Stephano Johanson szobája

Tárgy: Stephano Johanson szobája Vas. Jan. 17 2010, 21:35

Közvetlenül a gyengélkedő mellett található egy egyszerű, kopottas, barna tölgyfaajtó. Az ég világon semmi különös nincs rajta. Legalább is első látásra. Az egész más kérdés, hogy az ajtón bűbáj van, mely csak azokat engedi be, akiket a tulajdonosa akar. Hogy ezt hogyan is táplálja be az ajtó gazdája az rejtély. Nagyon kevés olyan személy van, akiknek szabad bejárása van. Ahhoz, hogy valaki bejusson Stephanonak kell ajtót nyitnia.
Odabent egy viszonylag sötét és kis helyiséggel találhatja a kedves vendég szembe magát. Az ajtóval szemben egy ódon íróasztal leledzik, mögötte egy párnázatlan székkel. Előtte ugyancsak két szék foglal helyet. Közvetlenül az asztal mögött egy ablak van, egyszerű, fehér függönnyel, míg az ablak két oldalán egy-egy bájitalos vitrin, amiben szépen felsorakoznak a hozzávalók. A helyiségben ezen kívül még számos könyvespolc is található a legkülönbözőbb orvosi, gyógyítói, természetgyógyászati, bájitalos, gyógynövényes és egyéb könyvekkel.
A szobából két ajtó nyílik. Egy jobbra és egy balra. Ugyanolyan barna ajtók. Az egyik egy kis hálóhelyiségbe nyílik, a másik pedig a gyengélkedő fogadószobájába, hogy mindig készenlétben tudjon lenni a gyógyító.
Összességében véve az egész igen rideg és puritán, de a célnak tökéletesen megfelel.

Tárgy: Re: Stephano Johanson szobája Vas. Jan. 31 2010, 16:22

A hírek mindenhová eljutnak, még a padlásra is. Az új diáklánnyal együtt megérkezett az iskola új gyógyítója; az elmondások szerint, mire nem jó, ha Juliette-tel egy hálókörletben lakik valaki, hogy nem éppen egy szószátyár férfiról van szó, sőt, felettébb hallgatag. Ezzel persze nincsen probléma, ő annál többet szeret beszélni, szóval amit a férfi hallgatással tölt, ő azt kitöltheti a kérdéseivel, meg a véleményével. Mert neki mindig mindenről van véleménye, vagy mindenre van valamilyen válasza.
Idegesen igazgatja a pulcsiját magán, és csak háromszor akar visszafordulni, amiért nem vett talárt magára. Egész viccesen néz ki, ahogyan megtesz pár métert, majd gyorsan visszafordul, aztán pár lépés után megtorpan, legyint egyet, és újra a férfi szobája felé veszi az irányt. Ezt eljátssza párszor, a folyosón páran már furán néznek rá, de neki fontos, hogy jó legyen róla az első benyomás. Végül is, egy rossz szó nem eshet róla, egy fekete nadrágot, és egy sötétkék pulcsit, kényelmes cipőt vett fel, sőt, még a haját is felfogta magasra egy copfba, szóval még véletlen sem akarja most eljátszani a tökéletes kisasszonyt. Persze ő honnan tudná, hogy játszani szokott, igazi érzelmeket elrejt, és csak egy szeletet, vagy pedig hamis képet fest magáról mostanában? Sehonnan, és ez így van rendjén.
Az ajtó előtt tétován megáll, nagy levegőt vesz, és határozottan kopogtatni kezd az ajtón. Kezét maga mellé ejtve várja, hogy ajtót nyissanak neki, és magában őszintén elégedett magával.
Éppen eleget sajnálta már magát, eleget nyalogatta a sebeit. Ideje újra talpra állni, és kezdeni magával valamit. Sokat jelentett neki, hogy Ed meghallgatta, pedig érzi, hogy a gyereknek is több a gondja, mint az öröme, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy felrázza őt. Most itt a lehetőség, és ha a nagy szájával nem rontja el a dolgokat, még tanulni is tanulhat a férfitól. Már ha hajlandó egyáltalán vesződni egy diákkal a munkája mellett.
Idegesen nyel egyet, és közelebb hajol az ajtóhoz, hátha hall valamiféle zajt.

