Átváltoztatástan terem

*Bár ő nem rendelkezik Weeko együttérzésével, ő is látja, hogy a nagyra nőtt cica éhes, így bár az nem válaszol, szépen visszateszi a szendvics maradék felét a dobozba, és a lány elé tolja egy mosollyal, jelezve, hogy azt nyugodtan meg lehet enni.
Mellesleg úgy tűnik, hogy ma meglepetésre meglepetést halmoz... ugyanis a bocsánat az megint egy olyan közhely, amiről úgy gondolja, mindenki ismeri. (Milyen jóhiszemű tévhit tőle... – a szerk. xD) De mivel Weeko kicsit alultájékozottnak tűnik ilyen témákban, készségesen próbálja elmagyarázni neki, mit is jelent a „bocsánat”.*
- Nem... A „bocsánat” az más. Azt olyankor mondod, amikor valami rosszat teszel, vagy csak elmulasztassz jót tenni, de sajnálod, és ezt próbálod elmondani annak, akivel a rosszat tetted.
*Nagyon reméli, hogy elég jól magyarázza el ezeket a dolgokat a lánynak... úgy érzi ugyanis, hogy ha az rosszul használná ezek után a szavakat, az az ő hibája lenne. Az előtte lévő fiú kérdése viszont méginkább zavarba hozza, mint a Weekoé. Elvégre ha igazán belegondol, tényleg fölösleges volt bocsánatot kérnie... mégis valahogy ösztönösen kijött.*
- Hát én... umm..
*Alex már múltkor is megszidta, amikor ok nélkül bocsánatot kért... dehát nem tehet róla, hogy reflexszerűen csinálja a dolgot.*
- Nem, egyáltalán nem. Nem zavarsz! Az én hibám.... Maradj nyugodtan.
*Ő is felemeli a kezét mentegetőzően, és már megint nyitná a száját hogy bocsánatot kérjen amiért úgy viselkedik, hogy Levente úgy érzi, zavar és el kell mennie... pedig itt csak Gabrielben van a hiba, tisztában van vele. Ekkor azonban elhangzik a következő kérdés, és úgy dönt, inkább arra válaszol... lehet hogy újabb bocsánatkéréssel csak mégnagyobb gondot okozna.*
- Igen, ott lakom. Evon szobája van tőlem jobbra... és mintha téget láttalak volna párszor balra bemenni...
*Megint elvörösödik mikor Levente a dilibogyókról beszél... Egyáltalán nem gondolta, hogy a srác leharapná a fejét, de ezek szerint megint valamit rosszul csinál, nem úgy viselkedik, ahogy kellene... Pedig nagyon igyekszik természetesen viselkedni. Meg is rázza a felé nyújtott kezet, és bár szorítása nem az az idegesítően lágy, ami mintha kisiklana az ember kezéből, de azért érezhetően nem egy csontropogtató-fajta.
Nem is marad idő további társalgásra... Mikor Akane-sensei belép, azonnal elteszi az uzsonnásdobozt amit Weeko készített neki, és szépen kihúzza magát a padban, mintha attól tartana, hogy egyetlen fölösleges, netalán rossz mozdulat végzetes lenne. Nem mintha olyan nagyot tévedne... Elvégre itt már akkor is megbukik az ember, ha semmilyen mozdulatot nem tesz – vagyis nem jelenik meg az órán.
Nagyot nyel, főleg, mikor a szerencsétlenül járt Melinda szidásába kezd a professzor. Tekintetét inkább le is süti, csak akkor emeli fel megint, mikor kirázza a hideg valamiért. Arról fogalma sincs, hogy akkor történt a dolog, mikor a tanárnő felfigyelt padtársára és rá, de kezd rossz érzése lenni.
Mindezek ellenére szorgosan kezdi el jegyzetelni minden feltett kérdést, hiába nem ő kapja őket. A válaszokat majd lejegyzi... és valahogy sejti, hogy ha csak ülne mint akinek semmi dolga, akkor megbánná. Mikor viszont már majdnem annyi kérdés van mint résztvevő, elkezd aggódni. Ő ki lesz hagyva? Csak véletlen, vagy esetleg nem jut neki kérdés? Netalán valami különösen nehezet kap?
Sajnos a legutolsó igazolódik be. Pontosabban nem is az a baj, hogy nem tud válaszolni, elvégre olvasott és tanult már ő a dologról... Gyomra mégis görcsbe rándul hirtelen a kérdés megfogalmazásának módjától és a célzástól. Elvégre ő tud a dologról, ami mellesleg egyáltalán nem zavarja, de mások lehet, hogy nem így reagálnának.
Amíg a többiek válaszolgatnak, ő komoly belső csatát vív meg, és nagyon örül neki, hogy nem tudta befejezni az uzsonnáját. Kétségbeesett pillantást vet Weekora, de tudja jól, hogy muszáj válaszolnia... Végül alig tud valamit lejegyezni az elhangzottakból, és máris rákerül a sor. Remeg mint a nyárfalevél mikor feláll, legalább annyira mint hangja, mikor elkezd beszélni.*
- Az animágusok... saját akaratukból öltenek... állati alakot, és közben... megőrzik tudatukat,... józan ítélőkép...képességüket... A vérlények önmaguktól füg...getlenül változnak át. Nem... nem tehetnek róla... akkor is megtörténik, ha... ha nem akarják. És közben... elvesztik emberi énjüket... és csak az állat marad...
*Úgy néz ki, mint aki mindjárt sírni kezd. Tudja hogy Weeko micsoda, de igazából mindaz amit elmondott, csupán információként volt jelen eddig a fejében. Persze a lányról véleménye így sem változik, most hogy ezt így megfogalmazta... Pont ezért ideges ennyire. Úgy érzi ugyanis, hogy azzal hogy ilyen módon beszél a lányról, elárulja őt. Nem akar ilyesmiket mondani Weekoról.*
- De nem... tehetnek róla... Nem az ő hibájuk.... És olyanok mint bármelyik másik ember... lehetnek nagyon is kedvesek.
*Ez még kiszalad a száján rettegésének ellenére. Most nem is csodálkozna, ha a tanárnő fogná magát, és itt helyben felfalná a bagoly helyett.*

Természetesen drága plázakirálynőnk, az ilyesféle cégek királyasszonya még mindig itt van, és néz ki a fejéből. Egyeneseb egy tükör felé meredve, ugyanis már egy kis sminkes doboz terül el az asztalon, melyből éppen a púder kerül elő, és azzal kenegeti magát ráerősen, majd később a rúzsát is megerősíti, és elismerően biccent, kezd egyre jobban kinézni. Nem mintha eddig panaszkodnia kellett volna, de azért a megjelenés neki még mindig túlságosan is fontos, és ettől el sem tekint.
- Huhh, akkor megnyugodtam - jegyzi meg, legalább ismerős arc mellett ülhet, bár végülis már egész kellemesen elhelyezkedett, szóval tényleg lehet, hogy el sem menne, ha erre szólítják fel. - Hát, majd meglátjuk, még eléggé kezdő vagyok varázslatok terén. Még mindig nehezen hiszem el, hogy a valóságban is létezik hókuszpókusz, abrakadabra. A ruha engem nem zavar, majd ha a tanárt zavarja, maximum szól, de nem vagyok hajlandó talárt viselni. Ezer éve kiment a divatból, mit kérik... - A csókra különösképpen nem reagál, csak megszemléli magának a kis párocskát, összeillenek, de ki tudja, hogy meddig maradnak így. A komoly kapcsolat manapság már nem menő.
Majd hirtelen nyílik az ajtó, és japán köszönés hallatszik. Feltekint, és egy kimonóban álló császárnőt pillant meg azonnal, aki bele is kezd a monológba. Na, hát ez eléggé érdekesen indul, ugyanis bukásokkal indít. Vajon Genevieve ilyen irányú karriermélypontja mikor lesz bejelentve? Nem ért az átváltoztatástanhoz, vagyis konkrétan ahhoz nem ért, hogyan lebegtesse ezeket a pálcákat, mely most is a táskájában lapul, valahol a legmélyén, a telefon helyén, ami... NEM működik. Az út során, a repülő miatt kikapcsolta a készüléket, és amikor megérkezett ide, és próbálta bekapcsolni, és az nem indult el.
Hát, enyhén dühös lett, ezt nem kell részletesebben kifejteni. Azóta is valahol a fal mellett van, összetörve az amúgy nem éppen olcsó mobil.
Pár dolgot leír, miközben mellékeli hozzá a szívecskéket, amúgy még annyira nem gyakorlatias, hogy mégis mit kellene tennie, szóval inkább várakozik. A címek jó kiindulópontok, de hogy más értékes információt nem rejtett-e el a sensei a mondatai mögé, nem is gondolkozik rajtuk. Talán felismerné, persze ez nem biztos. Lehet, hogy csak egy csinibabának néz ki, de az intelligenciahányadosa azért eléggé magas. Viszont nem arra használja az eszét, amire kellene, inkább gondolkozik azon, hogy milyen leárazások vannak, és melyik plázában a milliárdnyi közül.
Vér, vagy vörösfesték... Jókat kérdez a tanár, ráadásul pont tőle, aki itt sem volt az órán. Vagy talán ez valami büntetésféle, amiről Amelie is beszélt, a ruha miatt. Feáll, majd a szoknyarészt megigazítja kissé, testén végighúzza a kezét, egyfajta kezdetleges vasalóként üzemeltetve azokat, bemutatkozni nem fog, hiszen, ahogy az előbb kiderült, tisztában van a nevével a tanerő. Feláll, majd mosolyogva néz a tanár szemébe, és hallgat, úgy, mint ahogyan az előbb a sensei is.
- Őőő, hát... Ez egy nagyon jó kérdés tanárnő. Ha azt nézzük, hogy a vörös festék drága, akkor mindenképpen a vér javaslatos. Véleményem szerint mindkettőt lehet használni, viszont mi a vért fogjuk használni, ha figyelembe veszem, hogy a tanárnő a középkorból származik - fejezi be a gondolatmenetet, próbált a józan eszére hagyatkozni, már ha neki van olyan, de végülis annyira csak nem vallott szégyent. Maximum megy különórára, kit érdekel? Őt. - Amúgy a tanárnő kimonója nagyon jól néz ki, hol vette, mennyibe került?
Nincs tisztában a határokkal egyáltalán, így olyan természetes, könnyed, csevegő hangon beszél, hogy az már szinte büntetendő.

Igen, lassan a kedves Akane-sensei is belépdel a terembe. Szokás szerint megborzong, ahogy meglátja a nőt, de reméli, hogy a többiek ezt nem veszik észre. A "Kár magam ismételni" résznél apró kis fintor jelenik meg az arcán, majd pedig az "Igen, igazad van, teljesen fölösleges, úgy is ismerem a szabályokat" arckifejezés. De ha már így szórakozik, talán nem az első padba kellett volna ülnie.
Kami megbukott? Na ne már, ez lehetetlen... Majdnem minden órán ő az első, aki tudja a választ!
Ahogy Akane-sensei elsétál Krisztyne mellett, gyorsan hátrafordul.
- Ezt nem kellett volna. Most nagy bajban vagy, legalábbis nagyon úgy néz ki... - amint ezt befejezi, a tanárnő máris őt veszi célba.
- Igenis, Akane-sensei... Nem tudtam lerázni, mindenhová követ engem... - mondja, miközben feláll, és dohogva az ajtóhoz sétál. Kinyitja az ajtót, és egy gyors mozdulattal kihajítja azt az átkozott madarat. Ezután becsukja az ajtót, hogy a bagoly ne tudjon visszajönni, és dühösen visszatér a helyére.
Végighallgatja a kérdéseket, hátha nem csak a sajátjára tud válaszolni. Hiszen olyan nincs, hogy mindenki ki tudjon nyögni egy értelmes választ.
Miért lehetne praktikus? Ennek a varázslatnak nincs semmi értelme. Hiába csinálunk zsiráfot egy szekrényből, attól az még nem lesz haszbnosabb, sőt csak rosszabb... És különben is, ez nem fair! A múltkori mitológiák és vallások órán is én válaszoltam először, most miért nekem kell!?
Rövid gondolkodás után mégis sikerül összehoznia egy értelmes választ.
- Öhm... Szerintem azért, mert ha esetleg egy hálószobában harcolnánk (ami ugyebár eléggé abszurd...) akkor egy franciaágyat, vagy gy szekrényt, vagy bármit tigrissé tudunk változtatni - persze nem tudja megállni, hogy csöndben maradjon... - a pálcánkkal, mert varázskört minden bizonnyal nem lesz időnk rajzolni.
Miután végzett, végighallgatja a többi választ is, de inkább nem fűz hozzájuk semmit.

