Harmadik emeleti folyosók

Tárgy: Re: Harmadik emeleti folyosók Hétf. Aug. 31 2009, 11:46

//Igen! Most sokkal jobb Very Happy

//

~ Szóval csak egy kicsit látszik... De akkor miért sorolt fel rögtön ennyi dolgot? Nem jó ez így. És Killiant sem láttam a bál óta... ~
*Hát igen nem éppen a legjobb gondolatok, de talán nem magával kéne foglalkoznia, amikor mellette egy lány - aki a barátnője, és azok közül is az egyik legjobb - kétségbe van esve. Vagyis az sem biztos, hogy Serinity kétségbe van esve, de Kumiko biztos abban lenne. Sőt tulajdonképpen volt is, amikor Edwarddal volt, de ezt nem köti sem a fiú, sem a mellette ülő lány orrára.*
- Nem kínozlak, és én nem haragszom rád, ez csak rád meg Konira tartozik, meg talán Edwardra... Én csak egyszerűen nem értem, hogy tehettél ilyet. De biztos én vagyok a nehézfelfogású...
~Már csak azért is, mert akkor sem értettem a dolgot, amikor Edward magyarázta, bár az ő szemszögéből érthetőbb volt a dolog, mert ő legalább tudta mit érez... ~
*A Serinity szemeiben megcsillanó különleges fénnyel nem tud mit kezdeni. Inkább csak várja, hogy válaszoljon neki a lány. Mert ő meg akarja érteni ezeket a dolgokat. De valahogy ezek nem olyan egyszerűek, mint a matematika, vagy a természetmágia...*

Tárgy: Re: Harmadik emeleti folyosók Hétf. Aug. 31 2009, 12:29

*Na jah, az a csillogás a félelem. Felülve válaszol.*
-Tudod, nem nagyon voltam önmagam. Teljesen kikészültem. Talán csak elutasításra vágytam. Pont mint régen. Nem tudom. Nemrég beszéltem Konival, és azt mondta, hogy hallott beszélni engem meg egy másik srácot. Én meg megijedtem hogy talán rájött. De nem. És is fog ha rajtam múlik nem is fog. Bocsi hogy ezzel traktáltalak. Most te mesélj. Mit csináltál azon kívül hogy pasit szereztél, mióta nem láttalak?-*mosolyog a lányra, de szeme még nem mosolyog. Majd nemsokára az is fog de most még nem.*
*Elkezdi birizgálni nadrágjának zsinórját, és nem figyel semmire. Egyszer csak felkapja a fejét*
-Mond. Szóltál?-*zavartan megvakarja a buksiját, és azon morfondírozik vajon mi lehetett ez. De nem tudja.

- Várj Sery nekem ez így túl gyors. Mitől készültél ki? És hogy érted, hogy elutasításra vágytál?
*Próbálja kissé nyugtatni a mellette ülő lányt, mert tényleg nem érti miről beszél. A Konis dolgon egy picit gondolkozik, de aztán úgy dönt, ahogy Edwarddal való beszélgetésükkor is tette, hogy neki ehhez semmi köze, és ennek fényében szólal meg újra.*
- Ha rajtam múlik sem tudja meg.
*Közben Serinityre kacsint, bár szerinte Konidiknek joga lenne tudni az igazságot. De azt Serinitynek kell majd elmondania. Tehát ezzel nem foglalkozik többet. Helyette a másik dolog aggasztja.*
~ Pasit szereztem??? Egyáltalán nem szereztem... Talán inkább elzavartam... Elvégre azóta nem is láttam. ~
*Csak egy halk sóhajra telik tőle, többet nem igazán tud mondani. Nem is kell, Serinity nem is figyel rá. Láthatóan teljesen máshol van.*
- Föld hívja Serinityt! Itt vagy?
*Kérdezi viccesen és még a kezét is meglengeti a lány előtt. A reakció sem marad el, barátnője végre ránéz és úgy néz ki, újra a földön jár.*
- Csak azt kérdeztem, hogy merre járnak a gondolataid... Hogy meséljek, ha egyszer nem is figyelsz rám?
*Magyarázza mosolyogva, mert szerinte ez a legmegfelelőbb most, sőt az utolsó kérdésnél, valami igazán meglepőt és tőle szokatlan dolgot tesz: oldalba böki Seryt. S még mindig mosolyogva, fejét oldalra döntve várja a választ.*

*Nagy szemekkel Midorira, kb olyan"komolyannemérted?" tekintettel. Majd hisztérikusan felnevet*
-Tudja a fene, mit akarok. Illetve azt tudom. Semmit Edwardtól, jó sokat Konitól. Oké ezt is Tisztáztuk.-*mosolyog.*
*A kézlengetése ugrik egyet, majd meg nagyobbat a megbökésre, és értetlenűl fordul a lány felé.*
-Na ezt most vagy azét csináltad mert, mostmár hozzáérsz másokhoz, vagy annyira szeretsz, hogy hozzám érsz. Jah és csak úgy néztem ki a fejemből, bocsi. Tehát hol is tartottál?
*Érdeklődve néz Midoira, majd "csakazértis" alapon ő is oldalba böki. Majd elneveti magát. Szeény Midori. Hülye egy barátnője van. De nem baj. Majd hirtelen elkomorodik, és nagyon halkan megszólal.*
-Azt nem is mondtam, hogy Lyra is ide fog járni. Két hét múlva jön. És nekem megint pokol lesz az életem. Tuti megpróbálja majd elcsábítani Konit, és téged is el fog tőlem venni. És azt má végképp nem élném túl.-*szinte sír a végére, de most erős lesz nem fog sírni.*

//bocsi hogy csak most. Eddig nem nagyon volt időm Embarassed

//

*Továbbra sem tud kiigazodni Serinity-n, de nem foglalkozik vele többet hiszen a lényeg, hogy a lány még mindig Konit szereti, és egész biztosan bocsánatot fog kérni a fiútól ha találkoznak.*
- Azért böktelek meg, hogy visszatérj a folyosóra. Hol jár az eszed? És egyáltalán minek mondjak bármit is, ha nem figyelsz rám?
*Már kezdene bedurcázni, persze cska viccből, amikor oldalbabökik őt is, s bár nem kellemes érzés ő is nevetni kezd. Hiába mostanában teljesen kifordult önmagából. Vagy ez lenne az igazi Kumiko? S az eddigi csak álca lett volna? Nem tudni, most mindenesetre az oldalához kap, vet egy szemrehányó pillantást barátnőjére, és vele együtt nevet.
A hirtelen váltás most sem utal jóra. Lyra említésére Kumiko nagyra nyitja a szemeit. Először nem is érti miről van szó, hiszen korábban Sery nem nevezte nevén az ikertestvérét, de ahogy tovább beszél ráismer a sokszor emlegetett ikerre.*
- Szerintem tévedsz. Koni téged szeret, ha pedig szeret, akkor a testvéred nem tudja majd elcsábítani. Lehet megpróbálja, de nem hiszem, hogy sikerül neki. Ami pedig engem illet...
*Biztatóan beszél, és hisz abban amit mond. Persze van benne egy kis gyermeki naivitás, hogy a szerelem örök, meg miegymás, annak ellenére is, hogy nyiltan sosem merné kijelenteni ezeket. Amikor magához ér, egy pillanatra elhallgat. Talán csak meg akarja ijeszteni Seryt, de lehet tényleg elgonolkodik, hogy előfordulhat-e Serinity állítása.
Végül egy nagyon meglep dolgot tesz. Látva, hogy Serinity mennyire szomorú, egyszerűen megöleli a lányt, s közelebb húzza magához. Majd egészen halkan, úgy hogy csak Serinity hallja megszólal.*
- ... tőlem nem szabadulsz.
*Furcsán hangozhat, de az igazság nagyon egyszerű. Egy olyan lánynak, mint Kumiko, akinek sosem voltak barátai, nagyon sokat jelent, hogy a zárkózott természete ellenére, valaki szóba állt vele, és a barátjának nevezte. Serinity-n kívül egyedül Krisztyvel tudott kialakítani ilyen jó kapcsolatot, és ehhez ragaszkodni fog. Ha Lyra idejön, és barátkozni kezd vele, akkor nem fogja elküldeni, de Serinityről sem fog megfeledkezni. Ha pedig úgy veszi észre, hogy Lyra tényleg csak azért akar a közelébe férkőzni, mert Serinityvel jóban vannak, akkor vissza fogja utasítani a lányt.*

*Már bejárt mindent, mondhatni a lábát lejárta, mire körbeértek. a legszükségesebbeket megjegyezte, de másra nem figyelt, elmerült a gondolataiban. A düh holmi közönnyé csillapult, kénytelen beletörődni abba, hogy márpedig azon a karon van. Rezignáltan sétálgat a folyosókon, Serenity körbevezette, még el fog tévedni vagy ezerszer, de mit számít az? Jobb előbb mint később. Nekidől a falnak, nincs kedve a sétáláshoz már, egyedül Francist hozta magával, mert neki mindenütt ott kell lennie, ahova megy.*

-Nem számít, Francis, a karrier a fontos, az a lényeg, más nem. Majd...valahogy megleszünk, ahogy eddig is.

*Leroskad a földre a koponyát fekteti az ölébe és tisztogatni kezdi egy puha kendővel. Nem lehet poros, nem lehet rajta semmiféle piszok, különben bekövetkezik a vég. Számára ez természetes, megszokott rituálé. Gyakorlott mozdulatokkal végzi a tevékenységet, olyan szeretettel, ami egy kívülállónak őrültségnek hathat. Ezt senki nem értheti. A rajongását a csontok, a holtak és a sírok felé. Senki nem tudta megmagyarázni, egyedül ő tudja, miért van ez. Ez az, amit kiölni belőle lehetetlen, próbálkozni ugyan lehet, legfeljebb hasztalan lesz. Persze ezt más nem tudhatja rajta kívül, hogy hányaknak tört már ebbe bele a bicskája, például a szüleié. Mosolyogva törölgeti át még egyszer a koponyát, majd elteszi a kendőt is.*

-Most már ragyogsz, Francis. Senkinek nem lehet rád egy rossz szava sem. Gyönyörű vagy.

*Szeretettel csókolja homlokrészen és teszi vissza az ölébe. A mentsvára most amibe kapaszkodhat, amivel tényleg túlélhet. Arra megy a játék, nem másra, ezzel tisztában van. Hogy kikkel érintkezik és kikkel nem, majd elválik, most még nem fogadkozik. A tervei úgy is lekötik majd minden energiáját, így nem kell semmivel sem foglalkoznia, csak és kizárólag magával, a karrierrel. Mit akar? Tudja jól, ahogy már régen is tudta. A nekromancia az övé, nem más, és az átkok. Minél erősebb, minél jobb, annál szebb a világ. Azon felül nem törődik semmivel, erre összpontosít csak. *

-Mit gondolsz? Megszokod?

*Ismét Francist helyezi a figyelem középpontjába, hozzá szól, csak neki szánja a mondandóját. Apatikus állapotban ül a földön, a fejét a falnak dönti. Még mindig nem tudja elhinni, csak már ahhoz sincs kedve, hogy tomboljon. Nem egy társasági ember, nem csapatjátékos. Ha döntenie kell, akkor csak és kizárólag azt nézi, neki mi a jó, neki mi az előnyös. Mindig is azt tartotta szem előtt, hogy a saját életét rendezze, ne másét. Azt csak abban az esetben, ha barátról van szó. Gondolkodni sincs kedve, csak ül és néz mered maga elé, néha egy-egy simogató mozdulatot tesz a koponyán.*

*Végre elég késő és sötét van, hogy a vizsgálati körülmények tökéletesek legyenek, így Seon is megkezdi éjszakai rutinját. Néhányan újabbann még vámpirizmussal is meggyanúsították, amiért a nappal nagy részén nem látni sehol, és akkor kerül elő, amikor már sötét van, sőt, még az óráit is akkor tartja. Pedig gondolhatnák, hogy mint Asztronómia professzor, egyértelmű, hogy nem az a részét alussza át a napnak, amikor kutatásait végezheti. Talán a mendemondáknak az a hibája, hogy akiknek nincs vele órája, még mindig gyakran diáknak nézik.
Egyébként is, egyáltalán nem igaz, hogy egész reggel csak alszik. Nagyon is sok dolga van, és mint keményen nevelt ázsiai, akár három-négy óra alvás is elég neki egy-két héten keresztül. Bár néha furcsa helyeken alszik el, például múltkor az iskola folyosóján riadt fel, pedig határozottan emlékezett, hogy csak egy pillanatra ült le a könyvtárba menet. Talán most, hogy végre nyugalmasabb, rendszeresebb a munkája, fel kéne vennie a rendszeres és elegendő alvás szokását.
A hidegre való tekintettel magas nyakú sötétzöld pulóvert húz világos farmerjéhez, majd miután haját is megigazította kissé, összeszedi az összes holmiját, és azokat maga után lebegtetve hagyja el szobáját, hogy a csillagvizsgáló felé induljon.
Aztán finoman a homlokára csap és visszafordul. Lehet akármilyen IQ-ja az embernek, lehet zseni mint ő, de ettől függetlenül, vagy talán pont ezért hajlamos a kevésbé lényeges, hétköznapi dolgokról megfeledkezni. Úgyhogy szépen visszasétál a szobájába, hogy cipőt is húzzon, és ne zokniban mászkáljon a kastélyban. Bár nem mintha olyan sokan megláthatnák, elvégre éjnek évadján csak nem mászkálnak annyian.
Aztán eszébe jut a múltkori eset a toronyban Ophéliával. Naná, Murphy, hogy az a kevés ember is, aki ilyenkor jár ki, pont az ő orra előtt esik le majdnem a toronyból. Még mindig élesen emlékszik a dologra, valószínűleg olyan érzés lehet, ha az ember épp majdnem-szívrohamot kap.
Nagyot sóhajtva hagyja el megint az irodát, immár végiggondolva, hogy tényleg mindene megvan-e. Léptei halkan koppannak az üres folyosókon, így tökéletesen hallja, hogy valaki motyog a közelben. Elhessegeti magától az összes felrémlő rémtörténetet hazájából, és a sarkon befordulva meg is pillantja a hang forrását.*
- Jó estét.
*Hiába néz ki úgy, mintha épp egy történelmi ázsiai filmből kilépett főhős (vagy herceg, amilyen sápadt) lenne, egyáltalán nincs akcentusa, amikor megszólal. Vet egy pillantást az ablak felé, gyorsan megállapítva a csillagok állásából, hogy éppen hány óra van, aztán bár halvány mosollyal fordul vissza az ismeretlen felé, nagyon hivatalosnak tűnik... Nagyon hivatalos diáknak.*
- Szabad megkérdeznem, hogy miért jár itt ilyen későn? Ha jól tudom, ilyenkor már a körletében kellene lennie.