Tárgy: Re: Stephano Johanson szobája Vas. Jan. 31 2010, 17:37

*Már minden a helyén. Sikerült elpakolni Jasminnal mindent, ami a helyiséget teljessé teszi. Bár ezesetben a teljesség egy kis puritánsággal társul, hiszen ha jobban körbenézünk, egy kép, vagy festmény sincs sehol, ami kissé feldobná a helyet. Csak sok könyv és sok papír, amik a munkához kellenek. Puritán szék, puritán asztal és mögötte egy alak dolgozik éppen. Stephano az a bizonyos személy. Igen sok a papírmunka, hiszen itt nem árt mindenről feljegyzést készíteni és az előző gyógyító ezt a feladatot nem látta el valami jól. Most pótolgathatja és javítgathatja azokat a munkákat, amiket előző kollégája hagyott itt rá.
Előtte papírok, jó sok papír, kezében penna, amit időnként belemárt a tintásüvegbe, hogy tovább folytassa az írást, dátumozást és hasonlókat. Bizony egy gyógyító élete nem csak gyógyításból áll, hanem azokat a dolgokat is el kell végeznie, amihez épeszű embernek nem sok hangulata van. Bár ezek szerint, ezen meghatározás alapján Stephano nem egészen normális, hiszen ő nagyon jól elvan. Legalább nem kell az ajtón kívül tartózkodnia és tovább űzheti a magány nyújtotta nyugalmat, ami az elmúlt napokban már nagyon hiányzott neki. Végül is csak tizenhárom éven keresztül voltak egyedül a lányával, az emberektől messze. Most azért neki elég nehéz visszaszoknia az élet zsivajába, amit annak idején elhagyott.
Megjelenését tekintve, most mondhatni otthoni öltözet van rajta. Legalább is most egy kék farmert visel és egy egyszerű, krémszínű pulóvert. A borotva és a fésű továbbra sem jó barátok, de végül is, hülyébben nézne ki sima arccal és jólfésülten.
Amikor kopogtatást hall, felpillant a lap fölött. Nem nagyon tudja mire vélni, hiszen nem vár vendéget és eddig a lányán kívül senki nem látogatta meg, de neki meg szabad bejárása van. Arcára is kiül az elgondolkozó arckifejezés, majd végül a széket kijjebb tolva, feláll és odasétál az ajtóhoz. Lépteit az odakint fülelő lány is hallhatja. Majd a kilincs mozdul és az ajtó kitárul.*
- Jó napot. Miben segíthetek? *Köszönti a leányzót szinte már reflexből is illedelmesen, bár arckifejezése a szokásos rezignált nyugalmat tükrözi. Most nem unott, mert épp meg van lepődve, hogy egy idegen diák kopogott be hozzá. Bár a meglepődöttség egyetlen jele, hogy nem tűnik unottnak, szóval nem feltűnő.*

