Átváltoztatástan terem

**Hozzászólások** : 907 **Évfolyam** : Második

Az érkező diákokat figyeli, van aki neki is új. Silens bámulása kissé degesítő már, így valami választ kell adni. Egy 15 körüli mutáló fiú rekettes hangján szólal meg.
-Nemrég érkeztem, még nem találkoztam senkivel. Egyébként a Pilluamulato-hoz tartozom.
Kicsit bajban van, hisz mindkét prefektus jelen van, így valaki mást kell megjelölnie szobájába kisérőként.
-Montmorency professzor kisért fel, még szombat délután, de még csak most tudtam órára kavarodni.
Néha Melinda felé pislog, ha neki mondaná, biztos, hogy nem hinné el, de hát nem neki mondja, és amúgy is eléggé el van foglalva baglyával. Remélhetőleg nem buktatja le egyik barátnőjét.

*Halvány mosoly jelenik meg az arcán, látva, hogy a pilluamuletosok jelentős számban képviselik magukat az órán. Ezzel szemben mindössze csak egy extremusos van, de őt sem ismeri.
Ugyan baglya eléggé lefoglalja, azért feltűnik neki Krisztyne érkezése. Valahonnan nagyon ismerős neki a fiú, azaz inkább lány, nem most mégis csak fiú, de nem tudja honnan. Gyanakvó tekintettel figyeli Krisztyt, de nem túlzottan érdekli a dolog. Silensnek biccent egyet, és közben arra gondol, hogy nem lenne a fiú, azaz Krisztyne helyében. Silens ugyanis nagyon bámulja, és fura kérdéseket tesz fel neki.*
- Fogalmam sincs... *válaszolja Silensnek, miközben Kriszty is belekezd a magyarázatába. Kicsit gyanús neki, hogy nem találkoztak még, bár ha szombat óta van csak itt... Na mindegy. Irethnek biccent egyet, és figyelmét újra Helena köti le.*

*Eltöprengve, lassan bandukol a pince irányába, hogy újra beüljön egy kissé hátborzongató, de érdekes átváltoztatástan órára. Még mindig úgy gondolja, hogy felelőtlenség volt magukkal hozni a nőt a középkorból, hiszen ezzel megbolygatták a kényes egyensúlyt, és fogalmuk sem lehet, hogy ezzel mit változtattak meg a jelenben. De hát ki ő, hogy megmondja, mi helyes, és mi nem...? Ő csak egy diák, aki jobban teszi, ha csendben marad, bármennyire is berzenkedik. Kivéve persze, ha négy éven keresztül szeretne szenvedni a folyamatos piszkálás miatt. De azt meg nem igazán akarja, így az első változat lép életbe, miszerint megszoksz, vagy megszöksz.
Ettől függetlenül, bár magának is nehezen vallja be, tetszik neki a tanárnő tanítási stílusa, és biztos abban, hogy sok olyan dolgot megtanulhatnak, ami idő közben feledésbe merült. Ezért is jutott arra az elhatározásra, hogy amennyiben lehetséges, jövőre emelt szinten fogja tanulni az átváltoztatástant, soha sem lehet tudni, hogy mikor jön jól neki az itt megszerzett tudás.
Annyira elmerül gondolataiban, hogy kicsit tovább sétál, ezzel elhagyva a tanterem ajtaját. Kicsit bosszankodik a dolog miatt. No, nem azért, mert figyelmetlen volt, máskor is előfordult már vele, egyszerűen nem szeret a pince folyosóján sétálgatni, főleg úgy, hogy nem is figyel oda a környezetére, annyira elgondolkodik.
Az ajtó elé érve végig simít egyenruháján és talárján, nem szeretné, ha emiatt kifogásolnának valamit rajta, főleg úgy, hogy ahogyan észre vette, a tanárnő nagyon ügyel a megjelenésre. Kezét óvatosan a kilincsre helyezi, és halkan kinyitja az ajtót. Belépve a terembe kicsit elhúzza a száját.*
~Sehol egy pugnaxos...., szép. ~
- Sziasztok! - köszön végül semleges hangnemben, majd múltkori órához hasonlóan, az ajtóhoz legközelebbi padhoz sétál és leül a belső székre.
*Táskájából kivesz egy ív pergament, egy pennát és tintáját, majd rövid hezitálás után kikap még egy régen olvasott regényt is, majd a táskát maga mellé téve rögtön el is merül az olvasásban, megpróbálva kizárni a helyet és a teremben üldögélők halk hangját.*

Lycaria mindig optimista. Komolyan, tényleg.
Amikor meg mégse, akkor érvénybe lép az első mondat, és a röpke pesszimista mondatot – mely általában saját, önmaga szerint borzalmas képességeit becsmérlendő fogalmazódik meg benne – pillanatnyi elmezavarnak tudhatjuk be és kihúzhatjuk az élet nagy forgatókönyvéből, fel nem használható jelenetként. Persze, amennyiben tudna róla, hogy csak így farigcsálják a sorsát és beleavatkoznak a végzetébe, bizonyára felszólítaná a felette ítélkezőket, hogy vegyenek vissza és ne csapkodják az ép elméjére káros csapókat az orra előtt, inkább segítsenek kicsit magához térnie a tegnapi hajnalig tartó olvasási akciója után. Valószínűleg a rengeteg misztikus regény miatt jutnak eszébe ehhez hasonlóan képtelen és zavarodott gondolatok, az alvás igenis hasznos lenne néha. Viszont mit csináljon, olyan csábítóan álltak ott halmokban a könyvek, fájt volna ellenállni a hívásuknak… Mostanában úgyis lekötötte az átváltoztatástanra való gyakorlás a plusz órák elkerülése végett, a kastély felfedezése és az ismerkedés. Ugyan még nem szerzett annyi barátot, mint amennyit szeretett volna, dehát a Tornerans egész lakosságával való lebratyizás tulajdonképpen elég képtelen feladat és körülbelül annyira lehetséges, akár a Holdra való teleportálás. Még egy varázsló számára is gondot okozna, ő pedig egyáltalán nem nevezhető annak, ha alapul vesszük gyászos órai teljesítményét.
Legyint egyet és töprengés helyett megpróbálja megkeresni az ajtót, végülis a megkérdezése esetében az elkésés és a kínhalál közül a lány inkább az utóbbit választaná. Bár hozzá kell tegyük, Akane-sensei esetében, valószínűsíthetően a kettő egy és ugyanaz, vagyis az egyik vonja maga után a másikat. Természetesen múltkor pusztán pontokat vont le, ettől függetlenül ki tudja; milyen kedvében találják ma. Féltündénk meg érthető módon nem vágyik a kerékbe törésre, esetleg annak enyhébb változataira. Per pillanat egy jókora adag gyümölcsfagyit kíván eperdarabokkal, ám semmi sem tökéletes, az alagsorból se lett cukrászda az idő alatt, míg nem járt errefelé.
Pedig milyen klassz is lenne, felteszem a Signusok kedvezménnyel vásárolhatnának, lévén ennyi lépcsőt kellett megmászniuk az idejutás érdekében.
Na ja, én is részrehajló vagyok, senki sem hibátlan. Egyébként is, vannak különbségek a között, hogy valakinek a fagylalt vagy a szadizmus a gyengéje, ha ebből a szempontból nézzük, totál átlagosnak mondhatom magam…
Áhh, megint elkalandoztam!
Helyére rángatja a táskáját a vállán, bárhogyan igyekszik, az egyfolytában a lecsúszással próbálkozik. Nem mintha nem töltené el kifejezett öröm a cuccai kiesésére és a hideg kövön való szétszóródására, az tényleg csodálatos lenne, mi többet kívánhatna? Egyszerűen nincs hangulata a szedegetéshez, mivel az is a tanóra eleji mulasztást vonná maga után. Tűnődve bambul előre, kinyissa az ajtót vagy sem? Lenni vagy nem lenni?
Egyrészt előre kíváncsi mit tartogat számukra a tanárnő, másrészt azonban némi ijedelem is eltölti, ha már az első órán vérben tocsogtak, a másodikon tutira igazi henteléses mészárlásnak lesznek tanúi. Ami ugyebár azért is baj, mert Lycaria nem tűri az erőszakot, az elvei ellen való tett, meg amiatt is probléma lenne, hogy kérdéses; ki ölne kit. Bizonyára furán hangzik, ettől függetlenül bármilyen kattant legyen, nem vágyik a korai halálra. A diricawlja magányos lenne nélküle. Talán venni kellene egy kitömött papagájt neki, és akkor megoldódna a probléma, nyugodtan kezdhetné ásni a saját sírját, a varázslénye meg boldogan folytathatna társasági életet a játékkal. Na, mindegy, ezen ráér filozofálni.
Ahogy említettük, őrült egyénről van szó, ergo meg is fogja a kilincset és lenyomva beszambázik a terembe, egyenesen egy középre eső padhoz. Mielőtt leül, gyorsan és hallhatóan köszön az ott összegyűlteknek, Melindára külön rámosolyog, aztán ráhelyezi a „koffert” a székre és az asztal recéinek kitapogatásával tölti hasznosan a fenn maradt időt, mivel az e heti egészséges mértékű álmodozásadagját a hely előtt szobrozva kimerítette. Unatkozni meg csakazértse fog.

