szólal meg.*
-Nem zavarom meghitt beszélgetéseteket?
*Kretén. Kicsit oldalra dönti a fejét, az eseteges koponyareptetés miatt, majd gonosz vigyort megjelenítve folytatja kampánybeszédét.*
-Akaratlanul is, de észrevettem, hogy a Signumus diákja vagy. Mondd, hogy lehet ez?
*Ne várj hülye kérdésre okos választ arckifejezéssel pislog a fiúra, majd a koponyára, majd megint a fiúra.... Zsebéből kihúzva a tömény dohányt tartalmazó dobozt - mintha csak oda lenne tapadva-, felnyitja fedelét, s nyelve hegyéhez ragasztva kihúz egy szálat. Természetesen az etikett szabályai szerint a göndörke felé fordítja a dobozt.*
-Orosz. Vegyél.
*Napi jótett végrehajtása után elégedetten gyújtja meg a szál végét, s szippant belőle velőset.*

*Elmerül a gondolataiban, néha végigsimít a koponyán, és senkinek a kedvéért nem állna fel innen. Zavartalanul fújja tovább a karikákat, néha a sövények felé néz, elképzeli hatalmas lángok közt. Nem állna neki oltani, egyedül Francist mentené, rá különösen ügyel. Már azt sem tudja, honnan van, kié volt, csak annyit, hogy szegény már elmúlt 200 éves és egy ereklye. Neki. Ma még nem is törölte le, nem szedte le róla a napi port, és nem kényeztette, ahogy szokta. Majd ha felmegy a sátrába, majd akkor nekilát a rituálénak.*

-Még bírod egy kicsit, igaz? Majd megtisztogatlak, nem feledtem el, ne aggódj. Neked ennyi jár. Mit szólnál ahhoz, ha egyszer lenne tested is? Macerás mi? Mégis hogyan vinnék magammal egy teljes csontvázat? Ehh, nem, maradsz csak így, ahogy vagy.

*Viszont neszezést hall, amire lazán odafordítja a fejét, de nem mozdul egyelőre. A cigit sem oltja el, minek? Nem pazarolja el ha már rágyújtott, most nem. A múltkor Seon miatt kénytelen volt, de most nem zárt helyen van, hogy erre rákényszerítsék. Amúgy sincs kint semmiféle jelzés, hogy tilos lenne. Végigméri a megjelenő alakot, lassan és alaposan, utána fordul vissza a koponyához.*

-No lám, társaságunk akadt, Francis. Nem zavartad meg, lévén ő nem szól közbe.

*Az első szavait Francis felé intlzi, a többit már Daeronnak. Megemeli kissé a koponyát és mellé még a fáradtságot is veszi, hogy felüljön. A félredöntött fejre felszalad a szemöldöke, nem készül reptetni. Pláne nem a féltve őrzött koponyáját. Még baja esne, és akkor mi a fenéhez kezdene? Honnan lenne neki másik Francis-e? Na azt már nem. Nem dobálózik, inkább üt, de a koponya szent darab, annak biztonságban a helye, nem a levegőben, nem óvó kezek nékül.*

-Hogy micsoda? Ezt honnan veszed? Én a Signumus diákja? Nem hordok egyenruhát. ~Honnan a fenéből tudja, hogy oda raktak be? Honnan a f@szból?~

*Egy ideig mered Daeronra, alig érintkezett valakivel, került mindenféle kommunikációt eddig, és mégis tudják, de honnan a frászkarikából? Ez mekkora gáz. Már most kiderült róla, hogy ott van, ahol nem kellene lennie. De nem lehet hülye a srác, ha azt is tudja, hogy ez nem stimmel. Pontosan tudja ő maga is, hogy valami nem kerek, valaki tévedett. Ő nem oda való, nem az az igazi családja. Pár perc hallhatás után szólal csak meg.*

-Nem tudom, fogalmam sincs. Ez minden bizonnyal egy tévedés lesz, mert én nem tartozom oda, én nem vagyok olyan, mint ők. Nem értem az egészet, nem értem, hogy kerülhettem én oda, pont oda, de...én nem vagyok signumusos.