Tárgy: Re: Stephano Johanson szobája Vas. Jan. 31 2010, 18:20

Halk mozgolódás, talán szék súrlódása, nem biztos. És halk léptek. Nem tudja igazából, hogy a szoba mekkora, és mikorra várható az ajtó kinyitása, így elvéti a pillanatot, amikor vissza kellene húzódnia, és kicsit megbillen, amikor az hirtelen kinyílik. Egyensúlyát bámulatosan gyorsan visszanyeri, de még ez sem kíméli meg attól, hogy fülig piruljon kínos zavarában. Ideges kuncogás, igen, szörnyű és kellemetlen, kuncogás tör fel belőle, majd vesz egy nagy levegőt, és arcán most már csak halvány mosollyal a férfi felé biccent egyet.
- Szép napot. Amelie Clarkson vagyok, másodéves pugnaxos diák - mutatkozik be, magában jól szórakozva a még mindig meglepő dolgon, miszerint a nevük után már automatikusan mondják a karuk nevét is. Már aki, persze...
És itt egy pillanatra elakad. Hogyan is legyen tovább? Tényleg nem egy szószátyár pasi, még a nevét sem tudta meg. Juliette mintha említett volna egy nevet, de annyi ember nevét kell megjegyezni, hogy... ciki, de az övét elfelejtette. Először nem is figyelt annyira oda.
Neveltetés ide vagy oda, akaratlanul is belát a szobába, rá az íróasztalra. Na jó, talán kicsit akarattal, mert kíváncsian kukucskál egy pár pillanatig, aztán mint akit rajta kapnak, mert bizonyára észre veszik, hogy mindent csinál, csak azt nem, amiért ide jött, lehajtja egy pillanatra a fejét, hümmög egyet, majd felnéz újra a férfira.
- Nos, én azért jöttem, hogy - újra az íróasztalra esik a pillantása -, de mindegy is, biztosan sok munkája van, az a rengeteg pergamen - motyogja, most már minek titkolni alapon megemlíti a kíváncsisága által felfedezett helyzetet.
Lassan hátrálni kezd, aztán megmakacsolja magát, újra visszalép, és gyorsan belekezd.
- Tudja, gyógyító szakra jelentkeztem, az szeretnék lenni, ha elvégeztem az iskolát. Mármint gyógyító - kezeit kicsit tördeli, és ennek egyetlen pici, de annál nyomósabb oka van. Nem szeret szívességet kérni.
- És bár több csoportot is felvettem, nem árt meg, ha más tantárgyat is felveszek pluszban, tudja, szóval hiába van sok tanulnivalóm, szeretném még valami hasznossal lefoglalni magam - barokkos mondatából nehezen jön ki. - És szerettem volna megkérdezni, hogy nem keres e maga mellé esetleg egy szinte teljesen tapasztalatlan segédet, aki tanulni szeretne - a végén kicsit elhalkul.
Vajon a férfi elgondolkodik azon, hogy megérte e feltenni azt a kérdést, hogy miben segíthet? És azon, hogy miért érdemelt ki egy ilyen bőbeszédű csapást, mint amilyen a lány? Előfordulhat, legrosszabb esetben finoman, vagy kevésbé finoman elhajtja őt. Félteni minden bizonnyal nem kell...

Tárgy: Re: Stephano Johanson szobája Vas. Jan. 31 2010, 21:38

*A kis egyensúlyvesztésre és lebukásra, csak kissé oldalra billenti a fejét, de arckifejezésén nem látszik sem rosszallás, sem kíváncsiság. Nem tud mit kezdeni a lány kíváncsi hajlamával, de attól még neki nem kell annak lennie. Bár tény, hogy foglalkoztatja az ok, amiért egy vadidegen lány meglátogatta. A bemutatkozást végighallgatja, de ő csak késve szólal meg. Erősen elgondolkozik azon, hogy Amelie, ha esetleg nem tudja ki lakik itt, akkor bekopogott volna... De végül úgy dönt, ahogy akkor is illik bemutatkozni, ha esetleg a másik tudja a nevét. Ezt diktálja az illem.*
- Stephano Johanson. Gyógyító. *Mutatkozik be ő is, hangjában nem nagyon észlelhető bárminemű érdeklődés. De nem is érezhető belőle, hogy esetleg a lány távozását szorgalmazná. Csupán olyan semleges. Az egész ember olyan távolságtartó, unott, szürke, és mégis van benne valami furcsa, nem az a tipikus remete alkat. Már ha létezik erre szabvány.
A leskelődésre kissé felvonja a szemöldökét. Ha csak ezért jött a lány, akkor igazán mondhatná és ő minden további nélkül félreállna. Még csak sejtése sincs azzal kapcsolatban, hogy milyen szándék vezérelte ide a leányzót.
És végre Amelie bele is kezd, erre máris rövidre zárja a témát, pedig ő maga még tényleg nem sokat szólt. És most sem áll szándékában visszatartani a lányt, ha távozni szeretne. Egyre sűrűsödnek a ráncok a homlokán, ahogy arckifejezése értetlenné válik. De nem szándékozik közbeszólni a lány, lassan már magával folytatott beszélgetésébe. És végül megtudja milyen szándék is vezérli a leányzót. Egyre inkább szertefoszlik Steph arcáról az értetlenség, ahogy megérti a célt és szépen vissza is vált arckifejezése az unott, és rezignált nyugalomra. Végül elengedi az ajtót és tesz egy lépést odébb.*
- Fáradjon beljebb. *Egyelőre nem válaszol az imént feltett kérdésre. Végül is nem beszélhetik meg az ajtóban állva. Ha Amelie ért a szóból, akkor, amint belépett, becsukja mögötte az ajtót, majd határozott léptekkel megkerüli a lányt. Megindul az íróasztal felé.*
- Tehát gyógyító szeretne lenni és a segítségemet kéri. Remélem tisztában van vele, hogy ahhoz, hogy valóban a segítségemre legyen, sok ismeretanyaggal kell rendelkeznie, mint anatómia, mugli biológiai és kémiai alapismeretek, emellett bűbájok, rontások, gyógynövények és varázslények, bájitalok. Úgy véli, hogy az alapokkal tisztában van? *Miközben beszél, az íróasztal felé haladva, kicsit hátrébb húzza az előtte lévő egyik széket, jelezvén, hogy szabad és helyet foglalhat, majd ő maga is megkerüli az asztalát és megáll a széke előtt. Addig nem ül le, amíg Amelie sem. Hangjából nem érezhető sem szigor, sem számonkérés. Mintha még a saját hangja is untatná.*

