-Rendben*miután Rufus látta a megbékélt Naomi mosolygó szemeit. Neki is felcsillant a szeme és megfogadta magában, hogy ha legközelebb Csillagvirág ilyen helyzetbe kerül nem fogja kinevetni.*
-Na, hogy most már kibékültünk. És én megfogadtam, hogy máskor ilyen helyzetbe nem nevetlek ki. Beszélhetnél magadról, mert előbb is kértem csak akkor miattam nem tudtál mesélni.*mondja a cipőjét kémlelve, majd a lányhoz fordul és hallgatja a sztorizást, ha a lány belekezd, de ha nem kezd bele akkor Rufus ad egy kis bátoritó szavakat kedvesének.*
-Nyugodtan mesélhetsz! Senkinek nem fogom elmondani. És ha nagyon akarod akkor majd én is sztorizok magamról.*mosolyog a lányra és várja a mesét.*


//Fagy//

*Két kilóméter nem egy olyan rövid táv, amit valaki csak úgy unalmában lefut mondjuk; főleg, ha fizikailag annyira nulla, mint egyesek... például az a lány, aki mégis megtette ezt a távot, bár nem futva, csak könnyedén sétálgatva. Rebesgettek valami olyasmit, hogy van errefelé egy tó, gondolta megnézi magának, így még nem járt úgysem. Világosbarna haja kibontva omlik a vállára, fehér rövidujjú póló van rajta, az elején egy tűzliliom képével, valamint farmerszoknya.
A lány nyakában egy hermelin foglal helyet, egészen kényelmesen elvan ott, ő nem érzett meg semmit a húszperces sétából. Azért Lilith sincsen kifulladva, és nem mondható félholtnak, mégis az első adandó alkalommal letelepszik a fűbe a tó mellé, és kinyitja a magával hozott kis könyvet. Vöröses a borítója a könyvnek, benne pedig könyvjelzőként egy rózsaszínes szalag. A lány éppen ott nyitja ki, majd a szalagot félreteszi, és törökülésben ülve belemerül az olvasásba. A hermelin időközben lemászik a nyakából, és a közelben hempergőzik a fűben, de Lilith oda sem figyel rá.*

*Középmagas, vékony leányzó sétál a Tó felé. Lábán fekete bakancs, és neccharisnya van, felül pedig egy igen rövid, szürke ruha van rajta, amin meghatározhatatlan minta van. Nyakában jó pár nyaklánc, mind két csuklója tele van karkötőkkel. Barna haja kibontva omlik a vállára. Éjszaka nem aludt semmit, de ez nem látszik rajta. Már kora reggel elindult felfedezni a környéket, meg a kastélyt. Nem is várta meg, hogy szobatársai felkeljenek, hogy bemutatkozhasson nekik. Amint leér a tó partjára megáll, és végignéz a tájon. Elkönyveli magában, hogy tényleg nagyon nem olyan, mint otthon, de idővel megszokja. Látja a kikötőt, hát elindul arra. Meg is hosszabbítja az utat, hol eltávolodik a víztől, hol közelebb megy, közben meg próbálja megjegyezi a táj minden részletét. Végül odaér a kikötőhöz, de eszébe sincs csónakba szállni, inkább leül a móló végére, és lelógatja a víz fölé a lábát.*

*Csak ül a móló végében, és dobálja a kezébe akadó kavicsokat a vízbe. Tökéletesen el van így, nem kell neki semmi extra. Persze gondolkozik ő is, mit lehetne csinálni, aminek nem örülnének. Szereti a nem normális dolgokat, főleg, ha baj is származik belőle. Éppen venné elő a bakancsa szárába tűzött pálcáját, hogy csináljon is valamit, amikor meghallja a lusta lépteket. A nagy csendben nem nehéz. Érzi, hogy milyen közel van hozzá az illető, de meg nem fordulna. Eljátszik a gondolattal, hogy mégis pálcát húz, és leátkozza az ismeretlen fejét, de inkább hagyja. Végül is csak közel jött, hozzá sem ért. A szeme sarkából látja, hogy leül mellé az illető. Azt így is megtudja, hogy fiú, de nem, még mindig nem néz rá. Előre figyel, a tó túlsó partjára. A szemöldöke a magasba szalad, amikor a srác hozzászól.*
- Kathleen O'Connor. *Mutatkozik be ő is, de nem látszik rajta, hogy teljesen odalenne, hogy van itt még valaki, és megismerheti, vagy hogy nincs egyedül, végre akadt társasága. Bedobál még pár kavicsot a vízbe, végül a móló szélére tenyerel, és kissé a karjaira támaszkodva előre dől. Haja miatt így sem sok látszik mondjuk az arcából.*