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

A tanárnő megérkeztére figyel fel. Pásztázó tekintetét érzi magán, s majd kicsit később hosszú ujjainak tapintását. Fura, de nem fogja el félelem, nem fut végig a hideg a hátán.
~Konzultálni? Na ez, most jó, vagy rossz?~
A tanárnő hideg szavaiből elég nehezen eldönthető, hogy komolyan érdekli-e az amit Kriszty művelt, vagy csak ironizál. Minden esetre inkognítójának annyi.... A drága sensei lebuktatta...Erre nem számytott. Tudta, hogy egyből észreveszi, de reménykedett benne, hogy nem jelenti be az egész osztálynak. Amint a tanárnő továbbhalad könyvével kupán csapja magát. Szinte hallani ahogy koppan fekete tüskés haja ltt a koponyája. Immáron a könyv mőgé rejtőzik el, mély levegőt vesz, és szép lassan visszalakul. Nem sok értelme van már koncentrálni rá, hogy fenntartsa másságát. Aki véletlenül figyeli, láthatja, amint haja nőni kezd, s feketéből lassan visszavált kékbe. Leteszi a könyvet az asztalra, s a régi, valódi önmaga néz szembe immáron újra a tanórával.....és Silens-el, aki ezután talán mégjobban fogja bámulni. A többiek sincsenek jó helyzetben, mindenkihez van a senseinek néhány kelletlen szava, de hát ő már csak ilyen. Aki nem szereti, jobb ha be sem jön erre az órára. Melinda baglya is repülni tanul, ha eddig talán még nem tudott volna. A hátul ücsörgő különös párocska is a szeme elé esik. Hátranéz egy pillanatra, végigfuttaja tekintetét Weeko-n, egy kedves mosolyt küldve felé. ~Fura az a lány, valami különleges van benne.~Kriszty szinte mindig mindenkivel kedves, nem hagyja magát sem, barátait kikezdeni. Igyekszik a jót keresni másokban, de valahol belül a gonosz is érdekli, de nam hagyja felszínre kerülni ezt az érzést. De talán ezért nem érzi a sensei érintését hátborzongatónak.
Mikor a kérdéseknél reá kerül a sor, feláll és válaszolni kezd, elmondva azokat a szavakat, amik eszébe jutnak, mint eshetőség.
-Minden bizonnyal nem vinnénk ki a szobából az átváltoztatni kivánt bútort, így egy nagy állat kerülne egy apró szobába, ami nem egy jó ötlet. Az sem teljesen biztos, hogy irányítani tudjuk az állatot. Ezen kívül szerintem magára venné a bútorunk tulajdonságait. Mint például ha törött a lába egy szekrénynek, akkor a belóle alakuló medve lába is lehet törött. Ha öreg az ágyunk, akkor az oroszlánunk is egy vénség lesz, ha nyikorog a komód fiókja, a párducnak sem lesz mély dörmögős hangja.
Válaszadás után kíváncsian hallgatja, hogy jó e az elmélete. Jegyzetelésbe fog, ha valami érdekeset hall, helyet hagyva a javításnak minden felszólalás után.

*A belépő Levinek visszainteget, aztán kissé kuncogva nézi, ahogy Levi labdája gurul és gurul és egy Extremusos fiú előtt áll meg. Van vele egy lány is, de Kumiko őt még nem látta. Levi odasétál, majd még egyszer int a lánynak, és Kumiko is visszainteget, aztán visszafordul Ianhez, hogy a kockákat tanulmányozza. A haját, ami ebben igen csak meggátolná, szépen megfogja, és a füle mögé teszi, bár ha előre hajol, ez nem éppen hatásos. Egy-egy tincs, mindig előre lendül, mintha szembe akarna szállni a lánnyal. Kumiko nem foglalkozik sokat ezzel. Egyszerűen megismétli a mozdulatot még annyiszor, ahányszor csak kell. Egyszer úgy is ott marad a haja, ha meg nem akkor tévedett.
Nem sokára, kissé késve, betoppan Akane sensei is, és a jelenlegi belépője sokkal hatásosabbnak tűnik, mint a másik órai. Kumiko nem szól semmit, nem volt itt, nem tudja a szabályokat, de ha csendben van és figyel, az nem lehet gond. A két signumusos lány és a bukásuk említése már kissé elgondolkodtató. Amennyire ő tudja, a signumusosok vannak számon tartva, mint az ész képviselői, ráadásul az említettek, nem is a lógós fajtából származnak.*
~Vajon mit csináltak, hogy nem engedi át őket? És mi lesz velem? Én most vagyok itt először... ~
*Aztán a különórák említésére kicsit megnyugszik még nincs veszve minden, akkor pótolhat majd. Ezzel le is tudja magában a korábbi "pánikrohamot" és tovább figyel. Neki eddig fel sem tűnt a bagoly huhogás, de mivel ő is inkább hüllő párti, támogatja a tanár elgondolásait, a madárral kapcsolatban. A 4 opció közül, szinte egyértelmű melyiket választja majd Melinda, és nem is kell csalódnia. Sajnos. Pedig igazán érdekes lett volna, ahogy a tanár felhasználja a baglyot, mondjuk a körök megrajzolásához. De hát, ma nem lesz vérontás.
A záporozó kérdések, egyszerre szinte felfoghatatlannak tűnnek. Kumiko persze mindet felírja, és meg jelöli, melyik az, amelyik neki szólt. A válaszokat lejegyzi, aztán ha hibásak, majd javítja. Közben próbál a saját kérdésén is gondolkodni.*
~ A mugliknál a klónozás tök új dolog. Viszont a nő a középkorból származik... Annyi ideje meg még nem tértünk vissza a jelenbe, hogy rögtön elsajátítsa. Habár ki tudja.~
*Kicsit megrázza a fejét. Ez nem az ő napja. Egyrészt nem mondta neki senki, hogy rögtön kérdést is fog kapni. Aztán ott lesz az óra vége felé a dolgozat. Az is kitolás vele szemben, de azért meg fogja próbálni...Amikor kisebb szünet áll be, és úgy tűnik neki kéne válaszolnia akkor megszólal. Bár a szokásos magabiztosság most teljesen hiányzik a hangjából.*
- Szerintem valamikor a sötét középkor elején találhatták fel...Akkoriban kezdődtek az esztelen öldöklések, szóval szerintem abban az időben lehetett először szükség klónozásra.
*Neki ez a magyarázat bőven elég. Az hogy jó-e vagy sem majd kiderül. Legfeljebb őt is megbuktatják. Annyira talán nem is bánná. Ő és az átváltoztatástan. Az két külön dolog...*

*Egy újabb elkerülhetetlen ásítás alkalmával néz fel ismét a könyvéből, és meglepetten konstatálja, hogy milyen sokan gyűltek össze a teremben. Nem is gondolta volna, hogy a sensei ennyire népszerű a diákok körében. Az ebédlőben hallott két lányt beszélgetni róla valamikor tegnap, és az alapján úgy gondolta volna, egyetlen lélek sem jön el rajta kívül.*
~Lehet mégsem olyan rossz?~ *Csapja össze reménykedve a könyvét ezzel a véggondolattal, persze előtte gondosan betette a könyvjelzőt, hogy majd folytathassa. Lassan elkezdi végigszemlélni a diáktársait, közben az órájára is rápillant.* ~Késik...~ *Ez Irethünknél pontlevonást ér, már persze csak képzeletben, az ő saját tanárértékelő listáján. Ő inkább mindenhová előbb és hamarabb ér oda, általában.
Persze végül megérkezik a sensei, nem is olyan nagy késéssel. Ireth első látásra látja, hogy tévedett. Biztosan igaz volt minden amit hallott. Amint végig néz a nőn, aki elhalad a padok között, elhúzza a száját. Nem, egészen biztos benne, hogy nem tekinti őt kedves embernek. Ez a középkoros dolog meg... mondjuk úgy, hogy annak sem örül túlzottan.
És akkor hallja, hogy Kamilla és Salquë megbukott. Erre méginkább unszimpatikus lesz neki a nőszemély. Mikor Kamilla szinte minden órán bennt ül és általában kívülről fújja válaszként a könyvet...Persze ennél jobban nem ismeri a két lányt, de akkor is. Aztán persze gyorsan lenyugszik, az ő bajuk, meg hát ki tudja mi mindenről maradt le, és mi miatt buktak meg...
Ezek után következik az értesítés, hogy két anyag lesz. Erre csak hallkan nyög egyet, amit talán a körülőtte ülő egy-két ember hallhat meg. Még jó, hogy ő emelten tanulja, így még többet fog szenvedni.* ~A fene a szorgalmamba!~ *Dühöng magában.
Tekintetével követi a senseit a padok között, így láthatja, amint Krisztyne lelepleződik. Összevonja szemöldökét, és máris átkozza magát, amint nem figyelte meg jobban a lányt/fiút, amikor belépett a terembe. Ezután Melinda madara is eltűnik a tanteremből.* ~Még jó, hogy semmiféle kisállatom sincsen!~ *És valóban nincsen, talán azért, mert ha nekiállna olvasni, megfeledkezne a pl. kiscicáról és az éhenhalna. Majd egyszer lehet megpróbálkozik valamivel, de ennek most még nincs itt az ideje.
Amikor aztán a kérdések kezdenek el röpködni, mindegyiket lejegyzeteli pár szóval, a magáénál leírja a teljes elhangzott mondatot. Aztán jöhet a gondolkodás. Legelőször az jut eszébe, hogy a legtöbb ember mazochista, hogy bejön az órára és itt szenveszti magát. Bár az is lehet, hogy azért járnak be, mert nem akarnak megbukni...ő is ezért van itt.
Aztán végülis rátér a kérdésre. Persze megint nem a megfelelő oldalról közelíti meg.* ~Vérkörök, megáll az ész, hát ő a tanár, mér nem fejlődik együtt a korral és tanulja meg a pálcahasználatot? Miért nekünk kell visszamenni a középkori tanítási módszerekhez?~ *Morgolódik magában pár pillanatig, majd tényleg igyekszik összekapirgálni a gondolatait, hiszen válaszul valamit kinyögni muszáj lesz. Végül is összeszedi magát és megszólal.*
- Feltételezem, hogy lehet külön elvárás a vérrel kapcsolatban. ~Másként nem kérdezte volna...~
Bár ez akkor mindenképpen megnehezíti a varázslást.... Úgyértem, hogyha mindenképpen olyan vérrel írnánk a kört, amilyen állatot szeretnénk, akkor gondolom mindenféle vérre lenne szükségünk és nem hiszem, hogy az embereknél van pl. oroszlánvér. Tehát ez így túl körülményes lenne... De pl. lehetne valamilyen mágikus állat vérét használni, az talán jobb lenne. Valami olyan vért, ami univerzális lenne minden állatra. *Mondja kissé zavartan. Végül aztán csak reménykedni tud benne, hogy valami jó is van abban, amit mondott. Meg abban is, hogy a tanárnő érti, mi az az univerzális. A közéépkorban vajon használtak már ilyen szavakat?
Ireth nem az a típus aki bízik magában, de hát lehet, hogy mégis van annyi esze, hogy jó választ adjon. Ha meg nem, akkoris legalább ő megpróbálta.
Miután kiszusszantja magát, figyelmesen hallgatja a többiek válaszait. A jegyzeteibe is beírja, méghozzá minden előzőleg leírt kérdéshez ír egy számot, majd a számokat újra felírva leírja a diákok válaszait. Arra nincsen ideje, hogy mindegyikbe belegondoljon, hogy jó-e az. Örül, hogy ő túl van rajta, bár persze tudja... még csak most jön a neheze.
De a legjobb, ami az eszébe ötlik.* ~Még jó, hogy a mondanivalóm közben nem kellett ásítanom!~ *És most már biztosra veszi, hogy a drága sensei nem örült volna neki, ki tudja, hogy a középkorban mennyire örültek az emberek, ha a képükbe ásítottak.*