Tárgy: Re: Stephano Johanson szobája Hétf. Feb. 01 2010, 01:15

Halkan fújja ki a levegőt, miközben a férfi bemutatkozik. Igen, így már mindjárt más, emlékszik erre a névre, ezt mondták neki. És ő különben sem az a lány, fenn akad olyan apróságokon, mint valaki neve. Akár háromszor is megkérdezhetné még a nevét, és ez nem függ össze azzal, hogy tudta, hol kell keresnie a férfit.
- És hogy szólíthatom? Mr. Johanson? Esetleg Johanson gyógyító? - kérdezi tisztelettel, komoly hangon, miközben hagyja magát beterelni a kis szobába.
Gyors pillantással feltérképezi a kis helyiséget, és a helykínálásra lassan leereszkedik a székre. Próbál nem olyan bizonytalan lenni, mint az előbb a folyosón. Az első mondatra bólint egyet, de még mennyire, hogy gyógyító szeretne lenni.
Aztán elhűlten a tanárra néz, és bár szóra nyitja a száját, azon egy elhaló halk nyögésen kívül semmi sem jön ki. Megköszörüli kicsit a torkát, és újra belekezd, de arcán még mindig jól látható a néma döbbenet.
- Kérem, mint mondtam, még csak másodéves diák vagyok, és az iskolában negyedévtől kezdünk el a leendő foglalkozásra specializálódni. Amennyit eddig megtanulhattam, azokkal természetesen tisztában vagyok, bájitaltanból az átlagosnál szerintem jobb vagyok, apám bájitalmester, így sokat tanultam tőle. Meg Wayner professzortól is megkérdezheti, még egyszer sem robbantottam fel a termet - mosolyodik el, de hamar eltűnik vidámsága, az unott hang miatt nem tudja hozni szokásos formáját.
- Viszont a mugli ismeretekkel van némi problémám, ugyanis, mint aranyvérű boszorkány, az iskola előtt hiába voltak külön tanítóim, egyikük sem oktatott a muglik tudományaira - pirul el kicsit, tisztában van vele, hogy van lemaradása, de azért kellemetlen dolog ezzel szembesülni.
- De úgy gondolom, hogy mivel önkéntes vagyok, szabadidővel rendelkezem, és hajlandó vagyok megtanulni és elvégezni azt, amit feladatnak kiszab, tehetne velem egy próbát, hátha tűrhető segédet tudna faragni belőlem. Az emberekkel kedves vagyok, beteg és beteg között soha sem tennék különbséget, és biztosan hasznomat venné a későbbiek folyamán - az optimizmusa lenyűgöző, már csak az a kérdés, hogy ez a magabiztosság lesz e valamilyen hatással a férfira. Kezeivel a székbe kapaszkodik, mintha szüksége lenne valamiféle támasztékra. Nehéz egy olyan emberrel beszélgetni, aki egyelőre teljességgel kiismerhetetlenül viselkedik.