Ezek az órák valahogy sehogysem akarnak végetérni. Egyik jön a másik után, kész rohanás az egész, és mindjárt itt a nagy, híres, és rettegett vizsgaidőszak is. Mondanom sem kell, hogy Genevieve még fel sem készült rájuk, sem lelkileg, sem testileg, sem tudásilag. Testileg majd ráér később tornáznia, hiszen megrögzött véleménye, hogy a tökéletes megjelenés az elősegíti a jó eredményt, és hát azért az ép testben ép lélek mondás sem utolsó szempont nála.
Az ajtó lassan kinyílik, majd belép. Visszafogott öltözékben jelenik meg, egy egyberészes ruhát visel, persze a cipő az teljesen természetes neki, hogy egy kínlasztó fajtából való. Nem tudja, hogy mihez kezdjen most magával, életében először van átváltoztatástanon. Kumikot sem látja, pedig akkor legalább már lenne egy ismerős alak, akivel el tudna kellemesen csevegni, kénytelen lesz máshoz szocializálódni. Még kutat ismerős alak után, de maximum csak névről ismeri az embereket, órákról, de amúgy egyáltalán nem. Végül fogja magát, és leül Amelie mellé, őt gyakrabban látta eddig is, de még megismerni nem nagyon volt ideje.
-Szia. Amelie Clarkson, ugye? Én Genevieve McDarell vagyok, pilluamuletos. Remélem nem gond, hogy ideülök, te vagy a leginkább ismerős arc, mert láttalak már pár órán. De ha esetleg foglalt a hely, vagy valami, akkor szólj... Maximum nem megyek el innen. - az utolsó kis foszlány természetesen más csak gondolatban van megjegyezve, mosolyog a lányra, próbálja a lehető legkedvesebb oldalát mutatni.
- Kíváncsi vagyok, itt milyen perverziót fog kiélni a sensei. Nem sok jót hallottam róla... Szégyen, nem szégyen, ezen az órán még nem voltam.

//Pontok Robert Trianusnak.//

* Vivien egy fehér-zöld kockás ingre, meg egy fekete szoknyára kapta fel az egyenruhát. Örül hogy jó idő van, de a kastély falain belül, hála a hideg falaknak, nem lehet annyira érezni a júliusi hónap melegségét. Pálcájával a táskájában siet az órára bár bizti nem késik el. Bestál a terebe, köszön a bentieknek, és elfoglalja az egyik helyet. Már fárasztják az órák, de ki kell tartson egészen addig amíg el nem utazik Franciaországba haza. Kipakol a padra, és csendben várja a tanárnő érkezését. Firkálgat egy keveset az egyik lapon, utána pedig befonja a haját, hogy legalább addig ne unatkozzon. Sajnos nem nagyon ismeri a diákságot, meg signusukat se nagyon lát. Na de hát ez van.*

*Újra örülhet annak, hogy a padláson található a pugnaxosok területe. Az átváltoztatástan terem meg a pincében. Ez egyenlő a sok sétával. Bár legszívesebben inkább legurulna a lépcsősorokon, mint egy fél hulla. Így a vizsgák felé eléggé elfáradt. Pedig nem kéne, pont a vizsgákra. De nem gond, majd Amelievel tanulnak esténként… Tényleg tanulni fognak, bár az még kérdéses, hogy mit. Elég sok időbe telt mire leért a teremhez, de reményei szerint a tanár még nincs bent. Nem kéne még kevesebb pont a pugnaxnak. Benyit a terembe, és a tanár még nincs bent. Hála az égnek. Aztán megpillantja Ameliet, és mellette egy ismeretlen lányt. Egy kisebb fintor után a barátnője mellé lép.*
-Szia!
*Egy gyors csókot nyom Amelie ajkaira. Aztán a mögöttük lévő padba leül. Lerakja maga elé a füzetét, és a tollát, majd elmélyülten rágja a tolla végét, várva, hogy a tanárnő mikor lép be a terembe, megtartva az újabb órát.*

*Bittus arcán kedves mosollyal sétál a tanterem felé. Léptei most igencsak kecsesek, s hosszúra nyúlnak, tekintete csak úgy sugárzik. Napról napra egyre komolyabb s felnőtiesebb, bár ez nem ide tartozik. Lassú lépteit a tanterem felé irányítja. A talárja olykor meglibben a lépteken, s cipője kopog a folyosó kövein. Ahogy közelebb ér a teremhez egyből be is nyit. Egyenlőre nem mond túl sokat, csak biccent egy kedves mosollyal Raphael és Melinda felé, majd Vivien-re és Lycaria-ra mosolyog, s úgy köszön kedves csengő hangon.*
-Sziasztok.
*Azzal megindul az egyik pad felé, majd lepakolja a cuccait, s átolvassa az eddigi tananyagot. Úgyanis nem volt olyan sok órán, s nem árt ha kicsit átnézi, hátha dolgozat lesz...*

//user nem biztos hogy lesz, házfelújjítás miatt. plusz a testvéri gépmegosztás miatt...xD//