*Kicsit lehangolódik, kellett említeni azt a kart, amikor már olyan szépen feledte el és zárta ki, lévén nem is ment arra, ahol a körletek vannak. Megpróbálta, de nem ment, annyira idegen számára az egész, hogy képtelen rá. Ami pedig nem megy...nem tesz újabb próbát. Nevezhető lázadásnak is, hiszen tisztában van vele, hogy neki köze nincs ahhoz a karhoz, ahogy a koponyájának sem. Senki nem fogja meggyőzni az ellenkezőjéről, mert nem lehet, ő nem tartozik oda, és a többiek sem fogják soha megérteni, sem elfogadni. Tudja, hogy igaza van. Szimbiózisban pedig akkor élhetnek, ha senki nem akarja elhitetni vele, hogy ő otthon lenne, mert nincs. A felé nyújtott dobozra téved a tekintete, oroszt még sosem szívott.*

-Kösz! Ilyet még nem is láttam. Honnan szerezted? Netán onnan származol?

*Eloltja a másikat, a csikket elássa, majd végignyalja az új szálat, és meggyújtja. Kíváncsian kóstol bele, mégis milyen lehet egy igazi orosz bagó. Azt hallotta, hogy erős, és nem is éri csalódás. Ez valóban az. Erős mégis finom, ízletes. Nem dől vissza már, illetlenség lenne, és Daeron lehet fura szerzet, mégis szimpatikusnak találja. Törökülésbe helyezkedik, így figyeli a másikat. Nem jelent veszélyt, nem fenyegető a testtartása, és nem vészjósló a hangja sem.*

-Te? Nem ülsz le? Legalább otthon vagy, mi? Ő itt Francis, én pedig Noel Wyard.

*Beszédesebb most, mint Serenity-vel, mintha benne és a srácban lenne valami közös. Nem tudja megmagyarázni mi az, de nem is kell. Ez is egy olyan dolog, amit egyszerűen érez az ember. Nem tűnik lehangoltnak, így biztosra veszi, hogy a fiú oda került, ahova kellett neki. Csak ő lehet ilyen szerencsétlen pancser, hogy még ez is így sül el. A karrierre figyel, az az elsődleges célja, és soha nem lesz csapatjátékos, bármennyire is szeretnék, ő marad magányos farkas mindaddig, amíg a saját társaságát meg nem leli.*