*Nem gondolta volna, hogy bárki is leáll vele kavicsot dobálni. Ahogy figyel, viszont látja, hogy a srácnak az a szándéka, hogy messzebb dobja, mint ő, így hát igyekszik ő is minél messzebbre elhajítani. Kevés sikerrel, a fiú így is nyer. Tényleg bosszantja kicsit, de eszébe sincs kimutatni.*
- Hm? *Ennyi jár a morranásra. Ha valaki nem tudja normálisan kifejezni mit akar, ő mit erőlködjön? Eldob még pár követ, és akkor Edward megdobja a hajót. Megint csak a szeme sarkából, de látja, hogy vigyorog a fiú. Felkap hát egy nagyobb kavicsot, és ugyan a felé a hajó felé dobja. Az neki is csapódik, és végig pattog a hajón, nem esik be a vízbe. Innen is látszik, hogy a festék kicsit lepattant ott, ahol a kő érte, de nem feltűnő. A többi karcolás mellett tényleg senki meg nem mondaná hogy került az oda, feltéve, hogy egyáltalán észreveszik. Végignézi a kavics útját, és végre a fiú felé fordul. Edward meg láthatja, hogy egyáltalán nem csúnya, sőt.*
- Mi jár a győztesnek? *Szólal meg kicsit rekedtes hangon, és egy gúnyosabb mosolyt is megereszt. Végigméri a fiút teljes egészében, de nem látszik az arcán semmiféle vélemény. Megint elfordítja a fejét, és dobál tovább. Nem valószínű, hogy ők ketten komoly eszmecserébe merüljenek. Pár szóban beszélgetni meg így is lehet. Ha valami nem tetszik a fiúnak, majd ő elmondja. Kathleen nem tesz a hangulat ellen, neki megfelel így is.*

*Amíg Edward őt nézi, ő addig szintén a fiút, de közel sem úgy, ahogy az őt. Szemét módon kifejezéstelen arccal, csak a szemöldökét húzza fel, amikor már kezdi unni kicsit. Csak figyel, kb úgy, mint a kisgyerek szokott, amikor nem érti mi van, mintha nem venné észre, hogy lehet jobb lenne újból hátat fordítani, és megvárni, míg kicsit magához tér.*
- Meleged van? *A hangsúlya nem arról árulkodik, mintha nagyon érdekelné, csak szivatja szerencsétlen gyereket. Azért azon elgondolkozik, hogy mi a halálért jött le talpig feketében ilyen szép időben, de hát aki szeret szenvedni, szenvedjen. Ő speciel tök jól el van a ruhájában. Nehezen is lenne benne melege.*
- Nem te nyertél. Nekem nem nyeremény az, amit megkapok, amikor akarok. *Önbizalma van, az biztos, de elszállva azért mégsincs. Élvezi viszont a helyzetet.*
- Valami új kéne. *Mondja a hajódobálásra, már mindketten megdobták, próbálgatják, ki meddig megy el balhé téren. Megtudták, ennyi elég. Feleslegesen nem akar rongálni. Megnézi Edward kezét, de nem teszi szóvá, nem kérdezi, hogy mi történt vele. Pedig érdekli. Mondjuk azt már leszűrte, hogy nem egy nyugis jógyerek a srác, úgyhogy biztos valami bajba keveredett. Tényleg, ő mióta lehet itt? Nem, ezt sem kérdezi meg. Még hogy ő érdeklődjön? Felejtős.*
- Kössük el. Mondtam, hogy nyeremény kell. Te meg nem feltétlen vagy az. *A kedvesség csak úgy sugárzik. Most meglátja, hogy milyen az egoja a fiúnak. Ha ezzel sikerül lehúzni, akkor... inkább majd meglátja, nem gondol előre. Felhúzza a lábait, és feláll. Indul a hajóhoz egyből. Persze ahhoz, amit előzőleg megdobáltak, és fel is lép a fedélzetre. Habár inkább csónak, mint hajó.*
- Jössz vagy egyedül megyek? *Azt sem bánja. Ólt már hajóban is, csónakban is jó párszor. Kötelező, ha valaki az óceán mellett nőt fel. Előre megy az orrba, de nem ül le. Egyenlőre nem, ki tudja, lehet még a végén neki kell elkötni a hajót.*