*Hatalmasra nyílt szemekkel nézi, ahogyan a lány cicomázza magát, majd szépen lassan egy nagy mosoly kúszik arcára, és alig bírja visszafogni kuncogását.*
~Nem nevet, nem nevet, nem nevet..., ha ezt kibírom, akkor minden mást is az életben...~
*Szája elé kapja a kezét, és erősen tenyerébe mélyeszti körmeit, így lassan már csak egy barátságos mosoly játszik ajkain, nyoma sincs az előbbi vidám derültségnek. A lány szavaira meglepetten húzza fel a szemöldökét. Azt eddig is sejtette, hogy nem aranyvérű boszorkával van dolga. Nincs is baja a mugli származásúakkal, de az igen csak megbotránkoztatja, hogy Genevieve egy év alatt szinte semmit sem tanult, és még mindig kezdőnek számít.*
~Mi a szent szalamandrát csinált akkor eddig az iskolában? Biztos fontosabb volt, hogy a haja minden pillanatban megfelelően álljon, és még az is elképzelhető, hogy már reggel sminkkel az arcán kel fel...~
*Nem lehet rajta látni, hogy mennyire nem tud azonosulni a lánnyal, hiszen jó neveltetést kapott, így csak kedvesen elejt pár semmitmondó szót.*
- Ne aggódj, biztosan belejössz majd - kezdi, bár hangjában több bizonyosság is lehetne.
~A ruházatára most mit mondjak? Hogy ez egy iskola...? Bár lehet, hogy pont az a gond, hogy rajta nem áll jól a talár, és sérti a hiúságát...~
- Te tudod, csak ne kerülj bajba, főleg ne a tanárnőnél - vonja meg a vállait, miközben magában jól elszórakozik a gondolatain.
*A tanárnő belépője már múltkor is felhívta magára figyelmet, és ez most sincs másként. Két signumusos diákot megbuktat, amire csak pislogni tud. Ő már el is felejtette, hogy mit ígért a sensei az előző órán a lányoknak, de úgy látszik, hogy a nő nem felejt el semmit sem.
Mint legutóbbi órán, most sem veszi le a tekintetét a nőről, úgy érzi magát a legnagyobb biztonságban, ha szemmel tartja, miközben sétálgat, nem mintha sokat érne el vele, de a tudatának ez már megnyugtató. Ha Krisztyne helyében lenne, most nem tapsikolna az örömtől, Melindán pedig konkrétan megrökönyödik. Egyáltalán hogy képzelte, hogy behozza az órára a baglyát...? Úgy látszik, hogy a nagy meleg mindenkinek megártott mostanában, mert a diákok néha nagyon furán viselkednek.
A tananyag hallatán aprót bólint, csak úgy magának. Megint érdekes órának néznek elébe, bár attól, hogy megint vérrel kell majd rajzolniuk, nincs oda. Nem finnyáskodik, vagy hasonló, egyszerűen csak nem szereti a vér fémes szagát, valahogy mindig kavarogni kezd tőle a gyomra. Az más, ha valaki megsérül, és segíteni kell, olyankor nem számít. De amikor konkrétan egy tálkában elé tesznek egy nagyobb mennyiséget belőle, az már kevésbé szimpatikus neki. De ilyenkor újra feljön a megszoksz vagy megszöksz helyzet, ő pedig annál kíváncsibb, hogy megszökjön.
A hozzá intézett kérdést alaposan átgondolja, nem szeretne butaságot mondani. Amúgy sem kell sietnie, mert mindenki szinte rögtön megszólal, és csak úgy záporoznak a válaszok. Ő mostanában ilyen lassú víz partot mos állapotban van, valahogy nem hiányzik neki még egy büntetőmunka, mint bűbájtanon, csak azért, mert véletlenül összekevert két bűbájt. Na jó, kicsit szemtelen is volt, de hát sokan azok...., ő csak éppen rossz pillanatot fogott ki. A kisebb csendet kihasználva felemelkedik székéről, majd lassan válaszolni kezd.*
- Ha a klónozás alatt azt értjük, hogy igazi életképes állatokat kapunk, akkor hasznos lehet ez a varázslat például egy kisállat kereskedésben - amint kimondja, kicsit megszeppen. A gondolataiban ez olyan jól hangzott, de így kimondva kicsit gyermeteg és fantázia szegény ötletnek bizonyul. - Vagy akár valakinek a háziállatát klónozva megtéveszthetjük az illetőt, és elcsalhatjuk egy bizonyos helyről, hogy mi közben információkat szerezhessünk meg. ~Kész, túl sok krimit olvasok...~ - Vagy ha állatokon kísérletezik valaki - itt alig láthatóan megborzong -, akkor elég, ha egy állatot beszerez és klónozza. Ha a bagoly is még ebbe a kategóriába tartozik, akkor talán arra is jó lenne, hogy klónozva őket egyszerre több helyre is küldjünk levelet - ötletelget, néha több, néha kevesebb önbizalommal. - Ha esetleg olyan állatot tartunk otthon, ami kis testű állattal táplálkozik, akkor a klónozás itt is megoldhatná a kedvenc etetését - és nem, most nem néz a tanárnőre.
*Eszébe sem jutott eddig még egyszer sem, hogy a nő egy hüllőre hasonlít. Vagy hogy a sziszegése nem véletlen olyan, amilyen. Lassan visszaereszkedik a székére, és talán egy perc is eltelik, mire felpillant, bár pillantása most kissé zavart.
Aztán eljut a tudatáig, hogy az előbb a kis szőke fiú mire is válaszolt. Meglepetten fordul hátra, hogy szemügyre vegye a mellette üldögélő, szakadt ruházatú lányt. A szemei azok, amikre igazán először felfigyel az ember. Ha nem hallotta volna, hogy miről beszél a fiú, el sem tudná képzelni, hogy a lány esetleg egy vérengző nagymacska legyen. Hiszen olyan ártatlan és félénk, ahogyan ott kuporog a széken. Ha nem ember lenne, és ösztönből cselekedne, már biztosan elindult volna a felé, hogy mint egy macskát, hívogassa. Hiába, neki ott van Nalani, a hófehér cicája, alapból szereti őket. De ott van a másik fele, hogy ha tényleg egy ilyen veszélyes lényről van szó, akkor mit keres az iskolában, akarva-akaratlanul is veszélyeztetve a többi diák testi épségét? E között a két érzelem között ingázik, miközben jó neveltetés ide vagy oda, pillantása lassan lyukat éget szegény lányba, mert nem tudja abbahagyni a megfigyelését.

~ Azt hiszem tudom miért kerültem eddig ezt az órát~ * Hiába néz mindig szinte mindenkire Vivien mint egy vadász a zsákmányára, ezt a tanárnőt nem tudja felülmúlni, de lehet jobb ha nem is akarja. A két szobatársa már szépen meg is bukott, kezdi úgy érezni, hogy ő a veszélyesztetett faj a teremben. Hogy ezt ne lássa senki, az arcán még mindig a magabiztos mosoly ül, és a szemei is rvaszkásan csillognak, miközben a kérdéseket hallgatja. Élvezi, hogy még mielőtt valamilyen anyagot kapnának, ami alapján válaszolhatnak, már kapják is a kérdéseket. Ez persze izgalmas, de annál nagyobb esélyük van hogy tévedjenek. Ahogy látja ezen az órán vannak szinte a legtöbben, amit meg is ért. Nem szivesen jutnak a diákok Kamilláék sorsára, vagy éppenséggel a bagolyéra. Kezei a padon pihennek, és várja mikor kell valamihez hozzászóljon. A kérdések úgy repülnek a feje fölött a többi diáknak, hogy egyreinkább érzi a kivégzésének közeledtét. De egy pillanatra se feszül meg az arca. Próbál minnél nyugodtabbnak, higgadtabnak tűnni, úgyis elveszti majd minden csepp büszkeségét, amint, ott fog állni, bambán a tanárnőre nézve, mivel nem tudja majd a választ. Viszont a tanárnő említette a külön órákat, hátha azzal segíthetne önmagán. Micsoda szégyen lesz majd a magántanárának, ha átváltozástanból fog megbukni mikor nagyon jól ment neki otthon ez a tantárgy. Fokozatosan egyre kisebb, lesz, pedig még nem is hallotta a kérdését. Nem kellett rá sokat várnia. Pár perc gondolkodás után, a számára legkézenfekvőbbet válaszolja.* ~ Egyszer élünk.~ * Feláll, kihúzza magát és tisztelettudóan a tanár szemébe néz. Nem gondolta volna hogy már ez is ilyen rizikós dolog lesz. Nagy levegőt vesz jól érthetően mondja a valójában valószínüleg nem helyes választ.*
- Szerintem a varázslónak az erejétől és tapasztalatától függ hogy mégis hány klónt tud készíteni. Pontos számlimit szerintem nincs. ~ Nem csodálkoznék ha valójában mégis lenne...~ * Miután a szvak elhagyták a száját, leül a padba. Tovább figyeli a diákok feleleteit. Kezei a padon pihennek ismét, mást úgy se tud csinálni, csak lerajzolni az ábrákat. Miután ezzel is végez, némán ül, és a tanárnőt nézi. Próbálja megérteni az egész lényét, de nehezen megy a dolog. Tudja, hogy sokszor látta már, de nem gondolta volna, hogy ilyen fagyos személy lenne.*

Érdeklődve bámészkodik, egyre több és több diák emeli jelenlétével az óra fényét, legalábbis remélhetőleg. Rengeteg ismeretlent fedez fel köztük és mivel sokan egymásra köszönnek, hajlamos azt hinni, hogy ő az egyetlen, akinek nem sikerült közel egy hónapos ittlét alatt sem beilleszkedni. Ez rettentően elkeseríti, hiszen annyira próbálkozott. Mindig ez van. Hihetetlen erőfeszítésekkel igyekszik megfelelni, tőle telhetően mindent megtesz és… ez túl kevés. Bárhogy koncentrál és teper a sikerért, folyton elbukja a célját. Legalábbis ő így érzi, cseppet sem örülve ennek a lelombozó ténynek. Amennyiben másról lenne szó, bizonyára már rég feladta volna és megkeseredve szenteli magát a pesszimista antiszocializmusnak, ellenben Lycaria más. Őt a halomnyi kudarc csupán még nagyobb erőbedobásra ösztönzi, egyszerűen küzdenie kell. Most sem szándékozik feladni a barátszerzési hadjáratát, lassan dzsihád szintre terjesztené ki a dolgot és beszervezné az egész iskolát. Persze ez elég furcsán jönne ki, addig meg marad a csendes megfigyelés.
Szóval, mint említve volt, hangtalanul és enyhe gombóccal a hasában figyeli a gyülekezőket, a szeme meg-megakad a hirtelen legkülönösebbnek talált egyedeken. Az egyik ilyen, sőt, mondhatni a tömegből legjobban kirívó egy fura párocska tőle balra. Szép, viszont elhanyagolt ruházatú lány ül szinte szótlanul egy szőke srác mellett, amennyire egymás ellentéteinek tűnnek, olyannyira könnyedén kijönnek, vagyis távolról erre lehet következtetni. Mégis, Lycariának megmagyarázhatatlan érzése támad, olyan valamiről-elfeledkeztem vagy valamit-amit-kellene-nem-veszek-észre típusú. Megrázza a fejét és igyekszik kiverni belőle a gondolatot, végülis semmi köze hozzá, ki milyen kapcsolatban áll a másikkal, nem szeretne udvariatlanul tolakodónak tűnni a kíváncsi bambulásával. Visszafordul az érkezett diákokhoz és hosszan, mélyen sóhajt egyet.
Ebben a pillanatban toppan be a tanárnő, megszakítva méla álmodozását. Megrezzen, megint túlságosan hatásosra sikeredett a belépő, ugyan kezdi megszokni ezt a tiszteletet parancsoló, hűvös aurát, amely sejtelmesen körüllengi a professzort, mégis megborzong, végigfut a hátán a hideg. Vajon ezt is legyőzi egyszer? Képes lesz normális reakcióra ebben a teremben, ahol vérben pancsolnak, mint néhány elfajzott, szadista, pályát tévesztett óvodás? Hát, bármi is legyen, az még a jövő zenéje.
Azonnal összeszedi magát, az összes kis izma megfeszül, ahogy előbb összehúzódik, lehetőleg minél kisebbre, jelentéktelenebbre és láthatatlanabbra, majd szégyenkezve saját mulyasága miatt, egyenes testtartásba helyezkedik. Tündéhez nem méltó begazolni egy mezei nőtől.
Mezei? Ez egy császárnő… kínzókamrával… nyilvánvalóan szociopata hajlamokkal… Kellett nekem a második sorba ülni, persze, én és az a fránya érdeklődésem, egyfolytában bajba sodor. Egyszer majd alulról szagolom a gyomnövényeket és akkor sajnálhatom, hogy nem bírtam nyugton maradni.
Ilyen baljós eszmefuttatásnak lehetne tanúja az a telepata, aki ebben a percben féltündénk agyát nézi szórakoztató irodalomnak és kukucskál bele. Mivel egy sem volt a teremben, Ő némiképpen visszanyerve lelki békéje szánalmas morzsáit, újra az elhangzottakra összpontosít és memorizál. A kartársai nevét hallva kerekre tágul a szeme és egy kicsit megremeg a szája, el sem tudja hinni; valóban megbuktatják őket.
Ez lehetetlen! Én arra asszociáltam, hogy csak viccel… Na jó, szemlátomást nem szokása tréfálkozni, ellenben nem erős ez egy kicsit? Kizárólag egy órát hagytak ki, mit fognak szólni, amikor megtudják; kénytelenek az egész évet újrajárni?
Hát, ismét világossá vált: Akane-senseit nem tanácsos felhúzni, mert úgyis az ingerlő húzza a rövidebbet. De még milyen rövidet…
Részvéttel és bánatosan harapdálja a száját, idegesen töpreng; komolyan beszélt-e a prof. Nem lát más lehetőséget, ennek ellenére rossz beleélnie magát a lányok bukásába, eleve bárki évismétlése elkeserítené, el képes képzelni, mennyire nem lehet kellemes. Ráadásul pont két signumusosról van szó, így annál is közelebbről érinti a téma, pláne, hogy Kamillát megkedvelte bájitaltanon. Meg egyébként is… csodálja ezt a fajta keménységet és elismeri; a szigor elengedhetetlen a rend fenn tartásához, azonban nem tetszenek neki az új fejlemények és kész.
Tulajdonképpen beleszólása nincsen, a szomorkodás meg nem segít senkin, ezért egy kis idő elmúltával újra továbbsiklik az incidens felett és jelenleg sürgetőbbekkel foglalkozik, mégpedig a saját órai produkciója. A gyakorlati résztől nem tart, a házi feladatát elvégezte, egyébként is a varázslat az erőssége, az elmélet pedig a gyenge pontja. Ugyan a bútorok átváltoztatása állattá, illetve a klónozás bűbájjal már mostani képességei határát feszegetően nehéznek tűnik, ám amint mélyebben elmerül a feladat végiggondolásában, rájön; egyedül az információi hiányosak, az esetben, ha ezt sikerülne kiküszöbölni, valószínűleg jó eséllyel vághatna bele. Pontosabban ennél kedvezőbbel.
Ekkor ötlik fel benne; igazándiból fogalma sincs emelt vagy alap szinten tanulja-e a tárgyat. Na, csodálatos, ennyi energiát fektet az átváltoztatástanba, órára is bejár, erre ennyit nem tud. Vörösödik a feje, akár egy vadalma a felfedezésre, kezd elege lenni saját magából és a lyukas memóriájából.
Nemsokára fokozódik a megilletődése, a sosem látott, fekete hajú fiúról kiderül, nem más, mint a múlt alkalommal is részt vett, pilluamuletós lány, Krisztyne. Csodálkozik az évfolyamtársa profinak tűnő álcáján, ő is szeretne ilyesmit bátran bevállalni és véghez vinni, csakhogy sem tudás, sem ötlete nem volt ilyen soha, valószínűleg nem is lesz. Közben Melinda baglyának élete is veszélybe kerül, rögtön 180°-ot fordul és szemügyre veszi a szerencsétlen állatot és gazdáját. Ő igazi, vérbeli állatbarát, a gyomra felkavarodik a madár megevésének lehetőségére, pedig nem is az övéről van szó. Nyilván, hiszen neki nincsen. Óriásit nyel, mire megindul a név és feladatáradat, már kiszáradt torokkal várja a sorsát, biztos benne, hogy - az eddigiekből kiindulva – nem lesz egyszerű menet átvészelnie megrovás nélkül ezt a 60 percet, ami hátra van. A felszólítására megrándul, mintha Damoklész kardja éppen az előbb sújtott volna le rá, megakasztva benne a levegővételt, s megfagyasztva az érzékeit. Kommentárt mellőzve, a halálra szántak beletörődésével és némi elégedetlenséggel szörnyű végzetével kapcsolatban, lehunyja a szemét, eljött számára a vég, itt az utolsó megmérettetés és vár rá a bitófa. Halvány lila ibolyája sincs, milyen varázskört kell használni ennél a varázslatnál, sőt, egyáltalán a múltkor abban reménykedett, többé sosem kényszerül pentagrammokkal foglalkozni, egy életre, nem, 9 életre elege lett belőlük, akár varázskörellenes kampányt folytató, huzamosan reinkarnálódó macskának is elment volna, csak ezt ne.
Miért, Merlinre, miért? Mit vétettem én a világ ellen, amiért ötágú csillag képében sújt le rám az ég?! Ráadásul már másodszor, a Mindenható valami veszettül ötlethiányos spiné/krapek lehet…Nincs Isten, ez biztos, vagy ha van, iszonyatosan pikkel rá valamiért, bizonyára az előző újjászületésekor követett el egy hatalmas hibát, ennek okán büntetik. Esetleg szimplán a Teremtőnek bizarr a humorérzéke és kedvenc céltáblája nem más, mint Ő…
Lázasan töri a fejét, azért harc nélkül mégsem adja fel, késztetése van a helyes megfejtés megtalálására, vagy legalább valami értelmes válasz közelébe éréséhez. Nem ülhet ott kukán, míg a társai remekelnek, a tanárnő tuti keresztben lenyelné. Vagy simán keresztre feszítené, nem néz ki hívő katolikusnak meg túl megbocsátónak sem.
- Mármint a klónozás vagy a bútordarabok állattá alakítása? - kérdez vissza megszeppenten, aztán nyakát behúzva próbál válaszolni, kettőből az egyikbe csak beletalál.
- Nos, gondolom ez függ a varázsló szándékától, első sorban a klónozásra térnék ki… ugyebár egy állatot szeretnénk megduplázni, így felteszem különböző indokunk lehet rá, szerintem ez szintén meghatározó a varázslat szempontjából. Amennyiben mindegy az állat tulajdonságainak megőrzése vagy hogy ne csak a külső, hanem a belső is tökéletesen egyezzen az eredetivel, másolóvarázslatot használnék és két kört hoznék létre, egymáshoz annyira közel, hogy a szélük összeérjen, ezzel jelezve a tükörképeffektust, ami ugyan nem teljes másolat, mégis ez áll legközelebb hozzá. - töpreng hangosan.
- Amikor viszont például egy sebesült állatot szeretnék klónozni, ezáltal az életét valamiként épségben megőrizni, nem a teljességre törekszem, inkább a lény eredetét, az egyéniségét akarom tartósan, egy másik lény formájában megtartani, a két kört egymásba lógva rajzolnám; érjen bele egyik a másikba, hiszen minél maradandóbbat és eredetibbet akarok alkotni. Mivel a sérülés nem tartozik hozzá az klónozandó állat lényéhez, feltételezem; el lehetne, - nem másoló varázslattal -, végezni a műveletet úgy, hogy részlegesen legyen azonos az eredeti állat és az általam létrehozott. - abban még nem biztos hogyan, lehetséges, hogy hatalmas nagy hülyeségeket beszél, mindenesetre magában logikusnak véli az elméletét. Persze Akane-sensei valószínűleg másként gondolkozik, talán Lycariat meg is szidja a butaságaiért, ám Ő nem hagyja abba, folytatja a monológját ezvagyasemmi alapon. -
- Ha több állatot szeretnénk egyszerre klónozni… legfeljebb öt új másolatot tudok egy varázslat alatt elképzelni, mivel ehhez egyrészt hatalmas erő kell, másrészt ebben az esetben minden egyes csúcsra egy állat esne, úgy rajzolnám a pentagrammokat, hogy ugyanakkorák legyenek és egyenként mindegyiknek egy csúcsa érjen bele a központi kör egy-egy csúcsába…
- Mindenképpen vérrel rajzolnám meg a varázskört, mindkét varázslat esetében, hiszen égető szükség van a mágikus megerősítésre, fontos a lehető legelőnyösebb anyagot, a legtöbb energiát tartalmazót használnunk. A vérnél nem ismerek hatásosabbat… - csöndesül el, hiszen nincs annyi tapasztalata az ilyen kinyilatkoztatásokhoz, megint elbizonytalanodik.
- Öhm… a másiknál… hát, mivel szervetlenből szervest szeretnénk varázsolni, itt is a vért választanám, simán az átváltoztatandó dolgot helyezném a varázskör közepére, vagy méretesebb darab esetén a pentagrammot rajzolnám köré, az ott összpontosuló energiák központjába essen a bútor.
- Az összes variációnál ügyelnék; a pentagramm belsejébe az átváltoztatandókon kívül más ne érjen, hiszen az megzavarná a varázslatot, nem lenne túlságosan hasznos egy elmosottan felrajzolt körvonal, netán belelógó szükségtelen dolog miatt eldeformálódott állat... - teszi még hozzá bizonytalanul, utalva a múltkor említettre; hogy lényeges a pontosan és precízen felfestett varázskör, a hibák ennél a bűbájnál a kegyetlenség kategóriába tartoznak szerinte, mert most élőlényekről, érző, ha összetetten nem is, de gondolkodó lényekről van szó.
Észrevéve hosszúra nyúlt szómenését, elhallgat és önváddal lehajtja a helyét, visszacsúszik a padja alá, jóformán eltűnve mögötte, égővörös homlokát kivéve. Nem tudja túl sokat, túl keveset, rosszat, a kérdésre nem megfelelőt mondott-e, kellemetlenül görcsbe rándul a gyomra, feltételezi, nem is értették miről beszél, a végére ő ismételten belezavarodott a mondókájába.