* Ha valaki megkérdezné most a lányt, hogy került ide?, csak bágyad pislogást kapna cserébe. Elképzelése nincsen róla, de az biztos, hogy nagyon mélyek lehetne a gondolatai, ha idehozták és mindezt úgy, hogy nem tudja merről jött. A hova tart kérdés fel sem merül a fejében, minek olyan kérdés feltenni amire csak bosszantó válasz születne?
Elhúzza száját mielőtt belépne a sövényfalak közé, noha nem nagyon illik ide ruhájában. A lány ugyanis csinos fekete szoknyát visel, szép szürke mintás harisnyával, magassarkú cipővel, mely úgy gondolja, a későbbiekben biztosítja számára, hogy megtaláljon mindenféle lyukat és a cipője sarka beleragadhasson.
Csak reméli megúszni a pofára esését, addig nem is nagy baj, amíg nem látja senki, de mi van ha odabent valaki ólálkodik? Mondjuk egy mókus, aki ráugrik, kikarmolja a harisnyáját, brrrr.
A frász is kirázza ennek kapcsán, elbizonytalanodik, hogy egyáltalán belépjen-e? Mi van ha eltéved? Idegesen megvakarja az orrát, lepillant zöld blúzára, és keskeny fekete, nőies nyakkendőjére. *
~ Francba. Mit keresek én itt? ~ * az máris látszik, hogy nagyon nem ide való, nem is ide indult. Jól lehet nem tart sehova. Tanácstalanul körbe pillant, majd mégis belép.
Ráérős léptekkel elindul a kavicsos úton, meg is bánja. Cipője sarkai nem igazán örülnek, és ettől ő sem boldog, de azért mosolyt erőltet az arcára.
Gyenge szellő kap ápolt, hosszú szabadon hagyott hajába, ettől még boldogabb lesz. Nincs is finomabb, mint egy simogató érintés a tarkóján, vállain, nyakán.
Talán nem is kellett volna nyakkendőt kötni, akkor most kigombolhatná a blúzának felső gombjait és dekoltázsát is érhetné a langyos levegő. A következő fuvallata azonban hidegebbre vált és már nem is nagyon bánja. Miközben ezen agyal, egyre beljebb lépked a magas sövényfallal ívelt úton.
Jobban örülne, ha magával hozhatta volna, otthon mindig a nyomában loholó négy lábú tárást, Dakotát a koromfekete macskát. Az állat emléke mosolyra készteti. Az már nem annyira, hogy az anyja mennyire utálja az állatot és most tuti üldözni nap nap után.
Közelebb lép a sövényhez, hogy ujjaival simíthassa a bársonyos leveleket.
Nem tudja eldönteni, hogy lélekben várja-e az őszt vagy vágyakozzon újból a tavasz után, mert mi is a különbség? Ez jó gondolat, leköti, miközben egyre beljebb sétál, elég valószínű, hogy eltéved.*

...hogy Ireth nem tudja hogyan került ide, az még hagyjám...de hogy én mit keresek itt, az már kicsit érdekesebb kérdés. Mindegy, itt vagyok és kész. Nem fogom ezen törni a fejemet, minek is...
Sétálok itt magamnak a süvények rejtekében, csizmámról most hiányzik a sarkantyúm, így csöndesek lépteim. Kicsit bosszankodok azon, hogy farmeremen folt esett. Kicsit? Ha valaki belelátna a gondolataimba most azon gondolkodna, hogy ugyan miért is akadok ki egy apró pecsnin, amit könnyedén ki lehet mosni, vagy akár egy intéssel el is tudok távolítani. De nem teszem, inkább boszankodok miatta. Morgok magamban, így legalább nem okoz godot a maszk magamra vonása.
De valaki közeledik,még nem látom, csak hallom lépteit, s érzem kellemes illatát. Egy lány jön felém. Ne csodálkozz ezen, hisz nem ismersz. Megvárom, amíg közelebb ér, nem szólok neki, még akkor sem, mikor már háta mögé kerülök, egy sövényt körbejárva. Nézem, ahogy kicsit szerencsétlenül lépked magassarkú cipőjében itt. Szoknyája sem igazán erre a helyre való, de hát ő tudja. Én maradtam inkább a farmeremhez magamra kapott fekete, tökéletesre vasalt ingemnél, s egy famerdzsekit hozok a kezemben. Most szívesen el ácsorognék itt egy kicsit, csak nem nagyon van minek nekdőlni. A sövény valószínűleg kidőlne... na de mégis, találok egy padot, aminek támlájára támaszkodok.
Félrebicentem fejemet, felvonom szemöldökömet.... Ha most látna, olyan látványban lehetne része, amiben keveseknek.
Vigyorgok.
De reflekszerűen mogorvába váltok, amint csak sejtem, hogy meg szándékozik fordulni. Szúros szemmel nézek rá, s morogva szólalok meg.
- Talán eltévedt McAvoy kisasszony? Vagy csak oly ábrándos, hogy észre sem veszi, hogy nem igazán ide ilő az öltözéke?
Igen, jól sejted...iróniával teli a hangom....Fel nem tudom fogni, hogy egy lánynak, hogy lehet annyi esze, hogy besétáljon ide ilyen szerelésben. Na de az ő dolga, és megpróbálok kicsit váltani a modoromon, kedves ugyan nem leszek, az nem én vagyok.... Maradok a mogorva hangvételnél, s morgó, nagymacska orgánumommal folytatom a csevelyt.
- Ha gondolja kivezetem innen, vagy netán vár valakire?
Szerencsére azért Dakotát lakosztályában hagyta, mert most még egy macskával szembesülnék. És ugyebár nekem sem a kedvencem ez az állatfajta...sőt, leginkább a macsekokat rühellem.