Tárgy: Re: Stephano Johanson szobája Hétf. Feb. 01 2010, 18:20

- Mr. Johanson. *Válaszol nemes egyszerűséggel szinte rögtön a kérdés után. Végül is nem bratyizni jött a diákokkal, és nagyon nem híve ennek a tegeződés-dolognak, ha a delikvens a gyereke lehetne. De lehet, hogy csak az ő neveltetése régimódi, mindenesetre amilyen illemtagadó volt fiatalként, most legalább annyira lett rigorózus illemkövető.
Amikor a lány leül, akkor ő maga is így tesz. Őt a legkevésbé sem zavarja az idegen személy jelenléte, legalább is látványosan nem feszélyezi. Arca továbbra sem árul el többet az érdektelenségen kívül, miközben Amelie elkezd beszélni, de esze ágában sincs közbe szólni. Hiába próbál a lány humorizálni, úgy fest Stephanonak ez fel sem tűnik, vagy szándékosan nem folyik bele semmilyen tetszésnyilvánításba. Egyetlen mozgás, ami irányából tapasztalható, az annyi, hogy összefonja maga előtt karjait. Majd végül a kis monológ véget ér. Nem szólal meg azonnal, de semmilyen reakció nem olvasható le az arcáról.*
- A szóbeli elhatározottsággal nem megy semmire. Kíváncsi lennék mikor akarta bepótolni a hiányosságait... De azt hiszem mindenkinek jár egy lehetőség, hogy bizonyítson. De még nem veszem fel segédemnek. *Teljesen érzéketlenül beszél, nagyjából semmi élet nincs abban, amit mond. Kissé talán még vontatott is. Majd fogja magát és felkel ültéből. Odasétál a könyvespolchoz, rezignált nyugalommal. Biztos nem túl magas a vérnyomása, mert nem tűnik izgága fazonnak és mozgása is inkább megfontolt, mint kapkodó. Rövid nézelődés után levesz három-négy könyvet. van köztük vastagabb és vékonyabb is, kemény borítású könyvekről van szó és bizony mindegyik azokról a témákról szól, amiket egy mugli orvosnak is tudnia kell. Ezeket egyszerűen leteszi a lány elé, a saját asztalára, a nehéz kötetek, tompa puffanással érkeznek le a falapra. Ő maga pedig megáll a saját széke mellett, szemben a lánnyal.*
- Nincs tanári diplomám, nem vagyok pedagógus, a módszereim megkérdőjelezhetőek, és nem köteles engem elviselni. De ha komolyan gondolja, akkor egy hét múlva ugyanekkor várom itt. A könyveket ugyanezen alkalommal hozza vissza és tegyen velük belátása szerint addig. Aztán majd meglátjuk mennyire alkalmas... *Egyáltalán nem úgy adja elő, mintha ez izgatná őt, vagy mintha parancsba adná. Talán az utolsó mondata az, ahol némi kíváncsiság észlelhető tekintetében, de hangja továbbra is unott. Kezeit háta mögött kulcsolja össze, úgy néz a lányra. Halványan felvonja a szemöldökét, mintha valami reakciót várna. Bizony megvan a sajátos módszere, annyi szent és az a legfurább, hogy értelme is van, még ha most nem látja át az ember és eszméletlen megterhelőnek is tűnik az a négy könyv. Több mint megterhelő egy hét alatt... inkább emberfeletti egy olyan diáknak, akinek órákra is kell járnia és más tárgyakra is kell készülnie.*