*Óriási elfoglaltságot talált magának, nagyon jól elbeszélget a koponyával. Igaz, ez inkább tűnik motyogásnak és pusmogásnak, mint bármi másnak, de ami biztosan feltűnhet mindenkinek, mély átéléssel teszi mindezt. Hogy őrült lenne? Nem egészen. Csak megrögzött mániákus. Nem pszichopata és nem szociopata, semmiféle ilyesmivel nem rendelkezik, vagy legalábbis nem tud róla. Titulálták már skizofrénnek, amiben lehet valami, de erre is csak rálegyintett. Bár a hirtelen kirohanásait és felcsattanásait semmivel sem tudta magyarázni soha. Pláne, hogy az egyik pillanatban ült, a másikban állt és ordított vagy ütött is mellé, a harmadikban pedig ismét úgy ült, mintha mi sem történt volna. Néha felnéz az ablakra, ki a csillagokra, és máris tér vissza Francis társaságához.*

-Látod ezt, Francis? Bár ki tudja? Jótól kérdezem, mintha tudnál felelni bármire is. De meglásd, megoldunk mindent, ketten együtt. Ahogy eddig is tettük. Lehet, kellene még egy koponya nekem? Á, nem, téged senkiért nem cseréllek el, lehet bármilyen idős. Mi már összeszoktunk.

*Az egyetlen olyan tárgya, amit barátként kezel, nem holmi ide-oda teszem tárgyként. Féltve őrzi, ki nem adja a kezéből, ha pedig verekedésre kerül a sor, akkor először biztonságba helyezi, utána mehet a menet. A jövője erősen kérdéses ebben a pillanatban, nem tudja még, mit tanulhat és mit nem, ahogy azt sem, minden így marad, avagy sem. Reménykedni tud egyedül, és arra gondolni, ha beletemetkezik a munkába és a tanulásba, akkor átvészel mindent. A célja egyértelmű, ettől nem tágít. Auror lesz vagy nekromanta, más nem lehet, vagy mindkettő, ez még a jövő zenéje. Előbb azt kellene tudnia, mit vehet fel, mint tantárgy, és mit nem. Erről nem nagyon kapott még tájékoztatást. A zsebéhez kap, és a koponyára néz.*

-Rá kéne gyújtani Francis, mit gondolsz erről? Ne mondd, hogy nem egészséges, egyszer élünk...vagy valaki többször, esetleg hosszabban. Jóval de jóval hosszabban.

*A cigarettáért nyúl, nehezen előhalássza és kikotor egy szálat, Szinte bizsereg a keze, ahogy az öngyújtót is megadásra bírja. Élvezettel szívja be az első slukkot, hátradől és lehunyt szemmel fújja ki. Ez hiányzott neki, ez mindig megnyugtatja. Már nem látja annyira borúsan a helyzetet, de a kedve attól még nem rózsás. A közeledő léptekre odafordul, és végigméri a jövevényt. Amolyan te meg ki lehetsz? stílusban. A magázódás miatt gyanússá válik a fiú? férfi? Maga sem tudja eldönteni. Fiatal, mint bármelyik diák, de ők nem magázódnak. Eltelik pár perc, mire észbekap és végre válaszolni is képes.*

-Jó estét! Csak...levegőztünk...tem.

*A koponyát megemeli, majd vissza is ejti az ölébe, még tényleg hülyének nézik, hogy többesszámban beszél. A cigarettát már nincs értelme elrejteni, az ugyanis rendesen füstöl a kezében. Ha elnyomná is, mit érne el vele? Rongálna -bár az kevésbé érdekli-, viszont a szag megmarad. Nem mozdul hirtelen, sőt, semennyire sem, csak mered az előtte álló alakra. Van egy olyan sejtése, hogy éppen egy tanárral áll szemben.*

-Nem tudtam, hogy tilos. Ma érkeztem és körbenéztem a kastélyban, végül itt ragadtunk...tam le.

*Van annak pár órája de sebaj, azért ránéz az órájára. Ciki, elmúlt éjfél. Az a lány mintha azt mondta volna, hogy este 11 után nem lehet kint. A másik baj, azt sem tudja, hol van az a bizonyos körlet. Nagyjából tudja merre jött, de hogy az tényleg úgy van, azt már nem. Most jön a pofátlan része a dolognak, mert ha már pácban van, akkor ideje kimenteni magát. Feláll végre, a cigit elnyomja a cipője talpán, a dekket zsebrevágja egyelőre.*

-Nem igazán tudom, merre kell visszamenni, ez a nagyobbik baj. Úgy gondoltam, ha nem mozdulok el innen, akkor az a legbiztosabb. Ezek szerint tévedtem. Ön tanár, ha nem tévedek, igaz? És ha jól veszem ki a szavaiból, megsértettem a házirendet, a kijárási tilalmat. Nem mondom, hogy nem állt szándékomban ilyesmi, mert hazudnék, de nem az első napomon. Noel Wyard.

*Nem kertel, nincs értelme annak sem, pláne, hogy igazságtartalma is van annak, amit mond. Nyílt lapokkal játszik, amíg úgy látja, más is ezt teszi. Bemutatkozik, a kéznyújtása határozott, de nem tolakodó. Párizsban ez a szokás, de hogy ezt a másik hogyan fogadja, azt nem tudná elsőre megtippelni. Hóna alatt a koponyával vár, áttetsző szürke szemeivel nézi a társaságát.*

*Na igen, a földön kuporgó, koponyával pusmogó alak elég bizarr látvány, főleg egy olyan valakinek, aki az ázsiai hitvilágban nőtt fel. Hiába komoly tudós Min-Kyung, még mindig a mágus, így nem veti el a paranormális dolgokat, mint mugli társai. Így megfordul fejében, hogy igazából nem is egy emberrel beszélget, hanem egy kóbor lélekkel, aki it ragadt a kastélyban. Lehet, hogy az a koponya a kezében a sajátja? Hmm, akkor lehet, hogy az a baja, hogy nem temették el rendesen, és most vár valakire, hogy beteljesítse az elvégzetlen feladatot?
Vagy talán nem is akar tovább lépni, hanem azért maradt itt, hogy bosszút álljon? Elvégre elég sokan járnak a kastélyban, valakinek már rég észre kellett volna vennie, és segíthettek volna neki. Vagy talán új kísértet? Milyen hátborzongató lenne már, ha reggel az első kihírdetett dolog az lenne, hogy egy diák éjszaka öngyilkos lett.
De nem jó, az nem működne, elvégre az a koponya már meglehetősen idősnek tűnik. Szóval marad a bosszúálló kísértet-elmélet. Akkor pedig nagy gáz van, mert ha már egyszer a szemébe nézett, akkor tuti nincs menekvés, addig fogja üldözni, amíg meg nem öli, bosszúból azért, mert ő még mindig él. Nem túl szép kilátások. „Sajnálattal közöljük, hogy az új professzort, Dr. Seon Min-Kyungot ma reggel apró darabokra szaggatva találtuk. Bár csak egy hónapot töltött velünk, a veszteség igen sajnálatos. Kérem mindannyian álljunk fel egy perces néma csendre.”*
~상상력이않거, 희선!!!~
*Megszidja magát gondolatban az elrugaszkodott fantáziájáért, és halkan sóhajt egyet. Occam borotvája szerint ez csak egy egyszerű tilosban járó diák, aki egy koponyával beszélget. Hamlet... És amúgy is, a kísértetek nem szoktak dohányozni. Bár megtehetnék, nekik már úgyis mindegy, nem?*
- Levegőztek? Akkor úgy látom, hogy nem a friss és természetes változatot kedveli, hanem a szennyezettet.
*Átható tekintetét a magyarázkodóra függeszti, bár nem úgy néz ki mint aki meg akar bárkit is félemlíteni vagy feníteni. Ennek ellenére valahogy mégis kényelmetlen tud lenni a pillantás. Kissé távolságtartó, de mintha sokkal többet látna, mint amit kellene. Ezek a rejtélyes ázsiaiak...*
- Értem. Ma érkezett, de senki nem vezette körbe, senki nem tájékoztatta a házirendről?
*Hangja nem cseng kimondottan kétkedően és bizalmatlanul, inkább pont az a baj, hogy egyszerűen nem lehet megmondani, hogy mire gondol.*
- Nos, ebben az esetben, elnézést a kellemetlenségért. Természetesen elkísérhetem a körletébe, és elnézem a kihágást is.
*Halvány mosollyal hajol meg egészen kicsit. Na nem mintha eddig bárkinek is büntetést szabott volna ki... Kimondottan engedékeny, de ha ezt nagydobra veri, akkor végképp senki nem fog úgy tekinteni rá, mint egy tanárra. Egyébként sem ért teljesen egyet a kijárási tilalommal... Mi van azokkal a diákokkal, akik úgy szeretik az asztronómiát, mint ő? Azoktól mind megtagadják a lehetőséget, hogy tudásukat mégjobban fejlesszék. Kár érte...*
- Bár ha esetleg szeretne asszisztálni, akkor még hálás is lennék.
*Nos igen, a másik dolog, hogy néha jól jönne neki a segítség. Ha minden egyes megfigyelés után ellép a teleszkóptól hogy leírja a megfigyeléseit, akkor értékes pillanatokat mulaszthat el.*
- Nem téved, tanár vagyok. Bár meglep, hogy ezt elsőre meg tudta állapítani.
*Ismét elmosolyodik, kicsit szélesebben. Őszintének és barátságosnak tűnik, egészen biztos, hogy nem rossz ember. Csak talán kicsit távolságtartó a nyugati normákhoz mérten. Még halkan fel is nevet a célzásra, hogy az új diák terveibe beletartozik a házirend megszegése.*
- Dr. Seon Min-Kyung.
*Elég furcsa, hogy egy ilyen fiatal, diáknak tűnő férfi doktorként mutatja be magát, de nem valószínű, hogy viccel. Elfogadja a kézfogást, és hasonlóan határozott-kellemesen viszonozza. Nem zavarja a dolog, elég időt töltött már más országokban, hogy megszokja az ilyen „nyugati” szokásokat.*

*Értetlenül figyeli a másikat, ahogy Francisra és rá mered. Amaz nem tett semmit, nem robbant fel, nem világít, nem szólal meg és egyéb furcsaságot sem lehet tapasztalni. Csak egy koponya, ami igen, a sajátja és mindene, a barátja a támasza, a kísérője és társa mindig és mindenhol. Neki ez nem természetellenes, megszokott, mindennapos dolog. Elvégre miért baj, hogy neki koponyája van? Nem tiltották meg és amióta az eszét tudja, Francis ott van vele mindenhol. Ő pedig ugyancsak nem harap, él és virul, bár ez utóbbi most nem igaz, egyáltalán nem az.

-Talán megrémült tőle? Ő Francis, és csak egy koponya, semmi más. Az enyém. Vagy tőlem esetleg?

*Kissé megemeli a koponyát, hogy látni lehessen, tényleg semmi nincs benne, nem fog harapni sem. Csak úgy van. Ahogy maga is, itt a folyosón magányba burkolózva. Megtalálta azt a zugot, amit eddig keresett, a sátrát már felállította szépen, nem éppen szem előtt, sőt, rejtve, amennyire csak lehet. Legszívesebben a pincébe ment volna le ismét, de rájött, hogy itt aztán senki nem fogja keresni soha. Azt nem vette számításba, hogy egy tanárba botlik bele, illetve fordítva. Seon arckifejezése olyan, mintha kísértetet látott volna, holott egy sincs itt jelenleg, vagy még nem vette észre. A háta mögé pillant, hátha elkerülte a figyelmét, de teljes nyugalommal fordul vissza. Semmi nincs ott. A megállapításra bólint, telibe talált, minek tagadná.*

-Igen, így van. A természetes dolgokat nem szeretem, csak ritka esetben, abban semmi érdekes és vonzó nincsen. Mondhatni, unalmas lehet.

*Van valami Seon tekintetében, amibe beleborzong, de nem érti a miértjét. Kelletlenül ismeri be, hogy a férfit emellett valamiért vonzónak találja, de hogy miért? Furcsa és aggasztó is egyben. Már miért érezne ilyesmit egy férfivel szemben? Ahogy ránéz, most minimálisan távolodnia kellene, hátrébb lépni, mert ijesztő. Mégsem ezt érzi, valami egészen mást, egyenesen ledermed. Maga elé mered, próbál választ kapni a saját problémájára. Gondolatok cikáznak a fejében, egyik sem kielégítő, egyik sem olyan, amire konkrétan rá tudna bólintani és azt mondani, ez az. Csak érthetetlen kavalkád, kuszaság, és ebből semmit nem tud kihámozni. Az újabb kérdés szinte falhoz szegezi, mert maga is tudja, egy igenlő válasszal hazudna. ahogy pedig a férfit nézi, azonnal tudná, nem így történt.*

-Igen, ma. De...megmutattak mindent...ahogy azt is mondták, kijárási tilalom van éjjel, csak...az idő nem erősségem.