*Izgatottan és egyben félve lép be az átváltoztatástan terembe. Felvette talárját és extremusos kitűzőjét, fekete cipőjéhez az első órájára. Még egy nyakkendőt is sikerült kibányásznia a böröndjéből indulás előtt. Az órájára pillant majd elfoglal egy szabad padot. A padra egyből leteszi füzetét,tollát és varázspálcáját is.*
~Vajon pontos lesz a tanár?~
*Ismét felpillant és szét néz a termen. A legtöbb pad már elvan foglalva. Úgy érzi, hogy csak ő ücsörög egyedül a padban. Kíváncsian várja az első órája tananyagát. Eléggé unatkozik itt egyedül. Rég nem beszélgetett senkivel így ez csak mégjobban fokozza unalmát. Lassan kinyitja füzetét, majd várva a tanárt rajzolgatni kezd az utolsó oldalra.*

*A könyv nála mindig sikeres figyelem elterelés. Mostanában ritkábban ül le egy jó regénnyel valami csendes zugban, egyrészt a sok tanulni való és házi feladat tenger miatt, másrészt szívesen tölti az idejét Raphaellel. De így órák előtt mindig tud pár percet szánni arra, hogy a kedvenc könyvei egyikéből haladjon pár oldalnyit. Sőt, ha nem zavarják meg, elég szépen tud haladni. De hát őt ott fent nem szokták meghallgatni, mivel valaki kecsesen lehuppan mellé.
A kedves csacsogásra felkapja pillantását, majd kicsit meghökkenve fogadja a szóáradatot. Nem a lánnyal van a baj, csak kell pár pillanat, mire ki tud szakadni az író által megteremtett fantáziavilágból, és vissza tud rázódni a valóságba. A félmásodperces csendet kihasználva ajkaira halvány mosoly kúszik, majd bólint egyet a kérdésre.*
- Igen, én vagyok az, pugnaxos. De ezt gondolom nem kell mondanom, ha a nevemet is tudod - feleli szintén kedvesen, de köztük az a különbség, hogy a lány tényleg nem játssza meg magát, hanem így viszonyul a másikhoz.
*Ami meglehetősen dőre dolog tőle, hiszen soha sem lehet tudni, hogy kiben, és kiben nem bízhat meg a varázsló lánya. Hiszen a signumusosokról is azt gondolhatnánk, hogy kiérdemelhetik a bizalmat, de erre ott volt Mya példája, aki köszönés nélkül tűnt el az iskolából, anélkül hogy hagyott volna pár sort. Már emiatt is óvatosabbnak kellene lennie, de hát ki gondolná, hogy egy pilluamuletos lánynak, aki bátran mer csacsogni, esetleg nem lehet jó természete....*
- Maradj csak nyugodtan - teszi még hozzá. - Legalább nem kell egyedül ülnöm órán - nyugtatja meg a lányt, miközben lehajol és felveszi táskáját, hogy eltegye könyvét. Most már úgy sem fog tudni olvasni. Miközben pakolgat, a lány mellette tovább folytatja mondókáját, amire halkan hümmög egyet.
- Kár, hogy nem voltál az óráján - véli éber tekintettel. - Bár a tanárnő megjelenése nem valami bizalomgerjesztő, no meg a tanítási módszere sem, meg a diákokhoz való hozzáállása sem - mosolyodik el -, attól függetlenül érdekes órát adott le legutóbb, arról nem is beszélve, hogy ha megfelelően teljesítesz, meglepő módon még dicséret is elhagyja a sensei száját - meséli, észre sem véve, hogy mennyit beszél.
*A nyíló ajtó láttán elkapja pillantását és kicsit zavartan Raphaelre mosolyog, amiben érthető, hogy most így jártak, de mégsem küldheti el maga mellől a lányt, az a viselkedés nem lenne rá jellemző. Viszonozza a csókot, és még végig simít a fiú arcán, majd követi tekintetével, amíg le nem ül mögéjük. Majd újra a lánynak szenteli figyelmét, miután jobban megnézte, hogy milyen ruhában ült be az órára. - Nem akarlak megbántani, de nem mondta senki, hogy az órákon kötelező az iskolai egyenruha? - kérdezi kicsit aggódva. - Tudod, erre a tanárok többsége elég érzékeny, és nem lenne jó pont a tanárnővel emiatt bajba keveredni - inti a lányt figyelmeztetően.

*Gabriel sokkal jókedvűbben lép be a terembe, mint ahogy szokott. Na nem mintha a fiúcska (aki amúgy tény, hogy tizenhét éves, de legalább három-négy évvel kevesebbnek tűnik törékeny alkata és babaarca, meg ártatlan és félénk viselkedése miatt) akármikor barátságtalan vagy mogorva lenne, sőt. De általában inkább rémültnek tűnik, mikor belép az órákra, és szégyenlősen foglal helyet valahol hátul.
Most viszont arcán kellemes mosollyal lép be, oldalán egy lánnyal... Akinek megjelenése mellesleg meglehetősen érdekes, ugyanis haja és bőre gyönyörű és ápolt, ruhái viszont kimondottan szakadtak.
Ez az egész már csak azért is furcsa, mert Gabriel általában a gyengébb nemmel szemben különösen félénk, mintha tartana tőlük. Másodszorra pedig az amúgy pedáns és úrifiúcska beütésű srác mintha észre sem venné a lány patrac öltözködését. Sőt, mintha egyenesen az őt kísérő vadóc lenne mosolya és jókedve forrása.*
- Sziasztok.
*Most még köszönése is határozottabb mint általában. Bár még mindig üres asztalt keres, és úgy ül le, hogy kissé elhúzódjon a tömegtől, azért legalább nem úgy néz ki, mint aki megijed és elszalad, amint valaki hozzá szól.
Amint a furcsa lány leült mellé, Gabe szépen előpakolja a felszerelését, és jógyerekhez méltóan várja az órakezdést.*

És íme jön is a szöszkeség vidámságának oka:
Egy szakadt ruhákkal rendelkező leányzó.
Komolyan valami hajléktalannak lehetne nézni, vagy hasonlónak. Tulajdonképpen tényleg csak a bőrén és a dús, sűrű fekete haján látszódik, hogy ő amúgy tökéletesen ápolt leányzó, csak nincsenek jó ruhái. Vagy egyszerűen csak az öltözködés az utolsó, amivel foglalkozik. Mindig csak annyi volt a lényeg neki, hogy a fontosabb részeket takarja a ruha, a többi része meg nyugodtan lóghat rajta szakadtan.
Még egyáltalán nem szokta meg ezt az órai tömeget, így aztán szorosan Gabriel mellett marad, hűségesen és kissé még tartózkodva a többiektől. Ahogy belép, elmotyogja az orra alatt gyorsan.
- Sziasztok...
És bizonytalanul le is csüccsen Gabe mellé. Tulajdonképpen Weekonak egyáltalán nincs felvéve az átváltoztatástan. Ő mindössze azért jött, hogy Gabriel mellett legyen, tehát felszerelése sincs és a tantárgyhoz sem ért különösebben. Persze... Azon kívül, hogy az átváltozás nála a születési tartozékcsomagba beletartozik. Olyan, mintha fel lenne mentve a tantárgy alól.
Aztán ügyes kismacskaként szépen elővesz egy kisebb (uzsonnás?!) dobozt és odatolja Gabriel elé.
- Egyél.
Suttogja oda halkan, nem parancsolón, inkább kérlelő hangnemben. Annak ellenére, hogy ő a "kisállat" kötelességének érzi, hogy "gazdája" nagyon is jó bőrben legyen. Érkezése óta pedig megtalálta a nagytermet is, pár segítőkész diák útmutatásával pedig megoldotta az ételproblémáját. Szóval most a dobozkában ott hever egy szalvétába csomagolt szendvics, meg egy üveg tej. Sőt, egy apróbb szegletben még egy kisebb csoki is rejtőzik. Órakezdésig még bőven el lehet fogyasztani az egészet, és nagyon laktatónak néz ki.