Tárgy: Re: Stephano Johanson szobája Hétf. Feb. 01 2010, 19:54

Az, hogy a férfi nem reagál az apró viccelődésre, nos, azon elég hamar túlteszi magát, bár konkrétan látni lehet rajta, hogy őt bizony egyre jobban idegesíti a másik hűvössége, és egyenesen bosszantó nyugalma. Semmi érzelem a hangjában, túl konzervatívnak tűnik még az átlag tanárokhoz képest is, és miért nem kap az alkalmon, hogy valaki segédkezne mellette?
Igen, itt van a fő probléma. Hogy a férfi nincsen oda meg vissza, hogy ő jött, és felajánlotta kis segítségét, cserébe azért, hogy a férfi mellett tanulhasson, és negyedikben némi előnnyel kezdje majd meg a szakképzést. Végül is, ő sem tudja, hogy mit várt, de ennél valamivel többet. Valami megvillan a szemében, talán valamiféle dac, hogy ő csak azért is megmutatja, hogy mennyire jó lehet, csak a fenébe is, adjon neki egy esélyt, vagy halvány fénysugárt, de ne vegye el tőle a reményt, hogy ebben az egyben valamikor majd jó lehet. Mert ez az a szalmaszál, amibe régóta kapaszkodik.
A szavakra alig láthatóan bólint egyet. Lemaradása van, és emiatt csak magát okolhatja. Meg azért is, mert nem tett ez ellen még semmit sem az ég egy adta világon.
- Valamikor eljutottam volna odáig is - már indulna a keze, hogy beletúrjon tincsei közé, amikor eszébe jut, hogy összefogta a haját, így keze félúton megáll, majd visszaejti azt az ölébe.
Tehetetlenül szusszant egyet, és kósza gondolatként felsejlik benne, hogy esetleg valamiféle átkot szórtak rá valamikor, azért ilyen fura vele minden felnőtt, legyen az tanár vagy gyógyító.
Követi a férfit tekintetével, aki a könyvespolc előtt kezd el halálos nyugalommal válogatni.
~ Merlinre, biztosan akarom én ezt? Idegölő egy pasi... ~
A könyveket látva elveszik tartása, ahogyan kimerülten hátradőlve a könyvekre néz, és halkan sóhajt egyet.
~ Ez rengeteg. Bármennyire is akarom majd, nem fogom tudni mindegyiket elolvasni... ~
- Én - már ott tart, hogy eltolja a könyveket, aztán mégis mindet felnyalábolja -, minden tőlem telhetőt el fogok követni, hogy elolvassam őket - néz komolyan a férfira, és a "kis" csomaggal együtt feláll. - Nem vagyok tökéletes diák, a modorom olykor megkérdőjelezhető, a viselkedésem hagy némi kívánnivalót maga után, véleményem mindig van, amit csak nagyon ritkán folytok magamba. De szorgalmas vagyok, és amit akarok, azt elérem - a férfira néz, szemeiben a magabiztosság tüze lobog. - Ha a jövő héten eljövök, és úgy dönt, hogy elégséges a tudásom ahhoz, hogy a segédje lehessek, jobb, ha ezen tulajdonságaimmal is tisztában van, Mr. Johanson - villant fel egy mosolyt, nem fogja hagyni magát.
- Nagyon köszönöm a könyveket, biztosan hasznosak lesznek - biccent a férfinak, és elindul az ajtó felé, a gyógyítóval ellentétben viszonylag gyorsan.
Hogy a helyiséget akarja ilyen sietősen elhagyni, vagy a férfitól megszabadulni, esetleg máris elkezdeni olvasni, nem lehet tudni. Még mielőtt elhagyná a szobát, hirtelen megpördül, és kíváncsian a férfira néz.
- Adhatna némi tanácsot, hogy mégis melyik könyvvel kezdjem - bök a kezében tartott kemény fedeles irományok felé.