*Csendesen ül, és vár, hogy a tanár mikor lép be a teremben. Amint ez megtörtént, csendben végig hallgatja a leszidottak sorát, majd azt is, hogy kinek mi lesz a feladata. A sajátjánál kicsit elgondolkozik, hogy mégis melyik átváltoztatásra kéne válaszolnia, aztán felállva a székről úgy határozz, hogy mindkettőre válaszol.*
-Kedves sensei! Nos amennyiben a bútorból nagytestű állattá változtatásra gondol, akkor mondhatni szinte egyértelmű. Egy kanapéból átváltoztatunk egy tigrist, és szinte máris nyertes csatánk lehet. Egy állat is ki tud fogni a varázslón, vagy nem igaz? Ami a klónozást illeti. Vegyük azt alapul, hogy van egy egerünk, leklónozzuk párszor, és máris az ellenfelünk idegeit tépdeshetjük azzal, hogy az egerek a lába alatt rohangálhatnak. Összegezve, figyelem elterelésre nagyon jó lehet egy harcban.
*Végül levetődik, vissza a székére. Az, hogy mennyire jó lett a válasza nem tudja. Neki ez az egy ötlete van. Bár ő általában ilyen figyelem eltereléseket szokott használnia a harcban, ha nem rögtöni "halált", mert ha valakire, akkor rá lehet mondani, hogy nem szereti elhúzni a harcokat.*

*Szokásának híven nem beszél senkivel sem óra előtt. Ő ezt mér megszokta, na meg nem is keresi mások társaságát annak ellenére sem, hogy nem szereti a túl nagy magányt, „kiközösítettnek” lenni. Persze erről ő is tehet és próbálja is zárkózottságát feloldani, de egyenlőre nem megy neki még az olyan könnyen.
Ahogy belép a tanár a terembe szemeit a nőre irányítja és nem is veszi le róla. Igaz plusz órának vette fel ezt az órát, de mindig is félt tőle főleg mikor megjelenik Achironu tanárnő. Ezért sem szeretett volna főleg erről az óráról késni.
Szinte visszatartott lélegzettel hallgatja a tanárnőt, aki bejelenti a bukásokat, majd felvázolja az óra menetét.
Mikor Melindánál áll meg egy pillanatra a diáktársára pillant, meg annak baglyára. Nem érti mért, hogy a lány mért hozta el a madarat. Ő sosem tenne ilyet egyik órán sem, csak ha meg nem kérik.
Ám mikor meghallja Alice Achironu tanárnő szavait egy nagyot nyel. Elgondolkozik, hogy vajon komolyan megtenné ezt az állattal, vagy csak „viccel” és előbb hajítaná ki a baglyot, mint hogy megegye. Érdeklődve figyeli, hogy Melinda vajon mit fog erre reagálni, de sokáig nem figyelheti a lányt mert már jönnek is a kérdések.
Izgatottan várja az övét és már fel is készült arra, hogy leírja a kérdését a pergamenjére.
Kicsit meglepődik a kérdés hallatán, majd miután azt sikeresen leírta el is kezd gondolkozni a válaszon.
Csak lassan jönnek elő gondolatai amiket szépen le is ír papírjára, majd mikor készen van körbe pillant és ijedten, lassan felteszi kezét jelezve, hogy készen van és válaszolni szeretne.
Ha engedélyt kap a szóhoz jutáshoz szépen feláll, majd egy nagy levegővétel után megszólal, bár igen halkan az eredeti hangjánál is halkabban, így szinte csak az hallhatja meg aki mellette ül. Szerencsére ezt Alice észre is veszi, így újra kezdi a válasz elmondását.*
-Szerintem nem lehet ezzel a mágiával növényeket sokszorosítani, de gondolom rájöttek egy másik megoldásra amivel viszont megtehetik ezt a sokszorosítást, mivel igen fontos lehet a növények esetében is főleg a gyógyításban.*A mondat végén elhallgat és szépen visszaül helyére. Reméli nem mondott semmi butaságot, de persze, ha valamit hozzáfűznek, vagy kijavítják akkor azt azonnal leírja magának a pergamenre.*

*Bittus fáradtan olvasgat óra elött, mikor késve, de megérkezik a tanárnő, akinek persze tisztelen tudóan köszön. Majd figyeli a sensei mondandóját, de főleg akkor kapja fel a fejét, mikor azt mondja a professzornő, hogy Kami és Sal megbukik.*
-Hogy micsoda?
*Kérdezi hatalmas szemekkel, majd ismételten megszólal.*
-Öhm elnézést, csak... Meglepő, hogy Kami és Sal megbuknak.
*Mondja a profnőnek, majd hallgatja hogy ki milyen feladatot kap.*
~Csak engem hagyjon ki, csak engem hagyjon ki.~
*Mondogatja magában Bittus, titkon remélve, hogy tőle nem kéreznek semmit. Majd meghallja a nevét.*
-Öhm igen?
*Szólal meg és jön a kérdés is, majd amíg a sensei a többi kérdést is felteszi a többi tanulónak Bittus elgondolkodik, s a többi tanuló után ő is elmondja a gondolatait, de előbb összeszedi magában.*
~Bitta, szerinted mennyire van hatással a varázslat a másolás alanyára? Na, ezzel elleszek. Mégis mennyire. na nézzük csak. ~
*Gondolja, s mélyen elgondolkozik, majd kézfeltartás után mondja.*
-Nos, szerintem rettentő nagy hatással. Bár nem tudom, de mivelhogy másolás, ezért nagy koncentrálás kell, s a másolt valami, gondolok itt állatra, növényre, emberre. Teljesen olyan lesz mint a valódi egyén. A gondolatai, sérülései, emlékei meglesznek. Valamint amit másnak tartok, ha az eredeti egyed megsérül, már a másolt nem fog. Mivelhogy a sérülés elött megvolt már. De azt is elképzelhetőnek tartom, hogy az történik a másolattal, mint az eredetivel. Ráadásul a gondolataik lehetnek ugyanazok. Vagyis egyszerre gondolnak ugyanarra, s beléphet a tükör effekt, vagyis hogy úgyanazt csinálják, ugyanazt mondják, ugyan úgy mozognak mint a másik.
*Mondja végig, s reméli, hogy nem mondott nagy hülyeséget.*