**Hozzászólások** : 3 **Évfolyam** : Első

*Göndör, barna lobonccal kísért arc tűnik fel az ajtóban. Gwen. Ezüst-fehér csíkos ruha van rajta, elegáns ferde csíkozással. Alja, mely térdéig sem ér, nem szenved hiányt ráncokból. Pántból viszont igen. Very Happy

A lány nyakában hosszú fekete gyöngysor, csípőjén fekete öv, lábán pedig szintén fekete magassarkú bőrcsizma. Van még rajta egy fekete talár, mely persze teljesen szét van nyitva, így látható ruhája, melyet alatta hord. Kezeiben könyv, néhány tekercs pergamen, vállán táska melyben penna és tinta van. Épp csak belépett máris mosolyogva indul tovább a teremben, hogy elfoglalhasson egy még üres helyet. Persze Aranyvérű, így az illemtől nem áll távol, természetesen fenkölt modorában, csilingelő tiszta hangon szólal meg.*
- Szia Mindenki!
*Köszönése után néhány emberre szélesen rámosolyog aztán finnyás mozdulatokkal kezd el kipakolni táskájából és le kezeiből.*

*Kumiko nem túl lelkesen indul el a szobájából, hogy az átváltoztatástan terembe menjen. Nem igazán akarta felvenni a tárgyat és meg is van rá az oka. De a felsőbb utasításnak //xD// nem mondhatott nemet, így végül utólag, nagyon-nagyon utólag felvette. Abba bele sem gondolt, hogy ez megint egy csomó házi feladatot és a vizsgákra plusz felkészülést jelent.*
~ Nem vagyok normális. ~
*Gondolja az ajtóba érve, ahogy végig simít a ruháján. Ma is mint mindig a térdig érő bakancs, térdig érő szoknya és ujjatlan felső van rajta. Persze mindez feketében... A mihez tartás végett selyemből készült kis kabátkát is vett magára és arra vette fel a talárját. A kitűzői most a táskáján díszelegnek, mert ma úgy volt kedve. Így nem tűnik ki rögtön, hogy ő bizony prefektus. Talán nem is baj...
Egy utolsó nagy levegőt véve, majd nagyot sóhajtva nyomja le a terem kilincsét majd belép. A látvány enyhén sokkoló a Mitológiák és vallások óra előttihez képest. Most ugyanis majdnem tele van a terem.
Körbe pillant és meg is lát pár ismerős arcot. Most például az új diák Ian tűnik a legszimpatikusabbnak így oda sétál hozzá, miközben a többieknek is odakiált egy "Sziasztok"-ot.*
- Szia Ian! Leülhetek?
*Kérdezi meg nem túl sok lelkesedéssel a hangjában. Nagyon reménykedik, hogy a válasz nem lesz és ezt indokként felhasználva elmenekülhet a teremből. Ám nagy valószínűséggel csalódni fog, és a fiú megengedi hogy leüljön. Ha az utóbbi történik, akkor leül és előpakolja a jegyzetfüzetét meg a kedvenc pennáját. Könyve ha kellene sincs, hiszen alig félórája határozta el, hogy mégis felveszi a tárgyat.*
~ Ha Akane senseinek nem tetszik az az ő baja. ~
*Rendezi le magában a dolgot egy vállrándítással, majd Ian-hez fordul.*
- Na és, hogy érzed magad most? Az első órád előtt?
*Kérdezi meg, kissé ironikusan hathat a hangja, de mindez csak azért van, mert semmi kedve ahhoz, hogy itt töltse el az időt.*

*Mikor meghallja, hogy egy ismerős hang szól felé, felpillant a füzetébe rajzolt kockákról és végigszemléli, hogy tulajdonképpen ki is szólt hozzá. Pár pillanat múlva felismeri a lányt.*
- Szia Kumiko! Persze. Ülj csak le!
*A fiú végigtekint a prefektuson majd egy erőltetett mosollyal az arcán felel neki.*
- Hát eléggé izgulok... De amúgy átlagosan.
~Hát most mégsem mondhatom azt neki, hogy tök parázok és félek az első órámtól.~
*Körbetekint a többi diákon majd lassan a lány felé fordul és halkan odasúgja neki.*
- Szerinted komolyan itt fogok barátokat találni?
*Majd ismét körbe néz a diákokon és mindenkit alaposan megszemlél.*
~Biztos ki van akadva, hogy ezzel nyaggatom állandóan.~
*Gondolja magában és a lány válaszát várva ismét rajzolgatni kezd a füzetébe.*

*A mai nap nem az övé. Ma sikerül szinte mindenhonnan elkésnie, de legalább most tornázott egy kicsit a futással. Az sem árt néha, persze túlzásba kell sem ejteni, de ettől még nagyon messze tart.
Vállán a táskával rohan a terem fel, hiszen az órája szerint már rég elkezdődött az óra.
Ahogy megérkezik a teremhez megáll az ajtó előtt, majd tanulva korábbi esetéből lassan kinyitja az ajtót.
Rögtön körbekémlel, hogy bent van e már a tanár. Örömmel látja, hogy még nincs ami egy halvány mosolyt csal az arcára. Megkönnyebbülve csukja be maga mögött az ajtót, majd társaihoz közelebb lépve kicsit hangosabban köszön a jelenlévőknek.*
-Sziasztok!*Azzal választ is magának valahol egy csendes helyet ahova szépen le is ül, majd kipakolja a holmijait, főleg a pálcáját. Miközben vár megpróbál lenyugodni teljesen és kipihenni a futását. Persze ez nem azt jelenti, hogy elalszik, inkább elkezd rajzolgatni az egyik lap sarkára valamit miközben továbbra is szaporán veszi a levegőt.*

*Jól sejti és engedélyezik, hogy leüljön. Hiába nem az ő napja, de ha már leült és beszélgetést kezdeményezett, akkor figyel is a fiúra. Az órával kapcsolatban csak felhúzza a szemöldökét.*
- Ne aggódj, nem lesz semmi baj.
*Mondja magabiztos hangon, de valójában az ő gyomra sem a legjobb. Mondhatni kissé ideges.... Látja ahogy Ian kétszer is körbepillant a termen és először nem érti mit néz annyira, aztán persze felhangzik a már "megszokottnak" mondható kérdés.*
- Nem, mert nem hagyom.
*Mondja mosolyogva és hangosan felnevet, amiért lehet a többiek hülyén néznek rá. Aztán amikor befejezi a nevetést Ianhez fordul, aki ismét rajzolgatni kezd.*
- Lehet ha odamentél volna valakihez. Vagy majd egy másik órán. De talán ezután is...
*Igazából nem tudja mit kéne mondania. Az ember nem talál csak úgy véletlenül barátokra, azért tenni kell. Bár ha jobban belegondol ő eddig szinte mindenkibe csak úgy "belebotlott" nem volt célja, hogy ismerkedjen. Minden estre reméli, hogy Ian hamar barátokra lel, mert már tényleg kezdi zavarni ez a kérdés.*
- Mit rajzolsz?
*Kérdezi meg végül, most már sokkal normálisabban, mint mikor megjelent.*