* Mivel nem lát senki gondolataiba meg sem magyarázza, hogy bosszankodni jó. Minden olyan érzés jó mely felborzolja az idegeket, szerinte a bosszankodás az egyik ilyen.
Ő szeret bosszús lenni, sőt ideges is, mert akkor gonosz gondolatai vannak, mi tagadás szeret gonosz lenni, ez majd egyszer, talán a közel jövőben, megbosszulja önmagát.
Ő is bosszankodik, de ő azon, hogy a hülye cipő gátolja a szabad mozgásban, noha meglehetősen elegáns. A szoknya jól megformázza lábait, mégis jobban örülne egy kényelmes nadrágnak, akkor talán a hely szépsége is magával ragadná, így csak azon töpreng mi a jó istennek jött ide be?
Ujjai finoman súrolják a leveleket, érzékeivel beissza változatosságukat. Tetszik neki a csipkézett szélű és a kicsit erőszakosan szúrós is.
Nem hallja, hogy bárki lenne körülötte, el van foglalva önmagával, de ez Irethnél nagyon nem meglepő, kevés időt tölt azzal, hogy ne magával legyen elfoglalva. Akkor is jószerivel mást idegesít, csak ahhoz ért.
Szegény Ed, a gondolattól elvigyorodik, majd lekonyul a mosolya.
Háta közepe megborzong és ez végig fut a testén, tarkóján égnek merednek az apró, pihés szőrszállak. Valaki figyeli.
Ereiben fagyossá válik a vér, szinte elkocsonyásodnak mozdulatai, olyan hirtelen áll meg, hogy kis híján kiesik a cipőjéből.
Zavarta idegesség veszi elő, hallani szeretné, vagy látni a szemeket, melyek őt kutatják. Mégsem mer megfordulni. Mi van ha valami idióta, és megzavarja nyugalmát? Várjunk csak, ennek ő örülne.
Mielőtt elgondolkodhatna jobban, meghallja a hangot, és a saját nevét is. A hang mogorva zöngése nem nyugtatja meg, így lassan fordul az idegen felé. Arcán ottfelejtett riadalom bujkál.
A férfi felé fordul, elcsípi a morcos arckifejezést.*
- Szép napot. * viszonozza a nem létező köszöntést, és leplezetlen kíváncsisággal szemügyre veszi a férfit. Kihúzza vállait, kiegyenesíti járását, szépen ívelt szemöldöke a magasba szalad miközben a férfi felé lépked. Zöld szemei kutakodva járnak a másik küllemén. Most jobban bánja, hogy magassarkúban paródiázik.
Hamar levonja a következtetést, hogy a pasi ismeri őt, akkor ismerheti papírjait, tehát tanár. Megáll az idegentől két, három lépésnyi távolságból, félrebillenti kicsit a fejét, ajkai szédítő mosolyra húzódnak.*
- Azt mondanám ide tévedtem, de egyenlőre nem bánom, ha kellemes is lehet a társaság.* sejti, hogy messzire szalad, de még nem érzi, hogy visszavonulót kéne fújnia.*
- Nos, nem ide indultam. Ahova én tartottam oda tökéletes lett volna az öltözékem, mely amúgy is az, csak... hüm, nem a hely szellemének megfelelő. * élvezi, hogy fecseghet, megválogatja szavait. Hallja az irroniát, jól ismeri, használja eleget, úgy dönt nem veszi fel. Lehet nem is neki szól, csak a férfi jelleme ilyen. Mosolya nem olvad le arcáról.*
- Azt gondolja nem találok ki egyedül? * sosem fogja bevallani, hogy nem találna vissza, előbb hal meg itt éhen, hiszi most. Egyenlőre nem kérdezi meg ki a pasi és honnan tudja ő ki, illetlen lenne, élvezi a játékot, noha lehet ezt nem egy felnőtt férfival kéne.
Hosszú ujjait finoman összefűzi, türelmesen várakozik.*