*Elégtétellel nyugtázza, hogy a buktatások kihirdetése mély benyomást keltett a diákokban. Ennek felettébb örül, nem szeretné, ha túlságosan elszállnának maguktól, vagy kegyelemre várnának tőle. Erről szó sincs. Egyszerűen csak igen szigorún akarja tartani diákjait, cseppet sem szeretné, ha puhánynak tartanák, vagy azt hinnék, hogy hülyét csinálhatnak belőle. Azt kegyetlenül megtorolja, ez tény.
Kissé csalódottan sóhajt, amikor Melinda a madár túlélése mellett dönt, de aztán sóhajtva mormogja az orra alatt, kígyószemeivel Melinda után pillantva.*
- Pedig éhes voltam...
*Azzal sóhajtva lépdel vissza asztalához, hogy a válaszokat végighallgassa szépen, és elgondolkodjon pár pillanatra. Nem tudják a kis nebulók, hogy mennyire kegyelmes velük, miszerint személyre szólóan foglakozik mindenkivel. Lényegesen megerőltetőbb, de ha azt akarja, hogy mindenkiből a legjobbat hozza ki, akkor feltétlenül szükséges.
Azzal, amint mindenkit szépen meghallgatott, már mondja is a véleményeket sóhajtva. Azonnal látszik az arcán, ahogy megrándul a szája az első választól.*
- Melinda... Remélem tökéletesen tisztában vagy vele, hogy a pálcával való átváltoztatásokat elfelejtheted, amíg nálam tanulsz. Vagy belenyomod a pici kis praclidat a vérbe, vagy távozhatsz egy bukással megfűszerezve. A válaszod nagyjából helyes, de nem feltétlen kell itt gondolni csak hálószobában való harcra. Ha egy teremben vagy, és mondjuk az asztalokat átváltoztatjuk oroszlánokká, akkor igen hatásosak harcban. Krisztyne, a hellyel még nincsenek annyira nagy problémák, de annyiban teljességgel igazad van, hogy átveszi a bútor tulajdonságait. Mellesleg olyannyira, hogy az állatok belseje nem valódi hús és szervek, mindössze fa, vagy fém, amilyen bútorból átváltoztattuk. Plusz van időkorlát is, ami a varázsló erejétől függ. Arachna, tökéletes válasz, köszönöm. Ireth, ennél a varázslatnál nem szükséges különböző állatok vérével dolgoznunk, ha harcra kerül a sor, nem ez az első gondolat. Ennél a varázslatnál célszerű vagy unikornis vért, vagy griff vért használni, ha még nem olyan szinten áll a varázsló. Amelie, egész jó válasz, bár őszintén remélem, hogy az előbbi baglyot nem kívánja Melinda kisasszony klónoztatni...
*Jelentőségteljesen pillant az említett felé, majd vissza a többiekre, hogy tovább értékelhesse a válaszokat.*
- Lycaria, az ég szerelmére, térjen a lényegre. Az igencsak bő válaszodat annyiban akarom kijavítani, hogyha sérült állatot akarunk klónozni, a klónok is sérültek maradnak. Genevieve, nem a....
*Itt hatalmasat szusszant, még a legyezőjét is előveszi, hogy legyezgesse magát. Láthatóan kissé ideges a nő.*
- Nem a származásomra való tekintettel használjuk a vért, azért használjuk a vért, mert az szerves, és több energiával rendelkezik mint a modern kori festékek!!! Azok közül is csak a növényi alapanyagokkal rendelkezők lennének jók, de azoknak meg röhejesen alacsony az energiaszintjük. A kimonóm pedig az utolsó téma, amit egy tanóra közepén meg akarok vitatni. Még egy felesleges mondat, szó, és pontot vonok magától, vagy buktatom.... És SENSEI, nem tanárnő.
*Tulajdonképpen a kiemelt szónál érezhető, amint valami kis hullám csap végig az egész termen. Egy apró, majdhogynem jelentéktelen hullám, de annyira éppen elég, hogy mindenkit a hideg rázzon ki. Akane-nek nagyon rég volt már dührohama, s a diákok nem is szeretnék megtudni milyen nagy dührohamai lehetnek. Elvégre ha a középkorban maradt volna, pont egy ilyen hatalmas dühroham végzett volna vele. A hullám azonban még egyszer végigmegy a diákokon, amikor szépen "visszaszívódik" az elinduló pontból. Rideg mosolyt felölti, majd folytatja.*
- Vivien, abban igazad van, hogy varázsló erejétől függ, de van számlimit. Egy varázskörrel csak három plusz állatot lehet másolni az eredetiből... Raphael, nagyon jó válasz, örülök, hogy a másoló varázslatnál is elmondta. Bitta, nem egészen erre gondoltam, de azért egész jó... arra gondoltam, hogy minél többet másolunk egy alanyból, annál gyengébbek fizikumúak és elméjűek lesznek. Kumiko, helyes válasz, hozzá szeretném tenni, hogy nem mindig véletlenül alakultak ám ki akkoriban a pestis járványok egyes helyeken...
*Igen. Mosolyog. Kárörvendően, ehhez nem szükséges látni a rideg csillogást a hüllő tekintetben, biztosra lehet venni, hogy tapasztalatból mondja el ezt a kis titkot.*
- Alice, köszönöm, helyes válasz. Levente, nagyon értékelem, helyes a válasza.
*Ekkor jut el Gabrielhez. Újabb alkalom a provokálásra, láthatóan sensei most kifejezetten rászáltt valaki(k)re. Hüllő tekintetével végigméri a fiút, halkan fel is kuncog, majd évődőn szólal meg, finoman legyezgetve magát.*
- Helyes a válaszod Gabriel, de túúúúúl naiv vagy ehhez a lényhez. Akkor is majd kedvesnek fogod tartani, amikor álmodban harapja el a torkodat? Az se lesz az ő hibája ha rátámad rá, vagy rá, vagy esetleg rá? (Igen, az első "rá": Ireth, a második: Amelie, a harmadik Kumiko. Kell a hatásnövelés) Ostoba egy gondolat, még a muglik is nagyon jól tudják, hogy emberevő tigrist nem tartanak kiscicaként maguknál, ezzel a maguk és a többiek testi épségét veszélyeztetve!
*Igazi kis szónoklatot tart, aminek a végén tökéletesen elégedett mosollyal az arcán pillant körbe a tanulókon. Mostmár kellőképpen elültette mindenkiben a bogarat, a negatív gondolatokat. Terve szerint, ha eléggé kiakadnak a diákok, és a vezetőséghez panasz érkezik, akkor majd úgyis likvidálni kell a vérlényt, aztán nyugodtan kísérletezhet rajta. Igazán fenomenális terv, nem?
Somolyogva tapsol párat, majd legyezőjével körbeint a termen, mire minden asztalon megjelennek a következők:
- 1 szék
- 1 kisketrecben lévő patkány
- 2 vérrel teli egény, egyik fekete, másik fehér
Miután ezek megjelennek, sensei folytatja elégedetten mosolyogva.*
- A feladat a következő: Akik emeltszintesek, először elvégzik a bútoros átváltoztatást, méghozzá... a székeket változtassátok át csimpánzzá. Utána jön a másolás varázslata. Utóbbit az alapszintesek rögtön kezdhetik. Most pedig a menete. Hogy egy bútort állattá változtassunk, szépen a táblára is felrajzolt varázskört kell rajzolnotok bal kézzel a tárgy köré, közben gondoljatok erősen egy csimpánzra, annak viselkedésére és mozgására. Erős koncentráció kell ehhez, aminek erősítéséért külön varázslényvért hoztam, ez a fekete tálban van. Valószínűleg a székek mindössze 5 percre lesznek állatok, ez így első próbálkozásra tőletek csodálatos. A másoló varázsigénél jobb ha a ketrecben hagyjátok a patkányt, úgyse zavar be a ketrec, emiatt ne aggódjatok, a varázslat csak a szerves anyagokra hat. Nem szeretném, ha több tucat patkány rohangálna itt. Ahogyan a széknél, itt is körberajzoljátok a varázsköröket, amire kifejezetten figyeljetek, hogy a két kör pontosan egymásba kapcsolódjon. Ugyanúgy bal kézzel rajzoljátok fel, közben koncentrálva, magára az állatra és annak sokszorosódására. Természetesen ehhez a varázslathoz a fehér színű tálkából vegyenek vért, ami... hát jobb ha nem tudják ki..miből van. Minimum 10 percre meg kell maradniuk, ezt minden alapszinten tanuló kölyöktől elvárom. Most pedig lássanak munkának, utána kiosztom a dolgozatokat is.
*Nagyot sóhajt, legyezőjével jobban hajtja magának a levegőt, de egy kárörvendő pillantást mindenképpen vet Gabriel felé, majd Weekora. Tisztában van vele, hogy Gerard adott neki visszafogó bájitalokat, de ezt a diákok nem tudják. Talán még egy sátáni kacajt is megejtene, ha nem kellene figyelnie inkább a varázslatokat véghez vivő diákokra, közben meg összeszednie a dolgozathoz a papírokat.*

//Kérek mindenkit, hogy aki emeltszintes, az mindkét varázslatot játssza ki a hsz-ében, aki alapszintes, annak csak a klónozós varázslatot kell. Aki nincs tisztában vele, hogy hova tartozik, az nyugodtan írjon nekem PÜ-t, és megírom neki. ^^ Holnap 18-19 óráig írjátok meg a hozzászólásokat, köszönöm! És remélem megint nem maradt ki senki olyan, aki írt előzőleg...//

*Szorgalmasan jegyzeteli a diákok mondatinak lényegét, majd utána a Sensei hozzáfűzéseit is odabiggyeszti a papírjára. Szörnyen csúnyán ír gyorsan, de ilyen tempó mellett ezzel sem ideje, sem energiája foglalkozni. Végre mikor a saját nevét hallja, felemeli a fejét és a nőre néz. Hiába van az arcán általában mosoly, mégsem tűnik egy kedves, aranyos néninek, akitől bármit lehet kérdezni. Ez a mosoly inkább fagyos és rideg, nem pedig bizalomgerjesztő. Aztán meghallja a választ, biccent rá egyet, hogy tudomásul vette, majd jegyzetel tovább, de közben a gondolataival azon töpreng, hogy akkor most jót vagy rosszat mondott-e végeredményben.*
~ A mágikus állatot eltaláltam, az biztos jó, a többi meg… hát csak végigvezettem a gondolatmenetemet...~ *Majd mikor a nőre pillant, és még hozzáfűzi az előző gondolathoz.* ~Mindegy, hogy jó-e, a lényeg, hogy ne buktasson... ja és hogy ne is büntessen.~ *Mindezt éppen akkor gondolja, amikor a sensei felé nyújtja kezét és kedvesen rábök, hogy "rá". Ireth éppen egyik ásítása közepén tart, valamit a gondolatai sem éppen ott jártak, így ijedten kapja fel a fejét, hogy miről is van szó. Végül is azt szűri le a dologból, hogy a tanárnő nem zárta őt be a szívébe, és szívesen etetné meg egy „kedves” lénnyel.*
~Ó, Te jó ég!~ *Suttogja szinte félig hallhatóan. Nem jó jel, bizony, nem jó jel... És aztán ezek után még ugye el van várva, hogy az ember/tünde gyereke koncentrálni is tudjon az órán, és ne a megjelenő széket klónozza, a patkányt meg változtassa székké... De reméljük ennyire még nem esett pánikba Ireth.
Újra a megjelenő tárgyakra néz, és szeme leginkább a vérrel teli edénykéken állapodik meg. Félhangos sóhaj hagyja el a száját, de szerencsére többet nem enged meg magának, hiszen így is eléggé sok van a rovásán, hát még ha a vér miatt kezdene hisztizni. Ugyan, legyint magában, erősebb ő ennél. És már csak dühből is meg akarja mutatni a drága senseinek, hogy ő bizony tud, ő okos, ő kitartó, ő nem fog megbukni! Így hát talán túlontúl elszánt arccal is lát neki a műveleteknek a tanárnő meghallgatott mondatai után.
Mivel emeltszintes, varázsolhatja mind a kettő varázslatot. Kezdi a nehezebbel, ami ugye a szék csimpánzzá változtatása.* ~Miért pont csimpánzzá?~ *Üt szöget a fejébe a kérdés, de azt gyorsan el is hessegeti, mint a zavaró szúnyogot, ami nem hagyja koncentrálni.
Bal kezével a sötétebb vérrel teli tálka után nyúl, beledugja a mutató ujját és máris érzi a vér kissé ragadós ölelését, közben pedig az illata is megcsapja az orrát. Kellemesen fémes, ám mégis meleg illatot érez. Eléggé meglepi, hogy ilyen kellemesen hat rá ez a vér, ami valamilyen szegény legyilkolt állat testéből került ide eléje... Gyorsan ezt a gondolatot is elhessegeti, majd inkább újra a feladatra igyekszik koncentrálni. Jobb kezével közelebb húzza a széket, bal kezét újra a vérbe mártja, és nekiindul a kör rajzolásának. Ha már kör, akkor a körrel kezdi, alulról, majd ha kész újra mártogat és folytatja, mehet bele a háromszöges rész, majd pedig a közepére a pötty. Mindezek közben persze nem csak a rajzolásra figyel, nem bizony. Igyekszik maga elé képzelni egy csimpánzot, egy aranyos kis szőrös majmocskát, hosszú, lelógó karokkal, nagy szemekkel és fogakat előmutató vigyorral. És csodák csodájára, működik, persze kissé nehézkesen, de pár pillanat múlva egy majom tekintget szembe Irethel, aki a szék helyén csücsül. A lány még jobban meglepődik, szinte hihetetlen, elsőre soha semmi nem szokott neki összejönni, főleg nem a nehéz varázslatok. Még a végén kiderül, hogy az átváltoztatásokhoz ért egy picit...*
~Csak tartson ki pár percig!~ *Nyögi magában és közben a sensei felé pillant.* ~Vagy legalább addig, ameddig ideér.~ *Közben kissé bal oldalra fordított fejjel figyeli a csimpánzt, aki a padján ülve felé néz, és utánozza a fejtartását, miközben csücsörít.
Ireth az öröm eufóriájával áll neki a második feladatának. Közben a csimpánz teljesen nyugodtan gubbaszt a padon, lóbálja a lábát és figyeli Ireth ténykedését. Ireth pedig a másik tálka vérért nyúl, most a ketrecet és vele együtt a patkányt húzza közelebb magához. Most két kört kell rajzolnia, ezekkel kezdi, amikor készen vannak, beléjük kanyarítja a hiányzó részeket is, persze nem lesz tökéletes, egy kissé csálén sikerül. Közben erősen koncentrál a patkányra, majd elképzeli, ahogy egy ugyanolyan patkány is megjelenik a ketrecben. Mikor végez a rajzolással, izgulva figyeli, hogy mi is történik. A semmiből hirtelen megjelenik egy patkány a másik mellett, úgy, mintha abból válna ki. Mint amikor sejtosztódást mutatnak, ám mire éppen örülni kezdene neki, már fel is szívódik...*
- A francba! *Csúszik ki a száján, szerencsére nem túl hangosan, bár ha a senseinek denevér fülei vannak, akár meg is hallhatta.... Végül is logikus, hogy nála minden fordítva történik… A nehezebb varázslatot végrehajtja, bezzeg az alapszintű nem sikerül neki. Sóhajt.
Sebaj, gyorsan újra nekifog a rajzolásnak, most még jobban igyekszik koncentrálni, kiüríteni fejéből minden zavaró gondolatot, csak a patkányt, majd a patkányokat képzeli maga elé, közben a rajzolásra is jobban ügyel és most már az ábrája sem olyan csálé, a körök most sokkal jobban egymásba kapcsolódnak. Lámpalázasan pillant a ketrecre a rajzolás végeztével és egy félmosollyal nyugtázza, hogy valóban megjelenik ott egy második patkány is. Gyorsan az órájára pillant, hogy megjegyezze mennyi az idő, és hogy figyelhesse, ez az egyed vajon létezőképes lesz-e a követelt percekig.
Közben néha a többiek felé pislant, vagy a csimpánzzal foglalkozik. Azon is gondolkozik, hogy ha leckének gyakorlást kapnak, akkor ő mégis hogyan fogja megoldani azt... honnan szerez majd vért hozzá?*