*Mégis mit mondjon? Pontosan tudja, hogy mennyi az idő..már. Az előbb nézte meg, amikor pedig ideült, akkor még csak kora este volt. Nem figyelte, nem foglalkozott vele, azt pedig végképp nem áll módjában bevallani, hogy nem akar a körletek közelébe menni. A bocsánatkérés meglepi, miért tenné? Elvégre éppen szabályt sért, ha önhibáján kívül is félig. Nem, nem tudja hova tenni a férfit. Nem tud rajta kiigazodni egészen egyszerűen. Mit gondol komolyan és mit cinikusan? Kiismerhetetlennek tűnik, ami nem baj, kedveli az olyan egyedeket, akik soha nem adják ki magukat teljesen senkinek.Kialakítanak egy képet, mutatnak egy arcot és mégis mindig meglepetéssel szolgálnak, ahogy most is.*

-Köszönöm. A körlet...nem szükséges...ha lehetne.

*Most mit mondjon? Ne, ne kísérje el, mert nem akar odamenni? Azon felül, hogy bizonytalanul mozog a kastélyban még, tényleg nem szándékozik visszamenni. Most még foghatja arra, hogy nem talál oda, mert ez igaz is. azonban hol lehetne kettesben a koponyájával, ha nem külön, egy kihaltabb részen éjjel? A temetőkbe is akkor jár, mert sokkal csendesebbek, nyugodtabbak, célszerű akkor felkeresni mindet. Hogy az előbbi kijelentésével ismét gyanúra adott okot, és sejtetni engedi, valami nincs rendben, arra már nem is gondol. Tudja, hogy így van. A felajánlásra felpillant, és halványan elmosolyodik.*

-Szívesen. Mihez kellene?

*Nem kérdés, a férfivel tart, akárhova indult is. Ugyan nem tudja, mi lészen az, de vállalja. Addig sem kell a körletbe és a környékére mennie. Számba veszi, milyen területek lehetnek, amiket jobb, ha éjjel űznek, végül először, de magától kérdez, a megállapításra pedig ismét elmosolyodik, nem volt nehéz rájönni és eltalálni, hogy nem diákkal hozta össze a sors. .*

-Nekromancia, asztronómia vagy jóslás? Elismerem, első ránézésre nem tudtam megállapítani, mert igen fiatalnak néz ki, de a diákok nem magázódnak egymás között, tudja?

*Frappáns válasz, másból tényleg nem jött volna rá, nem lett volna neki gyanús, ebből viszont egyértelművé vált. Diáknak talán fel sem állt volna, és bármilyen lázadónak is hat, attól még nem illetlen, nem tiszteletlen. Őszinte érdeklődéssel figyel a másikra, van benne valami, ami elüt a normáltól, az pedig őt mindig is vonzotta még akkor is, ha éppen belenyúlt valamibe, amibe nem kellett volna. A bemutatkozásra ledöbben.*

-Örvendek, Mr. Seon. Ne haragudjon, de doktor? Ilyen fiatalon? Hogy a fenébe?

*Csípőből kérdez, meg sem fordul a fejében, hogy talán nem így kellett volna, annyira automatikusan jött. A férfi nem lehet sokkal több, mint ő és máris doktor. Magában mosolyog, lám, még egy karrierista, akárcsak ő. ez a célja, ez a vágya, ezért van az iskolában, még ha nem is ott, ahol lennie kellene. Egy apró mozdulattal jelzi, ha Seon úgy dönt, akkor mehetnek, nem akarja feltartani.*

*Nem, tény, a koponya nem csinál semmi feltűnőt, csak úgy... van. De azért valljuk be, nem átlagos dolog, hogy valaki egy igazi koponyával a karjában mászkál. Ilyet még ő sem látott, pedig azért megjárt már egy pár országot. Ráadásul szülőföldjén 90%-ban elterjedt a krematórium használata, és csak ritka esetben temetnek egész holttestet, így igazából még a föld alatt is ritkán találkozni koponyákkal.
Persze ez nem azt jelenti, hogy baja van az új diák furcsa szokásaival, egyáltalán nem. Bár kimondottan visszafogott és tartózkodó, azt nagyon is ki tudja mutatni, ha valami nem tetszik neki. Például ahogy összegyűrte és szemétbe dobta a régi tantervet, mikor meglátta, hogy az szégyent hoz az Asztronómia névre (legalább futott volna Asztrológia néven, de neeeeem...). Persze midezt diplomatikus szavakkal és kedves mosollyal tette, de ennek ellenére mindenki értette a célzást. Biztos van oka, hogy azt mondják, minden ázsiai olyan, mint egy hófedte vulkán.
Visszatérve a koponyára. Megrémül tőle? Nem, nem mondaná, hogy fél. Annak ellenére, hogy az előbb képzeletében még véres és horrorisztikus halálát is lejátszotta, igazából arca meg sem rezzent. Sőt, magában is csak amolyan távoli eseményként forgatta a kisfilmet, mintha nem is ő lenne az „áldozat”. Na nem mintha semmibe venné a halált, de tudós elméje természetesen végig tisztában volt vele, hogy nincs veszélyben.
Azért mikor az új diák bejelenti, hogy övé a koponya, nem tudja megállni, hogy ne ellenőrizze a kijelentés értelmét. Érdeklődő tekintettel méri végig a párost mégegyszer, aztán táskájába nyúl, egy kis hímzett vászonzacskót előhúzva. Kioldja a zsák száját összefogó zsinórt, a talizmán tartalmát a tenyerére szórja, majd Noelre fújja a fehér port (egyszerű konyhasót). Mikor nem történik semmi, halvány mosollyal porolja le a kezét, és elteszi a zacskót.*
- Áh, értem. Nem úgy az öné, hanem csak az öné.
*Nemigazán érteni, hogy miről beszél. Talán még zakkantnak is lehetne hinni, ha nem lenne elég egyetlen pillanatra elkapni tekintetét, hogy az ember lássa: a fejében nemhogy kevesebb, de egy átlagos emberénél sokkal több gondolatfonál kerül egyszerre feldolgozásra. De nem, arcán igazából egyáltalán nem látszik, hogy kísértetet látott volna. Inkább kicsit üres, olyan benyomást kelt, hogy nem azt mutatja vele amit gondol, hanem amit akar.*
- Valóban? Szerintem pedig éppen hogy a természetes dolgok az érdekesek. Rengeteg dolgot hozott az ember létre mesterségesen, és mégis, akárhogy próbálkoznak, a természetes dolgokat képtelenek előállítani. Akárhány műholdat építhetnek, de soha nem leszünk képesek bolygókat és csillagokat teremteni.
*Diplomatikusan mosolyog, és egy elegáns mozdulattal megigazítja divatos szemüvegét. Nem úgy tűnik, mint akit sértene mások ellenkező véleménye, vagy a sajátját akarná mindenkire ráerőltetni. Igazából kimondottan kellemes személynek tűnik; annak a fajtának, akit sokan csupán megjelenése és kisugárzása miatt is csodálnának.*
- Ugyan, semmi gond. Jól tudom hogy néha előfordul, hogy az ember nem veszi észre az idő múlását. Néha már én is megrémültem, hogy az éjszaka közepén kel fel a nap, és csak utána jöttem rá, hogy igazából nem hajnali egy, hanem reggel hat óra van.
*Ki tudja, lehet hogy tényleg megtörtént vele. Első ránézésre igazából inkább olyan benyomást kelt, hogy az a típus, aki mindig percre pontosan érkezik mindenhova, és mindig tudja, hogy éppen mennyi az idő. Ugyanakkor arca elég őszintének tűnik, nem mintha csak azért mondaná a dolgot, hogy a másik ne érezze magát kellemetlenül.*
- Hmh.
*A körletbe visszakíséréshez először csak ennyit fűz hozzá. Aztán átható tekintetét egy pár másodpercre Noelen felejti, majd újra megszólal.*
- Nehezen illeszkedik be?
*Nem kell zseninek lenni hozzá, hogy valaki levonja a következtetést. Legalábbis Min-Kyung szerint teljesen egyértelmű a dolog. Új diák, aki az éjnek évadján a folyosókon dekkol, és nem akar visszatérni a körletébe? Ugyan mi más oka lehetne? Talán pont ezért is ilyen engedékeny.*
- Lehetne az írnokom, amíg én a megfigyeléseimet végzem. Persze nem tartanám fel sokáig. Holnap órái vannak, és korán kell kelnie, nem? Megértem, ha nehéz egy teljesen új és ismeretlen környezethez hozzá szokni, de az emberi test fontos funkciókat végez alvás közben. A nap közben megszerzett információ átíródik a hosszútávú memóriába, az elme pihen, a test regenerálódik…
*Mivel Noel beleegyezett a segédségbe, szépen lassan el is indul amerre eddig is tartott, mutatva az utat. *
- Nocsak, három találatból kitalálta volna. Igen, Asztronómia. A Nekromanciához be kell vallanom, nincs tehetségem, a jóslást pedig nem tartom megalapozott tudománynak, így nem űzném szívesen. Áh igen, a magázódás. Sokan kérik, hogy hagyjam el, de sajnos még mindig nem tudtam megszokni, hogy itt nyugaton ilyen könnyen tegeződnek. Pedig elég sok időt töltöttem már el szülőhazámon kívül. Általában mindenki úgy gondolja, hogy az a fajta modern fiatal vagyok, aki könnyen felveszi a külföldi szokásokat.
*Halkan felnevet, és tekintetében úgy tűnik, mintha egyszerre több évnyi emlék futna végig egyetlen röpke másodperc alatt.*
- Persze igazán érdekesnek találom más országok kultúráját, és tiszteletben tartom őket. Hogyha valaki úgy kívánja hogy tegezzem, szívesen eleget teszek a kérésnek. De úgy gondolom, hogy magázással sokkal könnyebben ki lehet fejezni a más emberek iránti tiszteletet. Néhányan maradinak tartanak, pedig én csak tisztelem hazám hagyományait.
*Finoman elmosolyodik beszéd közben, tényleg látszik rajta, hogy szereti szülőföldjét. És maradi vagy nem maradi, valahogy jól áll neki a dolog. Az ember szinte látja is lelki szemeivel rajta a régi nemesi ruhákat. Persze mostani öltözéke is nagyon jól áll neki, de mégis furcsán könnyű elképzelni ősi keleti viseletben.*
- Mindig kicsit hamarabb fejeztem be az iskolát, mint évfolyamtársaim, és hamarabb is kezdtem. Három éve szereztem meg a doktori címemet.
*Nem kezdi el részletezni a dolgot. Még szerencse, különben egy órába is eltelne felsorolni, hogy például három évesen kezdte az általános iskolát, hány könyvet írt, hány versenyt és hány díjat nyert, hány nyelven beszél... És számos IQ tesztjének eredményét sem hordja a mellkasára tűzve. A kérdés feltevésének módját nem teszi szóvá, az egy dolog, hogy ő nem használ vulgáris kifejezéseket, de másoktól volt már ideje megszokni.*

*A hóna alá veszi a koponyát, ezzel is jelezve, nem válik meg tőle, ha esetleg ez lenne a cél, és Seon bejelentené, nem illő azzal mászkálni az iskola falai között. Francis hozzátartozik, vagy elfogadják így, vagy sehogy, nem tud megváltozni, van, olyan, amiről nem is hajlandó lemondani. Fura szokás lenne? Egyeseknek lehet, neki semmiképpen, mert ebben nőtt fel, ebbe nőtt bele, és azon felül, hogy egy darabig ferde szemmel méregették, csak megértették és elfogadták a mániáját. Kedvenc helye volt a temető is, mert ott soha nem zargatták, hagyták a gondolataival, a holtakkal. Érdeklődve pillant fel Seonra, nem tűnik emberevőnek, sem olyan személynek, aki megszólná vagy leordítaná a fejét. Valahol hálás ezért, van elég baja anélkül is, hogy ezt még hozzávegye. Amit pedig végképp nem tud hova tenni, az az, amit éppen bemutat. A szütyőre is felvonja a szemöldökét, de amikor ráfújnak valamit, akkor nem bírja tovább és elneveti magát. Mintha egy szertartást nézett volna végig, úgy hat az egész.*

-Azt hitte, szellem vagyok? Nem, dehogy. Francis a koponyám, egészen kicsi voltam, amikor kaptam. Ő több, mint 200 éves és meg nem tudnám mondani, kié lehetett egykor. Igen, úgy az enyém, nem a fejemet cipelem a kezemben.

*Szórakoztató ember, mondhatná is, hiszen az első alkalom, hogy sikerült jókedvet varázsolni az arcára. Seon tud valamit. Tökéletesen érti, miről beszél, nem kell hozzá sem kérdeznie, sem kódfejtenie. Tiszta, érthető és egyenes beszéd, csupán mások számára lehet ködös a megfogalmazás, neki nem. Kezd feloldódni, már nem feszeng és nem áll ott, mint egy darab fa. A testtartása vált barátságossá, de nem teljesen nyílttá, ott még nem tart. Nem antiszociális, csak igen nehezen fogadja el a környezetet, és még nehezebben azt a tudatot, hogy valamit elhibáztak. Ezzel nem tud mit kezdeni, nem megy. A kifejtésre megrázza a fejét, a másik félreértette alaposan, nem így gondolta, vagy ő fejezte ki magát rosszul...és inkább az utóbbi.*

-Nem, Mr. Seon, félreértett. Arra gondoltam, hogy a természet úgy jó, ahogy van, a mesterséges dolgokat is szeretem, de...de azt nem fogadom el, hogy a természetet befolyásoljuk akár varázslattal is. Hagyjuk ahogy van, mert előbb-utóbb kitör és mindent megbosszul. Persze...ezt nem sokan hiszik, úgy vélik, hogy mindenek felett állnak egészen addig, amíg visszájára nem fordul minden.