Tárgy: Re: Stephano Johanson szobája Hétf. Feb. 01 2010, 21:26

*Mint egy éhes cápa, úgy figyeli a lány zavarát, összeszűkült szemekkel. Mintha éppen ez az amit várna és beigazolódna, amit a szándék elhangzása óta gondol. Bizony, most igen is le lehet ezt olvasni az arcáról. Stephano nem egy egyszerű ember, minden gesztusáról tud, és mind szándékos. Így ez a nézés sem lehet véletlen, ez a kissé összeszűkített tekintet, a korral járó szarkalábak, a szinte már sunyi ám tiszta, világos tekintet. Talán mind-mind szándékos és mintha pont a lány bizonytalanságát várná.
Azt egész egyszerűen le sem reagálja, hogy a lány eljutott volna a hiánypótlásig. Ezen talán a lány is érzi magától, hogy mennyire satnya válasz. Majd ugye a férfi lepakolja elé a könyveket. Tekintete ismét csak nem árul el semmit, unott, nyugodt, semmilyen. Ezek a jelzők, amelyekkel legjobban lehetne jellemezni jelenlegi arckifejezését. Tehát pont olyan érdektelen, mint eddig és pontosan annyira nem mutat semmilyen reakciót a dacos válaszra. Csak áll ott, határozottan, egyenes háttal, maga mögött összekulcsolt kezekkel.
Nem szól semmit. Némán áll, rezzenéstelen arckifejezéssel, de valami olyan nyugalommal, hogy azon a burkon még a lány szavai sem tudnak áttörni. Szinte még a tárgyak is átveszik körülötte ezt a fajta rezzenéstelen nihilt. Most nem annyira unott, mint inkább nyugodt kifejezéssel néz a lányra. És esze ágában sincs megállítani a kifelé lépdelő Amelie-t, de még egy árva szóban sem szándékozik reflektálni a kis kitörésre. Csak, amikor visszafordul a leányzó és feltette a kérdését, aztán szólal meg. De nem akárhogy. Bármilyen szögből is nézzük, az bizony egy halvány, és felettébb elégedett mosoly az arcán. Aki még csak egyszer találkozott vele, azt minden bizonnyal meglepné ezen gesztus, hiszen senkire nem nagyon mosolyog a lányán kívül. Bár tény, hogy ez a mosoly is inkább magának szól, mint Amelienek.*
- Látja Amelie, erre voltam kíváncsi. Felettébb gyorsan eljutottunk idáig. Amikor belépett, úgy adta elő ezt az egészet, mint aki a kisujjából kirázza, szinte egy szabadidős foglalkozásnak állította be azon tervét, hogy gyógyító szeretne lenni. Nem tudom ön hogy van vele, de én nem szeretnék egy olyan gyógyítót magam mellé, aki így áll hozzá a szakmájához. Ez egy hivatás, kellő alázattal és céltudatossággal kell hozzá állni. De ön elismerte a hibáit, és egyelőre úgy tűnik nem futamodik meg. A legfelső könyvvel kezdje, a többi maradhat önnél, akkor hozza vissza, amikor végzett velük. Jövő hétre elég lesz az az egy könyv. És utána meglátjuk. *Hangja továbbra is nyugodt, de már kevésbé tűnik unottnak. Úgy fest beigazolódott, hogy érdemes foglalkozni a lánnyal. Az ő kis pszichológiai tesztje gyorsan eredményre vezette. Hiszen Amelie kijelenthette volna, hogy ez neki nem megy, vagy egész egyszerűen elbizonytalanodhatott volna. Nem tette, pedig Stephano eléggé igyekezett hatást gyakorolni rá.
Egyébként Amelie az a Torneranson belül egyelőre, aki a legtöbbet hallotta beszélni a gyógyító urat. Ettől még a jég nem tört meg, hiszen ismét ugyanazzal az unott ábrázattal néz a lányra, épp csak a szemöldöke van kissé felhúzva, esetleg valamiféle reakcióra várva, vagy további kérdésre. Részéről nem érzi szükségesnek tovább tárgyalni a témát. És a mosolynak már nyoma sincs.*

Tárgy: Re: Stephano Johanson szobája Kedd Feb. 02 2010, 17:31

Szorosan húzza magához a könyveket, miközben a válaszra vár. Az, hogy a férfi nem szólt semmit a kis kitörésére, konkrétan bosszantó; de eljön még a nap, amikor valamilyen reakciót csak kivált ebből a hűvös fazonból. Ő csupa érzelem, hol szomorú, hol boldog, tud örülni és mérgelődni, dicsérni és szidni, de nem tud ilyen... semleges lenni.
És aztán megtörténik a csoda. Hogy ez a mosoly nem neki szól? Az nem érdekes ebben a percben, csak az, hogy végre látni valami mimikát a férfin. Halkan szusszant egyet, ami nyikkanásba megy át, amikor a férfi beszélni kezd. Nevetségesen nagyra nyitja szemeit, és ha nem lenne megfelelő neveltetése, lehet, hogy még a száját is eltátaná. Őt most valaki nagyon helyre tette. De stílusosan. Halvány mosolyra húzódik ajka, miközben biccent egyet a férfinek.
- Soha sem mondtam, hogy a tudásom felér az Önével, és azt sem, hogy én most a gyengélkedőre akarok menni gyógyítani, mert egy mini zseni vagyok - még mindig megvan a humora, hiszen egyhatvanötös magasságával amúgy sem mondható magasnak. - Egyszerűen csak megvan a lelkesedésem ahhoz, hogy pluszba, az iskola mellett tanuljak. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne meg bennem a kellő alázat és tisztelet mind a szakma... - néz a férfira most komolyan -, mind Ön iránt. De én már csak ilyen temperamentumos, örökmozgó, pozitív energiától kicsattanó lány vagyok - vonja meg a vállát.
Az a megjegyzés, miszerint a férfi nem szeretne olyan gyógyítót maga mellé, mint amilyennek beállította, nos, úgy látszik, azt meg sem hallotta. Éppen a felső könyvet figyeli nagy érdeklődéssel, és biccent egyet.
- Rendben, azt hiszem, így ez nem lesz probléma, és a tananyaggal sem maradok le - emeli fel a fejét beszéd közben, hogy újra egy semleges arccal találkozzon. Halkan sóhajt egyet, majd megfordul, és ügyesen kinyitja az ajtót, anélkül, hogy leejtené a könyveket.
- Egy hét múlva, ugyanekkor itt leszek, Mr. Johanson - fordul még vissza egy pillanatra. - És köszönöm - már kint is van a szobából, az ajtót becsukja maga után, és csak az egyik nagyobb ablakig jut el.
Ott a belső párkány egyik oldalára lepakolja a könyveket, a másikra felkucorodik, és kezébe veszi ama felső könyvet.
- Na nézzük, hogy mibe is mentem én bele - motyogja az orra alatt, és felüti a könyvet az első oldalnál.
Lassan halad az olvasással, látszik rajta, hogy nem csak átfutni akarja, hanem meg is érteni. A gyógyító nem egy egyszerű eset, és ő nem akar mást, mint bizonyítani. De nem a férfinak, hanem saját magának.