*Ian lassan Kumiko elé tolja a füzetet. Majd mutogatni kezd benne.*
- Kockákat.
*Tulajdonképpen a fiú sem tudja mire jó ez de legalább nem unatkozik.*
- Majd óra után beszélgetek valakivel.
~Talán. Ha szóba áll majd velem valaki.~
- Mindig ennyit szokott késni a tanárnő?
*Ezen a kérédsen most a fiú is eltöpreng.*
~Vajon miért késik ennyit? Talán... nem az nem lehet!~
- Kellett valamilyen tankönyvet hozni? Mert én ugye még csak tegnap jöttem és nem tudok semmilyen óráról semmit. Pl.: hogy mi kell rá vagy hogy mi a tananyag stb.
*Miután ezt elmondta Kumikonak, a fiú füzetébe mereng és gondolatiba merül.*

*Figyeli a kockákat, de nem érti. Mondjuk nem is kell hogy értse, nem ő rajzolgatja. Egy vállrándítással rendezi le ezt is, mint ma már sok mást is. Az hogy Ian kivel beszél, kivel nem nem különösebben izgatja, csak bólint rá egyet, hogy tegyen úgy, ha azt akarja. A tanárról azonban illik tájékoztatni az új diákot.*
- Hát igen késni szokott. Elém például ő jött ki a kastélyból, amikor érkeztem. De nekem várnom kellett rá pár órát. Úgyhogy te szerencsés vagy.
*Jegyzi meg arra utalva, hogy bizony ő elég gyorsan kiment a fiú elé, nem kellett rá órákat várni, sőt még utána is körbe vezette. Nem úgy mint annak idején Akane sensei tette vele. Megmutatta neki, hol fog aludni aztán otthagyta...*
~ Könyv? Milyen könyv? ~
*Lassan jut el a tudatáig, hogy Ian már megint kérdezett. Hiába a régi szépnek kevésbé mondható időkön merengett. Igaz, akkor nagyon boldog volt, hogy ideérkezett, de azért lehetett volna szebb is a fogadtatás...*
- Könyv. Nem tudom. Azt is csak fél órája tudom, hogy járok erre az órára. Eddig sosem voltam, de "rámparancsoltak".
*Mondja és az ujjaival macskakarmokat mutat, jelezve, hogy nem szó szerint értendő. Ha jobban bele gondol egészen kedvesen kérték meg, de ettől még nem lett több kedve.*
- Ha majd kell megmondjuk, hogy nem tudtuk.
*Újabb vállrándítás, nem kell ezen annyit aggódni.*

*Újabb átváltoztatástan. Határozottan szorongva közeledik a folyosón a fiú, egyszerű fehér pólóban és farmernadrágban, nyakában a szokásos szürke sállal, ami inkább csak dísznek van, nem igazán melegít, télen megfázna benne, az egyszer biztos. Fél vállára kapta a táskáját, most meg csak szökdécsel a terem felé, labdáját dobálgatva, aztán egy sóhajjal áll meg előtte. Nem nagyon vonzza az óra, hiszen Akane sensei tartja, már megint... Nagy levegőt vesz, majd lenyomja a kilincset, és belép a terembe. Körbenéz, biccent az ismerősebb arcoknak - akik maximum azért ismerősek, mert látta már őket a folyosón -, majd megpillantja Kumiko-t. Vidáman int a lánynak, viszont a hirtelen mozdulattól kiesik a kezéből a ladba. Gurul, gurul, majd valahol Gabriel és Weeko padja alatt állapodik meg. A fiú felszisszen, majd követni kezdi a lasztit, keresi, mégis hova gurulhatott... Majd mikor megpillantja, akkor bocsánatkérően vigyorog rá a párosra.* - Öö... véletlen volt, bocsánat... *Közli hülye vigyorral, majd lehajol, és felkapja az asztal alól a labdát. Újra Kumiko-ra pillant, és újból int neki, mostmár rendesen, viszont azt is észreveszi, hogy a lánynak van padtársa, ezért ő maga az előbb említett páros előtti padba telepedik le, és hátrafordul.*
- Amúgy Henzsely Levente vagyok... Voltatok már bent Akane sama óráján? Ha nem, akkor örüljetek neki... *Nem igazán tudja, mit mondhatna, de hát éljen az ismerkedés, szóval csak nagy szemekkel pislog a másik kettőre, és reméli, hogy nem küldik el a fenébe.*

*Gabriel bár nem öltözködik feltűnően, ha az ember közelebbről megnézi, akkor látja, hogy világelső márkákat visel mindenkor, melynek egy-egy darabjának árából lehet, hogy mások kész ruhatárat tudnának vásárolni maguknak. Ennek ellenére úgy tűnik azt vallja, hogy nem a ruha teszi az embert, Weeko szakadtságát ugyanis mintha észre sem venné.
Látván, hogy a lánynak nincs felszerelése, sietve és készségesen vesz elő neki tollat és papírt, hogy ha mást nem, legalább az rajzolgathasson órán. Ugyanezzel a mozdulattal pedig megsimogatja Weeko feje búbját egy édes mosollyal. Érdekes látványt nyújthatnak, ugyanis a mozdulat egyáltalán nem barát-barátnő kapcsolatra utal... inkább mintha Gabriel egy cicát simogatna meg. Vagy egy barátot, már ha az normálisnak számít, ha valaki így cirógatja meg a barátja haját. Bár ha azt vesszük, sok embernek a legjobb barátja pont a házi kedvence, szóval az egyik dolog nem zárja ki a másikat, nem?
Mikor a cica elővesz egy dobozt, és megkéri, hogy egyen, meglehetősen meglepődik, és kissé elpirul, mintha Weeko rajtakapta volna valamin. Na igen... az orvosok mindig mondják neki hogy nem szabad kihagynia étkezéseket a gyógyszerei miatt, ebédidőben viszont nem volt étvágya, így éhgyomorra vette be a keserű orvosságot. Nem is érezte magát túl jól miatta, lehet hogy Wee ezt érezte meg? Minden esetre hálásan mosolyog, és elveszi a szendvicset. Észre sem vette, hogy azóta megéhezett... komolyan, Gabriel képes lenne összeesni alultápláltság miatt, aztán mikor kérdőre fognák, azt kellene mondania, hogy nem érezte, hogy éhes.*
- Köszönöm.
*Nagyot harap a szendvicsbe, az arcán elterülő mosoly alapján pedig Weeko jó munkát végzett. Gabe magához képest elég jóízűen kezd el falatozni, csak a kenyér felénél áll meg egy pillanatra.*
- Te nem vagy éhes?
*Előkelő neveltetése ellenére képes lenne nemes egyszerűséggel csak odanyújtani a szendvicset Weekonak, hogy harapjon belőle.
Így telik-telik az óra előtti idő, a tanárnőre várva. Csak akkor ijed meg kissé, mikor valami a lábának ütközik. Meglepetten pislog körbe, de mielőtt észrevehetné a labdát, egy csupán látásból ismert kartársa áll meg előtte. Sőt, most hogy belegondol, mintha a szomszéd szobába látta volna párszor bemenni a fiút... Ezek szerint körlettársa is, csak még sosem beszéltek. Ami amúgy Gabriel természetéből kiindulva nem csoda.*
- Se... semmi baj... bocsánat...
*Rögtön zavarba jön, és bár neki semmi szüksége rá, de bocsánatot kér. Talán azért, mert nem vette fel gyorsabban a labdát? Ki tudja. Gabriel az Gabriel. Mikor körlettársa leül eléjük és hátrafordul, még el is vörösödik. Úgy tűnik nem épp egy társasági jellem, de azért próbálkozik, mert mindezek ellenére bemutatkozik.*
- Gabriel C. Griffith. Igen... én voltam már itt... bár nem szoktak sokan észrevenni...
*Hangja egészen elhalkul a mondat végére. Na igen, mindig meghúzódik a hátsó padok egyikében, ahol nem ülnek sokan a közelében, nem csoda hát, ha észrevétlen marad.*