*Próbálja elmagyarázni, hogy egészen pontosan mi jár a fejében. Sokszor fordul elő vele, hogy a gondolatai előrébb járnak, és csak egy foszlányt mond belőle, amiből egyes egyedül ő maga érti, mit akart kihozni. Kivéve akkor, ha ismerik, akkor nem kérdeznek, tudják, mi jár a fejében, de ez az, ami igen csekély arányban fordul elő. a bolgyók, csillagok teremtésére utaláson elmosolyodik.*

-Sok keletkezik, sok lesz valóban csillag, és rengeteg enyészik el hamarabb, mint gondolnánk. Bolygó pedig...majd ha akar, akkor. Ha egy másik kiég, elpusztul, majd akkor lesz utánpótlása. A mesterséges dolgok pedig...nem rosszak, fejlődik az emberiség. Hogy nem képes visszaadni azt, amit a természet adott, logikus. Vannak utánozhatatlan dolgok, amik megfelelhetnek a célnak, de tökéletesek soha nem lesznek. De talán ez élteti az embert, hogy megpróbálja, kiismerje. Lehetetlen.

*A saját gondolatát fűzi tovább, akkor pillant fel és hallgat el. Meglepően sokat beszélt az eddigiekhez képest. Zavarban van, és nem azért, mert néhány dolgot másképp lát, hanem azért, mert hosszasan beszélt. Nem szokása, illetve tényleg ritkán, ha úgy érzi, a társasága olyan, elfogadja. Seon pedig ilyennek tűnik, nem erőltet rá semmit, nem esik neki, nem akarja megmagyarázni, hogy az ő gondolatai botorak lennének. Csodálja emiatt, kevés ilyen emberrel találkozott eddig.*

-Köszönöm. Tudja, tényleg nem figyeltem. Nem is igazán akartam, ez is igaz, mert...mert nem. Elgondolkodtam, azzal voltam elfoglalva, mikor jött.

*Ismét elmosolyodik, vehetné biztatásnak is, illetve úgy, mintha ezt a férfi azért mondaná, hogy lelket öntsön belé. Mégis őszintének hat, mintha tényleg képes lenne arra, hogy ne foglalkozzon az idővel. Nem tudja eldönteni, a megérzéseire hagyatkozik, és úgy dönt, elhiszi. A hümmögésre kérdő pillantást vet Seonra, nem tudja mire vélni. A kérdés már egyértelmű, nincs értelme tagadnia, így lassan bólint és felsóhajt. Nehéz elmondania, mit érez ezzel kapcsolatban, veszettül nehéz dolog, de megpróbálja.*

-Igen, valami ilyesmi. Tudja...olyan karra kerültem, amihez szinte nem köt semmi. A rúnák egy cseppet, de más szempontból, mert nem fejteni szeretném őket. Valahogy idegen, távol áll tőlem az egész, és...nem tudom elfogadni ezt a döntést, nagyon nehéz, mert pontosan tudom azt is, nem ott lenne a helyem. Képtelen vagyok oda menni, nem megy, egyszerűen nem, amikor megpróbálnám, akkor megtorpanok és ledermedek. Én nem vagyok olyan, mint ők, nem értik meg ezt és engem sem, higgye el. Én pedig nem értem őket, nincs közös bennünk, hacsak az nem, hogy diákok, és nincs közös érdeklődésünk, semmi. Ők mások mint én, érti? Hogy tudnám mégis elfogadni? Volt már úgy, hogy nem haza érkezett? Hogy azt mondták, márpedig egy adott helyen fog élni és tudta, nem ez a helyes? Mit tett vagy tenne a helyemben?

*Áttetsző szürke szemeit Seonra függeszti, kíváncsi a válaszára. Tanácstalan és lázadó. Seon mégis mit tenne az ő helyében? Elfogadna valamit azért, hogy őt is elfogadják, vagy inkább kiáll a saját igaza és elvei mellett? Valóban itt dekkol, ide költözött egyelőre, és nem úgy tűnik, hogy innen el akar menni egyhamar, nem találja a helyét, nem találja a társaságát. Serenity kedves, de annyira más mint ő, és ezt mindketten érzik, bár ő az egyetlen, akivel eddig beszélt és találkozott. Ő egy koponyával osztja meg a mindennapjait, míg a többiek ki tudja, mivel. Itt a folyosón találta meg azt a helyet, ahol nyugalma lehet és nem zavarják majd. Nézte a pincét is, azt tényleg otthonosnak találta, de még nem hozott döntést. Szó szerint nem tudja, mit csináljon.*

-Szívesen leszek, ha szüksége van rá. Ne aggódjon emiatt, bepótolom én azt. Tudom, test és lélek egyformán fontos, a harmónia. Ha az egyikkel baj van, sosem lesz teljes egész és egészséges. Szóval Asztronómia. Érdekes dolog az is. A nekromancia a kedvencem, a jóslás pedig...nem hiszek benne. Akármit húzok, dobok, látok, azt magyarázom bele, amit akarok. Úgy csavarom, ahogy akarom és úgy értelmezem, ahogy akarom. Nincs két egyforma jóslat soha, és ez nem a véletlen műve. Bevallom, itt van Nostradamus, de...vele is szkeptikus vagyok. Mondott valamit és mindenáron jelentést akarnak találni neki, mindenáron rá akarnak húzni egy történést. Nem, nem tartom tudománynak, ha ezért megköveznek, akkor sem.

*Látja, a férfi már menne, ő pedig még mindig csak ácsorog, illetlenség. Elindul utána, nem akarja, hogy rá várjon továbbra is. De mulatságosnak tartja ezt a tegeződés-magázódás kérdést is, valahol érti a férfit. No ő más szempontból. Egy professzort, egy tanárt nem illik tegezni, sosem lenne rá képes, vagy ha igen, akkor ott már azért egy bizalmasabb viszony van. Azonban ezt is csak órán kívül tudná megtenni, és nem mások előtt. Azt soha. A kultúrák pedig...no igen, ki honnan jött.*

-Ezzel egyetértek. Akit letegez az ember, ahhoz másképp viszonyul, és nem biztos, hogy a dorgálást is úgy fogadja, ahogyan kellene. Bár...vannak kivételek, de az már egy egészen más helyzet. Á, így már értem. Szerencsés ember, Mr. Seon, ez nem semmi. Én örülök, ha az iskolát elvégzem majd...ha addig nem rúgnak ki.

*Elgondolkodik, hogy mit hoz a jövő, még nem tudja, most beilleszkedni sem képes, keresi a helyét és nem igazán találja. Nagyjából tudja, mit akar, mit szeretne, aztán majd kiderül, mi az, amihez igazán tehetsége van. Lehet, valami olyan, amivel eddig nem is foglalkozott. Persze ha valami nem érdekli, akkor ha agyon ütik sem fogja tanulni. Majd megnézi, mit lehet felvenni és mi az amit fel akar venni. A lényeg, hogy a karrierjét el tudja indítani, a többi már rajta múlik főként.*