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

A lapján kihagyott közökbe belefirkantja gyors, nem túl szép, sőt inkább rondának mondható írásával a javításokat, amint az elhangzik. Természetesen a saját hibáit is, bár részben jót mondott, ahogy azt a tanárnő is megjegyezte. Fura, hogy egy aránylag jó eszű lánynak ennyire ronda írása legyen. sokszor értehtetlen mminek ír, hisz alig olvasható az írása. Sokat rövidít, ami még jobban megnehezíti a dolgot. De hát azért a saját betűit mindenki el tudja olvasni...vagy nem? Magának ír, ha másnak szánja, akkor azért igyekszik olvashatóvá formálni a jeleket. Na mindegy, ez most lényegtelen is.
A teremben folyó különös események, mint például a sensei éhsége, a bagoly iránti vágyakozása, vagy a macskalány elleni lejáratási hadjárata mozgalmassá, izgalmassá teszi az órát.
~Az igazgató nem engedte volna közénk, ha nem tudná irányítani valamilyen szinten saját magát a "cicus" Minden bizonnyal sok akaratereje van, szívesen megismerném, de nem szeretnék az eledele lenni.~
Egy szék, amit át kell alakítani? Hát kezdejük....
Valahogy zavarónak érzi, hogy a szék a pad tetején legyen, így leteszi a földre az asztala mellé. Jobb kezébe veszi a fekete tálkát, bal kezének ujjait belemnártva elkezdi rajzolni a már ismert kört a pentagrammal és a kis körökkel együtt. Közben persze koncentrál a csimpánzra. Szemei előtt megjelenik az állat képe, amin kicsit vigyorogni kezd.
~Ennyi erővel néhány emberre is koncentrálhatnék...~
De azért ezt a gondolatot elsepregeti, hogy még véletlenül se gondoljon senkire, mert annak kellemetlen következményie lehetnek.Tehát tovább koncentrál a majomfélére. Széke kicsit kopottas, így hosszas koncentráció után egy fakó szőrű csimpánz jelenik meg a kör közepén, ráncolva a szemöldökét, kurkászva magát. Alig két perc után azonban eltünik, s a szék maradt a helyén immáron újra. Csalódottan bámulja a széket.
~Na ezt még gyakorolni kellene....de honnan szednék hozzá vért? A mókusomat nem áldozom fel érte, amúgy sem lenne elég erős a vére.~
Jöhet a patkányka....
Újabb véres tálka, azuttal a fehér színű kerül kéz alá. Kriszty belemártja ujját, persze a bal kezét. Rajzolni kezd, most a pad lapján, a ketrec köré. Koncentrál a rágcsálóra, ami egy idő után megkettőződik. A ketrecben a két patkány szűkösebben fér el. Az alapszintű varázslat a kékségnek sokkal jobban megy. Nem tünik el a patkány, mármint a másolat sem. Ott moszatolnak mindketten Kriszty előtt a kalitka alján. A lány letörölgeti a kezéről a vért. Gondolkodóba esik, hogy megismételje az első varázslatot, nem sokáig töri rajta a fejét, gyorsan nekiáll, amíg a többiek próbálkoznak. Megismétli az egész rajzolást, a koncentrálást és eléri, hogy másodszor már öt percig is megmaradjon a most is kopott szőrű emberszabású.

Nem is akar vele Melinda szórakozni. Nem igazán kedveli ezt a nőt, és kicsit tart is tőle. Az túlzás, hogy fél, meg hogy utálja. Nem utálja, mert lényegében tetszik neki a tanítási módszere... Csak ezek a varázskörök nem tetszenek neki. Pontosabban inkább a vér.
Ha éhes vagy, menj fel az étkezőbe!
Gondolatait nem mondja ki hangosan, már így is éppen elég nagy bajban van. Ugyanis nem úgy tűnik, hogy Akane-sensei annyira a szívébe zárta őt.
Kár, hogy nem fér majd bele a varázskörömbe az összes asztal...
Majd gyorsan hátrafordul, és halkan megjegyzi Krisztyne-nek és Silensnek:
- Próbáljátok valami veszélyes állattá változtatni a padotokat, vagy amit majd kell, és úszítsátok rá a vén keselyűre úgy, hogy ne tudja meg, hogy mi voltunk! Kíváncsi vagyok, mit reagál rá a nyanya...
Reméli, hogy Akane-sensei nem hallotta szavait, bár tulajdonképpen a helyzetén nem sokat ronthatna.
Inkább előrefordul, és lejegyzeteli gyorsan a válaszokat, és hogy mit gondol róluk a kedves tanárnő. Bár egyik sem olyan érdekes, mint amit Gabriel válaszához fűz - ami Melinda véleménye szerint tökéletes, nem tudja, mit kell ezen még javítgati, meg mit akar még ezzel kapcsolatban. Ő olvasott már erről a témáról, és ezek szerint a srác is, mert majdnem totál szó szerint mondta el azt, amit Melinda olvasott.
Ehhez a lényhez? Most meg kire gondol?
Egy furcsa pillantást vet Weekora. Szimpatikusnak tűnik a lány, lehetlen, hogy ő... Nem is foglalkozik vele, és reméli, hogy igaza van, és Weeko tényleg nem vérlény. Mindenesetre ez a kérdés akkor is gyanús neki, és az is, amit Akane-sensei mond Gabrielnek.
De mire egy szót is szólhatna, hogy miért piszkálja a fiút, már meg is jelenik előtte egy szék, egy patkány, és két tál...
Míg ha csak egy rágcsálót lát, csupán apró fintor ül ki arcára. De a vér láttán hányinger kerülgeti. Konkrétan inkább a szagától. Undorodó arccal mered a tálra, és a kelleténél kicsit hangosabbannyögi ki:
- Kizárt dolog... Kizárt dolog, hogy én ezzel varázsoljak. Ez undorító!
Na jó, ez csak egy dolog. Úgyis bele fogja mártani a kis kezecskéit, mert azt én döntöm el, nem pedig ő, muhahahaha!
Kétségbeesetten beledugja a bal kezét, majd egy eléggé félresikerült varázskört rajzol vele. Lehet, hogy csupán azért, mert jobbkezes, lehet, hogy mert remeg a keze, vagy csak azért, mert egyszerűen rosszul van ettől az órától, de a lényeg az, hogy eléggé elszúrja a kört.
A széket beleállítja a közepébe, és erősen a csimpánzra koncentrál. Elképzeli, hogy hogyan viselkedik, hogyan mozog, és még a szemét is becsukja...
Mire kinyitja, egy undorító, nyálkás, és zöld meztelencsigát talál a szék helyén.
- Ez nem lehet igaz! Hogy lehetek ilyen béna? Mi köze van a majmoknak a csigákhoz?
Sajnos attól függetlenül, hogy elrontotta a varázslatot, az még elég tartósnak bizonyul ahhoz, hogy Akane-sensei jól leégesse Melindát az összegyűltek előtt. Elvörösödve várja, hogy a meztelencsiga visszaváltozzon székké (ami pontosan öt perc, két másodpercig tart), és egy ideges mozdulattal kilöki a széket a körből.
Kezét ezúttal a fehér tálba mártja, és újra megrajzol egy varázskört, csak most a másik varázslathoz, a klónozáshoz. Most jobban sikerül, és ez kicsit megnyugtatja, sőt még az is eszébe jut, hogy esetleg azért szúrta el az előbb az átváltoztatást, mert a kör sem volt tökéletes.
A patkányt a ketreccel együtt az egyik kör közeébe helyezi, és elképzeli, hogy a másik körben ott van a büdös ronda dög pontos mása. Mire kinyitja a szemét, valóban ott ál az undorító rágcsáló, ő pedig felugrik az asztal tetejére. Szerencsére a tíz perc viszonylag hamar letelik, addig is elnézelődik, hogy állnak a többiek. Mire újra a varázskörre pillant, már csak egy patkány van ott.

Rettentő gyorsan jegyzeteli le amit a többiek mondanak, s azt is, amit a sensei mond, elvégre ígyis sok óráról lemaradt nem kell neki még abból is balhé, hogy nem dolgozik rendesen órán, ha már annyit hiányzott, hogy szinte ez az első átváltozástan órája, amire bejött. S még házit sem írt rá. ~Örülök hogy egyátalán nem bukok meg...~
Gondolja, s arcára ritka mosoly ül ki. Nem boldog, nem teljesen elégedett, csak nyugodt, de annyira kiszámíthatatlan az az arckifejezés egyben, de mosoly. Legyünk optimisták.
Majd Bittus akkor kapja fel a fejét, mikor a neve elhangzik.
~Nos, legalább a tippen nem teljesen rossz. Csak rosszul értelmeztem a kérdést. Van ilyen.~
Gondolja, s boldog, hogy a tanárnő nem súrja le, hogy még csak most találkoznak. Bár a lány sokat hallott a nőről, mégsem érti hogy a nő honnan tudja a nevét, de mindegy is. Inkább nekilát a feladatoknak. Közben figyeli, hogy Gabriel-t mennyire kiszemelte a tanárnő. A lánynak le is esett a dolog, de nem akart beleszólni. Már érti, vagyis sejti hogy azért van, mert Gabriel vérlény, de akkoris a lány szerint túlzás amit a sensei csinál. S hallkan meg is jegyzi, remélve, hogy a professzornő nem hallja meg.
-Azért nem kéne ennyire rászállni.
*Mondja a levető leghallkabban a legnagyobb zajban.*
~Na nézzük csak a feladatokat~
*Gondolja s neki is lát. Az asztalon lévő széket kitolja az asztal végére, s az asztal másik felére leül, majd erősen elkezd koncentrálni a kis csimpánzra, aki nagy szemekkel néz Bittusra, s nyugodtan üldögél a helyén. Minden rosszalkodás nélkül, majd a fekete tálba nyújtja bal kezének újjait, majd egy tökéletes ábrát rajzol.Pont olyat amilyen a táblán van, de nem is kell nagyon erőlködnie. Bal kezes, s remekül rajzol. Ez neki csöpp kis feladatnak tűnik. Ahogy megrajzolja az alakot, nemsokára meg is jelenik a majom*
-Wáó. Szia csöppségem.
*Mormorlja neki, miközben rápillat az órájára, s megnézi mikor telne le az 5 percecske.*
-Kicsikém. 5 percecskét maradj itt kérlek.
*Mondja, s erősen koncentrál arra, hogy megmaradjon a kis csimpánzka, majd eltelik egy perc. S Bittus egyre türelmetlenebb lesz. *
-Már csak 4 percecske drágám.
*Azzal megsimogatja a kedves kis állatkát, aki meg is kapaszkodik Bittus karjában, majd fel is mászik a vállára, mire a lányka elfelejti számolni a perceket. S eltelik még 3 perc, amíg játszik a kis csimpázkával, majd egyszerre csak egy szék csüng a lány vállán, ami le is esik, egyenesen a földre. Sokan felkaphatják a fejüket a zajra, mire Bittus elpirosodva ráles órájára, majd bocsánatot kér*
-Elnézést sensei.
*Majd boldogan pillant vissza órájára.*
~Ezaz. 4 perc 12 másodperc. Majdnem 5. Majd legközelebb jobban megy. De még gyakorolnom kell.~
*Azzal a széket odébb teszi, s a ketrecben lévő patkányra tekint, majd halkan megszólal, de kedvesen.*
-Mindjárt lesz egy ikertesód, de aztán nyugodj le, mert eltüntetem.
*Mosolyodik el a saját butaságán, majd felveszi a fehér tálkát, majd eszébe jut a tanárnő mondata. "Természetesen ehhez a varázslathoz a fehér színű tálkából vegyenek vért, ami... hát jobb ha nem tudják ki..miből van." Majd a szemei elkerekednek, s leesik neki a dolog. Vagyis inkább csak van egy gondolata.*
~Jézusom, ez Gabriel vére?!~
*Mondja magában, s majdnem elejti a tálat, sőt el is ejti, de szerencséjére úgy esik le a tál, hogy nem folyik ki belőle a vér, csak néhány csöppecske. De azért egy kellemetlen kérdést intéz a sensei felé.*
-Sensei, a két tálba lévő vérek kiék? Vagyis miék?
*Kérdezi, persze ekkor nem is gondolja hogy esetleg Gabriel ellen tesz. De titkon reméli hogy nem Gabriel vére van a tálban.
Majd mielött a professzornő bármit is mondana, Bittus belenyújtja az újjait a tálba, majd megrajzolja a két ábrát egymásba, elfintorodva, figyelve, hogy mit fog mondani a tanárnő. Végülis a patkány megkétszereződött. Aztán Bittus gyorsan letette a tálat, s beletörölte a kezét egy zsebkendőbe, s rápillatott órájára. *
~Csak legyen meg a 10 perc s kifutok a világból.~
*Gondolja, s tekintetét Gabriel-re szegezi néhány pillanatig.*
~Azért sajnálom. A sensei kicsit elveti a sulykot. Sőt nagyon...~