*Némi kis késéssel, de megjelenik a császárnő maga is. Innentől fogva a diákoknak a késés halálosbűn és számíthatnak summás kis pontlevonásra. Természetesen ahogy belépdel a terembe, körbepillant, megszemléli a diákok arcát, ki ismerős, ki ismeretlen... Bár Akane számára mindenki ismerős, hiszen valami rejtélyes módon pontosan arcra meg tudja mondani a neveket, tudja ki kicsoda. Leellenőrzi a jelenlévőket, majd újra az asztalához lépeget, ahogyan azt előző órán is tette.*
- Konnichiwa! Attól tartok kár magamat ismételni, miszerint pontosan ki is vagyok, és mik a szabályok. Akik újak, azok kérdezzék meg azoktól, akiknek már volt része eme káprázatos órák egyikének. És akkor kezdjük a fekete levessel...
*Természetesen a kígyó szemekhez most sem illő boldog kis mosoly jelenik meg az arcán. Egy valódi, két lábon járó hüllő. Elővesz egy pergament, majd könnyed tollvonásokkal jegyzi fel magának, gondolatait hangosan mondva, hogy a diákok is jól hallják.*
- Kamilla Spero, illetve Salquë Thalion Calwa Átváltoztatástanból ünnepélyesen megbuktak, mivel nem jelentek meg!
*Elégedetten szusszant egyet, mintha ez a kis esemény voltaképpen valami boldogsághormon túltengést adott volna neki. Ugyanis a mosolya még szélesebbé válik, ahogy körbepillant az itt ülő diákokon.*
- Nos, remélem ez mindenkinek jó ösztönzés, hogy jól teljesítsen a mai órán! Eléggé fel lesz pörgetve, tekintve, hogy két anyagot kell átvennünk, illetve év végi ismétlésként egy dolgozatra számíthattok. A menetét még bonyolítja ugyebár az is, hogy az egyik tananyag emelt szintű, a másik meg alap. Akik emelt szinten viszik ezt a tantárgyat a mai órán nehezebb lesz, mivel egy komolyabb és egy kisebb szintű átváltoztatást kell véghez vinniük, de a jutalmuk meg lesz, ezen ne aggódjanak. Eltekintek Kamilla és Sal kivételével azoktól, akiknek múlt órán mondtam, hogy a mostani elején mutatniuk kell mit fejlődtek. A későbbiek folyamán lesz külön óra, aki jó jegyet szeretne év végére, az eljön.
*Egy ideig hallgat, majd nagy levegővétellel nekikezd.*
- Először is, felteszem mindenkinek a személyre szóló kérdését. Miközben jönnek majd a válaszok, én felrajzolom a két varázslathoz kapcsolódó ábrát, majd a hozzájuk való eszközök is meglesznek. Miután mindenki szépen válaszolt, az emelt szintesek véghez viszik mind a két varázslatot, méghozzá egymás után. Az alapszinteseknek mindössze egyet kell.
*Nyugodtan végigsétál a padok közt, ekkor látja meg Krisztyne-t, és mosolyogva simít végig a vállán, megjegyezve hideg, szinte sziszegő hangján.*
- Krisztyne kedves, értékelem a bemutatódat, később majd szeretnék konzultálni róla veled...
*Ellépdel Melinda mellett is, akinek a baglya már az óra megkezdése óta folyamatosan csak huhog, és hangzavart csap. Kimondottan idegesítő, így egyszerűen nem lehet sem órát tartani, és a többieket is zavarja majd a koncentrálásban, amikor a varázskört rajzolják fel és varázsolnak. Megáll némileg vészjóslón a lány mellett, majd hüllőtekintetével lepillant rá, már a mosoly sincs az arcán.*
- Melinda. A madarad zavarja az órát, és nem szeretném, ha félresikerült varázslatok lennének a tollas miatt. Négyféle lehetőséged van: felfalom a baglyodat. Felhasználom az egyik átváltozáshoz, vagy esetleg a következő óra véredénykéiben az ő vérét töltöm. Elküldöd innen. Vagy mind a ketten távoztok az órámról. Elég világos voltam?
*Sorolja fel szépen, határozottan és még viszonylag kedvesen az opciókat. Az első pedig nagyon is lehetséges, bizony jó pár napja már nem evett, ideje lenne újra falatoznia. Ha dönt a lány, utána szépen továbbsétál a diákok közt, ekkor veszi észre Weekot és Gabrielt. Elmosolyodik szélesen, mintha csak valami nagyon jó dolgot sejtene előre is. Ám fordul egyet és szépen visszasétál az asztalához nagyot szusszantva.*
- Az emelt szintű óra anyaga, a nagyobb bútorok átváltoztatása állattá. Az alap szintű óra anyaga pedig a kisállatok mágikus klónozása. Tehát, kezdődik a kör. Melinda, véleményed szerint miért praktikus bútorok nagyállattá való változtatása? Krisztyne, szerinted mik ugyanennek a varázslatnak a hátulütői? Silens, mondj egy olyan állatot, aminek a méreténél nagyobbat már nem lehet varázsolni. Arachna, te harcban hogyan használnád fel ezt a varázslatot? Ireth, szerinted van-e külön elvárás ennél a varázslatnál a felhasznált vérrel kapcsolatban? Amelie, szerinted miért hasznos a kisállatok klónozása varázslat? Lycaria, milyen varázskört rajzolhatunk vajon ennél a varázslatnál? Genevieve....
*Hirtelen abbamaradt a kérdésáradat, úgy mered rá egy ideig. Eléggé kirívó ruházatban van a lány, ráadásul így is jött be órára, ami eléggé nagy pofátlanságra utal. Legalábbis Akane szemében mindenképpen. Így aztán csak kissé irónikus mosollyal kérdi.*
- Mit gondolsz vörös festékkel, vagy vérrel készítjük a varázsköröket? (Igen.. ez a kérdés tényleg felvetül benne, hogy vajon tudja-e a lány a választ.) Vivien, szerinted van-e számlimit, hogy mennyit tudsz klónozni egy varázskörrel? Raphael,a harcban hogy használnád az említett varázslatot? Bitta, szerinted mennyire van hatással a varázslat a másolás alanyára? Ian, szerinted, ha mondjuk olyan 100 patkányt klónozunk ezzel a varázslattal, az alanyok fizikuma illetve elméje mennyivel gyengébb, vagy erősebb az eredeti állaténál? Gwendolin, szerinted van-e időhatára a klónozó varázsige hatásának? Kumiko, mikor találhatták fel ezt a varázslatot? Alice, csak állatokon, vagy növényeken is lehet használni a sokszorosító mágiát? Levente, szerinted a varázslóra hatással van ez a varázslat? És végezetül....
*Igen, a végére hagyta őket direkt. Azt pontosan tudja, hogy Weeko-nak nem kötelező részt vennie az ÁTV-n. Azonban láthatóan a szőke kis kölyökkel barátkozott össze. Gerard nem hagyta, hogy kísérleteket végezzen el rajta, és ez kifejezetten bosszantja. Egy bosszús tanár néni, pedig sose hoz sok jót.*
- Gabriel, meséld el kérlek szépen nekünk, miben másabb, vagy hasonló a vérlények átváltozása az animágiától? Úgy hiszem nagyon közelről tudod ezt a témát megfigyelni.
*Jelentősen Weeko felé pillant, nem lehet nem észrevenni ezt a célzott pillantást, amit a lány felé küld. Pontosan arra játszik rá, hogy kiderüljön. Elégedett, gonosz mosollyal az arcán fordul meg, és lép a táblához, hogy felrajzolja szépen az óra varázslatainak varázsköreit. Egyelőre még nem varázsolja ki az edényeket és a többi tartozékot, végighallgat minden egyes választ, mielőtt a gyakorlati rész jön.