*Tévedés, semmi szándéka elvenni a koponyát Noeltől. Ugyan miért tenné? A sópróbával már bizonyított, hogy nem lakja semmilyen ártalmas lény vagy lélek, amúgy pedig kinek ártana? Bár furcsának találja a dolgot és ő maga nem tenné meg, egészen mást vár el saját magától mint másoktól, így vehetjük úgy, hogy elég laza a felfogása. Miért kellene valakit megakadályoznia abban amit csinálni akar, ha azzal nem árt senkinek? Felőle igazából Noel a fején meg nyakában is hordhatna még egy pár koponyát, amíg azt nem lakják bosszúálló lelkek vagy lélekfaló kísértetek.
- Nem mertem volna fogadni rá, de szakmai ártalom, hogy minden lehetséges opciót megvizsgálok. Bár az esélye apró annak, hogy az ember bosszúálló kísértetbe botlik, a tény, hogy mágikus környezetben vagyunk, megnöveli a rosszabbik esetnek megfelelő kilátásokat.
*Nem kimondottan az a szándéka, hogy szórakoztassa az új diákot, de igazából kissé megkönnyebbül mikor látja, hogy annak vállai kissé ellazulnak és arcvonásai simábbá válnak – és úgy általánosan enyhülnek a tudatlatti feszültség jelei. Halványan megmosolyogja a dolgot, de csak gondolatban teszi hozzá, hogy “ugye hogy nem olyan nehéz ez”, hangosan nem fogalmazza meg.*
- Nos igen, igaza van. Viszont sokan nem így gondolják, és megpróbálnak Istent játszani, ami általában rosszul sül el. Bár az is tény, hogy a mágia azért jött létre, hogy használják. Csak akkor van baj, ha valaki nem elég értelmes hozzá hogy felfedezze, mit szabad és természetes, és mi rúgja fel a természet törvényeit.
*Némán hallgatja a nála alig pár évvel fiatalabb srác okfejtését, és rövid bólintással helyesel.*
- Igen. Érdekes, hogy gyakran lehetséges, hogy mikor felfedezünk egy “új csillagot”, az már lehet, hogy igazából el is pusztult, csak hozzánt milliard évekkel később ér el a fénye.
*A bolygók keletkezésébe és pusztulásába most nem megy bele… Megtanulta már, hogy nem-professzionális környezetben nem szabad elragadtatnia magát és elkezdenie mindenről beszélni, mert akkor előbb-utóbb olyan részletekbe és szaknyelvbe bonyolódik, hogy rajta kívül mindenki elveszti a fonalat, és még a végén ellenszenvet kezdenek táplálni az Asztronómia gyönyörű tárgya iránt.
A hirtelen elhallgatásra kérdően pillant fel, és bár feltűnt neki, hogy Noelnek megeredt a nyelve, igazából nem tudja, hogy ez mindig szokatlan nála, így csak bátorítóan mosolyog. És addig nem fog senkivel elkezdeni veszekedni, amíg el nem kezdik bizonygatni, hogy az Asztronómia megegyezik az Asztrológiával, vagy esetleg határozottan állíták, hogy a Plútó igenis bolygó.*
- Értem.
*Nem úgy néz ki mint aki kételkedne a kifogásokban, csak szolídan bólint rá. Látszik, hogy nem fogja tovább firtatni a dolgot, nem fogja később felemlegetni, és nem fog büntetést sem kiszabni. De ugyanekkor az embernek van egy olyan érzése, hogy nem az a fajta naiv, átverhető tanár, akinek el lehet játszani a bizalmát. Bár még senki nem tette meg, remélhetőleg nem is fogják. Ebből a szempontból tényleg olyan mint egy keleti nemes: nagylelkű és képes mindenkiben megbízni, de megvan benne az a bölcsesség, ami miatt ha valaki átveri, akkor az lehet hogy először nevet, de utána meg fogja bánni. De úgy, hogy megtanulja, hogy Seon Min-Kunggal ilyet NEM lehet csinálni. Amíg viszont nem bizonyosodik be valamiféle árulás, addig testvéri megértéssel és barátsággal viszonyul mindenkihez.
Noel pedig jól gondolja, tényleg lelket próbál önteni belé a sajátos, kissé indirekt módján. Elvégre neki is volt jópár nehéz és kellemetlen iskolai élménye. Talán el kéne mesélnie egy párat? Hátha attól az új fiú jobban érezné magát. Némán hallgatja a diák panaszait, néha egy-egy hümmögést hozzátűzve, melyek egyszerre kérdők, egyetértők és elgondolkodók. Igen, úgy látszik, hogy ha nem figyel rá különösebben hogy érthető legyen, elég nehéz olvasni az arcából, hogy mégis mire gondolhat.
Jóideig nem is válaszol, szinte már feszítővé válik a csend, de mikor érzi magán a szürke szemeket, megáll, és lassan Noel felé fordul.*
- Megértem. De mint tanára, engedje meg, hogy mondjak és kérdezzek pár dolgot. … Nem. Nem is, mint tanára. Hanem mint valaki, aki a saját tapasztalataiból beszél, és baráti jó tanácsot próbál adni.
*Körbenéz, aztán mivel más ülőalkalmatosságot nem talál hirtelen, az egyik széles ablakpárkányra ül fel, majd maga mellé mutat, jelezve Noelnek, hogy ő is elfér.*
- Mondja meg nekem őszintén: próbálta? Vagy csak megmakacsolta magát, és feladta?
*Arcán a rosszallásnak egyetlen jele sem látszik, hangja sem cseng keményen és felsőbbrendűen. Tényleg mintha csak egy barátjához beszélne, tisztán és jó szándékkal. Nem hány Noel szemére semmit, csupán érdeklődik. Ez abból is látszik, hogy nem várja meg a választ, csak hagyja hogy a fiú elgondolkozzon rajta, ő pedig máris folytatja.*
- Még a tiszta kék égre is felhők gyűlnek, ha reggel felnéznek rá és azt mondják: esni fog.
*Talán az ablakból besütő holdfény teszi, de megint úgy néz ki, mint aki egy középkori koreai drámából lépett elő. Tényleg csak a díszes nemesi ruha kéne, és a kezébe egy legyező.*
- Talán meg van rá az oka, amiért oda került. Lehet, hogy olyan tehetsége van a rúnák terén, amit amúgy sosem fedeztt volna fel. Lehet, hogy a jövőjére olyan hatással lesznek a most szerzett tapasztalatok, hogy később mindenki másnál fényesebben fog ragyogni.
*Ráadásul még elég furcsa fordulatokban is beszél… Bár lehet arra fogni, hogy ázsiai, most mégsem olyan benyomást kelt mint egy huszonéves ifjonc. Annál sokkal komolyabbnak és tapasztaltabbnak tűnik.*
- Nem mindig ott kell lenniünk, ahol a helyünket hisszük. Az emberi lény nehéz időkben fejlődik a leggyorsabban. Nem kevés bátorság kell elfogadni és beletörődni az ilyen helyzetekbe, de onnan kerülnek ki a legnagyobb emberek. Háborús hősök, nagy gondolkodók, jó vezetők. Természetes, hogy maga nem olyan, mint ők. Nem olyan mint akárki más. Lehet, hogy néhányan azt mondják, hogy olyan, mondjuk, mint a szülei, de ez nem így van. Ön csakis és kizárólag olyan, mint Ön. Ugyanígy háztársaira sem gondolhat úgy, mint “ők”. Mert “ők” is mind egyéni lények, egyéni gondolatokkal és személyiséggel. Ők is kitűnnek társaik közül valamiben, amiben nem egyeznek meg, amiben egyediek. De ha megtagad mindent ami nem olyan mint saját maga, akkor az egész emberiséget megtagadja. Komolyan gondolja, hogy nem értik meg? Hogy képtelenek megérteni, ha valaki nem olyan mint ő maguk? És ön képtelen megérteni hogy ők miben másak, és miben mégis hasonlóak? Látja, arra már rájött, hogy mindannyian diáktársak. De ha nem keres tovább, sosem fogja megtalálni azokat a dolgokat lelkük mélyén, melyekben megegyezhetnek. Azt pedig mindenkinek el kell fogadnia, hogy senki sem tökéletesen olyan, mint önmaga. Hogy nem lehet elfogadni, ha valaki más? Én is más vagyok, mint ön. Mégsem vet meg.
*Nem, az utolsó nem egy bizonytalan kérdés, hanem határozott kijelentés. Határozottan látja, hogy Noel nem kezeli ellenségként. Tekintetét mélyen a másikéba fúrja, és ezzel valahogy képes elérni, hogy egyetlen szó, egyetlen betű se hallatszódjon felületesnek vagy lényegtelennek.*
- Igen, volt. Három éves koromban kezdtem el az általános iskolát, a többi diáknál 4-5 évvel fiatalabban. Mikor kortársaim még babákkal és autókkal játszottak, én már könyveket olvastam, matematikai feladatokat oldottam meg, zongorálni és hegedülni tanultam naphosszat. Osztálytársaim viszont sosem voltak képesek elismerni, így inkább mindig úgy tettek, mintha nem léteznék. Egészen egyetemig ebben a helyzetben voltam: kortársaimnál jóval előrébb jártam, osztálytársaim pedig később is valami megközelíthetetlen dologként kezeltek, még ha már a gyerekes ellenségeskedés el is tűnt.
*Hangja nem érzelgős, tényként közli csak a múlt eseményeit, és látszik rajta, hogy ez nem is színjáték. Egyszerűen csak valami olyasmiről beszél, ami számára természetes volt, és amit akkor sem bánt, és most sem keserűen néz vissza rá. Bár visszatekintve talán kár, hogy csak későn tudott igaz barátokat szerezni, és máig is igen kevés van belőlük.*
- Hogy mit tettem? Bár eleinte, gyermeki elmével nem volt könnyű, de elfogadtam a dolgot. Tudtam, hogy más vagyok, ezért másokkal szemben sosem állítottam fel elvárásokat. Viszont ettől függetlenül nem villogtam, nem próbáltam felvágni, vagy kihangsúlyozni a különbségeimet. Nem is titkoltam őket, csupán úgy kezeltem őket, mint amik – egyéni tulajdonságok, amik rám jellemzők. De nem hánytam mások szemére, hogy ők nem rendelkeznek hasonlóval. Így végül el is fogadtak a maguk módján. Emellett pedig végig arra koncentráltam, amit el akarok érni az életben. Miközben a szemem előtt tartottam a célt, egyáltalán nem volt nehéz elviselni pár apró kellemetlenséget. Sosem lázadtam iskolatársaim ellen, nem léptem fel dacosan és elutasítóan, de ettől függetlenül nem is olvadtam be közéjük, csak hogy megfeleljek az elvárásaiknak.
*Nem, nem gondolatolvasó, csak valahogy van egy olyan érzése Noel tekintetébe meredve, hogy a fiú valami ilyesmi kérdésre várja a választ.*
- Gondolom hallott már az arany középútról. És megvan rá az oka, amiért ebbe az iskolába jött, nem?
*Ismét elmosolyodik, halványan bár, de ezzel kissé megtöri a komoly légkört, és hagyja Noelt is szóhoz jutni végre.*
- Nos, igen. Én sem hiszek abban, hogy az egész jövő előre el van rendelve. Bár az “elkerülhetetlenben” igen. Hallott már róla? Mondok pár példát.
*Félresöpör pár arcába lógó hajszálat, és kifelé fordul, tekintetét a távoli égitestekre szegezve.*
- Ha valaki megszületik, elkerülhetetlen, hogy meg fog halni. Hogyha egy hegymászó kötele elszakad, elkerülhetetlen, hogy elkezdjen zuhanni. Hogyha valaki elmegy egy helyre, akkor elkerülhetetlen, hogy találkozzon egy bizonyos másik valakivel. A mód, idő, és végeredmény sosem biztos – kivéve persze a halál esetét. De nem tudni, hogy mikor és milyen módon fog valaki meghalni. Nem tudni, hogy a hegymászó meddig fog zuhanni, hogy mekkorát esik, hogy mennyire sérül meg. Akár az is előfordulhat, hogy zuhan, de valaki más még időben elkapja. Mikor eljött a Torneransba, elkerülhetetlenné vált, hogy találkozzon néhány személlyel. Az viszont, hogy mikor, milyen körülmények között, és hogyan reagál rájuk, csak öntől függ. Azzal, hogy éjjel kint maradt a folyosókon, elkerülhetetlenné vált a mi találkozásunk is. Talán egyszerűbb szavakkal úgy is fogalmazhatnánk, hogy “sors”. De nem az előre megírt, megváltoztathatatlan jövőről beszélek. Csupán választásokról, és a biztos következményekről. Például ha inkább egy másik folyosót választott volna, nem találkoztunk volna.
*Hirtelen elhallgat, mintha csak most eszmélt volna rá, hogy milyen sokáig beszélt, meg hogy milyen filozófikus és egyáltalán nem tudományos értekezésbe bonyolódott. Halkan fel is nevet, és ismét Noel felé fordul*
- Elnézést, kissé túlságosan belemerültem a magyarázatba.
*Mintha egy pillanatra erősen fontolgatna valamit, aztán végül felemeli egyik kezét, és röpkén Noel vállára helyezi.*
- Nem az határozza meg a jövőt, hogy hová vet a sors, hanem hogy mit hozol ki abból a helyzetből, ahová vetett.
*Egy pillanatra elhagyja a magázódást, de nem tudni hogy megint csak valami bölcsességet idéz-e, vagy ő maga fogalmazott. De nem sok időt hagy az ezen való töprengésre, a következő pillanatban ugyanis lecsusszan az ablakpárkányról, és int Noelnek, hogy ideje menni.*
- Ugyan miért csapnák ki?

*Elmosolyodik a válaszra, eddig senkinek nem jutott eszébe az, hogy esetleg kísértetnek vélje, most ez mégis megtörtént, ha feltételezés szintjén is. Nem árt ő senkinek a koponyájával, ha békén hagyják, és nem akarják erővel arra kényszeríteni, hogy váljon meg tőle. Seon sem úgy áll hozzá, mint akinek ez lenne a célja, sőt, még litániát sem tart erről, amit ismét jó pontnak könyvel el. Francis nem tartalmaz senkit és semmit, nincs mitől tartani, nem hoz rontást senkire, és nem szabadul ki belőle démonikus entitás sem.*

-Nem szándékom az ilyesmi, teljesen más jelentősége van ennek. Nekem ő egy társ, kabala, vagy amulett, ki minek nevezi. Való igaz, köze van a nekromanciához, de ha esetleg az válna majd belőlem is, akkor sem szeretném a sötét részét alkalmazni.

*A nagy kérdés, miért is egy nekromanta nevelte őt kiskorától, miért nem a szülei? Talán nem a véletlen műve, csak még nem kötötték az orrára, mert nem jött el az ideje. Nem tudná megmondani, és az is igaz, Rault előbb tekinti az apjának, mint a vér szerintit. Tudja, hogy Seon most azért állt le vele beszélgetni, hogy végigvigyorogja az estét, de nem sokan vannak azok, akik nem rohannak el rögtön, vagy esetleg másodszorra is szóba állnak vele a különcsége miatt. Már-már egyfajta védekezés ez a részéről, ami nem is mondható akaratlagosnak, inkább reflexnek.*

-Látja, Mr. Seon? Ezért is nem óhajtom tanulni, illetve nem szeretném alkalmazni a tanultakat soha majd. Az embereket megrészegíti az, hogy csekélyke tudással rendelkeznek, és máris azt hiszik, akkor nekik mindent lehet, mert kordában tartják a manát és mágiát. Holott ez véleményem szerint nem így van, és inkább a tudatlanságot választom, vagy azt, ha valamit elsajátítottam is, akkor sem kísértem a sorsot, nem vívom ki a természet haragját. A másik veszélyes csoport a sokat tudóké, akik egyszer csak azért is úgy gondolják, mindent tudnak már, és tovább feszegetik a határokat. Nagyon kevesen vannak azok, akik tiszteletben tartják a természetet, és nem bolygatják feleslegesen.

-Ez nem olyan meglepő, Mr. Seon. A csillagok nagyon távol vannak tőlünk, a legközelebb is a Proxima Centauri, a kis vörös törpe, így egyáltalán nem is olyan felfoghatatlan, hogy mi már csak akkor értesülünk róla, amikor az már nincs is, és vagy szupernóvaként robbant fel, vagy éppen fekete lyukká vált, vagy mássá, főleg ha ugye eleve protocsillag nem fejlődik tovább, és megmarad fehér törpének. Mi ezekről nem tudunk addig, amíg nem észleljük akár szemmel vagy bármilyen más eszközzel, de már akkor is csak jórészt a múlt jut nekünk. A hulló csillag is ilyen, mire mi látjuk, az már réges régen megtörtént. A csillagok azok, amikben az emberek is a múltat látják, éppen a hatalmas távolság miatt, ha jól tudom. A bolygók már más kategóriát képviselnek.

*Hirtelen elhallgat ismét, mert rájön, pont az asztronómia profnak magyaráz valamit. Szép. Most vagy tudálékosnak tartja, vagy komplett idiótának, holott csak olvasott, mert a temetőben töltött idő mellett a tanulás volt az egyik kedvenc elfoglaltsága. Ő nem fog bizonygatni semmit Seonnak, hiszen az asztrológiát nem kedveli, nem tartja tudománynak, míg az asztronómiát igen. Aki a kettőt keveri, az inkább ne szólaljon meg. Felpillant, de arra, hogy csak egy bátorító mosolyt lát, megnyugszik, a csend viszont őrjítő, nem tudja eldönteni, hogy hibás lépés volt-e elmondani azt, ami zavarja, vagy sem. Végül felül a párkányra, a kérdés érdekes, a hozzáfűzött megjegyzés szintúgy. Felsóhajt, nehéz dolog elmagyarázni, főleg, hogy részint Seonnak igaza van.*

-Nem, Mr. Seon. Nem próbáltam, ebben igaza van. Egy emberrel találkoztam eddig, de annyira más, mint én. Tudja, megszoktam, hogy kinéznek, megjegyzést tesznek rám, így már eleve hátránnyal indulok. De mondja meg, mégis hogyan tudnék egy olyan helyre bemenni vagy egyáltalán otthonosan mozogni, amiről tudom, nem az enyém? Amikor azt érzem, mintha belekényszerítenének valamibe, amiről tudom, hibás döntés okozta? Egyetlen egy kar volt, amire fogadni mertem volna, oda nem mehetek, mert teljesen más vagyok és semmi olyan nincs bennem, mint ami oda kell, ez volt az, ez az egy. És tessék, most ezt kellene elfogadnom, ennek kellene örülnöm. Nem megy. Nekik mi közük van a nekromanciához? Semmi. Mi közük az átkokhoz? Semmi. Nekem mi közöm van a csapatmunkához? Semmi. És nekem mi közöm van a csillagjósláshoz vagy a rúnákhoz? Szinte semmi. Utóbbi érdekel, de nem így, nem ilyen téren.

*Megrázza a fejét, amilyen szinten kiakadt, azt nem lehet elmondani. A maga módján lázad, és tiltakozik, jobbat nem tehet. Amíg nem zargatják amiatt, hogy nem éppen a körletben rendezkedett be, addig nagyon jól elvan magában. Nem vágyik tömegre, nem vágyik semmire, csak nyugalomra, és nem, nem akar egyenruhát felvenni, azt nem. A saját ruhájában nagyon is jól érzi magát. Elgondolkodik a prof szavain, végül elmosolyodik, mikor válaszol is.*

-Tudja mire gondoltam? Ugyan azt mondják, a sors keze, de nem, nem egészen, legalábbis nem így. Ön szerint ez egy próbatétel lenne? Miszerint pont azt kellene megtanulnom, hogy csapatban tudjak dolgozni, ha úgy hozza az élet? Teljesen más beállítottságú emberekkel kellene meg tanulnom esetleg kapcsolatot kialakítani és kommunikálni? Nem tudom. Már ez is megfordult a fejemben, hogy véletlenek tényleg nincsenek, és az élet valamit tanítani akar ezzel is, csak nem jöttem rá, mit. Nehéz idő… higgye el, ez az lesz. Négy év, négy évig ott kell lennem, holott… ehh. Nem, félreért. Én elfogadom azt, hogy ők olyanok, csak nem hiszek abban, hogy lenne közös témánk bármelyikükkel is, illetve olyan csekély mértékben, hogy igen hamar elvesztenénk az érdeklődést a másik iránt. Úgy érzem magam most, mint egy bárány a farkasok között, ha érti, mire gondolok.