- Jobb volt a másik. *Mondja, miután végignézte a fiú érdekes vetkőzési módszerét. Szétszaggatni a ruhát... de végül is, ő tudja, neki sok köze nincs hozzá. Elgondolkozik, talán csak azért csinálja, hogy ő lássa milyen nagyfiú. Minden esetre, ha ez volt a célja, nem jött be. Edward elégedett fejére csak a szemöldökét vonja fel megint. Nem tudja mire van úgy oda.*
- Bárkinek, amikor akarsz? Akkor nem kuncsorognál így. *Úgy tűnik feltett szándéka letörni a fiú önbizalmát. Ezért valószínű mindent meg is fog tenni. Nem tudja mi, de valami furcsa van a fiúban. Nem agyal ilyeneken inkább.*
- Signumus. Te? *Hátrapillant a válla felett. Ezen még ő is meglepődik. Mit érdekli egyáltalán, hova jár Edward? Teljesen mindegy, vagy találkoznak, vagy nem. És különben sem szokása a kérdezősködés. Általában nem érdeklik a dolgok. Minek tenné hát? Visszanéz Edwardra megint azzal a félig kérdő, félig lenéző tekintettel, félmosollyal a szája sarkában.*
- Nem mindegy, hogy azért nem vagy trófea, mert nem akarsz, vagy azért nem vagy, mert nem fogadnak el annak. *Közli nemes egyszerűséggel. Azt már nem vágja hozzá, hogy Ed jelenleg a második kategóriába tartozik. Legalábbis őnála. Visszafordul megint előre.*
- Gondolod? Akkor bizonyítsd be! *Mármint hogy tényleg nyeremény, csak a lány még nem jött rá. Az esélyt megadja, pedig már most nem sok esélyt lát arra, hogy meggyőzzék. Az szinte lehetetlen. Neki megvan a saját véleménye, amitől senki nem térítheti el. Hirtelen megfordul, és a vitorlás korlátjának dőlve nézi a srác szerencsétlenkedését.*
- Ajaj, ez most azt jelenti, hogy nem foglak tudni lerázni? *A hangja olyan, mintha teljesen kétségbeesett volna, de közben az arca nem változik. Megint egy dolog, amiben biztos: ha akarja, bárkit leráz. Feltéve, hogy tényleg akarja.*
- És te lennél az? *Már most látja, hogy nem hajóznak ki. Ő egyedül nem tud elbírni egy hajóval, a fiú meg látszólag képtelen rá. Segíteni azért eszébe sem jut. Karba tett kézzel áll tovább a korlátnak dőlve. Figyel csak, fogalma sincs, hogy hogy sikerült Edwardnak így összegabalyodnia a kötelekkel. Logika kéne csak, a rángatástól nem fog rendbe jönni, de most lesz olyan kedves, és ezt most kivételesen nem dörgöli a srác orra alá.*
- Nincs. *Rázza meg a fejét, még a haja is röpköd picit. Nem tudja mit keres még mindig itt ezzel a szerencsétlennel. Segíteni úgysem fog, és ki tudja mennyi idő, míg a másik kicsomózza, amit összekötött.*

- Ha ott élnék, te nem lennél velem. *Vágja oda, vagyis inkább csak mondja, nem agresszív ő, és nem is ideges. Pont ez lehet még idegesítőbb, hogy halálosan nyugodt, míg a fiú egyre jobban felhúzza magát. Még ha nem is tudja, hogy mennyire, de látja, hogy kezd kiakadni. Egyébként pont úgy van, ahogy Edward, őt sem látni soha könyörögni, és inkább lelép, vagy kitalál mást, kevésbé tisztességes megoldást, mint hogy másnak a talpát nyalja, hogy elérjen valamit. Nem szokta megjátszani magát, és nem változtat senki kedvéért.*
- Morci vagy? *Figyeli, hogy csapkod Edward, tényleg nem hiszi, hogy el tudja indítani a hajót. Lehet nem is kéne, neki nincs kedve kifizetni, ha tönkremegy. Remélhetőleg nem fog, vagy ha mégis, hát Edward a ludas, elviheti a balhét. Persze Kathleennek eszébe sem jutna lelépni a bajban, nem olyan ő. Vállalja, amit tett. Sajnos elég gyakran akad rá példa. Meglepődik, mikor a fiú a szemébe néz, eddig kerülte a pillantását. Úgyhogy nagyon gyorsan előveszi legelbűvölőbb arckifejezését, és azzal a bizonyos félmosollyal végigméri a fiút. A kérdést nem is érti, ezért inkább két pillantással azt is eltusolja. Beszél Ed össze-vissza.*
- Huha, képzeld, nekem is vannak. Akad köztük olyan is, mint te vagy, bár én a jobbakat szeretem. *Kinek mi a trófea. Nem lehet eldönteni az arckifejezéséből, hogy igazat mond-e, vagy sem. Bár a viselkedéséből következtetve nem lehet lehetetlen.*
- Látom. Azért tepersz annyira? *Ha nem tenné, nem lenne tiszta ideg, hogy nem megy a kihajózás, és nem is csapkodna össze-vissza, mint valami idegbeteg. De persze, neki mindig igaza van, nem akar bizonyítani. Kathleen meg nem hiszi. De most nem feszíti még tovább a húrt, ellenséget mégsem akar. Bár, mondjuk miért ne? Elhessegeti a gondolatot, első napján még nem, majd később.*
- Oh, jaj, én szegény, szegény ártatlan kislány kettesben veled. *Megint csak a hangján érződik, a hudenagy kétségbeesés jó nagy adag gúnnyal meglocsolva. De legalább már Edward is kihoz magából valamit, annak örül. Figyel, hogy indulnak ki a kikötőből. Akkor sincs baj, ha nem sikerül, vagy ha nem sikerül visszajönni. Ő tud úszni, Edet meg otthagyja majd a hajóval úgy, hogy köze nincs hozzá, hogy mi hol van, meg mit kell csinálni.*
- És mit szeretne a te szadista éned? *Azt végülis elmondhatja, a megvalósításban gondok lesznek, az biztos. Bármit is válaszoljon a fiú.*