*Magában még értetlenkedik Gabriel viselkedésén, de a tanárnő belépése után már ha akarna, sem tudna átülni máshova, tehát marad a páros előtti padban. A válaszokat szorgalmasan lejegyzi, és mindegyik után hagy ki helyet, hogy a tanárnő hozzáfűzését is oda tudja írni, mert szokott lenni. Mikor Gabriel feláll, és remegve elkezdi előadni a választ, együttérzően pislog rá; nem, meg sem fordul a fejében, hogy esetleg azért izgul ennyire, mert éppenséggel egy vérlény ül mellette. Úgy véli, a fiú egyszerűen csak Akane sensei-től tart ennyire, és ezt Levente meg is érti. Azt viszont már nem érti, hogy a fiú miért akarja menten elsírni magát, de végül ráfogja arra, hogy az előbbi viselkedése alapján Gabriel nem éppen átlagos.
Genevieve válaszát is elkezdi lejegyezni... majd az utolsó kérdés hallatán megáll a kezében az íróeszköz. Lassan, nagyon lassan fordítja a fejét a lány felé, és hitetlenkedve mered rá... majd érkezik a tanárnő reakciója is, ami korántsem kedvező. Mikor kirázza a hideg, nyel egyet, és inkább meghúzza magát. Viszont az ő válasza helyes, tehát halványan elmosolyodik. Addig jó, amíg jól felel, és a tanárnő nem nézi ki magának. A mosolyban persze még benne van a feszültség, de azért kezd oldódni valamennyire.
Aztán reagálnak Gabrielre is. Levente összeszorítja a száját, de hangosan nem szólal meg.*
~ Miért lenne az ő hibája, ha egyszer öntudatlanul cselekszik? Nem tehet róla, hogy vérlény... ~ *Ő persze nem Weeko-ra gondol, csak általánosságban, hiszen nem tudja, hogy mi a helyzet a lánnyal, így a további szavakat is csak általánosságban érti, nem gondolja, hogy külön Gabrielnek vannak célozva. Persze, majd ha esetleg megtudja, hogy Weeko micsoda... na de az egy másik történet, ott még nem tartunk. De negatív gondolat benne aztán nincs; igaz, nem fogadna be kiscicának egy vérleopárdot, de majd teliholdkor nem keresi fel. Ha pedig egy vérlény itt lehetne az iskolában, arról az igazgató úgyis tudna, és ha az igazgató megengedné, egyértelmű lenne, hogy megvannak a megfelelő óvintézkedések, és így a vérlény sem fogja felkeresni őt. Gondolja ezt Levente...
Aztán megjelennek előtte a tárgyak; a tálakba belepislog, bár tudja, hogy úgyis vért lát bennük, de azért mégiscsak... reménykedni szabad, hogy legalább az egyikben cukorka van, vagy valami hasonló jutalom. A szavak hatására megint átkozza magát egy ideig, hogy minek vette fel emelt szinten a tárgyat, majd kénytelen-kelletlen a vérbe mártja az ujját, másik kezével maga elé helyezi a széket, és lassan rajzolgatni kezdi a kört a szék köré.*
~ Csimpánz... Hát az majom, oké, de milyen majom...? ~ *Na igen, a gond ott kezdődik, hogy nem igazán tudja, mégis hogy néz ki az a bizonyos csimpánz. Meg is akad a varázskörben, és körbepislog, hátha valaki már elkészült mialatt ő jegyzetelt... frászt. Végül maga elé képzeli a fekete majmot. Mármint nem Akane sensei-t, hanem a csimpánzt. Próbálja elképzelni a viselkedését, szemét félig behunyva, de persze nem teljesen, hogy azért lássa, mit rajzol. Hamarosan be is fejezi a kört, de még egy ideig koncentrál, és a szék mintha lassan átalakulna egy majommá. Egészen csimpánzszerűen néz ki, tehát Levente kifújja a levegőt, és hátradől. Behunyja a szemét, pihen, mielőtt nekiáll a következő feladatnak. Néhány percig hátradöntött fejjel, behunyt szemmel pihen... majd kinyitja a szemét, és a majom sehol. Rémülten forgatja a fejét, hátha elrohant valamerre... de nem, sehol nem látja, ezért minden bizonnyal már szertefoszlott. Levente nyel egyet, majd a fehér tálba nyúl, hiszen a csimpánzhoz a feketét használta. Most viszont új varázskört kezd rajzolni, méghozzá a ketrec köré, és arra koncentrál, hogy az előtte lévő patkányból kettő lesz. Koncentrál, koncentrál, rajzolja a kört... és a végefelé a patkány már eléggé mozgolódik, remeg, majd mikor végez a körrel, osztódik, és kettő lesz belőle. Levente pedig le nem veszi róla a tekintetét, csak nézi, és szuggerálja, magában kérleli, hogy el ne tűnjön.*

~ Ez a nő egy... Hoppá a nő az nem jó szó rá.... Egyszerüen ő egy hárpia. Vagy inkább egy... Na mindegy, a lényeg hogy tanulunk tőle. Meg az se utolsó hogy sokan vagyunk az órán, bár senki se szeretné követni Kamiék példáját.~ * Hála annak hogy nőből van, egyszerre tud jegyzetelni, a lendületes betűivel, meg a tanárnőt jellemezni. A válaszokat már az előbb leírta egy pergamenre sok hellyel közöttük, hogy nyugodtan ki tudja egészíteni a sorokat Akane megjegyzéseivel. Azon nem nagyon csodálkozott hogy az ő válasza nem épp a leghelyesebb, de legalább nem mondott hatalmas nagy ökörségeket. A leghátborzongatóbb jelenség számára, az ahogy nézi Gabrielt sensei. Még azt is felülmúlja, amikor annak a pláza cicának, a kelleténél idegesebben válaszolt. Ez az egész óra olyan nyomasztó... Csodálkozik az értelmes válaszokon. Most jön rá mégis milyen erős jellemek vannak ebben az iskolában... Kicsit elgondolkozik mégis milyen szinten vette fel az órát, aztán a mellett dönt hogy emeltszíntűvel valószínüleg megelégedett anno, amikor felvette a különböző órákat. Közelebb lép az egyik székhez. Elképzel maga előtt egy csimpánzat, közben a megfelelő tálkába belenyúl és lerajzolja az ábrát. AKaratlanul is elmosolyodik, amint az állatra gondol. Lehet ez volt szerencséje, mivel viszonylag hamar megjelent egy bugyuta csimpánz. Felveszi vele a lány a szemkontkatust, már amennyire tudja így úgy néz ki tovább tudja marasztalni az állatot. Már három perce bambul a csimpánzzal egszerre miközben érzi hogy fárad. Az elkövetkezendő egy perc siralmasan telik. Végül Négy perc 14 másodperckor feladja, így ott marad egyedül, csimpánztalanul.*
~ Ez gusztustalan, undorító, egyben felháborító!~ * Fordul a tálak felé. Azért benne van még az a bizonyos francia finnyásság. Nem is olyan kis mértékben. Érdeklődöen hallgatja végig a feladathoz mellékelt magyarázatot, hátha talál egy bizonyos kibúvót és másképp is megtudja oldani a feladatot, anélkül, hogy megérintse azt a titokzatos lénytől származó vér adagot.*
~ Drága kicsi patkányka maradj szépen nyugodtan, nem a te újjaidról csepeg valamilyen bizarr lénytól származó vér adag...~ * Dünnyögi magában, miközben belemártja az ujjait fintorogva a tálba.* ~ Figyeljünk hogy hogyan rajzoljuk le az ábrát, és hogy tökéletesen érintsék egymást, vagy mit csináljanak! Ezt én bal kézzel nehezen fogom megcsinálni, főleg hogy undorodom ettől az egésztől. Pedig van kézügyességem álítólag, de ez.... ez azért túlzás!~ * Nagy levegőt vesz és összeszorítja a szemeit. Rájön hogy ez mégse lenne olyan jó ötlet. Behúnyt szemmel mégse kéne szórakoznia. Nagyon koncentrál, öszpontosít, meg minden hasonló és lássuk be nem végzett rossz munkát ami az ábrát illeti, meg mintha apatkányból is eggyel több lenne. A fülét viszont megcsapja Bitta kérdése, ezért pár percig ráfigyel, hátha ő is hallhatja sensei válaszát. Persze ez nem tartott sokáig. A ketrec felé fordul, hogy csak a patkányokat láthassa. Minden más eltűnik a fejéből, csak a reszkető állatok maradnak és semmi más. De úgy látszik nem volt túl jó ötlet hogy inkább Bittára figyelt.... A második patkány nem maradt ott tíz percig. Vivien elsápad ilyedtében, és újból elvégzi a feladatot, de már csak erre öszpontosít. Másodjára már tökéletesen sikerült minden. Talán még több mint tíz percig is megmarad mindkét patkánya. Büszkén mosolyog a végeredményre. Némán várja a tanárnő elemzését a feladatot illetően. Egy papírzyebkendőbe azért egyelőre beletörli a mancsait. A körmei már úgyis borzalmasak azokért nem rágódik.*

*Nagy sajnálatára sensei ma nem rendez vérfürdőt, pedig megnézte volna. Na mindegy, talán majd máskor. Azért követi tekintetével az a madarat egészen az ajtóig, végül zöld szemeit a tanerő felé fordítja. Kérdezték, hát válaszol, méghozzá jól.*
~Tökéletes? Szuper.~ *Szerencsére hamar rákerült a sor ezért válasza után közvetlen foglalkozhat mással is. Például könyvét lapozgatja. A többiek válaszát csak félig meddig hallgatja meg. Szelektíven válogat, ha jó a válasz megjegyzi, ha nem, egyik fülén be, a másikon ki. Szépen sorba megy mindenkin, aztán nekikezdhetnek a gyakorlatnak.*
-Végre... *Nem húzza az időt, miután meghallgatta az utasítást, feláll és kezébe veszi a fekete tálkát. Kihúzza a széket a pad mellé, hogy rendesen elférjen, majd nekilát a gyakorlatnak. Igaz, ez az első ÁTV órája itt, de egyáltalán nem ijed meg a feladattól, nem kezdő, sőt... Miután elhelyezte a széket a padlón félig letérdel, leteszi a tálkát és belemártja két ujját a vérbe. Ügyel rá, hogy bőven kerüljön a nedüből ujjaira, minél erősebb legyen a varázslata. Szerencse, hogy bal kézzel kell csinálni, ő egyébként is balkezes, ergo talán ügyesebben és pontosabban rajzol mint a többiek. Megrajzolja először a kört a szék körül, majd ismét belemártja ujját a vérbe.* ~Csimpánz...csimpánz...csimpánz~ *Megvan a kör, jöhetnek a belevalók. Nem hagy ki semmit, megrajzolja a csillagot is és a pontokat.* ~Csimpánz...csimpánz... ~ *Mivel járt már állatkertben, látott már majmokat, látta mozgásukat, viselkedésüket, nem lesz semmi probléma az elképzeléssel. Amint mindent megrajzol feláll. * ~Csimpánz...~ *Erősen koncentrál a sikerre és meg is lesz az eredménye a szék szép lassan átalakul egy kicsi csimpánzzá. Elégedett mosoly jelenik meg arcán.*
-Tessék, itt a csimpánzod! *Vigyorog még egy sort. Hogy ne menjen sehová az állat kezébe ad egy csillogó tárgyat. Amíg azzal ellesz, meg tudj csinálni a klónozást. Mivel azt is bal kézzel kell csinálnia, alaposan megtörli ujjait mielőtt belenyúlna a fehér tálkában lévő vérbe. Fő a biztonság és nem szeretné, ha azért nem sikerülne, mert rajta maradt néhány csepp a fekete tálkában lévő vérből. Sose lehet tudni.
Fogja az egeret a ketreccel és a pad közepére húzza. A tálkát mellé teszi, majd két ujjával belenyúl és bőséges vért emel ki, hogy megrajzolja először az egyik kört a ketrec körül, majd a másikat közvetlen mellé úgy, hogy az egyik része összekapcsolódjon. Nem kapkodja el mozdulatait, törekszik a precízségre. Az a kör, kör legyen és ne tojás.* ~Válj ketté patkányka, válj ketté...klónozódj szépen.~ *Ismét belemártja két ujját a vérbe és megrajzolja a maradék ábrákat. A csillagokat és a pontokat, közben erősen a kettéválásra gondol. Mozdulatai még mindig precízek. saját munkájára figyel, nem nézi ki mit csinál és hol tart.* ~Klónozódj szépen patkányka.~ *amint kész van a rajzzal, ismét megtörli kezét, de tekintetét nem veszi le az állatról egészen addig, amíg ketté nem válik. Újabb elégedett mosoly, már-már vigyor.* -Zseniális. *Már csak sensei véleménye kell. Nincs más hátra, mint várakozni.*

*Megszokottan telik az óra. Kérdések, majd válaszok. Az apróbb dühkitöréseken nem lepődik meg. Mondhatni lerí a tanárról, pontosabban a Sensei-ről, hogy ilyen típusú. Inkább csak csendesen firkálgat a füzetébe, majd amikor megpillantja a jeleket a táblán azokat is, lerajzolja. A neve hallatára felkapja a fejét, majd bólint egyet. Igen, kicsit megzavarodott, mert hirtelen nem tudta, hogy melyiket kell elmondania, de így volt a legbiztosabb, hogy ha mindkettőnél elmondja. Aztán végül jön egy kisebb leszúrás az egyik diák felé. Végül is ezzel ő nem tud mit kezdeni, és minden jól megy, akkor ő kikerül abból a mágikus „rá” körből. És végül jön a kedvenc része, a gyakorlati rész. Végighallgatja, hogy mit kell tenni, aztán a székhez lép. Jobb kezében tartja a fekete tálat, míg a bal ujját belemártja, és rajzolni kezdi a kört, bele a csillagot, és végül középre a pontot. Gondolataiban mind végig egy csimpánzt képzel el, hogy mekkora, mik a jellemző tulajdonságai, és, hogy hogyan néz ki. Egy pillanatra lehunyja a szemeit, majd pár pillanat múlva ki is nyitja. Előtte pedig egy csimpánz kezd el ugrálni. Elégedetten mosolyog, de tudja, hogy nem túl sokáig fog megmaradni. De nem is az volt a cél, hogy egy örök életű csimpánzt hozzanak létre. Egy zsebkendőt előhalászva letörli ujjáról a vért, és a ketrecben lévő egérre pillant. A fehér tálban lévő vérrel kezdi el felrajzolni a köröket, hogy egymásba kapcsolódjanak, és rajzolása közben elmélyülten arra koncentrál, hogy legalább két patkány legyen majd a ketrecben. Amint végzett megint lehunyja a szemét, és erősebben koncentrál arra, hogy két patkány legyen a fém rácsban. Kinyitva a szemét, megint elégedetten letudhatja magában, hogy sikerült neki. Ott van az a két kis, helyes patkány. Feladatát teljesen elvégezte, így kényelmesen visszaül a székére. Már csak annyit kell kivárnia, hogy megmaradjon tíz teljes percig. Közelebb hajol az egyik patkányhoz, és ujjával szórakozni kezd vele. Csak abban reménykedik, hogy nem fogja megharapni, mert akkor bizony elég hangos üvöltés fogja beteríteni a termet, és nincs kedve ahhoz, hogy csúnyán nézzen rá a tanár, mert megzavarja a többi diákot.*