*Halkan felnevet, annyira abszurd helyzetben van, mint még soha. Hogy ne fogadna el másokat? Rault is elfogadta, holott tudta, micsoda, mégis a tudása lenyűgözte, és sosem zavarta, hogy nem emberi lény. Nem lehet azt mondani, hogy antiszociális alkat, csak nehezen nyit, főleg ha valami ellenkezik az elveivel. Ez is egy ilyen dolog. A nyakát tette rá, hogy nem kerülhet a Signumusba, és mégis oda került. Valahol pedig akkor is tudja, nem itt van a helye, hanem máshol. Az egy kissé megnyugtatja, hogy Seon is hasonló helyzetben volt, még ha más miatt is, így pontosan tudja, miről beszélt eddig, és mi az, ami bántja, ha nem is így fogalmazott, illetve nem mondta ki nyíltan.*

-Az az igazság, hogy sokaknak az sem tetszett, hogy magántanárom van, már ezért is kinéztek maguk közül, Francis pedig… miatta furcsa pillantásokat kaptam mindig is, illetve egy-egy beszélgetés után egyszerűen nem voltak hajlandóak többet szóba állni velem. Én szeretek tanulni, és ugyan nem jártam iskolába, de Raul mellett mindent megtanultam eddig, mert érdekelt. Jó tanár és tudta, hogyan keltheti fel az érdeklődésemet. A csoportja is elfogadott, tőlük is rengeteget tanultam. Vannak köztük aurorok, ereklyevadászok, átoktörők is, de nekromanta csak egy. Ők nem tettek megjegyzést, nekem ők a családom. Tudja, szeretek utánaolvasni mindennek, és nekem csak saját magammal szemben vannak elvárásaim. Ha elbukok, akkor kezdem előröl, de nem adom fel. A karriert tartom szem előtt, és nem, nem akarok senkit megváltoztatni, elfogadok mindenkit úgy, ahogy van. Legfeljebb nem keresem a társaságukat, mert érzem akár egy beszélgetésből is, ha alig várják, vége legyen és csupán udvariasságból nem lépnek le azonnal. Nem értem, miért vetném meg, professzor? Más mint én? Igen, valóban, mert két egyforma ember nem létezik, ám mégis. Kinézné belőlem, hogy bárkit is megvetek azért, mert más?

*Nem olyan típus, csak magányos farkas, ennyi az egész. Az, hogy a sors vagy a jövő előre meg lenne írva, abban sosem hitt és nem is fog. Az, amiről Seon beszél, az létezik. A legközelebbi példa az pont most van, miszerint olyan karon kell lennie, amit nem akar. Elkerülhetetlen volt? Lehetséges, mert mint már kifejtette, arra a következtetésre jutott, valamit tanítani akar neki az élet, ami ellen zsigerből tiltakozik. Azon meglepődik, hogy a professzor a vállára teszi a kezét, de nem húzódik el, csak felpillant rá.*

-Igaza van, el kell ismernem. Az egyetlen bajom az elfogadás ténye, miszerint én kimondjam azt, hogy azon a karon vagyok, mert ezt nem tudom megtenni. Maximálisan nem beszélek róla, és talán így megférünk egymás mellett. A többi tényleg rajtam múlik, de legjobb megoldásnak azt látom, ha nem foglalkozom semmivel, csak tanulok. Ide pedig azért jöttem, mert Raul kérte. Azt mondta, rendben, hogy mellette némi tudás morzsát felszedek, de nem mindegy, hogy ezt szakképzett tanároktól kapom meg, vagy sem, illetve az sem, hogy esetleg van valami végzettségem is. Viszont hiába van tehetsége valakinek valamihez, ha minden procikájában érzi, nem akarja csinálni, nem akar azzal foglalkozni. Mint a 22-es csapdája, olyan ez akkor.

*Való igaz, hogy többet tanult Raultól és a csoporttól, mint sokan azok közül, akik idejöttek, de azért ha tovább szeretne menni, akkor elengedhetetlen, hogy iskolába járjon. Ugyan tervei szerint majd visszamegy a csoporthoz, és egyelőre kételkedik abban, hogy neki esetleg a rúnákhoz lenne olyan tehetsége, amire sosem gondolt volna. Nem veti el a lehetőséget, de nem is mondja azt, hogy biztosan így van. eljátszik ugyan a gondolattal, de nevetve rázza meg a fejét, hiszen ez szinte elképzelhetetlen a számára. Amit kedvel, az természetenes nagy lelkesedéssel tanulja, akar még többet tudni róla, de ami nem... kizárt dolog, hogy akkor arra feküdjön rá, mert éppen abban akad tehetsége. Vagy szívvel-lélekkel képes arra figyelni, vagy megette a fene az egészet.*

-Azért, Mr. Seon, mert nem sok helyen nézik el, ha valaki a saját kara ellen lázad, illetve nem törődik bele valamibe. Sok dolgot másképp látok, mint a többiek, más a véleményem, másképp vélekedek. Ezt sem kedvelik túlzottan. Én viszont megszoktam azt, hogy kimondjam, ne rejtsem el, mert egy esetleges vitából, beszélgetésből is tanulhatok, ha csak egy pici kis morzsát is.

*Leugrik a párkányról, a sátor felé pillant, de nem hiszi, hogy bárki is bántaná. Francist nem hagyja ott, a pálcája nála, amit pedig eddig tanult, az a fejében. Néhány könyv az, ami neki pótolhatatlan érték, a többit, ha valakinek annyira ingere van arra, hogy tönkretegye, legyen vele boldog. Követi Seont, tényleg megálltak rendesen annak ellenére, hogy egyszer már elindultak, és ő szívesen vállalta, hogy segít. Valahol furdalja a lelkiismeret, mert ez a másiknak lehet, csak egy nevetséges probléma, míg neki nem éppen, és ezzel tartotta fel eddig. Megjegyzi, merre mennek, hiszen vissza is kell jönnie ide még.*

[Noel]

*Érdekes dolgokat csicseregnek ezek a mai madarak. Például, hogy holnap esik a bux-index, meg hogy esik a forint, jah és persze, hogy Noel Wyard a Signumus magaslat helyett a harmadik emeleten sátrazik. Igen, Friminka is foglalkozik időnként az élet nagy dolgaival, főleg az utóbbival, hiszen ez azért kifejezetten az ő hatásköre. Hiszen milyen dolog az, hogy valaki a kijelölt hely helyett kívülállóként él? Erről talán nem biztos, hogy neki kéne prédikálnia, de most ki mást küldött volna. Így sokkal személyesebb.
Hangtalanul közlekedik a folyosón, mondjuk nem is csoda, hiszen mezítláb mászkál, annak ellenére, hogy minden bizonnyal a padlófűtés most nem üzemel. Öltözékét illetően még mindig a tradícióknál marad, tehát a hosszú, könnyed, színpompás szoknya, melyen népi hímzés látható és a lila blúz, lila fejkendővel alap. Egyébiránt kifejezetten szép teremtés, karcsú, akár a nádszál, fekete haja rendezetlenül omlik a vállára, arcán mintha kicsivel több pirosító lenne a kelleténél, de persze ezek szándékos dolgok. Kivéve persze a nádszál karcsúságot, mert az a tánc miatt van.
Légies járásával suhan, szinte szalad a folyosón, de nem úgy néz ki, mintha különösebben megerőltetné magát. Inkább szimplán csak jó kedve van és ilyenkor kifejezetten vissza tud fiatalodni, úgy legalább tizenöt évet.
Már csak az a legnagyobb kérdés, hogy ezt a látogatást miért pont éjféltájt teszi? Igazából nem tudott aludni, bár úgy kifejezetten nehéz, hogy meg sem próbálta. Megesik az emberrel, hogy energikusabb a kelleténél, akkor is, amikor más már egyáltalán nem az.
Szellemként suhan oda a sátorhoz. Nem olyan nehéz megtalálni, hiszen nincs minden második folyosón ilyen tákolmány, bár megeshet, hogy ezzel a srác divatot teremt és nagy keletje lesz ezután a sátraknak és lépten-nyomon azokba botlani a folyosón. de egyelőre csak ez az egy van, úgyhogy megtalálja.
Mint valami virgonc kislány, torpan meg a sátor előtt és szeles lányka módjára kopog be a sátor falán, aminek ugyebár nincs túl sok hanghatása, így muszáj valami jelzést is adni, hogy bizony jött beszélgetni.*
- Kopp-kopp! *Csilingeli vidám hangon, mintha valaki olyat akarna meglepni, akit már ezer éve ismer és biztos benne, hogy hogyan is fog reagálni a poénokra. Jelen helyzetben ez nem áll fenn, hiszen csak hallomásból ismeri Noelt.*

[Friminka]

* Csodák csodájára viszonylag hamar lépett le Vivientől, így teljes nyugalommal hasal el a sátorban és éppen Francisnak magyaráz és mutat valamit az egyik könyvben, amit még Raultól kapott. Nagyon belemerül, úgy tűnik nagyon is érdekesnek találja. A koponya pedig ugye nem tiltakozik, így folytatja a magyarázást. Ki a fene gondolna arra, hogy éjjel látogatót kap? Ő nem, így amikor „kopogás” hallatszik, egy pár pillanatig meglepetten néz fel, aztán csak felül.*

-Gyere, Francis, valaki teljesen megőrült, azt hiszem. Az éjszaka kellős közepén bekopog egy sátorba, érted? Normálisnak nem nevezném, annyi szent.

*Elneveti magát, és amint kinyitja a sátorlapot, még nyikorgást is hallat mellé. Elvégre az egy ajtó akkor. Kimászik, és feláll, úgy mered a nőre. Először nem tudja eldönteni, hogy eltévedt, vagy valamiféle vásárból felejtették itt, minden esetre furcsa a külső.*

-Jó estét! Segíthetek valamiben?

*Legalább a nevetést befejezte, ennyi előnye van, de a vigyora még mindig az arcán, és nem lehet tudni, hogy az a látogatás időpontjának szól, vagy esetleg másnak. Eleve eldugott helyen van, így az illető vagy pontosan tudta, mit és hol kell keresni, vagy tényleg csak erre tévedt, de az előbbire tippel. Abban, hogy nem alszik, nincs semmi meglepő, hiszen, eddig is éjszakai életet élt többnyire, átállni pedig egyáltalán nem akar. Nekidől a falnak, úgy mered a nőre, mégis mi a frászkarikát akar tőle az éjszaka kellős közepén.*

*Mivel ilyentájt a folyosókon teljes csend honol és a sátor hangszigetelési képességei sem túl jók, ezért Friminka minden egyes szót hall abból, amit Noel magának mond. Vagyis ő úgy véli, hogy minden bizonnyal magának mondhatja, hiszen nem tud a koponyáról semmit. Azt meg azért csak észrevenné, ha ketten lennének a sátorban...vagy nem. Mindenesetre kíváncsian figyeli, a srácot, aki épp most kászálódik ki a sátorból, semmi jelét nem adva annak, hogy sértették volna az előbbi szavak.*
- Szervusz. Az ilyen szerintem sem normális...na de...faragatlan vagyok, még be sem mutatkoztam. Kali Friminka vagyok, a karvezetőd, meg tanárod, meg hasonlók. *Gyorsan lezavarja a bemutatkozást és viszonozza is hozzá a széles mosolyt. Nem tulajdonít különösebben semmi pluszt Noel vigyorának, viszont rettentően érdekli, hogy ki az a Francis. Amikor a srác kijön, igyekszik is még bekukucskálni a visszalendülő sátorlapon. Igen látványosra sikerül, ahogy a feje követi a sátorlapot, hogy még belásson a résen, de végül zavartalanul néz fel a fiúra, mintha nem épp az imént próbált volna belelátni a srác magán szférájába.*
- Ki az a Francis? *Kérdez rá végül, mikor sikeresen megállapítja, hogy senkit nem látott odabent. Kezeit játékosan a csípőjére teszi, akkor tapintja ki érkezésének okát, egy prefektusi jelvényt, így kicsit elterelődik iménti kíváncsisága az ok felé, ami miatt jött.
Végül egész egyszerűen elsétál a fiú mellett és egy egyszerű szökkenéssel fel is ugrik a legközelebbi ablak párkányára, lábait kecsesen keresztbe teszi, kezeit összekulcsolja a térdén.*
- Van ám oka, hogy meglátogattalak. Nem is akármi. De először kérdezni szeretnék valamit. Miért nem a hálók egyikében alszol? Kényelmetlenek az ágyak? *Kérdez rá még mindig kedves mosollyal. Egyértelmű, hogy ő nem egy átlagos tanár, amilyet az ember fia megszokhatott már itt a suliban. Nem nyelt karót, inkább felszabadult és vidám, olyan akit nem szabályoznak a társadalom elvárásai és mindent pont úgy tesz, ahogy az neki tetszik.*

*Márpedig ketten vannak abban a sátorban, csak az egyik kis helyen is elfér, mivel nincs teste, csupán csak arra kell ügyelnie, össze ne törje véletlenül. Ám ez nem történhet meg, mert Francis az első. Hogy a nő hallotta mit magyarázott, cseppet sem zavarja, még mindig vigyorog, pláne a válaszon, ami érkezik. A nem normális kategóriát tartja elfogadottnak, mert akik ide tartoznak, azokról nem lehet azt mondani, hogy unalmasak lennének. A bemutatkozásra felvonja a szemöldökét, ez mekkora gáz. Végül is lehülyézte a karvezetőt, de semmi baj, nem is ő lenne, ha egyszer nem égne be akármi miatt is.*

-Egyetértünk. Noel Wyard, és maradjunk annyiban, hogy a tanárom… ha lehet.