Tárgy: Re: Stephano Johanson szobája Szomb. Feb. 06 2010, 12:59

*Tökéletesen látja a lány meglepett tekintetét és meg is van elégedve azzal. Pont azt a hatást váltotta ki, amit szeretett volna, bár Amelie még mindig olyan kicsit, mintha túl biztos lenne önmagában. Legalább is a válaszból abszolút ezt szűri le. Nem baj az, ha céltudatos az ember, de ez a lány már kicsit olyan, mintha túl elégedett lenne magával. De addig nem töri le a szarvát, amíg valóban meg nem tudta, hogy, hogy csak a szája nagy. Ki tudja, lehet, hogy egy őstehetséggel áll szemben.
Nem is nagyon reagálja le a kis monológot. Úgy néz ki az a mosoly csak egyszeri és megismételhetetlen példány volt és nem nagyon lesz belőle több. Ismét ugyanolyan semleges, mint eddig. Még a válasza sem árul el semmit.*
- Úgy legyen. *Semmi lelkesedés, vagy bármilyen bizalom a lány irányába. Inkább fogja magát és visszaül az íróasztalához, mintha Amelie már ott se lenne, hiszen szemlátomást éppen távozni készül. Stephano meg szépen felveszi a papírmunka fonalát, tehát lényegében amit a lány ezután mond, már olyan, mintha a legkevésbé sem érdekelné és még csak oda sem figyelne rá. Pedig jól hall és hallja is tökéletesen, de ezt a témát szerinte nem érdemes ragozni tovább.
Csak amikor a lány megköszöni ezt a rövid kis beszélgetést, csak akkor pillant fel, hiszen azzal ki is lép a helyiségből.*
- Viszlát. *Annyira azért nem bunkó, hogy ne köszönjön el. Az alapvető illedelmességi formulák mindig megvannak, csak általában sajátos értelmezésben. Gyakran meghökkenti ezzel az embereket, de neki ez így vált be és ezért így is alkalmazza. Esze ágában sincs polgárpukkasztani, de ha dolga van, akkor azt kellene csinálnia és nem mással fecsegni. Ez teljesen logikus és ő így is tesz. De benne volt az elköszönés, így nem érheti szó a ház elejét... szerinte. Ezek után tovább foglalkozik a dolgával a férfi, tovább írogatja a papírokat.
Egyébként a legfelső könyv, amit Amelie-nek adott az emberi test anatómiájáról szólt. Egy gyógyítónak elég csak annyit tudnia, hogy az emberben mi hol van, hogy néz ki és mi zajlik le benne. Nem túl részletesen, de ebben a könyvben ezek vannak leírva. Persze ennél van sokkal részletesebb könyv is, de annak aki az alapokat szeretné megtanulni, ez a legmegfelelőbb.*