Bútorból átváltoztatás nagytestű állattá

Átváltoztatástan terem - Page 5 Tvltoztatstan02

Varázslatos klónozás: kisállatok másolása mágia útján

Átváltoztatástan terem - Page 5 Tvltoztatstan03

// A válaszokat kérném lerendezni holnap 18-19 óra között. Köszönöm. És remélem nem hagytam ki semmit a kérdésekből xD//

*Az eltelt percek hosszúak, unalmasak, ennek ellenére eszében sincs beszélgetést kezdeményezni senkivel. Nincs hozzá kedve és türelme. az Extremusosok valahol hátul ülnek a többiek iránt mégúgy sem érdeklődik jelen helyzetben. Mikor már nem tud mit kitalálni saját szórakoztatására megérkezik a tanerő. Milyen szerencse. Egy halvány mosoly jelenik meg szája szegletében és mocorogni kezd, hogy feltornázza magát. Ő most látja először karvezetőjét, legalábbis órán belül. Ez az első ÁTV órája ahhoz képest, hogy pár napja érkezett szép teljesítmény, egyből a közepébe.
Miután rövid szemlélődés után letisztázta magában pozitív véleményét előszedi cuccát. Úgy tűnik nem lesz rá szüksége.* -Mi? *Halk csodálkozás. Máris számonkérés? Ajaj, ez érdekes lesz, azt sem tudja mit vettek eddig és hol tartanak. Nincs mit tenni, gyors fellapozza a könyvét és kutatni kezd amíg a tanerő a padok közt sétál. A hangját hallja csak egyenlőre, de az is éppen elég ahhoz, hogy hirtelen felröhögjön és hátranézzen vállalva ezzel minden borzalmat, mai vele történhet ezután. Tekintete a madárra téved és lelki szemei előtt látja azt a négy lehetőséget, amit felsorolt a nő. Igazán tetszetős az első kettő, szélesen elvigyorodik és egy félig hangos megjegyzés, sokkal inkább ötlet hagyja el száját. *
-Süssük meg! *Hupsz, kicsúszott és még nyelvét is végighúzza ajkain. Persze, nem enné meg, pfúj már. A probléma sajnos hamar megoldódik és kénytelenek visszazökkenni az óra menetébe. Jönnek a kérdések. Nagyon fülel, rá van kényszerítve. Mikor rá kerül a sor, próbál valamiféle használható választ kicsikarni magából, hangja mégsem bizonytalan. Mi van akkor ha elrontja? Semmi, kijavítják és azt fogja megjegyezni.*
-Tárgyat állattá a harcban? *Érdekes kérdés.* -Én figyelemelterelésre használnám első sorban. Egy olyan állattá változtatnám, ami megzavarhatja az ellenfelet és gond nélkül semmisíthetem meg...akarom mondani tehetem tehetetlenné. Vagy, ha sokkal erősebb az ellenfelem, olyan állatot választanék, ami segíthet elmenekülni. Helyzettől függ... de egy pár gyilkos méhnek tudnék örülni. Ha nagyobb állatot tudnék varázsolni, akkor pedig fürge, masszív, támadó szelleműt választanék. Vagy medvét és egy csapással leterítené. Vagy lovat. *Fantáziája az van, amúgy kitart amellett, hogy helyzettől függ milyen állatnak örülne a legjobban és első sorban a figyelemelterelésre törekedne, az segít a legtöbbet. A többiek is szép sorban válaszolgatnak, néha figyel, néha pedig az ábrákat nézegeti.* ~Klónozást mondott?~

Ügyes cicusként ücsörög Gabriel mellett, sőt, amint simit kap a fejére, még dorombolni is kezd nagyban.
S ahogy a fiú jóízűen falatozni kezd boldog mosoly ül ki az arcára. Annyit már megtanult, hogyha másnak örömöt okoz, ő is boldogságot érez furcsa módon. Egészen elmélyülten figyeli Gabrielt, természetesen annyit lát rajta, hogy majdhogynem csont és bőr. Ez már csak amolyan ragadozó vonás, hogy látja ki a jó vad, és ki nem. A fiú biztosan jó falat lenne, de vékony és alig van rajta valamicske kis zsír.
Ejnye!
Kicsit meg is rázza a fejét, hogy a Másik csak tűnjön ki a buksijából, nem helytálló gondolatok ezek a "gazdiról".
A kérdésre azonban picit összerezzen és szélesen elmosolyodva nyalint végig a száján, csillogó szemekkel pislogva a szendvicsre. Tulajdonképpen elfelejtkezett a maga étkéről, túlságosan is sietett Gabrielnek összeállítani harapnivalót. Útközben gondolkodott egereken is... noh de azok a félfogára se lennének elegek.
Már éppen válaszolna is, amikor egy labda gurul alájuk, majd jelenik meg egy fiú is. Nagy cicaszemekkel pislog le a labdára, szinte megigézve. Mint amikor a macskák figyelik a gombolyagot, és olyankor csak egyetlen szó ismétlődik a fejükben:
Gombolyaggombolyaggombolyaggombolyaggombolyaggombolyaggombolyaggombolyaggombolyaggombolyaggombolyaggombolyaggombolyag...
Nagy szemekkel pislog fel Gabrielre, amikor a szöszi bocsánatot kér, és jelentősen elgondolkozik.
- A "bocsánat" olyan, mint a "köszönöm"? Hálás vagy neki?
Kérdi kíváncsi tekintettel, de Levi bemutatkozására rögtön felé fordítja a fejét és tétován Gabrielre pislog. Mintha tőle várná az engedélyt, hogy nyugodtan bemutatkozhat mostmár. "Gazdi" szépen bemutatkozik, Weeko pedig ügyes kislányként dorombolja büszkén.
- Weeko Abooksigun.
Jelenti ki, persze a következő kérdésre már elcsodálkozva pislog nagyokat. Még a fejét is kissé oldalrabillenti, Leventére figyelve.
- Miért? Harap?
Kérdi meglepetten, de ekkor már jön is a tanár szinte végszóra. Egészen elcsendesül a vérleopárd lány, láthatóan sokkal jobban összehúzza magát a nő jelenlététől. Kifejezetten tart tőle, van egy... olyan rossz aurája. Hogy ez női megérzés, vagy a másik énjének köszönheti, fogalma sincs. Azonban hiába próbálja magát minél jobban összehúzódni, észreveszik, sőt, mondhatjuk úgy, hogy kiemelik. Sőt, utalnak a kilétére. Ami hát valljuk be... eléggé kockázatos. Akár tömeghisztéria, akár pletykák is kapnak szárnyra a dologról...
Neki az semmiképpen nem jó. Gabrielre pislog nagy cicaszemekkel, mintha csak folyamatosan kérlelné rá, hogy menjenek el innen gyorsan. Persze, hogy azért fél, elvégre ennyi ember reakciója sokkal rosszabb lehet, mintha csak egy-kettő tudja meg...