*A mosolyra mosollyal válaszol, de nem áll neki magyarázni a kérését, az számára teljesen egyértelmű dolog, nem véletlenül táborozik itt. Elég vicces látvány, ahogy a nő követi a sátorlapot, így a segítségére siet és utánanyúl. Hogy felemelje. Nem szeretné, ha Friminka ráesne Francisra a lendülettől.*

-Így talán kényelmesebb, de nézzen körül nyugodtan, nem tartok hullákat, sem túszokat, sem egyéb… ö… illegálisat.

*Már ha a füvet nem tekintjük annak persze. A koponyáért lehajol és kiemeli, hogy jobban szemügyre lehessen venni, ha Friminkának erre van éppen igénye. A hirtelen váltás meglepi, az előbb még a sátor volt az érdekes és Francis, most már az ablakpárkány. Furcsa, de nem teszi szóvá. Nem lép közelebb, türelmesen vár, mégis mi a látogatás oka éjjel, és már éppen rákérdezne, amikor érkezik a kérdés.*

-Ok mindig van, ezt tudom. Nem próbáltam az ágyat, köszönöm. Azért vagyok itt, mert nem tartozom a karba, csak tévedésből kerültem oda. Ezért állítottam itt fel a sátrat, mert akkor nem kell oda bemennem, és nem is zavar senkit ebben a beugróban.

*Rövid, de érthető magyarázattal szolgál, és már most felkészül a litániára, amelyben meg akarják győzni arról, márpedig milyen jó a kar és milyen hangulatos a hálók valamelyike. Nem szándékozik beköltözni, kifejezetten jól érzi magát itt a sötétben, elszigetelten másoktól. A koponyát most nem teszi vissza, magához fogja, és kíváncsian pillant Friminkára, mégis mi lesz a következő lépése.*

*Őt valahogy nem érinti mélyen, hogy le lett hülyézve egy diák által, főleg, hogy amikor Noel ezt mondta, még csak nem is sejthette, hogy a karvezetője áll a sátorlap másik oldalán. Úgy fest az is teljesen hidegen hagyja, hogy Noel csak a tanárának tekinti őt és nem a karvezetőjének. Nem akarja ő magát senkire ráerőszakolni. Aki elfogadja, az elfogadja, aki meg nem, az nem. Igazából nem fogja traumaként érni.*
- Nekem mindegy, csak arra kérlek, hogy tegezz. Erre megkérek mindenkit, mert tudod kifejezetten zavar ez a magázós, formális stílus. *Továbbra is mosolyog, nem úgy néz ki, mint aki bárkivel képes lenne kiabálni. Bár tény, hogy aki látta az évnyitón Akaneval kiabálni, az azért sejtheti, hogy a tanárnőnek van egy másik énje, ami nem hazudtolja meg a vérét.
Rendesen be tud nézni végre a sátorba. Noel gesztusára, hogy megtartja a sátorlapot, csak halkan elkuncogja magát, de tényleg nem lát semmi furcsát. A koponyán sem időzik hosszasan a tekintete, végül is az sem furcsa...neki.*
- Kár. Pedig azt hittem, hogy valamiért az orrodra tudok koppintani. *Vicces éllel mondja, mosolyog is hozzá, de ebből legalább ki lehet következtetni, hogy ő aztán nem szeretné most semmiért számon kérni a fiút. Furcsa egy karvezető, az tény, talán nem is éppen való erre a posztra, de ha már megtették ennek, akkor ő ezt a saját felfogása szerint kezeli és inkább haver lesz, mint tanár.
Akkor ugyebár egy váltással át is kerül a párkányra. Kicsit olyan, mint egy búgócsiga, nem tud egy helyben maradni, mindig muszáj mozognia. Most is mozgatja föl és le a lábát, ahogy ül. Kissé komolyra is vált az arca, ahogy hallgatja a fiút, látszik, hogy figyel, érdekli az amit Noel mond.*
- Hmm...értelek. Nehéz ügy, nem mondom. Elhiszem, hogy nem érzed magad a karba valónak, bárkivel megeshet, velem is volt, hogy azt kellett mondanom, hogy nem ilyen lovat akartam. Például én nem akartam ám karvezető lenni. Látod hogy állok hozzá...Ki így, ki úgy. Te sátorban, én meg magamat adom. Nem akarlak megváltoztatni, tiszteletben tartom, amit mondasz. Viszont azt szeretném kérni, hogy valamilyen szinten vegyél részt a közösségi életben. A teljes elutasítás miatt olyan dolgokról, olyan emberekről maradhatsz le, amiket, akiket lehet, hogy kedvelnél. Egy próbát megér... *Halkan beszél, de a csendes folyosón, így is visszhangzik a hangja. Látszik arcán a megértés, hogy nem csak a levegőbe beszél és teljes mértékig tisztában van azzal, hogy milyen rossz lehet most Noelnek. Igyekszik nem biztatni arra, hogy teljes mértékig váljon ki és arra sem, hogy illeszkedjen be. Igyekszik valami áthidaló megoldást találni neki. És már kotorászik is a csípője környékén, a szoknyájáról leakaszt egy prefektusi jelvényt.*
- És hogy azt tedd, amit mondtam...ez a tiéd. *Tenyerében tartva nyújtja a fiú felé a jelvényt. Mosolyog, valahogy sejti, hogy milyen reakciót fog erre kapni, de attól még kíváncsi rá. Bizony ő eléri azt, amit akar és ha ő azt akarja, hogy Noel ismerkedjen a karból, akkor ismerkedni is fog. Az meg már lényegtelen, hogy szimpla diákként, vagy prefektusként, csak utóbbi esetben azért muszáj.*

*Nem igazán magyarázza el, miért is kérte, hogy maradjanak a tanár jelzőnél, de Friminka sejtheti, nem a személye ellen van kifogása, hanem valami egészen más ellen, amit nem képes elfogadni. Az más kérdés, hogy tényleg nem gondolta volna, hogy esetleg nem diák érkezik, hanem valaki egészen más. Bár akkor is ezt mondta volna, ha tisztában van vele, mert valljuk be, normális ember nem mászkál éjjel, és nem kopog be egy sátorba.*

-Tessék? Tegezzem le? Egy professzort nem illik letegezni, legyen akármilyen fiatal is, mint például Mr. Seon.

*Rault tegezte, de az egészen más történet, hiszen ő nevelte, és teljesen más kapcsolatot ápolt vele, mint másokkal. Formális stílus… ezen elmosolyodik, érdekes gondolkodásmód. Ki így, ki úgy. Ugyan sok összehasonlítási alapja nincsen, de még nem látott olyan tanerőt, aki ezt külön kérte volna. Addig tartja a sátorlapot, amíg kell, tényleg nem tart semmi olyat, ami miatt szidást érdemelne. A füvet meg nem olyan hülye, hogy előlhagyja, hogy könnyen megtalálják.*

-Nem, ki kell ábrándítanom, hiába van koponyám, nem ások ki hullákat a temetőből.

*Elvigyorodik, milyen szép is lenne, ha berendezne egy csinos kis kriptát itt, lenne ám meglepetés. De nem űz semmiféle fekete mágiával kapcsolatos dolgot, számára a nekromancia nem erről szól, egészen másról. Firiminkát ahogy elnézi, valóban nem úgy fest, mint egy karvezető, sőt. Bár a többit nem látta még, csak az egyik helyettest, a cowboy-t, de ő jó fazon, és csípi, mert ő sem az az átlagos típus, akire ránéz az ember és azt mondja, tanár. Raul is ilyen, sosem mondta volna meg róla, hogy ekkora tudással rendelkezik, ha nem tudja. Nem ül fel a párkányra, csak egy lépéssel megy közelebb csupán.*

-Nem csak azzal van a baj, hogy nem érzem magam oda valónak. Tudom, hogy nem ott a helyem, ráadásul amikor felvételiztem, egyetlen kar volt, amire azt mondtam, soha. Ez volt az, és mégis idekerültem. Idegen és távol áll tőlem, nem akarok ide tartozni, nem akarok a kar tagja lenni, mert nem az enyém, nem az otthonom. Mr. Seonnal beszélgettem erről, és hiába lyukadtunk ki oda, hogy nem lehet véletlen, talán tanítani akar valamit az élet, de nem nagyon megy. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy kimondjam a kar nevét, és egyáltalán egyenruhát vegyek fel. Megpróbáltam a körletbe menni, de nem, megtorpantam, és visszafordultam. Kiráz a hideg a gondolatától is. Ugyan a professzor is azt mondta, próbáljak nyitni és ismerkedni, amiben igaza van, de egyelőre odáig jutottam, hogy beszélgettem két emberrel és kész. Nem az én társaságom, és elhiszem, hogy mindenki lehet érdekes, csak értse… értsd meg, nem megy.

*Felsóhajt, négy évig lesz ide bezárva, és ez már önmagában is kínzás. Bár ahogy Friminka elmondja, ő sem akart karvezető lenni, ezen legszívesebben felröhögne. Csodás párost alkotnak így. Az egyik tiltakozik a maga módján, a másikat pedig beteszik karvezetőnek úgy, hogy nem akarja. Valamilyen szinten egy cipőben járnak. Annak ugyan örül, hogy nem akarják kirángatni a sátorból, és nem akarják becipelni a körletbe. Tudja, hogy valamilyen szinten igaza van a másiknak, mert amilyen szinten tiltakozik, azzal szinte egyenesen elzárja magát a kar tagjaitól. Seon is ezt magyarázta neki, bár a példája pont azt mutatta, ő sem tett másként. Elfértek egymás mellett, csak nem kereste a többiek társaságát. Most ő is ezt teszi. Képtelen egyelőre másként hozzáállni, pedig tényleg nem antiszociális, hanem egy védekezési ösztön ez nála. Felkészül egy újabb fejmosásra, de Friminka keresztülhúzza a számításait, ezt meg kell hagyni.*

-Ez micsoda?

*Az első pillanatban ledöbben teljesen, aztán röhögésben tör ki. Ilyen merényletet elkövetni ellene… érdekes stratégiai lépés, meg kell hagyni. Ráadásul tiltakozni sem tiltakozhat, ez benne a legdurvább. Abszurd elgondolás, de mégis hatásos, azt el kell ismernie, mert így eleve rá van kényszerítve arra, hogy márpedig érintkezzen a kartársaival. Felpillant a nőre, kizártnak tartja, hogy ezt komolyan gondolja, de az arca nem éppen azt tükrözi, hogy viccelne.*

-Nem gondoltad komolyan, ugye? Ez most egy vicc, igaz? Egy jelvénnyel akarsz rávenni arra, hogy társasági életet éljek velük? Gondolom, ha azt mondom nem, akkor azt nem fogadod el, jól sejtem?

*Nem hülye, pontosan tudja, hogy ezt Friminka előre kitervelte, és nem véletlenül. Mindketten tisztában vannak vele, így nem tudja elkerülni azt, hogy ne találkozzon, és ne beszéljen a többiekkel, sőt, még a körletbe is kénytelen bemenni, ha csak pár perc erejéig is.*

- De én külön kérem. *Ennyivel el is intézi a dolgot, ezzel lezártnak is tekinti a kis vitát, ami a tegezés körül van. Természetesen ő sem tegezhette soha egyik tanárát sem, viszont ő ezt nagyon utálta, és most ezért van az, hogy mindenkivel letegezteti magát. Jó érzéssel tölti el, hogy legalább ők nem érzik magukat emiatt kellemetlenül, és abba bele sem gondol, hogy esetleg pont ezért lehet kellemetlen.
A válaszra természetesen továbbra is mosolygás a válasz. Nem is feltételezett a srácról semmi ilyet, így csak egy legyintéssel intézi el a dolgot, amolyan "Na, ne ámíts!" stílussal, játékosan. Ezzel ezt is lezártnak tekinti, csak azt nem tudja ki az a Francis, bár már nagyrészt megfeledkezett róla.
A fiú okait érdeklődve hallgatja továbbra is. Kíváncsi, hogy mi az ami miatt Noel ennyire nem találja köztük a helyét. nem mintha ő maga nem egy külön kis szekérben lakna, de az teljesen más. Időnként bólint egyet, jelezvén hogy érti ám miről van szó, majd egy megértő mosollyal az arcán sóhajt egyet.*
- Néha muszáj lenyelni a békát. Ha az élet citromot ad, facsarj belőle limonádét. Mindenben van valami jó, még ha nem is látszik elsőre...másodikra...sokadikra sem. Én mikor iskolás voltam Angliában, akkor mindenki kinézett engem az öltözködésem, a kultúrám miatt. Visszahúzódtam, nem akartam érintkezni velük, ők meg levegőnek néztek. Nem éreztem magam odavalónak a sok sznob közé. Aztán...fordult velem a világ, úgy döntöttem, hogy nem fogom marcangolni magam. És csak azért sem próbáltam beilleszkedni. Mezítláb jártam, mint otthon, boldogan vettem fel a népviseletet és titkon jót szórakoztam a döbbent arcokon, ahogy megbotránkoznak. Aki normális volt és tetszett neki a szabad szelleműségem, az elkezdett barátkozni velem és nem érdekelt, hogy ki milyen. Direkt parádéztam előttük, hogy hagy egye őket a fene. És hidd el, végül boldog diákéveim voltak. *Nagyon lelkesen mesél, be sem áll a szája és néha kicsit el is vész szép szeme világa, valahol a plafon környékén, ahogy visszaemlékezik. Csak a végén pillant vissza a srácra, kíváncsi, hogy mit szól a kis történethez, bár abban nem biztos, hogy ez a történet pont ide illett volna.
Amikor Noel rákérdez, hogy mi is az amit felé nyújt, egy ravasz, macskás mosolyra húzódik a szája, de nem szól. Hagyja, hogy a fiúnak magától essen le a tantusz és ez meg is történik, viszont a mosolya kicsit sem enyhül a röhögés hallatán.*
- Nagyon jól sejted. *Csak az utolsó kérdésre válaszol még mindig, szinte már idegesítő mosolyával, amibe némi önelégültség is vegyül. Bizony nagyon büszke erre az ötletére és még midnig tartja azt a jelvényt a fiú felé, végig az arcát figyeli.*