*Kumiko most az egyszer igazán örül, hogy angolul kell jegyzetelni, a japán jeleket nem tudná, ilyen gyorsan leírni, mármint olvashatóan. Habár mások számára biztos olvashatatlan az is, amit most ír, de az a lényeg, hogy ő majd el tudja olvasni. Lejegyzetel mindent, és a sensei szavaival kiegészíti, korrigálja a hibás válaszokat. Elégedetten biccent, hogy jó a válasza, így azt is leírja, majd mellé firkantja a "PESTIS" szót, jelezvén, hogy ennek utána kell néznie a könyvtárban. A többi választ is leírja, majd a felrajzolja a füzetébe is a vérköröket. Az emelt szintest is, mert nem árt tudni, akkor sem, ha ő alapszinten tanulja a tárgyat.
Egy kicsit kezdi idegesíteni ez a nagy felhajtás a vérlények körül. Persze egyértelmű, hogy a tanár azt akarja, hogy féljenek, de valószínű, hogy az osztály többségének fogalma nincs arról, hogy átalakuláskor az ilyen lények nem képesek kontrollálni magukat, és a saját szüleiket, vagy a szerelmüket is halál nyugodtan gyilkolnák meg. Aztán meg kiborulnának, amikor visszaváltoznak. Igaz bájitallal lehet csökkenteni az állati tudatot, és akkor van esély. Valószínű, hogy az új lány is kap ilyesmit, különben nem engednék be az iskolába...
A feketeség nem érti, hogy mért bök "rá" a nő. Aztán persze rájön. Egy hálókörletben van Weekoval.*
~ Este felszerelem az ajtómat egy rakat védőbűbájjal~
*Gondolja gyorsan, persze csakis önvédelmi okokból. Nem ítéli el a lányt, szívesen ismerkedik majd vele is, de azért jobb félni tőle, mint megijedni.
Amikor megjelennek előtte az eszközök, a széket és a fekete tálat szépen félre teszi, neki arra nem lesz szüksége. A fehér edényt meg a patkányos ketrecet közelebb húzza, majd a táblát kezdi tanulmányozni.*
~ Szóval bal kézzel megrajzolom a köröket, és arra gondolok, hogy legyen a ketrecben két patkány. Ez még nem lehet olyan nehéz. ~
*Biztatja magát, hiszen ő is tudja, hogy az átváltoztatáshoz van a legkevesebb tehetsége. Bal kezének mutató ujját belemártja a fehér tálkában lévő vérbe, és lassan rajzolni kezdi az első kört, majd a másodikat. Mire befejezi, még 2 alkalommal nyúl a tálkába, hogy egyenletes legyen a műve. Őt egyébként egyáltalán nem zavarja, hogy vérrel kell dolgozni, bájitalokhoz is használnak fel szerveket és vért, ez sem más.
Amikor kész van a körökkel, még jobban koncentrál, szinte már szuggerálja a ketrecben lévő patkányt hogy osztódjon. Még a szemét is becsukja, remélve, hogy mikor kinyitja két patkány lesz a ketrecben... Ami a patkányok számát illeti nem kell csalódnia, azonban a klón, igen csak véznának tűnik.*
~ Mintha beteg lenne... mindegy csak 10 percig bírd, ki aztán megdögölhetsz, eltűnhetsz, ami jobban tetszik. ~
*Könyörög persze csak magában, ahogy az órájára pillant. Nem meri levenni a szemét a patkányról, még pislogni sem mer, nehogy eltűnjön, de a szemét dög így is szerte foszlik alig 4 perc után.*
~ A francba. ~
*Dühödten kezdi tanulmányozni a köröket, amiket rajzolt. Azok gyönyörűen egymásba fonódó, tökéletes körök. Ott van bennük az 5 ágú csillag is pont ahogy kell.*
~ Nem értem mi lehet a baj? Ennyire nem lehetek béna, hogy még egy patkányt sem tudok klónozni. Ráadásul még a minimális 10 percre sem.~
*Körbe pillant, a többiek látszólag sikeresebbek mint ő. Ekkor akad meg a szeme Weekon és eszébe jut valami. A keze a másodperc tört része alatt lendül a magasba és ha felszólítják, akkor felteszi a hirtelen jött kérdését.*
- Sensei! Mi történik akkor ha egy vérlény vérét használjuk fel a varázsláshoz?
*Ne értse félre senki, nem akar ő rosszat a lánynak, aki valamivel hátrébb ül, de ha azzal esetleg erősebb varázslatokat lehet végrehajtani, akkor tudná, mit kéne használnia a jövőben, hogy ne égjen be az órán. Ha meg nem, hát akkor legalább tudja, mit kerüljön, de nagyon.*

*Miután befejezte félénk válaszát, tétován ül vissza helyére, meredten bámulva maga előtt a padot. Nem mer sem padtársára, sem a Senseire pillantani, sőt, szinte reméli, hogy most azonnal rászakad a plafon. Félelme pedig mégjobban erősödik, mikor a tanárnő elkezdi kioktatni, ugyanis érzi, hogy ezt nem hagyhatja szó nélkül... Weeko érdekében.*
- Igen, mert... mert még ha meg is tenné... az nem az ő hibája... És.. senkit sem szabad elítélni olyasmi miatt, amit... nem ő követ el... Sosem tenne ilyesmit akarattal. ... Szerintem... szerintem nem.. ostobaság.
*Nagyot nyel, elvégre most mondott ellent egy tanárnak. Életében először. És ráadásul nem is a leg báránylelkűbbel kezdi, hanem rögtön be a mély vízbe. Mély, jéghideg, örvénylő vízbe. Egyértelműen látszik, hogy Gabe retteg, még egy kósza könnycsepp is végiggurul az arcán.*
- Nem... nem veszélyesek... nem esznek embert... Ők is emberek... nem tehetnek róla, hogy... hogy... átváltoznak... És... vannak olyan emberek, akik... akik... rosszabbak náluk... Mert van, aki úgy is... öl, hogy nem vérlény...
*Leginkább egy darab gyümölcszselére emlékeztetheti a nézőket, úgy remeg, szinte elképesztő, hogy nem roskadt még vissza székére... Merthogy persze közben megint felállt, elvégre úgy illik, ha az ember a tanárral beszél. Még most sem mer helyet foglalni, hogy befejezte az ellenvetését. Csakis akkor ül le megint, ha a Sensei engedélyt ad neki, vagy legalább egy percig úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna Gabriel szavait.
Az erős lélekkel megáldottnak cseppet sem mondható fiú persze annyira meg lett rázva, hogy az óra hátralévő részében egyáltalán nem tud koncentrálni. De még ha tudna is... Amint elé lesz pakolva a fehér tálka, benne a vérrel, meg kell kapaszkodnia a padja szélében, nehogy kiszédüljön onnan. Úgy tűnik, eddig kérdése annyira lefoglalta, hogy nem is figyelte, hogy vért fognak használni az órán. Eddig egy Átváltoztatástanon sem volt, ami így működött volna...
A vér persze hiába van tálkában, és nem „jelenetben”, neki mégis éles képeket idéz fel emlékezetéből, ami miatt kénytelen mélyen és lassan venni a levegőt. Nem lehet rosszul óra közepén... Meredten nézi az előtte ülő körlettársa hátát, miközben az asztalt markolja, és igyekszik tudomásul sem venni a saját tálkájának tartalmának szagát.
De most mégis mit csináljon? Úgy tűnik, a Sensei nem lett értesítve, hogy.... „különös figyelmet” igényel. Akkor pedig ha most felállna és kirohanna a teremből, ki tudja, miféle következményei lennének...
Mellesleg nem, nem az ő vére van a tálkákban... pedig Gabe számára talán az lenne a legjobb, ugyanis a saját vérének látványa az egyetlen, amitől nem lesz rosszul. Így viszont... akármi is az, amiből a folyadék származik, a Griffith örökös szemei előtt hullámzik a terem tőle.
Sőt, még a hangok is mintha furcsán, valami szűrőn keresztül sodródnának hozzá. „Sensei! Mi történik akkor ha egy vérlény vérét használjuk fel a varázsláshoz?” A szavak természetellenesen távolinak tűnnek, és fogalma sincs, hogy honnan jöttek, de mikor lelki szemei előtt az eddigi alak helyett Weeko villan fel kettéhasadt koponyával, szaltót vág előtte a szoba, és homlokán gyöngyözni kezd a hideg verejték.*

//Elnézést,hogy nem írtam de nem értem rá.Vegyétek úgy,hogy ott vagyok.Már nem fogok írni.Újra elnézést.Remélem,ettől még nem bukok meg. Crying or Very sad

XD //

Meg sem lepődik, hogy a tanár azt az opciót választotta volna, hogy megegye a madárkát. Bár neki nem lenne hozzá gusztusa, az biztos, valahogy a bagolyhús egyáltalán nem való az ínyére, de ha a tanárnak tetszik, akkor legyen. Kényelmesen üldögél, hallgatja a válaszokat, néhány dolgot még le is ír, ennyire hajlandó, és ugye a már említett módon felel a senseinek, aki, nos valljuk meg őszintén, eléggé a lelkére veszi a dolgokat, és idegesen kezd el legyezgetni, majd tombolni, a sajátos módján, mindenkire a frászt hozva.
- Elnézést, sensei - az utolsó szót jó erősen megnyomja, csak hogy megmutatta, tud ő tanulni mindenből, és a memóriája sem kopott el, a híres-neves cavingtont még nem kell használnia. Majd öregkorára igen, bár ebbe bele sem mer gondolni, hiszen akkor a szépsége is odavész. Ő pedig anélkül nem tud élni, ez eléggé egyértelmű.
A Gabriel&Weeko párosra tekint, akiket éppen most terrorizál lelkileg a tanerő, nem küld semmilyen együttérző jelet, de azért a szíve mélyén sajnálja a kis szöszkét, meg a vérlény. Persze ez egyáltalán nem érdeke, pedig azért eléggé gyakran szokott abból cselekedni, mégis, most valami megindul benne, hiszen arról senki sem tehet, hogy esetleg olyan lett, amilyen. Még Weeko sem, biztosan nem önszántából alakult azzá, amivé. Bár neki őszintén szóval fogalma sincs, hogy mi az a vérleopárd, és azt sem tudja, mire fel van ez a kérdés, de lényegtelen.
Gyakorlat. Undorodott kép. Ennyi asszociáció azonnal kiül az arcára, és unottan lengeti maga előtt azt, persze csak képletesen. Megjelennek előtte az eszközök, a tanár ismerteti a módokat, a rajzok pedig ugyebár már fent vannak a táblán. Azonban valami úgy igazán most esik le neki. Nem hülye, de erről lemaradt, vagy éppenséggel elnézte. Tehát azért mondta azt a sensei, hogy vérrel dolgozni, mert... AZZAL FOGNAK. Szemei kikerekednek, és a kép azonnal marad, de még erőteljesebb lesz.
Tudja ez a hárpia, hogy mennyit fizettem én a kozmetikusomnak ezekért a körmökért...? - jegyzi meg felháborodottan azonnal magában, majd kissé óczkodva, de belemártja a kezét a fekete tálas löttybe. Nem mer odanézni, elfordul, már látja maga előtt, amint a szerves anyag a körme alá csúszik, és odaszárad, ahogy a körömlakk feltöredezik, és elkopik az egész, vagy éppenséggel elszíntelenedik. Nyel egyet, majd kihúzza a kezét, mely nevezetesen a bal, igen, megjegyezte, hogy ezt kell használnia, és munkához lát, tekintetével semmi jót nem közölve.
Rajzol, és erősen gondol a csimpánzra, és annak a viselkedésére, ergo arra, hogy ugrál, meg vakarózik, mint egy idióta, illetve mint egy bolhás. És végez a varázskörrel, csodás, és az átváltozás már létre is jön, azonban... A majom műkörmei vörösben tündökölnek. Ez van akkor, ha folyamatosan amiatt aggódunk, hogy drága ujjunk vége hogyan is fog kinézni a meglehetőségen bizarr alkotás után.
Elvigyorodik, ez egy női kis állatka, aki igenis, tényleg emberszabású, ezt ismerje el a tanár is. Magával a kinézettel nincsen semmi, azt leszámítva, hogy lakk azonnal van rátéve, a természetellenesen hosszúra keletkezű műkörmökre, mert igen, még azt is sikerült kihoznia a kinézet érdekében, pedig nem akarta.
Lassan a patkány felé néz. Megmossa a kezét előtte, ha erre van lehetőség, és megjegyzi, hogyha legközelebb ilyen órára jön, akkor hoz magával acetont is. Most jöhet a fehértál, belenyújtja a bal kezét, és ezután már rajzolja is, koncentrálás közben a két, egymásba fonódó varázskört, és tádám, tökéletes a siker. Ehhez jobban ért, bár kézügyessége nincs, az tény, de jobban tudja forgatni az ujjait, mint a pálcát. Azonnal megtámadják egymást a kis szőrős rágcsálók, ő pedig a kezeit mossa, ismételten. Leül vissza a helyére, és figyeli a tanárt, mi is lesz most.