Micsoda kis vadmacska. Egyből vág az esze, s beveti nőies báját. Persze ott bújkál benne az a félsz is, hogy fogalma sincs arról, hogyan fogok reagálni, mit mondok, teszek...
Természetesen most is ugyan olyan mogorva maradok, de a játékba belemegyek kicsit. Kíváncsi lennék meddig merészkedne eme csalfasággal, amit tervez ellenem.
Férfiből vagyok vagy mi, így nem fog nehezemre sem esni ez az egész.
Szemből is végigmustrálom, elég feltűnően, már csak azért is, hogy észrevegye. Kicsit oldalra biccentem ismét a fejemet, s várok egy pár pillanatig, hogy mindent ő is szemügyre vehessen rajtam. Szívem szerint iróniával telve megkérdezném, hogy tetszik e a látvány, de akkor oda a játék, hisz egyből rájönne, hogy bizony nem igazán kellett volna így indítania ezt a találkozást.
- Az én morgolódásom ha kellemes önnek, akkor talán induljunk kifelé innen. Persze csak ha nincs más terve, és szívesen tart velem.
Egy különös pillantást kap, mely olyan csillogásfélét mutat, jelezve azt, hogy szeretném, ha velem tartana, s nekem kedvem telne benne, s szívesen nézem kecses vonásait. De tényleg az a fény csillog a szememben? Az, vagy sem, ő ezt látja, mert ezt akarom, hogy lássa. Ahogy későbbiekben is elég érdeklődő villanásokat, apró jeleket affelé, hogy tetszik az amit látok, hallok.
- Hát ha nem ide indult, talán nem ártana, ha eljutna céljához.
Még a végén elkésel kedvesem....persze eztmár csak gondolatban teszem hozzá, nem kell azt neki tudni, hogy egy...nem tudom minek is nevezzem most ezt a lányt. Nem aggatok egyenlőre jelzőket rá, kell még egy kis idő, amíg kiderül végülis, hogy milyen valójában.
- Szabad érdeklődnöm, hogy hová is indult? Ha nem lennék túl indiszkrét.
Hát persze, hogy az vagyok, hisz azt sem tudja ki fija.borja vagyok, nem kellene, hogy ilyneket kérdezzek. Egyenlőre viszont nem mutatkozom be, hadd találgasson. Legfeljebb majd szabadkozom modortalanságom miatt. Nem olyan nagy gond az, megéri a játék kedvéért.
- Nem kérem, nem gondolom, hogy nem tudna kitalálni, csak olyan elveszettnek tűnik itt nekem, már ha nem haragszik meg.
Kicsit meghajlok előtte, mint aki rettenetesen bánja azt, hogy ilyet mert feltételezni, s még egy apró mosoly is útjára szalad röpke pillanatra, mielőtt még újra nem leszek fagyosan rideg, de érdeklődő....és ha már elindulunk, s együtt lépkedünk kifelé innen további beszédtéma kellene, de mi legyen az, így ismeretlnenül? Hisz én a lányról nagyjából tudok mindent.
- Nem fázik kisasszony? Elég hűvös van....
Jobb ötlet híjján ez is megteszi, s átadom neki a lehetőséget, hogy ő hallassa hangját,. Én nem is vagyok az a szószátyár, ő viszont annál inkább, ahogy észrevettem. Na meg a fiúkkal azért kicsit könnyebb beszélgetést kezdeni. Kérdésemhez cselekvés is társul, hisz felé nyújtom kezemben lévő dzsekit, s ha arra igényt tart vállára borítom.