*Kérik… külön. Meglepő, ezt ki nem nézte volna Friminkából, bár pontosan azt sem tudja, mi az, amire számított volna. Az, hogy nem tegezi a tanárait, az nála evidens dolog, egyedül Raullal volt más a helyzet, de annak az oka is más természetesen. Nem tartja kellemetlennek, csak érdekesnek, mivel ilyesmire még sosem kérte senki, viszont ha a prof ezt kéri, akkor nem fog nemet mondani rá. A legyintésre elmosolyodik, nem hullarabló, bár bevett szokása, hogy ha a terveiről érdeklődnek, akkor reflexből vágja rá, sírrabló lesz. Francis alá is támasztja, amit mond, de esze ágában sincs erre a területre szakosodni. Friminkát hallgatva tudja, hogy neki is igaza van valahol, ahogy Seonnak is, de nem tud mit kezdeni vele.*

-Nem olyan egyszerű az azért, és félreértesz, én nem azért marcangolom magam, mert ott emberek vannak, vagy tündék, vagy akármik, hanem azért, mert magát a kart nem akarom. Ők büszkék arra, hogy ott vannak, én szégyellem, hogy ennyire pancser vagyok. Nem húzódok vissza, más karon lévőkkel el tudok beszélgetni, és akár hiszed, akár nem, még humorom is akad. Direkt nem fogok polgárpukkasztani, de beilleszkedni sem, mert egy porcikám sem kívánja, hogy engem a karral azonosítsanak. Ha valaki odajön, természetesen nem küldöm el, nem vagyok p@raszt sem, csupán már az első 5 perc után tudom, van-e értelme annak, hogy egyáltalán folytassuk-e a beszélgetést, vagy sem. Lenne értelme az ismétlésnek, vagy sem. Nem fogok változni senkinek a kedvéért, én elfogadom őket olyannak, amilyenek, csak hagyjanak békén. Nem muszáj hozzám közeledni, bár nem vagyok antiszociális, mint már mondtam, csak megszoktam, hogy egyedül vagyok és csak a csoport tagjaival beszélgettem. Tanulni vagyok itt, nem másért, a karrier az első számomra.

*Ahogy kivette Friminka szavaiból, ő sem tett másként, ahogy Seon sem. Ő maga is ugyanezt teszi, még ha nehéz is elfogadni. Daeronnal, Izzyvel és Midorikawával kijön, mondhatni, kedveli őket, ahogy néhány figurát is, akik tanárok. Az más kérdés, hogy Clion kívül nem igazán ment oda senkihez magától, az extremusos lányhoz is azért, mert éppen ott volt, de nem bánta meg. Könnyen értik félre a megjelenése, az öltözködése és Francis miatt, így már alapból ebből indul ki. A jelvényre pillant ismét, ez valami vicc, egy nagyon rossz vicc, aminek mindjárt vége.*

-Most azt várod tőlem, hogy emiatt muszájból is érintkezzek velük? Ez merénylet, nem más. Vehetem úgy, hogy sakkot kaptam, de ez nem jelenti azt, hogy a játszma lefutott.

*Kisfiús mosollyal pillant Friminkára, ötletes húzás volt ez a részéről, de korántsem kapott mattot. Nem hülye, azzal tisztában van, ellenkezni nincs értelme, mert a tanár szava dönt. Legfeljebb a sajátságos megoldásai miatt hamar rájön majd a nő is, nem éppen a legalkalmasabb döntést hozta. Nem fog felköltözni, itt már berendezkedett, csak a lenti részeket veszi még szemügyre majd, hátha ott még jobb helyet talál.*

Tárgy: Re: Harmadik emeleti folyosók Szomb. Nov. 07 2009, 19:55

*Odafigyel Noel minden szavára, hogy megértse a probléma lényegét, hiszen pont ezért jött. Néha bólint is, hogy érti, de nincs könnyű helyzetben, hiszen nem nagyon kellett tanácsot adnia eddig senkinek. Most össze kell szednie magát, hogy ha tényleg valami épkézláb tanáccsal akar előállni, ami mindkettejüknek elfogadható, bár attól úgysem fog elállni, hogy Noelt teszi meg prefektusnak. Ezt már elhatározta és nem az a típus, aki félpercenként meggondolja magát.*
- Értem a problémát, de volt már olyan, aki a karod miatt nem állt szóba veled? Mert én nem hiszem. Ha meg valóban tanulni jöttél ide, akkor nem számít, hogy hogy hívják azt a közösséget, ahova nap végén visszamész. De ne bélyegezz meg így minden signumusost, biztos vagyok benne, hogy köztük is van olyan, akikkel szívesen beszélgetnél, csak legfeljebb még nem találtál olyat. Viszont prefektusként itt a nagy lehetőség, hogy a kar minden diákjával megismerkedhess. *Mondja mosolyogva, úgy véli, hogy ez tényleg megoldást jelenthet. Bár kicsit úgy érzi, hogy talán elbeszélnek egymás mellett, de végül is mindketten ugyanarról beszélnek, csak más-más szemszögből.
Viszont igen későre jár és ezzel Friminka is tudatában van, így egy kecses szökkenéssel lemászik a párkányról és a fiú vállára teszi a kezét.*
- Pontosan azt várom. A tűrőképességed próbatétele. Majd meglátjuk. Jó éjszakát Noel és viseld egészséggel a jelvényt. *Kacsint egyet a srácra, bizony tisztában van azzal, hogy kiszúrt a sráccal, de neki is sok olyan emberrel kell beszélnie, akikhez semmi kedve, így minden bizonnyal Noelnek is menni fog. Végül is valamilyen szinten azért hasonlítanak egymásra, így szinte biztos benne, hogy meg fog birkózni ezzel a feladattal.
Majd egész egyszerűen választ sem várva, eloldalog a fiú mellett, mezítlábas talpai semmilyen neszt nem keltenek a csendes és kihalt folyosón, majd szépen beleveszik a sötétbe, most már ő is pihenni tér.*

Tárgy: Re: Harmadik emeleti folyosók Vas. Nov. 08 2009, 01:33

*Ahogy Friminkára pillant, pontosan tudja, lebeszélni sem lehet a tervéről, ahogy azt is, hogy nagyjából megérti a helyzetét, és azt, amiről beszél. Végül csak átsétál a párkányhoz, de nem ül le, csupán nekidől, így fürkészi a nőt. Nem fogja kérni, vegye vissza a jelvényt, mert hasztalan, legfeljebb úgy oldja meg, ahogy maga gondolja. Amennyiben ez nem felel meg, magától fogja visszakérni, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy ne tudnának kompromisszumot kötni.*

-Érted, érted, és még sem érted. Nem mondom soha, sehol a kart, nem ejtem ki a számon. A baj az, hogy én nem akarok abba a körletbe menni, sem vissza, sem máshogy, ami ezt e nevet viseli. Nem őket bélyegzem meg, a kart nem akarom elfogadni, és ez különbség. Két emberrel beszélgettem eddig, mindkettő megállt a kötelező formuláknál, mert nem volt miről társalogni, sajnálom. Tudtam, hogy ezért találtad ki, nem másért, mert nem mondhatok ellent, kénytelen vagyok elfogadni a döntésedet.

*Nem beszéltek el egymás mellett, csak másként fogalmaztak. Megoldás lenne? Nem hisz benne, bár az is igaz, hogy most már nem fordulhat el, nem vonulhat el, és nem is mondhatja azt, ő nem megy sehova, senki elé, mert ez itt kötelező. Amikor Friminka leugrik a párkányról, ellöki magát onnan, úgy pillant fel rá. Az időt nem figyelte eddig sem, csupán annyit sejtett, éjjel lehet, majdhogynem hajnal.*

-Gondoltam. A tűrőképességem határa nem tudom, hol van, majd elválik, de mindenre van megoldás. Jó éjt, Friminka, és… köszönöm?

*Valami ilyesmit kellene mondania, de ez most egy igen furcsa helyzet. Rá lett kényszerítve valami, ráadásul úgy, hogy, nem is tud ellene semmit sem tenni, tényleg kiszúrtak vele rendesen. Azonban azt is el kell ismernie, rafinált húzás volt ez, és nevezhetné egy igen bizarr kihívásnak is. Nem állítja meg a nőt, csak értetlenül pillant hol a jelvényre, hol utána. Végül felül az ablakpárkányra, ott gondolkodik el mindenen. Nem lesz könnyű, főleg így, hogy egy porcikája sem kívánja ezt az egészet. Jó ideig ücsörög ott, aztán csak leugrik, és visszatér a sátrába, Francis mellé. A jelvényt elteszi a talárja zsebébe, ráér még szokni a dolgot később is, ha kialudta magát.*

Tárgy: Re: Harmadik emeleti folyosók Hétf. Dec. 07 2009, 23:30

// Dorothea ésPaolo //

* Ha tudná, hogy a nő jóé szórakozik rajta, akkor ő is jobban érezné magát. Viccesnek lenni, majdnem olyan jó, mint macsónak, és neki egyik sem megy. Így sem nem humoros, sem nem über pasi, neki marad a nők megbámulása, főleg ha magáról a Karvezetőről van szó, aki mellé még példának is jő, a kitűnő női alapanyag példának.
Paolo olasz, és az olasz hagyományok azt diktálják, hogy a nőket tisztelni kell, ez mondjuk eszébe sem jut miközben lépked kissé lemaradva a nő mögött. Neeeem, nem egy régi hagyománynak bókol ezzel, csak igyekszik udvarias lenni és kicsit mögötte maradni, hogy megszemlélhesse a nőt.
Kedélyesen elmosolyodik és felzárkózik Dorothe a mellé, felveszi léptei ütemét, és hagyja, hogy a nő vezesse. *
Közös öröm. * jegyzi meg halkan, mert olyan jól hangzik és igaz is, akkor meg minek tagadni? *
Oh, én meg azt hittem kiérdemeltem máris a megtiszteltetést, de áldom a sok házit, mely bizonyára fogva tartja a bizottsági többi jeles tagját. * a szép, kerek mondat jobban hangzott gondolatban, mint így kimondva, így elég sután hangzik, ettől zavarba jön és elvörösödik, hogy ennek mennyi nyoma van? Hát biztosan nem sok, ugyanis most jött be a hidegből a kellemes hidegebbe, szervezete fűtésre kapcsolt.
Bólint a kérdésre és nagyon de nagyon sajnálná ha tudná, hogy akár képregényben is találhatna utalást, azok mindig rettenetesen izgalmasak, és sokkal több valóság alapjuk van, mint bármilyen más hivatalos íratnak. Látja a kíváncsi pillantását, de betudja annak, hogy tájékozottságának szól.*
Sajnos csak a hivatalos részt. Amit nem rejtenek véka alá, ne féljen a titkairól nem tudok. * sokat sejtően elmosolyodik, maga sem érti honnan veszi a bátorságot mindehhez, lehet nagyon le lesz hűtve, de nem fog elkeseredni, hiszen a nő eddig sem volt elutasító, Paolo meg a szavakhoz ért, majd kidumálj. Lassan bólogatva hallgatja végig az információkat, igyekszik a fejébe vésni. A korát firtató kérdésre csak a fejét rázza, erre akkor neki nem kell figyelnie, hiszen elmúlt, hála a jó égnek, de ha jobban belegondol, nem sok a jelentősége, csak több lett a felelőssége. Gráh... Pedig, hogy várta, visszaszámolt meg minden, fekete filccel írogatta a napokat, azt hitte a csoda azonnal a kezei közé költözik, átveheti a mágia feletti hatalmat, erre tessék; semmi!*
Amint látom, máris kezdhetjük az erőnléti edzést. * mosolyogva figyeli a lépcsőket amik a harmadikra vezetnek vélhetőleg, neki a mászással nem lesz gondja, megrögzött sportoló. Otthon focizik és úszik, reméli ezeket itt is lehet majd. Mégis kissé szuszogva érkezik a harmadik emeletre,
Azt, hogy mi hol van igyekszik a fejébe vésni, nem lesz ezzel gond, sem a felfedezéssel. Az egyenruhát meg ki nem állhatja, de amit kell azt kell, legalább senki nem figyeli milyen cucca mennyire márkás, ámvagy pont nem.
Gondolataiba mélyed, hogy akar-e valamit kérdezni, de inkább majd utánuk jár.*
Már csak annyi, hogy hol lesz a szobám? * kutakodva körbe tekint, de alig várja, hogy ágyba kerüljön. Rettenetesen izgul, hogy milyenek lesznek a szobatársai, kezeit zsebre gyűri, mint pasi megteheti, vagy mindig jó kifogás ez. Követi a nőt a padlástérbe.*