*Az ugyan furcsa neki, hogy a fiú békésen elfalatozgat itt óra előtt, de ki ő, hogy belekössön? Órán minden bizonnyal nem fog, ha meg mégis, azt úgyis a tanár dolga elintézni, szóval ő nem zavartatja magát. És még azt sem mondhatjuk, hogy kinézi Gabriel szájából a falatot, köszöni szépen, ő már evett, egyáltalán nem éhes. A bocsánatkérésre meglepve pislog, és ezt már nem hagyja szó nélkül.* - Miért kérsz bocsánatot...? *Kérdezi bizonytalanul, valóban nem érti, és ha valamit nem ért, az nem nagyon szokott neki tetszeni. A zavart és az elvörösödést pláne nem érti, és szinte már aggódva figyeli Gabrielt.* - Rosszat mondtam...? Vagy megzavartam valamit...? Vagy negatív a kisugárzásom, és az zavar...? Elmehetek, ha kell... Bőven van még hely a teremben... *Felpattan, és mentegetőzve emeli maga elé a kezeit. Látszik rajta, hogy tényleg mindenféle sértődés nélkül elmegy, ha elküldik; sőt, talán már magától is menne, nem érti Gabriel viselkedését, és számára az értetlenségből fakad a félelem, viszont mostmár eléggé érdekes lenne, ha csak úgy fogná magát, és arrébb költözne, annak ellenére, hogy azt mondják, maradhat.
Végül félredönti kissé a fejét, és mintha kezdene eszébe jutni, honnan ismerős a fiú.* - Te is a harmadik fiú hálókörletben laksz? Mintha arrafelé láttalak volna néhányszor... *Mostmár a leányzóra siklik a tekintete, és a kezdeti elküldéstől való félelem után szemügyre veszi az öltözetét, és összefonja maga mögött a karjait. Nem igazán mutatja meglepettségét, és természetesen ezért sem szólja meg a lányt, úgy öltözik, ahogy jólesik neki. Aztán visszanéz Gabrielre, és kissé bizonytalanul nyújtja felé a kezét.* - Hé... körülbelül úgy viselkedsz, mintha minimum le akarnám harapni a fejed. Ártalmatlan vagyok, tényleg. Ma már beszedtem a dilibogyóimat. *Kedvesen, de még mindig kissé zavartan vigyorog rá a fiúra, a kezét otthagyva előtte, várva, hogy Gabriel megrázza, vagy bármi. Weeko szavaira viszont leengedi a kezét, és csodálkozva pislog a lányra. Nem felel a kérdésre, hiszen nem neki szólt, a névre pedig mosolyogva bólint.* - Huh... Eléggé bonyolult neved van, de szép. *Jegyzi meg, majd megrázza a fejét.* - Neeem... azt hiszem, nem harap, de... nem túl kellemes a társasága, hidd el.
*Ekkor viszont már érkezik is az emlegetett szamár, mire felkapja a fejét, majd visszahuppan a helyére, igen, mégiscsak marad a Gabriel és Weeko előtti padban. Kihúzza magát, előre figyel, és igyekszik egyetlen szót sem elmulasztani; jegyzetelésre készen áll, bár még nem írogat. A bukások bejelentésére elég nagyot nyel; igen, ez neki tökéletes ösztönzés, eszében sincs kihúzni a gyufát, lustálkodni, vagy akármi. Dolgozat óra végén. Lelkiekben már készíti magát a dolgozat nevű kivégzésre, a különórán pedig eltöpreng. Az az igazság, hogy szüksége lenne a jó jegyre... nagy szüksége... viszont nem tudja, mennyire jó ötlet önként bejönni egy nem kötelező órára.
Bár, ha jobban belegondolunk, Akane-ról van szó... így a különóra is kötelező. Kissé frusztráltan kifújja a levegőt, a lehető leghalkabban, és nagy betűkkel felírja magának, hogy "különórára bemenni!!!!", mielőtt még meggondolja magát a végén. Átkozza magát egy ideig, mi a fenének vette fel alapszinten a tantárgyat, de oké, akkor vágjunk bele, egymás után a két varázslatot...
A Melindának intézett szavakat nem hallja, és milyen szerencse, hogy nem hallja...! A "felfalom a baglyodat" rész az, aminél nagy eséllyel sikítva rohanna ki. A kérdéseket hallgatja, a saját nevét várja, majd mikor meghallja, pár pillanatig gondolkozik, aztán feláll, megköszörüli a torkát, és még mindig kissé éneklő hangsúllyal szólal meg; ez ugyebár az idegességére utal.*
- Véleményem szerint egy kezdőre talán még lehet hatással, hiszen eléggé elszívhatja az erejét, de egy profi ezt talán már meg tudja akadályozni... más mellékhatást nem igazán tudok elképzelni, ami egy varázslót érhetne. *Ezután már vissza is ül a helyére; csak nem szedik le a fejét, ha rosszat mondott. A kérdésre, amit Gabriel kapott, elhúzza a száját. Na, erre ő is tudna válaszolni, és természetesen nem ő kapta a kérdést... Fenébe. Mindenesetre hátrapislog a szőke fiúra; súgni eszében sincs, sejti, hogy ennyit azért Gabriel is tud, ha meg nem... nos, Akane óráján akkor sem súgna, az egyszer biztos. A körökkel egyelőre nem törődik, hiszen a tanárnő nem mondta, hogy bármit is kellene velük kezdeni. A Weeko-nak célzott pillantást éppen ezért nem veszi észre, mert ő maga hátrafele pislog.*