*Szemét módon olyan jól szórakozik, miközben a fiú magában vívja a csatáját, hogy mit is csináljon. Látja ő a részleteket, hogy a keze ökölben, de így is remeg. Az arcáról sem nehéz leolvasni, hogy elege van már belőle. Valahogy meg tudja érteni. Általában mindenkinek hamar elege lesz belőle. Otthonról is örültek, mikor végre eljött. Pár kivétellel.*
- Akadnak. *Bólint. Ő maga egy rémálom. Azt viszont, hogy Edwarddal hajóznak a tavon, jelenleg nem tartja rémálomnak. Mondjuk álomnak sem. Egyenlőre nem tudja, hogy minek tartsa, és hogy érdemes-e egyáltalán itt lennie, ahelyett, hogy a kastélyt és a birtokot fedezné fel. Nem örül, hogy egészen szívesen van itt, még akkor is, ha csak idegesíti a másikat, de elvannak, és egész jól bírja a kiképzést. Legalábbis még nem fojtotta bele a vízbe. Persze ami késik, nem múlik.*
- Ők örülnek. *Ha egyáltalán közel enged magához valakit, az már nagy csoda. Bármilyen értelemben, akár barátként, akár többről van szó. Éljen a jégkirálynő. És még akit véletlenül közel is enged, igen hamar pofáraejti, ugyanis előszeretettel tűnik el ilyenkor. Amíg el nem felejtik, hogy majd később visszajöjjön, mintha mi sem történt volna.*
- Szörnyella? Ugyan. Én Anita vagyok akkor már, aki után szaladnak a kiskutyák, nem az, aki elől menekülnek. *Mind a ketten képben vannak a mesékkel úgy látszik. Paff, 101 kiskutya, mi jön még? A fiúról kiderül, hogy ő Aladin?*
- Hoztál magaddal? Nem hiszem. Akkor meg szívás. Különben sem szoktam szenvedni. *Ez így, ebben a formában nem igaz. Szokott ő, csak nem mutatja, nem láthatja senki. Odamegy a fiú mellé, nem messze, és leül. Előre fele néz, és élvezi a szelet, ami belekap a hajába meg az arcát is fújja. Attól nem fél, hogy felborulnak. Úgysem fognak, eltévedni sem lehet, ő meg max kiúszik, ha megunta. Csak Edwardnak kéne gondolkoznia majd, hogy mi lesz és hogyan jut vissza. Ő meg nem mondja.*
- El tudom képzelni. *Megpróbálhatja, mert akkor elnémíthatja, és csend lenne. Ez kicsit érzékeny pont számára, mivel az ő rekedtes hangjával esélye sincs, hogy énekeljen, vagyis hogy szépen énekeljen, így nem is csinálja. Mégsem kell a némítás, a fiú elhallgat, ő is csendben van, így hát hátradől, és nézi egy darabig az eget, meg azt a pár bárányfelhőt, ami van. Jó pár perc hallgatás után meg becsukja a szemét is.*
- Írországból. *Válaszolja, de a szemét ki nem nyitná. Lassan, egyenletesen lélegzik, úgy néz ki, mintha elaludt volna. Keze maga mellett pihen. Gondolatban viszont pont otthon jár, az óceánon, aztán a házuktól a városba vezető úton. Mindenfele a környéken, ami nem ez. Nem mintha baja lenne, itt is minden szép, meg jó, de mégis azt szokta meg tizenöt év alatt.*